Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-14 / 190. szám

1985. AUGUSZTUS 14., SZERDA Innovációs bank A Minisztertanács hozzájá­rult ahhoz, hogy az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium, valamint az Állami Fej­lesztési Bank közös kisbankja, az Építőipari Innovációs Alap 700 millió forint alaptőkével Építőipari Innovációs Bank Rt néven részvénytársasággá ala­kuljon. E fejlesztési célú sza­kosított pénzintézet 24 részvé- nv&se közül az alapítókon kí­vül a Pénzügyminisztérium, a Kisiparosok Országos Szövet­sége, a Központi Fizikai Kuta­tó Intézet és a 31. számú Álla­mi Építőipari Vállalat a rész­vényes. A .részvénytársasági forma és a részvényesek ve­gyes összetétele lehetővé teszi, hogy a jövőben az építőiparon, az építőanyagiparon és hát­tériparon kívül más népgaz­dasági ágakból is jelentkezhes­senek ügyfelek a kisbanknál fejlesztési kölöcsönért vagy tő­kejuttatásért. Ismerik a jövő évi divatot Sajátos helyzetben vannak a Gála Ruházati Szövetkezet tápió- szentmártoni üzemének dolgozói, hiszen nemcsak megismerik a jövő évi divatot, hanem maguk is varrják. Szinte kizárólag exportra dolgoznak, a legigényesebb nyugatnémet cégeknek. Erdősi Ágnes felvétele Pest megyei villanyszerelők a nyereségért któ'­Nehéz a víz alá nyomni őket r Ha valamilyen oknál fogva megszakad lakásunkban az áramszolgáltatás — ahogy a szakemberek mondják —, sö­tét címekké válunk, csak olyankor foglalkozunk a vil­lanyszerelő vállalattal, az ott dolgozók tevékenységével. Kü­lönben természetesnek vesszük — s ez a természetes! —, hogy az utcai közvilágítás lámpái segítenek hazajutni, a , hűtő- szekrény halkan duruzsol a konyhában, az előszobában, mert áramot kap, s a tv sem mondja fel a szolgálatot áram híján. Vezetékeken, kábele­ken eljut hozzánk az áram. Ám azokra, akik póznáról póz­nára mászva, fütyülő szélben, vihar után ismét bekapcsol­nak bennünket a vérkerin­gésbe, a villanyszerelőkre rit­kán figyelünk. Pedig a Pest megyei. Villanyszerelő Válla­lat, s az ott.dolgozó 450 ember figyelemre érdemes. Hiszen ha valakik, akkor ők mindent megtesznek azért: ha kevesebb is a munka, a megrendelő, s igy a megrendelés, azért egyet­len szakembernek se kelljen felmondani, hátat fordítani mqst, amikor úgy tűnik, pang ni üzlet. Aki keres, az talál Ezt a vállalat nem is olyan régen kinevezett új igazgató­ja, Szabó Károly sem tagad­ja. Mert ahogy csökkent a la­kásépítés üteme, a korábban már-már gomba módra sza­porodó panelházak száma, úgy csökkent munkájuk, azaz megrendeléseik mennyisége, s ezzel együtt bevételeik is. Ám nem vártak ölbe tett klekkel a változásra. Nem is tegnap láttak hozzá, hogy fordítsanak, javítsanak helyzetükön. Dön­töttek, egyetlen szakember sem maradhat munka nélkül a jól összekovácsolódott gár­dából. Ha a tanácsok a terü­letről. Pest megyéből keve­sebb megrendelést adnak fel nekik — akkor máshol keres­nek munkát. S aki keres, az talál is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az idei első félév ered­ménye. Mert ha Kemencétől Abonyig — tehát a munkate­rületükön — nem volt meg­rendelés, akkor átlépték a megyehatárt, sőt az országha­tár átlépésére is készülnek, felkészültek. A termelési ér­téket 118 százalékra, a nyere­séget 149-re. míg az egy főre jutó termelékenységet 116.3 százalékra teljesítették. Lé­nyegesen jobb ez az eredmény a tavalyi év hasonló idősza­káénál. Okosan operáltak De ne éljünk a számok bű­völetében. Az idén az első ne­gyedév rendkívül hideg időjá­rása próbára tette az embe­reket, a gépeket. Ám nem fo­gott ki rajtuk. Az önhibáju­kon kívül keletkezett lemara­dást — már ami a tervtel ie- sítést. s nem utolsósorban a bevételeket illeti — ellensú­lyozták a termelékenyebb, a jobban szervezhető, nagyobb bevételt biztosító munkák elő­rehozásával. Persze, nem minden a pén­zes munka, mert ahogy a vállalat igazgatója, Szabó Károly mondja: a vevők, a megrendelők fizetési készsége, fegyelme nem javult az idei év első felében sem. Így aztán növekedett a megrendelők tartozásainak mennyisége, nagysága. Némi túlzással, de az ember azt mondhatja: ren­delni még csak rendelnek, de csak fizetgetnek. Tetemes ké­séssel, időbeli eltéréssel. Hogy mi hozott pénzt a PMVV-nek? Például az M5-ös autópályához kapcsolódó 13 millió forint értékű munkák. S nemcsak forintokról van itt szó, haríem rangról is. Mert rang, a jó munka, a munka minőségének elismerése az, mikor kit bíznak meg az úgynevezett. villamos kivite­lezési munkákkal, őket bíz­ták.'még — 'áfszéí’véz'éssél.'dé1 a határidőt tartották. Az idén a harmadik negyedévben to­vább folytatják a pálya villa­mosítását. így aztán a mun­kák értéke éves szinten húsz­millió felett lesz. Mit jelent a határidőt tar­tani? — a kérdés címzettje Szabó Károly: — A határidők pontos be­tartása mellett műszaki szín­vonalunk emelésével szeret­nénk az UTIBER-rel, az Asz­faltútépítő Vállalattal olyan munkakapcsolatot kialakítani, hogy a VII. ötéves tervben az autópálya-építéseknél az elektromos hálózatszerelések­kel vállalatunkat bízzák meg. Jobbára ismert: a tihanyi motel területén az idén 172 darab luxusigényeknek is megfelelő bungaló épül. A KKMV, a Kalmar-Export dán vállalat, s a Club Tihany RT- be tömörült vállalatok a kivi­telezők. A villamossággal ösz- szefüggő kivitelezési munkára pedig a Pest Megyei Villany- szerelő Vállalat a hivatott. Hogyan sikerült ezt a megbí­zatást megszerezniük? Ismét Szabó Károlyé a szó: Sohasem válogatnak — A megbízás elnyerésében szerepet játszott az, hogy há­rom hónapos határidőt vállal­tunk. S az is nyomott a latban: 1982-ben a Vörös Csillag Szál­lodánál hasonló feladatot lát­tunk el, mégpedig sikerrel. S az idei feladathoz csak annyit: az időjárás miatt a munkate­rületeket az eredetileg meg­szabott határidőnél jóval ké­sőbb vehettük át. Ennek elle­nére a munkálatokat e hónap végén befejezzük. Hogy ne maradjanak mun­ka nélkül, igyekeztek a meg­rendelői piacot felmérni. Így akadtak rá a Magyar Lóver­seny Vállalat színes, zártlán­cú tv-hálózatának létesítésé­hez kapcsolódó munkákra. Ez is ötmilliót hoz a konyhára. De nemcsak a piacon néztek körül, hanem belül, a saiát portájukon is. Igv a munkn- és üzemszervezési intézkedé­seket megtoldották az eddigi­nél lényegesen ösztönzőbb anyagi érdekeltségi rendszer bevezetésével. Hogy ez mit je­lent? Az egy évvel korábbi mozgóbér kétszeresét kaphat­ja, ki nem a munka könnyeb­bik végét fogta meg... Aki fenn akar maradni, s ráadásul nyereséget akar lát­ni munkája nyomán, az nem válogathat. A villanyszerelők pedig nem válogatnak. Nincs kereslet a V-típusú vasoszlo­pok iránt? Sebaj, más típu- súakat gyártanak, olyanokat, amelyekre a piacon van vevő. Így aztán a megszokott tizen­öt méteres oszlopokkal szem­ben kilencvenméteresek is ké­szültek az idén az első félév­ben. (Itt a megszokott kifeje­zés az általuk megszokott mé­retre vonatkozik.) Kísérlet­képpen legyártották egy köny- nyűszerkezetes csarnok vas­vázát nagykátai lakatosüze­mükben. Nem volt ez a lépés sem öncélú: felkészülést jelent egy átállásra. Arra, ha a há­lózati vasoszlopok iránt meg­csappan ' á kereslet, legyen mivel kitölteni a kapacitást. Ugyanakkor öntött vasból kandelábereket is gyártanak, ajánlanak. Nemcsak belföldre, hanem svéd, nyugatnémet cé­geknek ajánlva a terméket. Hátha vevők lesznek mondjuk az év második felében az ajánlat alapján termékeikre. S ugyanakkor a villamos el­osztóberendezések gyártásával sem álltak le. Mert portán be­lül azt vallják, meg kell ke­resni, s találni azt az utat, ter­méket, munkát, mely ered­ményhez, nyereséghez vezet. Varga Edit A megyei népfrontelnökség ülése Kongresszusi előkészületek Két időpont. Az első: 1981. március 14-15-én került sor a Hazafias Népfront VII. kong­resszusára. A második idő­pont: 1985. december 13-14- 15-én rendezik meg a VIII. kongresszust. A két időpont közötti majdnem öt esztendő tevékenységét összegzik a he­lyi népfrontbizottságok a kongresszusi felkészülés je­gyében. Eredményes fejlődés Ennek a felkészülésnek az elvi, politikai, szervezeti és lebonyolítási alapjairól, rend­jéről tárgyalt kedden délután a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottsága elnöksége. Amit meghatározónak kell tartani a felkészülés szemszö­géből — állapította meg a testület —, az a megyei párt­értekezlet, illetve a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának állásfoglalá­sa a népfrontmozgalom hely­zetéről, eredményeiről és fel­adatairól. Mind a kongresz- szus, mind a megyei pártérte­kezlet eredményesnek, fejlő­dőnek ítélte a népfrontmoz­galom tevékenységét, s a megyei tapasztalatok birtoká­ban az elnökség szintén úgy foglalt állást, hogy a VII. kongresszus óta eltelt időszak sok tekintetben és területen a népfrontmozgalom felfrissü­lését, tömegbefolyásának nö­vekedését hozta magával. Bi­zonyság volt erre, mint leg­frissebb példa, az 1985-ös esz­tendő, amikor a párt XIII. kongresszusára való felkészü­lés, hazánk felszabadulása negyvenedik évfordulójának köszöntése, valamint az or­szággyűlési képviselők és a tanácstagok választásának előkészítése, majd lebonyolí­tása a népfrontmozgalomra is teendők sokaságát rótta. A helyi népfrontbizottságok döntő része ezeknek a féláda'- toknak a végrehajtásában jó partnere volt a politikai, tár­sadalmi szervezeteknek, a társadalom olyan rétegeihez juttatta el teendőink, lehe­tőségeink összekapcsolásának szükségességét, amelyek más­különben alig vagy egyálta­lán nem részesei a politizá­lásnak, sem átfogó, sem helyi értelemben. Jó lehetőséget teremt az öt esztendőről készítendő szám­vetés — fogalmazódott meg az elnökség ülésén lezajlott vitában —, a megye minden településén a népfrontmoz­galom erejének felmérése. A községkörzeti, a városkör­zeti, a községi, a városi nép- frontbizottságok — majd a megyei népfrontbizottság — az összegzéskor a mozgalom egészét tegyék mérlegre, s ennek tükrében vizsgálják egy-egy részterület haladását. Irányok, arányok el tévesztése lenne ugyanis — és korábbi tapasztalatok figyelmeztetnek ennek veszélyére —, ha a számvetés csupán arra szorít­kozna, miben segített, mennyi támogatást nyújtott a nép­front a településfejlesztésben. A megyében ugyan kiemelke­dően fejlődött a társadalmi munka értéke a legutóbbi esztendőkben és ebben, sze­rénytelenség nélkül állítható, tetemes része van a népfront­mozgalomnak is, ám a sike­rek sem feledtethetik, ez csu­pán egyetlen terület, sok-sok más köríti, kapcsolódik hozzá. Változatos fonnák Hű képet kell kapn'a a la­kosságnak arról, mi minden­ben próbált meg — és a leg­több területen nem ered­ménytelenül, elég itt utalni a fogyasztók tanácsai megala­kításának kezdeményezésére, majd létrehozására — a kö­zös érdekek szolgája lenni a népfront, azaz a számadás akkor lesz sikeres, ha kerüli az általánosságokat és minél több megfogható tényt sora­koztat fel. A számadások for­mája változatos. Szeptember közepétől megkezdődnek a községkörzeti, a városkörzeti, a községi népfrontbizottságok beszámolói a részfalugyűlése­ken, a városkörzeti tanácsko­zásokon, a falugyűléseken. A városi bizottságok beszá­molója és újiáválasztása vá­rosi népfrontértekezleten tör­ténik meg. majd november végén kerül sorra a megyei népfrontértekezlet'. • mint a kongresszusi előkészületek be­fejező mozzanata. Vitában kialakult egységes álláspontja lett a megyei népfrontelnökségnek, hogy n választások alkalmával töre­kedni kell az ipari, a mező- gazdasági fizikai dolgozók, a fiatalok fokozott bevonására, amint arra is szükség van, hogy a népfrontbizot.tság ösz- szetétele tükrözze az adott terület népességét, azaz le­gyen kellő képviselete a nem­zetiségi lakosságnak, a nők­nek, a kisiparosoknak, kis­kereskedőknek, az egyháznak. Nincsen semmiféle statiszti­kai megkötés, ám rosszul ér­telmeznék ott ezt a kötetlen­séget, ahol a lakosság vala­melyik rétege szem elől vesz­ne a képviseletnél, hiszen az érintettek joggal vélekedné­nek úgy, velük nem törődik a népfrontmozgalom, az ö gondjaikat nem sorolja a vállalható érdekek közé. Nagy szükség van arra is — és erre a megyei elnökség nyo­matékosan felhívja a helyi testületek figyelmét —, hog.V bátran és tág körben vonják be a munkába azokat, akik a júniusi választásokon nem jutottak megbízatáshoz, de pótképviselőként, póttanács­tagként jelentős számú voks- sal bizonyították közéleti sze­replésre alkalmasságukat. A demokrácia igénye A feladatok elvi meghatá­rozása mellett az elnökség áttekintette a népfrontválasz- tások gyakorlati lebonyolítá­sának rendjét, módszertanát. Egyhangúlag elfogadta az ezekkel összefüggő feladat­tervet, aláhúzva: mindenütt bátran kell vállalni a vitákat, a nézetek ütközését, amint bátran utat kell nyitni — mind a számadás megítélésé­ben, mind a feladatok meg­határozásában, továbbá a személyi javaslatok dolgában — a lakosság demokratikus igényeinek, hiszen ez a leg­főbb; biztosítéka a népfrbnt VIII. kongresszusa útmutatá­sai gyakorlatba történő át­ültetésének. M. O. Növényritkaságok az OMÍK-on Helyszínen árusítják A hazai mezőgazdasági ki­állítások történetének legran­gosabb növénybemutatóját lát­hatják az érdeklődők az au­Diplomás állatgondozó Traktorral és ha kell, lóháton Stollmayer Ákossal az idei diplomaosztó ünnepségen is­merkedtem meg Gödöllőn. Az Agrártudományi Egyetem Me­zőgazdasági Gépészmérnöki Karán végzett. Ragyogó arc­cal szorongatta öt év áldozatos munkájának eredményét: az agrár gépészmérnöki oklevelet. Nálánál is jobban ragyogott azonban egy rendkívül bájos kislány arca, akiről első látás­ra még a nagykorúságot sem lehetne feltételezni. Meglepett, amikor megtudtam, hogy Adorján Csilla — így hívják — szintén kollegina, és jövőre már ő is végez a Mezőgazda­ságtudományi Karon. Örömé­nek oka pedig nem más, mint hogy a férje kapta éppen a friss diplomát. Ugyanis már csaknem egy éve házasok Stoll­mayer Ákossal. Biztosan az egyetem kollé­giumában laknak, és a szüleik támogatják az ifjú házaspárt — próbáltam következtetni a helyzetükre. — Nem, nem! — Tiltakoztak nevetve, és felvi­lágosítottak, hogy Ákos önálló dolgozó férfi, hiszen a levele­zőn végzett. Történetük egyre érdekeseb­bé vált. Elmondták, hogy Stoll­mayer Ákost mintegy két éve súlyos motorbaleset érte. So­káig feküdt kórházban —egész életére nyomot hagyó — ge­rincsérüléssel. De betegen sem hagyta abba a tanulást, a le­velező tagozatra kérte át ma­gát, mert sokáig feküdnie kel­lett, s az előadásokat sem lá­togathatta. Egyébként az Ala- gi Tangazdaság állatgondozó­ja. Munkájáról elmondja, hogy a vámosmikolai húshasznú szarvasmarha-állomány „szám­adója” másodmagával. Hereford húsmarhával ke­resztezett magyartarka tehe­nek gondozását látják el a tár­sával együtt. A több mint 300 tehénből és üszőből, meg né­hány bikából álló rideg gulya takarmányozása, szaporodás­biológiai és egészségügyi fel­ügyelete, valamint adminiszt­rációja képezi a feladatát. Mindezen kívül el kell látnia a — villanypásztorral szaka­szokra osztott — legelő teljes karbantartását. Az ehhez való traktort is a munkagépekkel ő vezeti. Ugyanis a gépészmér­nök hallgatók traktorvezetői jogosítványt is szerezhetnek tanulmányaik során. Ám ha kitörnek a jószágok a kerítés­ből, akkor lóra kell pattannia, mert kutyát — egészségügyi okokból — nem szabad a le­gelőn tartani. Amikor azt is megtudtam, hogy a fiatal diplomás havi bére hétezer forint körül volt eddig, akkor önkéntelenül fel­merült a kérdés: mi lesz ez­után, hiszen a kezdő mérnök ennél bizony jóval kevesebbet fog keresni. Egyáltalán mik a tervei frissen kapott diplomá­jával. Elmondta, hogy szeretne to­vábbra is a tangazdaságban maradni, sőt ha jövőre a fe­lesége is végez, jó lenne, ha ő is ott kaphatna munkát. Be­széltek már erről a gazdaság vezetőivel, meg is ígérték, de konkrét ajánlatot még nem ka­pott. Az a körülmény, hogy egy ideig alacsonyabb bérért kell dolgoznia, csak egy évig lesz gond, mert azután már ketten keresnek, akkor ismét maga­sabbra szökik a jövedelmük. Elbúcsúztunk. Kikísértük őket egyik tanárjukkal, akihez elköszönni jöttek. Beültek egy piros Ladába és mi hosszan néztünk utánuk. — De aranyo­sak így együtt, milyen kedves gyerekházaspár — akartam mondani, ám dr. Keszthelyi Tibor adjunktus megelőzött. — Ej, ez a mai fiatalság! — mond­ta tréfásan, és látszott rajta, hogy büszke a diákjaira. Két hónap múlva. Halló, Ala- gi Tangazdaság? Stollmayer Ákos iránt szeretnék érdeklőd­ni. A húsmarha ágazatban dol­gozott, és az idén kapott gé­pészmérnöki diplomát.. Ka­pott-e a képzettségének meg­felelő munkát, és milyen be­osztásban dolgozik? Igen, itt dolgozik, régi munkakörét lát­ja el.(l?) S. Tarkó Endre gusztus 17-én nyíló 70. OMÉK- on. Nemcsak a szakemberek, hanem a vásári vendégek szá­mára is sok érdekességet tar­togatnak a rendezők; a növé­nyi ritkaságok, szaporítóanya­gok egy részét a helyszínen árusítják. A kiállítás főbejáratának közvetlen közelében a Vető­magtermeltető Vállalat élő be­mutatója kilenc különböző gyepfajtát népszerűsít. A szá­mozott minták alapján a közel­ben meg lehet vásárolni a ve­tőmagkeverékeket, közöttük igazi ritkaságokat. A vállalat állandó kirendeltsége holland irághagy ma-különlegességeket értékesít a kiskerttulajdono­soknak. Árusítják ezenkívül az új paprika- és uborkafajtákat, amelyek magas hozamukról is­mertek; nem egy közöttük kül­földön kiállítási díjakat nyert. A dánszentmiklósi termelőszö­vetkezet egy hektáron sza­porítja a Kínában őshonos, s újabban Nyugat-Európában igen elterjedt gyümölcsöt, a kivit. Magas C-vitamin, továb­bá foszfor, kálium és vas tar­talmáról ismert ez a gyümölcs, amely, úgy látszik, jól alkal­mazkodik a hazai éghajlathoz; a szaporítóanyag-telep átvé­szelte a mínusz 25—27 fokos fagyokat. A helyszínen árusít­ják majd a szaporítóanyagot. Vietnamból gumifát várnak a rendezők, és más — de nem megvásárolható — növényi rit­kaságok is színesítik majd az OMÉK-bemutatók anyagát. A kiállítási árudákban a ter­mesztésből időközbn kiszorult turgopyafajtákat is árusítanak; tudományos kutatók újították fel a gülbabát és a somogyi kiflit. Szaporítóanyagukat is árusítják, és pedig immár kor­szerűsített „kivitelben”: ezek a korábbinál sokkal jobban el­lenállnak a vírusoknak, a nö­vényi betegségeknek.

Next

/
Thumbnails
Contents