Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-22 / 118. szám
A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM 1985. MÁJUS 22., SZERDA Pénzügyi védőpajzs Egyenesben a szakcsoportok Lassanként az a termelőszövetkezet megy ritkaság,számba, amelyik nem yészi magát körűi ipari szekciókkal, amelyik, úgy mondják, egy lábon áll. A két láb mégiscsak biztonságosabb, ráadásul a kiegészítő ipari tevékenység hozta haszon a klasszikus mezőgazdasági területek fejlesztésére fordítható. Szükséges Törteién azt mondják, az érdekeltségi viszonyok érvényesülése, a gépi kapacitások jobb kihasználása, . a pontos, teljesítés és a piacok megtartása miatt szükségessé vált az ipari frigy vállalkozási formájának megteremtése, Ennek az eszmének a jegyében az elmúlt két esztendődben három önálló ipari szakcsoport is alakult a Dózsa Tsz égisze alatt. A híradástechnikai! szakcsoport, az Interser- Vice és a Tlni-shop. Közös jellemzőjük, hogy a márkanevek mögött meghúzódó munka Törteitől távol, elsősorban a fővárosban es környékén folyik. Az Interservice, vagyis az elektromos gépek, automatikait, híradás- és vákuumtechnikai berendezések stb. javítására, szervizelésére hivatott szakcsoport tagjainak javarésze mérnökember. Növekszik a csapái" ázsiója, szitárdüf’ helyzete: immár jeles svájci cégek, az Uster. az Instrun és a Mecman megbízásait is teljesítik, javítják a külhonból származó, de hazai pályán üzemelő textilgyári mérőműszereket. A roppant igényes megrendelések évi 1,5—3 millió forintot hoznak a konyhára, edzik a szellemi erőket, s a műszaki eszközök korszerűsítésére kényszerítik a növekvő létszámú szakcsoportot, Mit tett, tesz a Dózsa Tsz az Interservíce-zel való kapcsolatban? Amellett, hogy a beinduláskor 300 ezer forintos forgóeszköz-hitelt folyósított, érvényesíti jogosultságát, és pénzügyi, 'gazdasági ellenőrzést gyakorol, no és természetesen kasszíroz, mégpedig a szakcsoport árbevételének 15 százalékát. Ez a tsz tiszta ■haszna: tavaly összesen 277 ezer forint volt, idén már az első negyedévben több ennél, 300'ezer forint. Cserébe a szövetkezet legfőbb adománya az, hogy valamiféle pénzügyi védőpajzsot húz az Interservice köré: eredménytelenség esetén teljes vagyona erejéig válla! felelősséget. Fishlsknak A tavalyi keltezésű, 39 fős Tini-shop dolgozói (főképp hölgyek) fiataloknak szánt pulóvereket, pólókat készítenek, amiket a S/cáía-'hálózat és a Pest megy.ei. Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat vásárol meg és terjeszt. Ügy hírlik, csinos holmikról van szó, nagyritkán jut belőlük ízelítő Ismert a nevük Ott lesznek a BHV-n A VI, ötéves terv esztendeiben a Ceglédi Vas-, Elektromos és Műszeripari Szövetkezet háromszor kapta meg a Kiváló Szövetkezet kitüntetést. Az eltelt évek alatt termelésük megháromszorozódott, kimagasló eredményeket értek el kollektíváik a szocialista munkaversenyben. Nevük nemcsak itthon, hanem a szocialista és a fejlődő országokban is ismert. Szerelőik, szakembereik számos üzem, gyér építésén segítkez- tek, s dolgoznak napjainkban is. Termékeik 80 százaléka exportra kerül. A budapesti BNV-n természetesen most is helye lesz a ceglédi szövetkezetnek. Vízilabda Törteire is. Elmúlt esztendei anyagmentes árbevételi tervüket (6 millió forint) alulmúlták (4 millió forint) Okok: nehezen sajátították el a piac igényeit, rutintalanság, némi szervezetlenség. A tanulóidő- szak múltával, ebben az évben már kezd helyrebillennj az egyensúly, az őszi-téli csúcsszezon előjelzéseit is bekalkulálva, a shoposok alighanem teljesítik a tervet. Szükséges is, mert a 18 százalékos kötelezettségüket menthetetlenül le kell róniuk. A tsz elsősorban szállítóeszközökkel segíti ezt a szakcsoportot. önfinanszírozó A Dózsa Tsz a leginkább kézzelfogható adalékokkal a Híradástechnikai szakcsoport életre keltéséhez járult hozzá. Meglevő állományából gépeket (marógép, eszterga stb.). tartozékokat, anyagokat (ezüstacél, köracél stb.), tartós fogyóeszközöket adott át. A társaság teljes mértékben önfinanszírozó. forgóeszköz- hitelt sem igényelt. Elkészült híradástechnikai alkatrészeit a BHG veszi át, a különböző szerszámokból önköltségi áron jut a törtei! tsz ipari üzemeinek is. Vari bőveri. 'megrendelés, álig győzik teljesíteni. A szakcsoport papírra vetett tavalyi árbevételi tervét (2,7 millió forint) igencsak túlszárnyalta (3,2 millió forint). így tudott a tsz-nek 18 százaléknyi nyereséget, 489 ezer forintot leszurkolni. V. S. Van még tennivaló Egy célt látnak mind a kelten Folytatódni kel! a városiasodásnak A városban és vonzáskörzetében az elmúlt napokban több helyen tartottak választási gyűléseket. Az ÉVIG ceglédi gyárában rendezett összejövetelen a Pest megyei 7. számú országgyűlési képviselői vá- választókerület két jelöltje találkozott az ott dolgozókkal és a szomszédos ceglédi állami tangazdaságbeliekkel. U-is: Tankó Zoltán, a Hazafias Nepuont városi bizottságának emiui&e, úgy is mint gyangaz- gato házigazda köszöntötte a veiídégek soraiban helyet foglaló z>alia Jánost, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagját, a városi pártbizottság e.so titkárát, Jánki Zoltánt, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét és Fekete Antalt, a városi tanács elnökét, továbbá a két képviselőjelöltet, akik közül az esemény lezajlása szerinti sorrendben elsőként Kárpáti Ferenc altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, az MSZMP Központi Bizottságának tagja szólt az egybegyűltekhez. Cegléd az elmúlt évek során a fejlődés útján haladt, reális terveket valósított meg, noha bőven van még tennivaló. A könyvtár égető hiányát nehéz ugyan áthidalni, de a felújított színházterem némileg kárpótolhat bennünket. Fájdalmas az utak állapota, de így is 16 kilométernyi szilárd burkolatú készült el az utóbbi tíz évben. Eredmény a gyönyörű tornacsarnok, de a belvíz- és a szennyvízelvezetés érdekében változatlanul sokat kell tenni. Létesült ugyan iskola. de még mindig újabb tantermek kellenek. Nem épültek állami bérlakások, de — ha a lehetőségek engedik — a következő tervciklusban ezekre is szükség lesz. A kereskedelem fejlesztésére is gondolni kell. Jó tudni, hogy a Mozdony utcában nemsokára helyet kap ar, autóbusz-pályaudvar, Ceglédnek szálloda kellene és vendéglátómén fejlesztés, s ennek érdekében is lépéseket kell tenni. , A lakosság áldozatos munkája, önzetlen közreműködése lehet a mozgatóerő továbbra is, hiszen öt év alatt 130 miiTengerjáró zsírosbcdönök Igazságos volt a döntetlen Az úttörők sikerei Az OB II./A-ban a Ceglédi VSE Csongrád elleni mérkőzésén igazságos döntetlen született, küzdelmes mérkőzésen. Ceglédi VSE—Csongrád ll-ljl (2-3, 4-2, 3-5. 2-1) Cegléd. 200 néző. Vezette: ár. Konrád, Szénássi. A csapat összeállítása: Németh, Beck P.. Czigány, Ungvári, Kelemen, Pap, Bóbis. Csere: Szőnyi, Kiss, Tankó, Tóth, Lakatos. Edző: Czigány Károly. Góllövők: Czigány (4), Bóbis (3), Ungvári (2), Beck, Kiss. A vendégek kezdtek jobban, de utána a ceglédiek végig vezettek egy góllal. ' Legvégül mégis a hazai együttes örülhetett a döntetlennek, ugyanis a találkozó befejezése előtt tíz másodperccé) két csongrádi játékos „megúszott” és csak Németh Gábor hatalmas védése mentette az egy pontot. Nehéz ellenfél volt a csongrádi csapat, tagjai kivétel nélkül hosszú ideig az OB I-es Szentes csapatában játszottak. + A budapesti úttörőbajnokságban a ceglédi fiatalok szépen szerepeltek mindkét korcsoportban. Az 1. korcsoportban: Cegléd—Vasas 3-3 (0-1, 2-1, 0-0 és 1-1). Cegléd: Palcsó. Farkas Zs„ Gabai. Kolozsvári, Karsai, Skultéti, Farkas F. Csere: Cseh Z.. Dudás, Kevuczki I. és Pető. Góllövők: Karsai (2) és Farkas. Cegléd—OSC 7-5 (1-1. 2-1, 3-2 és 1-1). Cegléd: Palcsó, Dudás. Gabai. Skultéti, Revuczki I., Kolozsvári, Karsai. Csere: Cseh, Farkas F., Farkas Zs. Góllövők: Karsai (5), Gabai, Revuczky I. Edző: Pákozdi József. A II. korcsoportban: Cegléd—Spartacus 6-5 (1-1, 1-2, 2-1, 2-1). Cegléd: Kollár, Kónya, Zsoldos, Bende. Sindely, Revuczkv II., Veres. Csere: Mohos. Dőczi. Góllövők: Revuczkv II. (3). Veres. Zsoldos, Sinde'v. Cegléd—BVSC 10-1 (2-0. 4-0, 2-0, 2-1). Cegléd: Kollár, Mohos, Zsoldos, Bende. Sindely, Revuczky II., Veres. Csere: Kónya, Dóczi. Góllövők: Zsoldos (3), Veres (3). Revuczkv TI. (2). Bende. Sindely. Edző: Pákozdi József. Beck Mihály iió forint értékű társadalmi munka gyarapította a te.epu- íest, s ez a lendúietessog biztató a jovot tekintve. t\.arpuii * ere ne leszögezte, hogy az ál- taia elmondottak a városi ve- zetotestüíetneK elgondolásai, hiszen a képviselőnek nincs külön bankja, tervhivatala, hanem az a dolga, hogy felelősséggel vegyen reszt az ország- gyűlés munkájában, szüKség szerint járjon, el a kormányzati szerveknél és segítse a hasznos helyi kezdemenyezé- sek megvalósulását. Bistyák Dezső ezredes, a város másik képviselőjelöltje maga is azonosult a teiepülés- fejlesztes eddig megtett utjának értékelésével és további szándékainak meghatározásával. A hatodik ötéves terv időszakát summázta; arról a számottevő fejlődésről beszélt, újabb részletekkel egészítve ki, gazdagítva, amelyről Kárpáti Ferenc már szóit. Megerősítette azt a nézetet, amely szerint a város csak azokra az anyagi javakra számíthat, amelyeket az állami erőforrások lehetővé tesznek számára, éppen ezért van hallatlan jelentősége a városlakók pénzbeli felajánlásainak, település- fejlesztési hozzájárulásának, a közműevítés támogatásának és az önként vállalt kétkezi munkának. Legfontosabbnak annak a szemléletnek a meghonosítását tartotta, ameiy erősíti az emberekben a környezetük rendjéért, értékeinek megőrzéséért érzett felelősséget, további áldozatvállalásra ösztönzi őket, átlátva, hogy önmaguk érdekében hoznak áldozatokat, ily módon is javítva életkörülményeiket. Rímelt a két képviselőjelölt gondolatsora az utak rendbehozásának kérdésében is. Bistyák Dezső körvonalazta azokat a lehetőségeket, amelyek nyomán pár év alatt körutak és sugárutak szelhetnék át széltében-hosszában a várost, megteremtve a modern közlekedés lehetőségét. Kü-. lön említetté a fiatalokról, való gondoskodást, amelynek ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonított. T. T. Növendékhangverseny. A kecskeméti Zenei Szakiközépiskola két ceglédi származású diákja. Szombathy Z-ta (hegedű) és Pozsár Andrea (zongora) május 22-én, szerdán este 6 órai kezdettel növendék- bán gversíenyt ad az Erkel Ferenc zeneiskolában. Jel szerepelt Gyári húzóerő Harminckettőn kaptak kiváló dolgozó kitüntetést az ÉVIG ceglédi gyárában.-májusümnep alkalmából. Figyelemre méltó érdemük van abban, hogy a' gyár jól szerepelt a felszabadulási és kongresszusi munka-’ verseny-mozgalomban, s hogy tavaly a gyár az exportot határidőre teljesíteni tudta. Ma délután Felforduló A területi labdarúgó-bajnokság Durea-csoportjában hétkö-i zi. teljes fordulóra kerül sor ma, szerdán délután öt órako-r. a Bem SE a V. Ikarus együttesét fogadja a gerjei sportteíe-- pen. Színvallás Gatyában a franciaágyon Kubába műanyag hordókba csomagolva étkezési zsírt szállítanak a PENOMAII ceglédi gyárából. Megrendelőik igénye szerint havonta 1000—1500 bordóval indítanak útnak Apáti-Tótli Sándor felvétele Halvány fogalmam sincs, mitévő lennék, ha a barátom, akinek a felesége melle.-.;eg egy jó nő, New York melletti hippikörökben forgolódván, hirtelenjében új módinak tetsző szexuáleszmét csípne föl, amely szerint két némber több, mint egy némber, de nemcsak hogy több, még jobb is, és ha ez a barátom egyszer valami ilyesmit említene, hogy te, pajtás, most ez a modern, hát két dámával veselkedj neki témának, szóval egy ilyen kiélezett helyzetben egyszerűen nem tudnék mit mondani ennek a barátomnak. Csak lesnék, mint gátlásos gyerek a színházban, mikor éppen Coleman—Stewart darabja, a Szeretem a feleségem című van műsoron. Merthogy ebben a dara.oban hajszálra hasonló történet zajlik, azzal a csekélyke többlettel, hogy itt a legfőbb hős, Alvin (Straub Dezső), akinek mindössze kétszer kell mondani, s rögvest érdeklődni kezd a figura iránt, ráadásul, mint a leendő szex-sapat tagját, feleségét, Cleót (Nyertes Zsuzsa) is beavatja a dologba. Vesztére. És a mi vesztünkre, mert ettől a pillanattól fogva egyre csak szűkülnek a nem nagy igényű, de szerfölött izgalmasan induló, bővérű játék komikus lehetőségei, a cselekmény egyetlen vékonyka szálon fut tovább, noha többet ígért, és bár még messze van, felsejlik a happy endes vég. A kényszerpályára futott darab (lényegében mindenki tud mindent) második fertályának így válik legalábbis furcsaságává Monica (Mihály Marianna) ok nélküli, durcás drá- mázása, majd sebtiben való pálfordulása. Nemkülönben Alvin és Wally (Böröndi Tamás) könnnyfakasztó kettős vallomása gatyában,, a franciaágyon arról, hogy senki, de senki mást, csakis törvényes hitvesüket szeretik, és tesznek ők a csoportszexre. De ez már nem a színészek hibája. Főleg nem a férfiszereplőké, akik mindvégig poénfürdőben lubickolva, tehetséggel tempóz- zák végig és tartják össze a színjátékot. Kellemes ésfét szerzett közönségének a Vidám Színpad. V. S. W Széthullott az utolsó akkord is. Elszivárog a taps- Böröndi Tamás (Wally) akadozó lélegzettel lép be a színészvárakozóba. Leül. — Ha valaki a darabbeli ötlettel állna elő, mit válaszolna? Meglepődik a kérdésen: — Hajaj. Felakadna a szemem ekkora képtelenségen, (Felakad!) Biztos, hogy úgy tennék, mint ez a két nagyszájú fickó. Amikor komolyra fordulna a dolog, nem lenne hozzá merszem. Böröndi Tamás Debrecenben kezdte a pályáját, ahol négy év alatt a Dühöngő ifjúságtól a Mágnás Miskáig sokféle darabban játszott. A harmadik évben az anyaszínházzal pár- huzamosan a budapesti Rockszínháznál fontos szerepet kapott a West Side Storyhan (Riff). Ekkor figyeltek fel rá. s a következő esztendőben olyan ajánlatot kapott a Vidám Siínpadtól, amelyre nem lehetett nemet mondani.-- A Szeretem a feleségem első próbái irtán, amikor kezdtünk hiányosabb öltözékre’ váltani, furcsán éreztük magunkat. lemerevedtünk. Nem kimondottan attól, hogy fáztunk. De Bodrogi Gyula kitűnő pedagógiai érzékkel fundálta ki a megoldást, a fehér ágytakarót, ami nemcsak a jelenet ízlésességét garantálta, hanem felszabadította a mi mókázó kedvünket is. Áprilisban a West Side Storyban Bernardóként szerepelt Cegléden. Figyelemre méltó, hogy fiatalon megformálhatta ennek a darabnak mindkét fő alakját (Riff Ös Bernardo). — Színházszerető közönséget ismertem meg Cegléden,' ahová ezután is szívesen jövök. F. F. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)