Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-29 / 176. szám

ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 176. SZÁM 1985. JÚLIUS 29., HÉTFŐ Az apu arat közben A gyerekekre mindig jut pénz Verik a port a zsákban futók, egyikük olyat lódul, hogy a „célbíró” lábainál hasmánt köt ki, de úgy veszi át a jutalomléggömböt, mintha olimpiai díj lenne. Ar­rébb, a füvön színes takarók és mindegyiken játékha­lom: labdák, hímzőkészletek, játékpisztolyok. Csokitól maszatos minden száj, s a teraszon nem győzik elmoso­gatni a jaffás poharakat... csak nem árt irányítani... De közben készülni kellett az ebédre, s ahogy a nap feljebb emelkedett, úgy fogyott egyre nagyobb adagokban a szörp ... Sleszkó Árpád, a termelő- szövetkezet párttitkára a te­rasz hűvöséből figyeli a vidám sokadalmat: nézni is élvezet a gyerekhadat. Nem véletlen, hogy a gazdaság esztendőről esztendőre szán bizonyos ösz- szeget arra, hogy a dolgozók lányait, fiait vendégül lássa egy napra. Nézni is élvezet Javában zajlik a monori Kossuth Termelőszövetkezet vendégházában a minden év­ben visszatérő program, a gye­rekek napja, amikor odaérek. Az épületből a sülő rántott­hús ínycsiklandozó illata árad, de a srácok még nem éhesek. — És nem is fáradtak... — mondják a nap sikerén buz- gólkpdó tsz-mamák és nagy­mamák, akik viszont már lát­hatóan fáradtak, az apróhadat kielégíteni nem kis sürgölő- déssel jár. Reggel frissen főtt virslivel, üdítővel várták az érkezőket, ajándékosztással folytatódott a nap, s közös já­tékprogrammal, amit ugyan­A búza ize — Tavaly is, tavalyelőtt is voltam a gyereknapon, min­dig nagyon jól érzem magam — mondja az ötödikes Sa­Kellemstlen sarok Enyém, tied, övé... fezekkel a fogalmakkal, hogy enyém, tied, övé — az ember már zsenge gyermekkorában megis- merkédik. A bölcsődében már tudnia kell, hogy a lepkés törülköző az övé, a pöttyös labdás Pistikéé, a napocskás pedig Katié, te­hát kézmosás után minden­ki a sajátját veszi le a jo­gosról. Az óvodai homoko­zóban még megbocsátható és viszonylag könnyen elsi­mítható, ha a kislapáton könnyes csata dúl, hogy az enyém, a tiéd, vagy az övé-e, de ez az a kor, amikor tu­datosítani kell: A másét csak elkérni lehet, eltulaj­donítani nem, mert utóbbi már lopásnak számít, és lop­ni, ugye, nem szabad. Ezt minden ép ésszel bíró gye­rek jeljogja és tartja is ma­gát hozzá — már ha erre tanítják. A felnőtt okítás és példa szabályozzza gye­rekkorban a tulajdonjogok­kal kapcsolatos viselkedési normát — és ez többnyire egy életre szól. így hát nem is lehetsé­ges, hogy az autóbuszon, amelyről a közbeeső állo­másokon mindenki leszállt, s csak mi vesszük észre, hogy az egyik ülés mellett ott árválkodik egy tömött sporttáska, csak addig ve­hetjük gondjainkba, míg a végállomásra érünk. Szó­lunk a vezetőnek: valaki fent hagyta, ö vállat rán­dít, azt mondja, ha akar­juk, vigyük a forgalmi iro­dába. Visszük — hiszen va­laki biztosan hiányolja, ke­resi majd. Az idegen város forgalmi irodájában ránk ée néznek — igaz, a táská­ra sem — elrebegjük, mi történt, valaki csak oda­szól: — Hát akkor tegyék a sarokba! Se köszönés, se köszö­nöm, mindegy, a táskát le- teszük, s fiaim, akik eddig lelkesen cipelték, láthatóan elbúsulnak. A nagyobb meg is kérdezi: — Anya, bele se néz­tünk Lehet, hogy tele volt pénzzel? És lehet, hogy vissza se adják... ? A kérdést, követő .,hegyi­beszéd” hatása azonnal a semmibe tűnik, amikor ha­zaérünk és kiderül, hogy a pincéből távollétünk alatt megint ellopták egyetlen és nélkülözhetetlen helyi köz­lekedési eszközünket, a ke­rékpárt, gyerekülőkéstől, kispárnástól. De még nincs vége: a telekszomszéd az­zal fogad, hogy tényleg el­adtuk-e a sódert? A sódert eléggé el nem ítélhető mó­don az utcai kerítés mellett tároltuk, hogy ne kelljen kétszer cipekedni. Hiszen mindenütt így van... Am egy távolabbi szomszéd es­te tízkor nekiállt a talics­kájával, s tetemes részét behordta a saját portájára. Észre is vette, meg is kér­dezte a mellettünk lakó: hová viszi ilyen későn és ilyen sietősen? — Meg van beszélve! — volt a válasz. A dolog csattanója — kí­nomban már csak nevetni tudtam rajta —, hogy ezek után találtunk egy pénztár­cát. S amikor beadtuk ab­ba a házba, amelyik előtt ráleltünk, hogy a tulajdo­nosa egészen biztosan ezen a környéken fogja keresni, nagyobbik fiam tekinteté­ben egészen mást véltem felfedezni, mint egyetértést. De nem tehettünk más­ként. És nemcsak azért, mert ha az ember egyszer megtanulja, hogy mi az enyém, a tiéd és az övé, ah­hoz tiszta lelkiismerete sze­rint igyekszik tartani ma­gát. Hanem azért is, mert az utánunk következő ge­neráció életében is ott lesz­nek a kérdőjelek, hasonló és ennél sokkal jelentősebb ügyekben. Mi ott tartunk, hogy a kerékpárok töme­ges eltűnése már nem té­ma, hivatalos helyen beje­lenteni már csak a jóval nagyobb értékű gépkocsi ellopását érdemes. És jó-e az nekünk, ha egy pénztár­ca, egy sporttáska, vagy akármi pillanatnyi haszna olyan embereket nevel, akik lelkiismeretlenül veszik el a másét, gázolnak át az eti­kai normákon, s még csak bűntudatuk sincs, hiszen ezt látták, ezt tanulták? ló-e, ha örökre feledés­J be merül a lepkés tö­rülköző — s elprédáljuk, amit őriznünk kellene? K. Zs. lánszki Marika, aki testvérek­kel és unokatestvérekkel meg­erősítve érkezett. — Az én apukám éppen arat — újságolja Böszörményi István. — Szegény mindig olyan fáradtan és piszkosan ér haza ... Egyszer már en­gem is magával vitt, ültem a kombájnon, én arattam! És megkóstoltam a búzát is. Apu vett a tenyerébe pár szemet, és nevetett, amikor nem tud­tam megmondani, milyen az íze... — Az én apukám a köz­pontban dolgozik, az irodán — válaszol a kérdésemre Seres Laci. — De azt most nem tu­dom megmondani, milyen be­osztásban, mert éppen most helyezték felsőbb munkakör­be. — Ezt így mondja, ilyen szabatosan és szakértelemmel, komoly, okos nagyfiú. S jön­nek a többiek is „feliratkoz­ni”, hogy láthassák a nevüket az újságban: László Zoli, Rádi Éva, László István, Fekete Éva. Mindegyikük járt már apu, anyu munkahelyén, a gyereknapot pedig úgy szá­mon tartják, hogy tán zendü­lés törne ki, ha egy elmarad­na ... A szülők dolgoztak Az apukák, anyukák leg­többje azonban csak este, cse­metéjük élménybeszámolójá­ból tájékozódhatott a nap si­keréről. A munka: az- aratás,- a szőlőművelés -r- gyereknap ide, vagy oda — nem szüne­telhetett ... Koblencz Zsuzsa Először kapott bizalmat Szégyen, ha valaki hitetlen Nem véletlenül otthonában kerestük fel a gyömiűi Kiss Józsefet, a helyi körzeti rend­őri megbízotti csoport vezető­jét. Mint magánembert és köz­életi személyt kérdezgettük olyan dolgokról, amik szoros összefüggésben vannak életkö­rülményeivel s közvetlen kör­nyezetével. Nem idegenkednek Kiss Józsefet idén először választották meg a Bimbó ut cában élők, többségében fiata­lok, a 2-.es körzet tanácsta jává. Bár 34 éves, jőrTsmeri faluját, mivel helyben szüle­tett, de őt is sokan ismerik érthetően, munkaköréből adó­dóan. Hatéves a kislányuk és kétéves a kisfiúk, felesége szintén helybeli születésű. Gyömrő talán legfiatalabb lakónegyedében, a Bimbó ut­cában 1982 óta laknak, ami­korra elkészült a saját építé­sű családi ház, s ezzel a fia­tal család véglegesen letelepe­dett egy új környezetben, ahol új ismeretségeikre is szert tett. Ez az utca pedig jól bizonyít­ja a 93 családi házában élő­vel, hogy a néhány éve lete­lepült otthont alapítók nem idegenkednek egymástól, sőt, igyekeznek közös gondjaikon együttes erővel segíteni, így fogtak hozzá az utca megjavításához, a tanácstag szervezésében, aki szerzett — természetesen hivatalos úton — földgyalút, majd a lakosok a telkenkénti 500—500 forint­ból sódert vásároltak, amit együtt is terítettek el. Voltak ugyan — mint mindenütt! — hitetlenkedők, olyanok is, akik nem szálltak be a közös vál­lalkozásba sem anyagilag, sem kétkezi munkával, de ezek szerencsére elenyészően ki­sebbségben vannak. Ám elő­fordult olyan eset is. hogy amikor a közös útjavításban részt nem vevők háza elé ér­tek, azért a gazda elszégyellte magát, s ő is kiment az utcá­ra, lapáttal a kezében. — Az agyagos sóder leterí- tés-e után szeretnénk majd sínkövet is beszerezni, s azzal befejezni az útfelület javítá­sát, majd amikor lehetőség lesz rá, egy bitumenes zárás Már a bálázóké a tarló A kedvező időjárásnak köszönhetően, jó ütemben haladtak a kombájnok a Monor környéki gabonatáblákon. A pilisi Aranykalász Termelőszövetkezetben befejezték a búza betaka­rítását, de másutt sincs már háti a sok vágnivaló. Ha marad a száraz idő. ragyogó napsütés, a lét közepe táján mindenütt végeznek a körzetben az aratással. Felső képünkön: az utolsó táblában a kombájnok. A kombájnok mögött már a bálázóké a terep. Az ecseri Rá­kosmezeje Tsz traktorosa, Pocsai Sándor, Hesston típusú hengeres bálázóval gyűjti fel a tarlóról a szalmát. (Hancsovszki János felvételei) sem ártana. Persze korántsem ez az egyetlen gondunk, mert errefelé gyakori a vízhiány, míg a község más pontján ez kevésbé okoz problémát. — Aztán sajátossága e la­kónegyednek, hogy sík terüle­ten épült, s a szél, télen a hó­vihar szabadon átfúj a házak között, a por is, a hideg is jobban megviseli az embere­ket. Szeretnénk a kertek vé­gében a téeszföld szélén egy szélfogó erdősávot létesíteni, vagy legalább egy sor fát ül­tetni, ha a Rákosmezeje Tsz hozzájárul. — S mert nagyon sok gye­rek van ebben az utcában, egy közeli, tanácsi fenntartá­sú telken szeretnénk játszóte­ret kialakítani. Már most a tervekben gondolunk a gye­rekek biztonságára is azzal, hogy a játszóteret rönbkerí- téssel vennénk körül, ami megakadályozná, hogy egyből kifuthassanak az úttestre, mondjuk az elröpült labda után. Lenne a játszótéren többféle hinta, homokozó, s egy kis focipálya. Agyagos sóder Igaz, a telek nem nagy, 108 négyszögöles, de még min­dig jobb, mintha az utcán ro­hangálnának a srácok, a gép­kocsik között — sorolta hir­telenjében saját kezdeménye­zéseit, s az utcabeli szülők elképzeléseit Kiss József, majd érdekességként külön is meg­említette, hogy a sóderfuvaro­zásban a nem a Bimbó utcában lakó magánfuvarozók is részt vettek. Sőt, fuvarpénzt sem fogadtak el, legfeljebb a ben­zin árát, de néhányan még azt sem, pedig a főváros terü­letéről hordták az agyagos só­dert. Eltűnik a sár S hogy miért e nagy felbuz­dulás? Mert volt amikor a Bimbó utcán a vasút felé zú­duló csapadék annyira el­árasztotta a pincéket hogy úszni lehetett volna a sok vízben. S arra is gondolnak a Bimbó utcaiak, hogy mentő, tűzoltóautó, vagy az elektro­mosok, vizesek szervizkocsija sem érhette volna el őket a rossz útviszonyok miatt. S a saját autónak sem tesz jót a fenéklemezig érő sár, a mély kátyúk, amik valószínűleg szeptemberre megszűnnek a Bimbó utcában. Aszódi László Antal A földhivatalban Pontosan, jói Meglehetősen rossz munka- körülmények között, két kü­lönálló, épületben dolgoznak a monori Földhivatal munkatár­sai. A helyszűke hátrányait az ügyfeleik is érzik, mert gyakran kell a folyosón, vagy szabadban, a.helyi tanács ud­varán várakozniuk. Ennek ellenére az ügyinté­zők szinte hiba nélkül végzik munkájukat. Tavaly összesen 21 ezer 589 ügyben kellett in­tézkedniük. A beérkezett 29 fellebbezésből csak 11 volt megalapozott. Egyetlen jogor­voslati kérelmet nyújtottak be, amelyet a bíróság elutasi tott. Három panaszból egy bizo­nyult — késedelmes intézke­dés miatt — jogosnak. Az utolsó közös kirándulás Szép szoboszlói emlékek Ezután csak osztálytalálkozók lesznek Nyolc év nagy idő egy ifjú ember életében. A kicsi el­sősből nyolc év után sok mindent tudó végzős diák lesz, s magabiztosan lép ki az iskola kapuján. Vannak kü­lönösen jól összeszokott osztá­lyok, ilyen volt Vecsésen az I-es általános iskoJabán" a í)/b. Dicséretére legyen mondva, ez nagyban köszönhető Bacskay Katalin magyar—orosz szakos tanárnak, a 8. osztályfőnöké­nek. finn — Igaz, eleinte túl szigo­rúnak tartottuk, ma már tud­juk, ez így volt jól! Nagyon szeretjük a tanár nénit — mondják szinte kórusban volt tanítványai. S azt is, hogy alig tudnak elszakadni tőle, s egymástól is. — Mint egy jó édesanya, úgy tudott összetartani ben­nünket. S így is lehet legin­kább jellemezni ezt a har­minckét főnyi osztályt: egy nagy család! Ám az élet rendje az, hogy el kell szakadniuk s szétszé­lednek. Az osztály büszkesé­gei, az eminens diákok: Schneider Gábor, aki „mate­matikai zseni’’, e szakon megy tovább. Ónodi Marianna köz- gazdasági szakközépiskolába, Dobozi Marianna a budapesti Steinmetz kapitány Gimná­ziumba készül. Mózer Tünde és Gyerbár Hajnalka a természet világát, innak tudományát tartják egérdekesebbnek. Az Aszta- ös János Földmérési és Ker­tészeti Technikumban sze­detnének jeles érettségi bizo- lyítványt szerezni, s mint nondják, tudják, hogy azért ott is meg kell dolgozni majd... De addig éljen a nyár! Síjén a vakáció! S ha lehet, nég együtt. Együtt, harminc- tárman. A „szigorú” Katalin anár nénit megkérték, s ő •áálit: vigye el az osztályt va- ahová kirándulni, összeállt a :soport, 21 lány, II fiú. A szülői munkaközösség is részt vállalt a szervezőmunkában. Űtra kelt a gyerekekkel: Pa­ris János anyukája, Szení- máriai Ágnes anyukája, Kári Anikó édesapja és Szabó La­jos, Emese apukája. Kellett is a kíséret, hisz messze útra „keltek”. Keltek bizony! Méghozzá olyan ko­rán, hogy hajnali fél ötkor már indult velük a záhonyi vonat. S vitte őket Hajdúszo­boszlóra. Negyvenen délelő't már a . kempinggel ismerked­tek. Ám aki fürdőhelyre megy, mi más érdekli legin­kább, mint a víz! A nap is vidámabban szórta sugarát, amikor belevetették magukat a finom, simogató szoboszlói vízbe. — Mély víz! — figyelmez­tetett a tábla, a a gondos kísérő apuka. — Nem baj! Tudunk úszni! — s még tréfálkozva hozzá­tették: — Mi elvégeztük az ifjú vöröskeresztesek elsőse­gélynyújtó tanfolyamát! A strand medencéi mellett a gyönyörű tó, a csónakázás öröme is az övék volt. A hullámfürdő játékos, vidám hangulata is alkalom volt ar­ra, hogy a közösségi szelle­met. ha lehet, még tovább erősítse. Egy életszakasz, 8 iskola: év zárult le Hajdúszoboszlón. • Emlékezetesen. Néhány nap-a még összetartották őket a szép naook a szünidei nyárban. S ezután már csak osztály­találkozók lesznek. A legkö­zelebbin 1990-et írunk. Le­gyenek ott mind a harminc hárman! Fekete Gizella Kulturális program Ecseren,. hétfőn 18-tól: film vetítés. Sülysápon, 17-től: a nyr díjasok vegyes kórusának pr ,. bája, 18-tól ;.i filmvetítés. (ISSN 0133—2651 (Monori Hír

Next

/
Thumbnails
Contents