Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-08 / 133. szám

\ A városépítő mellszobra Gubody uram a patika sarkánál Ellenlábasai elismerték érdemeit „Nem alkuszom, mert nem az a célom, hogy polgármes­ter legyek, hanem olyan pol­gármester akarok lenni, aki a város javát, üdvét előmozdít­ja . Csuda egy fogadkozás, nem,í Meg igen-igen veszé­lyes is, mert a sorok, ugye, olyasféle ígéretet hordoznak, amit illik teljesíteni. Az az ember, akinek a száján ki­gördültek e szavak, megszol­gálta a közeli s távoli utó­kor főhajtását, s már-már lí­rai jelzőit: szigorú, határo­zott, erélyes, józan, megfon­tolt, kiváló, nevezetes, vá­rosépítő — Gubody Ferenc. Tekintetét ma is magán érez­heti, aki a postával szemköz­ti gyógyszertár ajtaján belép. Szobortekintetét. A városmagban Viták dúltak, nem is kicsik, igaz, csak szűkebb körben, hová kerüljön a hajdani polgármester bronzportréja. Egykori környezete, a Lenin park, kézenfekvő lett volna. Elvetették. Valaki szintúgy méltó helyet kínált: álljon a gimnázium kertjében. A vá­lasz: nem, más teret kell ta­lálni, igazi közteret, ahol töb­ben láthatják. Űjabb variáció: jöjjön a városmagba, a ta­nácsháza közelébe, ahhoz kö­tődik a neve, utcája egy kő­hajításra van, s benne néhai lakása. Esetleg: a vasbolt fa­lának egy bemélyedésében mutassa magát. Stb. Aztán a tanácsi végrehajtó bizottság meghozta a döntést, Vadász György Ybl-díjas építész pe­dig elkészítette a szobor új- raelhelyezésének és a környe­zet kialakításának terveit. Horvay János keze nyomát viseli a szobor, amit 1909- ben állítottak közszemlére az akkori Vigadóval szomszédos parkban. A Gubody parkban. (Érdekes, hogy a helybeliek nyelvi tudata milyen maka­csul őrzi a hangulatos elne­vezést. Átballagtam a Leni­nen. Tessék? Mondom, sétál­A kortesdalok sajátos he- lyet foglalnak el a nép­dalok között, szövegük helyi tollforgató ember alkotásai, aki a már ismert népdal vagy népies műdal „áriájára” — ahogyan a ceglédi nép a dal­lamot nevezi — húzza rá. A hajdani képviselő-válasz­tásokon zendültek föl és a po­litikai ellenfelet csúfolták ve­le, dicsérték a maguk jelölt­jét. A jelöltek más-más politi­kai eszmét képviselő, legin­kább a birtokosok osztályából kikerült vagyonos erpberek voltak, akik ezreket áldoztak megválasztásuk sikeréért, avagy — és ez volt a gyako­ribb — lézengő dzsentrik, akik a biztos havi ötszáz fo­rint és ingyen vasúti jegy re­ményében léptek a küzdőtér­re, fűt-fát ígérve falunak- városnak. Pártjuk kasszájá­ból merítettek a nagy hangú kortesek díjazására, birkapör­költekre. csapra vert hordó bo­rokra, színes, kalap mellé tű­zött toliakra, zászlókra, he­tekre kibérelt kocsmákra, amelyek konyháján ott To­tyogott a potya bográcshús, s ahol a pincérek hamar kicse­rélték az üres poharakat. Amikor már elegen voltak a lángvörösre gyulladt or­cák, egy jótorkú legény meg­tanította a népet a kortesno- tára, ami nem. ment nehezen, mert a dallama közismert volt, csupán a szöveget kel­lett elsajátítani. Ha a boroktól már elég magasra hágott a lelkesedés, útrakeltek s az utcákon vo­nulva torkukszakadtából éne­keltek, útközben leszaggatták a másik jelölt mindenfelé lo­bogó zászlait, s összevereked tek az ellenfél bandáival. Volt úgy, hogy a másik kocs­mája udvaráról egy óvatlan pillanatban leakasztották a szolgaidról a fortyogó pör­Az egykor jeles városépítő portrészobra a patika előtt Apáti-Tótb Sándor felvétele tam a Gubodyban. Aha, és mű­ködik a szökőkút?) Egészen a második világháborúig hábo­rítatlan maradt a szobor-Gu- body. Az ebben az időszak­ban szerzett tucatnyi golyó ütötte nyomot csak jóval ké­sőbb, a hetvenes évek máso­dik felében tüntette el Kal­lós Elek, valamint Tószegi Miklós, közgépes csapatával. A szobrot a múzeum, talap­zatát a Városgazdálkodási Vállalat őrizte. Nyomtüntetés Az ember azt hinné, ettől fogva már csupán pillanatok választják el dicső polgár- mesterünket a köztéri megje­lenéstől. De pénzben mérve sem olyan egyszerű a dolog Eleddig közel 400 ezer forin­tot emésztett fel az újsütetű patikasarok. Ennek nagyjá­ból a fele számolható át tár­sadalmi munkára. Elismerés illeti egyebek mellett az Asc- faltútépítő Vállalatot, az eső­fogó vastestét megformáló Kossuth Tsz-1, a fémláncot el­készítő és az üvegezést végző Ceglédi Építőipari Szövetkeze­költtel teli bográcsot, és el­szaladtak vele. ]V épszerű kortesdal volt az •*-' alkalomhoz idomított szövegű „Jaj, de magas, jaj de magas ez. a vendégfoga­dó” kezdetű népies műdal, Simonffy Kálmán Cegléden szerzett nótája. Ennek szá­mos változatát ismerjük az ország különböző tájairól, a hajdani választások emléke­ként. A ceglédi gyűjtemények több kortesdalt is őriznek, ezekből kettőt bemutatok. Az egyiket Üllei Mészáros György kéziratos énekeskönyvéből tudjuk, a múlt század hat­vanas éveiből: „Abafysta, Szilassysta nem lészek, / Kakastollat kala­pomhoz nem teszek, / Mert a kakas kulcoríkol messzire, / Száz forintért nem állnék én az Abafy részire”! A zajos képviselőválasztá­sok négy-ötévenként, egészen a második világháborúig tar­tották izgalomban Ceglédet. A harmincas években je­löltette magát a később nyi­lassá lett Zsengellér József nyugalmazott, kövér csendőr százados. Nem nagy eszű, el­lenben kártyás és szoknya­vadász, aki a képviselői jö­vedelemből óhajtotta rendezni adósságait. Vele szemben Er­délyi Aladár kormánypárti jelölt lépett föl, sikerrel. A kormánypárt pénztára gazdag volt, több kortest és dúsabfa terített asztalokat bírtak fi­zetni. A kormánypárt főhadi­szállása a Nemzeti Kávéház volt, mai nevén Kossuth Ét­terem. í'tel-ital volt bőven, csak Li énekelni kellett. Zengett a nyitott nyári étterem, a népszerű szaletli: „Én vagyok a Zsengellér, / öreg zsandár, nem zsellér / Hasam hordó, fejem tök, / En leszek a követtök’’! Hídvégi Lajos tét, a tufa oszlopocskák (kc- babák) kiesztergálására 400 órányi időt és türelmet fordí­tó Közgép-brigádokat, a ta­lapzat felületét kezelő Város- gazdálkodási Vállalatot. És persze a parképítőket is, no­ha munkájukat nem önzetle­nül adták. De kicsoda volt Gubody Ferenc? Nagykőrösről elszár­mazott jogászember, tehetsé­ges, széles látókörű, akit 1S8Í- ben éppen 83 szavazattal a ceglédi közélet legfőbb elöl­járójává választottak. Egészen 1907-ben bekövetkezett halá­láig élvezte a helybéliek bi­zalmát, s magán tudta az el­lenzékiek féltékeny figyelmét. Avulhatatlan érdeme, hogy a 19. század végére Cegléd fa­luból várossá lett. Polgár- mesterségének ideje alatt vá­rosháza épül, gimnázium szü­letik, tanyasi iskolák sora nő ki a földből, vasútállomás ma- gaslik fel, kőtakaró kerül földutakra, és mi minden kel még életre. Kiváló képességeit ellenlábasai is elismerték. Összefogtak érte Vajon mit ^zólna Gubody uram, ha tudhá, hogy tágas, a tekintetnek szabad járást engedő helyre készült mell­szobra most az előtér szűkös­sége miatt csupán alulnézet­ből, esetleg hátulról szemlél­hető. Pillantása bizonyosan visszahőkölne. Hiszen meg­szokta, hogy messzibe nézzen. Varga Sándor Fogadóórák Fekete Antal, a városi ta­nács elnöke június 12-én, szer­dán délelőtt 8-tól 12 óráig fo­gadóórát tart a városházán hivatali helyiségében. Színek, formák A legújabb divat szerint Ruházati konfekcióban ked­velt márka az Elegant, a Má­jus 1. Ruhagyár termékeinek sora. Kifogástalan minőségű öl­tözékeket varrnak a ceglédi gyáregységben is, a legújabb divat szerint. A külföldi meg­rendelők száma népes, széles a gyártmányösszetétel skálá­ja. Az idős magánycsökért Házhoz járnak segíteni Cegléden évek óta szorgal­mazzák az idős, magányosan élő emberek felügyeletét, házi szociális gondozását. A fel­adatkört társadalmi segítők­kel együtt látja el négy hiva­tásos és egy szervező gondo­zónő. A hivatásosak a társadalmi aktívákkal egyetemben gyakran fordulnak meg védenceik ott­honában. Van, akinek takarí­tani, mosni segítenek, vannak, A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 133. SZÁM 1985. JÚNIUS 8., SZOMBAT beszerzésre jellemző választék kialakítása a lehetőségekhez mérten gördülékenyen zajlik. A forgalmat különféle ak­ciókkal, kedvezményekkel igyekeznek alakítani. Az el­adókra ezelőtt is jellemző volt a közvetlenség, szolgálatkész­ség, a vásárlók iránt tanúsí­tott jó kereskedői magatar­tás. Ez rriost tovább erősödik. Hagyományőrzők A cipő- és a konfekció osz­tályon tapasztalni, hogy az áruválasztékot helybeli üze­mekben készült darabokkal igyekeznek bővíteni. Jó a kapcsolat e téren máris a NÍVÓ Ruházati Szövetkezet­tel, a Cegléd és Környéke Háziipari Szövetkezettel, a PEMÜ cipőgyárával és a cég más üzemeivel. A jövőben, nem titok, szeretnének árusí­tani valót beszerezni a Május 1, Ruhagyár helybeli gyárá­Emberek és kötetek Könyvekkel teli polcokon Alaposan megváltozott a most végetérő tanácsi ciklus éveiben az abonyi könyvtár, amely a megye egyik legszebb községi könyvtara lett. Alap­területe 440 négyzetméter, 40 ezer kötet áll az olvasók ren­delkezésére, seregnyi folyó­irat és természetesen a kézi­KézBabda Vereség fiaial pályán Tarka színfolt a ceglédi Skála-Coop áruház előtt: színes vásári sátor, előtte a gördít­hető fogassoron több tucat tarka, lenge ruha. Otthonká- kat kínálnak, a lányok, asz- szonyok házi munkaruháit, amelyek évekkel ezelőtt szin­te észrevétlen belopództak a női ruhatárba és ott vannak kiebrudalhatatlanul. Van­nak, akiknél a kötényt he­lyettesíti, mások könnyű há­zi öltözéknek minősítik át és ez elé kötnek kötényt. Kisza­ladnak benne piacra, boltba, viselik egyszerű kisruhaként. Tervezett forgalom Régi. szokás az áruházban, hogy amint a jó idő bekö­szönt, nemcsak az épületen belüli eladóteret használják ki, hanem az épület előtti, kiszélesedett, kövezett járdát is. Ingvásár, befőttesüveg-vá- sár, gyerekruha-bemutató, kedvezményes áruk felsora­koztatása évről évre zajlik itt. Volt eset, hogy szinte kem- pingíábort vonultattak fel, kínálva sátrakat, turistafel­szereléseket, amelyekre ter­mészetesen rögvest volt ve­vő. Most is, hogy utcára vit­ték : az 'öítiiankákat, jóval több lelt gazdára, mint ha oda­bent kínálgatták volna. A Skála-Coop Áruház idei forgalmi tervét 253 millió forintra tervezték. Az idén ta­vasszal jövedelemérdekcltsé- gűek lettek, úgy, hogy a for­galmi tervet csak elvárásként vethették papírra. Az igaz­ság, hogy ilyen új formában bázisévnek, amelyhez hason­lítani lehet, majd ez az esz­tendő nevezhető. Az áruház minden dolgozója megértette a feladatát, a vezetők vállal­ták az új módok bevezetésé­vel az új felelősséget. Mint érvelnek, jövőre mindez könnyebb lesz, hiszen egy ily formában lezajlott háromne­gyed évet tudhatnak már ma­guk mögött. Helybeli árakkal A vásárló ebből csak any- nyit vesz észre, hogy az amúgy is többcsatornás áru­Tavaly egy szocialista bri­gád a Kiváló műszaki brigád címet nyerte el, a fiataloké pe­dig kiváló ifjúsági brigád lett. A gyárban készült szép hol­mik jelentős része export, bér­munka. Szállítanak az NSZK- ba, az USA-ba, .Svájcba, dol­goznak finn, angol és líbiai ren­delésre, időnként szocialista országokba is küldik a tetsze­tős öltözékeket. akiknek étterem vagy a kór­ház konyháján főtt délebédet viszik házhoz rendszeresen, mentesítve az idős pártfogol­ta! a beszerzéstől, főzéstől. A betegeket a körzeti orvos útmutatása szerint látják el, beszerzik a szükséges gyógy­szereket, gondoskodnak az idős, magányos emberek ott­honénak higiéniájáról, öltözé­kük, ágyneműik tisztántartá­sáról. A Fát külföldi túrája miatt szombatról keddre halasztot­ták a Ceglédi KÖZGÉP—Fát bajnoki összecsapást. A talál­kozó megérdemelt vendéggyő­zelmet hozott. Főt—Ceglédi KÖZGÉP 28-25 (13-10) Cegléd, városi tornacsarnok, 400 néző. Vezette: Becsi, Bau­mann. Fót: Lukácsi — Marton (5), Boskó (4), Székely I., Takács (7), Ricsovics (8), Duday. Csere: Danyi (kapus), Rigó, Székely L., Hekker (4), Márta. Ceglédi KÖZGÉP: Turóczi — Nagy (5), Tiba (6), Túlik (5), Pásztor (3), Dér. Tóth (2). Csere: Győré (kapus), Bos- nyák (3). Dávid (1), Farkas. 9-9-ig fej fej mellett halad­tak a csapatok. Eddig még úsy tűnt. a ceglédiek megőrizhetik hazai veretlenségüket, hiszen emberhátrányban is sikerült gólokat (négyet!) dobniuk. Ez­után a jól védekező, s meggyő­zőbb csapatjátékot nyújtó Fót fokozatosan elhúzott, s már 20-13-ra is vezetett. A hajrá­ban még egyszer fellángolt a KÖZGÉP, de már csak csök­kenteni tudta jelentős hátrá- nvát. Játékvezetési szemnont- ból furcsa mérkőzést láthat­tunk. A sportszerű találkozón a Fótból tízszer, a Ceglédből hatszor állítottak ki 2-2 percre játékosokat, sokszor elhamar­kodottan. Az. Oroszi és Tóth nélkül kiálló vendégek megle­pő. de megérdemelt győzelmet arattak. Jók: Lukácsi. Marton. Ta­kács. Ricsovics, a KÖZGÉP- bői Turóczi az első húsz perc­ben mutatott teljesítményéért dicsérhető. Unorureáii László 4r Gyűlölettől szederjes, vastag hang dörren a lelátón: Lég­tói és a PEVDI konfekciőrész­legétől is. A nyárra felkészültek. Szá­mon tartják, mikor vannak ajándékos ünnepek, mikor le­het a szokásosnál népesebb vevőközönségre számítani. Mint májusban az otthonkák- kal, sorra más eladni valóval kitelepülnek majd az épület elé, a befőzések idején ismét megrendezik a befőttes üve­gek vásárát, kínálják majd a szabadban a kánikulai öltő* zékeket is. Tervezik, hogy jú­lius elején sorra kerítik a ha­gyományos NDK-beli áruk bemutatóját és vásárát, az előkészületek erre javában folynak. Az NDK-napokhoz hasonlóan csehszlovák napo­kat is terveznek, ugyanis az áruházi cserékapcsolatot most egy csehországi szövetkezeti áruházzal igyekeznek kiépíte­ni. E. K. könyvtár helyben olvasható kötetser#Ke. Könyifbarátok az abonyiak, sok a felnőtt és a gyerek könyvtári tag. emellett számos családi otthon kezekben for­gatott tartozéka a könyves­polcokon látható seregnyi ol­vasmány. alább reálisan vezess, te, reá­lisan! Rossz napot fogott ki a Köz­gép kézilabdázó-gárdája, álmo­san, bágyadtan játszik, hibát hibára halmoz, partnere, a Fót nemkülönben. Mégis valami­vel hamarabb ocsúdik merev­ségéből, ma ennyi elegendő, gólokkal vezet, majd győz. öt- lettelen, szárnyaszegett ceglé­di próbálkozások, kihagyott ziccerek sora. A vereségnél többre ma nem telik. Feszült­ség gömbölyödik a hevült le­vegőben. Vajon a lelátón ülők képe­sek lesznek-e elviselni? Ügy tűnik, egy részük nem. Hányán lehetnek? Tízen, húszán, talán harmincán? Mégis betöltik a tornacsarnokot. Verést, van­dálkodást helyeznek kilátásba, mármint a csapatokéhoz ha­sonló teljesítményt nyújtó bí­róknak. Bundát emlegetnek, felelőtlenül pocskondiázzák, anyanyelvi váladékukkal haji- gálják az egyik játékvezetőt. Közben a csapat, lenn a pá­lyán. csöndben, de biztosan alulmarad, Geriec'elmes és ve­szedelmes végkifejlet képei villognak. Hallgat a megszo­kott kórus — a Hajrá, Közgép! hol marad? Aztán nagy nehe­zen mindenki elvonul. Egyre sürgetőbb annak felis­merése. hogy a bírót semmi­lyen körülmények között nem lehet, de nem is kell legyőzni. Kardot rántani g sípos ember ellen, az annvi, mint saját csapatunkat döfni le. És egy­szerre két ellenfelet a hanyat­ló formában játszó Közgép már biztosan nem bír el. Mint történt ezúttal is. V. S. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) Nyárelő az áruházban Időnként kiköltöznek az utcára Nóta borért, paprikásért

Next

/
Thumbnails
Contents