Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-19 / 91. szám
1985. ÁPRILIS 19., PÉNTEK IltEKB Ma, 1985. április 19. Pén- . tek. Emma napja. A Nap kél 5.49 — nyugszik 19.39 órakor. A Hold kél 5.45 — nyugszik 18.58 órakor. Eleinte országszerte túlnyomóan borult idő várható, s többfelé, főként nyugaton és délen gyenge esővel. Később észak felől lassan csökken a felhőzet, és egyre több helyütt megszűnik a csapadék. A gyakran élénk, időnként erős északi, északkeleti szél sokfelé leáll. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 11 fok között alakul. Korrózióvédelem Hatodik alkalommal rendezték meg a kőbányai vásárvárosban a Hungarokorr nemzetközi szakkiállítást. A mintegy száz kiállító a konstrukciós, a passzív, az átmeneti és az aktív védelem területéről korrózióvédelmi berendezéseket, eszközöket, technológiákat, vizsgálati módszereket és mérőműszereket, valamint korrózióálló termékeket mutat be. — Barátokra találhatnak. ígéretes kezdeményezésibe kezdett a budakeszi művelődési központ. Csonka családok számára szervezett klubot, ahol a gyermeküket egyedül nevelő édesanyák vagy apák megismerkedhetnek egymással, A kicsikkel együtt kirándulásokat tesznek és a házban tartott klubnapokon hasznos tanácsokat kapnak orvosoktól, pszichológusoktól, vagy éppen a konyhapén.z beoszitásához segítséget nyújtó közgazdászoktól. — Színházfelújítás. A gödi Dunamenti Tsz által alapított Agroépszer Gt., amely tavaly jó minőségben és határidőre adta át a fővárosnak a korszerűsített margitszigeti szabadtéri színpadot, most újabb, legalább ilyen nagy jelentőségű megbízást kapott: a budapesti József Attila Színházat újítják fel. — Hálózatbővítés. Több mint négyszáz méter elektromos hálózatot építenek ki Taksonyban, a településnek azon a részén, ahol a közelmúltban újabb telkeket parcelláztak. RICHARD HUGHES NYOLCVANÖT ÉVE, 1900. április 19-én született, és 76 éves korában, 1976-ban hunyt el Richard Hughes angol regényíró. novellista és költő. Még oxfordi diákként publikálta első írásait, A testvér tragédiája című egyfelvonáso- sát, valamint egy kötet versét. Mindez 1924-ben történt. Második verseskötetének kiadását és amerikai, kanadai, valamint nyugat-indiai utazásait követően már csak regényeket és elbeszéléseket írt. A második világháborúban a haditengerészetnél szolgált. Az igazi sikert és világhírnevet Szélvihar Ja- maikában című, 1929-ben írt regénye hozta meg számára. E művében — Golding: A legyek ura című regényéhez hasonlóan, ám azt megelőzve — elrettentő parabolát írt a „gyermeki ártatlanság” és a „gonosz felnőttvilág” kontrasztjának igazi tartalmáról. Ö írta a világon az első rádióhangjátékot. Tanácsterem-avató Házasságkötőknek A hét végére befejezik a tököli tanácsháza belső átalakítását. A múlt században épült létesítményt tíz évvel ezelőtt restaurálták utoljára. így már minden egyes dolgozónak önálló irodája van, s az oly régóta hiányzó vb-terem is elkészült. Ez azonban csak kisebb létszámú tárgyalások megtartására alkalmas. Az újdonatúj tanácsterem viszont száz embert is képes befogadni. Ez egyben házasságkötő teremként is szolgál majd. Most azonban az avató mégsem esküvő lesz — hanem április 22- én a nagyköziség népe jön ösz- sze jelölő gyűlésre. A kongresszusi munkaversenyhen elsők Pontos szállítók Látszólag nem nagy dolog, hogy például a személyszállító vonatok menetrendszerűsége tavaly a MÁV Budapesti Igazgatóságának területén két százalékkal javult. Ám mindjárt másképpen nézzük ezt a tényt, ha kiderül: a két száKrémsajt és krémtúró Szavatosság tizenöt nap Harminc százalékkal növelte tejszínes krémsajt és körített krémtúró termelését egy esztendő alatt a Fejér és Komárom megyei Tejipari Vállalat dunaújvárosi üzeme. Ezekből a készítményekből — melyeket csak ott gyártanak — jelenleg naponta 35 mázsát szállítanak a legtávolabb fekvő településekre is. A termelés felfutása főként annak köszönhető, hogy e tejtermékek szavatossági idejét három napról tizenöt napra növelték egy nyugatnémet gyártmányú hőkezelő berendezés üzembe állításával. Szalmonellás bors Nem okozott fertőzést Az Egészségügyi Minisztérium döntése alapján — mivel több megyében szalmonellát mutattak ki a vizsgált borsmintákból — a COMPACK és a Füszért Vállalat visszagyűjti a kereskedelemből és a felhasználóktól á januárban csomagolt borsot. Ezeket a tételeket az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet által megvizsgált és fogyasztásra alkalmasnak minősített fűszerrel pótolják. Amint elmúlt szombati számunkban* ígértük, a borsügy további fejleményeiről, a vizsgálatok eredményeiről tegnap újabb tájékoztatást kértünk. Kérdésünkre dr. Horváth Imre, a Pest megyei KÖJÁL osztályvezetője elmondotta: április 12. és 17. között a megye minden részéből vett mintegy 350 januári csomagolású bonsmintát vizsgáltak meg. Az előzetes eredmény: 26 mintából kilenc bizonyult fertőzöttnek. A még folytatódó tenyésztéseknél minden második tűnik csak szalmonellától mentésnek. A vizsgálatok alapján úgy látszik, hogy nemcsak a szalmonella kórokozója, hanem egyéb szennyező anyag is kerülhetett a borsba, feltehetőleg még a külföldi raktározás vagy a szállítás során. Pest megyében egyébként — mint a járványügyi osztály vezető főorvosa elmondta — de- december óta az átlagosnál kevesebb, s a mai napig csökkenő tendenciát mutat a szalmonellás megbetegedések száma, ami arra enged következtetni, hogy a fertőzött bors nem okozott megbetegedéseket ezen a vidéken. Ha szétszórtan fordult volna elő a kór, a betegek számában ez is szembeötlő változást okozott volna. IIADIO E$ TV MESOllAHOL KOSSUTH RADIO 1.30 s Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.15: Kulturális programok 8.25: Koránkelők , 8.55: Gertlcr Endre hegedül 9.33: Jó a dal 9.53: Lottósorsolás 10.00: Osztályrészem 10.10: Operafelvételek 10.40: Iránytű 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Szilágyi Ákos: Nem vagyok kritikus 12.55: Híres előadóművészek 13.46: Kodály-kórusművek 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: Népdalcsokor 15.00: Erről beszéltünk 15.30: Hétszínvirág 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Fodor-féle kézilézer 16.38: Muzsikáló természet 16.43: A sárga Rolls-Royce 17.00: A Közel-Kelet közelről 17.25: Barokk zene 18.15: Hol völt, hol nem volt... 18.25: Könyvajánlat 18.30: Esti magazin 19.15: Magyarország *85 20.15: Kedves zeneműveim 21.10: Népdalfelvételek 31.30: Fejlesztések a Világbank támogatásával 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Vélemények a vgm-ről 23.00: A dzsessz világa 21.00: Hírek. Időjárás 0.10: Toronyzene 0.2*5: Himnusz PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hűek. Időjárás 8.05; Az izraelita felekezet negyedórája 8.20: Nóták 8,50: Tíz perc külpolitika 9-00: Hírek. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Táncdalok *2.25: Édes anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 13.00: Hírek. Útközben 13.05: Pophullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Péntektől — péntekig 17.30: ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 20.00: Régi nóta, híres nóta 21.00: Hírek. Útközben 21.05: Marivaux: Az örökség 22.08: Break-tánc party 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Rákóczi 24.00: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.05: Kiállítótermek programjából 9.08: Iskolarádió 9.38: Weber-áriák 10.00: Csak fiataloknak 10.55: Zenekari muzsika 12.30: Angol barokk muzsika 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Dylan Thomas: A mi erdőnk alján 14.33: A Régi Zene együttes játszik 15.20: Debussy: Pelléás és Méli- sande Közben: 17.00: Kisiskolások műsora 17.30: Az operaközvetítés folytatása 18.42: Hauer: Apokaliptikus fantázia 18.50: Szilágyi Ákos: Nem vagyok kritikus! 19.00: Ilírck. Időjárás 19.05: Az MR országos zongora- versenye 21.35: Operakórusok 22.00: Napjaink zenéje 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 8.10: Tévétorna 8.15: Iskolatévé 9.35: A fényképezés úttörő! 10.00: Charles Darwin 100 évvel halála után 10.40: Franciaország kastélyai 14.45: Iskolatévé 15.35: Adni, kapni jó 15.50: Korok művészete 16.25: Hírek 16.35: Mégis, kinek az érdeke? 17.40: Reklám 17.45: Ablak 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Szeszélyes évszakok 21.15: Unokáink sem fogják látni 21.50: Népdalkórusok 22.00: Aliz már nem lakik Itt 23.50: Tv-híradó 3. 24.00: Himnusz 2. MŰSOR 18.10: Képújság 18.15: Csörgősipka 18.30: Don Quijote 18.55: Mesterművek — műalkotások 20.00: Periszkóp 20.30: Nyolc halálos lövés 21.40: Tv-híradó 2. 22.00: Mahler: II. (c-moll) szimfónia 23.20: Képújság A moszkvai televízió első programjának műsorából MOSZKVAI IDŐ SZERINT 18-«: Ma a világban 8.00: Híradó 8.35: Alkotó Ifjúság 9.15: A katona apja — film 10.55: A. Golovin: vonósnégyes 11.15: Hírek 14.30: Hírek 14.45: Dokumentumfilmek 15.20: Orosz beszéd 15.50: Koncert 16.15: Hírek 16.20: A tudás hatalom 17.05: A görbe tükrök királysága — fűm 13.0Q: Együttműködés 19.30: M. Balakirjev: Iszlamej 19.45: A győzelem stratégiája — X. 21.00: Híradó 21.35: Énekeljünk! 23.10: Ma a világban OR3ITA-PROGRAM 1. Bemondó 2. Babák, mamák — film (97 perc) 3. Hírek (5 perc) 4. Zene a színházban, a filmen és a televízióban (37 perc) 5- Bemondó zalék alatt naponta 600—615 vonatot kell értenünk. S ez az eredmény is belejátszott a kongresszusi murakaverseny értékelésébe, amikor az igazgatóságok közül a budapesti szerezte meg a MÁV élenjáró igazgatósága címet. Ebből az alkalomból rendeztek tegnap ünnepséget az igazgatóság székházában, melyen ott volit dr. Bajusz Rezső, a MÁV vezérigazgatója, s Koszorús Ferenc, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a vasutas-szakszervezet főtitkára is. A budapesti igazgatóság — mely Pest megyében is gazdája a teher- és személyszállításnak — megpróbált mesz- szemenően alkalmazkodni az utasok diktálta követelményekhez. Javulást értek el a személykocsik tisztaságában. Az új üzletpolitikai kezdeményezések jegyében —nosztalgiavonat, családi, hétközi, csoportos kedvezmények, menetjegyfüzet, turista bérlet —, sikerült megállítaniuk az utasok számának csökkenését, némiképp a bevételük is gyarapodott. Április 11 óta a Nyugati pályaudvaron új helyen — az aluljárókban —, működnek azok a személypénztárak, ahol a számítógépek segédkeznek a jegyek kiadásában, A teherfuvarozásban figyelemre méltó, hogy míg az igazgatóság területén az ösz- szes kocsiforgalmon belül a késedelmesen kirakott vagonok aránya 15,6 százalék, addig ez a szám Pest megyében 12,4 százalék. Jelzi, hogy nemcsak a feladási, hanem a kirakodási fegyelem is jobb, mint más megyékben.. Az idén a Pest megyei vállalatok az első negyedévben a fagyveszély miatt a tervezettnél kevesebb árut raktak tengelyre. Ezt a lemaradást közös erőfeszítéssel, mielőbb behozzák. A Dunakanyarban lévő állomások rendjét, tisztaságát szolgálja az az akció, amit rövidesen — de még az idegenforgalmi szezon előtt —, megszervez a MÁV. Számítva a tennivalók sokaságában — a teher- és személyforgalom zavartalan lebonyolításában — annak a majd ezer szocialista brigádnak a helytállására, amelyek munkájukkal most megszerezték a MÁV élenjáró igazgatósága címet. V. E. Elismerés a pécelieknek lék az exportj sikál Az elismerő oklevelet Mészáros Vilmos adta át Csermely Gábornak. A kép bal oldalán Lénárd László. Hancsovszki János felvétele Az utóbbi két esztendőben egymás után kétszer kapta meg a kiváló szövetkezet címet a Péceli Vegyesipari Szövetkezet kollektívája. Nem titkolják, az idén is erre pályáztak, ám olyan erős volt a mezőny, hogy a tegnapi ünnepségen „csak” a miniszteri elismerő oklevelet vehették át. Ám e siker mögött is nagy erőfeszítések. s az átlagosnál sokkal eredményesebb murika húzódik meg. A ,péceli művelődési házban megtartott ünnepi közgyűlésen — amelyen többek között megjelent Lénárd László, a megyei pártbizottság titkára. Mészáros Vilmos, az OKISZ elnökhelyettese, dr. Bernáth Tibor, a Pest megyei KISZÖV elnöke és Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának alelmöke is — Csermely Gábor, a szövetkezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a helyi iskolások rövid műsora után részletesebben is értékelte az elmúlt esztendő gazdasági eredményeit Volt is miről beszélni, hiszen a 89 millió forintos árbevételből több mint 12 millió volt a nyereség, s ezt a sikert egyebek között annak is köszönhetik, hogy tavaly jelentősen növelték szocialista exportjukat. Jók az idei kilátásaik is: eddig már több mint 40 millió forint értékű áru eladására kötöttek szerződést. Egyre több termékük talál vevőre a tőkés piacokon is. Ugyancsak említésre méltó, hogy a szövetkezet nagy figyelmet fordít a lakossági szol-' gáltatások fejlesztésére. Az’ elmúlt évben cipőjavító műhelyt és férfifodrászatot nyitottak Pécelen, A kollektíva eredményeit méltatva Mészáros Vilmos is a dicséret hangján szólt tavalyi sikereikről. Lénárd László pedig azt emelte ki, hogy a megye ipari szövetkezetei körében az utóbbi időszakban gyors fejlődés tapasztalható, s ebben élen járnak a péceliek is. Mostani elismerésük a piachoz való rugalmas alkalmazkodásnak is köszönhető. Az elismerő oklevelet Mészáros Vilmos adta át Csermely Gábornak. Az ünnepség befejezéséképpen a legjobban dolgozóik jutalmakat és kitüntetéseket kaptak. F. Z. Úttörők kitüntetése Emlékünnepség Martalon Úttörógenerációk találkoztak Kartalon. A képen balról .Jobbra: Polgár Mária, Natasa Tverdahlébova, Surány Pál, Tóth Erzsébet, Gőz Anett és Bán Ildikó. Veress Jenő felvétele A csepergő eső sem szegte kedvét tegnap a kartali általános iskola úttörőinek és a Tettek csillaga kitüntetés átadási ünnepsége többi résztvevőjének. Az ebből az alkalomból összehívott csapatgyűlésen egyebek között ott volt Friss Péter, a Magyar Úttörők SzöKésik a primőr ' Más megyékéi szállítanak A kései tavasz miatt nem könnyű a primőráruk beszerzése. A váci és Vác környéki boltokba Bács megyéből szállít a helyi Áfész termeltetési és áruellátási főosztálya, Naponta ezer-ezeröt- száz fejes salátát, három-négyszáz kilogramm uborkát, ezer- ötszáz-ezernyolcszáz darab zöldpaprikát adnak át a városi és a környékbeli üdéteknek. Ezzel a mennyiséggel, ha nehezen is, de ki tudják elégíteni a napi igényeket. Nehezíti a friss zöldségellátást az is, hogy a megye északi körzetének éghajlata nem kedvez túlságosain a korai növényeknek. A kistermelőkre ezért egyelőre főként a zöldhagymaellátásban számíthatnak. Az első szállítmányokat a hét vége felé várják tőlük. A zöldségtermelésre nagyrészt Göd, Galgagyörk, Püspökhatvan és Vácrátót térségében sikerült szerződéseket kötni. Ezzel együtt is szükség lesz a távoli piacokról érkező árukra. Az Áfész működési területén nem okoz gondot a burgonya, a káposzta, a sárgarépa, és más olyan áruk ellátása, melyekből bőven maradt raktáron a hosszú tél ideje alatt. Az akciók során kilenc váci üzemben vásárolhatnak a dolgozók kedvezményes áron burgonyát, almát és más zöldségféléket. Az akciót Szob környékére is kiterjesztik. vétségének titkára, Máté Imre, az MSZMP Pest megyei Bizottságának munkatársa, es Tóth József, Pest megyei úttörőelnök. Az iskola udvarán összesereglett úttörők az elődökre, a Tanácsköztársaság idején megalakult budapesti Marx Károly Úttörőcsapatra emlékeztek. A csapat tagjai Kartalon végezték az első társadalmi munkájukat, amelyről emléktábla tanúskodik az iskola udvarán. Az egykori úttörők 1981-ben Tettek csillaga néven alapítványt tettek egy évente adományozható kitüntetésre. Mozgalmi és tanulmányi munkájuk alapján azok kaphatják meg, akiket társaik titkos szavazással kiválasztanak. Az idén 927 közösség küldte be javaslatát, s a pályázatok elbírálása után 14 pajtás mutatkozott érdemesnek kitüntetésre. Közöttük öt Pest megyei úttörő: Bán Ildikó (Aszód). Gőz Anett (Cegléd), Polgár Mária (Túra), Natasa Tverdahlébova (Nagykőrös), Tóth Erzsébet (Gödöllő). Az emléklapot és az aranyozott érmét az egykori úttörőcsapat veteránjai: Bánáti Sándor Schan- zer Ernő, Surány Pál és Tabá- nyi Béla adták át. A hagyományok szerint az ünnepséget összekötötték a kisdobos- és úttörőavatással. — Nyitnak az autósmozik. A szentendrei autósmoziban április 25-én kezdődik a szezon, az előadásokat este fél kilenckor kezdik. A dabasi autósmo- , zi május elsején nyitja kapuit, negyven gépkocsiállással bővít- i ve várja a nézőket.