Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
ALKOTMÁNYUNK évfordulóját köszöntötte az ORSZÁG Az alkotmány születésének évfordulójára készülünk. Ebből az alkalomból — hagyományosan — ünnepire igazítjuk a napokat, igyekezve fölmutatni, mivel gyarapodtunk, mivel gazdagodtunk az utóbbi időben. Az ország tegnapi eseményei közül kiemelkedik a termelési nagydíj átadása a székesfehérvári Szabad Élet Termelőszövetkezetnek, illetve az első magyar szövetkezeti sörgyár üzembe helyezése Martfűn. I’est megyében is megkezdődtek a megemlékezések alkotmányunk évfordulójáról. Az alábbiakban az ünnepségekről számolunk be. Nagygyűlés Debrecenben Az alkotmány törvénybe iktatásának 36. évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést ■ rendezett szombaton a Hazafias Népfront Hajdú-Bihar megyei és debreceni városi bizottsága. A városi sportcsarnokban' megtartott nagygyűlésen a megyeszékhely lakosai mellett részt vettek a községeknek és a termelőszövetkezeteknek az alkotmány és az Díj búzatermesztésért i Kiváló gazdálkodási eredményeiért, valamint magas színvonalú búzatermesztéséért termelési nagydíjat adományozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a székesfehérvári Szabad Élet Termelőszövetkezetnek. Az oklevelet, valamint a nagydíjat — Kiss Ferenc szobrász- művész Búzakalász című szobrának kicsinyített mását — szombaton ünnepi küldött- gyűlésen Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke adta át Varjas Gyula állami-díjas tsz-elnöknek. A 3600 hektáron gazdálkodó, tavaly 236 millió forint termelési értéket előállított közös gazdaság három évtized alatt megnégyszerezte búzatermésállagát,, s országosan is kimagasló hozamokat takarított be. Szántói az 1950-es évek elejéit hektáronként 2,2 tonna búzával fizettek, tavaly már 8,7 tonna került egy hektárról a magtárakba. Kedvezően alakult a Szabad Élet Termelőszövetkezetben a búzatermesztés önköltsége és nyeresége is. Búzatermesztésének magas szinten tartása érdekében a közös gazdaság jól alkalmazza a legújabb agrotechnikai módszereket, nagy gondot fordít a területi adottságainak megfelelő fajták kiválasztására, az időben történő vetésre és a talaj, valamint a növény igényeinek megfelelő tápanyag-utánpótlásra. Vetés- területének hatvan százalékán tavaly már a terület eddiginél jobb kihasználását biztosító szórva vetéssel juttatták földbe a kenyérgabona magját. Az 1950-es évek óta végeznek házi fajtakísérleteket, hogy kiválasszák a területükön legjobban fizető, s az adottságaiknak leginkább megfelelő fajtákat. Kísérleteik haszna forintban is mérhető, a fajták kipróbálását követő fajtaválasztás másfél évtized alatt hat és fél millió forint többletbevételt jelentett a gazdaságnak. Jó eredményekkel termeszt kukoricát is a Szabad Élet Termelőszövetkezet, tavaly hektáronként 9,1 tonnát takarított be a fontos takarmány- növényből. Tanács osztályvezetője, Végh László, a ráckevei Aranykalász Tsz köszörűse, a Hazafias Népfront Pest megyei elnökségének tagja is. Ott volt dr. Vona Ferenc, a 16. sz. ország- gyűlési választókerület képviselője. Ünnepi beszédében Bó- dis István, a népfront nagyközségi bizottságának titkára méltatta az alkotmány, államiságunk, s az új kenyér ünnepének jelentőségét. A kiváló és érdemes társadalmi munkások jutalmazása, s az új kenyér átadása után a helyi tsz művészeti csoportja adott műsort. A művelődési házban pedig most nyílt meg e tájék szövetkezeteinek, vállalatainak termék- és terménybemutatója, valamint a fennállásának negyedszázados évfordulóját köszöntő helyi bélyeg- gyűjtő kör kiállítása. Répási István, a ráckevei Aranykalász Tsz pártbizottságának titkára cipót és új búzából font koszorút adott át Maczkó Józsefnek, a ráckevei városi jogú nagyközségi pártbizottság első titkárának és Raffay Bélának, a városi jogú nagyközségi tanács elnökének. Százhalombatta — Augusztus 20-a gazdag programja kellőképpen méltatja alkotmányunk ünnepét — mondotta egyebek között Balázs Gézáné, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese köszöntőjében, a tegnap megtartott százhalombattai ünnepségen. Ezen részt vett dr. Arató András, az MSZMP Pest Megyei Bizottsága titkára — a város politikai, állami és társadalmi szervezeteinek vezetőivel, a gazdasági, egységek, intézmények dolgozóival együtt. Az ünnepségen nyolcán kapták meg a Kiváló társadalmi, hatan az Érdemes munkás kitüntetést. A mai naptól — három napon át — színes programok várják a Dunai Kőolajipari Vállalat csónakházában a kikapcsolódni vágyó családokat. Szigőtszenimiklós Szigetszentmiklóson szombat délután a tanácsházán rendezték az ünnepséget, amelySzibéría gabonaföldjein Értékes az omszki búza Senki se merészelné azt állítani, hogy Szibéria tejjel-mézzel folyó Kánaán, de semmi sem áll távolabb a valóságtól, mint a Szovjetunió határain túl általánosan elterjedt elképzelés erről a területről: végtelen vad tajga, kegyetlen fagyok, járhatatlan utak, örökké fagyott talaj és így tovább. Érd Érden a hagyományos munkás-paraszt találkozón emlékeztek meg az államalapítás, az alkotmány és az új kenyér ünnepéről. A Bentavölgye Tsz* központjának parkjában rendezett ünnepségen részt vett Balogh László, az MSZMP Pest Megyei Bizottsága vb- tagja, a megye tanácselnöke, dr. Varsányi György, a megyei pártbizottság tagja, a Pest megyei munkásőrség parancsnoka és Antal Imre, az érdi MEZŐGÉP igazgatója, országgyűlési képviselő. Ott voltak a város és a körzet településeinek állami és politikai vezetői, az üzemek és intézmények képviselői. Iszak Lajos, a városi párt- bizottság tagja, az érdi kenyérgyár üzemigazgalója ünnepi beszéde után Hegedűs Természetesen a kiterjedt Szibériában ebből is, abból is, a harmadikból is bőségesen akad. Ha azonban a terület déli, részén, a transzszibériai vasútvonal és a folyók mentén húzódó mezőgazdasági övezetről beszélünk, akkor mindez kevésbé tűnik zordnak. titokzatosnak és egzotikusnak. Kiterjedt,, asztallap- simaságú, olykor alacsony nyírfaligetekkel teleszórt cser- nozjómos sztyeppe ez.. Az itteni tájak meghittek, a közlekedési hálózat rendkívül szerteágazó. A jellemző tájarculat: hatalmas búzaföldek, szénakaszálók, gabonasilók, nagyfeszültségű távvezetékek oszlopsorai, korszerű kolhoz- és szovhoztelepülések. A nyár nehéz A tél valóban eléggé zord és hosszan tartó. A fagymentes időszak mindössze 80—100 napig tart. A s’zibériai földműveseknek azonban nem a tél okozza a legnagyobb gondot. Végül is a mínusz 50 Celsius-fokos hideget itt könnyebb elviselni, mint — mondjuk — a mínusz 10 Cel- sius-fokosat Londonban, vagy a mínusz 20 Celsius-fokosat Párizsban. A legnehezebb időszak, bármilyen furcsán is hangzik, a nyár: kezdetben a szúnyogok gyötörnek, azután elkezdődik a tikkasztó, mindent kiszárító hőség. Az utóbbi 100 évben minden harmadik év aszályos volt, s általában az évi csapadékmennyiség a fő földművelési övezetekben nem haladja meg a 300 millimétert. A körülmények, mint látjuk valóban nehezek. Elzárt a földművelés Szibériában mindig hatalmas erőfeszítéseket igényelt. A helyi szükségletek céljaira az első mezőgazdasági kézikönyvet 200 évvel ezelőtt adták ki, a gabonanövények agrotechnikájának a tanulmányozása 1890-ben, az omszki kísérleti parcellán kezdődött. A jelentősebb szántóterület kialakítása csak a XIX. század végén vált lehetővé, a vasútvonal megépítése után. amelyen az európai területekről az áttelepülők Szibériába özönlöttek. Egyébként a terület teljes mezőgazdasági meghódítása a szó szoros értelmében a szemünk láttára ment végbe, az ötvenes-hatvanas években, a szűzföldi hősköltemény idején Amint látjuk, Szibériában a földművelés fiatal. „Az aszályt az itteni területeken nem szabad természeti csapásnak tekinteni — hangoztatja A. Barajcv akadémikus, a talajvédő földművelési rendszer egyik megteremtője, amely rendszer valóban forradalmi átalakulást hozott létre Szibéria és a vele határos Észak-Kazahsztán mezőgazdasági termelésében. — Ez normális jelenség.” Az akadémikus gondolatának mintegy folytatója P. Rebrin, a neves szibériai publicista. „Vidékünk növekvő energetikai, technikai kapacitása, a gondosan kidolgozott földművelési rendszer, az ésszerű kemizálás, vetőmag- termesztés és melioráció mellett mindig lehet kenyerünk. Jelenleg a terméshozam még az aszályos években sem csökken a hektáronkénti 10 mázsa alá”. Sajátos körülmények Elképzelhetjük a nyugateurópai, az amerikai vagy a kanadai farmer ajkbiggyesz- tését, aki megszokta, hogy - a jó gabonatermést a hektáronkénti 30—40—50 mázsában mérje, s a 10—15 mázsás terméshozamot csaknem katasztrofálisnak tekintse. Ám óvakodjunk a megítéléssel, mielőtt tisztába jönnénk a dolgokkal. Szibériában még a jelenlegi technikai lehetőségek mellett sem lehet olyan nagy terméshozamú kultúrákat termeszteni, mint az őszi búza, a kukorica vagy a szója. A szibériai földek királynője a tavaszi búza, alkirálynője pedig — a rozs. A Szovjetunióban a tavaszi búza legjobb években hektáronként átlagosan 12—13 mázsás termést adott, a legintenzívebb éléstárakban (Ukrajna, a baltikumi köztársaságok) 23—25—30 mázsát. Szibériában a legelfogadhatóbb nek szónoka Pongrácz Gábor, a városi jogú nagyközségi tanács elnöke volt. A megemlékezésen részt vett Nagy Imre, a megyei pártbizottság alosztályvezetője és Scheuring János, a Pestber igazgatója. Az ünnepségen tizenöten — a település gyarapításáért önzetlenül dolgozók közül — kiváló és érdemes társadalmi munkás kitüntetést vehettek át. A megemlékezés után 16 órától a Csepel Autógyár, a Pestvidéki Gépgyár és a Szigetfő Tsz dolgozói jó hangulatú munkás-paraszt találkozót rendeztek a Kertészeti Egyetem Tangazdaságában. Vác Vác város és vonzáskörzete alkotmánynapi ünnepségét tegnap a Madách Imre Művelődési Központban tartották. Ott volt a megemlékezésen Jónás Zoltán, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának tagja, a TIT megyei szervezetének titkára, dr. Olajos Mihály, a városi pártbizottság első titkára, Koltai Imre, a város ország- gyűlési képviselője, a megyei képviselőcsoport elnöke. István Kálmán, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára mondott nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszédet. Ezután a megemlékezés résztvevői megszegték és megkóstolták a Szödi Virágzó Termelőszövetkezet búzájából sütött, nemzetiszínű szalaggal díszített kenyeret. Végül a Mu- sica Humana kamarazenekar adott műsort. Ugyancsak tegnap adták át rendeltetésének a Juhász Gyula Általános Iskola új szárnyát, ahol 5 új tanterem, konyha és ebédlő javít majd a Vác-alsóvárosi gyerekek oktatási körülményein. Az új iskolaszárny — mondta el Ri- tecz György tanácselnök-helyettes — 13 millió forintba kerüit, s a kivitelező, a Rétsági Építőipari Szövetkezet határidőre készült el a jó minőségű munkával. Könyvtáravatás Tegnap délután ünnepélyes könyvtáravatót tartottak Bugyi nagyközségben. Bak Károly, a nagyközségi pártbizottság titkára nyitotta meg a félmillió forintos költséggel, egy régi iskolaépületből kialakított új létesítményt. Ünnepi beszédet Békés György, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója mondott. A település lakóinak nevében Tóris Sándor tanácselnök vette át a könyvek otthonát, amelyben olvasóterem is várja a betűk kedvelőit. Szövetkezeti sörgyár Szombaton ünnepélyes keretek között felavatták Martfűn az első magyar szövetkezeti sörgyárat. A hazai élelmiszeripar újabb jelentős létesítményét a honi és külföldi kivitelező cégek képviselőinek jelenlétében Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke adta ' át rendeltetésének. A szövetkezeti sörgyár a mező- héki Táncsics Tsz irányításával működő gazdasági társaság összefogásával valósult meg. A szövetkezeti sörgyár gyártmányai közül a saját főzésű Arany hordó sör 29 napig eltartható változata kerül elsőként a boltokba. A pasztőrözött ital a szakemberek véleménye alapján sajátos ízével, tartós, kemény habjával sikerre számíthat a sörfogyasztók táborában. A minőségi sörök között az Arany hordó speciál és a Gold Fassl sör szerepel, az utóbbit az osztrák Ottakringer sörgyártól megvásárolt licenc alapján-készítik. A gyártási technológia tökéletes elsajátításához az osztrák cég szakemberei nyújtanak segítséget. A minőségi söröket 0,5 és 0,33 literes palackokba töltik, illetve egy részüket dobozolt formában is értékesítik. A termékeket a gazdasági társaság Áfész tagjai és a Kunság Füszért forgalmazza. eredmény a 20—22 mázsa hektáronként a tiszta ugaron és 15—18 mázsa elővete- mény után. Az első pillantásra úgy tűnik, hogy Szibéria elmarad az átlagos szovjetunióbeli eredmények mögött. Valójában azonban nem marad el. Arról van szó, hogy a szibériai búza egészen más, mint az ukrajnai, a belorusz vagy például a lettországi. Sokkal értékesebb azoknál. Ismeretes, hogy a gabona fő minőségi mutatója — a sikértartalom százalékaránya, amely főleg fehérjeanyagokból áll. A különböző fajtákban a sikértartalom 8 és 22 százalék között ingadozik. Az Oroszországi Föderáció Begyűjtési Minisztériumának adatai szerint a krasznojarsz- ki búza 1984-ben 13,71 százalék síkért tartalmazott, az omszki búza — 14 százalékot. Az omszki terület déli részén, a meghódított szűzföldön olyan búzát termesztenek, amelynek a fehérjetartalma 15,5 százalékos, a legjobb tételekben pedig a sikértartalom meghaladja a 30 százalékot. Következésképpen egy mázsa szibériai búza (a minőségi és a keményszemű fajtákból) olykor kétszer, sőt háromszor értékesebb, mint a Szovjetunió európai éléstáraiban termesztett. Ennek megfelelően az eladási ára is magasabb. Figyelembe kell venni még egy körülményt. Az egyenletes, sima szibériai földeken kialakított hatalmas parcellák lehetővé teszik, hogy a kombájnok, traktorok két-három kilométeren keresztül egyenesen ha'adjanak. mintha sínpáron futnának, így kisebb a benzinfogyasztás, a gépek lassabban használódnak el, kisebbek a veszteségek. íme a gabonatermesztés Szibériában ezért válik kifizetődővé még a 8—9 mázsás hektáronkénti terméshozam mellett is, amíg a legáldottabb európai éléstárakban a 10—15 mázsás terméshozam veszteségesnek számít. A fefcüte kenyér A Szovjetunióban. a rozs átlagos terméshozama szintén alacsony — 14 mázsa hektáronként. A növénynemesítők erőfeszítései révén Szibériában a földek „alkirálynője” a legkedvezőbb években 20. 30, sőt 50 mázsás termést ad* egy hektárról. Ugyanakkor a rozs az egyik legértékesebb és a Szovjetunió számára az egyik legszükségesebb kultúra, ha tekintetbe vesszük, hogy az ország lakosságának többsége az ebédlőasztalt fekete (rozs-) kenyér nélkül el sem tudja képzelni. Egészében véve a Szovjetunió keleti éléstárai (beleszámítva Észak-Kauká- zust is, ahol a földművelés körülményei a szibériaiakhoz hasonlatosak) az országban termesztett gabonamennyiség egynegyedét adják. Jelenleg a szibériai földművelés fejlesztésére hatalmas összegeket áldoznak, bővül az intenzív technológiával termesztett gabonanövények területe, kihasználják a meliorizáció lehetőségeit, amellyel (ha az öntözéses talajjavítási építkezés színvonaláról beszélünk), a hatvanas évek közepéig ezeken a területeken gyakorlatilag nem foglalkoztak. Szibéria magas fejlettségi fokon álló éléstárrá alakítása az egyik szemléletes példája annak, hogy a nagy beruházások miként térülhetnek meg gyorsan és adhatnak jelentős eredményeket. Lev Voszkrcszcnszkij (APN) Ezt követően Deli László, az Alagi Állami Tangazdaság igazgatóhelyettese átnyújtotta a város vezetőinek az új kenyeret, jelképezve, hogy a tangazdaság eleget tett legfontosabb feladatai egyikének: erejükhöz mérten megtermelték a következő évi kenyerünket. Ez alkalommal adták át a kiváló társadalmi munkáért járó kitüntetéseket, emléklapokat. Az ünnepség végén a Törekvés Táncegyüttes műsora szórakoztatta a vendégeket. Nagykőrös Az üzemek, az intézmények képviselői szombaton délután a konzervgyár bemutatótermében köszöntötték alkotmányunk ünnepét. Az eseményen ott volt Tuza Sándorné dr., a Pest megyei pártbizottság tagja, a MÉSZÖV elnöke, Plutzer Miklós, a Pest Megyei Tanács apparátusi pártbizottságának titkára, Gulyás György, a Pest megyei párt- bizottság munkatársa is. A Himnusz után Görbe Ferenc, a konzervgyár igazgatója, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Sz. Tóth László, az Arany János Tsz elnöke nyújtotta át a mezőgazdasági nagyüzemek ajándékát, az idei búzából sütött kenyeret a szónoknak, aki a város munkáskollektíváinak nevében vette át azt. Ráckeve Ráckeve és a körzetéhez tartozó 14 település lakói az Acs Károly Művelődési Központ előtti téren gyülekeztek tegnap délután. Ünnepségükön részt vett Szilágyi János, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyugdíjas vezetője, a megyei pártbizottság tagja, Valkai György, a Pest Megyei új kenyér ünnepére Debrecenbe érkezett küldöttségei is. A Himnusz hangjai után Al- berth Béláné, a népfront megyei titkára köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit, majd Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára mondott ünnepi beszédet. A nagygyűlés magyar, lengyel és litván táncegyüttesek műsorával fejeződött be. Géza, a Bentavölgye Tsz elnöke adta át a nemzetiszín szalaggal díszített új kenyeret dr. Rátosi Ernőnek, a DKV vezérigazgatójának. Az alkotmánynapi ünnepség a tsz közgyűlésével, majd közös ebéddel és műsoros, zenés-táncos délutánnal folytatódott. Dunakeszi Dunakeszin tegnap délután a Körösi Csorna Sándor Általános Iskolában tartották az augusztus 20-i ünnepséget. Az ünnepségen részt vett Róna Árpád, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának tagja, Dunakeszi Városi Bizottságának első titkára, dr. Kocsis Péter, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának osztályvezetője, dr. Barna Lajos, a Hazafias' Népfront Pest Megyei Bizottságának elnöke, dr. Mondok Pál országgyűlési képviselő, valamint a város állami és pártvezetői, tömegszeivezetek, üzemek képviselői. Dr. Mondok Pál méltatta alkotmányunk jelentőségét, beszédében szólt országunk jelenlegi gazdasági helyzetéről, további teendőinkről.