Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-04 / 155. szám
isim eve vegeztek Szombaton kedves találkozót tartottak a nagykőrösi Arany János Gimnáziumban. Az 1934 —35-ben, ezelőtt ötven esztendővel érettségizettek gyülekeztek. Akkor 17-en voltak, most a találkozóra nyolcán jöttek el: Antal Domokos, dr. Ábrahám Ferenc, Biczó Károly, Horváth Lajos, Nagy Pál, Pécsi Sándor, Szivák György és Zs. Tóth Dénes. A találkozón részt vett egyetlen még élő tanáruk: dr. Toros László is. A délelőtti órákban ellátogattak a gimnázium épületébe, s egykori osztály- termükben visszaemlékeztek az együtt töltött régi esztendőkre. Meglátogatták az Arany János Múzeumot, s megtekintették az ott megnyílt szép kiállítást. Délben a Czifra csárdában ebéddel ünnepelték a találkozást, mely sok emlék felelevenítése és hangulatos cigányzene mellett, a késő délutániig tartott. NAGYKÖRÖS! voi ina A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 1985. JÜLIUS 4., CSÜTÖRTÖK Jobb minőség — magasabb átvételi ár Érésgyorsítóval, szár nélkül Krimi A főhős, egyszerű öltözé- kű, jellegtelen ábrázatú, keszeg ember vitamin után nyomoz a ceglédi piacon. Lopva kémleli a zöldségesrekeszeket metsző pillantása elöl rémülten bújnak el a senyvedt, ám méregdrága hegyes paprikák, halk sikollyal áléi a paradicsomos kupac ártáblája. De a keszeg ember tovább nyomoz, mit sem törődve a hajmeresztő összegekért mért harapnivaló- val, inkább szellemének igyekszik tápot szerezni. A könyvárus pultján fürkész. — Hm, hm, valami jó krimit keresek. — Ehol ni. uram, ez mind príma bűnügy higy- gye el! Ha meg emezt olvassa, ötször is felriad éjjel. Garantáltan. — Az ám, de én éjszakás műszakban dolgozom. Azért kell a könyv. A Magyar Agrártudományi Egyesület, a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vállalat és a Nagykőrösi Konzervgyár szervezésében meggytermesztési tanácskozás volt, a nagykőrösi Arany János Termelőszövetkezetben. Levegő Gábor István, a termelőszövetkezet gyümölcstermesztési ágazatvezetője elmondta, hogy 84,5 hektár meggyültetvényük van, továbbá 67 hektár szilva é' 72 hektár téli alma. Kollár Gábor, a Gyümölcsös Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vállalat munkatársa ismertette az érésgyorsítóval és rázógéppel kapcsolatos szempontokat. Általában legjobb a meggy esetében a 8x5 méteres sor- és tőtávú telepítés. A Schaumann dán rázógépek segítségével a meggytermelés 20 ezer tonnáról 60 ezer tonnára növekedett hazánkban. A következő években is a termelés mennyiségének növekedése várható. Gépi betakarításra a nyitott közepű korona alak a megfelelő. Ne legyen száraz ág á fán, a rázógép tisztítási hatófoka akkor Egy helyiségben gyorsbüfé Újra nyitva a Kalamáris Hosszú idő óta zárva volt a Kalamáris: étterem és a Jókai utcai Bogrács csárda. Most találtak rá bérlőt, az épületeket és a helyiségeket rendbe hozták. Július elsején megnyílt az étterem és a csárda is. A bérlő Kiss Lászióné, aki Rá se hederítenek Kötelező rossz? Az ellenőrök a hét utolsó munkanapján érkeztek. Teljesen váratlanul. Elsőként egy fiatal férfi mutogatta igazolványát az üvegajtón keresztül a portásnak. Az tétovázott, hiszen éppen zárni készültek, ügyfeleket már csak kiengedtek, a befelé törekvőket udvariasan visszatessékelték. Ezekben a pillanatokban már nem is érkeztek, ezért volt zárva az ajtó. A fiatal férfi azonban nem tágított, nyújtogatta az igazolványát, s határozott mozdulatokkal kérte áz ajtó kinyitását. A portás résnyire kitolta, s abban a pillanatban vagy tizenöten tódultak be. Mire az ajtó őre észbe kapott, a csoport vezetője feltárta kilétüket. Felszólította a jelenlevőket, az intézmény alkalmazottait, maradjanak a helyükön, vegyék le kabátjukat, foglalják el helyüket, revízió kezdődik. Az ellenőrök eközben nem álldogáltak, mindenki megkereste az emberét, az asztalát, s hozzáláttak a nyugták, belégek, számlakönyvek, be- és kifizetések átvizsgálásához. A hivatalnokok morgolódtak, de tudomásul vették a tényeket. Tisztában voltak vele, innen ezen a napon egyhamar nem mehetnek el. Egyikük megjegyezte, amit gyakran hangoztatott, hogy tudniillik az ellenőr nem ember, lám. ismét bebizonyosodott. A revizorok, ha esetleg hallották is a megjegyzéseket, nem reagáltak. Kérdéseket tettek fel az ügyintézőknek, szakszerű és lényegbe vágó kérdéseket. Ez a jelenet nem nálunk játszódott le. Nem is Magyarországon. Magyar- országon ilyesmi aligha történhetik meg. Különösen nem belső ellenőrökkel. Az imént idézett jelenet revizorai a cég belső ellenőrei voltak, akik minden érzelmesség nélkül, egyes egyedül a szakszerű ség követelményeitől vezérelve végezték munkájukat. Sosem voltam ellenőr, olyan helyen sem dolgoztam, ahol a revizorokkal találkozhattam volna. Honnan hát az ismeret, amelynek birtokában le mertem írni, nálunk ilyesmi nem nagyon eshet meg. Információim közvetettek. A népi ellenőrzési bizottság ülésein elhangzottakból, a különböző értekezleteken hallottakból származnak. Ezeken a helyeken mindenféle intézmény, vállalat, mezőgazdasági, fogyasztási és ipari szövetkezet, kereskedelmi és vendéglátóipari egységek emberei jelennek meg, mondják el tapasztalataikat, fájdalmaikat, panaszaikat. Ott vannak az ellenőrök is. ők arról ismerhetők fel, hogy folyton mentegetőznek. Ne tessék zaklatásnak venni, mondják előrehajolva, mi nem azért megyünk önökhöz, hogy mindenáron hibát találjunk. Segíteni akarunk, nekünk is az a jó, ha önöknél a legnagyobb rendben mennek a dolgok. De értsék meg, a munkamegosztásból nekünk ez a szerep jutott. Csakhogy a dolgok nem mennek mindig a legnagyobb rendben. Gyakran éppen azért nem, mert hiányzik az alapos ellenőrzés. A belső ellenőrökről ezeken a fórumokon alig hallottam még jó szót. Annál kevésbé, mert nálunk ezek az emberek többnyire másodlagos, harmadlagos feladatul kapják az ellenőrzést, sokszor pedig nem is értenek hozzá. Ügy látszik, csak azért nevezik ki őket, mert kötelező belső ellenőrt tartani. If ötelezö rossz, véli sok ^ vezető. Mint általában az ellenőrzés. Biztosan így ''élekednek, hiszen a sok- !a jta külső ellenőrök jelzéseire rá se hederítenek Azok az utóellenőrzésen mindent ugyanúgy találnak, ahogyan volt. K. P. a Nagykőrös és Vidéke Áfész- nél volt vendéglátóipari tanuló, s egy ideig a Kőrisfa cukrászdában dolgozott. Most szülei támogatásával bérbe vette a Kalamáris éttermet. — Ügy érzem — mondta —, hogy ha valaki szívesen és szeretettel csinál valamit, az sikerül. Nagykőrösnek szüksége van a Kalamárisra és a Bogrács csárdára. Jó ételekkel, finom italokkal és szíves kiszolgálással, fogadjuk a vendégeket.. Régi körösi kívánságképpen a Kalamárisban egy helyiséget szeszmentes gyorsbüfének rendeztem be. mely reggel 5 órától fél 12-ig van nyitva. Ott a munkába menőknek és koránkelőknek tejeskávét, kakaót, friss süteményt, lángost, kocsonyát, feketekávét és üdítő italokat szolgálunk fel. A Kalamáris étterem fél 12 órakor nyílik és délután 3 óráig várjuk jó és választékos ebédre a betérő és állandó vendégeket. Este élő zene mellett általában 11, pénteken és szombaton 2 óráig tartunk nyitva. Minden héten egyszer diszkó is lesz. A Bogrács csárda ■> naponta 9 órától 21 óráig üzemel. K. L. muvan megfelelő, ha állandóan ködik a traktor. Akkor elegendő levegő a működtetéshez. Nem egyszer hosszan, ha nem többször rövid ideig célszerű rázni a meggyfát. Az Ethrel-kezelés a gyümölcs és a szár közötti leválasztó réteget segíti elő. Túladagolás A konzervgyár a szár nélküli, sérülésmentes befőtt meggyért 10 százalékkal, azaz 2 forinttal többet fizet. Általában betakarítás előtt 2 héttel szükséges érésgyorsítóval permetezni a fákat, 6 deciliter 40 százalékos Ethrel szükséges egy hektárra 1000 liter vízzel kipermetezve. Lemosássze- rűen kell permetezni. A fa belsejében kell kezdeni a permetezést. Az érésgyorsítóval kezelt fáról feleannyi erővel lerázható a gyümölcs, mint a kezeletlen fáról. Egy-egy fajtánál 4-5 napon pt tart az optimális gépi betakarítási idő. Az érésgyorsító túladagolás esetén mézgásodást okozhat. Meggynél általában 45 milliméter lökethossz és percenként 700 rezgés szükséges a betakarításhoz. Van szakításmérő műszer, melynek segítségével pontosan meghatározható az optimális 'betakarítási idő kezdéter Tar- dályládabah 'is szállítható a gépi betakar! tású meggy, de csak félig célszerű tölteni a ládákat. Kívánatos, hogy a rázás és a gyári feldolgozás között legfeljebb 10 óra teljen el, tehát mielőbb feldolgozásra kerüljön. Fontos, hogy a lerázott meggyet árnyékban tárolják, ne napon, így ’jobban bírja a szállítást. Műszer Bemutattak egy FT—011 gyártmányjelű olasz gyümölcs- keménység-mérő műszert. Csonthéjas gyümölcsök érési fokának megállapítására alkalmas, ára 2 ezer forint. Konrád Zoltán A népi motívumok szépsége Karcagi fazekasmester kiállítása Az Arany János Múzeum arra törekszik, hogy a város közönségével a művészet minden ágazatát megismertesse, ezért hívta meg most dr. Novak László múzeumigazgató ifj. Szabó Mihály karcagi fazekasmestert, a népművészet neves mesterét, alkotásainak bemutatására, kinek gazdag kiállítása szombaton nyílt meg a múzeum bemutatótermében. A szép számban megjelent érdeklődőket dr. Novák László igazgató köszöntötte, majd dr. Bállá Tibor, a szolnoki Győrffy István Nagykun Múzeum igazgatója ismertette ifj. Szabó Mihály mestert és művészi alkotásait. Szabó Mihály a már kevés helyen dolgozó fazekasok egyike. A mesterséget édesapjától tanulta, s azt művészi fokon továbbfejlesztette. A művészi agyag dísztálak, tányérok, s mindenféle szobadísz és használati tárgyak pazar választékát mutatja be, melyek virágaiban és egyéb díszítésében benne van a táji népi motívumok minden szépsége. A művészi munkát az egész vonalon kézi erővel végzi. Pihenőóráiban rackabárányai szereznek neki sok örömet. Több sikeres kiállítást tartott. Elnyerte a Népművészet mestere kitüntető címet és tagja a Népművészek Szövetségének. Aki szépet akar látni, nézze meg a kiállítást, mely az Arany János Múzeumban szeptember 4-ig, hétfő kivételével na ponta 10—18 óráig tekinthető meg. k. I. Kombájn falja a borsót m Ezen a nyáron mintegy 300 hektáron takarítják be a zöldborsót a Mészáros János Termelőszövetkezetben. Szinte éjjel- nappal munkában vannak a borsókombájnok. Képünkön Tó- bi Antal vezette berendezés egy 105 hektáros táblán „falja” a levágott zöldborsót. Hancsovszkí János felvétele Állatorvosi ügyelet A kerületi főállatorvos értesíti az állattartókat, hogy július hónapban a következő rend szerint tartanak ügyeletet. Július 6-án reggel 8 órától 8-án reggel 8 óráig a nagykő- rösieknek és kocsériaknak: dr. Modor Péter Nagykőrös, állatorvosi rendelő. Tel.: 466. A nyársapátiaknak dr. Csapó István Cegléd, Alkotmány u. 21. Tel.: 11—920. Július 13-án reggel 8 órától 15-én reggel 8 óráig a Nagy- kőrösiéknek és kocsériaknak dr. Zsoldos Zoltán Nagykőrös, Kecskeméti u. 44. Tel.: 703. A nyársapátiaknak dr. Virsinger György Nyársapát, Vasad d. 5 Tel.: il—163. Július 20-án reggel 8 órától 22-én reggel 8 óráig a nagykőrösieknek és kocsériak- na'k dr. Horváth László Nagykőrös Búvár u. 1. Tel.: 698. A nyársapátiaknak dr. Nyúzó József Cegléd, Bercsényi u. 45. Tel.: 11—710. Július 27-én reggel 8 órától 29-én reggel 8 óráig a nagykőrösieknek és kocsériaknak dr. Balogh József, Nagykőrös, Nádor u. 1. Tel. : 402. A nyársapátiaknak dr. Cservény Ante Cegléd, Malomtószél 13. Tel.: 10—271. Sporthírek Kosárfinálé - győzelemmel Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi SE—Békési Áfész 111-89 (48-45) Nk.: Felföldi (13), Bútor (24), dr. Salgó (41), Ábrahám I. (18), Üjhelyi (15). Az 1984/85- ös bajnoki év utolsó fordulóbeli NB Il-es mérkőzésére ko- sárlabdásaink csehszlovákiai útja miatt csere nélkül álltak ki a Petőfi iskola tornacsarnokában a körösiek. Az első játékrész kemény játékot és nagy küzdelmet hozott. Szünet után a nagyobb rutinnal /.sink megérdemelten szerezték meg a .győzelmet. A körösiek dicséretet érdemelnek küzdős jellemükért, lelkességükért és ésszerű játékukért. Érdekesség, hogy pontosan, kétszáz pont született ezen a találkozón. Az 1984/85-ös bajnoki évben 3 csapatban összesen 48 csapai vetélkedett a férfi kosárlabda NB II-ben. A Keleti csoportban derekasan helytálltak a kinizsisek, amelyben a végidelkező és taktikusabb ha- eredmény a következő; 1. Egri TANÉP 30 28 2 3101-1937 58 2. Hódmezővásárhelyi VSE 30 27 3 3140-2064 57 3. Miskolci EAFC 30 26 4 2603-2072 56 4. Salgótarjáni Kohász 30 21 » 2601-2204 51 5. Debreceni üniversitas 30 19 11 2360-2127 49 6. Vaskúti Bácska 30 19 11 2470-2219 49 7. Szegedi Postás 30 18 12 2395-2153 48 8. Nk. Konzervgyári Kinizsi 30 16 14 2502-2393 46 9. Mezőberényi SE 30 12 18 2156-2618 42 10. Kiskunfélegyházi Lenin Tsz 30 12 IS 2511-2793 42 11. Egri Tanárképző 30 10 20 2077-2408 40 12, Békési Áfész 30 10 20 2111-2538 40 13. Miskolci Postás 30 8 22 2193-2736 38 14. Nyíregyházi Mg. Főiskola 30 5 25 2260-2821 35 15. Békéscsabai MÁV 30 5 25 1880-2544 35 16. Karcagi SE 30 4 26 2095-2818 34 A körösi csapat edzéseit ebben a bajnoki évben Szikora Sándor vezette. TEREMBEN Szigetszentmiklóson a nagy Tűzvédelmi felhívás Megkezdődött a szemes termények betakarítása. A tűzkárok elkerülése érdekében az aratás időszakában járművekről senki ne dobjon ki égő gyufát, cigarettavéget. Kalászos terményektől csak 30 méter távolságon túl szabad dohányozni. Tüzet rakni 100 méteren túl is csak felügyelet mellett, szélcsendes időben szabad. A tűzrakás színhelyétől való távozás előtt a tüzet gondosan el kell oltani, illetve le kell földelni. A magán- és háztáji gazdaságokban szálas takarmányt éghető anyagú, illetve éghető tetőhéj azatú épülettől legalább 15 méterre, egyéb épülettől pedig 8 méterre szabad elhelyezni. A kazal mérete legfeljebb 10X6X6 méteres lehet. Az esetleges tűz keletkezésekor a szakszerű és gyors tűzoltás érdekében a tüzet jelezni kell a tűzoltóság felé az alábbi szempontok figyelem- bevételével: A tűzeset, káreset pontos helyét, címét, mi ég és milyen káreset történt, mi van veszélyeztetve, emberi élet veszélyben van-e, a jelző nevét, a jelzésben használt telefon számát. A tűzoltóság közreműködése nékül eloltott, illetve az emberi beavatkozás nélkül megszűnt tüzet is kötelesek az állami tűzoltóságnak késedelem nélkül bejelenteni. Ügyeljünk arra, hogy kisgyermekeink ne játszanak gyufával, gyújtóeszközzel, ezeket zárjuk el előlük, mivel hasonló esetnek számtalan gyermek esett már áldozatul. Tűzoltóparancsnokság esőzés miatt a szabadtéri pályán állt a víz. és ezért teremben — egy időben — játszották le a kettős megyei férfi I. osztályú kézilabda bajnoki mérkőzést. Csepel Autó VSE (Szigethalom) —Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi SE 50-23 (27-15) Nk.: Czagány — M. Szűcs (7), Kerny (8), Rónaszéki, Mátrai (8); Pröpszl, Budai; csere: Szőke. A szigetszent miklósi csarnokban a körösiek újonc, fiatal kapussal álltak ki, s tartalékosán. A kinizsisek támadásban jók voltak, de védekezésük gyengébb volt. Az ellenfél nem volt annyival jobb. mint amit a számszerű eredmény kifejez. Csepel Autó VSE ifi—Nk. Konzervgyár Kinizsi ifi 31-17 (18-7) Az autógyári teremben a vendéglátók jobban játszottak de a tartalékos körösiek jól helytálltak. Góldobók: Hria- gyel és- Mocsai (4—4), Vanyúr és Ádám (3—3), Lakatos (2) és Rusvai (1). S. Z. ISSN 0133—2709 :Örösl Hírlap)