Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-18 / 90. szám

8 10S5. ÁPRILIS 13., CSÜTÖRTÖK ^girfca p 1 It 15 K Csü­Ala­iyil|, 1985. április 18. •f**» » törtök. Andrea, dár napja. A Nap kél 5.50 — nyugszik 19.38 órakor. A Hold kél 5.30 — nyugszik 17.52 órakor. IVVíl II XT o' I OOJAÍIA slj Elsősorban északon csökken időnként a felhőzet. Kisebb eső továbbra is lehet. Az északi, északkeleti szelet többfelé erős, helyenként viharos lökések kí­sérik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok kö­zött várható. — Crossbart kapnak. Az ócsai és az alsónémedi tanács a településeken dolgozó gaz­dálkodó egységekkel együtt három és fél millió forinttal járult hozzá a távhívórendszer kiépítésének költségeihez. A posta ígérete szerint a két községben május végéig bekö­tik a crossbar-vonalat. — Környezeti ártalmak cím­mel fotópályázatot írt ki a Pest megyei és a váci műve­lődési központ fotóbizottsága megyei és fővárosi amatőr fo­tósok számára. A legjobb al­kotásokat a váci Madách Im­re Művelődési Központban rendezendő természetvédelmi napok keretében június 4-től mutatják be. — Horgászati tilalom. A MOHOSZ tájékoztatása sze­rint a Balatonon és vízrend­szerén általános horgászati ti­lalom lesz április 22-én nulla órától május 17-én 24 óráig. — BASIC-klub kezdi meg működését Gödöllőn a műve­lődési központban. Az általá­nos iskolás diákoknak szerve­zett foglalkozásokon a számí­tógép nyelvének elsajátításá­tól egészen a komputerépí- tésig sok mindennel szeret­nék megismertetni a gyereke­ket a szervezők. A klubot a géppark gazdagításában több számítástechnikai vállalat és társaság is támogatja majd. — Körforgalom Gyálon. A BKV nem hosszabbítja meg a 82-es autóbusz útvonalát Gyálra, annak ellenére, hogy ennek feltételeit — az út megépítésével — a nagyköz­ségi tanács megteremtette. Kemény van azonban arra, hogy a 94-es járatot körfor­galmúvá szervezik, így a nagy kiterjedésű település újabb ré­szeit bevonják a tömegközle­kedésbe. ALBERT EINSTEIN HARMINC ÉVVEL EZELŐTT, 1955. április 18-án halt meg — 7G éves korában — Albert Ein­stein Nobel-díjas német fizikus, a modern elméleti fizika egyik megalapozója. A zárkózott gyermek nehezen viselte el a korabeli porosz is­kolák (Münchenben tanult) ka­tonás fegyelmét, és 1894-ben — szülei engedélye nélkül — ott­hagyta a gimnáziumot. Két év­vel később végül megkezdhette tanulmányait a zürichi műsza­ki főiskolán. Legszívesebben a laboratóriumokban tevékeny­kedett, továbbá minden szabad idejében Boltzmann. Helmholtz, Kirchoíf, Lorcntz, Maxwell és mások munkáit tanulmányozta. A zürichi egyetem professzora­ként 1309-től három szemeszte­ren át tanított, majd 1910-ben elfogadta a prágai német nyel­vű egyetem meghívását, ahol az elméleti tanszék vezetője lett. Mikor 1912 nyarán a zürichi főiskolán is létrejött az elmé­leti fizikai tanszék, Einstein visszatért Zürichbe, de a kö­vetkező évben már elnyerte a berlini egyetem egyik katedrá­ját is. Itt csaknem két évtize­den át tevékenykedett. Este a Panorámában Kidtkov marsall nyilatkozik Viktor Kulikov, a Szovjet­unió marsallja, a Varsói Szer­ződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, a Szovjetunió honvédelmi mi­niszterének első helyettese csütörtök este 21.30 órától a Magyar Televízió Panoráma műsorában a Varsói Szerző­dés három évtizedes múltjá­ról és megújulásáról, a fegy­verkezési verseny jelenlegi ál­lásáról és a genfi tárgyalások esélyeiről nyilatkozik Chrudi- nák Alajosnak. A külpolitikai szerkesztőség világpolitikai magazinja e mű­sorában helyszíni tudósítást sugároz Vietnamból, Laosz- ból, Kambodzsából és Thai­földről. Témája: az indokinai harcok tíz évvel a háború be­fejezése után. Műsorvezető­szerkesztő: Benda László. I 4 - S 2 - 5 8 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES IMPORTER lO-löl 18 óráig: Antal Piroska HA UOáRJA VAS, ___ VAU SKCÍTSÉ« HE SZOIHU,. íny.; \ rEf ! Jú lius első hetében Magyar-finn barátsági bét A hetedik magyar—finn ba­rátsági hét eseményeit idén július 1—7. között, egyidőben rendezik meg a két országban. A háromévenként sorra ke­rülő rendezvényt 19G7-ben tartották meg először. Idén a két nép barátságát demonst­ráló eseménysorozat fővédnö­ki tisztét Losonczi Pál, az El­A Méta-termékek forgalma évről évre emelkedik. E márka- jelű ruházati cikkek jó minősé­ge, könnyű kezelhetősége, di­vatos szabása és színe miatt igen közkedveltek a vásárlók körében. A legújabb kollekciót a nemrégiben nyílt Kongresszu­si Központban mutatták be az érdeklődőknek. Az extra lottón Nem volt öttalálatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az extra lottó­nyeremdnyek a nycreményilleték levonása után a következők, öttalá- latos szelvény nem volt. négytalálatos szelvénve 83 fogadónak volt, nyereményük egyenként 82 230 forint, három találata 7 845 fogadónak volt, nyereményük egyenként 445 forint, két találata 213 483 fogadónak volt. nyereményük egyenként 20 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. 11 ADIO ES TV MUSOKABÖL KOSSUTH RÁDIÓ 4.50: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. Idöjárásjclentés* 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Mai kulturális programok, 8.20: Egy kis figyelmet kérek! 8.30: Zimbabwei népzene. 8.40: Évszázadok mesterművei, 9.42: Nefelejcs. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Régi táncok gyerekeknek, 10.50: Klasszikus operettek, 11.33: Felelet. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Régen találkoztunk. 13.00: Zenekari muzsika. 13.40: Miskolci körzeti műsor. 14.00: Hírek. Időjárásjelentés. 14.10: A magyar széppróza száza­dai. 14.25: Népdalok, néptáncok. 13.00: Könyvszínpad. 15.30: Dvorzsák: F-dűr vonósné­gyes. 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. 16.05: Révkalauz. 17.00: Kilátó. 17.45: Beethoven: i. szimfónia. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Nyár a Fertő tónál. 19.53: Nóták. 20.16: Az egészségügy világközpont­jában. « 20.46: Új operalemezeinkből. Közben: 22.00: Hírek. Idő járásjelentés. Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 23.26: A fantázia iskolája. 23.36: Gitárszólók. 24.00: Hírek. Idő járásjelentés, 0.10: Cimbalomszólók. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Két kantáta. , 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika, 9.00: Hírek. Útközben. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Fúvóspolkák. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: Nemzetiségeink zenéjéből. 13.00: Hírek. Útközben. 13.05: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Egykorú dallamok Csokonai Vitéz Mihály verseire. 14.15: Idősebbek hullámhosszán. 15.00: Hírek. Útközben. 15.05: Néhány perc tudomány, 15.10: Opcraslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Rockhangversenyekből. 17.00: Hírek. Útközben. 17.05: Gon da János és pieszkán Frigyes zongorázik. 17.30: Segíthetünk? 18.30: Slágerlista. 19.00: Hírek. Útközben. 19.03: Operettkedvelőknck. 20.05: Reklámparádé. 20.08: Poptarisznya. 21.00: Hírek. Útközben. 21.05: Szabad Száj. 22.12: Népdalkörök pódiuma. 22.37: A Makám együttes játszik. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. Sporthírek. 23.20: Könnyűzene Finnországból. 2-1.00: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárásjelentés. 9.03: Műsorismertetés. 9.05: A kiállítótermek programjá­ból. 9.08: Magyarán szólva. 9.23: Operaáriák. 10.00: Szimfonikus zene. 12.01: Triólemezeinkből. 13.09: Hírek. Idöjárásjclentés, 13.05: Szintézis. 13.35: Operaáriák. 14.00: Bozay Attila műveiből. 14.40: Kórusainknak ajánljuk. 15.00: Pophullám. 16.00: Az olimpia. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Sztár született. 18.10: Kórusművek. 18.30: In limba materna. 19.00: Hírek. Idöjárásjclentés. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Zongoraverseny. 20.55: Ireneusz Iredynski: A mese. 22.00: Madrigálok. 22.16: Szkrjabin: Az eksztázis köl­teménye. 22.37: Félóra népzene. 23.07: Zenei panoráma. 23.30: Hírek. Idöjárásjclentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna. 8.10: Iskolatévé. 9.15: Kedvesem, én válók! 10.45: A fényképezés úttörői. 11.10: Verseny az áramvonalért. 12.00: Iskolatévé. 12.29: Képújság. 14.25: Iskolatévé. lfi.10: Hírek. 16.15: Rövidfilmstúdiók műhelyé­ből. 17.05: Pedagógusok fóruma. 17.40: Képújság. 17.45: Telesport. 18.10: Reklám. 18.15: Az Országházból jelentjük. 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó, 1. 20.00: Májdir emlékiratai. 21.30: Panoráma. 22.35: Tv-híradó, 3. 22.45: Képújság. 2. MŰSOR 18.40: Képújság. 18.45: A nagyeszű sündisznócska. 19.10: Dimitrij Mengyelejev. 19.35: Balett mindenkinek. 20.00: Beszélgetések a Kossuth Klubban. 20.50: Száz híres festmény. 21.09: Tv-híradó. 2. 21.20: Földtani históriák. 21.30: Rougonék szerencséje. 22.20: Képújság. A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ ELSŐ PROGRAMJÁNAK MŰSORÁRÓL MOSZKVAI IDŐ SZERINT 8.00: Híradó 8.35: Iskolások műsora 9.20: Állatok világa 10.20: Rajzfilmek 10.35: Koncert 11.05 : Hírek 14.30: Hírek 14.50: nokumentumfŰrnek 15.25: A tartalékok 15.40: Konsztantyln Pausztovszkij 10.20: Hírek 16.25: Ügyes kezek 10.55: Koncert 17.25: ... Tizenhat évig és azon túl 18.10: Milliók lenini egyeteme 18.45: Ma a világban 19.00: Koncert 19.20: A katona apja — film 21.00: Híradó 21.33: .jégkorong-világbajnokság: Finnország—Szovjetunió 22.45: Ma a világban 23.00: Az Észt Rádió és Televízió Esztrádzcnekara játszik ORBITA-I’ROGRAM 1. Bemondó 2. Nevzorov gróf kalandja — film (75 perc) 3. Hírek (5 perc) 4. Versek és dalok (53 perc) nöki Tanács elnöke és Mauno Koivisto, a Finn Köztársaság elnöke vállalta el. Az eddigi találkozókat mindkét országban hasznos­nak tartják. Magyarország és Finnország egyaránt nagy szerepet vállal az európai bé­ke és biztonság elmélyítésé­ben. A barátsági hetek fon­tos eleme a két nép történel­mi rokonsága, a mélyen gyö­kerező kölcsönös tisztelet és barátság. A barátsági hét előkészíté­se mind Finnországban, mind Magyarországon széles társa­dalmi alapokon zajlik. A ren­dezvények során népes társa­dalmi küldöttségek látogatnak el mindkét országba, elsősor­ban a testvérvárosokba. Az idei barátsági hét során meg­emlékeznek arról is, hogy 150 esztendővel ezelőtt jelent meg a finn nemzeti eposz, a Kale­vala. A Duna jegéről hozta ki az embert Fleíineait» kitüiiíciésc Buzási József átveszi a kitüntetést Balogh Lászlótól Valamennyien jól emlék­szünk még a januári, februári zimankóra. Buzási József a leányfaluiak közszeretetnek örvendő önkéntes rendőre is gyakran leszaladt azokban a napokban a Duna-partra, meg­nézni, beállt-e már a jég. Ezt tette jttnuár 30-án is. ám a észrevette, hogy a táblákon eqy ember fekszik. Gyorsan elszaladt a legközelebbi ház­hoz, létrát, kötelet kért. Be­futott a menetközben értesített rendőrségi járőrkocsi is. Gyors tanakodás után úgy döntöttek, hogy Buzási József hozza ki a fekvő embert, mert testsúlyá­nál fogva öt biztosabban elbír­ja a jég. A pócsmegyeri ille­tőségű pórul jártat aztán nem kis munkával — már a kabát­ja is a jéghez fagyott —, de si­kerrel a partra segítette. A Dunamenti Regionális Vízmű 56 esztendős hegesztőjének nem ez volt az első életmente­se. Az elmúlt években két al­kalommal is kihúzott a Duná­ból póruljárt fürdőzőket. A Pest megyei Tanács elnö­ki irodájában tegnap bensősé­ges ünnepségen Balogh László, a Pest megyei Tanács elnöke köszönő szavak kíséretében adta át Buzási Józsefnek a Mi­nisztertanács által adományo­zott Életmentő Emlékérmet. Marad a nagymarosi lortaüzem Fel sä járások a f»al pará&n A múlt év ' vége óta nem termelnek a szobi kenyérgyár­ban. A több mint 12 millió fo­rintos rekonstrukció előrelát­hatólag június végére fejező­dik be. Korszerű gyorsdagasz­tó gépeket szerelnek fel, a szo­ciális helyiségeket a legújabb előírásoknak megfelelően ala­kítják ki. Növelik a szállító- kapacitást is, hogy ne ismét­lődjenek meg a sok- panaszt kiváltó késedelmek az Ipoly menti községekben, ahol főleg dologidőben türelmetlenked­nek a vásárlók. A szobi üzem 30 dolgozója a második félévtől két mű­szakban dolgozik majd azért, Diáktanfolyamok Viscgrádon Kezdődik a gvepsíszezon Évről évre növekvő tábora van a gyepsízésnek. A Pilisi Parkerdő Gazdaság idegen- forgalmi vállalata — a Na- turs —, a növekvő érdeklő­désre való tekintettel érdekes programot készít elő az új sportág híveinek. Az április 27-én kezdődő gyepsíszezon- ra felkészülve kialakították a Normafa melletti síháznál a terepet. Május közepéig kon­dicionáló tréningekkel segítik a felkészülést, majd az ekkor a már megerősödő gyeppá­lyán lehetőség nyílik a lesik­lásra is. A vakáció idejére a viseg­rádi jurtatáborban, az eddi­gi lovas, tenisz és idegennyel­vű oktatás mellé felsorakoz­tatják a gyepsíprogramot is. A tervek szerint tíz turnusban fogadják azokat a kisdiáko­kat, akik e sportággal kíván­nak ismerkedni. A gyepsíhez szükséges felszerelés kölcsön is beszerezhető. Baleset a MAV-állomáson A kerekek alá znlaant Elvétette az ugrást. Vácott, a vasútállomáson, a Buda­pestről Nagymarosig közleke­dő személyvonatra akart fel­ugrani Hoffentráger János 42 éves férfi. A szerencsétlen em­ber a mozgó szerelvény alá zuhant és a kerekek mindkét lábát levágták. Gépkocsival karambolozott. Inárcson Botlik József 21 éves segédmunkás kerékpárjával áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahoi összeütközött egy szabályosan haladó sze­mélyautóval. Botlik József sú­lyosan meg:érült. Szcmcttartónak ütközőit. Gödöllőn Udvari József 18 éves segédmunkás segédmoto­ros kerékpárjával áttért az út­test bal oldalára, s ott egy sze­méttartó edénynek ütközve felborult. A segédmotoros, aki ittas állapotban volt, megsé­rült. Jogosítvány nélkül. Magló­don Bakonyi Ferenc 55 éves tsz-tag segédmotoros kerék­párjával ittas állapotban az útpadkára hajtott és felbo­rult. A figyelmetlenül közle­kedő ember, aki a balesetnél megsérült, jogosítvánnyal sem rendelkezik. 1 A rendőrség a balesetek ügyében tovább folytatja a vizsgálatot. hogy elláthassa Verőcemaros­tól Letkésig finom pékáruval és jó minőségű kenyérrel a körzet lakosságát. Bár a Dunakanyar bal part­ján a szobi felújítások jelen­tik a központi programot, más feladatok megoldására is ké­szülnek a vállalatnál. Nagyma­roson tortagyárnak nevezik azt a cukrászüzemet, melynek kérdéses jövője a közelmúlt­ban dőlt el. A hat szakember­nek nem kell új munkahelyet keresnie, az üzem tovább mű­ködik. Mint eddig, ezután is részesedik Vác, Budapest és Szentendre boltjainak forgal­mából. Ennek persze az a fel­tétele, hogy kicseréljenek né­hány elavult, berendezést, tel­jesíteni kell az élelmiszeripar­ban előírt követelményeket. Megértek a feltételek a váci tortaüzem felújítására isi Vá­cott teljes rekonstrukcióra ke­rül sor. K. T. L 1 nyaraló kertjében Zuhanyozó napxncléggcl A napenergia hasznosításá­hoz szükséges, úgynevezett napkollektorok gyártásával itthon most már csaknem tíz vállalat foglalkozik, s termé­keik általában a lakások, nö­vényházak melegvíz-ellátását, fűtését biztosítják a napsugár­zás segítségévei. A gyártók köre nemrégiben a Villamos- szigetelő- és Műanyaggyárral bővült, amely napkollektorral felszerelt, s így meleg vízzel is szolgáló kerti zuhanyzót kínál az idei nyárra. A zuhanyozóállvány pvc-csö- vekből készült, s a másfél négyzetméteres napkollektor is nagyobbrészt műanyag ele­mekből ál!. Ezért a berendezés viszonylag olcsó. Napon a spirálisan összete­kert műanyagcsőbert a bemie levő 20—22 liter víz fél óra alatt akár 60 Celsius-fokra is felmelegedhet, de a víz hő­mérséklete kissé borúsabb idő­ben is elérheti a 35 fokot. A kollektor csatlakoztatható a kerti vízhálózatra. t A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Agnes. — DCCT tirovrf U its I AD Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: (Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: |Budapest, iPf. 311. Irányítőszám: 1446. — Kiadja a ILO I iVitU I ti fl 11\ l n' Hírlapkiadó vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. — Szerkesztőségi titkárság: 142-228. ...................................■- 1 fiOKSZEBKESZTÖsEgEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. 2301. Telefon: 11-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 83 . 2030. Telefon: 45-358. (Gödöllőt Hírlap, Gödöllő, Sz abadság út 2. Pf 14. t21f>0. Telefon: 20-796. Monori Hírlap, Monor, Kossuth u. 71'. Pf. Bli., 2201. Telefon: 137. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2759. Telefon: 398. — Váci Hírlap, Vác, Lenin út 15 Pf 32 2601 Telefon- 10-095. — A lapot előállííia a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: (Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a' Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: B oldal 180 Ft 13 oldal 2 20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 253,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: Sl«,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index: •25 064 HU), ISSN «183—2600 {Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5167 {Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN «133—2651 (Monori Hírlap), ISSN «133—2700 {Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci Hírlap). '

Next

/
Thumbnails
Contents