Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-31 / 204. szám
1985. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP 7 Egy mondat a határozatból Legtöbbször a vevő károsodik Fontosnak tartja, mit kap a forintjaiért A'ilnek már csak három évet kell várnia a nyugdíjazásig, mint például a fúrásként 10, kőfejtőként 22 évet eltöltött Szabados Istvánnak, annak van oka panaszkodni a reumára, s emlékezni arra, hogy ez aiatt az idő alatt hányszor kellett meg- - ' másznia a hegyoldalt Felhőt pipálnak a Börzsöny magaslatai, közelebb a visegrádi kiszö- geliés és Verőcemaros látszik madártávlatból. Előttünk a Pilis, oldalában a dunabogdányi kráter, a kőbánya. Lábunk előtt a Naszály-vidék dombjai, völgyei, azon túl Vác doboznak tűnő házai. Először 420, aztán 450, majd 515 méter magasba kapaszkodunk. Mögöttünk a holdbéli táj, a DCM kőbányájának meredek mészkőfala. Előtte Pataki Béla és Wagner Ferenc fúrómesterek lánctalpas gépe zakatol. Nagy üregeket készítenek a robbanóanyagnak. A robbantás azonban elmaradt, mert egyelőre van mit fogyasztania odalent a jó étvágyú óriásnak. A Dunai Cement- és Mészművekben naponta 4 ezer tonna követ dolgoznak fel. Ha idefent megszólalnak a szirénák, s védőállásba vonulnak a bányászok, egyszerre 20— 50 ezer tonna kő is lezúdul a detonáció után. Akkora darabokban, hogy némelyiken utána még kisebb robbantásra is Sor kéfül. A többieket úgynevezett határozók veszik munkába, mielőtt a törőműbe, aztán a csillékbe kerülnének. Kő és agyag a cement legfőbb összetevője s ide is olyan bányászok kellenek, akik szívvel-lélekkel teszik a dolgukat. Sáros Bálint, a DCM bányászati osztályvezetője, Noé József üzemvezető és Tumbász András robbantásvezető szerint a bányafalat letisztító, kötélen kapaszkodó kőfejtők munkáját kivéve, a gépek lényegesen megkönnyítették ezt a folyamatot. Persze, nem annyira, hogy egymásnak adnák a kilincset a jelentkezők, hiszen a nyári meleg mindig 10 fokkal nagyobb a bányafal előtt, télen meg a szél fütyül be a kabát alá. — Nem könnyű itt az élet — mondogatják többen —, s mégsem keresünk többet, mint általában a váci gyárak munkásai. Ha úgy fizetnének bennünket, mint a bányaiparhoz tartozókat, jóval több lenne a pénzünk. Az idén 870 ezer tonna követ kell leküldeni a gyárba, s a félévi eredmények azt bizonyítják, hogy ezt a feladatot becsülettel teljesítik a váci kőbányászok. K. T. I. Furcsának tartjuk, megakadunk rajta vagy éppen átsiklunk felette, a tényen nem változtat. A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézethez a termelők részéről beküldött — az úgynevezett forgalombahozatali követelmények szemszögéből történő vizsgálatra szánt — árumintáknak a hetven-kilencvenkét százaléka felelt meg a minőségi előírásoknak, fél esztendő időhatárát véve alapul. Jó vagy rossz arány ez? Mihez képest? Nem véletlenül Mielőtt ösztönösen azt mondanánk az előbbi adat olvastán, miért nem a száz százalék — hiszen végül is az lenne a természetes, hogy a beküldött minták mindenben megfeleljenek, eleget tegyenek a forgalmazási feltételeknek —, gyorsan leírjuk: az importból származó termékeknél sem más, jobb a helyzet. Olykor patinás külföldi cégek áruiról kénytelenek megállapítani a szakemberek, nem hozhatók forgalomba, mivel a minimális mértékben sem tesznek eleget azoknak a jellemzőknek, amelyeket a gyártó állít termékéről. Igaz, azért ez ritka eset. A nemzetközi hírű vállalatok ügyelnek rá, hitelük, vevők előtti nevük szilárd legyen. Egy esztendőt tekintve, félmilliárd forint felett van a megyében a bútorok eladásának értéke. Milyen tapasztalataik vannak a legnagyobb forgalmat lebonyolító bútorkereskedőknek? Mint mondják, a minőség, a korábbiakhoz képest, jobb. Jobto de: a kifogásra okot adó hibák döntő része a technológiai fegyelem megsértésének következménye — pontatlan megmunkálás, eltérés a szabványtól, a kárpitozás egyenetlensége, a vasalások, díszítések lógnak, a lapalkatrészek hézagosán illeszkednek, gyatra a felületkezelés minősége, gyűröttek, eltérő színűek a bútorkárpitok stb. —, azaz viszonylag könnyen elkerülhetőek lennének ezek a minőségrontó tényezők. A vevő viszont joggal elvárja, azt kapja a pénzéért — az egyre magasabb árért! — amit gyártónak és forgalmazónak szabványban, osztályozásban, árképzésben, tanúsítványban rögzített kötelessége adni. Jobban megnézzük, mire és menynyi pénzt adunk ki, ezt bizonyítják a megyében a kiskereskedelmi forgalom adatai, s ennek tapasztalatai szűrhetők le a termelői felhasználást szolgáló vásárlásokból is. Hosszú-hosszú évek óta nem történt meg az, ami tavaly: a megyében folyó áron ugyan 7,4 százalékkal növekedett a kiskereskedelmi eladások értéke, az összehasonlító áras elemzés szerint viszont minden árufőcsoportban csökkent az értékesítés mennyisége...! Azt, hogy itt nem véletlenről van szó, bizonyítja: áz idén az év első negyedében ez az irányzat folytatódott. Csupán példaként említve: mint már évek óta, az idén is tovább csökkent a megyében a ruházati cikkek forgalma, s hiba lenne, ha a folyó áras adatok ezt feledtetnék... Feledtetnék termelőkkel és forgalmazókkal, hogy a szerényebb vásárlási szándékot sem kíséri gyakran siker, mivel — a hivatalos szóhasználat szerint — ismétlődik a választék- és a mérethiány. A kereskedelmi minő- ségellenőrök tavaly az év második felében megvizsgált felsőruházati termékek nyolc százalékánál, a női cipők hat, a gyermeklábbelik tizenegy százalékánál találtak a minőségi előírásokkal össze nem egyeztethető jellemzőket. Tapasztalataink szerint a termelői forgalmazás körében szintén megnőtt a minőség miatti viták száma — a leszállított áru a szerződésben rögzített jellemzőktől eltért —, azaz mind több jele van annak: a vevő ügyelni kezd arra — fontosnak tartja —, mit kap a forintjaiért. Mit kap? Jót, tartósat és...? A három pont és a kérdőjel azt sejteti, a mondatot sokféleképpen befejezhetjük, úgy is, hogy drágát vagy olcsót, ám vásárláslélektani vizsgálatok azt mutatják, a vevők túlnyomó része a jó, tartós minősítéshez — vagy fogalmazhatunk úgy is, jelzőhöz — a drágát társítja. Bizonyos fokig tehát természetesnek véli, beletörődött, hogy ami jó, tartás, annak megkérik az árát. Eddig semmi hiba. A baj akkor kezdődik, ha a vásárló úgy tapasztalja, az a valami, bár megkérték az árát, a kiadott forintokat nem éri meg. Például azért nem, mert kényelmetlen szabású, mert egyetlen alkatrésze miatt megbízhatatlanul működik, mert színezése foltos, festéke fog, anyaga törékeny, és így tovább. Örül, mert viheti A szakemberek fogalmazása szerint a műszaki jellemzőknek és a minőségi előírásoknak, a használati.értéknek, az árnak, a megbízhatóságnak harmonizálnia kell, ezek kölcsönhatása a gyártmány tervezésétől egészen odáig terjed, hogy a vevőt — a felhasználót — semmi se zavarja az áru mindennapos hordásában, működtetésében, kezelésében stb. A termékkészítés és -értékesítés egyetlen mozzanatában sem lehetnek tehát az előbbiek különálló fogalmak, illetve, ha ez bekövetkezik, akkor ott valaki károsodik. Ki ez a valaki? Tények, tömören. A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet tavalyi második félévi vizsgálatai szerint az ellenőrzésbe bevont sajtok kilenc százalékát kellett kifogásolni, a zöldségfélék, a gyümölcsök nyolc százaléka nem felelt meg az eredetileg feltüntetett osztályozásnak, árnak, a kenyerek kilenc százalékánál az ellenőrök súlyhiányt tapasztaltak ... Szembetűnő tehát, hogy az a valaki, aki károsodik, legtöbbször a vevő, olykor a forgalmazó, azaz a kereskedő és csak nagyon ritkán, elvétve a gyártó, a termelő. Feltételezhető, éppen erre vezethető vissza az érdektelenség, az érdektelenség azzal szemben, mit szól a vevő az áruhoz, ide kötődik a közömbösség a minőségi tanúsítványban leírtak teljesítésekor, azaz innét eredeztethető a széles körben létező felfogás, vigye az árut a vevő mihamarabb, örüljön, hogy kapott, s a többi már az ő dolga, baja. Mindennapjaink érzékeny pontját jelöli meg tehát a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozata, amikor kimondja: „Az ipar és a kereskedelem jobb együttműködéssel csökkentse a hiánycikkek számát, váljanak kulturáltabbá a kereskedelmi munka és a vásárlás körülményei.” Miközben a megnehezedett piaci körülményekre panaszkodnak a gyártók, érthetetlenül keveset törődnek a korábban vázolt harmóniával, tehát azzal, termékük műszaki és használati értéke, megbízhatósága arányban álljon az árral. Hiába kitűnő műszakiiag a berendezés — akár háztartási gép, akár termelőeszköz —, ha egyetlen, csekély jelentőségű, értékű részeleme, történetesen gyenge szigetelése miatt, ismétlődően elektromos zárlat bénítja meg. Az ilyesminek azután híre megy, s kárba vész az egész termékbe fektetett munka, mert eladhatatlanná válik — éppen megbízhatatlansága miatt — az áru, vagy csak jócskán leértékelve talál vevőre. 3 ez csak egy, , de nem az egyetlen leset a jó lehetőségek elpuskázásából ...! A jó lehetőségek — az árbevétel, a nyereség növelésének — terepe, hogy a megyében az idén a kereskedők ha lett volna, sokkal több színes televíziót, magnetofont, automata mosógépet, alufóliát, kávéfőzőt, konyhai kisgépeket, zománcozott, teflon bevonatú, továbbá normál alumíniumedényt tudtak volna eladni, a mélyhűtőket már félve említve ... s ez csupán maroknyi a sokféle lehetőség közül. Ezeknél is kevesebb figyelem jut a fogyasztási szerkezet finomabb átalakulásaira, a többi között arra, hogy a megyében növekszik az ún. töredékháztartások — döntő részben az elváltak — száma, aránya az ösz- szes háztartáson belül. Kézenfekvő: az ilyen, egyszemélyes férfi-, illetve egy felnőtt nőből és gyermekből (gyermekekből) álló háztartásoknak egészen mások az igényei, a fogyasztási szükségletei, mint az átlagos családnak, ahol a keresők száma egytől olykor hétig terjed, a tagoké pedig háromtól tizenhatig. Azt szinte félve említjük, hogy növekvő számban vannak ott a vevők körében a nyugdíjasok is a megyében — a megye népességének most már az ötödé tartozik a tágan vett nyugdíjasok közé —, az átlagos családtól szintén eltérő szükségletekkel és igényekkel, nekik megint más — lenne — a jó, a tartós, az olcsó vagy a drága, mint a keresők háztartásaiban. Választ adva Talán nem túlozzuk el reményeinket, ha azt írjuk: eljött annak az ideje, hogy a gyártók és a forgalmazók — éppen a kereslet növekedésének megtörő lendülete, a vevők fokozott megfontoltsága, igényességének érzékelhető kialakulása miatt —, ha másként nem, akkor kénytelenkelletlen, de választ keressenek a most már hogyan továbbra. S ha a szabályozás, az ösztönzés jó irányba hat — amit azért eddig nem mondhattunk el minden részletet tekintve —, azaz a kénytelen-kelletlen feleletet csak kelletlenül javadalmazza, a tisztességes igyekezetű feleletet pedig tisztességesen, akkor nem lelhet kétséges, mi lesz a válasz a hogyan továbbra, mit kell kapnia a pénzéért a felhasználónak, a vevőnek. MÉSZÁROS OTTÖ Emberek a hegyoldalon íoW64 sí András robbantómester szereti b hivatását, a a tájat, mely fölött a munkát irányítja. Szerinte soká fogy még el a Naszály, legalább 60 évig küldhetik innét a cement alapanyagát Tornyok a kőtenger felett. Alkonyat után erő« fényekkel világítják meg a bányafalat Műszerek jelzik, meddig hatolt a fúrófej. Pataki Béla fúrómester ilyen modern géppel készíti elő a robbantok munkáját Veress Jenő felvételei A vasmadár hatalmas acélcsővel zúzza gzét a kőtömböket. A Rammer típusú tö- lökalapács határozás közben
