Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-05 / 130. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM. 130. SZÁM 1985. JÜNIUS 5., SZERDA A tulajdon károsítci Ellenőrzés, felelősségre Nehezebbé vált gazdasági helyzetünkben fokozódik az ellenérzés a munk£f nélkül szerzett, a teljesítménnyel nem arányos jövedelmek, az állam- polgári fegyelem lazulása, a törvényeket, a 'szocialista köz- erkölcsöt sértő jelenségek, az ügyeskedés, a spekuláció, a harácsolás, valamint az ezeket elnéző magatartás miatt. Mindez a kongresszusra való készülés idején, az alapszervezeti taggyűlések túlnyomó többségében is nagy hangsúlyt kapott. Büntetett előélet A bűnüldöző, az igazságszolgáltató, az állami, társadalmi és pártelienőrzések tapasztalatai jelzik, az utóbbi években növekszik a vagyon elleni bűn- cselekmények, szabálysértések' aránya. Gyakoribb a jogszabályba, erkölcsi normákba ütköző magatartás. Évről évre nagyobbal^ a bűncselekményekkel okozott károk. E társadalmilag káros jelenségek felszámolására irányuló tevékenység az elvárások alatt marad. Gödöllőn és vonzáskörze- 'tében a vagyon elleni bűnözés emelkedő irányzatú. Az összes bűncselekmény több mint ©íven -százaléka vagyon elleni. Kétharmada a személyi tulajdont károsítja. A bűncselekmények elkövetését elősegítő és megkönnyítő körülmények között első helyen az őrzés, védelem tárgyi és személyi feltételeinek hiányosságai allnak. Gyakori hiba, hogy a tárolás, szállítás, anyagmozgatás területén büntetett előéletű, visszaeső és veszélyes bűnöző személyeket alkalmaznak. Nem kisebbek azoknak a szabálytalanságoknak a veszélyei, amelyekkel nem követtek el bűncselekményt, de jelentős anyagi kárt okoznak, jogtalan haszonhoz jutnak. Körzetünkben az állami, társadalmi ellenőrzés átfogja va- valamennyi tulajdonformát és gazdálkodási területet. A tanácsi ellenőrző szervek kétszáz- egy esetből kilePcvenhétben felelősségre vonást, hatvanhétben szabálysértési eljárást, három esetben fegyelmi felelősségre vonást, huszonhétszer írásbeli figyelmeztetést kezdeményeztek. Két személyt tiltottak el a kereskedéstől.. Az ellenőrzések csaknem ötven százalékában állapítottak meg szabálytalanságot. Szembetűnő, hogy a szerződéses, illetve jövedelemérdekeltségű, bérleti rendszerben dolgozó kiske- leskedelmi és ven.dégiátóipari egységekben az ellenőrzések 90,, a magánkereskedőknél 80 százalékban tártak fel súlyos szabálytalanságot. Az állami, szövetkezeti szektorban az arány . valamivel több, mini harmincöt százalék. Enyhítő körülmény Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a társadalmat nyugtalanító szabálytalanságok túlnyomó része a kereskedelemben fordul elő. A vizsgált egységek majdnem nyolcvan százalékában észleltek tisztességtelen kereskedést, súlycsonkítást, árdrágítást. A magánkereskedőknél ez kiegészül a jogosítvánnyal való visszaéléssel, az árellenőrzés akadályozásával, a bizonylati fegyelem hiá- nyával, amely könnyen vezethet adócsaláshoz. A korábbinál nagyobb számú bejelentések és lakossági panaszok többsége ugyancsak a kereskedelemben tapasztalható visszásságokat teszi szóvá. Mint már említettük, az ellenőrzések is gyakoribbak az utóbbi időben. A városi népi ellenőrzési bizottság vizsgálatai nyomán ötvenöt esetben tett javaslatokat az érintett szervek vezetőinek a munka javítására. Huszonötször tettek intézkedéseket a jogi realizálásra. A szabálysértési eljárás kezdeményezése mindén esetben bírság kiszabásával zárult, a kiszabható összeg 50—60 százalékáig. Enyhítő körülményként legtöbbször azt értékelték, hogy két éven belül az elkövetővel szemben nem merült fel probléma. Igaz, a legtöbbször ellenőrzés sem volt. Folyamatosan vizsgálja a káros jelenségek okait az ügyészség. A vizsgálatok következménye ügyészi óvás, felszólalás, jelzés, fegyelmi, szabálysértési és büntetőeljárás kezdeményezése. Az ügyészi intézkedések előnye, hogy az érintett szervek kötelesek cselekedni, visszajelazní. A pártellenőrzés kiterjed a ' társadalmi, gazdasági, kulturális élet minden területére. , A folyamatos kapcsolat mellett a bűnüldözés, igazságszolgáltató szervek,, a . tanács, és a népi, .elleriőrzésf ’ bizottság .havonta ad jelentést, amelyek jó lehetőséget nyújtanak a tevékenység koordinálására. A beszámoltatások, az ellenőrzés más formáiból szerzett adatok alapján megállapítható. hogy az érintett szervek egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek a negatív jelenségek feltárására. Több helyen következetesebbé vált a vezetői ellenőrzés, szervezetileg erősödött a belső ellenőrzés.-Növekszik a felismerés, hogy a vaBaráti társaság vitájába csöppentem a minap. Arról volt éppen szó. hogy miképpen lehet fejleszteni a kis települések művelődési otthonait. A beszélgetés egyik résztvevője azt fejtegette, hogy a háromezer lakoson aluli településeken nemhogy a művelődési otthonokat, de még a könyvtárakat sem érdemes fenntartani. Óriási hangzavar tört ki az elhangzottakra. Családi munka Igaz, a megállapításon el lehet gondolkodni, mert van benne egyfajta ésszerűség. Az utóbbi években olyan tendencia érvényesült, amely a nagyobb falvaknak kedvezett,, eg^re több lett a közös községi tanács, a több' község határára kiterjedő mezőgazdasági nagyüzem. Ezeken az összevont helyeken a közművelődós szükségképpen megnehezedik, mivel a falu egészében beszűkül a közösségi élet. A vitát kiváltó megállapítás bármennyire logikusnak tűnik is, nem fogadható el, mert a látszat ebben az esetben is csal. Nem megszüntetni, hanem fejleszteni kell a kis falvak közművelődését, hogy legalább a fiatalság számára adja meg a derriolíra ti kus közösségi élet lehetőségét, és ha mód van rá, biztosítsa eZt az öregebbeknek is. A Galga menti falvak légyonvédelemre fordított anyagi eszközök nem feleslegesek. Minden tapasztalatunk arról tanúskodik, jogos az a lakossági igény, hogy a munka nélkül, vagy avval nem arányos jövedelemszerzés, ügyeskedés, mindenfajta törvénysértő, erkölcsi normákba ütköző anyagi haszonszerzést teljes mélységben tárjuk fel, az elkövetőkkel szembeni fellépés legyen következetesebb és határozottabb. Ehhez kell az ellenőrző és felügyeleti szervek még jobb, összehangoltabb tevékenysége, kezdve a kölcsönös tájékoztatással, folytatva tapasztalataik közreadásával, befejezve az operatív értekezletekkel, amelyek szorosabbá tehetik együttműködésüket. Fogyasztói érdekek Az ellenőrzés tapasztalatait megtárgyalta a városi pártvégrehajtóbizottság is. Felhívta az ellenőrzési joggal rendelkező szervek figyelmét az e területen végzett munka hatékonyságának . fokozására, különös tekintette! a fogyasztói érdekvédelemre. Dr. Fülaki Lajos Hűtőgépek Évente több millió forint értékű elektromos háztartási gépét, rádiót, televíziót, magnetofont értékesítenek a Ra- vill Kereskedelmi Vállalat gödöllői raktártelepének disz- kontüzletében. A Repülőtéri úti boltban jelenleg a normál hűtőszekrényekből, a külföldi és a hazai típusokból jó a választék. Most hét-nyolc fajtát kínálnak a vásárlóknak. lekszáma alig észrevehetően apadt: Igaz, megmaradt a több ezer főt érintő ingázás, egy olyan ólétmód, amelynek jellemzője a városi , munkahely, a napi utazás, a községi lakóhely. Az ok egyszerű. A háztáji kertek, az állattenyésztés, a szőlők jelentős többletmunka-ráfordítással kiegészítő jövedelmet adnak, amelynek megszerzésében. az egész család munkája benne van. Hogy falvaink képe az elmúlt években megváltozott, hogy új házak, utcasorok, kényelmes. töbD szobás lakások, gondozott kertek jellemzik a tájat, hogy sokat változott az emberek életmódja, az annak köszönhető, hogy az itt élők több munkát vállaltak a közösség és önmaguk boldoguláséra. i Szakértelem A vegyes családok megnövekedett száma jelenti a legáltalánosabb modellt. Egy családon belül az Iparból, a mezőgazdaságból," a háztáji gazdaságból nyert, jövedelem halmozódik, ami kiegészül a családtagok természetes munkájával, szakértelmével, és mindez családi házban, tartós fogyasztási javakban testesül meg. De ezeknek a falusi embereknek az erejéből még arra is futja, hogy környezetüket társadalmi munkával szebbé tegyék, formálják és alakítsák. Így épült és Kereskedelmi őrjárat Már a szüretre készül Mintha most történt volna. pedig már három éve. hogy Batta Endre, &z üzlet dolgozója szerződésbe vette a Gödöllő és Vidéke Afész gödöllői mezőgazdasági boltját. Az üzlet azóta egyre jobban szolgálja a vásárlókat, így érthető, hogy azok köre szélesedett. Az átutazók különö sen pénteken és szombaton délelőtt ugyancsak nagy számban lépik át a küszöböt. Tavasszal bőven volt vetőmagja, de még ma is talál a vásárló a későbbi fajtákból. • 50 forint. A retek csomója 8 forint, a salátafejek ára í forint, a tök kilogrammja 30. a cseresznyéé 32 forint. Van már újburgonya, amelynek kilója 20 forint, ez tavaly ilyenkor 35 forint volt. Az eper ára 128 forint kilogrammonként, az almáé 12—26 forint. • Csiba .József Bsmatató Vácszentlászlén Nyűfátvétel Új időpontok A .fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet háztáji önelszámoló egysége tájékoztatása szerint a továbbiakban változik a nyúlszállitás ideje. Erdőkertesen háromnegyed hatkor. Szadán negyed hétkor. Veresegyházon háromnegyed hétkor búcsúzhatnak a tenyésztők a tapsifülesektől. Az átvétel napja továbbra is minden második hét keddje, tehát legközelebb június 11-e. Felmegy rá a Rába Most már persze a növényvédő szerek a keresettek, amelyekből ugyancsak jó a választék. A Szabadság úti üzletben kapható permetezőgépek e- ezek alkatrészei is. Van kukoricamorzsoló, számos kerti szerszám, műanyaghordóbói pedig 60.—200 literesig terjed a választék. — Tavaszra és nyárra sikerült felkészülni, csupán fóliából volt hiány, aminek oka a fagy- és a viharkár volt — mondja az üzletvezető. — A készlet nagyobb részét a szövetkezetek és a gazdaságok igényelték. Most már újra van és kapható fólia. Én néhány hét múlva már az őszi szüretre készülök, beszerzem a szükséges borászati eszközöket: szeretnék elég fokolól, tárolót, zúzót és prést beszerezni. Az üzletben tett látogatás után hadd legyen a krónikásnak is megjegyezni valója: kár, hogy még mindig nem készült el az a pár száz méter gyalogjárda, amely ehhez az üzlethez és a szomszédos fa- csenietelerakarathoz vezetne. Sárban és porban kell a legtöbb embernek 'itt közlekedni, hiszen nemcsak gépkocsival, hanem ennél is többen gya ■ log keresik fel ezeket a boltokat. A piacra érve többen megállítottak és arra kértek, írjam meg köszönetüket, mivel már ismét, van vízvételig hely. A városi tanács műszaki és ; termelésellátási - osztálya példás gyorsasággal intézkedett a korábban megjelent kritikai soraink után. Ügy tapasztaltuk, hogy no a választék zöldség- és virágpalántákból. A napi árak a következőképpen alakultak: a paprika darabja nagy ság- és fajtától függően 3, 6, 8, és 12 forint, az uborka ki lója 46, 48 forint, a paradicsomé 80—90 forint, a zöldborsóé 38 forint, a karfiolé épül sok millió forint értékben út, járda, játszótér, parit, de óvoda és iskola is. Azt mondjuk és alkarjuk: a jövedelmek és az életszínvonal arányos fejlődése lehetővé teszi, hogy a különböző településeken élő emberek létfeltételei a lényeges . viszonyokban fokozatosan közeledjenek. Ennek az elképzelésnek és akarásnak döntő tényezője, tartozéka a kulturális élet alapjainak biztosítása, ehhez pedig az szükséges elsősorban, hogy meg kell erősíteni a létező falusi köz- művelődési intézményrendszert úgy, hogy azok ne csak a kulturális, hanem a társadalmi élet központjai is legyenek. Meg kel] keresni a megváltozott falu életének azokat az új formáit, melyek a legalkalmasabbak a kulturális tevékenység fejlesztésére. Nem mondok újat, ha azt mondom, még mindig ' sok tartalék erő van a népi hagyományokban. melyek lehetőséget adhatnak ahhoz, hogy új fejlődésnek induljon a falu népművészeti kultúrája. Közös tevékenység Van példa mindhárom elképzelésre. Veresegyház művelődési háza már régen a település közéletét szolgáló fórumok színhelye. A gödöllői művelődési központ nyitottságát nem elsősorban * Noha évtizede már, hogy megjelentek hazánkban a nagy méretű szalma- és iucer- nabálákat készítő gépek — köztük immár hazai gyártású is —, az öt-hat mázsás bálák rakodása és szállítása még nem teljesen megoldott. Jó ötletek nyomán születtek mar- kolós, darus, aztán úgynevezett felszúrásos- rendszerű rakodók, de a biztonságos anyag- mozgatás követelményeit nem mindegyik elégíti ki. Magyarán: nem gyerekjáték ezeket a féltonnás csomagokat mozgatni,! hozzájuk komoly, nagyüzemi masinák kellenek. Lépünk-e, haladhatnaik^e ebben előre a gazdaságok? A kérdésre valamelyest megpróbálják a választ megadni a június 7-én, pénteken, a vác- szentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezetben tartandó tanácskozáson és gyakorlati gépbemutatón. A MAE gépesítési társasága, ennek Pest megyei szervezete, a Szolnoki Mezőgép Vállalat és a MÉM Műszaki Intézet ugyanis itt tartja meg az NBSZR típusú nagy- bálfiiszáliító és -rakodó gép bemutatóját. A gépújdonságot, amelyet a MEMMI tervei alapján a szolnoki Mezőgép Vállalatnál készítettek el, a Zöldmező Tsz-ben vizsgáztatják. Mit tudhatunk róla? — Az NBSZR olyan nyerges, nagy teherbírású pótkocsi, amelyet a billenős IFÁ-ra lehet kapcsolni úgy, hogy a billenőrész leszerelése után nyeregkeret kerül a lecsupaszított billenősre, s erre csatlakozik' a nyerges pótkocsi — magyarázza dr. Kiss Andor, a MEMMI tudományos csoport- vezetője. — Hogyan kerül rá a nagybála? — Emelődaru van a pótkocsin, amely a földről, a tarlóról felemeli s kocsira helyezi; azután a szérűn a speciális kazalba is beemeli. — Ügy hírlik: nemcsak bálát lehet vele szállítani. — Ez így igaz. Mivel a pótkocsin lehajtható feljárórész van, a Rába-Steiger méretű gép felgurulhat, de még a lánctalpas traktor is felmehet rá, elbírja, s nagyobb távolságra szállítható vele. — Tehát univerzális anyag- mozgató gép. Hány van belőle? — Most még csak egy. a bemutatandó . kész mintagáp. F. I. Dicséret A csapatoknak is A pedagógusnap alkalmából kitüntetetlek névsorát már közöltük lapunkban. A Pest megyei úttörőelnökség dicsérő okleveleket is adományozottá vácszentlászlói, a szadai, az aszódi, az ikladi és a galga- m'ácsai úttörőcsapatoknak. Két kapu között Az arany és az ezüst Búcsúzni csak nagyon szépen szabad! És ez a búcsú szépen, szépre sikerült. A megyei labdarúgó-bajnokság derekán még mindenki arra számított, hogy majd a fináléban, az utolsó fordulóban dől el az aranyérem, és a feljutás sorsa a területi osztályba. Hol? Hát Kartalon, a hazaiak és a Dunai Kőolaj rangadóján! Sajnos, a bajnoki cím már bejárati ajtókra értik, hanem a lakosság igényeinek kielégítésére. A bagiak felfedezték néphagyományaikat, hivatásos módra dolgozták színpadra a régi falu életének egy-egy eseményét, s innen már csak egy lépés, hogy a csaknem kétszáz táncos és azok családjai a mindennapi kultúra terjesztésének apostolává, a falu közügyeibe aktívan bekapcsolódó állampolgárrá váljék. Harmonikus fejlődés Az ötvenes évek magyar falujának meghatározója volt a településen folyó népművelési munka. Ebben a közös tevékenységben a faluban élő értelmiség — tanítók, tanárok, egészségügyiek — együttesen vettek részt. Mára nyilvánvalóvá lett. milyen sok múlik a falvakban élő értelmiségen. Ahol az értelmiségiek otthon érzik magukat, és azonosulhatnak a település fejlesztésének . feladataival, gopdjaival, ott a lemaradások érezhetően csökkennek. A vitát kiváltó megállapítás messzire vezetett, de segített megfogalmazni valami úiat, mégpedig azt. hogy minden falunak — lakjon ott ötszáz vagy ötezer ember — viszonylag önálló élete, arculata van, amivel mindenkinek számolnia kell, de harmonikusabb fejlődés csak úgy képzelhető el, ha a vezetés gondjait vállalók számításba veszik és ösztönzik a művelődési közösségek alkotó erejét és az emberi cselekvést. Fercsik Mihály korábban gazdára talált, hiába nyert a Kaítali IVtedosz, a pontegyenlőség esetén is a vendégek örülhettek, mert az ő ificsapatuk a jobb. Mégis, fociünnepet láthatott az így is szép számú közönség. És ezúttal furcsa módon ezt előre senki sem ígérte. Tehát éppen csalódnunk sem kellett volna, ha nem úgy telik el a kilencven perc, ahogy eltelt. A kezdőrúgás előtt sportszerű jelenetnek lehettünk tanúi, A hazai zöld-sárgák piros szegfűkkel köszöntötték a bat- taiakat! Ők a virágokat a pálya szélére hozták, és szurkolóiknak ajándékozták, akik vigyázták is büszkén. . Bajnokhoz méltó góllal tették le névjegyüket.a vendégek, am ezüsthöz méltó góllal válaszoltak a kartaüak is. 2-1, 2-2, 3-2, 4-2, 4-3 — alakult tovább az eredmény,, s a bajnokok minden igyekezete ellenére vereséggel búcsúztak Pest megyétől. Meg kell ám jegyezni, hogy egyik gól után sem érezte az eredményt véglegesnek a közönség, nagyon nyílt volt a találkozó. A szurkolók három településről érkeztek. Végül mind a százhalombattaiak. mind a kartaliak, mind a bagiak elégedetten távozhattak. Mivel az utóbbi két tábor csapata továbbra is egy osztályban folytatja ősszel, ismét megkezdődtek a fogadkozások egymás legyőzésére. B. G. • A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Schwa jda György: Segítség. Groteszk játék egy részben, a GT 80 színházi csoport előadása, 19.30 ódakor. Mozi Szaffi. Színes, magyar rajzfilm, 4 és 6 órakor! Mégis kinek az élete. Színes, amerikai film. Csak 8 órakori ISSN 01SS-1957 (Gödöllői Hírlapi* Erősíteni a falusi közművelődést