Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-12 / 214. szám

8 1985. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK —Hírek —a m , 1985. szeptember 12. « Csütörtök. Mária napja. A Nap kél 6.17 — nyugszik 19.03 órakor. A Hold kél 2.42 — nyugszik 18.27 órakor. BV A u ii viurríröXVnASB Túlnyomóan napos idő vár­ható. Csupán északkeleten nö­vekszik meg időnként a felhő­zet és ott előfordulhat egy-egy futó zápor is. A változó irá­nyú szél északnyugatira for­dul és kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmér­séklet általában 22, északkele­ten 17 fok körül alakul. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács (fyenes Antalnak, a Szövetkezeti Ku­tató Intézet nyugállományba vonuló igazgatójának, ered­ményes munkássága elismeré­séül, a Szocialista Magyaror­szágért Érdemrendet adomá­nyozta. A kitüntetést Rév La­jos, az OSZT soros elnöke ad­ta át. VÉGSŐ BŰCSÜ VÁNDOR PÁLTÖL A pályatársak, a barátok és hozzátartozók mély rész­véttel vettek végső búcsút szerdán a Farkasréti temető­ben Vándor Páltól, a Nép­szava 62 éves korában, hosz- szan tartó betegség következ­tében elhunyt nyugalmazott- munkatársától. A hamvasztás utáni gyászszertartáson a Népszava munkatársai nevé­ben Gedeon Pál nyugalma­zott főszerkesztő méltatta Vándor Pál újságírói tevé­kenységét. Egykori diáktár­sai, barátai képviseletében Bokor Sándor építészmérnök mondott búcsúszavakat. BÁCSKAI GYULA HATVANÖT ÉVE, 1920. szeptember 12-én szüle­tett Szegeden, és 53 éves ko­rában, 1973-ban halt meg Veszprémben Bácskai Gyula vegyész, a kémiai tudományok kandidátusa. Vegyészmérnöki oklevelét a szegedi Tudományegyetemen szerezte, majd 1946-ban dok­torált. Egy-két évig a szege­di egyetem ásvány- és kőzet­tani, majd általános és fizi­kai-kémiai intézetében dolgo­zott; ezt követően Veszprém­be költözött, ahol 1948-ban megbízták egy korróziókutató laboratórium megszervezésé­vel, ez később beolvadt a Ne­hézvegyipari Kutató Intézetbe. Itt — több mint két évtizeden át, 1850-től 1971-ig — a kor­róziós osztály vezetője volt. Közben a Veszprémi Vegyipa­ri Egyetemen előbb címzetes docensként, 19S2-től, majd címzetes egyeteni tanárként 1968-tól vett részt a szakmai utánpótlás nevelésében. Anyagmozgatás, logisztika Számítógépes programok Tegnap délelőtt a Magyar Agrártudományi Egyesület Gépesítési Társaságának szál­lítási és anyagmozgatási szak­osztálya tájékoztatót tartott. Ismertették a ma kezdődő anyagmozgatási-logisztikai tu­dományos tanácskozás prog­ramját és célkitűzéseit. Dr. Knoll Imre, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem mező- gazdasági gépészmérnöki ka­rának professzora az anyag- mozgatás tudományának fej­lődéséről beszélt, majd dr. Rolf Jansen professzor, az Európai Logisztikai Szövetség főtitkára tájékoztatta a je­lenlévőket az anyagmozgatás szerteágazó kapcsolatáról, az egységes rendszerszemléletről, Rokkantak napfa A mozgáskorlátozottak Pest megyei szervezetének vezetősége ezúton értesíti az érintetteket, hogy szeptember 14-én, szombaton reggel 9 órától rendezik meg Budaör­sön a Pest megyei rokkantak napját. Délelőtt várják a résztvevőket műsorral, dél­után pedig autós ügyességi versenyt tartanak, melyre az alábbi címen lehet jelentkez­ni: 2040 ' Budaörs, Kossuth u. 17. Telefon: 263-349. I 4 - I 2 - 5 S (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER 10-töl 18 óráig: íl.Y GO.MUA VAS, Antal Piroska szobte. hívja fee; Szabad Föld-vasárnap Veresegyházon Állat- *és termény kiállítási A Hazafias Népfront Ve­resegyház Nagyközségi Bizott­sága, valamint a Gödöllő Vi­déke Áfész veresegyházi kisál­lattenyésztő szakcsoportja két­napos vidám és sok érdekessé­get felsorakoztató kisállat- és terménykiállítást rendez. A Minőségi Cipőgyár az Idén 650 ezer pár női lábbelit gyárt tőkés exportra, s ebből félmil­lió párat értékesítenek az USA- ban. A vállalat gyártmányfej­lesztői új termékcsaládot dol­goztak ki a piaci pozíció erősí­tésére. Mullys márkanéven olyan női divatcipőket exportál­nak az amerikai piacra, ame­lyeknél nemcsak a felsőrész alapanyaga valódi bőr, hanem a bélés is. A szivárvány min­den színében gyártott cipőkből 200 ezer párat rendelt a tenge­rentúli partner (MTI Fotó: Varga László felvé­tele — KS) — A műszaki haladásról. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házában ma, szeptember 12- én délután az ifjúsági klub foglalkozásán a tudományos, műszaki haladásról tartanak előadást és filmvetítést. Az összejövetel helye a zenesza- lon. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tóvéilsol POZSONYI TV 16.40: Vízimadarak. Izlandi ter­mészetfilm 17.10: Kelet-szlovák iái magazin 17.50: Autósok-motorosok maga­zin já 18.30: A Jezerka Stúdió műsora 19.30: Tv-híradó 20.00: Puszi, puszi, puszi. Tévé­komédia 2. MŰSOR 20.00: Könnyűzenei műsor 21.30: Időszerű események 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.10: A harmadik vendég. Sváj­ci bűnügyi filmsorozat. 2. rész A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Moszkvai idő szerinti 8.00: Híradó 8.35: A moszkvai tanárok kóru­sa énekel 8.50: Nyilvánvaló — hihetetlen 9.50: Felettünk a város — film III. rész 11.20: Hírek 14.30: Hírek 14.50: Bokumentiimfilmek 15.70: Aljabev: g-moll vonósné­gyes 1G.05: Hírek 16.10: ökológiai napló 16.30: Koncertfilm 17.00: Etiópiái riport 17.25: Kosárlabda Európa-bajnok- ság 18.05: Élet és tudomány 18.35: Rajzfilm 18.45: Ma a világban 13.00: Saí:k-világbainokság 19.05: A Szovjetunió Labdarúgó Kupája: Spárták—Dinamo Kijev 21.00: Híradó 21.35: Régi orosz románcok és ke­ringő k 22.35: Kosárlabda Európa-bajnok­ság 23.15: Ma a világban 23.30: Sakk-világbajnokság 23.55: Hibázni tilos! — tévéfilm 1.20: Hírek 1.25: Az orosz múzeum 1.54: Koncertfilm Az érdeklődőket szeptember 21—22-én reggeltől késő dél­utánig várják. Az úttörőtábor területén megrendezésre kerü­lő bemutató programja között szerepel mezőgazdasági szak­könyvkiállítás, gép- és eszköz­vásár, borverseny, népművé­szek kirakodója, tombola. Akik megéheznek megkóstol­hatják a bográcsban főtt nyúl- paprikást. Szombaton délután a fiatalabb korosztály számára aszfaltrajzversenyt, kerékpáros lassúsági versenyt rendeznek. Lesz bűvészműsor, bábjáték és divatbemutató. A második napon Szabad Föld-vasárnapot tartanak. RADIO ES TV MŰSORÁBÓL 19.15: 21.30: 4.30: 8.09: KOSSUTH RADIO 8.20: A Szabó család 13.40 Jó reff gélt! 8.50: Tíz perc külpolitika Hírek. Időjárás 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközően 15.00 Műsorismertetés 9.05: Napközben 16.09 Mai kulturális programok 12.00: Hírek németül, oroszul és 16.30 Rendetlen rendeletek angolul 17.00 Népzene Etiópiából 12.10: Indulók 17.50 Zenekari muzsika 12.30: Mezők, falvak éneke 18.30 Szólj, szólj sípom! 13.00: Hírek. Időjárás. Ütközően 19.00 Hírek. Időjárás 13.05: Nosztalgiahullám 19.03 Két hangon . 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 19.35 Labirintus 14.00: Dunántúli népdalkörök 20.45 Operettfelvételek • 14.15: Idősebbek hullámhosszán 21.00 Az erkélyjelenet 15.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 21.57 Béli krónika 15.05: Néhány perc tudomány 23.30 Ki nyer ma? 15.10: Operaslágerek 23.33 PAF-műsor 15.45: Törvénykönyv Bartók: Concerto 18.00: Találkozás a stúdióban 9.25 Körzeti, adás 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 9.30 Hírek. Időjárás 17.05: Gitárszóló 10.50 A magyar széppróza száza­17.30: Tanakodó 15.35 dai 18.30: Slágerlista 15.40 Zenés emlékeim 19.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 36.05 Most jelent meg 19.05: Operettkedvelőknek 17.25 Kersics Anita felvételei 29.03: Poptarisznya 3 8.15 Hírek. Időjárás 21.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 13.30 Beleestem a televízióba 21.05: Népi zene 18.30 Madrigálok 21.30: Az MR Karinthy Színpada 18.55 Emlékeim . . • 22.40: Sanzonok 19.10 Népi zene 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 19.13 Hol volt, hol nem volt... 23.20: Körmendi Vilmos szerze­19.30 Esti magazin ményeiből 20.00 A királynő katonái 23.50: Népdalok 21.30 Vivaldi: Esz-dúr concerto 0.15: Éjfél után 22.20 Találkozások a tanul­3. MŰSOR 22.50 ni áléban 9.00: Hírek. Időjárás 23.09: Hírek. Időjárás. Sport 9.03: Műsorismertetés Tíz perc külpolitika 9.05: A kiállítótermek program­18.15 Schubert-művek jából 19.00 Operakettősök 9.08: Magyarán szólva 19.30 Hírek. Időjárás 9.23: Operaegyüttesek Himnusz 10.00: Zenekari muzsika 20.00 Éjfél után Közben: 20.50: PETŐFI RÄDIÖ 11.05: Pillanatképek 21.19 Reggeli zenés műsor 11.52: Zongorahangverseny 21.20 Hírek. Időjárás 13.00: Hírek. Időjárás 21.25 Operettdalok 13.Q5: Negyvenéves az ENSZ 22.53 ták játszanak Hírek. Időjárás Rádióhangversenyekről TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR Csak 99 éves IAA *85 Az autó csak kilencvenki­lenc éves — ez a mottója a ma nyíló 51. frankfurti autó- kiállításnak. Mint minden ősz­szel, ezúttal is monstre bemu­tatóra kerül sor, 37 ország 1666 kiállítója szerepel a nyugat­német nagyvárosi randevún. A kiállítás tanulsága szerint szétszakadóban van a nemzet­közi autóipar kínálata, egy­részt a kis fogyasztású, olcsó üzemű és alacsony árkategó­riák képviseltetik magukat egyre növekvő számban, más­részt a méregdrága luxusko­csik dominálnak. Egyre keve­sebb a két irányzat közötti átmenetet jelentő jármű. Az is megfigyelhető, hogy mind jobban terjed a négyke- rékhajtás, nem véletlen, hogy olyan népszerű a nyugati piacokon a Lada Niva, amelyet ott Tajga néven árusítanak. Ennek az irányzatnak a leg­újabb képviselői között olyan egykor hagyományos hajtással operáló cégek találhatók, mint a BMW, a Mercedes, az Opel, a Porsche, az Audi és sok ja­pán cég már hagyományosan ehhez a csoporthoz tartozik. A turbófeltöltős divat válto­zatlanul tartja magát, szinte minden nagyobb gyár hozott ilyen modellt is. A kiállítás negatív szenzáció­ja, hogy a már többször be­harangozott Porsche 959 még mindig nem készült, el, újra csak a prototípust állították ki, akárcsak a tavalyi sereg­szemlén. Pedig ez a kocsi iga­zán érdekes. Tervezett ára 420 ezer nyugatnémet márka, s hogy mit kínál ezért? Négykerékhajtásl, nemcsak ní- vószabályozóvai és blokkolás- gátlóval, hanepi elektromosan szabályozott első és hátsó differenciálzárral a megcsú­szás ellen. Motorja a hagyo­mányos boxer, hathengeres, s a két hengersoron két-két. turbófeltöltővel, amelyek kö­zött az egyik az alacsonyabb, a másik a magasabb fordu­latszámokon tölt. optimálisan, a legnagyobb teljesítménynél pedig mind a négy bekapcsol egy elektronikus szabályozó impulzusára. A szocialista gyártók közül a Skoda teljes palettájával szerepel, s itt mutatkozik be a Lada 1500-as kombi. R. P. amely számítógépes progra­mok bekapcsolásával jelentős megtakarításokat tesz lehető­vé az anyagmozgatásban. Kerepes tar csá n Kókusz és karamell A kerepestarcsai Szilasmenti Termelőszövetkezet új termé­ket kísérletezett ki. A gyógy­növényfeldolgozó főágazat la­boratóriumából kerül a vásár­lók elé a kókusz és a kara­mell ízesítésű turmixpor. Pesten az Attila Szerda délután Budapestre a Fórum Szálló előtti kikötőbe érkezett az Attila elnevezésű tengeri vitorlás. Szilvási Lász­ló, az Ausztráliában élő ma­gyar származású vitorlásver­senyző, az expedíció vezetője rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 13 méter hosszú vitorláshajón 1983 ka­rácsonyán öten indultak el Syd- ney-ből. Ausztrália keleti part­jainál hajóztak végig, útjuk során egyebek között érintet­ték Jávát, a Karácsony-szige­teket, Indiát. Elhajóztak Szu­dán és Egyiptom partjai mel­lett, majd Törökországnál ér­keztek a Duna torkolatához, ahonnan Budapestre hajóztak fel. Mintegy 30 ezer kilomé­tert tettek meg az egyedülálló vállalkozás során; ők voltak az elsők, akik vitorláshajóval tették meg az utat Ausztrália és Magyarország között. Házigazda: a Dunántúli Napló llaraBiva bemutatkozóit A turistaszezon végén jog­gal tehetjük fel a kérdést: va­jon szűkebb pátriánk meg­ismerésére éppannyi energiát fordítunk, mint külföldi út­jaink szervezésére? Minden­esetre a Magyar Újságírók Országos Szövetsége azzal a kezdeményezésével, hogy idő­ről időre más tájegységeket mutat be, elősegíti az érdek­lődés felkeltését. Baranya megye mutatkozott be tegnap a MÜOSZ szék­házában. A tájegység jellegze­tességeit igyekeztek a házi­gazdák felvillantani. A jel­legzetességekről szólott a dél­utáni fórumon Lukács János, a megyei pártbizottság első titkára, Horváth Lajos, a megyei tanács elnöke. Pécs műemlékeinek helyreállításá­ról hallhattunk tájékoztatót Erdélyi Zoltántól, a Dél-du­nántúli Tervező Vállalat igaz­gatójától. Dr. Egyedi György akadémikus az aprófalvak helyzetét ecsetelte. Mérey Emil, a Mecseki Szénbányák igazgatója nehézségeikről adott számot. Asztalos Fe­renc, a pécsi ipari vásár igaz­gatója szíves szóval invitált Baranyába. Horváth László, az OTP megyei igazgatója a helyi jellegzetességekről szó­lott. A Dunántúli Napló, a helyi rádió és televízió mun­katársai házigazdaként ka­lauzolták az érdeklődőket. Az esti órákban Baranya irodal­mi életével ismerkedhettünk meg. A termékbemutatón töb­bek között a Szigetvári Cipő­gyár szép termékeit csodál­hattuk meg. Er. K. Kedvezőbb a járványügy helyzete Az idei nyár mérlege Az elmúlt három nyári hó­napban a bejelentésre kötele­zett fertőző betegségekkel kapcsolatos járványügyi hely­zet összességében kedvezőbben alakult hazánkban, mint az előző év hasonló időszakában. A gyomor-bélrendszer fertőző betegségeinek számszerű ada­tai — a salmonellosisok kivé­telével — nem tértek el lénye­gesen a tavaly nyáron regiszt­ráltaktól. A bejelentett salmo­nellosisok száma viszont mint­egy 25 százalékkal haladta meg az előző év júniusában, júliusában és augusztusában megismertet. Valamennyi cseppfertőzéssel terjedő beteg­ségből is kevesebb fordult elő az elmúlt nyári esetekhez ké­pest — tájékoztattak a KÖ­JÁL járványügyi osztályán. Az idegrendszert megtáma­dó fertőző betegségek közül a vírusos eredetű agyhártya- és agyvelőgyulladások száma , is — beleértve a kullancs okozta megbetegedéseket — kevesebb volt a tavalyinál. A járvány­ügyi események sorában szük­séges megemlíteni a nyári idő­szak elején előfordult, salmo­nella okozta tömeges és cso­portos ételfertőzéseket is. Volt két, nagyszámú megbetegedés­sel járó dysenteria'járvány is, amelynek kórokozóját feltéte­lezhetően ugyancsak étel ter­jesztette, illetve öt medencés strandfürdő és az Omszki-tó vize. A napokban sokan fordul­nak orvoshoz egy, lázzal járó felsölégúti hurutos, szemkötö- hártya-gyulladással kísért megbetegedés miatt. Erről az ország több helyéről érkeztek bejelentések. A tapasztalatok szerint ez a járvány főként a 14 éven aluli gyermekek kö­rében terjed, de a mostani is­meretek szerint már visszavo­nulóban van. Közveszélyes munkakerülésért Őrizetbe vették A huszonkilenc esztendős GavaldVr Józsefné múlt év december 7-én kilépett mun­kahelyéről, a Budakalászi Lenfonó- és Szövőipari Válla­lattól. A fiatal nő azóta sehol sem létesített munkaviszányt. Amikor Szentendrén a rend­őrök igazoltatták, arra próbált hivatkozni, hogy az élettársa tartja el. A továbbiakban azonban kiderült, hogy az ál­tala megjelölt személlyel nincs is élettársi kapcsolatban:. Gavaldik Józsefnét. aki ké­regetésből és kisebb lopások­ból tartotta fenn magát, köz- veszélyes munkakerülésért őrizetbe vették. Elgázolta a vonat Tragédia az állomáson Halálos baleset. Vereczkei Tamás 44 éves rakodómunkás a tápiószecsői MÁV-állomás előtt figyelmetlenségből a vele szemben közlekedő nagykátai vonat alá került, amely halál­ra gázolta. Nem adott elsőbbséget. Űri községben, a 31-es főúton Kő­szegi Mihályné lovas kocsival a föidútról érkezett és nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak. Az össze­ütközés következtében Kő- széginé súlyosan megsérült. A személyautót vezető Mészáros István és utasa, Gáspár Sán­dor könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. / A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — (naponta. — (Főszerkesztő- Sári Arnes —. Prf? 11 r 0 V CI u IQ I AD Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII.. Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. am. -Irányitóezám- sá46 — Kiadta a I LÖS iíIkU 1 ti RlHLHr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza túr 3. 3958. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja'- 313-100 és' 33G-130 ~­Szerkesztőségi -titkárság: 142-228. • —- ..........* 1 ~ fiQkszERKESZTÖSEgEINK : Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. ,19. 2702. Telefon: 11-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út S3. 2030. Telefon: 43-332. (Gödöllői Hírfán Gödön* Szabadság út 2. Pf. 54: B1Ö0. Telefon: 20-706. Monon Hírlap, Monor, Kossuth u. Mi. Pf. ISII. 2291. Telefon: 257. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2730. Telefon: 398. — Váci Hír'ap Vác Lenin út 45 Pf 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél és a posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor ter 11. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a Km 215—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra A lan ára- 8 oldal 11,30 Ft, 13 -oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: Slö,— -Ft. >— ISSN 0133-0659 Pest megyei Hírlap (Index- •25 061 HU), ISSN 0U3—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 02Í.9—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1857 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monon Hírlap), -ISSN 0(133—2701 {Nagykőrösi Hírlap),- ISSN 0133—2150 (Vádi Hírlap).

Next

/
Thumbnails
Contents