Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-10 / 187. szám
1985. AUGUSZTUS 10., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP 9 ]Deák Mór: Az eprek álma Piszka, a megzöldült tengerész- baba, aki titokban verseket ír, idegen lett saját élttében. Ivott Ször- pikével, az ivóbabával, csókolózott Puszálóval, a mindig csókolózó barni mackóval, nagyokat evett Ha- migával, csak valahogy egyre ked- vetlenebbül, fakuló szemmel, elszürkülve. A sikerei kapatták el? Vagy talán kevesellte a sikereit? Ki tudja. Csicsika kimaradásai miatt hidegült el tőle, barátai, a kedvetlensége miatt. De Piszka már önmagával szemben is békétlen volt, hiszen nem irt, s úgy érezte, nem is fog soha többé. Csicsika, a világszép alvóbaba csak nézte, nézte ennek az új, ismeretlen Piszkának a vergődését, s pityergett a régi, daliás tengerészbabáért. Akinek még simogatóan erős volt a karja, s tiszta a szeme, mint egy nyugodt, mély tengeröböl... Ettől a zavaros tekintetű Piszkától tartott, s félt számon kérni rajta azt a régit... Csak várta, várta hát, sorsa jobbra fordulását, míg egy napon ... ... Esso-Besso, a gonosz boszorkány el nem rabolta a régi, daliás tengerészbaba képében, hogy végleg kifossza az igazi Piszkát. — Szép vagy, szeress engem — mondta az Esso-Besso-Piszka. Csicsika fürkészően mérte végig. — Régen azt mondtad, hogy az eprek arról álmodnak, hogy olyan pirosak és édesek lehessenek, mint az ajkam. — Régen, régen — legyintett a boszorkány. — Beszéltem összevissza. Megváltoztam. — Te nem vagy Piszka — rázta meg a fejét Csicsika. — Piszkának szomorú a szeme, és szebb, mint a tiéd. Esso-Besso dühbe gurult. A világszép alvóbaba ijedten nézte, hogyan veszti el önuralmát, s hogyan változik vissza emiatt boszorkány- nyá. — így is jó — kacagott messze- hangzóan a babák réme. — Majd teszek róla, hogy ne legyen szebb! Piszka, a megzöldült tengerészbaba, rémülten kapott a szeméhez. — Megvakultam! — sikoltotta. — Megvakultam! Csicsikának legörbült a szája széle. — A haja is szebb, mint a tied — toppantott dacosan. — Sose lesz olyan szeretnivaló hajad, te vas- tus kefejű! Esso-Besso tajtékzott — már nem is próbálta fölvenni Piszka alakját. Tudta, nem sikerülne. — így is jó! — süvítette vészt- jóslóan. Csicsika végigborzongott. — Jaj! — kapott a fejéhez Piszka, s csomókban a kezében maradt a haja. — Kopasz lettem! — Tetszik még? — vigyorgott Esso-Besso, s Csicsika hüppögve felelt: — A hangod — zokogta —, a hangod sose lesz olyan lágy, mint az övé! — így is jó! — süvítette a vészboszorkány, mintha ezt a választ várta volna. És Piszka némán, vakon, kopaszon esett össze a babapolcon. — Én akkor is csak őt fogom szeretni — suttogta Csicsika, s behunyta a szemét. Hiuuuu, hüuuuu, Esso-Besso ösz- szecsücsörített szájából szélvész támadt a babapolcra. Fölkapta Piszkát, s ledobta a földre. — Én akkor is csak őt fogom szeretni! — ismételte meg Csicsika, s összeszorította a száját. — Eredj hát, szeresd! — üvöltötte magán kívül a Babák Réme, s Csicsika ott találta magát a földön, Piszka mellett. — Piszka! — suttogta a világszép alvóbaba, s kétségbeesetten simogatta a megzöldült tengerészbabát. — Piszka! Ne félj, itt vagyclk! Piszka nyögött egyet. — Nem baj, hogy nem látsz — hadarta Csicsika —, s az sem, hogy nem tudsz beszélni — itt picit elcsuklott a hangja —, az meg, hogy kopasz vagy, kifejezetten tetszik! Szép formájú a fejed! A megzöldült tengerészbaba mozdulatlan szeméből legördült egy könnycsepp, s sárfoltot hagyott a padlószőnyegen. . — Tisztul a szemed! — ujjongott Csicsika. — Jaj, Piszka, tisztul a szemed! — ismételgette többször is egymás után, mintha maga sem hinné el. A megzöldült tengerészbaba ráemelte a tekintetét, s a világszép alvóbaba reszketve ismert a tengeröbölre, amelyben annyiszor meg- merítkezett kapcsolatuk kezdetén, s megtisztult mindig. — Piszka, Piszka — ismételgette, s úgy puszilgatta a megzöldült tengerészbabát, mintha ő lenne Puszáló, a mindig csólkolózó harna- mackó. A száját is megpuszilta, egyszer, kétszer, háromszor ... — Köszönöm — szólalt meg erőiTorzó Asszonyi Tamás bronzérme Csónakázók ködve Piszka. — Köszönöm, köszönöm — hálálkodott, s visszanyert hangja megrezdítette Csicsika szivét. Olyan tisztán csengett, mint azelőtt! — Ó — most már a világszép alvóbaba szája is szívet formázott — ó Piszka —, és simogatta, simogatta öntudatlanul a megzöldült tengerészbaba fejét, mígnem sercegés hallatszott: — Nő a hajad! — Nő a hajad! — kiáltozták, s valahogy ebben sem volt most semmi meglepő. S amikor Piszka megfogta a világszép alvóbaba kezét, Csicsika épp olyan örömmel hallgatta a várva várt mondatot, mint először: — Az eprek arról álmodoznak, hogy olyan pirosak és édesek lehessenek, mint az ajkad ... S bánták is ők, hogy Esso-Besso dúlva-fúlva új haditerveiket sző! Szőnyi István rézkarca Borbély Tibor: Csak versek CSAK ARS POETICA Csak múlt, jelen, jövő. Csak hit s haza. Csak család és szerelem. Csak kegyetlenség —. kegyelem. Csak csak azért is! Csak ennyi, összesen. CSAK AZÉRT, mert arcomon még a bőr, hús és izom? Ezért nem hiszik hogy én leszek „szegény Yorick” — ? Hihetőbben szól majd a néma koponya, ha aklből-amivé sikerült már az időnek és a földnek lecsupaszítania? CSAK HITTÜNK egy más világban, csak nem hittünk a másvilágban. Csak tettünk azért amiben hittünk. Csakhogy az idő, — hiába hihetetlen — minket is „odaátra” szólít, mert eljárt felettünk! CSAK ARRA EMLÉKEZEM, hogy idős gróf Esterházy László végtelen magasban volt felettem. A porban én, meztélláb csetlő-botlő gyerek, ő lovon, díszes öltözetben. Tartása mutatta: biztos alatta a nyereg. Mögöttem álló nagyszülőket idéz fel még a régi kép. ök, akik engem „kincsem”-nek neveztek. Derékig hajló két öreg. Urát köszöntő, nincstelen cseléd. CSAK A FARSANGI BALBAN és maskarában ismerem fel őt? Nem akkor, amikor meztelen, ha nem is teljesen, de félig már ruhátlan? Csak akkor tűnődtem volna én ezen — hajdanában! Bár mindegy, hiszen még bálba se jártam! CSAK A TÜDŐSÖK ISMERIK vegykonyha testünk titkait? Izeit mitől váltja úgy a csók, hogy már az érkezőben ízlelem a távozót? CSAK VÉLETLENEK illeszkedtek össze úgy, hogy tervezettnek tűnik most az út? Közös utunkat egyszer nélkülem felszedheted te, — halomra rakva a követ — mert építeni majd új utad, szükséged lehet rájuk is — mint a véletlenekre. CSAK ÉLESRE TÖLTÖTT FEGYVER feszült eltompult szívemnek, csak megöltek néhány családtagot. Csak megismertem a pincemélyben, hogy milyenek fent — és milyenek lent a gyilkosok. Ha írok erről, mindez csak akkor lesz egyszerre sok? CSAK ENNYI! Görcsbezárt kezében görcsösen szorítja görcsölő szívemet az élet. A görcsöt görcs oldja fel, így vetve véget a többszörösen feloldhatatlannak tűnő görcsös létezésnek. (Illyés Gyulának) CSAK AZ ESŐ vert szembe minket a bakon. Gyermekkoromból még ezt is tudom, és eszembe jut amikor szemembe most fröccsen a sár a gyerekkoromból indult utón. „CSAKIS AZ IGAZAT, mindig az igazat.” Eskümet mondanám, ám mindkét kezem az ég felé emelkedett. Egyik sincs már a Biblián. CSAK ANNYI ÜR marad utánam, amennyit két sírásó betölt majd néhány perc alatt? CSAK AZT NE HAZUDD legalább, hogy te jobban értetted apád, mint amennyire most nem érti fiad az apát! CSAK MEGTANULTUK, csak elfelejtettük, csak megtanultuk, csak elfelejtettük, csak megtanultuk, csak elfelejtettük... Mit is csak? Elfelejtettem, pedig csak megtanultam a múltam?! CSAK A SZEKERCÉJÉT hagyta volna rám a dédapám! Azt, hogy ács volt az öreg, ha jól hasítana az én kezemben is — dicsekvésként sem mondanám! CSAK GYERMEKJÁTÉK kedves. Meg ne riadj! Asztalomról, ha kezedbe veszed poharamat, érzed majd, hogy kézmeleg. Hamutáiamban az elnyomott cigaretta is őrzi még a kéz mozdulatát. Csak bújócska ez és nevetés lenne a vége. Mégse keress, mert félsz. Tudom. Ne gyere utánam kedves a sötétbe. CSAK NÉHÁNY nyári illat, csak néhány régi íz, csak a kopasz fejemet megsimító érdes tenyér hiánya hív vissza az elfelejtett, magamba rejtett, keserves-édes ifjúságba! CSAK AKKOR kezdődik az igazi baj, amikor az ember már nem csupán magában beszél, de ajtót is nyit, ha kilincset zörget a szél! CSAK KÉT MESÉT kellene megírni még! Egyet a fiam lányának — a lányom fiának a másikat. Annyi megírnivaló várt már eddig is sokat, hogy a két legfontosabb miatt egy évtizedet még mindegyik nyugodtan sorára várhat! CSAK EGYHARMADNYI székely szállana sírba velem, de kár lenne annyiért is! Ne hagyd elveszni azt sem istenem! CSAK EGY FELTÁMADÁST engedélyezett fiának -,z Ür, és én a halandó molnár fia már ki tudja hányadikra készülődöm konokul vérzőn a hitben megfeszítetten?!
