Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-15 / 164. szám

~kMAov 1985. JÜUUS 15., HÉTTŐ Beugrás Szentendrén, a városháza ud­varán óriási sikert aratott a kecskeméti Katona József Színház és az Egyetemi Szín­pad közös produkciója, a Pa­raszt dekameron. Ugyanezt az előadást várták július 19-én, szombaton Zsámbékra is a romtemplomhoz. Az előadás előtt néhány nappal érkezett a hír: a kecskemétiek lemond­ták az előadást. A zsámbéki szombatok szer­vezői bizony nem örültek — s ez még enyhe kifejezés —, de nem is estek pánikba. Is­merősök, mozgósító barátok neve került elő. Lázas tele­fonálás, gyors szervezés kez­dődött. S az eredmény: az elő­adást nem kellett lemondani. És akik segítettek, napok alatt fölkészültek az általuk is­mert, de együtt még elő nem adott játékra: Kóka Rozália, a népművészet mestere, Há­lás r/zter, Bezdán József és Rékav Nándor e’öadómüvészek, a Zalka Táncegyüttes tagjai és a Viola népzenei együttes* A gyors, bravúros beugrást méltán hálálta meg tapsával a zsámbéki közönség. Nyári tábor Százhalombattán A belépés díjtalan Gondoskodás változatos programmal Végre itt a nyár! — sóhaj­tunk felszabadultan és ve­lünk együtt sóhajtanak a iszülők is, csakhogy ez tartalmában másmilyen, mint a vakációra készülők felsza­badult lazítása. Ez bizony va­lódi sóhaj, azt jelenti: mi lesz a gyerekkel, a gyerekekkel ad­dig, amíg dolgoznak. Mert a lakásba bezárni legalább olyan veszélyes őket, mint hagyni, hogy kulccsal a nya­kukban az utcán vagy ki tud­ja hol csatangoljanak ötig, fél hatig. Így a többség — kényszer­ből — a napközis vagy egyéb ■Tv-FIGYELŐ' Abläk. a rádióból régóta Is­merjük az olyan típusú műso­rokat, amelyek különféle szol­gáltatásokat kívánnak nyújta­ni: aktuális eseményekről szá­molnak be, hasznos tudnivaló­kat közvetítenek, .tisztázatlan, zavaros ügyeket derítenek fel. A televízió az Ablakkal terem­tette meg ezt a szolgáltató tí­pusú műsort. Rendkívül gyor­san népszerűvé Is vált a két­hetenként jelentkező adás, an­nak ellenére, hogy jóval a fő műsoridő előtt, délután hat órakor jelentkezik. Az ilyen jellegű műsorok té­máit többnyire az aktualitások adják. Érthető például, hogy legutóbb a mérges gombák, az üdülési tanácsok, a gyümölcs­tartósítás került terítékre. Iz­galmas, közérdekű kérdés bő­ven kínálkozik, válogathatnak a szerkesztők. A televízióhoz forduló panaszos is akad min­dig. Ettől azonban még nem feltétlenül születik jó összeál­lítás. Csöppet sem közömbös a tálalás. S ez már az adás résztvevőin Is múlije, különö­sen a műsorvezetőn. Ö az, aki szavaival fűszerezi mindazt, amit a műsor kínál. Az alap­ízt a témák, a riportok adják, de a műsorvezető személyisé­ge határozza meg, hogy mind­ez édeskés, csípős, netán sa- vanykás aromákkal feldúsítva kerül elénk. Déri Jánossal sokféle televí­ziós műsorban találkoztunk már. Kezdettől fogva tagja az Ablak stábjának is, s egyre in­kább itt találja meg igazi, egyéni hangját, stílusát. Az ál­tala vezetett adásoknak hatá­rozottan kiérezhető, sajátos íze van. Kommentárjai, összekötő szövegei, ha kell ironikusak, bírálatait sohasem érezzük er­kölcsi prédikációnak, de szin­te észrevétlenül kilőtt nyilai mindig célba találnak. Véle­ménynyilvánítását nem bur­kolja udvariaskodó szólamok­ba, sokkal inkább humorral oldja, de úgy, hogy ez nem ve­szi el mondandója élét, inkább fölerősíti azt. Ez a stílus adja meg igazán az Ablak menüjé­nek savát-borsát. Árnyék. Űj életműsorozat vetítésébe kezdett szombaton a televízió. Jerzy Kawalerowicz, lengyel filmrendező alkotásai­val találkozhatunk hétről hét­re a képernyőn. Elsőként az Árnyék című, 1956-ban forga­tott filmet láthattuk. Kedvcsi­nálónak igazán jó volt. Valaki kiugrik egy robogó vonatból. A felismerhetetlen- ségig összezúzódik, meghal. Ki volt ez az ember, mi rejtőzik a múltjában? Ezzel a kérdés­sel indul a film. A fiatal rend­őrtiszt nagy magabiztossággal fog a nyomozáshoz. De nem is olyan egyszerű kideríteni va­lakiről, hogy ki is volt valójá­ban, mi mozgatta^ tetteit. A filmben két elmesélt történet figyelmezteti erre a fiatal rendőrt. Mindkettő a háború alatt, illetve közvetlenül utá­na játszódik. Végül is három történet ele­venedik meg. Tulajdonképpen egyenként is alkalmas lenne bármelyik egy önálló film té­májául. A rendezőnek mégis sikerült eggyé kovácsolni a há­rom esetet. Egy pillanatig nem érezzük zavarosnak, elnyúj­tottnak ezt a sajátos módon szerkesztett filmet. A történe­tek hatása egymást erősíti, hogy végül közös, egységes mondanivalóban egyesüljenek, és a különböző események sze­replői mögött megtaláljuk az embert. Ahogy a filmben is elhangzik: „Még egy fűszálnak is van árnyéka, egy embernek ne volna? Megkeressük az ár­nyékot és akkor tán megtalál­juk magát az embert...” M. N. P. Kőröshegy Hangversenyek Augusztus 2-án Máté János ad elő Bach- é3 Liszt-orgona- darabokat, a budapesti mad­rigálkórus pedig megismétli július 12-i műsorát. Augusztus 9-én Zeke Lajos ül majd az orgonánál: Bach-, Bruckner- és Liszt-darabokat szólaltat meg, ugyanakkor a Magyar Néphadsereg Művészegyütte­sének kamarakórusa Liszt Requiemjét adja elő. Augusz­tus 16-án külföldi vendég- művész, Klaus-Christhart Kratzenstein lép közönség elé Buxtehude-, Grünberger-, Jean Langlais-orgonaművek- kel. A magyar rádió gyermek- kórusát ugyanezen az esten Botka Valéria és Csányi László vezényli. táborok mellett dönt, csak­hogy újabban a jobb táborok ára is igencsak megemelke­dett. Ismerősöm meséli, hogy a tenisz- és a számítógépes tábor díja öt napra hat-, il­letve nyolcszáz forint! Ez egy hónap alatt egy gyerek esetén 2400—3200 forintra rúg. És ahol két, netán három gyerek van? Már szorozni sem me­rek. Egyszóval nagy gond úgy megszervezni a gyerekek nyá ri programját, hogy tartalmas legyen, de ne merítse ki a családi kasszát, maradjon pénz a szabadság idején közös üdü­lésre is. Általános tapaszta lat, hogy sok olyan gyerek van, akit még a vakáció ide­je alatt sem visznek el se­hova, otthon tévéznek vagy csellengenek. Ezért is örömmel vettük a hírt, hogy a százhalombattai művelődési központ a szülők segítségére siet. Július 15-től augusztus 16-ig, tehát egy hónapon át programokat, fog­lalkozásokat szerveznek a gyerekeknek. Azoknak az Is­kolásoknak, akik csak 7-től 1-ig, ebédig vesznek részt a foglalkozásokon, a belépés in­gyenes. A többieknek, akik ebédet és uzsonnát is kap­nak, mindössze napi 40 fo­rintot kell befizetni. Ez leg­alább a többgyerekesek szá­mára is elfogadható összeg. Jó ötlet az együttműködés — népművelők és pedagógu­sok együtt foglalkoznak a gyerekekkel —, mert így ta­lán a tanároknak is több ide­jük marad a pihenésre, nem kell heteket a napközistábo­rokban tölteniük, A százhalörnbattaiak válto­zatos programról gondoskod tak: lesz filmvetítés, kirán dulás, játszó'házi foglalkozás. Ha a kezdeményezés jól si­kerül, bizonyára a csellengő gyerekek is beszivárognak a művelődési központba, talán oda is szoknak. Az ötlet tehát jó és másutt is követhető, N. E. A győri Alfa Szentendrén Csendet és nevetést szeretnék Hogy milyen kiváló szín­játszó hely a szentendrei vá­rosháza udvara, az tavaly nyáron derült ki a színinö­vendékek társulatának bemu­tatkozásakor. Idén mellettük már több amatőr színjátszó­csoport is föllép itt. Az elő­adások estéről estére népes közönség előtt zajlanak. Jó alkalom ez az amatőr csopor­toknak, hogy nyilvánosság elé lépjenek produkcióikkal, s némi pénzhez is juthatnak. A művelődési központ ugyanis a bevételnek mindössze húsz százalékát kéri propeuganda- és egyéb költségekre, a többi a társulaté marad. A közönség sem jár rosz- szul, hiszen így az ország legkülönbözőbb tájairól érke­ző színjátszók előadásait lát­hatja. Tegnap este a győri Arany János művelődési ház Alfa amatőr színháza mutat­kozott be Örkény István Ba- bik című művével. Az utolsó próba Vasárnap délelőtt, az utolsó próba. A szereplők már kosz­tümben játszanak. Az erősí­tés még nincs felszerelve, a zenei betéteket csak elkép­zeljük. Az ötvenes években játszódó történet így is kör­vonalazódik: az Első Alkulcs- gyár vezetői kitalálják a min­denben kiváló, élenjáró mun­kást, Babik Jánost. Rá min­denütt lehet hivatkozni, vele lehot dicsekedni, kaphat ki­tüntetéseket, jutalmakat. Ba­A kikiáltót Sörös Ferenc, a titkárnőt Kevy Ágota alakítja. bik Jánosnak egy szépséghi­bája van: csak papíron léte­zik, ilyen személy sosem élt, sosem dolgozott a gyárban. A groteszk alaphelyzet számta­lan lehetőséget kínál a kor visszásságainak bemutatására, S az Örkény István művéből készült előadás remek lehe­tőség az amatőr társulatnak a felszabadult játékra, a ko­moly komédiózásra. Benkő József rendező mind­untalan bekiabál valamit a szereplőknek, utasításokat ad. S gyakran meg is állítja a játékot, egy-egy jelenetet többször is újrajátszat, ke­resi a még jobb megoldást. Benkő József rendező beállít egy jelenetet. A szerző felvételei A Tanúságtevők űj kötete A történelem viharos sodrában MINDEZEN túl világos ké­pet kapunk erről az időszak­ról. Arról az időről, amikor élet-halál küzdelem folyt nemcsak a frontokon, hanem a fasiszta tábor hátországai­ban, így Magyarországon is a fasizmus és a háborús, vala­mint a vele szemben álló erők között. Hogyan, miként álltak helyt ebben a nehéz időszakban a munkásmozga­lom vézetői, egyszerű mun­kásai, az antifasiszta küzde­lem résztvevői? Mindez ben­ne van ebben a kötetben. A küzdelmet a KMP szervezi. Erről szól Kádár János, Skol- nik József. Réti László és Sá­gi István írása. A párt propa­gandamunkájára emlékezik Száva István, Sípos Gyula és Tóth Mihály. Benjámin Lász­ló, a munkásírókról mondja el véleményét. Kenyeres Jú­liától és Friss Istvántól ar­ról olvashatunk, hogy miként működött a Kossuth rádió, míg a Történelmi Emlékbi­zottság tevékenységéről töb­ben, így Skolnik József, Tóth Mihály és Major Tamás em­lékezik meg. A Magyar Front megalakulásáról, munkásságá­ról Fehér Lajos, Kállai Gyu­la, Ikladiné Rákos Éva, Sza- kasits Árpád ír nagyon rész­letesen. A kötet tartalmazza azokat a visszaemlékezéseket is, ame­lyek közvetlenül a felszaba­dulás első napjairól szólnak. Ismert, hogy a szovjet csapa­tok által felszabadított terü­leteken megindult az új élet, A KOSSUTH KÖNYVKI­ADÓ gondozásában megjelent a Tanúságtevők című soro­zat újabb kötettel gazdago­dott. Megjelent a második vi­lágháború időszakára emléke­ző gyűjtemény, amely nem­csak a magyarországi mun­kásmozgalom történetére em­lékezik vissza, hanem sokol­dalú, gyakran megrázó képet ad erről a korról. A vissza­emlékezésekben azoknak a küzdelmei, élményei, elképze­lései elevenednek meg, akik nemcsak átélték a történelem — benne a magyar népnek, a magyar munkásmozgalomnak — e szörnyű, megpróbáltatá­sokkal teli éveit, de életüket kockáztatva megkísérelték a lehetőségekhez és erejükhöz mérten a történelem menetét befolyásolni. Az emlékezők között van Kádár János, Apró Antal, Skolnik József, Benjámin László, Major Tamás, Döme Piroska, Bakó Ágnes —, hogy csak az ismertebb neveket említsem. A kötetben szerep­lő emlékezők közül többen már eltávoztak közülünk: Sí­pos Gyula, Kenyeres Júlia, Friss István, Szakosíts Árpád, Markos György, Faust Imre, Gerő Ernő, Andrásfy Gyula és mások. (Mindazok nevét egy ismertetőben lehetetlen felsorolni, akik ebben a kö­tetben szerepelnek, összesen harmincötén.) Tudjuk, hogy erről a kor­szakról nemcsak ők nyilatkoz­tak vagy emlékeztek, hiszen az utóbbi esztendőkben a ki­adók bőven jelentettek meg memoárköteteket, így megje­lentek Horthy Miklós, Kál- lay Miklós, UUein-Reviczky Antal, Kertész István és Su­lyok Dezső úri politikusok írásai. Ugyancsak önálló kö­tetekkel jelentkeztek az anti­fasiszta tábor vezető politiku­sai, köztük Darvas József, Danes József, Dobi István, Fe­hér Lajos, Kállai Gyula, Ma­rosán György, Máté György, Z. Nagy Ferenc, Vas Zoltán nevét említem. Ezenkívül több kiadó is adott ki gyűj­teményes visszaemlékező kö­tetet. Mégis hallatlanul érde­kes, izgalmas a Tanúságtevők legújabb kötetének írásai. Be­lőlük az olvasó sokirányú át­tekintést nyerhet az ország és a mozgalom eseményekkel zsúfolt éveiről, emberi közel­ségbe hozzák a visszaemléke- zők az akkori időket. A könyv szerkesztője, Pet­rák Katalin bevezetőjében azt írja, hogy a kötet megjelen­tetésével az MSZMP KB Párt­történeti Intézete és a kiadó emléket akart állítani azok­nak a neves és névtelen hő­söknek, akik népünk szabad­ságáért életüket áldozták. Ügy gondolom, hogy ez a testes kiadvány ehhez az el­képzeléshez méltó, nemcsak azért. mert korhűen adja vissza az akkori eseményeket, harfem tiszteleg is a harcban, küzdelemben, a háború vér- zivataros esztendeiben meg­halt társak előtt. az ország demokratikus átala­kítása. Elsőként alakult meg és lépett ki 25 éves illegalitá­sából a Magyar Kommunista Párt. Ez a munka a Szovjet­unióból érkezett magyar kom­munista vezetők irányításával indult meg. 1944 őszén tehát egyidejűleg dolgozott az ille­gális párt és annak vezetősé­ge és a legális párt Magyar- országon anélkül, hogy a két vezetés között a kapcsolat lét­rejött volna. Mindkét vezetés elengedhetetlenül szükségesnek érezte a kapcsolat megterem­tését és a munka egyezteté­sét. Elhatározták tehát, hogy a fronton keresztül megbízot­takat küldenek ennek érdeké­ben. Ez izgalmas és nagyon veszélyes dolognak tűnt. De végül is sikerült. Elsőként a felszabadított területről érke­zett meg Kossá István és £ár­közi Sándor, míg a túlodaira Apró Antal és Fehér Gyula ment át. Erre emlékezik Ap­ró Antal és Sárközi Sándor a kötet lapjain. Oroszi Ist­ván pedig azt írja le, hogy miként álltak át többen is a Vörös Hadsereg oldalára ma­gyarok és harcoltak a felsza­badítókkal együtt. A KÖNYV tartalmazza te­hát ennek az időszaknak a legfontosabb eseményeit, igaz, korhű szavakkal. A memoár­kötet tehát maga a történe­lem. Érdemes olvasgatni. Meg­ismerkedni ennek az időszak­nak a történeteivel, azokkal az emberekkel, akik fontos szerepet játszottak az ese­ményekben. A kötet egyben közli a visszaemlékezők rövid életraj­zát. S egyben korhű doku­mentumokat és képeket is. Gáli Sándor Heves mozdulatokkal irányít­ja színészeit, szemmel látha­tóan arra törekszik, hogy a remek adottságú teret minél jobban kihasználják. Tulaj­donképpen nincs is színpad. A játék az udvaron, az erké­lyen, az ablakokban és a pincelejáróban folyik. Groteszk és realitás A próba szünetét használom ki, hogy Benkő Józsefet az előadásról és a társulatról faggassam. — Ezt az előadást tulajdon­képpen ősbemutatónak tekint­hetjük. Igaz, Örkény is írt forgatókönyvet a műből, de a film soha nem készült el. Mi három évvel ezelőtt csi­náltuk meg először a darabot, de nem éreztük Igazán sike­resnek. Mindössze három al­kalommal játszottuk. Az. ere­deti változatot teljesen átdol­goztuk az itteni szabadtéri körülményekhez. Azt hiszem, most jobban ráéreztünk a do­log lényegére. — Ha jól tudom, ez a tár­sulat az egykor, amatőr kö­rökben oly híres Arabona együttes utódja? — Igen, a csoport különbö­ző formákban, az új és új ta­gokkal immár huszonöt esz­tendeje létezik. A mostani csapattal hat éve dolgozunk együtt, de most ismét egy új korszak előtt állunk. Több­szörösen is. Ennek a társulat­nak ez majdhogynem a bú- csúföllépése. Természetesen neveltünk utánpótlást ma­gunknak. Űj idők következ­nek azért is, mert egy kí­sérletbe fogtunk. Művészi kö­zösséget alakítottunk zené­szekből, képzőművészekből, fotósokból és színjátszókból. Rendezvényeinket, előadásain­kat egy lakásban fogjuk meg­tartani. Ha minden rendben, ősztől kezdünk dolgozni. — Nem könnyű feladat Örkény groteszk írásait szín­padra állítani. Mennyire il­lik ez a társulat profiljába? — Különböző korszakokat élt meg az együttes. Volt Mo- liére-időszakunk, aztán az ab­szurd következett, majd egy- felvonásosokra álltunk rá. A Babik egy újabb korszak nyi­tányát jelzi: ezt a groteszk és a realitás között lavírozó mű­fajt szeretnénk munkánk kö­zéppontjába állítani, Az érzelmekre hasson Közben megérkeznek a technikusok, szerelik az erő­sítést. Az utcán sétálók köziül sokan beszivárognak az ud­varba, figyelik a próbáit. A darab lassan-lassan összeáll. Érzi ezt a társulat és a ren­dező is, kezdenek megnyu­godni. Kitartóan és egyre he­vesebben tűz a nap, ma ta­lán nem fenyeget a szabadté­ri produkciók réme, az eső. Búcsúzóul még megkérdezem Benkő Józsefet, mit vár az esti előadástól. — Remélem, a közönség megérti szándékunkat: olyan történelemkönyvet szeretnénk föllapozni előttük az ötvenes évekről, hogy aki végigélte azt a korszakot, annak első­sorban az érzelmeire hasson, aki pedig nem élte át, az megértsen belőle valamit. Nagy csendeket és nagy ne­vetéseket szeretnék a néző­téren. M. Nagy Péter

Next

/
Thumbnails
Contents