Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-16 / 217. szám

ms. S7EPTFMBFR Ifi fi., niiTFö mr m» Pillantás — előre Hétfőn ülésezik a SZOT elnöksé­ge, napirendjén a munkavédelem helyzete. Tanévnyitót tartanak a Színház- és Filmművészeti Főisko­lán. s Horányban új típusú kisha­jót adnak át a közlekedésnek. Kedden az ifjúsági turizmusról lesz szó az Országos Idegenforgal­mi Tanács -.lésén, ~ Duna Inter­continentalban pedig nemzetközi igazságügyi orvosi és szociális or­vosi kongresszus kezdődik. A sely- pi és az ercsi cukorgyárban az idei termés feldolgozásához latnak e napon. Szerdán a budapesti Lengyel Kultúrában nyílik festőművészeti kiállítás, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen nemzetközi szeminárium kezdődik a szakszer­vezetek szerepéről és feladatairól a műszaki tudományos forrada­lomban, Bábolnán, az IKR köz­pontjában pedig országos gabona- termesztési tapasztalatcsere kezdő­jük. Csütörtökön az Országos Széché­nyi Könyvtárban a Nemzetközi Dokumentációs Szövetség fennál­lásénak 90. évfordulója alkalmá­ból tartanai, ünnepi ülést, huma­nitárius jogi nemzetközi konferen­cia kezdődik Budapesten, s üzér­kedők bűnügyét tárgyalja a Pest Megyei Bíróság. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban bemu­tató lesz, a műsoron Kisfaludy Ká­roly: a kérők. Pénteken a Budapest Kongresz- Bzusi Központban Európa ásványi nyersanyag telepeiről rendeznek tudományos tanácskozást, diplo­makiosztó ünnepség lesz a Mű­szaki Egyetemen, s ülésezik a KISZ Pest Megyei Bizottsága, na­pirendjén időszerű ifjúságvédelmi ieladatok szerepelnek. Szombaton bemutatót tartanak a Nemzeti Színházban, az István, a királyt viszik színre. Nagyvá- zsonyban a Diána vadásznapok megnyitója lesz. a debreceni Ze­neművészeti Főiskolán pedig az Auróra vers- és prózamondóver- eenv országos döntője. Vasárnap két új állandó kiállí­tás nyílik Szentendrén a Szabad­téri Néprajzi Múzeumban. Csendes, kellemes hétvége fFolulntás m 1 oldalról.) csomtövek zöldelltek a lugas­ban . — A mi kertészkedésünk csak afféle játék — magya­rázza Kolozsi Tibor. — Ha összeszámolnánk a ráfordított költséget és munkát, talán többe kerülne az a termény, mint a boltban. Az Angyalisziget központja minden kétséget kizáróan Czinger Istvánná büféje. Ö maga pedig a sziget avatott ismerője. — Mind a két gyermekem­nek ezt a helyet jegyezték be a személyi igazolvány születé­si hely rovatába — meséli a mosolygós asszony. ’ — Ide jöttem férjhez, még 1942-ben. A párom akkor már tizenhét éve itt lakott. A lányom 1944- ben a bombázások alatt szü­letett. Nem is gondolhattunk arra, hogy kórházba men­jünk. Két év múlva a fiam is itt látta meg a napvilágot, ez a sziget volt az óvodájuk, s csak amikor főiskolára ke­rültek, költöztek kollégium­ba. A lányomék ma is itt él­nek velünk. Késő ősszel elnéptelenedik az Angyalisziget. Czingerné egy kezén számolja össze az őslakókat. — Szép itt télen is, bár nem könnyű az élet — mondja. — De természetes, hogy segí­tünk egymásnak, össze kell tartanunk. Lánya üzemelteti a kenyér­boltot a régi csőszházban, ahol sokfele tejterméket, apró cikket is lehet kapni. Saját hajójukkal szállítanak, maguk rakodnak, cipckednck. A szi­getiek hálásak a kis boltért, talán mert maguk is tudják, hogy erre a nagy nyereséggel nem kecsegtető munkára más nem vállalkozna, csak aki belülről ismeri a szigeti gondokat. A villany bevezeté­sére nem is futotta anyagi erejükből, pedig hűtő nélkül sok áru megy veszendőbe. A nap szenzációját már le- késtük Angyaliszigetcn. Reg­gel zajlott a sziget két hor­gászegyesülete által rendezett horgászverseny. A büfében ellesett beszélgetésekből úgy tűnt* hogy a legtöbb induló ez alkalommal csak a pecabot végét fogía ... A szeptemberi napsugár le­parancsolja rólunk a kabá­tot, a kertekben néhol még fürdőruhás alakokat látni a nyugágyakban. Mégis csalha­tatlan jelei mutatkoznak an­nak, hogy az angyalian kelle­mes sziget téli álomra készül. Itt is, ott is rámolás, hur- colkodás nyoma látható a há­zak kertjében. A révladikból még látjuk, amint gázpalac­kokkal, kempingágyakkal, le­pedőbe kötött ágyneművel te­lik meg egy csónak. Móza Katalin Rokkantak napja Budaörsön A lehető legteljesebb élet Aktivak a közéletben is Fegyelmezettek a szolgálatban Kora reggeli sűrű köd le­begett még a siroki völgy fe­lett, amikor a munkásőrség által őrzött objektum kapu­jában teherautó jelent meg. Forró teát hoztak az őrök­nek, de a kocsi személyzete gyanússá vált. Pár perccel később, mindketten tarkóra tett kezekkel álltak a jármű felé fordulva. A tea mérgezett volt. Hamarosan repülőgép jelent meg a táj fölött, megszólalt a sziréna, légideszantosok ereszkedtek le, s t,űntek el a sűrű ködben. Először jobb­ról hangzott fel a fegyverro­pogás, majd a tűzpárbaj kez­dete után balról indult meg a fő támadás. Megjelentek a terepszir.ruhás támadók, s közben már az ejtőernyősök is közeledtek. Szerencsére, békében csak vaktölténnyel lőttek. A Heves megyében rendezett Kékes S3, elnevezésű országos munkás- őr-parancsnoki szemlegyakor­latra újságírókat is meghív­tak. Megszemlélte az őszi ki­képzési tervben szereplő gya­korlatot Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a Munkásőrség or­szágos parancsnoka, figyelem­mel kísérték az eseményeket a megye párt-, állami, és tár­sadalmi szerveinek vezetői, köztük Barta Alajos, a Heves megyei pártbizottság első tit­kára. A hevesiek partnerei az ellenfél szerepében, a légide- szantasok kivételével, Pest megyeiek, a ceglédi Mészá­ros János munkásőralakulat nagykőrösi alegységének tag­jai voltak. A gyakorlatot Far­kas Sándor, Heves megyei parancsnok irányította, s eb­ből az alkalomból az esemé­nyek színhelyére érkezett ár. Varsányi György, a Munkás­őrség Pest megyei parancsno­ka is. A szemle előestéjén, pénte­ken tartott sajtótájékoztatón, elsőként Farkas Sándor szólt arról, hogy a Heves megyei munkásőrök is példásan tel­jesítik szolgálatukat, — A munkásőrök is méltó módon ünnepelték meg ha-, zánk felszabadulásának 40. évfordulóját, s készülnek pár­tunk kongresszusi határozatai­nak végrehajtására — mon­dotta Fehér Béla, országos parancsnokhelyettes, majd így folytatta: — Az idén mintegy 4 ezren vesznek részt mun­kásőr előképzésben, 14 ezren viselne:« párttisztséget. Álta­lában tükröződnek a társadal­mi munkamegosztás arányai. Országosan sincsenek állo- mányépítési gondok. A munkásőrök ma ugyan­olyan forradalmi tűzzel telje­sítik szolgálatukat, mint a megalakulás évében, mely­nek az idén a harmincadik évfordulójára készülünk. Ál­dozatuk példás és minden kritikát kibír — mondta Bor­bély Sándor a felsőtárkányi lőtéren, ahol bemutató lövé­szetre került sor. Kérdésünkre válaszolva el­ismeréssel szólt Borbély Sán­dor Pest megye munkásőrei­nek eredményeiről, külön em­lítve a monori, nagykátai, a ceglédi egységeket, és a daba- si Fehér Akác Termelőszövet­kezet munkásőreit. — Nagyszerűen hajtották végre a feladataikat a nagy­kőrösiek, akikért, mint volt megyei parancsnok külön is izgultam — mondta Fehér Béla —, tudatosan esett rá­juk a választás, örült a meg­bízatásnak Kása Sándor ceg­lédi parancsnokhelyettes is, mert ez komoly tapasztalatok szerzésére adott alkalmat. A tapasztalatokon kívül az el­ismerésből is kijutott a lelkes csapatnak, amikor az egri Lenin téren felsorakozott egy­ségek elölt sor került a szem­le értékelésére, majd Bor­bély Sándor kitüntetéseket, jutalmakat adott át. A Haza Szolgálatáért érdemérem ezüst fokozatát kapta Susán Géza, a nagykőrösi alakulat tagja, a kitüntetés bronz fokozatát Csala Flórián, a ceglédi egy­ségtörzs kiképzési csoportve­zetője. Kovács T. István HycomatoK, mozgássérült emberek számára átalakított kocsik sorakoz­tak szombaton reggel Budaörsön, a lakótelepi új iskola előtt. Itt tar­tottak a Pest megyei rokkantak napját. Az egész napos rendezvény résztvevőit a Pest megyei egyesület nevében Holiós Gábor lamas tit­kár köszöntötte, a házigazdák nevében Fehérvári János, a Budaörsi Városi Jogú Nagyközségi Tanács elnöke mondott véjlnöki beszéde!. Részt vett az eseményen, s a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége munkájáról, az eredményekről, a feladatokról, így a jö­vőre hazánkban rendezendő ülő röplabda világbajnokságról szólt dr. Chikán Csaba, a MEOSZ elnöke. Fellépett a budaörsi vegyes kurus. Sanszon Ferenc Liszt-díjas liar nagy vezetésével, verset mondott Pető Judit a budaörsi gimnázium tanulója, nagy sikerű élménybeszámolót tartott a mozgássérültek Európa-bajnoksúgáról I.ózs Zoltánné. A rok­kantak mozgalmának elismeréseit — a Humanitásért cmléltplakcttct, az egyesületi munkáért járó jelvényt, oklevelet is itt adták át a segítőik­nek, aktivistáiknak. Volt gyógvlovaglúsi bemutató, n induló részvéte­lével KRESZ- és autósügyességi-verseny. s természetesen sok-sok be­szélgetés, hiszen a mozgássérültek nem találkoznak gyakran. Rokkantakból álló kertész- brigádunk egy kórházban dol­gozott, s lám milyen az élet, éppen a gyógyítással foglalko- zólc kétkedtek bennünk. Az el­ső napokban szinte óránként ellenőrizték, hogy haladunk. Talán mondanom sem kell: az eredmény láttán utólag bocsánatot kértek. De ez már kései volt. Hiányzott a biza­lom. Volt egy tanárom a ker­tészképző iskolában, aki ál­landóan azt sulykolta: a moz­gássérült dolgozzon megbízha­tóbban, jobban, mint más. Ne­ki ez jelenti a biztonságot, hiszen alkalmi munkát nem vállalhat. Ma is ehhez tartom magam. Nem is keresek rosz- szul. Gyakorta megesik, hogy­ha valaki megrokkan, magá­ba roskad, s mire összeszed­hetné magát, ő is, környezete is elhiszi: kiszolgáltatott, te­hát szánalomra méltó. Hiányzott a bizalom Ecseri Imre kertész és ka­zánkezelő a Távközlési Kuta­tó Intézetben. A Pest megyei Egyesület aktivista tagja. Húzza a bal lábát. 16 éves korában csípőműtéten esett át, s az nem sikerült. Álla­pota azóta változatlan. — Meg lehet szokni? — Igen. Az ember alkal­mazkodik a másfajta körülmé­nyekhez, az emberekhez, a családhoz, a közlekedéshez ... Mindenhez. Nem a tárgyakkal bánni a legnehezebb, sokkal­ta nagyobb feladat elfogadtat­ni megváltozott önmagunkat. — Érte már állapota miatt sérelem? — Nem. De keveredtem olyan helyezetekbe, frielyeket magamra nézve megalázónak éreztem. Mondok egy példát. A nagykőrösi Labancz Éva lett Hycomat iával az autós ügyességi ver­seny abszolút győztese HÉTFŐ VAN , 4v.-t’kWkó : • \''<3«» * < ^ ' ' '''' ^ Semutató lövészet Felsőtárkánybau B izony. Az atom, az elektronika száza­dának végéhez közeledve sok házat építenek Magyarországon kontárok. A gö­döllői körzet néhány településén gondos felméréssel tárták fel, kik is építik a fa­lusiak sokak által irigyelt, olykor takaros, máékor csúnyácska, a legnagyobb részben erős, tágas, világos, kényelmes, az idő vi­szontagságainak jól ellenálló házait. Kis­iparosok, rokonok, barátok, munkatársak és — kontárok. Olyannal nem találkoztak a felmérők, hogy valaki fogja magát, el­megy egy vállalathoz, szövetkezethez, és megbízza háza felépítésével. Ilyen szövetkezet talán nincs is. S ha akadna, megfizethetetlen a falusi házépít- tetőnek. Marad a kisiparos kőműves, aki szintén megkéri a magáét, a rokon, barát, munkatárs és a kontár. Ók építik a tet­szetős és rút, a pöffeszkedő és szerény, a földszintes és az emeletes, a cifra és a puritán külsejű házakat. Mint régen. Év­századokon keresztül, összejöttek a roko­nok, ismerősök, kijelölték a helyet, aztán a tájra jellemző anyagból, fából, kőből, agyagból' fölhúzták a falakat. Magam az agyagból való építkezést ismerem vala­melyest. Amikor készült a vert fal. min­dig akadt a társaságban valaki, aki a kényes részekhez értett, a sarkok össze­kötéséhez, a fal egyengetéséhez, simításá­hoz. A mai statisztikusok szerint ő volna a kontár. Bízvást elmondhatjuk, hogy a napjainkban sokat dicsért népi építészet kontárok műve. Nemrégen, amikor még nagyon komo­lyan hittük, hogy csak akarat dolga a csillagos ég elérése, hasonló felméréseket követően zordonan csépelték volna a kontárokat, mondván, tűrhetetlen, amit művelnek, elcsúfítják a faluképet, kiszol­gálják a megrendelők sekélyes ízlését. Ez­úttal egy fél bíráló szó nem hangzott el. Kritika inkább az építőanyagipart érte, mert nem képes elegendő téglát, cserepet, gerendát előállítani, az OTP-t a nehézkes ügyintézés miatt. Panaszkodtak a gyor­san és megállíthatatlanul emelkedő anyag- és telekárakra. De nem panaszkodtak a kontárokra. Rájuk másutt panaszkodnak. Ott azon­ban nem kontároknak hívják őket. Hanem szakembereknek. Az idén nyáron néhány évvel az átadás után, alapos felújításra szorult a gödö’íői művelődési ház. Kontár- munikáról senki sem tett említést, csupán ilyeneket mondtak: már a tervezés is hi­bás volt, rosszul választották meg az anyagot, kifelejtették az alapozó réteget, a csatornát rozsdásodásra hajlamos csa­varokkal erősítették fel, törékeny lapok­kal burkoltak olyan részeket, amelyekre súlyos terheket, kell rakni. Mivel nem dúskálnak pénzben, a gö­döllői művelődési központban sok min­dent maguk a népművelők, valamint az öntevékeny csoportok tagjai készítettek. A statisztikusok szóhasználatával kontárok hozták helyre azt, amit a szakemberek el­fuseráltak. Kontárok nélkül megállna az élet. Az iskolákban, az óvodákban, a szociális ott­honokban, a bölcsődékben kik javítanak, lambériáznak, festenek, mázolnak, készí­tenek játékokat, kiságyat, nagy asztalt, vízvezetéket, tetőt? Apukák, nagyapák, szocialista brigádok tagjai. Kontárok? Hi­szen értenek hozzá, a munkahelyükön is ilyesmivel foglalkoznak. Igen ám, csak­hogy nincs iparengedélyük. Akinek nincs papírja, az kontár. E lárulhatom, hogy magam is a kontá­rok széles táborába tartozom. Nem szégyellem. A kontár társammal tapétá­zott szobák a barátom szerint szebbek, mint az övéi. Néhány hete költözött va­donatúj, nyolcszázezerbe kerülő lakásba. Ott nyilván nem kontárok, hanem szak­emberek tapétáztak. Kör Pál — S nincs szüksége együtt­érzésre? — Arra igen, de sajnálat­ra nem. Az utóbbival ugyan­is nem sokra megyek. Én min­den tekintetben jól boldogu­lok egyedül. Legfeljebb a kis­lányom fűzi ki a cipőmet né­ha, ha látja, hogy nagyon el­fáradtam. Nekünk nehéz se­gíteni, hiszen mindenkinek különböző a baja, s figyelem kell észrevenni: egy adott helyzetben éppen milyen tá­mogatás kél el. Tucülám: élni akarok Tolókocsiban jár — mind­két lába hiányzik — Lózs Zoltánná, aki Vácról jött a találkozóra. Csak kézzel ve­zeti az átalakított Wartbur­got. És csak kézzel nyert nem­rég Brüsszelben, a rokkantak Európa-bajnokságán ezüstér­met, gerelyhajításban és súly­lökésben, bronzérmet disz­koszvetésből. ■ — Tizenegy éve rokkantam meg az 1974-es váci vonat­balesetkor, amikor ketten éle­tüket is vesztették. Fél éve sportolok csak, a számomra is hihetetlen ez az eredmény. Igaz, keményen edzettem. A kátyúból a férjem segített ki. Zoli mindig mellettem állt. A baleset után másfél perccel, amikor magamhoz tértem, már tudtam, hogy nincs lá­bam. Hazudik, aki azt mond­ja: az ilyesmi nem okoz lel­ki törést. De azt is tudtam, hogy élek, s élni akarok, — Tényleg kicsattanóan vi­dám .., — Ilyen a természetem, ren­geteg a barátom, boldog fe­leség és anya vagyok. Azóta két kislányom született, Vero­nika 10 éves. Aliz 6. Nincs munkám, de a gyereknevelés is leköt, nagyon sokat olva­sok, gyakran utazunk, sporto­lunk. Az utóbbira is a férjem vett rá. Ma is itt vannak ve­lem, láthatja, kiválóan érez­zük magunkat. Keressük a társakat — Sokféle előítélet, téves nézet él a rokkantsággal kap­csolatban — mondja dr. Chi­kán Csaba. — Egyesek a vég­leges és teljes örömvesztés ál­lapotának fogják fel. Egy ilyen állapóttól pedig magá­tól értetődően igyekeznek tá­voltartani magukat, akiket nem érint. Sokan nem isme­rik az úirakezdés módjait, le­hetőségeit, a rehabilitáció esé­lyeit, amelyet szövetségünk szorgalmaz. Mi minden a mai­hoz hasonló alkalmat megra­gadunk, hogy demonstráljuk a harmonikusabb együttműkö­dés szándékát. Ezt mondtuk néhány éve, amikor még nem is volt szervezett mozgalom a miénk. S hogy mondtuk — azóta néhánvan meghallották, helyi vezetők is, vállalatiak is, akik szervezetten adhat­nak támogatást. És fontos az ilyen találkozó az önrehabali- táció szempontjából. Egymás­tól is tanulunk, szerveződik még a mozgalmunk. Keres­sük a társakat, a sorstársa­kat, hogy a társadalom kere­tei között a legtöbbet tehes- sük a megváltozott egészségi állapotú emberek életének le­hető legteljesebbé tételéért. Sorolhattuk volna a mozgássé­rültük gondjait. Említhettük vol­na közlekedési nehézségeiket, me­lyek jórésze egy kis figyelemmel ~ laposabb lépcsővel, kocsifeljá­róval — a szó szoros értelmében kiküszöbölhető lenne. Megkérdez­hettük volna, vajon miért nem hívják meg képviselőiket a ITy- eomatok elosztásához. Szóvátchet­tük volna, liogv miért bizonytalan forrásokból (magyarán adomá­nyokból) áll szövetségük anyagi alánjainak több mint a fele. Föl­említhettük volna, hogy eleddig miért volt a kamnánvnak nagyobb szerepe mozgássérült embertár­saink támogatásában, mint a fo­lyamatos segítségnek, az állandó figyelemnek. Ezek azonban külön cikket érdemlő témák lehelnek. Hiszen a rokkantak mostani nap­ja csak egyetlen nap volt. Igaz. aho­gyan a szelíd, kezes 9 éves angol- arabs ló hátáról a gvógvlovaglás után leszállva egyikük mondta: felemelő, tartást adó ... Vasvári G. Pál A kontár házat épít

Next

/
Thumbnails
Contents