Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-19 / 91. szám

TANÁCSKOZIK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TAVASZI ÜLÉSSZAKA Párt- és állami vezetők az ülésteremben (Folytatás a 2. oldalról) nősen a nagy kiterjedésű al­földi településeinken —, hogy nem tartott vele lépést a meg­növekedett szennyvíztömeg el­vezetése és tisztítása. Üjabb gondot okozott az, hogy az ipari és a lakossági hulladékok mennyisége rohamosan növe­kedett. Az 1971-ben elfogadott irány­elvek tehát némely szempont­ból olyan belső és külső felté­telekre épültek, amelyek nem voltak teljességgel előre lát­hatók, nem bizonyultak helyes­nek vagy tartósnak. Bebizo­nyosodott, hogy nem lehet egy­oldalúan csak a nagyvároso­kat, a kiemelt településeket fejleszteni, s nem szabad egy- egy település jövőjéről „fölül­ről” határozni. Az elmúlt években azt is tapasztalhattuk, hogy a nehe­zebb gazdasági körülmények közepette új, értékes társadal­mi folyamatok bontakoztak ki és erősödtek föl. Megsokasod­tak a helyi kezdeményezések. Fokozódott lakosságunk cse­lekvő részvétele, anyagi rész- vállalása a településfejlesztés­ben. A közösség javára végzett társadalmi munka értéke eb­ben az ötéves tervidőszakban meghaladja az 50 milliárd fo­rintot, s ez két és félszerese lesz az előző időszakénak. Né­pünk helytállása az elmúlt ne­héz esztendőkben, az elért eredmények tanúbizonyságát adják annak, hogy o helyi kö­zösségek csakugyan érettek az önkormányzatra. A kormány elnökhelyettese ezután arról szólt, hogy az elő­terjesztett hosszú távú irány­elvek miben jelentenek válto­zást az eddigiekhez képest. A fejlődés irányát, a fejlesztési tendenciákat jó előre tisztázni kell, és az egész ország fejlő­dési lehetőségeihez kell ará­nyosítani — mondotta többek között. Az expozé ezt követően ki­emelte a terület- és település- fejlesztés hosszú távú feladatai közül a legfontosabb összefüg­géseket és célokat. — A területek és a telepü­lések fejlesztése, amely magá­ban foglalja a különféle or­szágrészek, a főváros, a me­gyék, a városok és a községek jövőjének formálását, csakis arra épülhet, hogy a termelő­erők és a gazdasági alapok erősödnek. Nem szabhatjuk meg csupán az igényekből ki­indulva a fejlesztés irányait és mértékét — ha ezek mégoly jogosak is. Városaink és fal- vaink fejlődése sem táplál­kozhat másból, mint a gyárak­ban, a földeken, a szellemi al­kotóműhelyekben gyarapodó javakból, az elosztható nem­zeti jövedelem növekedéséből. A gondokról szólva a Mi­nisztertanács elnökhelyettese néhány határmenti és aprófal­vas térség helyzetét említette. Elsősorban az ilyen adottságú tájegységek, városok és közsé­gek gazdálkodó szervezeteit igyekszünk erősíteni, s az ed­diginél gyorsabb fejlesztjük az infrastruktúrát. Ehhez a jövő­ben is lesz állami segítség: egy olyan árnyalt támogatási rend­szer működik majd, amely a kedvezőtlen adottságú térségek hátrányainak leküzdésében a tartós megoldásokat szolgálja. Ami településpolitikai törek­véseinket illeti: elsősorban ar­ról kívánok szólni, hogy tár­sadalmunk óhajaihoz igazo­dóan a jövőben is nagy figyel­met kell fordítanunk a város és a falu viszonyára. Ez min­dig is településpolitikánk kulcskérdése volt! A jövőben nagyobb hang­súlyt kap a községek fejlesz­tése, és ez majd az állami és a megyei fejlesztési eszközök elosztásában is kifejeződik. Emiatt voltak, akik azért kezdtek aggályoskodni, hogy netán háttérbe szorul a város­lakók jogos szükségleteinek kielégítése. Ez azonban elke­rülhető veszély, kivált, ha a fejlesztési döntések a város és a falu kölcsönös egymásra­utaltságából indulnak ki. Be «kell látnunk: a városlakóknak is érdekük, hogy javuljanak a környező falvak lakóinak élet- körülményei, mert ezáltal mér­séklődhet a bevándorlásból a városokra nehezedő nyomás és tágíthatok a városi ellátás szűk keresztmetszetei. A városok fejlődése ugyan­akkor jótékonyan hat a közsé­gek lakóinak életkörülményei­re is, éspedig azáltal, hogy kö­zelebbi munkaalkalmakat te­remt, s hozzáférhetőbbé teszi a magasabb fokú szolgáltatá­sokat. A városokat és a falva­kat tehát nem egymás rová­sára, hanem kölcsönös érde­keikből kiindulva, nem a köz- igazgatási határok között, ha­nem a valóságos vonzáskörze­tekben, a természetes egymás­rautaltságban és érdekközös­ségben gondolkodva kell fej­lesztenünk! A lényeg tehát az, hogy — a korábbi merev kategóriákat mellőzve — a települési viszo­nyokat és a gazdálkodás rend­szerét folyamatosan olyanná formáljuk, amely minden tele­pülés számára lehetővé teszi az önálló fejlődést, akár tanya­csoport az, akár üdülőtelep, kisközség, közepes vagy nagy­község, akár kisváros vagy nagyváros, netán több telepü­lésnek valamilyen együttese. Az önállóság azonban nem le­het parttalan. Azt a jövőben sokkal jobban a helyi anyagi és szellemi teljesítményekre, a nagyobb szervezettségre és az ott élők összefogására, ten­ni akarására kell alapozni! — A célok közül kiemelésre kívánkozik a természeti, kör­nyezeti és települési értékeink megőrzése. Az önmagunk okoz­ta és elszenvedett környezeti károk orvoslása már most is jókora erőforrásokat von el más fontos, célok megvalósítá­sától. S ha nem lépünk föl még határozottabban az újabb károsodások ellen, ha nem tu­dunk a műszaki haladással egyidejűleg kellő szemléletvál­tozást elérni környezetünk megóvásában, akkor ebbéli gondjaink csak tovább szapo­rodnak. Mindebből követke­zik: azon kell lennünk, hogy valamennyiünk jobb közérze­te érdekében az eddiginél job­ban megbecsüljük természeti, táji, települési és építészeti értékeinket, környezetünket. A középtávú népgazdasági tervezőmunka eddigi eredmé­nyei alapján a hosszú távú feladatok közül az évtized vé­géig kiemelt figyelmet kell kapnia az alapfokú ellátás fej­lesztésének. Faluvégi Lajos ezután azzal az országgyűlés bizottságaiban és a társadalmi vitákban is nyomatékosan hangot kapott kérdéssel foglalkozott: van­nak-e biztosítékok arra, hogy a kitűzött feladatokat meg tudjuk valósítani? Mint mon­dotta, ennek vannak a már említett nemzetgazdasági föl­tételeken kívül gazdálkodási és szervezési követelményei, s vannak a helyi közélettel öaz- szefüggő vonatkozásai is. — Céljaink megvalósításá­nak fontos föltétele az, hogy a döntéseket azok hozzák meg és végrehajtásukról azok gon­doskodjanak, akik a szüksé­ges ismeretek birtokában van­nak, illetőleg akik a döntése­ket a legjobban tudják végre­hajtani. A tanácsi gazdálkodás ön­állóságának erősítéséről szóló javaslatot a kormány a köze­li napokban vitatja meg. Ki­alakult elgondolásainknak az a lényege, hogy jócskán meg­növekszik a helyi tanácsok '— a városok és községek — fel­adata és felelőssége. Bővül az anyagi eszközök fölötti rendel­kezési joguk. A következő években fokozatosan nő majd a helyi- gazdálkodó szerveze­tektől származó bevételeik aránya és csökken az állami támogatás. A megyei tanácsok 1986 első negyedében hagyják jóvá hosszú távú fejlesztési elgon­dolásaikat, a városok és a vonzáskörzettel bíró községek tanácsai pedig 1986 derekáig munkálják ki a maguk fej­lesztési terveit Ezekkel pár­huzamosan készülnek el vagy korszerűsödnek a települések rendezési .tervet — Nagyon is tudatos, hogy közvetlenül pártunk XIII. kongresszusa után ilyen gaz­dag az országgyűlési ülésszak napirendje — mondotta a to­vábbiakban. A terület- és te­le püléspol i tik ár ól s zületendő határozat a jövőbeli életfölté­teleinket, a bennünket körül­vevő környezetet formáló cse­lekvésnek kíván irányt mutat­ni. A napirenden szereplő há­rom törvénymódosításra tett javaslat pedig szorosan kap­csolódik gazdálkodási rendsze­rünk átfogó korszerűsítéséhez, a reformfolyamat továbbvitel léhez. Az országgyűlés az expozéra figyel S. HEGEDŰS LÁSZLÓ: KAPJON NYILVÁNOSSÁGOT Az ülésszak kezdete előtti percekben A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának alelnöke. Pest megye képviselője (24. vk), a terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatairól szóló előterjesztéssel a népfrontmoz­galom sok tízezer aktivistája és a HNF Országos Tanácsa nevében egyetértését fejezte ki, hozzátéve, hogy meggyő­ződéssel megszavazza. Az előterjesztés — mondta — tartalmazza azt a sok-sok javaslatot, amelyet 6—8 éven éven át a tanyákról, az apró­falvakról. a kisvárosokról és általában településrendsze­rünk helyzetéről folytatott or­szágos vitákon az állampolgá­rok jó szándékkal és felelősen tettek. Mozgalmunk fejlődésé­nek jelentős vonása, hogy a népfront nemcsak összegyűj­tötte és továbbította az érde­keltek véleményét és javasla­tait. hanem azokat a politikai és állami szervek előtt is kö­vetkezetesen képviselte. Kez­deményezéseink beépültek az MSZMP XII. és XIII. kong­resszusának határozataiba és a kormány ötéves programjá­ba. Ezek nyomán már eddig is intézkedések történtek a fal­vak népességmegtartó képes­ségének növelésére és telepü­lésrendszerünk fejlesztésének korszerűsítésére. Szólt ezután arról, hogy az elmúlt évek településfejleszté­si gyakorlatának az egyik leg­többet kifogásolt és bírált ele­me volt a költségvetési forrá­sok aránytalan elosztása. Mint­egy 2000 kistelepülést, amely 2—2,5 millió embernek ad ott­hont, az előző koncepció „sze­rep nélküli” településnek mi­nősített, amit néhány megyé­ben megszűnő, elhaló, vissza­fejlődő jelzővé változtattak. E települések lakosain kedvtelen- ség, kilátástalanság lett úrrá és helyzetüket igazságtalannak tartották. Az utóbbi években meghozott több intézkedés és most ez a koncepció segít hely­reállítani az aprófalvakban la­kó emberek hitét, életkedvét és alkotó erejét. Kitért arra is, hogy a népes­ség tömörülésének és a terme­lő erők koncentrációjának mindinkább határt szabnak a gazdaságossági és a környezeti tényezők; s miközben jelentős érdekek szólnak a tömörülés mellett, más erők a népesség és a termelőerők egyenlete­sebb elhelyezkedését indokol­ják. A gazdaság és a termelés új fejlődési szakasza általában a második tendenciát, a de­centralizációt erősíti. Az előterjesztésben megfo­galmazott feladatok megvaló­sításának két fontos feltételét említette végül a képviselő. Az egyik, hogy a helyi taná­csok elé kerülő helyi terület- és településfejlesztési koncep­ciót és annak első harmada­ként a helyi tanács VII. öt­éves tervét ugyanúgy a la­kosság nyilvánossága elé kell tárni, minthogy azt a kor­mány tette az országos kon­cepció kialakítása során. A másik: az országgyűlés igé­nyelje, hogy a kormány kö­zéptávú és éves terveiben, beszámolóiban térjen ki a megvalósításra és a követke­ző ciklus közepén adjon ál­talános tájékoztatást a most születő határozat érvényesü­lésének országos, megyei és helyi tapasztalatairól. Pest megyei képviselők a széksorokban AZ ÜLÉSTEREMBEN többen fölkapták a fejü­ket — elsősorban gazda­sági vezetők, szakemberek —, amikor a művelődési miniszter azt mondta ex­pozéjában, hogy a közép­fokú szakoktatás irányítá­sában a szakminisztériu­mok és a vállalatok együtt­működése az egyik alap- feltétele a megújulásnak, annál is inkább, mert a tulajdonképpeni szakmai képzést egyedül az iskolá­tól egyébként sem lehet elvárni, mivel a gyakorla­ti oktatás csaknem kilenc­ven százalékban a vállala­toknál folyik. Számítunk tehát a vállalatok hatéko­nyabb részvételére az ok­tatásban — húzta alá Kö- peczi Béla, s még többen kapták föl a fejüket. Miért? Erre az első szü­netben megkaptam a fele­letet, két Pest megyei kép­viselőtől is. Ha emlékeznek még rá. tavaly áprilisban vetette föl Bata János (Pest m. 12. vk.), a Gyömrői Ruha­ipari Szövetkezet elnöke a szakmunkásképzés problé­mái közül éppen azt, hogy a gazdasági szabályzók nem éppen a vállalati köz­reműködést ösztönzik. Még Parlamenti jegyzet Pénzügyi buktatók? a nyáron választ kapott a pénzügyminisztertől: komplex módon figyelem­be veszik mindazt, amit említett, a pénzügyi szabá­lyozók soron következő módosításánál. Nos, az elő­írások tényleg változtak, ám annak nyoma sincs, hogy o szakoktatás tekin­tetében a vállalatok érde­kei egy kicsit is érvénye­sülhetnének. Bata János ez ügyben interpellálni kívánt most, a tavaszi ülésszakon, de szándékától elállt, mert a parlament ipari bizott­sága részletesen foglalko­zott a múlt héten a témá­val, s ez garanciának tű­nik arra, hogy végre meg­oldásra jut a dolog. A BIZOTTSÁG említett ülésén Antal Imre (Pest m. 19. vk.) részletesen ki­fejtette, miben is állnak ezen új szabályzók. Bár­milyen furcsán hangzik, azt a céget sújtják a ren­delkezések, amelyik vállal­kozik arra, hogy számot­tevően részt vesz a szak­munkásképzésben. Bizo­nyára nem gondolták ezt így át a szabályzókat elő­készítő törvénytudó embe­rek. Mert miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy ha valamely vállalat tanműhelyt hoz létre, kétféle következményét vi­seli: felhalmozási, illetve vagyonadót fizet utána. Mindkét képviselő konk­rét példával rukkolhatott elő: Érden már működik tanműhely, Gyomron idén májusban adják át rendel­tetésének. A valós szá­moktól tekintsünk most el, az egyszerűség kedvéért. Mondjuk, 10 millió forint értékű a szóban forgó ob­jektum. Ezért az építés évében fizet a cég 1,7 millió forint felhalmozási adót, 300 ezer forint va­gyonadót (s a további években már csak ez utób­bit), azaz jelentős többlet- kiadás terhét vállalja ma­gára csak azért, mert lé­tesített egy oktatási célo­kat szolgáló intézményt. Az igaz, hogy ezzel a be­ruházással gyarapodott a vagyona. Ám az is igaz, hogy ebből nem profitál, közvetlen anyagi haszna nem származik. Mégis ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a termelési be­ruházások, amelyeket azért eszközölnek, hogy a nye­reséget növeljék. ÉRTHETŐVÉ VÄLT ezt végiggondolva, miért rán­colták a homlokukat a képviselők, amikor azt hallották, hogy a művelő­dési tárca számít a válla­latok közreműködésére, mi­közben a pénzügyi tárca alaposan elvette a kedvü­ket ettől. Az ipari bizott­ság említett ülése nyomán beadvány született a pénz­ügyminiszterhez, amelyben kérik az illetékesek, hogy módosítsák a szabályzó­kat: az oktatási célokat szolgáló gyarapodás essék más elbírálás alá. Ez ugyanis az egész népgaz­daságot szolgálja, nem csu­pán azt a céget, amelyik hajlandó arra, hogy tan­műhelyt üzemeltessen. A saját hatékonysági muta­tója, bérfejlesztési lehető­ségei s a többi rovására. Bálint Ibolya

Next

/
Thumbnails
Contents