Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-12 / 214. szám
LJLOI ina A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 214. SZÁM 1985. SZEPTEMBER 12., CSÜTÖRTÖK KarMi siker Nagygomboson Szántással őrzik a csapadékot A legősibb foglalkozás a legújabb technikával. Az iskolában a jövőre készítenek fel, de egy kicsit mindig a múltat oktatják, bármilyen tárgyról legyen is szó. A könyvekbe rögzített tudás korábbi tapasztalatok, tanulságok összegzése, sűrítménye. A leginkább talán ebben különbözik a pártoktatás bármelyik hagyományos formától. Ezeken a tanfolyamokon, főleg napjainkban, a jelen és a közeljövő áll az érdeklődés középpontjában. Legyen szó bel- vagy külpolitikáról. Gödöllőn és körzetében az elmúlt oktatási évben a hallgatókat a helyi, városi _ és megyei pártértekezletek, majd a pártkongresszus, a felszabadulás, a fasizmus felett aratott győzelem negyvenedik évfordulójához kapcsolódó események, a tanácsi és országgyűlési képviselői választások előkészítése kötötte le. Nagy figyelmet fordítottak a genfi tárgyalások újraindítása, általában a fegyverkorlátozási tárgyalások mozzanataira, s nem kevésbé:^ béke, valamint a mindenkor időszerű gazdaságpolitikai kérdésekre. A városi pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának értékelése szerint, amit megerősített a végrehajtó bizottság is, a beszámoló taggyűlésekre, a párt- értekezletekre való felkészülés jótékonyan hatott a pártoktatásra. Nagyobb volt az aktivitás, élénkebb a vitaszellem, az előzőeknél lényegesen többen fejtették ki véleményüket. A hozzászólók a helyi kérdéseken kívül általánosabb összefüggésekben is elemezték a folyamatokat. Érzékenyebbek a problémák iránt, ami párosul a megoldások keresésével. A visszásPéldamutató tanulmányi előmenetelük, eredményes tudományos diákköri és tevékeny társadalmi munkájuk, valamint kiemelkedő ideológiai és politikai fejlődésük elismeréséül a most; kezdődött'tanévire is' több haliga-, tónak adományozott népköz- társasági ösztöndíjat az illetékes miniszterhelyettes. A Házasságot kötött: Bangó János és Lakatos Tünde, Bóna Sándor János és Pópity Julianna, Guth László és Kölgye- si Judit Irén, Bartók Mihály és Tamás Erika, Hangyási Lajos és Dankó Éva, Bucholcz Tibor Károly és Sólyom Ildikó, Tikos Jenő Zoltán és Gulyás Judit, Pápai László és Polgár Teréz, Kállai Mihály és Szabó Anikó, Tóth Lajos és Csapó Marianna, Németh László és Sárközi Magdolna, Varga János és Gajdos Katalin, Tömör Tamás és Kánai Terézia, Szitás Ferenc és Petró Erika Márta, Boross László György és Juhász Mária, Hamza István és Dezső Erzsébet, Kiss József és Papp Gabriella, dr. Fülöp Gábor János és Mihu- cza Hajnalka Borbála, Szikes Tibor Lajos és Tózsa Irma, Pifkó Tamás Tibor és Kovács Ildikó Margit, Simon Károly és Kalocsai Gizella, Kaputa Lőrinc és Szabó Judit Éva, Cselényi Tibor és Török Ildikó, Kovács Zoltán Imre és Oláh Andrea, Szávai Csaba László és Kiss Györgyi, Körösi Sándor Péter és Baross Erika. Névadót tartott: Makrai Károly és Szokoly Jolán: Károly, Varga József és Szokoly Erzsébet: Tamás, Molnár Zoltán és Nagy Zsuzsanna: Andrea, Szűcs Tibor és Cseresznye Éva: Balázs, Csontos József és Horog Rózsa: Szabolcs, Bükk Zoltán és Solymosi Ildikó: Dávid, Farkas József és Varga Ildikó: Renáta, Rácz József és Hütter Katalin: Anita nevű gyermekének. Elhunyt: Jaszmann András- né Vitkovits Julianna, Gödöllő, Fürdő utca 6, Kiss Gyula István, Gödöllő, Tavaszmező utca lí, Nádaski Lázárné Rosu Perszida, Gödöllő, Aulich utca 18, Csernóczky Mártonná Friedrich Katalin, Gödöllő, Munkácsy Mihály utca 3, Simon Istvánné Jámbor Erzsébet, Gödöllő, Kossuth Lajos utca 40, Holpert Géza, Gödöllő, Gellert utca 1, Heim Mária, ságokkal szemben. türelmetlenek. így az ügyeskedés, az indokolatlan nagy jövedelmek ellen élesen emelnek szót. A pártoktatás során megválaszolatlanul maradt kérdések köre lényegében nem bővült. Ezek gazdasági körülményeink és az életszínvonal problémakörét ölelték fel. Ilyenek egyebek között: a fiatalok lakáshoz való jutása, miért nem lehet nyolc óra alatt megkeresni a tisztességes léthez elegendő anyagiakat, a lánckereskedelem árfelhajtó szerepe, az ellenőrizhetetlen árak. Az előttünk álló pártokta^ tási évben a kongresszusi dokumentumok feldolgozása áll a középpontban. A Társadalmi fejlődésünk időszerű kérdései címet viselő tanfolyamon arra törekednek, hogy a határozatokat minél jobban megismerjék, s egységesen értelmezzék. A feldolgozás során ügyelnek arra, hogy a mindenkori aktuális társadalmi, politikai, gazdasági feladatokkal összhangban történjék. A jelen és a jövő elválaszthatatlan a múlttól. Az időszerű fejleményekhez való kapcsolódás nem jelentheti az előzményektől való elszakadást. A kongresszusi dokumentumok tanulmányozása közben áttekintik majd a szocializmus magyarországi építésének tapasztalatait, a párt eddig követett irányvonalát. Arra törekszenek, hogy a társadalmi folyamatokat sokoldalúan és reálisan tárják fel, ismerjék meg. Sokoldalúan és reálisan, így lehet eljutni az elemzéstől a feladatokig, amelyeknek megoldása vezethet újabb eredményekre. Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdaság-tudományi karán hat ötödéves, öt negyedikes ' és egy harmadikos, a mezőgazdasági gépészmérnöki karon egy ötödéves,,.két negyedéves, a-gyöngyösi mezőgazdasági főiskolai karon egy másodikos részesült a népköztársasági ösztöndíjban. Gödöllő, Szabadság út 19, Iva- nits József né Holmoczky Erzsébet, Gödöllő, Pacsirta utca 8, Dobos Istvánné Moczó Mária, Gödöllő, MÁV-állomás, Hajdú Gyuláné Bölcs Ilona, Gödöllő, Észak utca 11, Pesti Istvánné Juhász Mária, Gödöllő, János utca 24, Kékesi Ferenc, Gödöllő, Bacsó Béla utca 17, Mikó Zoltán, Gödöllő, Kossuth Lajos utca 25, Nagy Antalné, Gödöllő, Hétház utca 7, Halász Mihályné Baluch Mária, Gödöllő, Kobzi János utca 5, dr. Tóth Márton, Gödöllő, baromfitelep, Samu Jó- zsefné, Gödöllő, Munkácsy Mihály utca 3/a, Toróné Tari Zsuzsanna, Gödöllő, Fenyvesi nagyút 58, Jónásch Béláné Székely Margit, Gödöllő, Stromfeld Aurél sétány 10, Körfy Sándomé Jeges Erzsébet, Gödöllő, Ady Endre sétány 56, Sári Lajosné Ambrus Ilona, Gödöllő, Csipke utca 11, Gyetván József né, Szamuely Tibor utca 10. Az októbert, novembert idéző hideg szeptemberi hajnalon az ébredő forgalom résztvevői a 21-es számú főúton Hatvan és Salgótarján között Lőrinci határában fellobogózott földtáblára, sürgölődő emberekre és mezőgazdasági nehézgépek, Rába-Steiger traktorok ekékkel felszerelt katonás sorára lettek figyelmesek. Itt a Gödöllői Tangazdaság és a palotáshalmi Május 1. Termelőszövetkezet rendezett szántóversenyt, nem sokkal távolabb egy másik gazdaság traktorosai ültek e célból nyeregbe, s minden bizonnyal más utak vándorai is találkoztak az országban hasonló eseménnyel. Fényes ekék Még jó két hét és vethetünk, hangzott el itt is, ott is. A mezőgazdasági termelés körforgásában nagy a változatosság. Több kultúra még a betakarítás előtt áll, s bár a legfontosabb kenyérgabona, a búza már régen a tárolókban, a jövő évi termésért is megkezdődik hamarosan a munka. Jóllehet napraforgót, kukoricát aratnak még a kombájnok az elkövetkező őszi hetekben, hónapokban, a figyelem a traktorosok felé is fordul. Mit vártak a szántóversenytől? Természetesen nem Sikeres fejlesztési munkák folynak a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazda- sági gépészmérnöki karán az anyagmozgatással kapcsolatos kutatásokban. Az anyagmozgatási munkafolyamatok szervezését — minthogy ez egyaránt kapcsolódik a mezőközvetlen gazdasági hasznot. Dr. Puskás Attila, a tangazdaság igazgatója megnyitójában azt emelte ki, hogy a szántási ismeretek gyarapításával, a szakmai fogások egymástól való elsajátításával a növény- termesztési munka még megalapozottabb lesz. Egy ilyen eseménynek számos formai eleme van. Ilyen például a gépszemle, ami arra irányul, hogy eldöntsék, alkalmasak-e az erőgépek a csatolt ekékkel a szántásra. Ám ezt is mindenki izgatottan figyeli, s még a kiérkezés közben az ekevasra ragadt földet is . lepucolták a traktorosak,, bár az nem befolyásolta a szemlét tartók döntését. Itt-ott borotválkozni lehetett volna az ekék tükörfényesre tisztított vasában, de csak a műszaki megfeleltség a fontos, s azt mind a kilenc Rába-Steigernél megállapíthatták. Csak lazítani? — Amióta a földművelés létezik, annak alapja a talajápolás, a szántás. Ez az egyik legősibb foglalkozás. Valamikor azt mondták, a földművelő ember szántóvető ember. Ez napjainkban is fennáll — szólt a verseny résztvevőihez Csató Sándor, a palotáshalmi szövetkezet elnöke, majd így folytatta: — A mi éghajlati gazdaságon kívül más ágazatokhoz is —, a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztériumon kívül, a Közlekedési Minisztérium, a Belkereskedelmi Minisztérium, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és az élelmiszeripar több vállalata egy-egy fontos területen anyagi támogatással is elősegíti. Mindezek ellenére megállapíthatták az egyetemi tudományos napok keretében, hogy bár a mezőgazdasági lakosság száma az elmúlt harminc évben csökkent, arányaiban nem volt ilyen mértékű az anyagmozgatásban foglalkoztatottak számának csökkenése. Nem tudták mindenütt úgy helyettesíteni az élőmunkát, mint szerették volna. A gépgyártók nem minden területen vették át a kutatók, így az egyetemi fejlesztésben szorgoskodó Szakemberek javaslatait. Ugyanakkor külföldön már figyelnek eredményeikre. Kis adalék ehhez, bár nagyszerű sikernek könyvelhető el, hogy a Szovjetunióban most van kiadás alatt az Anyagmozgatás a mezőgazdaságban című tankönyv, amelyből a mi egyetemi hallgatóink évek óta tanulnak. viszonyaink között nem nélkülözhetjük a szántást. A lazítást, a sekélyművelést kombináltan használhatjuk a talajforgatással. ötszáz milliméter csapadék hull évente, s nem a legjobb időbeli eloszlásban. Ezért nagyon fontos a szántás, amely őrzi a talaj vízkészletét. A sekélyszántással akkor értünk el sikert, amikor sok eső esett. De 1968- ban, 1979-ben a szántás nélkül termesztett őszi búza terméskiesése 10—15 mázsa volt! Az egész napos verseny legboldogabb embere Mező Imre, a palotáshalmi gazdaság traktorosa lehetett, aki a fődíjat — sztereó rádiómagnót — nyerte. A Gödöllői Tangazdaság legjobbjainak sorrendje: 1. Bakos Sándor (Kartal), 2. Horti Miklós (Nagygombos), 3. Deák Mihály (Kartal), 4. Bencsik Sándor (Kartal). Csapatban teljes kartali siker született, a hét tangazdasági trióból a három kartali lett dobogós. Szeműk András, a tangazdaság növénytermesztési osztályának vezetője így értékelte a versenyt. Közös nyereség — A 27 traktoros a két gazdaságban 13 ezer hektár talajmunkáját végzi el. Ha a 45 ég féj.gzé.5 fopint;, díiát. egy. hektárra vetítjük, akkor négy forint sem jön ki. Mi ettől most jóval többet nyertünk. Mindenképp jó, ha a traktorosok érzik, övéké a legfontosabb fizikai munka, s ezt mi is éreztetjük velük. Balázs Gusztáv A szövetségi napon Adám Mihálytól, a játékvezető-küldő testület vezetőjétől megtudtuk, hogy a megyei szövetség még 1982-ben vándorserleget alapított a megyei első osztályú játékvezetői keret legjobbjai részére. Azok a bírók, akik a bajnoki évben a legsikeresebben működtek, egy évig birtokolják a díszes serleget. Az elmúlt évi bajnokság után Lovász Béla nyerte el, aki Gödöllőről került a megyei keretbe, s aki ma is rendszeresen betér a gödöllői szövetségbe is. A lezajlott három forduló után a fegyelmi bizottság ösz- szegezte a tapasztaltakat. Eddig 13 ügyet tárgyaltak, de ebből a legkevesebbet, egyet, most, mondotta Tamási László, a bizottság elnöke. Ami a sárga lapos figyelmeztetéseket illeti, Papp Gábor a szervezési és versenybizottság elnöke elmondta, hogy az ifjúsági és felnőttcsapatok játékosai közt már 43-an kaptak figyelmeztetést De baj van egyik-másik játékvezető fegyelmével is, akik nem küldik, nem adják le időben a jelentéseiket és ezzel hátráltatják a munkát. A forduló rövid krónikája. Gödöllő—Mogyoród 4-0 (1-0) Vezette: Turóczi (Németh, Barna). A szünetig jól tartotta magát a vendégegyüttes. Utána feljött a GSC, fokozta az iramot és a 80. percben növelték előnyüket, majd újabb két találattal győztek. Vácszentlászló—Túra 1-1 (0-0) Vezette: Tompa (B. Tóth, Sári). A tíz emberrel játszó Túra féltucat gólhelyzetet hagyott ki. Az ifimérkőzésen a hazai Ászodon és Gödöllőn Becsöngetés után A munkával ismerkednek Évtizedes hagyomány Aszódon, a Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskolában az, hogy a szeptemberi becsöngetés után néhány napos fizikai munkán vesznek részt a diákok. Az idén is a Hatvani Konzervgyár várta a tanulókat, akiknek kétkezi munkája jól jött a zöldségfeldolgozási kampány sűrű eseményei között. Az aszódi középiskolások hatórás műszakban dolgoztak hétfőtől szerdáig. Voltak, ak;k a feldolgozás előtt álló paprikát válogatták, mások a kész konzerveket csomagolták. Sajnos az étkezésről maguknak kellett gondoskodniuk a nagyüzemi munka során. A szakközépiskolások nem dolgoztak'' valamennyien és valamennyi napon Hatvanban, számukra a tanuszoda építése is adott feladatot az iskolában. E hét második felében pedig kirándulásokra indulnak a diákok. Gödöllőn, a Török Ignác Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola tanulói csak csütörtökön nem tanulnak. A harmadikosok és negyedikesek egy része az utasszámlálásban vesz részt, tekintélyes összegért, 300 forintért. A többiek az iskola környezetét rendezik és leltároznak a könyvtárban. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Ifjú gyógyszerészek fóruma, 10 órakor. A rovásírás története, kiállítás, megtekinthető 15—19 óráig. Szuperzsaru. Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték. 4 és 6 órakor. Bátorság, fussunk. Színes, szinkronizált francia filmbohózat. 14 éven aluliaknak nem ajánlott, csak 8 órakor. Kreisz viszont ötször talált a turaiak hálójáéba. Galgahévíz—Domony 0-2 (0-1) Vezette: Vayner (Tóth J.). Sportszerű küzdelem a dicséretesen szurkoló közönség előtt. Az önbizalom nélkül játszó hévízi gárda nem tette kétségessé a vendégsikert. Erdőkertes—Hévízgyörk 2-2 (2-0) Vezette: Uzsák (Máthé, Bodor). Kemény, küzdelmes mérkőzésen sok helyzet maradt ki. Zsámbok—Isaszeg 1-0 (0-0) Vezette: Urbán (Gecse, Szabó.). A 85. percben szerzett szerencsés góllal nyertek a hazaiak. GEAC II.—Valkó 0-0 Vezette: Köti (Markó). A szünet után elfáradtak a vendégek, egy pontot mégis elvittek. Ifjúságiak: GSC—Mogyoród 3-0, Vácszentlászló—Túra 5-2, Galgahévíz—Domony 6-3, Erdőkertes—Hévízgyörk 5-0, Zsámbok—Isaszeg 5-4. Serdülők: Dány—Kartal 0-9, Túra— Kerepestarcsa 0-3, Bag—lklad 0-3, Aszód—Pécel 0-14, Gödöllő—Veresegyház 3-0. A negyedik forduló műsora: Mogyoród—Vácszentlászló, Valkó—GSC, Isaszeg—GEAC 11, Zsámbok—Hévízgyörk, Domony—Erdőkertes, Kerepestarcsa—Galgahévíz. Túra szabadnapos. A mérkőzések 14 és 16 órakor kezdődnek. A serdülők 9 órakor lépnek pályára. Veresegyház—rAszód. Pécel— Bag, Iklad—Túra, Kerepestarcsa—Dány, Kartal—Isaszeg találkozók lesznek. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Ilyen is van Mindent az utasért Sokszor elgondolkozom azon, vajon némelyek miért azon a poszton ülnek, ahol éppen vannak. Nem volt munkahelyük, és oda vették fel őket, vagy csak ők jelentkeztek a megüresedett helyekre? A minap Aszódon találkoztam egy ilyen munkaerővel. — Jó reggelt, szeretném megtudni, mennyibe kerül egy havijegy Gödöllőre, és mennyit térít ebből a vállalat. — Az a papírokra rá van írva. — Nem nézne meg egy ilyen papírt? — Én, kérem, ilyennel nem foglalkozom, Gödöllőn csinálják a bérletet. — De azt csak tudja, mennyibe kerül? — Persze, kér egy jegyet és adok. — De nekem nem mindegy, mennyit térít a vállalat. — Azt minden vállalatnak tudnia kell. ' — Köszönöm, megkaptam minden felvilágosítást. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy a Volán-információban miről tájékoztatnak, netán a napi piaci árakról? b. e. Népköztársasági ösztöndíj ■ Anyakönyvi hírekb Agrártudományi Egyetem Eredményes fejlesztés Körzeti labdarúgó-bajnokság Kevés hazai győzelem A jelen és a I özeljövő