Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-08 / 106. szám
6 1085 MÁJUS 8.. SZERDA A főorvosra hivatkozva 'Árulták a bsf&gálloanóisi^t Esküszöm, hogy minden erőmmel és tehetségemmel a betegek javát fogom szolgálni, tisztán megőrzőm életemet és tudományomat. A hippokraté- szi eskü több mint két évezrede minden korban kötelezően megszabta a gyógyító felelősségét, előírta azt a magatartást, amit az emberek jogosan varnak azoktól, akikre életüket, egészségüket bízzák. Fölöttébb ritka, sőt megdöbbentő dolog, ha egy orvos olyan gyanúba keveredik, hogy visszaél a hivatásával. Házhoz szállítva Egy felülvizsgáló főorvos következő levelet küldte a a biPest megyei orvosetikai zottsághoz: „Tudomásomra jutott, hogy dr. Barabás Gáborné kerepes- tarcsai orvosírnok és Szakos Andorné körzeti ápolónő a nevemben, keresőképtelen állományban levő betegektől változó, de jelentős összegeket kér. Állítólag házról házra járva szedik tőlük össze a pénzt azzal a fenyegetéssel, hogy különben nem maradhatnak betegállományban. Sem korábban, amikor főállásban csoportvezető főorvosként dolgoztam, sem most, mikor másodállásban végzem ezt a munkát, nem fogadtam el anyagi juttatást a betegektől vagy hozzátartozóiktól. Nem is tanúsítottam olyan magatartást, ami ezt a gyanút kelthette volna. Munkámat a törvényes előírások szerint, a keresőképesség szigorú elbírálása alapján végzem.” A Pest megyei Orvosetikai Bizottság továbbította a beadványt a gödöllői városi ügyészségre, majd megindult a rendőrségi vizsgálat. Különös dolgok kerültek napvilágra. Több tanú vallotta, hogy a betegállományba vételt követően nem kapták meg azonnal a táppénzre jogosító lapot, hanem azt utólag vitte el a lakásukra dr. Barabás Gáborné orvosírnok vagy Szakos Andorné körzeti ápolónő. S ekkor közölték, hogy a táppénz nincs ingyen, hanem a küldöncök állítása szerint a felülvizsgáló főorvosnak adni kell érte. ötszáz forintot kértek alkalmanként. Olyan eset is volt, amikor a beteg azzal hárította el a követelést, hogy nincs pé>,ze, de Barabásné sürgette: azonnal kérjen kölcsön. Erőszakos követelők Egyik tanú elmondta: szakmunkástanuló fiának negyvenfokos láza volt, úgy, hogy éjjel az ügyeletes orvos részesítette elsősegélyben. Másnap a körzeti orvos betegállományba vette és délután az orvosírnok elvitte a lakásukra a táppénzes iratot. Rögtön ötszáz forintot is kért, arra hivatkozva, hogy adni kell a főorvosnak. Az asszony tiltakozni próbált, mondván, hogy a fia fekvő beteg, mire Barabásné kijelentette: Jó, hogy lázas, de attól még elmehetne dolgozni. Az asztalon feküdt egy kitöltött csekk, amire a látogató rápillantott, és megjegyezte, hogy legfeljebb majd később fizetik be, most a legfontosabb a betegállomány. Valóban fontos volt, mert a fiatalembernek már többször volt lázas betegségből származó szövődménye, és semmiképpen sem akarták az egészségét kockáztatni. Így hát fi-' zettek. Dr. Barabás Gáborné és Szakos Andorné a kihallgatásoknál tagadta, hogy a betegektől valaha is bármilyen címen pénzt kértek, elfogadtak, vagy a felülvizsgáló főorvosra ilyen értelemben hivatkoztak volna. A tanúvallomások és a szembesítések azonban megalapozzák ellenük a vádat. rórgyoiás előtt A gödöllői városi ügyészség vádat emelt dr. Barabás Gá- bomé és Szakos Andorné társtettesek ellen: vesztegetést állítva és színlelve, üzletszerűen elkövetett, hivatali befolyással való üzérkedés büntette miatt. A vádirat szerint az orvosímok és a körzeti ápolónő 1982 végétől, a körzetükbe tartozó táppénzes / betegek egy részétől pénzt kért. Többnyire arra hivatkoztak, hogy betegállományban tartásukért a felülvizsgáló főorvosnak adni kell, máskor meg ezt a látszatot keltették a betegekben. A gödöllői városi bíróság rövidesen megkezdi dr. Barabás Gáborné és Szakos Andorné ügyének tárgyalását, melynek során több mint harminc tanú meghallgatására kerül sor. Gál Judit ■ Jogi tanácsok Ä kórt es csőié kötel©$ megférífeni Ä benftmcia'cidf szabadságot az iíj munka* helyen kell adui ® Ha külföldön a kas* dolgozni • Jóváhagyás kell az élefiásradékbüz is • Aki másnak Jogellenes magatartásával bajt okoz, köteles a kárt megtéríteni. Olvasónk azt sérelmezi, hogy férje nevének meghamisításával egy harmadik személy — férje bátyja vagy sógora —, férje munkáltatóját becsapva annak nevében pénzt, terményt vett át mintegy 100 ezer forint értékben. Ezzel az ösz- szeggel, olvasónk férjét terhelte meg a munkáltató, pedig bebizonyosodott, hogy ki volt a tettes. Olvasónk férje nem felel a kárért, a munkáltató nem tarthatja vissza a munkakönyvét, és nem is terhelheti meg a MIL-lapját olyan tartozással, amely nem az övé. Olvasónk forduljon a döntőbizottsághoz felülvizsgálati kérelemmel. 4} Év közben más munkáltatóhoz áthelyezett dolgozó a korábbi munkáltatója által ki nem adott szabadságát az új munkáltatójától kapja meg. Olvasónkat áthelyezéssel vették át egy tanácsi vállalathoz. A múlt évről 4 nap szabadsága maradt. Ezt MIL-lapjára is rávezették. Az új munkahelyén azonban nem adják ki ezt a négy napot — panaszolja olvasónk —, mert azt mondják, nem náluk volt munkatorlódás, ami miatt nem kaphatta meg a még őt megillető szabadság- napokat. Az új munkáltató azzal is érvel, hogy a kollektív szerződésük is kizárja a szabadság átvitelét a következő évre. Panaszát a munkaügyi döntőbizottság is elutasította a vállalatnál. Olvasónkkal szemben szabálytalanul jártak el. A kollektív szerződésre való hivatkozás is hibás volt, mint ahogy hibás a kollektív szerződés ezen pontja is. Ugyanis a kollektív szerződés szabályai nem ellenkezhetnek a jogszabályaiZ NAP RENDELETÉI Egyes kiskereskedelmi és vendéglátóipari üzletek szerződéses üzemeltetésével és egyes kereskedelmi egységek jövedelemérdekeltségű üzemeltetésével, a kereskedelmi dolgozók viszonyával kapcsolatban a 21/1985. (IV. 20.) MT., a 22/1985. (IV. 20.) MT., a 2/1985. (IV. 20.) Bkm, a 3/1985, (IV. 20.) Bkm., és a 4/1985. (IV, 20.) Bkm. számú rendelet intézkedik. (Magyar Közlöny 17. sz.) A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 7/1985. (IV. 20.) MÉM számú rendeletében a várható termés élőzeites felméréséről, a termésbecslésről adott ki rendeletet ugyanitt. Az egészségügyi szakiskolai tanulók ösztöndíjáról a 3/1985. (IV. 26.) EüM. számú rendelet rendelkezik. (Magyar Közlöny 18. sz.) lyal, ha mégis, akkor a jogszabályt kell alkalmazni. A vállalati munkaügyi döntőbizottság határozata ellen pedig keresetlevelet nyújthatott volna be olvasónk a városi bírósághoz. Helytelenül tette tehát olvasónk, amikor megsértődve a munkáltató intézkedése és a döntőbizottság határozatán, felmondta munkaviszonyát. Ezek után már csak a szabadság pénzben való megváltására lehet igénye. Viszont a tavalyi ki nem vett négy napot is ki kell fizetnie az új munkáltatónak, ahol mindösz- sze három hónapig volt munkaviszonyban. Ha a munkáltató a pénzben való kifizetést is megtagadja, nem marad más hátra, mint ismét a vállalati munkaügyi döntőbizottság, és ha itt sem ítélik meg a négy nap pénzbeni megváltását a múlt évi ki nem vett szabadságnak, akkor sajnos ismét csak azt tudjuk tanácsolni, hogy a bírósághoz kell olvasónknak fordulnia. Felülvizsgálati kérelmében, illetve a keresetlevélben hivatkozzon a Munka Törvénykönyve 25. pa- rag. 3. bekezdésére és a 42. parag. 3. bekezdésére, valamint a 7/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 7— 10. parag., az 5/1981. (XII. 29.) ÁBMH sz. rendelet 4. paragrafusára. 6 Vállalhat-e külföldön munkát az, akinek belföldön csupán meghatározott időre szól a munkaviszonya? Olvasónknak fél évre szóló munkaviszonya van a mező- gazdasági termelőszövetkezetben. Külföldön szeretne munkát vállalni. Ügy , hallotta, hogy csak az vállalhat külföldön munkát, akinek itthon állandó munkaviszonya van. Olvasónkat helyesen tájékoztatták, mert a 8/1983. (V. 4.) MT. számú rendelet szerint a külföldön munkát vállaló dolgozónak nemcsak az engedélyezéskor, hanem azt követően, a külföldi munkavállalás egész ideje alatt belföldi munkaviszonnyal kell rendelkeznie, amely munkaviszony ez alatt az idő alatt természetesen szünetel. Ez szükséges a határozott idejű belföldi munkaviszonyban állók esetében is. Mégis volna talán olvasónk esetében is megoldás. A külföldi munkavállalási engedély megadása felől az engedélyező szerv a dolgozó kérelme és a munkáltató javaslata figyelembevételével dönt. Olvasónk szerint a tsz is támogatná ezt a kérelmét. Ha ez így van, akkor járnak el helyesen a felek, hogyha a munkáltató javaslatával egyidejűleg megállapodnak abban, hogy olvasónk munkaviszonya külföldi munkavállalás idejével meghosszabbodik. Ha elmulasztják az ebben való megállapodást, akkor sincs baj, mert a vélelem az, hogy ráuta ló magatartás alapján ez t megállapodás hallgatólagosan létrejött. Olvasónknak ajánljuk, hogy a 6003/1984. ÁBMH számú elvi állásfoglalást olvassa el a Munkaügyi Közlöny múlt évi 4. számúban. 9 Az életjáradék! szerződés megkötéséhez is szükséges hatósági Jóváhagyás. Olvasónk rosszul tudja, mert nemcsak az eltartási szerző dósnek, hanem az öröklési és az életjáradéki szerződésnek is feltétele a hatósági jóváhagyás Ha a tanács nem adja meg a jóváhagyást, döntése ellen 15 napon belül a felettes tanácsi szervhez lehet fellebbezéssel élni. Ennek határozata ellen pedig bírósághoz lehet fordulni. Az életjáradéki szerződésnek nem feltétele az együttlakás, ezért az a véleményünk hibás bolt az elsőfokú hatóság ff ClTt f <5 VfP O Rövid kérdés, rövid felelet. A gyes-re jogosultak köre bővült a felsőfokú oktatási intézmények (egyetemek, főiskolák) nappali tagozatos hallgatóival. A gyed viszont nem terjed ki rájuk. A gyed (gyermekgondozási díj) napi összege a terhességi gyermekágyi segély 75 százaléka. Legkisebb összege 75 forint, legmagasabb összege 150 forint. Dr. M. J. Tilos a wíxa házikó! Intézkedések a stégépítésről Mlndcnnyiunk kára fScslsseisKrő! A közelmúltban tanulságos kiadvány jelent meg. Címe: Nem üzemi balesetek. Az ösz- szeállítás szerzői a téma legavatottabb hazai ismerői: dr. Irk Ferenc, dr. Kalabáy László és Nagy István Endre. A könyv öt fejezetben tárgyalja a címben megjelölt témát, oly módon, hogy figyelembe veszi a feldolgozás tudomány közötti voltát, amelyet bizonyít: a szerzők között szóhoz jut a kriminológus, a trau- matológus és a biztosítási szakember is ... A kötet 583 ügy alapos értékelésére alapozva megállapítja — a balesetek, a tragédiák kellő figyelemmel elkerülhetők. A kiadvány első fejezete a nem üzemi balesetek fogalmi kérdéseit tárgyalja, nem maradva adós azokkal az elemzésekkel sem, amelyek a megelőzéshez óhatatlanul szükségesek. A füzet harmadik része az ún. oksági összefüggéseket tárgyalja. Ebben a részben kitüntetett szerep jut a kultúrának, az értéknek és nem utolsósorban a beállítottságnak., valamint ezek kölcsönös hatásának. A kötetnek talán a legértékesebb része, amely a megelőzésről szól. Hiszen minden teória holt, ha nem az életet segíti. Éppen ezért a 135 háztartási baleset olvasása indikálhatja: ezeket meg kell előzni! Néhány részlet a tragédiákból: Egy 18 éves középiskolai tanuló a tóparti strandon a sekély vízbe fejest ugrott. Közben nyakcsigolyatörést szenvedett ... 100%-os rokkanttá vált. Egy 7 éves kisfiú strandolás közben az úszómedencébe esett és belefulladt. A tragédiák szívet markoló sorát idézhetnénk, ezekben az első és utolsó a többet tudók felelőssége, mert hát mi is az a bizonyos tudás: nem más mint a már vétettek kálváriája. Hiszen a mulasztás — a háztartásokban is — tragédiákká lesz... Könyvet legtöbbször nehéz ajánlaná, hiszen az írott szöveget olvasni kell! Ittason vezettek Fekete sarok szerdán A közelmúltban a következőktől vonták be Ittas vezetés miatt gépjárművezetői jogosítványukat: Sumina Vilmos asztalos, Göd, Stromfeld A. u. 24., 1 év 5 hónapra; Murguly Károly állatgondozó, Bugyi, Telek u. 5., 2 évre; Ulicska Zoltán gépkocsivezető, Táborfalva, Kossuth L. u. 68., 2 évre; Mizsei Mihály raktárvezető, Budapest XX., Pacsirta u. 157/b., 2 év 6 hónapra; Lakatos Árpád segédmunkás, Örkény, Gagarin u. 13., 1 év 6 hónapra; Matyók György betanított munkás, Gyál, Eg- ressy u. 142., 2 éxre, Szabó Imre garázsmester, Szentendre, József A. u. 7., 1 év 4 hónapra; Matyófalvi Gábor gépész, Szentendre, Muskotály u. 18., 1 évre; Ilornyák Károly nyugdíjas éjjeliőr, Szentendre, Vasyári Pál u. 25., „B” kategóriájú engedélyét 3 évre; Katona István csapos, Szentendre, Paprikabíró u. 19., 1 évre; Bodnár István alkalmi munkás, Szentendre, Rózsakért u. 8., 1 év 10 hónapra; Katona Béla autószerelő, Szentendre, Fürst S. u. 7., 1 év 6 hónapra; Németh Fábián gépkocsivezető, Pilisszántó, Akácfa u. 33., „B” kategóriájú engedélyét 1 évre; Szcidenléder István gépkocsivezető, Vecsés, Liliom u. 5., „B” kategóriájú engedélyét 1 év 2 hónapra; Oroszi Zoltán bedolgozó, Vecsés, Szamuely u. 7., 2 évre; Haller Márton gépkocsivezető, Vecsés, Virág u. 76., „B” kategóriájú engedélyét 2 évre; Csetnekl János gépkocsivezető, Pilis, Vaspálya u. 16., 2 év 6 hónapra; Kcrtesi István rakodó, Monori-erdő, Nefelejcs u. 5., 2 évre; Mészáros István üzletvezető. Maglód, Bercsényi u. 3., 1 év 6 hónapra; Kiss Géza szakmunkásoktató, Vecsés, Vígh I. u. 10., 1 év 6 hónapra, Voczina József kézbesítő, Gyömrő, Állomás u. 33., 2 évre; Sinkovicz János kereskedő, Bénye, Fő u. 3., „A” kategóriájú engedélyét 1 év 6 hónapra; Kolláth József gépkocsivezető, Vecsés, Sallai u. 10., „B” kategóriájú engedélyét 1 évre; Totnona János tetőfedő, Pilis, Kávai u. 80., „B” kategóriájú engedélyét 2 évre; Beloczki Pál ügetőlovász, Monor, Petri eh u. 5., 1 évre; Tóth Sándor műszerész, Üllő, Vörös Hadsereg u. 1/a., 1 év 6 hónapra; Duchaj Zoltán karbantartó, Pilis, Attila u. 36., 1 év 6 hónapra; Gulyás István értékrovatoló, Pilis, Temető u. 54., 3 évre; G. Halász Sándor segédmunkás, Dunaharaszti, Nagy Lajos u. 10., 2 évre; Nagy Ferenc traktoros, Szigetszentmiklós, Felsőtag 4., 2 évre; Bottyán György géplakatos, Dunaharaszti, Domb u. 77., 1 évre; Máté Gyárfás víz-gázszerelő, Szigetszentmiklós, József A. u. 4/b., 1 év 6 hónapra; id. Dani János mezőgazdasági gépszerelő, Dömsöd, Dózsa Gy. u. 39., 1 év 6 hónapra; Juhász Imre kőműves, Tököl, Rózsa F. u. 7., 2 évre; Futó István gépkocsivezető, Tököl, József A. u. 7., 3 évre; Mészáros Sándor géplakatos, Kiskunlachóza, Dózsa Gy. u. 3., 1 év 6 hónapra; Karácsony Sándor segédmunkás, Lórév, Csarnojevics u. 125., 2 évre; Aradi István rakodó, Tököl, Alkotmány u. 34., 1 év 6 hónapra: Király Sándor vontatóvezető. Tököl, József A. u. 54., 2 évre; Rontó Pál kőműves, Szigetszentmiklós, Eperfa u. 3., 2. évre; Góz Gyula gázszerelő, Szigetszentmiklós, Szabó u. 11., 1 1 évre; Zsíros István lakatos, Nagykáta, Lovas u. 39., 1 évre; Lukács Ferenc kisiparos, Vác, Mária u. 12., 2 hónapra; Dudás András kisiparos, Verőcemaros, Magyarkúti u. 31., 3 hónapra; Török Béla elektrikus, Vác, Alsó u. 62., 2 hónapra; Bayer József géplakatos, Vác, Lotz K. u. 3., 2 hónapra; Aber Zsolt pe- chanikai műszerész, Sződ, Lenin u. 15., 6 hónapra; Tóth István főiskolai hallgató, Örbottyán, Bajcsy-Zs. u. 67., 3 hónapra. ! Akár egy kisebb kötet Is kitelne azokból az évek során a la- ; púnkban megjelent írásokból, amelyek a tájképért, a víz tisz- ! taságáért aggódva panaszolták a Ráckevei-Dunán kialakult lc- ! hctetlcn állapotokat. ; Anélkül, hogy hosszadalmasan Idézgetnénk a múltat, csak \ emlékeztetni szeretnénk az olvasót, hogy a Dunának ezen a sza- 5 kaszán az elmúlt években százával, jórészt engedély nélkül J épültek a legkülönbözőbb fajtájú és formájú stégek. Addig nem } Is volt különösebb baj, amíg ezeket a fa-, vagy vascölöpökön, ' vízben álló teraszokat eredeti rendeltetésük szerint horgászás- \ ra, napozásra használták. Ám hamarosan akadtak olyanok, akik j tetőt húztak a deszkák fölé, sőt valóságos víkendházakat épí- < tettek a vízre. Ha a vízi állást (stéget) en- gedély* nélkül, vagy az azokban foglaltaktól eltérően létesítették és a fennmaradást utólag nem engedélyezték, rendeltetésének nem megfelelőer használják, vagy nem tartják karban, a hatóság bontást, átalakítást rendelhet el. A meglevő vízi állásokról a jogszabály kimondja, hogy azokat nyilvántartásba veszik, s ha azok engedély nélkül épültek, lebontásuk, átalakításuk kártalanítás nélkül rendelhető el. A rendelet melléklete pontosan meghatározza a különböző vízi állásokat, szempontokat ad a telepítéshez is. Közösségi célokra A kiválóan összeállított, egyértelműen fogalmazott jogszabály lehetőséget ad arra, hogy közös kincsünk, a víz, valóban a közösség céljait szolgálja, Lehetőséget teremt arra is. hogy természeti értékeinket úgy őrizzük meg, hogy annak az utókor is hasznát lássa. A környék lakóival és tanácsaival, a természetért aggódó társadalmi szervezetekkel együtt reméljük, hogy a rendelkezéseket ezentúl valóban betartják, ha szükséges, valamennyiünk érdekében betartatják. Csülök András lön megerősíti a következő mondat: felépítményes vízi állás nem létesíthető a Balatonon, a Velencei-tavon és a Ráckevei- (Soroksári) Dunában. Csak engedéllyel Rendezi a jogszabály a horgász- és napozóstégek építésének vitatott kérdéseit is, amikor kimondja, hogy bármilyen vízi állás a Ráckevei-Dunán csak hatósági engedély birtokában készülhet. Az idényjellegű vízi állás telepítésére műszaki vázlatot kell készíteni. Ennek tartalmaznia kell a tulajdonos nevét és címét, a vízi állás használati célját, helyszínrajzot, a vízi állás általános kialakításának (alaprajzi méretek) és szerkezeti megoldásának ismertetését. Az engedélyezési kérelemhez csatolni kell a műszaki vázlat egy példányát, a parti ingatlan tulajdoni jogára vonatkozó igazolást. A hozzájárulás általában meghatározott időre szól. Az engedélyt a vízügyi szervek kezelésében levő vizekre Pest megyében a Kö- zép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóságtól lehet kérni. és szervezetek voltak azonban azok is, amelyek valóságos kampányt indítottak azért, hogy szülessék meg végre az egyértelmű jogszabály. Ügyködésüket siker koronázta. A közelmúltban nyilvánosságra hozták — mint azt közöltük — az Országos Vízügyi Hivatal elnökének 2/1985. (III. 28.) OVH számú rendelkezését a vízben és a vízi létesítmények vízterületén stégek létesítéséről és használatáról, valamint a vízi állások felülvizsgálatáról szóló jogszabályt. A rendelet már első paragrafusában leszögezi, hogy felépítményes vízi állás csak köz- használatra létesíthető. Magánszemély csak parti lejárós, idényjellegű, felépítmény nélküli vízi állást építhet. Építménynek minősíthető stég a vízbe, mederbe, még részben sem telepíthető. Mindezt küSoéét szaSsáBícilcra Hogyan tehették? Valamennyiünk jogérzéke tiltakozik az ellen, ha valaki saját szakállára kisajátítja a közterületet. Természetesnek tartjuk, ha valaki a közérdeket károsítja, az a törvény írott betűivel is szemben találja magát. Minderre az illegálisan épített felépítményes stégek esetében nem volt mód. Hiába hadakoztak ellenük a tanácsok, a ráckevei, majd utódja, a Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság, a Közép-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság és a vízi rendészet — nem volt olyan jogszabály, melynek alapján fel lehetett volna lépni az illegális vízterület-fog- lalók ellen. Ugyanezek az intézmények