Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-28 / 201. szám

8 1985. AUGUSZTUS 28., SZERDA IIt E K jyjn . 1985. augusztus 28. Imii » Szerda. Ágoston nap­ja. A Nap kél 5.57 — nyugszik 19.33 órakor. A Hold kél 19.14 — nyug­szik 3.04 órakor. Északnyugat felől lassan­ként csökken a felhőzet, egy­re tübbfelé szűnik meg az cső, de keleten, délkeleten tovább­ra is borongós idő, záporcső valószínű. Az északkeleten eleinte még mérsékelt, másutt gyakorta erős, az ország dél­nyugati felén időnként viha- I ros északnyugati szél csak szerda délutántól gyengül számottevően. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13 fok között, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet ál­talában 20 fok körül, délkele­ten kevéssel 20 fok alatt vár­ható. — Lengyel exportra. A Cse­pel Autógyárban elkészült a 260.88 típusú alváz első min­tadarabja, amelyet a gyár a POLMOT Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével ex­portál. A megállapodások ér­telmében az idén kétszáz da­rabnak kell megérkeznie a len­gyel partner címére. — Kiváló brigád. A PEMÜ cipőipari gyárának Napsugár brigádja a készáruraktárban dolgozik. .Az exportterv telje­sítése érdekében társadalmi munkában, szabad szombato­kon leltároznak, s ha kell. a takarítást is elvállalják. — Kempingtalálkozó. Heves megyében, a festői szépségű siroki völgyben rendezi a Ma- gyár Camping és Caravanning Club évadzáró kempingtalál­kozóját. A szeptember 6—8. között sorra kerülő országos eseményre számos klubtagot várnak Pest megyéből is. A vendégek autós ügyességi ver­senyeken, játékos vetélkedő­kön szórakozhatnak, s az is ki­derül majd, ki főzi a legjobb gulyást. JURIJ TRIFONOV HATVAN ÉVE, 1925. augusztus 23-án született, és 56 éves korában. 1981-ben balt meg Jurij Trifonov szov­jet-orosz regényíró és elbeszé­lő. Apja a polgárháború egyik katonai vezetője volt ü maga 1949-oen végezte cl a Gorkij .roüalmi főiskolát, s írásai 1917 óta jelentek meg Diákok című, 19jU-ben publikált regé­nyében elsőként aciott képet az értelmiségi ifjúság háború utáni életéről A hatvanas években írt, Sirályok a siva­tagban című regényében és az l95G-tól 19GG-ig szerkesztett Puszta című novellaciklusában a közép-ázsiai építkezések munkásairól rajzolt erőteljes vonásokkal egyénített, nagy­szerű portrékat A politikai képzés liz éve Emlékűiéi SzőtHigeten Egy évtizede alakult a KISZ Pest Megyei Bizottságának Li­geti Károly iskolája Sződlige- ten, mely immár harmadik esztendeje politikai képzési központ. Tíz év alatt 82 tan­folyamán néhány híján hat­ezer, nagyobbrészt dolgozó, ki­sebbrészt tanuló KISZ-fiatal sajátította el a tanintézet fa­lai között az alapszervezeti titkári és reszortos tudnivaló­kat. gyarapította politikai és mozgalmi ismereteit, szemé­lyiségét, s vezetési ismeretek­re, készségekre tett szert. E hét végén, pénteken és AUTÓSORSZÁMOK BUDAPESTEN Trabant Limousin Hycomat 895 Trabant Hycomat Combi 171 Trabant Limousin 289 Trabant Combi 11 562 Wartburg Standard 14 725 Wartburg Special 22 699 Wartburg Special, tolótetős 5 074 Wartburg Tourist 9 399 Skoda 105 S 9 080 Skoda 120 L 18 418 Skoda 120 GLS 1 183 Lada 1200 37 4G7 Lada 1300 S 14 395 Lada 1509 13 639 Lada Combi 5 900 Moszkvics 13 733 Polski Fiat 126 P 23 145 FSO (Polski Fiat 1500) 5 002 Dácia 29 013 Zasztava 9104 Emberi erő helyett Gépekkel a széraaáarlón A Magyar—Koreai Barátság Termelőszövetkezet tehené­szetében 5 ezer 500 liter a fe- jési átlag. Két éve az országos tej- és tejtermék-termelési verseny harmadik, tavaly a megyei tej­termelési verseny második he­lyezését nyerték el. A 230 tehén gondozása, az állomány fenntartása nemcsak a szövetkezet gyenge adottsá­gú földjei miatt okoz sok fej­törést a szakvezetőknek, ha­nem á munkaerőhiány is ne­hezíti a dolgukat. A lucerna és a rétiszéna be­takarításánál ezért újabban na^v te'issítményü bálázógé- peket alkalmaznak, a takar­mányt tartósítószerekkel keze­lik. Az egyenként 450—500 ki­logrammos bálákat rakodógé­pek emelik a szállítóeszközök­re, gépek végzik a kazlazást, s a hatalmas tömegű takar­mánycsomagot, mint szőnye­get bontják szét az istállók­ban. Fejős Gábor termelési el­nökhelyettes véleménye sze­rint az új technológia, a tar­tósítószerek alkalmazása a ta­karmány minőségének javu­lását is elősegíti, s így tart­hatják, vagy tovább javíthat­ják a már elért tejtermelési hozamot. K. T. I. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből Különleges termesztési módot választott Horváth Endréné kisbaráti lakos. Műanyag sátor alatt egyéni kísérletei alapján termeszti a sampinyon gom­bát. A képek tanúsága szerint ís: sikerrel. POZSONYI TV 10.30: 17.00: Közvetítés az országos me­zőgazdasági kiállításról. 11.45: Nyitráról 14.30: 19.30: Híradó 14.50: 20.00: A fiúk visszatérnek. ÜJ- 15.30: zélandi film 16.30: 21.40: Portréfilm 16.35: MJ5: Találkozás szovjet művé- 17.30: székkel 18.15: 2. MŰSOR 20.00: Kísértés. Tévékomédia 18.45: 21.30: Időszerű események 19.C0: 22.10: Országúti kerékpárverseny. 19.45: VB 19.50: A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL 21.00: Moszkvai idő szerinti 21.35: 8.00: Híradó 8.35: Gyermekeknek a kisáila- 23.05: tokról 23.25; 9.05: V. Klimov hegedül 00.30: 9.30: Filmutazások klubja 00.35: Egyszer húsz év múlva — film Hírek Hírek Dokumentumfilmek Gyermekfilm Hírek Koncert Tizenhat évig és azon túl •., A jelenkor és a munkás- mozgalom Ma a világban Győztesként. • \ Hírek A Góbin és Hangájon ke­resztül — film Híradó Nemzetközi labdarúgó-talál­kozó Szovjetunió—NSZK Ma a világban Szibérláda — film. ni. rész Hírek A nevetés körül Hallcy-üstökös Az MTA Csillagászati Kuta­tó Intézet piszkéstetői obszer­vatóriumában az elmúlt éj­szakákon többször is sikerült lefényképezni a bolygónkhoz közeledő Halley-üsiököst. A felvételeket Tóth Imre készí­tette, 99 centiméteres távcső segítségével. A felvételen az üstökös még halványan lát­szik, de már nem csillagsze­rűnek tűnik, hanem kiterjedt nagyságú égitestnek. Ezek az első, hazánkban készült felvé­telek az üstökösről, amely a Nap körüli ellipszis pályán vándorolva, 1910-ben bukkant fel utoljára a Föld közelében. A Halley-üstökös november 27-én 23 óra 48 perckor ér majd legközelebb a Földhöz, ekkor a jelenleginél is jobban megfigyelhető lesz. A különle­ges látványon túl megjelené­se tudományos jelentőséggel is bír. Űrszondák követik nyomon útját, vizsgálják ké­miai összetételét, hőmérsékle­tét és egyéb fizikai tulajdon­ságait is. Az így nyert adatok, következtetések segítik a naprendszer keletkezésének jobb megismerését. szombaton rendezvénysorozat­tal várják a KISZ politikai iskolájának egykori tanárait, dolgozóit, igazgatóit, az ifjúsá­gi szövetség egykori megyei vezetőit, akik kapcsolatot tar­tottak a képzési központtal, s természetesen azokat is, akik szinte kivétel nélkül mindany- nyian hallgatók voltak itt, a KISZ városi és városi jogú bizottságainak titkárait, a me­gyei KISZ-bizottság apparátu­sának tagjait, az egykori ki­váló hallgatók némelyikét. A nyitónapon, augusztus 30- án a köszöntő és a vacsora után este 6 órától baráti be­szélgetésekre kerül sor, talál­koznak a régebben padot kop­tatok s katedrán állók, majd választhatnak a tábortűz, a videó-filmvetítés, a szauna, a lovaglás között, megnézhetik az iskola életét — múltját fel­elevenítő diaképeket. Másnap, augusztus 31-én lesz az emlékülés, melyen Ha­lasi Márton, a KISZ Pest Me­gyei Bizottságának első titká­ra tart előadást a politikai képzés elmúlt évtize­déről, majd a képzési köz­pont volt vezetőinek rö­vid visszaemlékezései hang­zanak el, végül Kemény László, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezető­je tart előadást a párt agitá- ciós, propagandamunkájának időszerű feladatairól. Elhunyt Zsoldos Imre Zsoldos Imre, a közismert muzsikus, akit a közelmúlt­ban tragikus autóbaleset ért, hosszas szenvedés után au­gusztus 27-én, 66 éves korá­ban meghalt. Zsoldos Imre nviutó íja záráig a Magvar Rá­dió zenei főosztályán a Stúdió 11. vezetője volt. Temetéséről később intézkednek. Társadalmi munkáért Oklevél Az ország tizennyolc me­gyéjét és a fővárost megelőz­ve. szűkebb pátriánk kisipa­rosai nyerték el azt az okleve­let, amelyet sportlétesítmé­nyek építéséért, felújításáért és kiemelkedő társadalmi munkáért adományozott a Pest Megyei Tanács. A kisipa­rosok többek között Vácott, Gödöllőn és Cegléden dolgoz­tak, társadalmi munkájuk ér­téke 2 millió forint. Az elismerés méltán került hozzájuk, hiszen 1984-ben ösz- szesen 16 millió forint értékű munkát végeztek lakóterületü­kön, további 8 milliót közin­tézmények kérésére. Az érdi szociális otthonban, a buda­örsi művelődési házban is le­tették a névjegyüket, csak­úgy, mint a tavaly átadott diósdi általános iskolában, ahol 2 millió forintot ér a tár­sadalmi munkájuk. Bővül a Sztár család barack- és dismyeízií üdítő • Barackízű frissítővel gazda­gította a Sztár üdítő italok vá­lasztékát a szabadegyházi Szeszipari Vállalat. Néhány hét múlva ismét újdonsággal, dinnyeízű üdítővel jelentkezik a piacon. A szabadegyházi vállalat három éve kezdte meg az üdí­tőital-készítést. Az első évben harmincmillió palackot töltött meg Coca-Colával, Sztár-ita­lokkal, és Fanta üdítővel, az idén pedig , már hatvankét­millió palack különféle frissí­FA RÁDIÓ'ÉS TV MŰSORÁBÓL 1.30; 8.00: 8.20: 8.50: 8.55: 9.06: 9.49: 10.00: 10.05: 10.55: 11.13: 12.00: 12.30: 12.45: 13.04: M.OO: 14.09: 14.25: 15.00: 16.00: 3 6.05: 17.00: 17.25: 18.02: 18.15: 18.25: 18.30: 19.15: 20.19: 21.04: 21.30: 22.00: 22.20 22.30: 22.47 23.02: 24.00: 4.30 8.00 KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Jó reggelt! — Zénés műsor. J.5p: Hírek. Időjárás 9*00: Kossuth-díj, korhű keretben ?*0i5: Kis magyar néprajz 12.00: Loránd István? Romantikus képeskönyv. 12.10: Üj Melódia-lemezeinkből 12.25: Háry János. Részletek Ko- 12.30: dály daljátékából Hírek. Időjárás 13.00: Íróvá avatnak 13.10: Mi az a gyönyörű? 13.45: Népdalok, néptáncok 14.00: Déli krónika 15.00: Ki nyer ma? 15.05: Törvénykönyv l5*53 • A Rádió Dalszínháza. 17.00: Operát Szmirnába? 17.05: Hírek. Időjárás 17.20: A magyar széppróza szá- 17.30: zadai 18.30: Operaslágerek 19.00: A Népzenei Hangos Üjság 19.05: melléklete 19.10: Hírek. Időjárás 19.55: Az MR 10—14 különkiadása 20.05: Építési napló 20.50: Kórusmuzsika Kritikusok fóruma 21.00: Hol volt, hol nem volt..« 21.05: Mai könyvajánlatunk 22.00: Esti magazin Sinkovits Imre rádiós szere- 22.40: peiből 23.00: Évfordulók nyomában 23.20: Dohnányi: Ruralia Hunga- rica Technika és tudomány 9M: Hírek. Időjárás. Sport 9.05: Tíz perc küloolitika Népdalkórusok 9-^8: Mikroprocesszorok a gyó- 9.48: gyászaiban 11.05: Romantikus kamaramuzsika íi.io: Hírek. Időjárás PETŐFI RÁDIÓ 11.50: Reggeli zenés műsor 13.05: Hírek. Időjárás 13.35: Idősebbek hullámhosszán Tíz perc külpolitika Hírek. Időjárás. Útközben Napközben Hírek németül, oroszul és angolul Táncok fúvósokra Útikalauz üdülőknek Délei Lakatos Sándor népi zenekara játszik Hírek. Időjárás. Útközben A tegnap slágereiből Időjárás- és vízállásjelentés Boldog születésnapot! Hírek. Időjárás. Ütközben. Szórakoztató antikvárium ..Budapest költője, lettem** Hírek. Időjárás. Ctközben Nóták Diákfoci ötödik sebesség Ritmus Hírek. Időjárás. Ütközben Muzsikáló természet Muzsikaszó Ismeretterjesztő műsor Rockföldről érkezett Közvetítés a súlyemelő-vi­lágbajnokságról Hírek. Időjárás. Ütközben Haza — járás Csodaautó és társai.. • — I. rész. A Stúdió 11 felvételeiből Hírek. Időjárás. Snort Sullivrn onerettjeiből 3. MŰSOR Hírek. Időjárás A kiállítótermek program­jából Brunswick Teréz hársfái Négy évszázad muzsikájából Pillanatkép A Négy évszázad muzsiká­jából c. műsor folytatása A hugenották Szonda Zenekari muzsika 14.02: Frank Zappa 15.00: Kortárs zeneszerzők mű­veiből 15.26: A Londoni Szimfonikus Zenekar játszik 17.05: Viktor Pikajzen (hegedű) hangversenye 18.30: V materinskom jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Zenekari muzsika 20.15: Külföldi tudísolcé a szó 20.30: Népzene sztereóban 21.00: A Beatles együttes slágerei­ből 21.40: Operaest 22.40: Séta az egypercesek körül V/5. rész. 23.00: Joe Sachse együttese (Ber­lin) játszik 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna 8.30: Szünidei matiné 9.45: A helyzet komoly, de nem reménytelen 16.20: Hírek. 16.25: Ki vagy te? 16.55: Monomah sapkája 18.10: A külkereskedelem 40 éve 19.10: Tévé torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hfradó. 20.00: Doug Henning varázslatos világa 20 55: Pop-Shop 21.20: Szalai György: Hazárdjá­ték 23 00: Tv-hfradó, 3 3. MŰSOR 17 30: Útra való 18.00: Európai biztonsági és együttműködési értekezlet 18.50: Sorstársaik 19.10: Nas Ekran 19.30: Bach: 161. kantáta 19.59: Kaszidoll Nezir 20 00: Isteni Emma 21 50: Tv-híradó, 2 22 10: Sztárok randevúja. Csont- és cserépmaradványok Marcus Antonius ezüstjei Egy ősi barbár falu marad­ványai kerültek napvilágra a Mecsek déli előterében. A te­lepülés az időszámításunk előtti évszázadban keletkezhe­tett, lakói hamarosan római uralom aiá kerültek, és a közeli nagyváros — Sopianae — számára termeltek élelmisze­reket. A rómaiak minden idegen néptörzset barbárnak tartottak, a mecsekaljai bar­bárok talán germánok lehet­tek. A leletek tanúsága sze­rint kétezer éven át élt a fa­lu, mindig földművesek lak­ták, és minden korban sűrűn települt volt. A folyamatosság korunkig kimutatható, a múlt században azonban elapadtak a kútjai és emiatt „tovább mozdult” a település, csak szép Árpád-kori temploma és a temetője maradt az eredeti helyén. Az ókori falu mai utóda a Pécs közelében levő Málom, / A Mecsek hegyvonulatával szemközti szelíd dombokon mindig kerültek elő Jeletek, ezért régészetileg védett terü­letként tartják számon. Most új lakótelep épül ezen a helyen, s a közműárok ásása közben csont- és cserépmaradványo­kat találtak. A pécsi Janus Pannonius Múzeum régészei leletmentő ásatást kezdtek, és munkájuk nyomán máris tíz­ezer négyzetméternyi terüle­ten bontakoztak ki az ősi falu körvonalai. A leletek alapján jól elkü­löníthetők a népvándorlás időszakában, a római uralom alatt, a honfoglalás korában, a magyar középkorban, a tö­rök hódoltság idején és az azt követő korszakban épült há­zak, házcsoportok, falurészek. Meghatározásukat elősegítet­ték a jellegzetes kerámiák és egyéb tárgyak. A barbárok lakta településrész egyik be­omlott házacskájából például ezüstdénár került elő, amelyet Marcus Antonius veretett. töt szállított a kereskedelem­nek. A nyári kánikula idején 3 műszakban dolgoznak(a pa­lackozók, s naponta 15—20 te­herautónyi üdítő italt indíta­nak útnak. Életveszélyes sérülés Gycratckbaleset Gázolás. Pomázon egy sze­mélyautó elütötte a figyel­metlenül kerékpározó 9 éves Dévényi Pétert, aki súlyosan megsérült. Jogosítvány nélkül. Gödöl­lőn Puskás Józsefné 39 éves háztartásbeli, aki jogosítvány­nyal nem rendelkezik, segéd- motoros kerékpárjával egy balkanyarban felborult. Élet- veszélyes sérüléseket szenve­dett. Szabálytalanul. Érden Bula Jánosné kerékpárjával sza­bálytalanul egy személygépko­csi elé kanyarodott, és súlyos fejsérülést szenvedett. A rendőrség tovább vizsgá’- ja a balesetek körülményeit. • • * A KÖJÁL múlt heti mérlege Nagy»bü rendel talállak Az elmúlt héten is folyta­tódott a KÖJÁL idényvizs­gálata, 134 alkalommal össze­sen 11 élelmiszert előállító üzemet, 24 üdülői és mezőgaz­dasági főzőkonyhát, 35 ven­déglőt, 22 presszót, 12 pecse­nyesütőt, 3 piacot és 27 élel­miszer-kereskedelmi egységet ellenőriztek, különös figyel­met fordítva az árvíz által érintett területekre. A rendkívüli ellenőrzés ál­talános tapasztalata, a múlt héten jó volt, a vizsgálatok háromnegyed részénél nem találtak súlyosabb közegész­ségügyi hiányosságot. Élel­mezés-egészségügyi probléma nélkül zajlottak az augusztus 20-i ünnepséggel járó kitele­pülések, ezeket Monoron és Albertirsán vizsgálták. Bár gyakrabban leltek tisz­taságot, példás rendet a köz­egészségügyi szakemberek, né­hol még ételmérgezés-veszélyt jelentő feltételeket, állapoto­kat találtak. Például a Peregi csárdában, ahol a készételt és a tőkehúst egy hűtőszekrényben tárol­ták, s előző napon készült, belsőséget is tartalmazó étke­ket forgalmaztak. A vezető el­len szabálysértési eljárás kez­dődött. A Keve hotel konyháján. Ráckevén kifőtt tésztát tar­talmazó eledelt tettek el más­napra, előfordult az élelmisze­rek fogyaszthatósági határ­időn túli tárolása, s az ellen­őrzés a takarítatlanság, a ren­detlenség mellett, az egyik hűtőben már megbüdösödött húst is talált, így itt sem ma­radt el a bírságoló határozat. Helyszíni bírságot fizetett a százhalombattai Boglárka bo­rozó dolgozója, akinek nem volt egészségügyi könyve, s hasonló, 500 forintos összeget a gödi 45. számú strandven­déglő, valamint az ugyancsak gödi, 58. számú húsbolt veze­tője a tisztasági követelmé­nyek be nem tartásáért. A fó­ti 68. számú ABC-nél a bír­ság 1000 forintra rúgott, az üzlet takarítatlansága és a szakosítatlan élelmiszer-táro­lás miatt rótták ki az ellen­őrök. r A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő- Sári Ann _ nrPT lírrvri U ! AD Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím; Budapest, iPf. all. irányítószám • i«5 _ wadi» a r tu I lYILÜ I Ll nlnLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó; Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: MS-jbo és 336-iso ­Szerkesztőségi titkárság: 142-228. FIÖRSZEltKESZTÖSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 1®. 27Ö1. Telefon: Hl-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 03. 2000. Telefon: 45-352. (Gödöllői Hírlap Gödölt* Szabadság út a. Pf. 14. E100. Telefon: 20-736. Monon Hírlap, Monor. Kossuth u. 71. Pí. Bli. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 393. — Váci Hírlap. Vác Ler n út 45 Pf 32. 2601. Telefon: 10-095. —A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítők;- öl és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím; Budapest V.. József nádor tér '1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—86/162 pénzforgalmi jelzőszámra A lan ára- 8 oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,- Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0103-0659 Pest megyei Hírlap ande r: •25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—270# (Nagykőrösi Hírlap),- ISSN C133—2750 (Vf á átí riant. ’

Next

/
Thumbnails
Contents