Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-08 / 106. szám
1985. MÁJUS 8.. SZERDA Koordinációs bizottság Tanácsi feladatok A tanácsi koordinációs bizottság Papp Lajos államtitkárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésével kedden ülést tartott tu. Országházban. A bizottság Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettes előterjesztésében megvitatta a közlekedési feladatok tanácsi végrehajtásának helyzetét Ezt követően Fonyó Gyulának, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatala elnökhelyettesének előterjesztése alapján a tanácsok hatósági tevékenységének továbbfejlesztési teendőiről tárgyalt. KGST-együttműködés Bővülő kooperáció Balatonfüreden, az Állami Szívkórházban kedden befejeződött a KGST-órszágok vezető kardiológusainak kétnapos tanácskozása. A konferencián megvitatták az együttműködés eddigi tapasztalatait és továbbfejlesztésének lehetőségeit. Folytatta munkáját az Akadémia közgyűlése Nyilvános osztályülések Kedden újabb tudományos üléssel, illetve nyilvános osztályülésekkel folytatta munkáját a Magyar Tudományos Akadémia 145. közgyűlése. A filozófia és történettudományok osztályának tanácskozásán Betend T. Iván akadémikus hangsúlyozta: kívánatos lenne, hogy a jövőbben az egyetemekre és más kutatóhelyekre is kiterjedjen az Akadémia irányító szerepe. A légi és űrfelvételek tudományos és népgazdasági hasznosításáról rendezett tudományos tanácskozás — amelynek a föld- és bányászati tudományok osztálya volt a gazdája — előadói elsősorban a távérzékelés környezetvédelmi hasznosításának, valamint a népgazdaság különböző ágaiban való alkalmazásának eddigi tapasztalataival foglalkoztak. Az agrártudományok osztályának ülésén Tamássy István akadémikus hívta fel a figyelmet az alapkutatások fontosságára, valamint a mezőgaz dasági innovációs folyamatok meggyorsításának szükségességére. A gazdaság- és jogtudományok osztályának ülésén Bognár József akadémikus az egyes tudományszakok jövendő feladatairól szólva a világtudomány és a hazai tudomány helyzetét, a társadalmi fejlődéshez való viszonyát tekintette át. Az Akadémia nagytermében tartották a műszaki tudományok osztályának nyilvános ülését. A tanácskozás résztvevői meghallgatták Geszti P. Ottó akadémikusnak, az osztály közelmúltban elhunyt elnökének a műszaki tudomány szerepéről írt előadását, majd Halász Ottó akadémikus szólt a kutatómunka legfontosabb időszerű feladatairól, köztük a mérnöki alkotómunka rangjának visszaszerzéséről. Az Akadémia 145. közgyűlé' sé szerdán újabb osztályülésekkel folytatja munkáját. FOKOZOTT ELLENŐRZÉS AZ UTAKON Gyöngyösi Lászlóné rendőr őrmester és Somhegyiné Voga Mária rendőr törzsőrmester az eligazításon. A cím fölötti képen: jól megfér együtt a trafipax és a bájos női mosoly Tegnap érte el csúcspontját Pest megyében a nagy tavasza közúti ellenőrzési akció. Már kora hajnalban úton voltunk Papp János rendőr őrnaggyal és Mészáros András rendőr századossal, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának munkatársaival, hogy szemtanúi legyünk, hogyan is zajlik az akció az utakon. Szentendrén Varga Mátyás rendőr százados eligazítása után kivonultak a csoportok. Az útitervek kiosztásával Sándor László önkéntes rendőr segédkezett, ö már harminc éve önkéntes segítője a rendőrségnek, s a maga hatvanhat évével most is fáradhatatlan. Szerte a megyében sok rendőr, katona és önkéntes rendőr figyelte kedden a szokásosnál is éberebben a közutak forgalmát, igazoltatott sok-sok állampolgárt, hogy kiszűrje a másokkal nem tö- rődőket, a törvények megszegőit, a szabályok semmibeve- vőit. A közúti ellenőrzés tegnapi mérlege még csak ezután készül el, ám a számszerű adatoknál is sokkal fontosabb, hogy kulturáltabb körülmények között, a bizalmi elvre építve közlekedhessünk Pest megye és az ország útjain. Ezért volt a tavaszi akció, amelynek keretében tegnap kiemelt napot tartottak megyénk rendőrei. R. P. A ZD 37—77-es Trabant gazdája nem akart hinni a szemének, amikor a várakozni tilos táblát meglátta. Pedig ott volt akkor is, amikor leparkolt mögötte. Csak a rendőr, Czeglédi Lajos nem volt ott. Most viszont helyszíni birsár a« ára a megállásnak. A névé azonban nem árulta cl a szabálytalankodó Megtartani vagy kidobni? Könyv szerinti értéke: nulla Az állóeszköz-állomány észszerű selejtezésének, a rekonstrukciós fejlesztéseknek, azon belül az úgynevezett komplettáló beruházásoknak elsődleges szerep jut a következő években a vállalatok tevékenységében. Amit nemcsak a pénzszűke indokol, magyaráz, de indokolja, sürgeti az is hogy változatlanul tovább romlik az eszközhatékonyság. Többet költöttek Négy esztendő telt el a hatodik ötéves tervből. A megye iparában ebben az időszakban 3,5—5,4 milliárd forint szélső értékek közötti összegeket fordítottak beruházásokra tizenkét havanként. Ezek a pénzhegyek természetesen a társadalmi pénztárból kerültek kifizetésre, azaz ez a pénztár várja a kamatokat is. Az említett összegek ugyanakkor érzékeltetik azt is, hogy általánosságban — amint az sok helyen hallható — nem beszélhetünk a fejlesztések visszaeséséről, a források már-már tragikus elapadásáról. Inkább arról van szó, nem ott és nem akkor áll rendelkezésre a pénz, ahol, amikor a leghatásosabban felhasználható lenne. A legutóbbi években például viszonylag gyors volt a fejlesztési ráfordítások bővülése a megye.kereskedelmében, a közlekedés, a posta, a távközlés területén, a vízgazdálkodásban, nagy visszalépésektől mentesen vészelte át ezt*az időszakot az ipar, a mezőgazdaság, érzékelhető korlátok az építőiparban lelhetők. Ennek ismeretében már, ha vékonyka vonallal is, de kitehetjük a kérdőjelet, a kérdőjelet a sokat hangoztatott nézet után, valóban annyira szegényes, szűkös, elavult-e bizonyos népgazdasági területek állóeszközeinek tára vagy inkább másról kell beszélnünk? A kérdőjel azért is indokoltnak látszik, mert hiszen egyes részterepeken belül — csak utalva rá: a megye vasúti, közúti közlekedésében, a textiliparban, a műszeriparban — szintén lényeges eltérésekre bukkanhatunk. Olykor az egyik meg a másak munkahely mintha nem is ugyanahhoz az iparterülethez tartozna, annyira szembeszökőek ezek a belső eltérésiek ...! Tavaly a megye iparában a korábbiaknál többet költöttek állóeszköz-fenntartási feladatokra. Kétszeresénél is nagyobb összeget, mint egy évtizede. Ami lehet jó jel is — gyarapodott az állomány, alaposabb a gondozás, tervszerűbb Vác határában Nagyné Agócs Mária Trabantjáról Walz József Cnkéntes rendőr segítségévet lekerül a rendszámtábla, mert gazdája nem akarta kifizetni a helyszíni bírságot, s ilyen tükörradiálokon tilos közlekedni Barcza Zsolt felvételei A 30-as főúton Nemes Antal honvéd törzsőrmester Igazoltatta Katona Jánost. Mint kiderült, minden rendben volt, Így az IV 34—68-as rendszámú Wartburg gazdája és utasai a néhány perces kényszerű pihenő után folytathatták útjukat az állóeszköz-gazdálkodás stb. —, ám utalhat arra is: sok pénzzel tartják életben az eszközök egy részét, bár azok természetes sorsa már korábban a selejtezés lett volna. A tapasztalatok és nem az óvatoskodás íratja le: is-is, azaz mindkettő hat az állóeszközgazdálkodásban. A megye élelmiszeriparában például az állóeszközök bruttó és nettó értéka közötti különbség egy- harmad, azaz — erős leegyszerűsítéssel — ekkora az elavultság foka. Ami nemzetközi ösz- szehasonlításban sem túlzott, azaz elfogadható, néhány részterepen azonban — így a sütőiparban — eléggé súlyos gondokat okoznak a teljesen elöregedett javak. Ennek ismeretében is, ki mondhatná rá a település öregecske sütőüzemére, hogy zárják be hamarosan, hiszen teljesen elavult, ha nincsen válasz arra a kérdésre, hol készítsék akkor a jövőben a két- vagy háromezer embernek a kenyeret?! Amivel kimondtuk: veszélyes mechanikusság hálójába keverednénk, ha mérlegelés nélkül azonosítanánk mindenkor és mindenütt a könyv szerinti értéket a gyakorlatbani- val! A következményeket nem mérlegelő selejtezés ugyanolyan nagy hiba lenne, mint a költségeket nem vizsgálók ragaszkodása az elöregedett berendezésekhez ... s tagadhatatlan, mindkét hibával, magatartással gyakori a találkozásunk. A teljesen amortizálódott gépek, berendezések — ezek azok. amelyeknek a könyv szerinti, azaz a vagyoni értéke nulla — a megye iparában az állomány egészének átlagosan a 18—20 százalékát teszik ki, iparterületenként azonban rendkívül nagyok az eltérések. Ezt a 18—20 százaléknyi, azaz nagy tömegű eszközt sem szabad azonban egységes valamiként megítélni. Egy részük ugyanis gond nélkül, haszonnal működtethető, ám a másik rész — a műszakilag alkalmatlanok, a nagy költséggel üzemben tartottak, az alacsony hatásfokkal dolgozók — súlyos veszteségek forrása. Klasszikus eset Hozzá kell tenni az előbbiekhez, a kép teljessége érdekében, hogy ráadásul nem jelentéktelen az ipar ilyen vagyonának az a csoportja sem, ahol az amortizáció még nem fejeződött be, de az eszközök elvesztettéit valóságos értéküket; gátjai a termelési folyamatnak, mert annak más elemei túlhaladottá tették ezeket a gépeket, berendezéseket. Laikusként is furcsa ellentmondást észlelhetünk a megyei iparvállalatok tetemes részénél: az alacsony technológiai színvonallal társul egy társít- hatatlan, a széles gyártmány- választék, holott ez a közgazdaságtan klasszikus esete, példája a ráfizetéses kapcsolódásra, a nyílt vagy rejtett, de mindenképpen gazdaságtalan gyártásra. Folytatva a furcsa, a célszerűre rácáfoló tapasztalatok sorolását: az egyik munkahely és a másik munkahely között vállalaton belül is hatalmasak a különbségek, holott látszatra a két munkás egyaránt edzőberendezést — darabotét, sajtológépet, köszörűt stb. — kezel. A vállalatok átlagos technikai színvonala kevésbé tér el — természetesen: azonos iparterületen levő termelőkről van szó—, mint a vállalaton belüli technikai, technológiai színvonal...! Erre az eltérésre azonban a szükségesnél jóval kisebb figyelem jut, gyakran mintha a véletlenen, a szerencsén múlna, a „jobbik” vagy a „rosz- szabbik” helyet töltik be a munkavállalóval. Azzal a munkavállalóval, akinek persze legtöbbször fogalma sincsen arról, dolgozhatna ó sokkal hasznot hajtóbban is. Azaz ennek a helyzetnek a földerítése és ésszerű rendezése — a hatékony és a nem hatékony eszközök csoportosítása mind a fejlesztés, mind a folyó termelés szemszögéből — nem a munkásokon múlik. Olyannyira nem rajtuk áll vagy bukik ennek a feladatnak a sikere, hogy mindennapos eset: a sokszor hangoztatott létszámhiány ellenére jelentős munkavállalói csoport a szó szoros értelmében gürizik az elavult eszközök mellett, erejét nem kímélhetve. Mindennapos eset az is, amikor fölösen nagy teljesítményű gépeket, berendezéseket vásárol a munkahely — bár igaz, olykor eszi, nem eszi, nem kap mást alapon kényszerült azok megvételére! —, s a kihasználatlan termelőképesség miatt létrejövő veszteség semmivel sem könnyebben megbocsátható, mint a teljesen elavult, tetemes ráfordításokkal működtethető eszközök használatával létrehozott... ! Gyakori, szinte lépten-nyomon belebotlunk: az értékes, nagy termelékenységű gép áll az egyik műhelyben, kezelő híján, a másik mű- hélyben viszont a gyatrát, a sokszor lerobbanót két műszakban gyötrik; így alakult ki a sízokás-, a műszakrend valamikor, egészen más feltételek között, s így is maradt, a föltételek változása ellenére, az érintettek, mint ún. szerzett joghoz, makacsul ragaszkodnak hozzá és senki nem kérdi, a közösségnek ez mibe kerül. Érzékeltetésül: a megye iparában 55 milliárd forint értékű állóeszköz hatásos kamatoztatásáról kell — kellene — gondoskodni, a három, döntő részesedésű terület a vegyipar, a gépipar, a villamosenergiaipar. Népgazdasági érdekek természetesen átmenetileg diktálhatják a romló eszközhatékonyság vállalását — mint a yillamosenergia-ipar esetében —, ám a kivétel csupán a szabályt erősíti, azt, hogy viszonylagos kiegyensúlyozottságot kellene teremteni elsősorban vállalaton belül, az egyes ipar- területeken a technikai színvonalat az állóeszközök állapotát illetően. A legdrágább ugyanis a ma létező felemásság. Elegendő érv A nyolcvanas évek első harmadáig szinte kizárólagos szerepet kapott a fejlesztésben az új műhelyek, üzemrészek — gyárak — létrehozása, teljesen friss eszközökkel történő fölszerelése, s ezzel párhuzamosan nem került selejtezésre az, ami rászolgált, hanem a kettő, a régi és az új párhuzamosan működött tovább. A rekonstrukciót is így értelmezték sok helyen, holott ugyanannyi pénzből, amennyiből egy üzemrészt — ahogyan azt mondani szokták — újjávarázsoltak, futotta volna a gyár egész eszköztárának a mértéktartó korszerűsítésére; az ismétlődő zavarokat okozó, teljesen elavult berendezések kihajításával, s azok helyébe újak beszerzésével, tehát észszerű komplettálásával, amint azt a szakemberek jelölik. Évek óta ismétlődő gond a megyében, hogy az iparterületek többségén nem javul a termelő állóeszközök egységnyi értékére jutó termelés, azaz a befektetések kamataival baj van. Ez az egyetlen figyelmeztető tény elegendő érv amellett, mekkorák a tartalékok az állóeszközökkel való gazdálkodásban, miiven — és eddig jórészt veszni hagyott — források nyithatók meg ezen a területen a jövedelmezőség javítására. Mészáros Ottó
