Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-10 / 187. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. AUGUSZTUS 10., SZOMBAT »Színházi levél Couleur locale A szabadtéri színház s az ott megjelenő mű viszonyáról volt szó legutóbbi Színházi levelünkben. A gondolat folytatható, mert az idei nyár ebben a vonatkozásban sokféle példával szolgált: rosszal is, jóval is. Elvileg persze minden eljátszható szabadtéren. Végtére is a színjáték valaha, a kezdetekkor, eleve szabadtéri volt. A görög, a római, de még a középkori színház is a nyílt ég alatt zajlott, és Shakespeare híres színháza, a Globe (Földgömb) is nyitott tetejű épület volt. Semmi meglepő nincs hát abban, ha a színház, legalább nyáron, visszatér az ősi formához. A dolog persze nem lesz ugyanaz, mint a görögök idejében volt. Megváltozott azóta egy s más. Például a színművészet eszköztára. A színpad- technika. A közönség. És maguk a színre kerülő művek is. Mert hát azért ezeknek a nagy többsége mégiscsak a zárt színház számára készült, s ezáltal magán viseli egy teljesen másfajta dramaturgia kötelező jegyeit is. Az más kérdés, hogy igen sok ilyen játék, végül is jól tűri a szabadtéri előadást, vagy legalábbis könnyen adaptálható a szabadtéri körülményekhez. Ám akkor ezt a játszásmódot ki kell találni, meg kell keresni. Rendező, színész, tervezők feladata ez, és nem is könnyű feladata. Hogy itt megint ezerféle variáció létezik, az természetes. A korábban már emlegetett egri Gárdonyi-előadás, az Annüska esetében például a Líceum udvarára egy csaknem teljesen szabályos zárt színházi színpadot építettek föl, mely pontosan idézte az 1900-as évek elejének színházi díszlet-, világítás-, kelléke és kosztümstílusát. Ez jó megoldás volt, mert Gárdonyinak ez a darabja nehezen viselt volna el valamilyen más szcenírozást. A sor másik végén ott találjuk a szentendrei Donizetti-bemutatót. A szerelmi bijiigi előadásában (egyebek között) az volt a kitűnő, hogy a rendezés gyakorlatilag nozzá sem nyúlt a szentendrei főtér kész építészeti díszletéhez, hanem azt használta fel helyszínként. Szerencsés egybeesés volt ez, mert mű és helyszín ritka tökéletes találkozását tapasztalhattuk. S egyben egy sikertényező is világosan kitűnt: a nyári szabadtéri színházi előadások alapvető kérdése éppen itt, a helyszín és a mű egymásnak megfelelésében keresendő, s nemcsak nálunk, hanem világszerte. A helyi szín, a couleur locale természetesen sokféle lehet. Hadd említsek két, egymástól igen eltérő, de egyaránt jó hazai, friss példát, Kőszegről, illetve Pécsről. A kőszegi Jurisics-várban negyedik nyáron rendeznek már szabadtéri előadásokat. A belső vár udvara igen alkalmas e célra, mert jó természetes díszletet is ad, s véletlenül még az akusztikája is megfelelő. De Kőszegen van ezenkívül egy helyi különlegesség is (vagy eddig legalábbis volt): az itt színre kerülő darabok a_ város és a vár történelmének egy-egy mozzanatához kötődnek. A jó lokálpatriotizmus megnyilvánulása ez; úgy csinálni nyári színházi programot, hogy abban egyúttal a helyi (s azon át az országos) történelmi eseményekre is kipillantás eshessék. Eddig a hajdani híres várvédőről, Jurisics Miklósról, aztán a Kőszegről megszöktetett Rákóczi Ferencről, majd a Kőszeghez sok szállal kötődő, mártírhalált halt Kiss János altábornagytól szóló darabok kerültek itt színre. Idén is kőszegi tárgyú a játék: Szakonyi Károly arról a Bezerédj Imréről írt drámát, akit 1708-ban épp e városban, a ma is álló saját házában tartóztattak le Rákóczival szembeni árulás vádjával, állítottak pellengérre a Szent Jakab templom előtti téren elhelyezett kalodában, s Kőszegről vittek Sárospatakra, ahol sógorával, Bottka Ádámmal együtt a Nagyságos Fejedelem jóváhagyásával lefejeztek. A Kardok, kalodák (ez a játék címe) egyrészt arról beszél, hogy Bezerédj mint ezt az újabb kutatások igazolni látszanak, nem volt áruló, hanem egy jól megszervezett ármány áldozataként pusztult el — azaz pere koncepciós pör volt, mivel személye, s az a magatartás, amit képviselt, egyaránt terhére volt a császáriaknak, meg az ekkor már a béke felé kacsingató kuruc főtisztnek. Másrészt viszont arról van szó, hogy a magyar szabadságmozgalmak szinte kivétel nélkül elöbb-utóbb önnön fiaikra is támadtak, az áskálódás, a széthúzás, az érdekék összeférhetetlensége pedig mindig tragédiákhoz vezetett. Sok kortárs történelmi művel szemben Szakonyi nem deheroi- zál, ellenkezőleg, épp a heroizálás, a múlt valóban hősi, hazafias mozzanatainak a felidézése a célja. Nem azt akarja bebizonyítani a történelmi hősökről, hogy milyen jelentéktelen és esendő jellemű emberek váltak, hanem azt, hogy noha esendők voltak, mégis tudtak hősök is lenni. Nos, ami a játékot külön érdekessé teszi, az a megjelenítésnek a helyszínhez kapcsolódó megoldása. Nem sok más szabadtéri játszási helyen jöhetne be lovon a dráma főhőse, s nem nagyon adódna más tér, ahol lovas kardpárbajt lehetne vívni. De elfér itt a borkereskedők hordókkal rakott szekere, a szüreti mulatság kasos kocsijai, elfér a magasba húzható kaloda, s a bécsi utca, ahol Bezerédi I. József császárral találkozik. A pécsi példa egészen más, mégis ugyanolyanok a tanulságai. Ott egy nálunk még sohasem játszott Miroslav Krleza-darabot adnak elő. A Szentistvánnapi búcsú a huszonkét éves író munkája, 1915-ben írta, s évtizedekig nem került színre. Egy részeg, őrült, látomásos, misztikus, vad és félelmetes szentistvánnapi éjszakáról- szól, melyben a horvát nacionalizmusról, á nemzetiségek egv- másra fenekedéséről éppúgy szó esik, mint a monarchia közelgő és elkerülhetetlen felbomlásáról, vagy a halál és az élet időnként elmosódó határvonaláról. Mindezt átfogja, összetartja a délszláv folklór alapeleme, a kóló, mint tánc s mint muzsika. N oha Krleza a darabot zárt színházi előadásra írta, ez tipikusan olyan mű, amely szétfeszíti a hagyományos, színpadi kereteket. Ezt a kavar- .£&. Játomást, ezt a szimultán hely-: szmtskkel dolgozó drámatechnikát igazából csak szabadtéren lehet elképzelni. Ezért volt kitűnő választás ezt a művet a Tettye törökkori romjai közé vinni. Ott, azon a magában véve is sejtelmes helyszínen, a zegzugos falak között, ki lehetett alakítani ennek a játéknak a természetes közegét: magát a búcsút. Ahogy beléptünk a romok közé, maga a régi, falusi, kisvárosi búcsú fogadott bennünket, lacikonyhával, sörözővel, borkiméréssel, árusokkal, hejehujá- val, s a játék lassan, szinte észrevétlen, ebből a közegből alakult ki, sűrűsödött össze, ment át egy másik közegbe. Az előadás végén pedig ez a másik közeg váltott vissza, szinte észrevétlenül megint, a búcsúba, a kóló sodró, szívet dobogtató ritmusába, a mulatságba. De közben lezajlott a dráma, élet, halál, szerelem, nemzet nagy kérdéseiről. A mindennapok folyamatából kiemelkedett, műalkotássá sűrűsödött valami, aztán visszahanvatlott a mindennapokba. Ez a kitűnő megoldás csak itt, csak ebben a térben jöhetett létre. A mű és a helyszín csak itt találkozhatott így, ilyen természetességgel. Ez — ahogy mondani szokták — ki volt találva. Takács István Barcza Zsolt fotói Gödöllőn Nehéz eldönteni, mit is látunk tulajdonképpen? Az természetesen egyértelműen kiderül, hogy népművészetről, hagyományőrzésről van szó. S nem is a fotóst nem értjük, sokkal inkább a kiállítás rendezőinek indíttatásával nem vagyunk teljesen tisztában. A tárlat címe: Az V. Calga menti népművészeti találkozó fotókon. Már a megfogalmazás is azt sugallja, hogy egy dokumentáló, az eseményeket megörökítő képgyűjteménnyel állunk szemben a gödöllői művelődési központban. Önvallomások A riporter Az anyag kisebb, de sokkal meggyőzőbb része az a néhány felvétel, amelyen Barcza Zsolt vall a népművészetről, látásmódjáról, s a fotográfiákban önmagáról. A számszerűség közömbössé válik itt. Ha csak azt az egyetlen képet állította volna ki, amelyen három fehér fejkendős asszonyt látunk (a cím felett), akkor is meggyőzött volna minket arról, hogy vérbeli fotós egyéniséggel állunk szemben. Ezen a képen a fehérnek annyi árnyalatát, tónusát varázsolja elő kamerájával, amennyit szemünk is alig képes érzékelni. Nem véletlen tán, hogy ez a legsikerültebb felvétel, hisz Barcza Zsolt elsősorban fekete- fehérben gondolkodik és dolgozik. A többi kép viszont ázt súgálíjá, hogy a színek világa sem idegen számára. Néha ugyan magával ragadja a népviseletek színkavalkád- ja, de többnyire megbízható ízléssel találja el mire kell koncentrálnia. A riporteri érzék ezeknél a szubjektívabb képeknél sem hagyja cserben: pillanatkép a népművészeti találkozó- ról (jobbra). Az egyszerűségében pompás népviselet is megragadta a riporter figyelmét (balra). olyan pillanatokat, mozzanatokat kap lencsevégre, amelyekkel a legadek- vátabban fejezheti ki gondolatait. A látásmód Mindez persze nem zavarja a szép színes fotókat és a népi táncot kedvelő nézőt A szituáció sokkal inkább lehetett kényelmetlen magának az alkotónak, Barcza Zsoltnak, lapunk fiatal fotóriporterének. A már több csoportos tárlaton szereplő fotósnak első önálló kiállítása a mostani. Ter- 'mészefceeen él-hát benne;- a -vágy* hogy megmutathassa önmagát. Ez a kettősség érződik az egész tárlaton. Egyrészt a megrendelő . kívánsága, másrészt a fotós egyéni kifejezésmódra való törekvése, S lehet, hogy ez nem válik az anyag javára, de általa jobban megismerjük az alkotót. Bemutatkozik a riporter, aki naponta örökíti meg a legkülönbözőbb eseményeket, legyen az fogadás, baleset, vagy éppen néptánc. A téma most a néptánc. Barcza Zsolt ezúttal is biztos kézzel fog. ja kameráját, s jó érzékkel választja ki az exponálásra legmegfelelőbb pillanatot. Szinte lehetetlen körülmények között — szűk színpadok, zsúfolt tornatermek —, s még inkább lehetetlen fényviszonyok mellett készíti színes fotóit. Riporteri teljesítménynek sem kevés ez. Most látjuk igazán, mire képes kollégánk, mindebből a tudásból, felkészültségből lapunk olvasóihoz ennél lényegesen kevesebb jut el a fényképet nehezen tűrő nyomdatechnikánk miatt. Ezek a riportfotók egyszerre tükrözik magát az eseményt, s érzékeltetik egyben azt a felszabadító örömöt, amit a közös táncolás, éneklés, zenélés jelent az amatőr csoBarcza tárlata bizonyíték, Azt erősíti meg bennünk, amit eddig is tudtunk, hogy tehetséges, felkészült fotóriporter. Méghozzá olyan, aki á biztos technikai tudás mellett az önálló látásmódnak sincs híján. Első önálló bemutatkozása ígéretes nyitány. Biztosak lehetünk abban, hogy nem utoljára invitált minket kiállításra. ■ A tárlatot a gödöllői művelődési központban ma délután nyitotta meg Novák László né, az aszódi nagyközségi közös tanács főelőadója. A kiállítás augusztus 21-ig várja a látogatókat. M. N, P. ^Rádiófigyelői Enyém a vér, zenés mesejáték gyerekeknek a Margitszigeten. Horváth Péter íré és Novák János zeneszerző me se játékában lovagok, sárkányok, varázslók, sőt élő lovak Is szerepelnek. A mesebeli lovagok igazi lovagi tornát Is vívnak, amelyet a Széchenyi István lovasklub kaszkadőrei mutatnak be Marosi László koreográfiája szerint. MUTATVÁNY. Talányos cím: Mutatvány 17(5 ezerért, tanulságos történet. Az egyetemet végzett fiatalember sutba hajítja diplomáját és felcsap lángossütőnek — mi más is lehetne? Százhetvenezerért megvásárol egy Robur buszt. Az üzlet nyélbeütését megelőzően a tulajdonos készségesen bemutatja: micsoda aranybánya ez a kis büfé jó plac- con! És mint lenni szokott, a lehetőség mámorában úszkáló fiatalember csak későn ébred rá: túl szép a menyasszony, magyarul, átverték. A buszt potom negyvenezerért vette az Autókertől az előző tulaj, de műszakilag annyira lestrapált, hogy fabatkát sem ér. A forgalmas stand nem jár együtt a megvásárolt gépkocsival, s mozgóárusként nem is olyan könnyű vevőkört kialakítani. Ezek után már csak az a kérdés — ezt vitatták meg a Törvénykönyv szerda déli műsorában Kapás Irén mikrofonja előtt, jogász társaságában —. milyen jogcímen indíthat pert a teljes összeg vagy annak egy része visszaszerzésére. Ilyen esetben, mondta dr. Szűcs Ferenc, jogcím lehet a szolgáltatások közti feltűnő aránytalanság, hogy jóval kevesebbet ér a busz, mint amennyi az érte kifizetett összeg. Az egyéb károk megtérítésére nincs sok esély, íratlan szabály: ha bárki vállalkozásba fog, a jó gazda gondosságával mérlegelje a ragyogónak tűnő lehetőségeket. Az sem árt, ha előre kikéri a szakértő véleményét. A fiatalember, a hallottaktól némiképp megnyugodva, harciasán jelentette ki: akkor perelek és maradok a kaptafánál!, ami a szólás eredeti értelmével ellentétben itt nem azt jelentette, hogy visszatér az egyetemen tanult mesterségéhez, de nem ám! Ügy látszik, sem a pereskedés, sem a — szerinte — negyed- milliót kitevő tanulópénz nem tántorítja el a vállalkozástól. Mert ha egyszer ez a lángossütő buli összejön, még a pecsenyéjét is megsütheti! Miért is ne? Szabad a vásár, és egy értelmiséginek se kötelező vegetálni! Ügy elképzeltem, mi lenne ebből az országból, ha az értelmiség — okulva a példán — an blokk felcsapna lángossütőnek? TÜKÖRKÉPEK. Némiképp kap csolódott ehhez a témához a Petőt: rádió hullámhosszán aznap este su gárzott Tükörképek című műsor. Pe ■ thö Tibor jegyzetében azt boncolgatta, hányadán is állunk a karrier- az érvényesülés kérdéseivel. Sajnos az idő rövidsége nem tette lehetővé, hogy a problémák mélyére ásson. Pedig érdemes lenne ezekről a dolgokról gyakrabban beszélgetni, hiszen meglehetősen ellentmondó.« a vélemények ez ügyben, mondható’ végletesek, nem tudjuk értékrendünkben hova helyezni azokat. Sze mérmesen hallgatunk róluk, miközben fű alatt, de ugyancsak népes tábora van a kaparj kurta mozgalomnak, amit finomabban vagy a másik oldalától úgy is titulálhatunk, hogy a boldogulni akarás vágya, a táléntumok hasznosítására törekvő igyekezet. Izgalmas és elengedhetetlen feladat lenne definiálni, mit is értünk karrier alatt, meggondolva azt is, hogy a gyakorlatban az előmenetelt körüllengő suskus mindenképpen ártalmas. Ez esetben a jegyzetíró bölcsen csak annyira vállalkozott, hogy ismertesse; az e tárgykörben végzett felmérések szerint mi motivál valakit arra, hogy megpróbáljon karriert csinálni és mi kell ahhoz, hogy a szándék valóra váljon. Ez utóbbi kérdésre elgondol, kodtató választ adtak. A többség véleménye szerint elsősorban összeköttetés, másodsorban az, hogy az illető hivatásszerűen politizáljon, vegyen részt a közéletben, harmadsorban — csak harmadsorban! — rendelkezzen vezetői képességekkel. Mondhatom, lefegyverző, ha elhisz- szük egymásnak, hogy egyedül az rúghat labdába, akinek két telefonos nagybácsija van! A másik, hogy e közvélemény-kutatás szerint csak az a karrier, ha feljebb jutunk a szamárlétrán, az már nem, amit Sweit- zer, Gandhi vagy Einstein csinált — tudtommal egyiknek sem volt összeköttetése. N. E. portoknak. Hangúlatjelentéseket közvetítenek a képek a közönségről sa részvevőkről egyarántA néptánc színes világa
