Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-31 / 204. szám

1985. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT Nem fűtik a tocsogót Bánatos a kacsa, mert... ;»fpí:>: "'' '.':5 Azt fújja egy régi nóta, hogy bánatos a kacsa, mert ala­csony a hasa ... Bizony, mostanában hamar benedvesedik a hápogó háziállat hófehér tolla az ominózus testrészen, még akkor is, ha nem megy tájára sem a tónak. Pedig nem megy, mert nem fűtik a tocsogókat. De bánatos a liba is — mint a nóta hírei! —, mert esik az eső és nincs kalocsaija. A gond­nak hamar vége. Kalocsniba bújtatják a liba lábát, megeszik a kacsa püspökfalatkáját — s mire e tréfás nóta véget ér, talán kisüt a nap is ... Erdőst Ágnes (elvétele Nem gazdagodtak meg — fölzárkóztak Bicikli helyett autón A városokban sokféle színes mende-monda kering a paraszti gyarapodásról, de aki sokai járja a vidéket jól tudja, az egy-egy kirívó példa nem általánosítható. Űjhartyáa ugyancsak a tisztes, szerény jómódról árulko­dó községek közé tartozik. Utcáit szépülő, vagy egy-két éve emelt új házak szegélyezik. Kaldenecker István, Üj- hartyán és a társközség, Újlengyel tanácsának elnöke tanúja, s cselekvő részese is volt az átalakulásnak. — Kém meggazdagodott, ha­nem fölzárkózott Űjhartyán — mondja némi éllel a hangjá­ban. — De ezek a szép házak nagyon sok munka eredmé­nyeként épülhettek csak, ami­hez hozzájárult a szülői segít­ség és az OTP támogatás is. Ejy érára a fővárostól Űjhartyán — bár alig egy órányi távolságra van a fővá­rostól — nemigen ad munkás­kezet Budapestnek. Az itt la­kók döntő többsége a hernádi Március 15. Termelőszövetke­zetbe jár dolgozni. Sokan azon­ban, bár kenyerüket a mező- gazdaság biztosítja, mégis ipari munkásnak vallják magukat. A baromfi- és a sertésfeldol­gozó üzemben folyó tevékeny­ség modern technológiájával és munkaeszközeivel valóban lit a biztos rév, a nyugalom Mindennap együtt az otthonban A szobiból messzire klhallat- szik a hangos beszélgetés. Az idős embernek az adóügyét kell rendezni. Erről vele már han­gosan kell tárgyalni, hogy hallja, értse, miként intézkedik majd dr. Farkas Imréné, a nagykátai öregek úgynevezett hetes napközi otthonának ve­zetője. Pár perc múltán vele kezdünk beszélgetni. Először csak általában az idő múlásá­ról. s kissé tréfásan állapítjuk meg, hogy az öregségre mind­annyiunknak van még esélye. Visszafelé azonban nem forog velünk az idő kereke. Az otthon vezetője túl fia­tal még ahhoz, hogy gondola­tait a távoli jövő kösse le, de azért megjegyzi: ha egyszer eljön az ideje, akkor szociális otthonban vagy valami hasonló intézményben akar majd él­ni, hogy ne legyen a családja terhére. Túl sok példát lehet látni arra, hogy mennyi feles­leges konfliktust okoznak a generációs különbségek, s azt is tudjuk, mint fáradnak ki a napközben dolgozó fiatalok, akik erkölcsi kötelességüknek tekintik az idősek, betegek ápolását. A bácsi, akinek az ügyét rendezi majd a vezetőnő, közben még többször benyit, újbb mondanivalója támad, de a szívességért ellenszolgál­tatást is ajánl, rendbe teszi, meggyomlálja a kertet. Mivel ez a hasznos elfoglaltság ne­ki is meg a kertnek is jót tesz, az ajánlatot köszönettel elfogadják. Csendes pihenő A nagyközségi és körzeti szakrendelő intézet munka­társával, az otthon vezetőjé­vel együtt hárman nyitjuk meg csendesen a hálótermek ajtaját, ahol lassan véget ér a szokottnál hosszabbra nyúlt délutáni pihenő. Az előző nap később feküdtek le a lakók, mert az Ilonákat ünnepelték, s ahogy halljuk, zene is volt, nóta is szólt, ám a háziak mégis a tavalyi névnapra emlékeznek élénkebben. Ak­kor nagyobb volt a vigalom, még jelmezbe is öltöztek f né- hányan. A mindennapi élet színte­reit szemléljük. Az ebédlőt, a mosdókat, az udvart, ahová elkelne egy jókora park, de a tárgyi kereteknél is fontosabb az: milyen légkörben élnek, érzik-e az itt élők az összetar­tozás már-már testvéri érzé­sét? Van, aki igent mond er­re, még annak ellenére is, ha előfordulnak kisebb viták, összeveszések. Például az ebéd vagy a vacsora miatt. — Bezzeg régen — emlé­keznek a beszélgetők —, nem legyintettünk, hogy minden­nap szalonnát kell enni, ha »gváltalán volt belőle elég. özvegy Vrbán Györgyné a hagymafeldolgozó üzembe járt annak idején, a férje három éve halt meg, gyermekük nem született, nyugdíja 2 ezer 500 forint. Embereit között — Itt vagyok mindennap, a háznál naponta körülnézek, de jobban érzem magamat az emberek között, akikhez na­gyon 'hozzászoktam az üzem­ben. Életek, sorsok rövid vázlata hangzik el a társalgóban. — A kislányomat olyan betegség érte, hogy 15 évig nem tudott járni. Aztán 35 évi házasság után hagyott el a férjem, s mivel én a gyerek miatt nem dolgozhattam, csak 750 forint tartásdíjat kapok — hangzik a szomorú panasz —, van ugyan három gyere­kem, s haragudtak is, hogy idejöttem, de én tudom, hogy náluk cselédnek kellenék. — Keserű kenyér volna az — szólnak közbe a fal mel­leti székről, s ezen többen el is tűnődnek egy kicsit. Hogy milyen ma a világ. Hogy a keserű vagy a jó ízű kenye­ret adó gyerek-e a több azok közül, akiket ez a nehéz sor­sú nemzedék fölnevelt? Akad, aki azt vallja: o mai embe­rek irigyebbek, közönyösebbek egymás iránt, mint amilyenek a régi öregek voltak a maguk szegénységében. Lótos Péterné csendben hallgatja a beszélgetést, csak akkor szólal meg — de akkor mesél is —, amikor kérdezik. Kereskedő volt valaha, ami­kor még hitelben vásároltak az emberek. Emlékezete meg­őrizte annak a vevőnek a té­teleit is, akinek a neve mel­lett naponta ilyen bejegyzé­sek sorakoztak a hitelkönyv­ben: cukor, paprika, rum, rum, rum. Harmincán töltik együtt a hetet a Petőfi Sándor utcai házban. Többnyire 70 éven felüliek. Van, aki a hét végén sem megy haza, s ki-ki a nyugdíja szerint járul hozzá a költségekhez, ami szemé­lyenként 6—700 forintot tesz ki havonta. Akinek kedve van, újabban kiegészítheti a nyugdíját, helyben vállalhat könnyű munkát. De nemcsak a munka, hanem sokféle szó­rakoztató program, egyebek között kirándulás, de még üdülés is gazdagítja itt az emberek mindennapjait. Jön­nének is közéjük többen, szí­vesen, ha lenne elég hely. Többen várnak — Bővíteni kellene az ott­hont — mondja dr. Farkas Imréné, aki szerint persze, másra is kevesebb pénz jut most, mint korábban. Az ét­kezési norma például ma is napi 28 forint, amihez hol a vezetők, hol mások hobbikert­jéből szereznek pótlást. Ta­valy még néhány lakó is ker­tészkedett, de a mostani fizi kai állapotuk ezt már nem teszi lehetővé. Szerencsére a piacon is jól ismerik a veze­tőnőt, s van, aki magához hívja. — Jöjjön, én olcsóbban adom a portékát. Olyan is akad, aki ajándékba küldi el a zöldségféléket. Elmenőben Sztojka Ferenc- né a Petőfi Sándor utca túl­oldalára mutatott — ősszel odaköltözik a ÖNO. Ott majd lesz park is, és talán több rászorulót befogadhatnak. Kovács T. István Fertályéra nem hasonlít a régi paraszti munkára. — Kiterjedt háztáji gazdál­kodást is folytatnak a község lakói, elsősorban baromfit és sertést tenyésztenek. Sokan azt gondolják, hogy ez a könnyű meggazdagodás útja. Rengeteg munkát és hozzáértést igényel pedig. A hetvenes évek végén néhány városi megpróbálko­zott állattenyésztéssel a Va- tyai tanyán, ám alig egy év alatt belefáradtak a vállalko­zásba. Hogy mire költik az it­teniek többletmunkával szer­zett pénzüket? — kérdezi mintegy önmagától a tanácsel­nök. — Mint már említettem, szép házakat építenek, vagy a régi portákat modernizálják, tatarozzák, fürdőszobát építe­nek hozzájuk. Sokan vásárol­nak gépkocsit. A biciklit fel­váltotta az autó, s általa ki­nyílt a világ. Ma már a fia­talok magától értetődő termé­szetességgel autóznak Buda­pestre, megnézni egy-egy jó filmet, vagy színházi előadást. Gázfűtés a lakásokban Ezekben a hónapokban Űj­hartyán fejlődésének újabb jelentős állomásához érkezik. Befejezéséhez közeledik ugyan­is a gázprogram. — A szervezés hosszabb időt vett igénybe, mint a tény­leges beruházás — meséli Kal­denecker István. — Négy éve kezdtük tervezni-szervezni a gázprogramot, a vezetékfekte­tés a múlt esztendő márciusá­ban indult, s télen már hetven lakásban gázzal fűtöttek. En­nél jobb propagandát, ha akar­tunk se tudtunk volna kitalál­ni. A rendkívül hideg téli na­pokon sokan jöttek a tanács­házára jelentkezni, s mivel tel­jes egészében önerőből épít­jük a vezetéket, jó néhányan rögtön magukkal hozták és be­fizették a csaknem 25 ezer fo­rintos részvételi díjat. Űjhar- tyánban szeptemberben fejező­dik be a vezetéképítés, a be­kötés. Ennek eredményeként a házak 86 százalékában lesz gázfűtés. Űj lengyelben most indítjuk a programot,, ott a lakosok 73 százaléka jelentke­zett eddig. Hétköznap délelőtt A község gyarapodását más is jelzi. A Lövölde téren ápri­lis 4-én adták át a posta új épületét, s nem messze tőle már áll az új gyógyszertár. Ennek átadását november 30- ra tervezik. A patika mellett két szolgálati lakás is elké­szült. Ezek egyikében a gyógy­szerész, a másikban fogorvos vagy pedagógus lakik majd. Hétköznap délelőtt csak gyerekeket látni az újhartyáni utcákon. A szülők a termelő- szövetkezetben, a nyugdíjasok pedig a háztájiban szorgoskod­nak, hiszen a község lakói rég megtanulták: felzárkózásuk, gyarapodásuk záloga saját munkájuk. Horváth Judit Könyvtárnyi irodalmat összeírtak nár a vendéglátás és -várás pro­tokolláris, avagy hétköznapi szo­kásairól, a hagyományok, a ki­alakult formák ezerfélcségéről, ám a leírt és íratlan szabály min­dig és mindenütt — a bibliai idők óta — a világon ugyanaz: saját házadban a vendéget jobban tisz­teld, mint tenmagad, nyájasabb légy hozzá, mint sarjadhoz len­nél ... Ezt az aranyigazságot cáfolják meg naponta éttermekben, cuk­rászdákban, vendéglőkben, vagy akárhol, hova, mint vendég, be­térsz. Tehát benyitsz az ajtón, ke­resel egy asztalt. Még el sem he­lyezkedtél koszos, nyikorgó szé­keden, amikor a felszolgálót meg­előzve érkeznek asztalodhoz — a legyek. Hessegetésük közben — véletle­nül — fölborítod az előző vendég által ott hagyott üres poharat; ne röstellkedj, mit számít az a né­hány csepp színes folyadék-vala­mi az abroszon, hiszen a valaha jobb napokat látott, ma már lyu­kacsos, szakadt asztalterítőről „le­olvashatod” az étlapot. Étvágyad elmenvén, az augusz­tusi kánikulára tekintettel hideg teát kérsz a — közben asztalod­nál termett — fclszolgáíónőtől. Rendben, mondja, s el. Percnyi — valóban kevés! — várakozás után jön s közli: Tehetünk föl teát, de csak két óra múlva lesz Ihatóan hideg, üzenik a konyha­sók. Nézem az órát: most háromne­gyed kettő, s mint olvasom a táb­láról, az étterem háromkor bezár, öt fertályóra alatt viszont — a szakácsok szerint — nem hűl ki a tea, így hát maradtam egy dup­la kávénál. B. I. A. ingák pontos méretre Ez év januárjától új, korszerű 1708 négyzetméteres üzemcsar­nokban, új technológiával és vállalati forma keretében készül­nek a borosüvegek parafadugói Vercscgyházon. A magyar—por­tugál vegyes vállalat neve HUNGAilOCORK/AMOIUN Kft. Képünkön: Tiasznyi Sándorné a végcsiszoló gépen pontos mé­retre csiszolja az úgynevezett 34x23-as parafadugókat Hancsovszki János felvétele Méhészkedés: több mint hobbi Meleg szív, sok áldozat kell Tavaly tizenhatezer tonna mézet exportáltunk Méhészkedéssel már az ős­apáink is foglalkoztak Nagy­kőrösön. Egy főbíró 1600-as években írt feljegyzéséből ol­vastuk, hogy „gyógyító mézet” vittek az öreg papnak. De még a századforduló idején, az 1900-as években is nagyon barbárul folyt a méhtenyész- tés. Ha a többnyire szalmából font méhkasba a méhecskék a nyáron begyűjtötték a fi­nom mézet, a jó méhész gaz­dájuk kis gödröt ásott, kén- rudat gyújtott benne és rá­tette a kast. A méhecskék holtan hullottak a gödörbe, s így jutott a mézhez a gaz­da. gítse, évtizedekkel ezelőtt mé­hészeti szakcsoportot szerve­zett és tart fenn, melynek azonban most is csak 38 tag­ja van, s kiknek 20—30—50 és száz méhcsaládjuk van. Sokan azonban, a 2—3 méh­családot tartók nem lépnek be. Javult a helyzet Példaadas Abban az időben kezdték csinálni a deszka méhkaptá- rakat, melyekből a keretekbe gyűjtik a méhecskék a iópes mézet, melyet úgy „lopogat- nak” el tőlük. Viszont, hogy jövőre is megmaradjanak, cu- korszirup-adagolással segítik a méheket „áttelelni”. Ma már az a jelszó, hogy a méhészkedéshez „szívvel” kell fogni. így is csinálják, akik a városban és a határ­ban méheket tartanak. A Nagykőrös és Vidéke Fogyasz­tási és Értékesítő Szövetkezet, hogy a méhészkedést előse­A szakcsoportnak vagy tíz éve komoly méhészeti elmé­leti és gyakorlati szaktudás­sal bíró elnöke van: Fakan Kálmán, a Trakis tisztviselő­je. Példaadással, sok jóaka­rattal, feleségével és fiaival segíti a méhészkedést. Sok ba­ja volt a szívével, de egy mé­hészeti melléktermék, a méz­gyűjtő keretekről lekapart propolisz megkönnyí'ere egészsége helyreállítását. Az idei közgyűlésen újra megválasztották elnöknek. Ke­gyelettel emlékeztek a gyűlé­sen a két régi tagról, a 73 éves Kecskés Imréről és a 71 éves Szecsvári Györgyről, akik elhunytak, s helyükbe új ta­gok jelentkeztek. A szakcso­port feljelenti és megbüntetik azokat, akik gyümölcsfavirág­záskor méhekre veszélyes mérgező szerekkel permetez­nek. Fertőző méhbetegség ese­tén a nem tagoknak is ad vé­dekező szereket. A méhészet helyzete javult. Javították a mézátvételi ára­kat. Az Áfész segítségével kedvezményes cukrot kaptak a méhek beteleltetésére. A körösi szakcsoport tagjai az idén 30 tonna mézet adnak közellátásra és exportra. A méhecskék komoly bevételt adnak az országnak. A múlt évben is 16 ezer tonna ma­gyar mézet adtunk el, nagy részben tőkés exportra. \ felesége elkészítették a cukor­szirupot, s a kis fiókokat ki­húzva adagolták be az egyes kaptárakba a „beteleltetésre” járó adagokat, a cukorszirupot és a belekevert védő gyógy­szert. A rács mögött a mé­hecskék szorgalmasan hordták befelé a téli élelmet. A kocsi 20 kilométeres se­bességgel jár. Ezzel mennek akácvirágzáskor Nógród vi­dékére a méheket „legeltetni”. — Mibe került ez a kocsi? — kérdeztem. Megfizetnek Akácvirágzáskor Fakan Kálmán egy délután kivitt szurdoki méhészetébe, ahova etetni mentek, és négy mázsa cukrot szállítottak. A volt Hunyadi Tsz szurdo­ki telepére mentünk, ahol a méhecskék segédkeztek a tsz napraforgótáblájának megter­mékenyítésében, Meglepődtem, amikor megálltunk egy autó- buszszerű nagy kocsi mel­lett. Ebbe van betelepítve 48 méhcsalád kaptárja. A 6 mé­ter hosszú kocsi belseje olva.o. mint egy laboratórium. A ki­nyitható ablakok üvegén lá‘- ni a méhcsalád életét. Kis fiókok, kancsók. poharak so­rakoznak. Világítás, sziliőzte- tés, minden megvan. Közben Fakan Kálmán és — Magunk csináltuk a fiainkkal. Az egyik gépész- mérnöknek tanul, a másik most lesz katona, de mind­kettő vérbeli méhész. 1980- ban kezdtük el a kocsicsiná- lást és két évig tartott a mun­ka. A felhasznált hozzávalók­ra 50 ezer forintot költöttünk. Már hat másik, nagyobb kö­rösi méhésznek van klsebb- nagyobb ilyen kocsija. Amikor elköszöntem, még sokáig fülemben csengtek Fakan Kálmán szavai: — Me­leg szív és sok áldozat kell a méhészkedéshez, komoly hozzáértés, gyakori gondozás, nagy tisztaság, sok szeretet, amiért a méhecskék megfizet­nek. Az ősidők óta ismert finom méznek egyre nagyobb szere­pe van az egészséges táplál­kozásban és a gyógyászat­ban. s melléktermékeiből, a virágporból és propoliszból gyógyszereket készítenek. Kopa László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents