Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
1985. Április 20., szombat kúrián Lemosó permet A Kertészeti Egyetem tangazdasága halásztelki 246 Hektáros almásában sárgaméreggel mossák a fákat. A lemosó permetezéssel megelőzik a kártevő rovarok kifejlődését és a növényi betegségek elterjedését. Ezzel is biztosítják a magasabb ter- máshozamot. Ezzel a munkával a fák virágzása előtt végezniük kell a szakembereknek. Sokszínű gondoskodás Boldogulás - közös erővel A szövetkezet mindent megtesz a lakosság jó közérzetéért Ráckeve után már keskeny nadrágszíjnyi út vezet Lórévre, a mintegy 360 lelket számláló szerb nemzetiségű faluba. A többi apró településhez hasonlóan, első látásra semmi különös nem tűnik az idegen szemébe. Am, ha jobban körülnéz, látja, hogy Lóréven új házak épülnek, és kevés törpefalu mondhatja el magáról, hogy a fő út kivételével mindhárom utcája kövezett. Pedig még tanácsa sincs a kis településnek, a nagy összevonások idején Ráckevére került a község képviselete. Összefogással Hogy ennek ellenére még sem a sorvadás vár Lórévre, ebben természetesen része van a nemzetiségi lakosság összetartásának, együttgondolkodásának. Nem utolsósorban a helyi Dunamenti Termelő- szövetkezetnek, amelynek elnöke Tamási László is szívügyének tekinti az emberek boldogulását. — A lakosok jó közérzetének fenntartása érdekében mindent megtesz a közös gazdaság, hiszen mi is Csak a lakosság segítségével boldogulhatunk. Szerencsére nem is akárhogyan, hiszen sok bukdácsoló téesszel ellentétben, a tavalyi 170 millió forintos árbevétel mellett csaknem 7 millió forint volt az eredmény. Ez sehogy sem jött volna ösz- sze az emberek szorgalma nélkül. Közhelynek tűnik, nálunk mégis igaz a mondás, egy mindenkiért, mindenki egyért. A szövetkezet is sokat tesz a falu lakosságának jobb ellátása érdekében. Szalay Péter, a főmezőgazdász már sorolja is. — Tavaly nyitottuk meg a háztartási tüzelőolaj kutunkat, pb-gázcseretelepet építettünk, amelynek vezetője a téesz alkalmazottja. Ezzel megszűnt a régi gond, a gázhiány. Mert hol jött a körjárat, hol elmaradt. A gázhiány is rontotta az emberek hangulatát. Hiába, Lóréven is módosul az élet. És ez így van rendjén. Az emberek, mint máshol, itt is szeretnének jól élni. Korábban a mi gazdaságunk építette a három betonozott utat a községben. Nagy volt a sár, nemhogy a szekerek, de az emberek is benne ragadtak. Az idő múlásával azonban az utak sem fiatalodnak. Amelyiket legelőször készítettük el, tönkretette az idő. Tavaly mintegy egy kilométeres szakaszt borítottunk le aszfalttal, aminek csak az anyag- költsége 380 ezer forintot tett ki. Két éve, hogy elkészült a városi környezetbe is beillő üvegfalú buszváró, a falu elején. A távlatokban egy húsbolt nyitását is tervezzük. — Nem dicsekvésként, de tudomásom szerint nem sok olyan eset fordult elő az országban, hogy egy termelő- szövetkezet eltartási szerződést kötött volna idős nyugdíjas tagjával — veszi vissza a szót az elnök. — Igaz, még nálunk sem gyakorlat. Érdemes azonban végiggondolni a támogatásnak ezt a formáját is. Ne csak akkor legyen jó valaki, amikor a közösségért dolgo zik, hosszú évek munkájával gyarapítja azt, hanem akkor is, amikor segítségre szorul. Mi ezt végiggondoltuk. Ezért építettünk a régi, leromlott helyére egy takaros kis házat idős nődolgozónknak, és mivel mozgásában is korlátozott, gondozót fogadtunk melléje. Sokat költünk még a hagyományok ápolására, kulturális célokra. Évente 50 ezer forinttal támogatjuk a művelődési ház fenntartását, az ÁFÉSZ- tól átvettük a nemzetiségi néptánccsoportot, vezetőjét mi fizetjük. Két éve jó együttműködés alakult ki a jugoszláviai Krusevacban lévő Me- rima Művek tánccsoportjával. Azóta ők is jártak nálunk. Hiányzik a víz Hasonlóan gondoskodik a falu lakosságának ellátásáról, a szigetbecsei Űj Élet Termelőszövetkezet is. Az irodaház ablakából rálátni a melegkonyhás büfére, a borozóra, az élelmiszerboltra. — Mindezt a szövetkezet építette és üzemelteti — mondja Méri Jenöné főkönyvelőhelyettes. — A bolt fél 7-kor nyit és már akkor friss kenyeret kap a lakosság. A melegkonyhás büfében pedig nemcsak a saját dolgozóink kapnak ebédet, hanem a falu idős emberei is innét hordják a főtt ételt, ami alig kerül többe 17 forintnál. — Önök akkor mit nyernek rajta? — Pénzt keveset. Viszont annál több megbecsülést és jó érzést, hogy tudunk segíteni a rászorulókon. Mert az alig több mint ezer lakosú Szigetbecse sem bővelkedik üzletekben. Még szerencse, hogy közel van Ráckeve, így sokan oda is bejárnak vásárolni. — Évek óta nagy gond az ivóvív hiánya — kapcsolódik a beszélgetésbe Molnár Ferenc, a szövetkezet elnöke. — A vízhiány 1970 óta szinte állandóan napirenden van. Többször szóba került a törpe- vízmű-társulás megalakítása, valami miatt azonban mégis mindig abbamaradt. Pedig mi is hozzájárulnánk 500 ezer forinttal, hogy végre egészséges ivóvize legyen a falunak, az emberek tudjanak főzni, mosni. A víz hiánya valóban nem kis gond, nélküle nincs élet. Mivel az önálló tanács Szigetbecsén is megszűnt, megkerestem Raffai Bélát, a Ráckevei Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács elnökét. — Mi is szeretnénk az ügy végére pontot tenni — magyarázza az elnök. — Tavaly létrehoztuk az előkészítő bizottságot és a három artézi kutat felújítottuk Szigetbecsén. A kiviteli terveket és a költség- vetést is elkészítettük már. és ha a megyei tanács is áldását adná, akkor még ebben az évben megkezdhetnénk a törpe vízmű építését. A megye másik szegletében Bernecebarátiban is hathatósan segíti a falu lakosságának ellátását a helyi Börzsöny Termelőszövetkezet. Falugyarapítás — A szorító gondok ellenére sem szabad megfeledkezni az emberekről — simít végig a homlokán Pálinkás Jánosné főkönyvelő. — Évente 40 ezer forinttal támogatjuk a helyi sportot, 30 ezer forinttal a kultúrházat, 40-50 ezer forinttal az iskolát. Az óvodának saját hűtőházunkban tároljuk a mirelit árut és még sorolhatnám. Egy tény, az emberekről való gondoskodás nélkül mi sem várhatjuk el tőlük a megfelelő teljesítményt. Bóna Zoltán Az iparban is csodának számított Csak egyszerű hétköznap van A reggeli derűs ég egész napra jó időt sejtet. — Mire számít? — kérdem Csele Ferenctől, a Monori Mezőgép Vállalat fővállalkozási irodája osztályvezetőjétől, útban Zalaegerszeg felé. — Az üzemelés során nem jeleztek különösebb hibát. Ennél többet csak a helyszínen tudunk meg — hangzik az óvatosan derűlátó válasz. Legjobb az országban — Esztendővel ezelőtt készült el ugyanis a Zala megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat bontó-csontozó üzeme. A húsipart kiszolgáló gépek és berendezések — mint végtermékek — kizárólag hazaiak, s a monori mezőgép termékei. — Ma lesz a bontó-csontozó üzem garanciális bejárása. Van-e gondjuk? — fordulok Farkas Imréhez, a vállalat igazgatójához. — Ami a monoriak munkáját illeti, néni tudok róla. Kapcsolatunk közel öt éve tart, a marhavágóhíd rekonstrukciójával kezdődött. Az, hogy négy hónap alatt elkészült a hozzá tartozó hűtőkkel együtt, az iparban is csodának számított. Kitűnő minőségi munkát végeztek. Jó partnerre találtunk a mezőgépesekben. Dicsekednem kell, mert a szakemberek szerint az országban a legjobb marhavágóhíd a miénk, úgyszintén a húsbontó-csontozó! — tájékoztat készségesen az igazgató. A vállalat harmincnégy éve működik, most ezernyolcszáz emberrel, 3,2 milliárdos termelési értékkel. Nemcsak Zalát, hanem a környező megyéket is ellátják. Termékeik eljutnak külföldre, s talán legnagyobb vidéki szállítói Budapestnek. Rugalmas szerelőcsoport Az irodaépületben — más hasonló helyekhez képest — nagy a mozgás, pedig csak egyszerű hétköznap van. Ügy látszik, így kívánja a munkatempó. Karlóczy Ferenc műszaki főosztályvezető szobájában várakozunk, amíg a garanciális bejárás többi résztvevője is megérkezik. Monori raezögépes berendezések a bontö-csontoző üzemben — Rendes csapat volt a mezőgépeseké — állapítja meg a főosztályvezető. — Nem hagytak maguk után kívánnivalót. Sosem zárkóztak el, ha valami módosítanivalót észleltünk menet közben. Kolozsvári György gépész- mérnök és Szabó Miklós villamosmérnök, az Országos Húsipari Kutató Intézet két munkatársa toppan be. Kőbányáról jöttek. — Az előkészítés során sok plusz tervezést igényeitek a monoriak — mondja Kolozsvári György —, szerintünk fölöslegesen. A szerelőcsoport viszont nagyon rugalmas volt... Fehér köpenyben két „helybéli”: Gergely Tibor beruházási csoportvezető, és Kovács Miklós műszaki ellenőr lépnek be..................... — Tizenhét külöhbözö kivitelezővel dolgoztunk — emlékszik vissza Gergely Tibor. —, a bontó-csontozó 1984. április 1-ével készült el. A teljes felfutási éve a banki szerződés szerint 1985 volt. Az üzemmel különösebb gondunk nincs, de megtörténik, hogy a ferdefelvonó „vállfáján” az állat teste a súlykülönbség miatt elfordul, s a vállfa beakad ... Szót váltanak — szót értenek: hogyan és miként változtassanak. Utolsónak fut be a Zala megyei ÁÉV-től Mód Ferenc művezető és Szabó Béla műszaki ügyintéző. Szoros-logikus rendben Mindnyájan fehérbe öltözünk. Indulhatunk. Béres Géza üzemvezető a bontó-csontozóban csatlakozik hozzánk. — Elégedett vagyok az üzemmel — összegezi véleményét. — Akadt néhány kisebb dolog, de kijavították, vagy megoldottuk magunk. Sokat beszélgetni aztán nem lehet a zaj miatt. Nem is szükséges: elég látni. Egy műszakban százötven ember dolgozik tt. Szembetűnő a tisztaság, a fegyelmezett munka és a gépek, berendezések szoros-logikus rendje. Ha itt valaki mozdulatelemzést, rendelne el, jó eredményt kapna. A bejárás után elkészül a jegyzőkönyv. Lényege: az eltelt időszak alatt hiba nem volt; a Monori Mezőgép Válla. lat által gyártott berendezésekkel szemben kifogás nem merült föl... — Elégedett a mai nappal? — kérdem Csele Ferencet hazafelé jövet. — Reméltem, de nem hittem volna, hogy minden ilyen simán megy — summázza derűsen, elhagyva az óvatosságot. Vennes Aranka Ami vitatható, az nem elutasítandó H a azzal a bejelentéssel állnék most elő, hogy „ami hosszú, az nem rövid”, aligha csettintene bárki is: micsoda bölcsességet mondtam. Hiszen gyermeteg evidenciát mondtam, s ami ennyire evidens — vagyis magától értetődő —, azt nemhogy bizonyítani, kijelenteni sem érdemes. És én most mégis ilyen gyermeteg evidenciával állok elő, mert kijelentem, hogy „ami vitatható — az vitatandó”. Sőt, nemcsak kijelentem, hanem bizonyítani is igyekszem. Soha meg nem fordult volna a fejemben ilyesmi, ha egy fiatal közgazda ismerősöm el nem meséli a következő történetet. Három éve dolgoztam már a vállalatnál — mesélte a fiatal közgazda —, amikor magánszorgalomból vizsgálgat- ni kezdtem, miért van az, hogy vállalatunk rendre későn teljesíti a megrendeléseket, és emiatt nemcsak a reklamációk kellemetlenségeit kell elviselnünk (ami az idegeinkre megy), hanem kötbéreket is fizetnünk kell (ami a zsebünkre megy). Végigvizsgáltam az egész folyamatot: a megrendelés beérkezésétől a megrendelés adminisztrálásán át a termék gyártásáig, csomagolásáig, vagonba rakásáig. És megtaláltam (legyek szerényebb: megtalálni véltem) a hibaforrást, vagy ahogy gazdasági-politikai zsargonban mondják: a szűk keresztmetszetet. Nem a gyártásban, nem a csomagolásban, nem a vagonba rakásban, hanem az adminisztrálásban. Az ügyintézés túlbonyolítottságában, nehézkességében. Feljegyzést készítettem hát a főnökségnek: íme, itt és itt a szűk keresztmetszet, de persze ajánlatokat is tettem az ügyintézés egyszerűsítésére. Nem mondom, hogy a főnök, akinek a feljegyzést átnyújtottam, rosz- szul fogadott volna. Letette a papírokat az asztalra, tenyerével végigsimított rajtuk, és biztatóan nézett a szemembe. Aztán hetekig semmi. Majd behívatott a főnök, papírjaimat visszaadta: javaslatát, sajnos nem fogadhatjuk el. Tény, hogy javaslatom néhány íróasztal megmozgatását, sőt fölöslegessé tételét tartalmazta, és ez mindenképp személyes kényelmetlenség, de az indokolás nem ez volt. Azért nem fogadjuk el javaslatát, mert vitatható. Így a főnök. Én kihátráltam, azt kérdezve magamtól, és azt kérdezve most öntől is: fogadjam-e el visszautasítási indokul azt, hogy javaslatom vitatható. A fiatal közgazda kérdésére válaszolnom kellett, és ekkor tolakodott a nyelvemre a gyermeteg evidencia, hogy ami vitatható, az nem elutasítandó, hanem vitatandó. Ekkor ötlött eszembe az is, ami ugyancsak nem nagy fölfedezés, hogy milyen határozott jelentést kapott közéleti nyelvhasználatunkban ez a szó: gyanús jelentést, rossz jelentést, pejoratív jelentést. Vitatható volt X felszólalása a tanácskozáson, tehát ítéljük el. Vitatható Y találmányának használhatósága, • tehát vessük el. Vitatható cikkeket írt Z, tehát támadjuk meg. Holott nem elítélni, nem elvetni, nem megtámadni kellene, hanem megvitatni. Ami persze nyelvhasználati kérdésnek látszik, amely mögött közéleti magatartástan húzódik. Ragaszkodás a valódi vagy vélt egyértelműség kényelméhez, a gondolkodás egysíkúságához, az ítéletek megfellebbezihetetlen- ségéhez, a gondolkodási és cselekvési alternatívák elutasításához. És ezzel máris vitakultúránkhoz érkeztem. Amelyre sokat panaszkodunk, amely határozott meggyőződésem szerint sokat javult a két-három évtizeddel ezelőtti mélyponthoz képest, de amelynek — még határozottabb meggyőződésem szerint — tovább kell javulnia. Mert létérdekünk a demokratizálódás* és demokrácia nincsen egészséges vitakultúra nélkül. Mi a baj még? Nem hiszem, hogy újat mondok: — baj, hogy vitának nevezzük a párhuzamosan futó monológokat, sőt az egyetértők — vagy látszategyetértők — bólogatásait; — baj, hogy megrémülünk, ha egy tanácskozáson vagy a sajtóban igazi vita robban ki, sőt ha csak igazi vita körvonalai rajzolódnak elő, akkor is megrémülünk; — és baj, hogy az igazi viták is veszekedéssé torzulnak, mert a vitatkozók elővillanó kardjai nem egymás érveire csapnak le, hanem egymás feje búbjára. Irtózom attól, hogy most erkölcsprédikációba kezdve arra buzdítsam magunkat: tanuljunk vitakultúrát. A prédikáció nem segít: az érdekek felismerése, az segít, az érdekek különbözésének elfogadása segít, az érdekek külön- • bözőségéből származó véleménykülönbségek tudomásul vétele segít, a véleménykülönbözések vitában egyeztetése segít, az új gondolatok iránti türelem, amely jól megfér az új iránti bíráló készenléttel, az egyet akarás feltételezésében való jóhiszeműség segít, amely megfér annak elfogadásával, hogy ugyanazt sokféleképpen akarhatjuk. C sak a gyakorlat segít. A vitafórumok szaporodásáé. A'gazdasági és önigazgatási reformoké. Amelyek nem mennek — nem is mehetnek — vita nélkül. A választási gyakorlat segít. Ha meg kell vitatnunk, hogy kit jelöljünk és kit válasszunk vállalati igazgatónak. Ha el kell döntenünk, ki legyen a jelöltünk a helyi közigazgatásban és a Parlamentben, azok közül, akik magukat kínálják, vagy akiket mi ajánlunk a tisztelt választópolgár-társak figyelmébe. Faragó Vilmos
