Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-08 / 106. szám

Ha talál vonzóbb elfoglaltságot... Köztudott tény: a szipózó és más narkomán szenvedé­lyeknek hódoló fiatalok száma SO ezerre tehető hazánkban. Áldozatok is vannak, közöttük Pest megyeiek. Alkohol, dro­gok, ragasztó — nem épp ve- szé’.vtelen anyagok. S kárt nem csupán abban tesznek, aki élvezőjük, hanem a tár­sadalomban is. A fiatalokban. A jövőnkben. Megelőzhető-e a szenvedélybetegség kialakulá­sa? Tehet-e valamit a gyógyí­tásért az egészségügy? Kérdé­seinkre dr. Kiss Mária, a Pest megyei Flór Ferenc Kór­ház ifjúsági pszichiátriai osz­tályának vezetője válaszol. — Először is vegyük szem- ügyre közelebbről a jelensé­get! Ez legalább annyira tár­sadalmi. mint amennyire egészségügyi. Három tényező számít ebben az ügyben. Az első a családi és a tágabb környezet, a társaság, az isko­la, a munkahely. A második maga a személyiség, erényei­vel, hibáival, biológiai és lel­ki adottságaival, s csak a harmadik a sorban á drog, a kábulatot előidéző, a szenve­dély tárgyául szolgáló anyag. Türelem, kudarc — Elsőként a környezetet említette? Miért? — Mert ez rendszerint szin­te eleve felírja a szenvedély leendő betegeinek listájára a gyermeket. Ha szeretetigénye nem elégül ki, vagy ha köve­telmények nélküli majomsze­retet övezi, ez éppoly veszé­lyes, mint a váltakozó, tehát elbizonytalanító nevelői stí­lus. Gyakorta ép ugyan a csa­lád, csak az együttélés formá­lis, rejtetten vagy nyíltan el­hanyagolják a gyermeket. A társak rossz példája, az utca­sarki bandához csapódás már másodlagos, ez már a családi bajok következménye. — És a személyiség? Jegyei mások, mint az egészségesek­nek? — Nincs jól körülírható szi- pós karakter. Csupán egy kö­zös fontot találunk mindegyi­küknél: ez az érzelmi bizton­ság hiánya. Emiatt többnyire vágyaik elodázására sem ké­pesek, beszűkül a tűrőképes­ségük s felnöttes (tehát biz­tonságot -nyújtó) magatartás- mintát keresnek. Ismét a csa­ládnál vagyunk: nem tanítot­ták meg a gyereket a türelem­re, a kudarcok megoldásának módjára. S a felnöttes ma­gatartásmintát olykor a nar­komán, örömükben-bánatuk- ban ivó szülők adják. Egy fillérbe se — Sajnos ma már nem attól érzi magát felnőttnek a fiú, hogy hosszúnadrágot kap, s a lány, ha nylonharisnyát vehet. Nincs igazi felnőtté avató szertartásunk. A serdülőkor amúgy is ellentmondásos idő­szak — ott a pályaválasztás, a nemi érés, ugyanakkor az anyagi függés a szülőktől —. s mi gyakran súlyosbítjuk ezt azzal, hogy elvárjuk: gyer­mekünk nanoal viselkedjék felnőttként (rábízzuk a lakást, ráhagyjuk, hogy kezelje a gázt, az elektromos berende­zéseket, nappal szabadon gazdálkodhat az idejével is), ám a számonkérés már a ki­sebb gyermekeknek szól: Miért nincs kész a leckéd? Miért játszottad el az időt? S ha itt az este 8 óra: mars aludni! Ebből az ellentmon­dásból keres kiutat, s vél ta­lálni felnőttest — a drogok­ban — jó néhány fiatal. A zsebpénzből — volt betegem, aki havi 2 ezer forintot ka­pott — futja erre ... — Am ez nem csupán anya­gi kérdés. Az sem mindegy, hogy a szerek mennyire ne­hezen szerezhetők meg. — Ez igaz, de aki rabja lett a szenvedélynek, megtalálja a módot, hogyan jusson a szer­hez. Egyik betegemtől tudom, hogy hosszú időre elegendő ragasztót találnak a különféle lelőhelyeken, ez egy krajcár­jukba sem kerül. Háztartási vagy élelmiszerboltban is kap­ható, gyakran robbanás- vagy tűzveszélyes anyagokkal pró­bálkoznak. — Elképesztő dolgok esnek meg: lakástűz, öngyilkosság, garázdaság — ez a szenve­dély is a bűnözés melegágyá­vá válhat. S olykor megdöb­bent a szülők felelőtlensége. Az anyáé, aki megszerezte a drogot a fiának, vagy a má­siké, aki szégyenkezett, s ezért nem szólt senkinek, inkább maga égette el az erdőben a nagy mennyiségű anyagot... — Vitatott kérdés: ki avat­kozzon be. Hiszen az orvos már beteg gyermekeket, fiata­lokat kap. — Így van. Sokszor belső szervi károsodással, néha 10— 14 évesen a delirium állapotá­ban kerülnek hozzánk. Ám gyógyíthatók. Többnyire testi­leg s lelkileg is. Visszavezetni őket a szülőkhöz, a társada­lomhoz, megtanítani őket ar­ra, hogy feszültségeiket má­sok által elfogadható, ártal­matlan módon vezessék le — ez a gyógymód. Ám a megelő­zés, ami elejét vehetné a baj­nak, ennél több. Azt kellene elérni, hogy el se távolodja­nak a családtól, a társadalom­tól. Vegyék észre Helytörténeti gyűjtemény Hudetz József állatfctóí Lehet, hogy minden célza­tosság nélkül került a gödöl­lői helytörténeti gyűjtemény legújabb kiállítására szóló meghívó oldalaira a két kutya­kép. Az elsőn a nemzetközi nagydíjas puli, a hátsón va­dászeb, szájában nyúl. Min­denesetre jellemző. Azt a bo­nyolult, ellentmondásos vi­szonyt sejteti, ami ember és állat között a hosszú együtt­élés során kialakult. Mindkét kutya, ahogy mondani szokás, az ember barátja, társa, segí­tője. Merőben más azonban a puli. illetve a vadászeb szere­pe. A puli nyájat terel egybe, a vadászeb állattársát, az em­ber által lelőtt nyulat tartja a szájában. Állatszeretet, állatbarátság: tartalmuk szintén feszültsé­gektől terhes. Szeretjük az ál­latot, de megkötjük, ketrec­be, kalitkába zárjuk, egész nap szűk városi szoba sarká­ban csücsültetjük, természeté­től teljességgel idegen produk­ciókra kényszerítjük a cir­kuszban. Szeretjük, barátunk, de ha valami miatt fölösle­gessé válik, kilökjük az utcá­ra, ahol faikába verődve szo­morú szemmel kóborolnak az önmagukat fenntartani nem nagyon képes kutyák. Hudetz József agráregyete­mi fotolabora.tóriumi vezető kiállításán ilyesmi is eszünk­be juthat, noha ezek a képek, a vadászatiak kivételével, nem utalnak rá. Mondhatnánk szó­lóképek az úgynevezett köz­kedvelt állatokról, kutyáról, macskáról, majomról, madár­ról, valamint az agrárszakem­bereket érdeklő haszonálla­tokról. Az utóbbiakat a ló kép­viseli. A ló, amely szép lassan ismét népszerűvé válik, tehe­tősebbek újból kedvtelésre, sportolásra, kellemes időtöl­tésre fogják be. Szép fotók. Olyan ember ké­pei, aki két mesterségben mo­zog otthonosan. Magas szintű szakmai ismeretekkel rendel­kezik a fényképezésben és az agrárszakmában. E kettő nél­kül képtelen volna ellátni csaknem negyven tanszék tu­dományos munkájának fotó­zási tennivalóit. Hudetz József a szaíkfotózást tartja hivatá­sának. A közönséget inkább tevékenységének másik terü­lete érdekelheti. Mivel ilyen képei is bőven vannak, kíván­csiságukat könnyedén kielé­gítheti. Nem mintha hajszolná a kiállításokat. Negyvenévi fotós múlttal összesen két ön­álló tárlata volt. Ennek tudatában még be- csülendőbb a helytörténeti gyűjtemény kezdeményezése, amellyel létrehozták ezt a be­mutatót, amely szépen illesz­kedik állandó kiállításuk té­maköréhez, a Természeti kör­nyezetünkhöz. K. P. — S miként? — Nem lehet azt kívánni a kereskedelemtől, hogy minden egészségre veszélyes anyagot vonjon ki a forgalomból. Más­hol kell kezdeni. Először is a családban: vegyék észre, ha romlik a gyermek tanulmányi átlaga, ha elcsavarog, vagy akár csak néhány órát késik, ha étvágytalan, ha szétszórttá válik figyelme — s általában, ha más, mint addig. Ne keres­sünk árulkodó nyomokat, je­leket. Aki már igazán rabja e szenvedélynek, tudja, miként tüntesse el ezeket. — Az iskolában figyeljenek jobban a hiányzókra, járjanak «tana azoknak. S ne térjenek könnyen napirendre, ha a fia­tal elalszik az órán, vagy ha rosszul lesz. Ami pedig a fel­nőttek társadalmát illeti: a kisebbik baj, ha a fiatal tu­datában meglevő helyes nor­ma hatását gyengíti az ellen­példa. A nagyobbik az, ha nincs norma. S hogy a gyó­gyult fiatal mennyire képes hasznos tagjává válni a társa­dalomnak, az elsősorban at­tól függ, talál-e a korábbi szenvedélyénél vonzóbb tevé­kenységet, értékes, számára fontós, igazi biztonságot nyúj­tó elfoglaltságot, s ehhez tár­sakat. Vasvári G. Pál A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM. 106. SZÁM 1985. MÄJÜS 8. SZERDA Isaszegen marad a vándorzászló Új munkarend a Ligniferben A sikeresen megvívott ta­valyi évet stílszerűen a Csata vendéglőben ünnepelték az isaszegi Lignifer Ipari Szö­vetkezet küldöttei, s vendégei, akik között helyet foglalt dr. Bernáth Tibor, a Pest megyei KISZÖV elnöke, Tihanyi Lászlóné, az isaszegi pártve­zetőség titkára és Tóth József- né, a nagyközségi tanács elnö­ke. Kálóczi Jenő, a Lignifer el­nöke elmondta, hogy az egy­mást követő években immár harmadszor nyerték el a me­gyei érdekképviseleti szerve­zet vándorzászlóját. A mun­kával megszolgált elismerés mindenkinek jólesik. Majd azt fejtegette, hogy a szocialista brigádmozgalom feladatai kö­zül mind jobban a szocialista módon dolgozni válik a leg­fontosabbá. A látványos meg­mozdulásokban hátrább szo­rult a szövetkezet, de a ter­melésben valóra váltotta ter­veit, s ez a fontos. Növelték a hatékonyságot, a dolgozók bérét. Erős mezőny Dr. Bernáth Tibor a ván­dorzászló átadása előtt vázol­ta azt a környezetet, amely­ben a Lignifer Ipari Szövetke­zet ezt az elismerést kapta. — Önök a nem kis ered­ményt felmutató Pest megyei szövetkezetek sorába tartoz­nak. Nehéz--volt a mezőny ér­tékelése. Előrebocsátom, hogy azok a szövetkezetek, melye­ket Pest megyében vándor­zászlóval tüntettünk ki, az or­szág más területein valószínű­leg kiválóak lettek volna! A megyei szövetkezetek terme­lésének növekedése kétszerese az országos átlagénak, az ipa­ri átlagot pedig négyszeresen haladta meg. A tőkés exportot kivéve;, va­lamennyi tervmutatót túltel­jesítették szűkebb pátriánk ipari szövetkezetei. Sorukból negyvenhatan pályáztak a kü­lönböző elismerésekre. Ketten lettek kiválóak. A Ceglédi Vasipari Szövetkezet dolgozói Gödöllői pillanatok A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Országos agrár film- és vi- deoszemle: Filmvetítések 10 órától 14 óráig. A videomű- sorok bemutatása és vitaülés a szakfilmektől, a forgalmazás időszerű kérdéseiről, 14 óra­kor. Videotréning, 15 órakor. Iskolaotthonos foglalkozás, a Karikás iskolának, 11 órakor. Gödöllő, könyvtár: öszikék, nyugdíjasklub, a Gödöllőről készült film meg­tekintése, 15 órakor. Gödöllő, helytörténeti gyűj­temény: Hudetz József állatfotói, ki­állítás, megtekinthető 10—18 óráig. 43, a pomázi írószeresek 33 százalék többlettermelést ér­tek el egy év alatt. A minisz­teri oklevelet kapottak is 25 százalék felett teljesítettek. Kibontakoznak örülnek is, sajnálják Is, hogy az egész országban tud­ják a szakmai berkekben: a vándorzászló Pest megyében kiváló szövetkezeti szint. Dr. Bernáth Tibor a továbbiakban megállapította, hogy az élet bizonyította, bármennyire szo­rítják a prést, a gazdasági szabályozókat a kényszer foly­tán, a legtöbb szövetkezet megtalálja á kibontakozás tisztességes módját. Ezért ma­rad immár végleg Isaszegen ez a vándorzászló. A kiírás szerint az a szövetkezet, ame­lyik háromszor elnyeri a ki­tüntetést, már magánál tart­hatja. A zászló és a kiváló mun­káért járó oklevél átadása után Tihanyi Lászlóné az isa- szegiek nevében kért szót. El­mondta, hogy a nagyközség­ben sajnos a Lignifer az egyetlen ipari telep, ezért csak e szövetkezet vezetőihez, dol­gozóihoz fordulhatnak, amikor a községi célok megvalósítá­sához segítségre van szükség. Ezt a segítséget pedig csak megköszönni tudják. A szövetkezet vezetősége ér­tékelte a tíz szocialista brigád munkaversenyér is;: Hasonló gonddal küzdöttek, mint a KISZÖV a pályázók kiválasz­tásánál. Az aranykoszorús cí­met végül a Frankel Leó, az ezüstöt az Augusztus 20., a bronzot a taksonyi Varga Ka­talin és a Dobó István szocia­lista brigádok kapták meg. A csapatmunkán kívül az egyéni teljesítményeket is értékelték, huszonketten lettek a Lignifer új kiváló dolgozói. Gyorsabban A küldöttgyűlés következő napirendi pontja sem volt ér­dektelen. Módosították a mun­kaügyi szabályzatot. A Ligni­fer július elsejétől áttér a negyvenórás munkahétre. Ez­zel kapcsolatban Kálóczi Jenő befejezésül ezt hangsúlyozta: — 1985 kritikus év a szö­vetkezet életében. Üj, nagy termelésiérték-növelő termé­ket az idén nem kezdünk gyártani. A rövidebb munka­hét gyakorlatilag normarende­zésnek is megfelel. A darab­bérek azonosak maradtak, vagyis ezentúl negyven óra alatt kell elvégezni azt, amire eddig negyvenkét óra volt. B. G, Mozi Forróvérű kísértet. Színes, szinkronizált olasz filtnvigjá- ték. 4 és 6 órakor. Hány az óra, Vekker ár? Csak 8 órakor. Ha a gyes letelik Kétszeres hátrányban Barcza Zsolt felvétele A minap arról beszéilgettünk a barátaimmal, hogy vajon szükségszerű-e a gyes-ről visz- szatérő nők hátrányérzete? Mindannyiunknak van ebből a témából tapasztalata. Kinek úgy^ hogy saját bőrén érez­te, kinek úgy, hogy felesége, kolléganője járt hasonló ci­pőben. Több, a kisgyermekes anyá­kat védő, támogató rendelet született az utóbbi időben. Ar­ra azonban, hogy emberileg miként ítéljük meg őket — nem lehet rendeleteket gyárta­ni. Nem lehet szabályokat al­kotni arra, hogy az amúgy is kisebbfajta krízist megélő nőt ne tekintsük csupán átmeneti állapotban leledző egyénnek. Épp elég gond 3—6 év után egy-két pici gyermeket beszok­tatni az óvodába, bölcsedébe. Mindezt úgy, hogy az az em­ber kényszerképzete, még a munkahelyén is a gyermeke kétségbeesett sírását hallja. Közben a több éves kiesés miatt amúgy is hátrányban van. De akar dolgozni! Nem­csak úgy átabotában. Igazán! A munkát kisérő jóleső siker­élményért. Már kezdene berá- zódni. már-már azt hiszi, hogy újra beindult a gépezet, ami­kor csöng a telefon: a gye­rek beteg. S felejt sikerél­ményt, már-már megfogalma­zódott ötletet, és rohan az óvo­dába. Hívja az orvost és köz­ben retteg. Főleg a gyerekéért. De retteg azért is, hogy mit szólnak? Mit szól a főnök, a kolléga? Sajnos aggodalma nem alap­talan. A beszaktatás ideje alatti gyakori betegségek szin­te törvényszerűen keltik azt a benyomást, hogy na, erre sem lehet számítani! Nem rosszindulat szüli ezt a véleményt, hisz végül is igaz! Hogy lehetne számítani olyan munkaerőre, akit bármelyik pillanatban elhívhatnak az asztal mellől? Eddig még he­lyes is a következtetés. De a nők többsége megpróbál meg­oldást keresni. Jönnek a nagy­mamák, a gyesen levő barát­nők, ritkábban ugyan, de az apák is segítenek. A lelkiis- meretfurdalás csak nem szű­nik, sőt! Fokozódik. Eddig azért, mert nem tu­dott eleget tenni a vele szem­ben támasztott követelmé­nyeknek. Most már dolgozik ugyan, de gyötri a gondolat: nem kellene-e mégis inkább a gyereke mellett lennie? Tehát csődöt mondott, mint anya és mint munkaerő is. A mérleg hol jobbra, hol balra billen. Két dolog viszont biztos. A lelkiismeretfurdalás megmarad a gyerekével szemben, de munkaerőként mégsem lesz egyenértékű. Akkor sem, amikor már megszokták a gyerekek a kö­zösséget, amikor már nem kell betegállományba menni. Neki mindig többet kell letenni az asztalra, mint bármelyik fér­fi- vagy gyerektelen nőkollé­gájának. Ez szélmalomharc azért, hogy ne többnek, csak annyinak tekintsék, mint a többit. Közben persze óvó né­nik és tanító nénik vizsgáztat­ják abból, hogy mennyire jó anya. Férjek és ráérő szom­szédasszonyok abból, hogy mi­lyen háziasszony és feleség. Szeretne jó barátnő, kedves is­merős is lenni. És mindennek az elvárásnak meg is tud felelni maximáli­san. Ha nem úgy kezdődnek a vele kapcsolatos mondatok: ja, akinek kisgyermekei van­nak? Hát ő aztán biztos nem... Ide be lehet helyette­síteni bármit, tetszés szerint. Ha úgy tekintenének,, hogy természetes tőlük a jó telje­sítmény — máris könnyebb lenné nekik. Érdemes lenne kipróbálni mindannyiuk jobb közérze­téért. B. K. ISSN 0133—1957 (GötíöKSi Hírlap» Szenvedélybeteg fiatalok A szipézás a bajok következménye LLOI

Next

/
Thumbnails
Contents