Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-02 / 205. szám
Hetvenöt éves a vessési kórus Barátságra síéit zengő dalunk „Barátságra szólít zengő dalunk / Küzdeni egymásért ez a jelszavunk.” A vecsési munkásdalkör fősz. ladozó, tépett zászlójának vörös selymét ékesíti patinás arany betűkkel ez a felirat. Mérföldkőhöz érkezett a dalkör. Hetvenöt évre tekinthetnek vissza, s ez nem kis idő. Különösen nem, ha az élet viharát állt és átvészelt olyan együttesről adhatunk számot, mint a vecsési. Ezúttal nem hívtak vendégkórusokat, -mint azelőtt megszokott volt. A nagy hangverseny helyett családias összejövetelt rendeztek. A szakszervezet szakmaközi bizottságának székháza, amely napjainkban otthoniad a dalkörnek, volt a helyszíne a találkozónak. A nagyterem falán elhelyezett zászló alatt felsorakozott dalosok megha- tottan tisztelegtek, zengték a dalt: „Barátságra szólít...” — és emlékeztek. 4T* w Liskó János, az alapító olajportréja alatt beszélt Gergely Lajos: — A dal szeretete mérhetetlen erőforrás. Mikor kezdtem dalolni? Tizennégy éves fiúcska voltam. Akkor még két ajánló is kellett! Ma a hatvanhoz közel még boldogan dalolok. Ezt vallják a többiek is. talán úgy is, hogy — dalolva boldogok. Torma Pál a szakszervezet megyei tanácsának nevében köszöntötte az ünnepeiteket, majd sor került a repertoár eléneklésére. S közben fehér asztalt terítettek számukra. A kötetlen beszélgetések során évtizedek távolába kerülhettünk vissza. Vissza, a kezdetihez. Baranyi Gyula, aki 1928 óta tagja a dalkörnek és igen sokat- tett fennmaradásáért, szívesen emlékezik, csakúgy, mint Tordai Tauzer József, . Firik Károly, Novak Sándor, Pgrádi István vagy Almási Márton, s valamennyien, akik pz ünnepi találkozó jelenléti ívét- aláírták. Megelevenedik a múlt: Ve- csésen 1911-ben 25 lelkes ifjú énekelni kezdett, kórust alapítottak „Vecsési munkás dalkör” néven. Semmi név nem lett volna stílszerűbb, hisz valamennyien munkások voltak. Liskó János dohánygyári munkást választották ügyvezető elnökké, s ő ezt a tisztet negyedszázadon át, korai haláláig viselte. Az alapítók között volt Smith Lőrinc, a Ganz-MÁVAG, Smith Ferenc, a Telefongyár alkalmazottja, Papp János, Müller Péter MÁV-dolgozók, Kortyé Vilmos a BESZKÁRT-tól, de ott volt Hatlaczky Ferenc, Púder János, akikre szívesen emlékeznek a mai „öreg” dalosok. És sorolták az eseményeket, mert azokban is igen gazdag múltjuk van. Emlékezetes szép volt a sok lelkes munka eredményeként elért első, igazán nagy siker. Az 1925- ben „Megkondult a kecskeméti Öregtemplom nagyharangja” elnevezésű, dalos'találkozóról, Kecskemét város első díját Vecsés hozta el. Ezen kívül még 12 nagy és sok kis serleg, ezüst és bronzkoszorúk, emlékplakettek gazdái, őrzői lettek. A „kincsek” a háborús időket rejtekhelyeken vészelték át. S ezek a fel- szabadulás után még jócskán megszaporodva kerültek a dalköriek vitrinjébe. m w Az út hosszú volt és rögös. — Huszonegy évbe telt — emlékezik Baranyi Gyula —, hogy a hőn állított zászló ára összejöjjön. 1932-ben sor került az avató ünnepségre. De az örömöt üröm keserítette: vörös zászló, házkutatások. Nem volt nehéz megtalálni — emlékeznek vissza — a zászlót s néhány Népszavát. Az eredetileg „Vecsési munkás dalkör” nevét „Vecsési énekkari’-ra változtatták. És már az avató ünnepségen így szerepeltek. A zászló föld alá kényszerült, tépett lett, de megmentették, összetartó erő volt, csakúgy, mint kitartó karnagyaik, olyanok, mint Hortobágyi István, aki húsz éven ót dirigálta a kórust. Mikor eljött az idő és szabad szelek simogatták a zászló vörös selymét, újraéledt a most már ismét Vecsési munkás dalkör. 1948-ban a Vecsésen megrendezett orszáKeílemetlsn sarok Az emberszívű hangya A z előszobában rendez- gettem, amikor az ajtó levélrésén zizegve besurrant egy sárga boríték, jócskán túl azon az időponton, amikor a postás hordja a leveleket. A borítékban egy fehér papírlap volt, rajta gyakorlatlan írással a következő: „Ezúton kérem a szerkesztőséget, hogy legyenek szívesek helyt adni a levelemnek. Én Monoron lakom, 3 hónapig feküdtem a kórházban, dolgozni nem tudok. Szociális segélyt kapok, és az ebédet. Annusba néni mindennap hozza jókedvvel, barátságosan és igaz jó szívvel. Ezúton szeretném megköszönni fáradságos munkáját” — név lakcím. Leültem, mert hirtelen rám rohant egy rajnyi gondolat. Én ezt az embert ismerem. Öt Monornak bizonyos részén nem lehetett nem ismerni, jelenség volt. Nem dolgozott soha sehol, alkalmi munkából éldegélt, hol egyik portán bízták rá a szén behordá- sái, hol a másikon az utcasöprést. Télen-nyáron fekete nagykabátban járt és fekete kalapban, a kabát évről évre jobban lötyögött rajta, utóbb már csak sejteni lehetett benne a hihetetlenül lesoványodott testét. Gyakran vonszolta magát részegen, és mindent eladogatott maga körül, öreg apja, amíg élt, söprűket kötött, hogy fenntartsa valahogy mindkettőjüket, és gyakran mondogatta: — Meglátják, ha én elpusztulok, ez az utolsó párnát is eladja a feje alól... És úgy lett. Elment az utolsó párna, a maradék bútorok, a kis ház is. A fekete kabátban 32 kilós test került végül a kórházba, s az egyik szomszéd mondja: a körzeti orvos, aki pedig már sokféle szerencsétlenséget látott, maga is elborzadt, amikor M. lakókamrájának ajtaját kinyitotta. És most itt ez a levél, s én nem tudom megállni, hogy ne fűzzek hozzá egyet-mást. Hiszen látom magam előtt az olvasót, aki a levél íróját ismeri, s jobbik esetben is fejét csóválva böngészné a köszönetét. Mert a levélírót gondos ápolás, kórházi kezelés hozta vissza az életbe, annyi szociális segélyt kap, amennyi nyugdíjat sokan olyanok is, akik gyerekkoruktól kezdve végigdolgozták az életüket. Meleg ebédet visz ingyen — „barátságosan és igaz jó szívvel” — a házi szociális gondozó — és a levélíró 50 évesen, java férfikorában mond most hálatelt köszönetét ezért. ide vegye sértésnek, hogy * a klasszikus La Fon- taine-mese, a tücsök meg a hangya jut eszembe. S az: milyen jó, hogy ez a hangya éppen ilyen. Nem példálózik, nem utasít el, és nem gyakorol kegyet — mert jut az erejéből arra, hogy felsegítse és támogassa a saját hibájukból elesetteket is, s amit ad, azért köszönetét sem vár. Ez a hangya erős, dolgos — és emberszíve van. K. Zs. gos dalostalálkozó 12 nagy kórusa közül, ahol a MÁVAG Acélhang, a Telefongyár, Nagymaros, a Ganz Árammérő és a többiek teremtette erős mezőnyben a vecsésiek a Felszállott a pávát, a Tar- di-csokrot, a Néger dalt énekelték oly nagy sikerrel, hogy ismét az országos első díjat mondhatták magukénak. Ebben az időben Fodor Zsig- mond dirigált és vitte újabb és újabb sikerek felé a kórust. A W 1956 után a József Attila Művelődési Házba kerültek. Számos hangverseny színhelye volt e hely. Volt, hogy a mozi is zsúfolásig megtelt, de szabadtéri hangversenyek, idegenbeli szereplések sokasága is fémjelzik a 75 éves múltat. — Vecsés község kulturális életének jelentős része volt a férfikórus működése. Kodály mondta: „Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy harmónia, amiben mind egyek lehetünk”. Vecsésen a kedvenc kórusműveiket, a 75 évet feleleve- nítvé, a késő estében is szállt a dal: „Élni szép, élni jó. Nézek, nézek a csillagos égre...” Fekete Gizella Kulturális program Ecseren, hétfőn 18 órától: filmvetítés, Halálcsapda. Gombán, a művelődési filmszínházban, 18-tól: öld meg a sogunt! Az autós kertmoziban, 21-től: Tenger zamata. Monoron, 18-tól és 20-tól: Átlagemberek. Pilisen 17.30-tól és 19.30-tól: A szavanna fia. Vecsésen, 9-től 17-ig: torkiállítás és -vásár. búVecsésen Kiscsoportok Művészi torna — 5—10 évesek részére —, szabás-varrás, valamint német,: angol és eszperantó nyelvtanfolyamot indítanak Vecsésen, a József Attila Művelődési Házban. A jelentkezőket szeptember végéig várják a művelődési ház irodájában, naponta 13-tól 19 óráig. ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM 1985. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ Vélemények, ellenvélemények a tanácsülésen Legyen tiszta víz a pohárban! í Lapunk augusztus 7-i számában közöltük Gál Fe- rencné gyömrői tanácselnök írását „Az indulatok nem használnak” címmel. A tárgyilagos hangnemben megírt sorok felelevenítették azokat a nehéz napokat, amelyeket Gyömrő község lakossága élt át július 17 és augusztus első napjai között. Különösen kritikussá vált a helyzet egy júliusi hétvégén, amikor az egész községben nem volt víz. A legutóbbi gyömrői tanácsülés első napirendje a Tájékoztató a község vízellátásának problémáiról címet viselte. Ám a testület tagjai majdnem hoppon maradtak, mivel a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat vecsési üzemmérnökségének képviselője csak késve érkezett. Amikor azonban megjött, azonnal szót kapott. Brünner József, az üzemmérnökség helyettes vezetője a vállalat szemszögéből vette sorra a problémákat, amelyek a nyári krónikus vízhiányt előidézték. Tájékoztatója elején visszament egészen a kezdetekig, az 1979-ben átadott Gyömrő—Üllő vízmű történetéig. — Már akkor kiderült, hogy a vízműépítőik nem végeztek teljes munkát. Hat kutat vettünk át az építőktől, s ezek vízhozama naponta másfélezer köbméter volt. Az akkori igényeket még kielégítette volna, de szükségessé vált újabb kutak fúrása is. A meglévő víznyerőhelyek egy részénél hiányzott az úgynevezett elektromos jelzőrendszer, amelyet pótlólag , kellett. megépíteni. Ugyancsak pótlólag készültek el a kutaknak is. Az új kutak fúrásával évről évre nőtt a vízhozam. 1982-ben 2 ezer 572, egy évvel később 2 ezer 754 köbmétert nyertek a kutakból. Már tavaly is adódtak gondok a vízellátással kapcsolatban, hiszen nyáron gyakran volt nyomáscsökkenés. Arról is szólt Brünner József, hogy idén július 17-én több mint öt és fél ezer köbméter volt a napi fogyasztás, A dinnyeszezon végnapjai ..'í.vc'Pa ■■ 9f ■■ . <ei Az idén 30 hektáron termesztenek dinnyét a vasadi Kossuth Szakszövetkezetben. Képünkön tehergépkocsira rakják az ízletes gyümölcsöt, amelyet elsősorban a fővárosi pacokra szállítanak folyamatosan Hancsovszki János felvétele amely rekordnak számít. Sajnos éppen azokban a napokban a KÖJÁL — 10 ezer forint személyi bírság ígérete mellett — elrendelte a korábbinál is nagyobb mérvű fertőtlenítést, mivel a szokásosnál is több baktériumot mutattak ki a vízanalízisek. Ezt viszont csak úgy tudták megoldani, hogy 12 óráig szüneteltették a vízellátást, fokozatosan fertőtlenítettek. — A hatalmas vízfogyasztás megviselte a búvárszivattyúkat, egyszerre kilenc darab égett le — fűzte tovább a gondolatsort az üzemmérnökség helyettes vezetője. Ilyen helyzetben adódtak az ellátási gondok. Mivel Üllő alacsonyabban fekszik Gyömrőnél, szűkítettünk az átfolyó keresztmetszetén, hogy kevesebb víz jusson Üllőre. A jelenlegi 13 kút mindössze 4 ezer 100—4 ezer 30ff köbméter vizet ad csak naponta. s ez bizony — különösen a nyári időszakban — nem elég. A PVCSV feladata az üzemeltetés, új víznyerőhelyeket nem tudnak létesíteni. A tájékoztató — úgy tűnik — sok dolgot nyitva hagyott, mert a kérdések özönét tették fel a tanácstagok, amelyre válaszolt is Brünner József. Ám csak akkor nyugodtak meg némileg a kedélyek, amikor szót kért Bata János országgyűlési képviselő, a vízműtársulat elnöke. — Már az építésnél tapasztaltunk hiányosságokat, hanyag munkát, de arra nem számítottunk, hogy az üzemeléssel is ilyen gondok lesznek. Bár az igaz, hogy a vízmüvet közkutasra tervezték, de a folyamatos bővítés lehetővé tette a házakhoz való bekötést. A két község lakossága igenis joggal elvárta, s elvárja a jövőben is, hogy a legnagyobb kánikulában se hörögjenek a csapok... Hatásosan ecsetelte azt, hogy már július 17-én, az első válságos napon érintkezésbe lépett a vecsési üzemmérnökséggel, majd a vállalat köz-: pontját is értesítették az áldatlan állapotokról. azonJános többet Sokszor kopogtattak ban a napokban Bata lakásán, s jóformán tartózkodott a gyömrői vízmű területén, mint munkahelyén. Akadt olyan nap, hogy ezer köbméter fogyasztást regisztráltak a műszerek, mert csak ennyit adtak a kutak, illetve a tározó medencék. Sok-sok konkrétumot mondott még a vízműtársulat elf nőké, s véleményét így som-; mázta: — Az üzemeléssel kap-i csőlatos gondok voltak az elsődleges okai a vízellátásban előforduló súlyos zavaroknak. Nem hallgatta el azt sémi hogy azért a lakosság fegyel-, mezetlensége is hozzájárult a vízhiányhoz. Aztán azt is elmondta, hogy még ma is nyolcmillió forinttal tartoznak a társulatnak. Üllőn 3, Gyömii rőn 5 millió forint az eddig még behajtatlan tartozás. A két nagyközségi tanács —nem tudni, miért — még nem folyamodott a közadók módjára történő behajtáshoz. Pedig az a nyolcmillió nagyon hiányzik a közös kasszából, abból újabb kutak fúrására nyílna lehetőség. —• Á , jövő év közepén , /elf számolják a vízműtársuiatotL mert lejár a tíz év. Ha már van vízmű, akkor az üzemelljen, s ez az üzemeltetőkön — a PVCSV-n — múlik elsősorban — fejezte be hozzászólás sát Bata János. Minden részletre nem térhettünk ki ebben az írásban. A 'tanácsülés olyan. határozatot hozott, hogy kéri a Pest Megyei Tanács VB illetékes szakosztályát, hogy végezzen hatósági vizsgálatot a PVCSV- nél a feleletet keresve a vízhiány okaira. H Mi ehhez csak annyit teszünk hozzá — túl a nagy víz- fogyasztás után —, jó lenne a nyugalmasabb napokban valóban tiszta vizet önteni a pohárba. Nem az ellenségeskedés szításával, hanem egyetértéssel, közös erőfeszítéssel kell megteremteni a folyamatos és zavartalan vízellátást a két községben. Gér József Kézilabda MM Nem vallottak szégyent Megtapsolták a hazaiakat KÉZILABDA, FÉRFI MNK: Dunaújvárosi Kohász—Gyömrő 30-21 (12-10). Gyömrő, 200 néző, vezette: Marton—Szegedi. GYÖMRÖ: Szabó István — Szabó Imre (5), Novák I. (6), Érsek T. (1), Nagy J. (6), Kiss Zs. (1), Szél Sz. (2), csere: Hevesi G. (kapus), Veres G., Horváth L. Köszönet a gyömrői közönségnek, hogy tapssal honorálták a hazaiak erőfeszítéseit. Eleve vereségre ítéltetett a gyömrői csapat. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy egy profi kézilabdából élő, napi két edzést tartó csapattal versenyezhet az az együttes, amelyik napi munkafeladatai mellett csupán a játék kedvéért kézilabdázik. Negyven percig szenvedett a nemrég magyar bajnok Tatabányát verő vendégcsapat. Játékvezetőket kritizálni majdnem butaság Annyit erről: a Dunaújváros segítség nélkül is győzött volna, merthogy az edzet;sé- gi fok, a fizikai állapot döntötte el a színvonalas találkozót. Mindazonáltal öröm volt nézni, hogy'az NB I. várományosai olykor keresgélték a labdát, s nem találták. A dolgok természetes rendje, hogy a jobban felkészült, jobb erőnlétben levő csapat győz. Ez történt, semmi más. E tekintetben nem volt versenytárs, a gyömrői gárda. Ám alárendelt szerepet sem játszott,, s ezért volt szép és izgalmasba találkozó. —ás (ISSN 013Í—2651 (Monorl Hírlap)
