Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
Hasznos újdonság Nemrégiben új, praktikus és esztétikus szeméttartókat szereltek fel városszerte. A szép formájú hulladékgyűjtők remélhetőleg nemcsak a városképet . színesítik, hanem használatukkal elősegíthetjük Cegléd tisztaságát. Várad! László Cegléd Szeme a pályán volt Kovács István nyugalmazott MÁV-pályamester a századfordulón, 1900-ban született Bán- fihunyadon. A Magyar Államvasú ttal jegyezte el életét és a pályafenntartásra szakosodott. A harmincas évek derekán került pályamesterként Veresegyházra, ahol a Rákospalota—Újpest—V eresegyház— Vác, illetve Gödöllő villamosvonal (mint ilyen, elsőnek épült az országban 1912-ben) egy lényeges szakaszának a gazdája lett. Veresegyházon hamar közkedvelt emberré vált. székelyízű beszédével, kedves humorával, örökös jókedvével és persze nagy szakmai tudásával, mellyel őrködött a vasúti pálya biztonságán. A felszabadulás után, a veresegyházi vasutasok élén hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy a háború megrongálta pálya ismét járható legyen, a közlekedés minél előbb megindulhasson. Nem véletlen tehát az a kitüntetés, hogy az épülő Úttörővasút pályaépítési munkálatainak vezetésével őt bízták meg. Ezt a munkát is lelkiismeretesen végezte, amiért a MÁV többszörösen kitüntette. 1960-ban ment nyugállományba. özvegyen, egyedül élt, egyetlen lánya külföldön tartózkodik. Gyakran látogatta őt és unokáit, kikerülve ,egy- egy zimankós itthoni telet. Gondozói nemrég a lakásán halva találták. 85 éves volt. Április 12-én temettük. „Vonata,”, amin barátai, tisztelői, néhány volt pályatársa kísérte (sajnos, méltatlanul kevesen) megtette az utolsó pályaszakaszt. Elbúcsúztunk, kedves Pista bácsi... Fazekas Mátyás Veresegyház Szépséget ültetni Ismert személyiség Budakeszin a nagyközség HNF-elnöke, Máhr Károly. A felszabadulás ünnepe alkalmából kapta meg a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Nem ez az első eset, hogy a tágabb haza érdekében kifejtett tevékenységéért elismerésben részesült. A szűkebb haza lakói is hozzáfordulnak ügyes-bajos dolgaikkal, s ő segít, tanácsot ad, ügyintéz, örök szervező. Körzeti ülések, falugyűlések, ösz- 'szejövetelek sikerének első számú kovácsa. Társadalmi munkás a felszabadulás óta. Máhr Károly most 80 éves, de még ma is élen jár a munkában. Szakmájában, famunkásként is kiváló volt. Használati és dísztárgyakat készített. De nemcsak a holt fa második életét segítette elő,' hanem az élő fa is érdekelte. Példát mutatott a faültetéseknél, az új élet létrehozásában, gondozásában.- Ma már utcák sorfái, terek, ligetek facsoportjai dicsérik keze munkáját. Felejthetetlen az, amit a faültetési akció kezdetén mondott: „Szépséget ültetni a tájba, az ember egészséges környezetéért.’’ Padányi Lajos Budakeszi If "9a!a " üjárclafos Gyomron, a Tövesmajorban lakik Tajti József, a Rákosmezeje Mgtsz dolgozója. A 15 forintos CSÉB-díjat 1962-től fizeti, de 1979. december 13-án belépett a CSÉB ’80-ba, s attól kezdve tiltakozása ellenére havi 95 forintot vonnak tőle, holott ő csak nyolcvanat kívánt fizetni. Visszakaphatja-e utólag a havi 15 forintot? A Biztosító válasza: Ha olvasónk annak idején, mikor a CSÉB 80-at megkötötte, jelezte vállalatának, hogy egyúttal a (15 forintos CSÉB-díjat lemondja, jogos, ha most visszaköveteli az eddig ezen a címen levont összeget. Második kérdése ugyancsak a biztosítással kapcsolatos: A biztosító ügynöke felszólította a családot, hogy katonaidejét töltő fiuk helyett havonta törlesszék annak CSÉB 80- as díját. Lehetséges az — kérdezi olvasónk, hogy a gyerek után — amikor érte a honvédség vállal felelősséget — a szülőket a CSÉB folytatólagos befizetésére lehessen kötelezni? A Biztosító válasza: A CSÉB 80 nem kötelező, hanem egyéni biztosítás, ezért nem kötelező fizetni a katonaidő alatt. Ha viszont nem fizetik, abból az illetőnek származik hátránya, mert megszűnik a folyamatosság. A biztosított érdeke tehát, hogy — amíg katonai szolgálatát tölti — vállalják a kötelezettséget. A Biztosító nem szólíthatja fel, csak felkérheti a szülőket, hogy fiuk érdekében fizessék tovább a havi 80 forintos ösz- szeget kiéSBífás A Pest megyei pedagógiai napok keretében, Dunakeszin, a Körösi Csorna Sándor Általános Iskolg aulájában taneszközkiállítás nyílt az alsó tagozatos nevelők részére. A Dunakeszi -és a- .körzetéhez taríp/p iskolák (Göd, Fót) nevelői kiállításon mutatták be azokat a saját tervezésű és kivitelezésű taneszközöket, amelyeket a tanítási óráikon használnakEzek alkalmazásával lehetővé válik a tanulókkal való differenciált foglalkozás, mely elősegíti a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását a többiekhez. Solymosi László Dunakeszi ★ Ugyancsak a Körösi Csöma Sándor Általános Iskolából érkezett az a hír is, amelyről Solymosi Márta 6. osztályos tanuló számol be nekünk: Iskolánk rajzkiállítást szervezett, melynek témája a repülés volt. A legjobb eredményt elért pályázókat kirándulással jutalmazták. A díjazottak Szolnokon megtekintették a Repüléstechnikai Múzeumot, majd a katonai főiskolán rendezett kiállítást, melyen láthatták Farkas Bertalan űrhajós ruháját is. A pajtásoknak megengedték, hogy a repülőgépek és a helikopterek belsejét is megnézhessék. Búcsúzóul az ejtőernyősök gyakorlatozását figyelhették meg kint, a szabadban. Gödöllői panaszok Már írtam egyszer arról, hogy a gödöllői Kállai Éva utca a gázvezeték-fektetés következtében valósággal tönkrement. Sajnos, írásom megjelenése óta sem történt semmi, ami a helyreállítást célozta volna. Most pedig tovább szaporodtak a bajok. Nemrégiben valóságos kamioninvázió lepte el az utcát. A Szombathelyről kivezényelt 4—5 kamionos — utcánkban keresvén szálláshelyet — az évszázad talán legkeményebb telén, valósággal szétrepesztette az útburkolatot a hatalmas méretű járművekkel. Most utcánk inkább egy légkör nélküli bolygó dimbes- dombos felszínére hasonlít, mint régi önmagára. A kamionok tehát otthagyták névjegyüket az útpadkák mély barázdái, a megrepesztett burkolatok, az úttestre felhordott hordalék formájában. Az utca lakói most aztán taposhatják a dűlöutak sártengerét. Hogy ki a felelős a károkért, nem tudom, de mindannyian türelmetlenül várjuk a rongálások helyrehozatalát! ★ Nagyon sok város örülne, ha olyan nagy kiterjedésű parkot mondhatna magáénak, mint a gödöllői Erzsébet park. De mi lett belőle! Szomorú, hogy a háború előtti állapotokkal kell összehasonlítást tennem. Annak idején egyszer jártam itt •‘ős láttam: rend és tisztaság uralkodott a környéken. Ma, 1985-ben szívbemarko- lópn siralmas a látvány. Mindenki kénye-kedve szerint ki- taposodott gyalogpsvények, derékban elfűrészelt sudár fenyők csonkjai, magába rogy- gyanó évszázados hársfák maradványai, szétszórt szeméthalmazok, összedöntögetett kerítések jelzik, hogy ennek a parknak vagy nincs gazdája, vagy méltatlan e megtisztelő névre. Gödöllő lakosságában még ma is szunnyadnak tartalékenergiák, csak szervező erő kellene, hogy ezt a természeti szépségeket őrző, botanikus kertre emlékeztető parkot mindannyiunk örömére megmenthessük. Vagy a nemtörődömség sivár képét képesek vagyunk ölbe tett kézzel szemlélni? Ha a tenniakaró lakosság élére hozzáértő szakemberek állnának, bizonyára meg lehetne menteni városunk nagy arborétumát, az Erzsében parkot. Sík István Gödöllő Felveszünk kőműves és ács-állványozó szakmunkásokat Bérezés: 24-38 Ft-os személyi alapbéren alapuló teljesítménybérezés. Felemelt különélési pótlék, munkanaponként 40-60 Ft, havonként 800-1440 Ft Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen: Középületépítő Vállalat Budapest V., Molnár u. 19. 1373 Telefon: 182-055, 278-as mellék. Színvonalas exportmunkára azonnal felveszünk bőrdíszműves tűzőnőket, asztali dolgozókat, szabászt és mintakészítőt Virágzó Vegyesipari és Szolgáltató Gazdasági Társaság Budapest XIV., Dorozsmai u. 65. 1142 Telefon: 634-928. ' EGYÜTT AZ UTAKON AZ UTXNFORM JELENTI Dolhay Zsolt: — Folyik a téli titkárok kijavítása a Pest megyei utakon és folytatódnak a télre abbamaradt útépítések is. Dunakeszinél még hosszabb ideig számítani kell a Vác felé tartó forgalomterelésre. Csobánka főútjain az új burkolat terítése most már csak félpályás lezárást igényel. Tahitótfaluban folytatódik az útszegély és csatorna építése. Zsámbék és az Ml-es út kapcsolatát biztosító 1101-es út forgalmában zavarokat okoz az Ml-es autópálya teljes szélességűre való kiépítése. Az erre utazók változó jellegű forgalomkorlátozásokra számítsanak. EGY BALESET ANATÓMIÁJA Minha még mindig húsvét lenne, s patakokban folynia az ital, olyan gyakoriak újra ae ittas vezetők okozta balesetek. Az év elején úgy tűnt, csökkenni fog a részegen, karambolod zók vagy gázolok száma Pest megyében, de a húsvéti ünnepek utáni időszak adatai alaposan elrontották a statisztikát, ami azt mutatja, hogy a Pest megyei utakon a közlekedési morál romlik, s ennek következménye, hogy egyre több ember sérül meg, egyre több embert várnak haza hiába. S ebben nagy részük van azoknak, akik poharazás után,, volánhoz ülnek. Ahogy a megye közlekedésével foglalkozó egyik szakember megjegyezte, minden ittas vezető potenciális gyilkos. E heti példabalesetünk is ittas vezetőről szól. S. I. harminckét éves szerelő a Tápiószentmárton és Cegléd közötti úton segéd-motorkerékpárjával felborult és könnyű sérüléseket szenvedett el. Az eset délután fél ötkor volt, még jóval a szokásos esti ivászatok utáni időszak előtt. El Ez a baleset sincs tanulság nélkül, s ahogy a bevezetőben Is írtuk, az Ittas vezetés és az ezzel járó túlzott merészség és az önkontroll hiánya sok baleset oka volt már a múltban is és ezúttal Is. S. I. már tudja ezt, s esetét azért ismertettük, merf okos ember más kárán is tanul. FEKETE SAROK SZERDÁN Levelet hozott a posta, s a következőképpen szól: Annak lehet örülni, hogy megszűnt végérvényesen az ittas vezetés? Vagy pedig valami fontos ember csúszott be a Fekete sarok című rovatba és hamar be kellett, szüntetni az ittas vezetők neveinek közlését? Kíváncsi üdvözlettel: Hell Istvánná 2000 Szentendre, Sallai u. 8. ★ Sajnos nem az a helyzet,', hogy Pest rhé|ye útjain némcsaik olyanok közlekednek, akik néhány pohár ital után nem ülnek volán ,fn?gé„.ez látszik mai'példAb§lpSétünkből ■is.‘ Ma is vannak ilyenek és továbbra is elítétjüte viselkedésüket, s topábbra is’megteszünk minden tőlünk"’telhetőt, hogy csökkenjen a számlik,. hogy mindenki beláska, embertársai ellen, vét, ha, megkockáztatja, hogy ittasan vezet'járművet. Arról nem tudunk, hogy becsúszott,, volna egy fontos ember neve a Fekete sarok című rova,tbji, legalábbis, nem kellett beszüntetni a rovatot. A megbüntetettek névsorát válogatás nélkül közöltük, s tesszük — olvasóink kérésére — ezután is. A mi véleményünk szerint minden ember fontos, fontos, mint egy család tagja, vagy égy tágább közösség tagja. Olyan valaki, akit hazavárnak és nem’ akarják nélkülözni baráti társaságban vagy a munkahelyen. Társadalmunk egy tagja, s belőle és sok hozzá hasonlóból áll megyénk lakossága. Öt, a számunkra fontos embert s rajta keresztül mindenkit szeretnénk megóvni az útjainkon részegen randalírozóktól. Ám a lényeg, hogy mi* lett — lesz — Fekete sarok című rovatunkkal. Nos; mint hűséges régi olvasóink jól tudják, az Együtt az utakon eredeti feladata nem az ittas . járművezetők neveinek ismertetése volt (ma sem az), s amikor elhatároztuk, hogy megismertetjük lakóhelyi és munkahelyi környezetükkel azokat, akik ittasan veszélyeztetik őket járművet vezetve, rosszul mértük fel, mennyien is vetemednek erre megyénkben. Úgy gondoltuk, elfér az Együtt az utakon egy kis sarkában. Az élet ránkcáfolt, s lassan kiszorított minden mást ebből a kéthasábnyi terjedelmű helyről. S miután itt nem volt mód további helyet felszabadítani az ittas vezetők neveinek ismertetésére, úgy határozott a Pest megyei Hírláp szerkesztősége, hogy ezentúl a szerdai lapszámban, a jógi oldalon fogjuk ismertetni azok neveit, akik jogi felelősségre vonás után ittas vezetés miatt kénytelenek nélkülözni jogosítványukat. A témához még annyit, hogy sokan kérdezték, miként kaphatják vissza jogosítványukat azok, akiktől bevonták. Azok, akik egy évnél rövidebb ideig tartó bevonásra ítéltetnek, azok automatikusan visszakapják vezetői engedélyüket. Akiktől egy évnél hosszabb időre vonják be jogosítványukat, azoknak új tanfolyami képzés és sikeres vizsgázás után adnak engedélyt. FOLYIK A FOKOZOTT ELLENŐRZÉS Mint már hírt adtunk róla ezeken a hasábokon, két hete fokozott közúti ellenőrzést tart a Pest megyei Rendőr-főkapitányság a megye útjain. Az első tapasztalatokról kérdeztük Mohos Árpád rendőr őrnagyot, a Pest megyei RFK közlekedési alosztályának vezetőjét. — Mindennap az eredeti tervek szerint folytatjuk at ellenőrzést Pest megye egész területén — válaszolta Mohos Árpád. — A balesetek száma jelentős változást nem mutat, de majd a végleges statisztikai adatok birtokában tudunk csak pontos képet alkotni erről. Idén kitűnő az együttműködés a szomszédos megyékkel, s bízunk benne, hogy a szokásosnál is eredményesebb lesz az ez évi akció. Még mindig kutatunk az után a gázoló után, aki Dabason március 17-én egy korallpiros Polski Fiat 1500-assai elütött egy idős férfit, s segítségnyújtás nélkül továbbment. Az eset az M5-ösön a 11-es kilométernél történt. A fokozott ellenőrzést is kihasználjuk ennek a kocsinak az előkerítésére, ám ezúton is kérjük azokat, akik tudnak valamit az ügyről, jelentkezzenek a legközelebbi rendőri szervnél. Az ellenőrzés, érdekességei," hogy v i deo -k am er ávaé • éso «tel - vevővel is ott vagyunk az utakon, aj országban elsőként mi állítjuk a szabálysértések megelőzésének szolgálatába ezt a modern berendezést — mondta befejezésül Mohos Árpád. Balesetmentes közlekedési és kellemes hétvéget kíván gyalogosoknak és járművezetőknek egyaránt: Roóz Péter