Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-18 / 90. szám
4 1985. ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK Az oktatási törvénytervezetről A közös gondolkodás eredménye Gödöllői vendégszereplések Változatos kínálat Urbán Tamás fotótárlata Kiáltó felhívás az ifjúságért szakoktatás irányítását a művelődési miniszter a szakmai tekintetben illetékes miniszterrel, illetve az országos hatáskörű szerv vezetőjével együtt látja el. Maguk döntenek Kimaradt az oktatási intézmény szabad megválasztásának alapelve, hiszen az imponáló elvnek egyelőre nincs valóságfedezete. A gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatban az a végső álláspont, hogy az oktatási intézmények természetesen együttműködnek az e célra létrehozott speciális intézményekkel, de a gyermek- és ifjúságvédelem minden porblémája nem szorítható be az oktatási törvénybe, hiszen itt több tárca közös feladatáról van szó. A felnőttoktatás kapcsán deklarálták a regionális tanácsok létrehozásának lehetőségét. Az együttműködés kiterjedhet a képzés, kutatás, közművelődés, sport és kollégiumhasználat területeire. Pontosabban megfogalmazták, azt is, mi tartozik az alap- és mi a továbbképzés körébe. Konkretteálták az intézményi önállóság garanciáit. A felsőoktatási intézményeknek joguk van minden olyan ügyben véleményt nyilvánítani és javaslatot tenni, amelyben a döntés joga a miniszteré. Ugyanakkor az intézmények maguk dönthetnek olyan szakmai kérdésekben, mint a tanterv, tantárgyi programok, követelményszint, vizsgarend, felvételi, kutatási témák. Az intézményeken belül tovább folytatják a nagyobb szervezeti egységek, az intézetek kialakítását. Bővülnek a hallgatói jogok. A diákok véleményt nyilváníthatnak az oktatók munkájáról és a tanszékek kötelesek a kérdésekre érdemi választ adni. A törvén^terye_2»tbeq sze- ’repel, hogy a'Ml igát óé vendéghallgatóként, áthallgató diákként más egyetemek óráira is bejárhatnak, bizonyos tárgyakat indexükbe felvehetnek. Ha anyagi helyzetük megkívánja, a tanulás mellett munkát vállalhatnak. Nagy Emőke bemutatkozzon itt a közönségnek. így április 20-án 16 órakor és 19 óra harminckor Örkény István: Kulcskeresők című művét a pécsi Nyitott Színpad adja elő. A dunaújvárosi Bemutatószínpad Enn Ve- temaa, észt szerző Szent Zsuzsanna, avagy a mesterek iskolája című komédiájával vendégszerepei, Akinek kirándulni van/kedve, április 27-én csatlakozhat a gödöllői csoporthoz; Miskolcon John Arden Musgrave őrmester tánca című drámáját tekintheti meg. Új, vonzó formák Múzeum és közművelődés Pest megye múzeumi hálózata számos intézménnyel gyarapodott az elmúlt esztendőkben. A múzeumok és kiállító- helyek száma jelenleg negyvennégy. Az országos látogatottsági statisztikákban is előkelő helyet foglal el a megye. Ezt elsősorban a szentendrei múzeumoknak, képtáraknak, közülük is főként a rendkívül népszerű Kovács Margit-gyűj- teménynek köszönhető. A múzeumok és a látogatók száma önmagában még nem minősíti a munkát. Ahhoz, hogy a gyűjtemények közművelődésünkben jelentőségüknek megfelelő funkciót töltsenek be, nem elég a szépen, szakszerűen megrendezett kiállítás. Az önmagukban holt tárgyak életrekeltésében, az általuk közvetített üzenet megszólaltatásához elengedhetetlen a múzeumok és a többi közművelődési intézmény rendszeres munkakapcsolata. E felfogás jegyében erősödik a múzeumpedagógiai tevékenység, amelynek középpontjában a különböző kreatív foglalkozások, a múzeumi tanórák és szakkörök állnak. Ugyancsak az iskolákra és a szocialista brigádokra alapozva szerveződnek és működnek a múzeumi baráti körök. E törekvések megvalósításának fontos feltétele a színvonalas ismeretterjesztő kiadványok megléte, s bár az anyagi lehetőségek szűkösek, e téren sincs oka szégyenkezésre a megye múzeumi hálózatának. A közművelődési és pedagógiai feladatok vállalásában élenjáró múzeumok közé tartozik például az abonyi, az aszódi, a ceglédi, de említhetjük Szobot, Vácot vagy Zebe- gényt is. Legyen szerencsénk. A :as. san-lassan unalomba fulladó, de ennek ellenére is népszerű Kapcsoltam után új játékkal jelentkezett Rózsa György. A beharangozó próbajátékhoz hasonlóan az első éles műsor sem sikerült valami fényesen. A szabályok, a játék felépítése enyhén szólva^ bonyolultak, egyszerűen áttekinthetetlenek. Ez lenne azonban a legkisebb baj, hiszen idő kérdése csupán, hogy megszokjuk. Sokkal érthetetlenebb, miért ragaszkodnak a televíziós vetélkedők készítői annyira a technikához. Minden különösebb cél nélkül használnak villogó, csörgő, forgó berendezéseket, gondoljunk csak Egry János műsoraira. A Legyen szerencsénkben is főszerep jut ezeknek. Bevallom, a jelenlegi játék- kínálatból a Fele sem igaz volt a kedvencem. Mégpedig azért, mert nem lexikális tudást kér számon. Valóban egyenlő eséllyel vetélkedhet bárki. Ebből a szempontból a Kapcsoltam is a műfaj élvonalába tartozott, a kérdések többsége logikai, kombinációs készséget tételezett föl a játékosról, s'csak kisebb részben tárgyi tudást. A másik végpont az Elmebajnokság, ahol az évszámok, nevek, adatok telefon- könyvszerű fölsorolását kívánták a versenyzőktől. Sajnos Rózsa György új agytornája is ebbe az irányba indult el. A mérleg a lexikális ismeretek felé billent. S mivel a játszani jelentkezők elsősorban nem erre számítottak a versenyzők és a műsorvezető egyaránt kínos perceket éltek át. Ráadásul a nyeréshez a tudás sem volt elegendő, amint azt a Pest megyei tanítónő példája is igazolja, akinek nem kedvezett a szerencse, s a játék végén mindent elveszített; amit jó válaszaival szerzett. Elképzelhető persze, hogy a játék kinövi ezeket a gyermekbetegségeket, legalábbis bízunk ebben. Legyen szerencsénk ...! Stúdió S3. Hányán tudják vajon a televízió kulturális hetilapjának nézői közül, hogy Némi aggodalommal figyeltük novemberben a feszített tempójú vitát az oktatási törvénytervezetről, attól tartva, hogy a szűkre szabott idő nem lesz elegendő az átgondolt véleménynyilvánításira. A tények rácáfoltak kételyeinkre, hiszen csaknem 2000 oldalnyi hozzászólás, javaslat érkezett be, számos elvi és gyakorlati jellegű észrevételt tettek a pedagógusok, tisztázódtak a vitatható megfogalmazások, több bekezdés részben vagy teljesen kikerült a, tervez étből, másutt a szövegezést pontosították. A minisztériumi sajtótájékoztatón láttuk a javított változatot: citromsárga vastag filctollal soronként áthúzták a javítandó részeket. Csak úgy sárgállottak az oldalak, a tervezet háromnegyed részét átírták. Jó volt látni ezt a ke- resztül-kasul javított példányt, mert kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy figyelembe veszik a pedagógusok véleményét. Érdemes volt tehát a kifogásokat, ellenvéleményeket szóvá tenni. Jó tudni, hogy ami végül is összeállt, az tényleg a közös gondolkodás eredménye. Nevelés és tanítás Nézzük most a tényeket: sokan kifogásolták, hogy a tervezetben legtöbbször csak az oktatás szó szerepel és ez mintha arra utalna, hogy a ne- velés másodrendű kérdés. Ezért a szóhasználatot korrigálták és mindenütt nevelés- oktatást említenek. Bírálat érte a tankötelezettséggel kapcsolatos álláspontot, is. A kritikát figyelembe véve, a törvényjavaslat ugyan változatlanul teret hagy a majdani rugalmas iskolakezdésnek, de a tankötelezettség korhatáművészeti, közművelődési életünk korántsem olyan szürke és egyhangú, amilyennek a keddenként jelentkező magazin beállítja? A szerkesztésnek az elmúlt évek során kialakultak a sablonjai: felvételek valamilyen színházi vagy zenei előadás próbájáról, előtte, utána, esetleg közben rövid beszélgetés a szerzővel, rendezővel, főszereplővel. Ezt többnyire egy hosszabb lélegzetű interjú követi, utána nagy valószínűséggel filmjeleneteket látunk, esetleg riportot egy forgatásról. Ezen a szerkezeten a műsorvezetők személye sem sokat változtat, eltérés inkább a véleménynyilvánításban van — szerencsére ebiben nem teljesen egyformák. Ritka pillanatai a Stúdiónak, amikor izgalmas, pergő műsorral lepi meg a nézőit. A legutóbbi adás se hideg, se meleg nem volt. A szerkesztési sablonokat ezúttal sem igyekezett elkerülni Baíó György. A témák azonban érdekesebbek voltak a szokásosnál. Tartalmas és sokatmondó beszélgetést folytatott műsorvezető Kulcsár Kálmán szociológussal, amihez jó kiindulási alapul szolgált a híradás Mezei András Magyar kocka című darabjának bemutatójáról. A cigányságról, kultúrájukról készített riport újszerű nézőpontból közelített a kérdéshez, Choli Daróczi József bölcsen megfontolt szavai meggyőzően hatottak. Neumann László operatőrről pedig igazán emberi portrét vázolt föl Baló György. A műsort záró kulturális ajánlat azonban a szokásosnál is egysíkúbb, esetlegesebb volt. Mindez meglehetősen kevés és vérszegény egy olyan televíziós magazintól, amely gyakorlatilag versenytárs nélkül birtokolja kulturális életünk bemutatásának jogát. M. Nagy Péter rát a 16-ik életévben jelöli meg. Pontosabban megfogalmazták az intézmények szakmai önállóságénak garanciáit. Minden olyan szervezetükkel és működésükkel kapcsolatos ügyben maguk döntenek, melyet a jogszabály nem utal más szerv hatáskörébe. Egyértelműbb lett a meghatározás az oktatás feltételeinek kérdésében is. Az átírt bekezdés így hangzik: A nevelési oktatási intézményeknek rendelkezniük kell a teendőik ellátásához szükséges feltételekkel. (E feltételek pontos meghatározását a végrehajtási utasítások tartalmazzák majd.) Lesznek garanciák Sok pedagógus — köztük jómagam is — megnyugtatónak azt tartotta volna, ha a jogi garanciákon kívül a fejlesztés gazdasági biztosítékait is rögzíti a törvény. Ezt az igényt azzal az indokkal vetették el, hogy ezekről külön kormányzati intézkedések gondoskodnak. Annyi azonban bekerülhetett volna — mint ahogy a nemzetiségi iskolákra vonatkozó cikkelybe bekerült —, hogy az állam szervezetten gondoskodik a nevelési-oktatási feltételekről. Mert ha ez evidens, akkor itt is fölösleges kitétel, ha meg nem, akkor jó lett volna általában véve, az összes iskolára vonatkoztatva is kimondani. Az átdolgozás során pontosabban körvonalazták a tanulók és tanárok jogait, illetve kötelességeit. Közkívánatra kikerült a tervezetből az a bekezdés, amely a képesítés nélküliek alkalmazását szentesítette és helyette teret kapott az a gondolat, hogy a pedagógus közfeladatot ellátó személy. Az érdekelt minisztériumok , és szaktárcák körében nagy vitát kavart á középfokú szakoktatási intézmények irányításának kérdése, ugyanis a gazdaság érdekeire hivatkozva a mainál szélesebb hatáskört igényeltek a szakmai képzés helyi és központi irányításában. A viták eredményeként kialakult álláspont az, hogy a Gödöllőn, a művelődési központban rendezett színházi előadások évek óta eseményszámba mennek. A kaposvári színház vendégszereplésének híre futótűzként terjed a környéken és a fővárosban. A bemutató előadások után azon frissiben megtekinthetők a darabok. Ez ideig elsősorban a kaposváriak találtak második otthonra a művelődési központban. Újabban kísérleteznek azzal, hogy a többi vidéki színház is Egy iskolai osztállyal együtt nézem a képeket. Csak kevesen nevetgélnek értetlenül, a többség arcán a megdöbbenés tükröződik. Igaz, hogy naponta olvasunk az újságban gyermekbalesetekről, tudjuk, hogy a bűnözési statisztikák rengeteg fiatalkorút tartanak számon, közismert az alkohol és a dohányzás káros hatása és az. hogy fiatalok tízezrei kerültek kapcsolatba a kábítószerrel. Mindezt tudjuk, de más látni is ugyanezt: kendőzetlen őszintéségű, olykor egyenesen nyers fogalmazású fotókon. A kiállítás célja pedig éppen az elrettentés. Lesz-e gyümölcse a fának .címmel rendeztek fotókiállítást Urbán Tamás felvételeiből a KISZ KB székhazában az egészségügyi világnap alkalmából. A téma, az apropó előre sejteti, hogy a látogató nem száimíthat művészfotókra. Egyszerű,, tiszta eszközökkel készült fotográfiák ezek. Még akkor is, ha néhány felvételen érződik némi mester- kéltség, az elérendő cél érdekében. A tárlat bevezető részében az ifjúság többségének életéből villantanak föl pillanatokat a fotók: szórakozó, tanuló, sportoló fiatalokat látunk. Majd hosszan sorakoznak a szerencsétlen, kisiklott sorsokat dokumentáló képek: tragikus gyermekbalesetek, elesett leányanyák, sivár munkásszállók, rideg börtönök, alkoholisták, narkósok. Valóban elrettentők ezek a fotográfiák, de figyelemkeltők is egyben. Kiáltó felhívás a tárlat mindenkihez, aki az ifjúság sorsáért felelős lehet. Rontja azonban az anyag hatását a néhány túlságosan didaktikusán megkomponált felvétel és a nem kellően hatásos magyarázó szöveg, M. N. P. ■Tv-FI GYE ÉŐ B hHeti filmtegyzetb Maraton életre-halálra Mozgalmas Jelenet a Maraton életre-halálra című filmből Időről időre felbukkannak híradások a világlapok hasábjain, s a kisebb újságokban is a bujkáló nácikról, a máig felelősségre nem vont tömeggyilkosokról. Josef Men- gele, az egyik leghírhedtebb háborús bűnös pedig, a halál orvosa, szinte naponta szerepel a hírekben. Pedig a rémségek óta eltelt négy évtized. S mégis, az akkor történtek mindmáig nem felejthetők. Hogy a halálgyárak túlélői emlékeznek, a2 természetes. Ha valaki, ők aztán igazán képtelenek a felejtésre, még ha meg is próbálják valahová a tudatuk aljára visszaszorítani az iszonyatos emlékeket. De az már kevésbé tűnik természetesnek, hogy azok is emlékezzenek, akik akkor, a második világháború idején, még nem is éltek — vagy éppenséggel azok is, akik a háború után születettek gyermekei. Csak hát pontosan ezeknek kell újra és újra megidézni a nácizmus rémtetteit, az ember- és népirtás apokaliptikus szörnyűségeit, hogy az emberiség emlglfejetéjí^, soha,Jy, ne .es-, hessenek ezek a véres esztendők. Hogy mostanság is egyre- másra készülnek művészeti alkotások — filmek például — erről az időszakról, direkt- ben vagy áttételesen, az alapjában véve erre a kollektív emlékezni és emlékezetben tartani óhajra vezethető visz- sza. Látszólag távol van a nácizmus rémségeinek idézésétől az az új amerikai film, melyet mától játszanak a mozik. A nálunk is igen jól ismert rendező, John Schlesinger, ebben a Maraton életre-halálra című filmben első pillantásra csak egy politikai felhangokkal dúsított bűnügyi történetet mesél el. Hőse, a New York-i egyetemista, Babe Levy, gyanútlan és naiv fiú, akit a hírhedt McCarthykorszak áldozatául esett apjának a rehabilitálása foglalkoztat, de egy véletlen belekeveri 'á legbonyolultabb játszmába: bujkáló nácik és kettős ügynök elhárítótisztek élethalálharcába. És itt lép be a nem felejthetünk motívuma. Szeli, a haláltáborok Fehér Angyala (nem nehéz felismerni, hogy Mengele szolgáltatta hozzá a modellt), nemcsak azért veszélyes még mindig, mert a túlélő nácik titkos szervezetének összeköttetései állnak a háta mögött, s mert a zsidó áldozatoktól összerabolt mérhetetlen kincsek fölött rendelkezik, és ez is roppant hatalmat ad neki és társainak —, hanem főként azért veszedelmes, mert a gondolkodásmódja, a náci-fasiszta elvei változatlanok, s mert ezek az elvek rombolóbbak lehetnek minden hatalomnál. és vagyonnál. Babé ebbe a monstre játszmába keveredik bele, s mint afféle magányos cowboy, az igazság és az emberiség bajnoka, végül is leszámol Szeli-lel. Egy látványos, jelenetben, a Central Párfe: óriási''Víztisztító" "uzéfn- csarnokában., Szeli saját tőrébe zuhan, s meghal. Aki megnézi a filmet, az a meglehetősen bonyolult, sőt, túlbonyolított sztori miatt talán nem érzékeli majd rögtön, hogy itt a két remek színész, Dustin Hoffman (Babe) és Laurence Olivier (Szell) nemcsak a szokásos krimipárbajt vívja, hanem többről van szó. De annyit talán mégis észrevesznek a nézők (a fiatalabbak is), hogy itt nem egyszerűen egy szokvány rossz emberrel találkoznak, hanem egy tömeggyilkossal, egy háborús bűnössel, egy fanatikus nácival. A film an- tifasizmusát számos ponton elnyomják a krimiizgalmak, de nem oltják ki. Megtekintésre érdemes film, amelyen még el is gondolkodhatunk. Mégis, kinek az élete? Filmváltozatát láthatjuk most annak a színdarabnak, melyet már második évadja a budapesti Madách Színház is műsorán tart. Brian Clark amerikai író műve, a Mégis, kinek az élete? eredetileg azonban tévéjáték volt. Abból írta a darabot, s a darab sikere nyomán a filmet. A mozikban tehát most a róka harmadik bőrét szemlélhetjük. Ami persze nem ritka eset; élelmes szerző annyi bőrt húz le a kelendő témáról, ameny- nyit csak lehet. A filmmel azonban nem ez a baj, hanem az, ami már a színpadi változattal is baj volt. Az tudniillik, hogy egy manapság felkapott témárói, az euthanáziáról, azaz a jó. ä könnyű halálról — vagy a gyógyíthatatlan betegeket a halálba átsegítő orvosi beavatkozásról, mert az eutha- názia ezt is jelenti — olyan nyúlósan giccses történet, illetve olyan szirupos, könnyzacskókait masszírozó stílus keretében és segítségéve! beszél, hogy meghatódás és el- töprengés helyett a néző inkább mosolyog és hümmög. Szépen, ember módjára elmenni az életből — nagy tudomány. Keveseknek adatik meg. Akit gyógyíthatatlan betegség sújt, vagy olyan balesetet szenved, amelynek következtében élő halottá válik, abban, ha a tudata ép marad, elkerülhetetlenül felmerül a gondoláit; nem várja meg, míg a szenvedés, a fájdalmak, a kínok kivetkőztetik emberi mivoltából, vagy míg belebolondul a cselekvésképtelenségbe, s nem teszi pokollá a környezet életét sem, hanem szép csöndben átsegíti magát a túlsó partra. A film szobrász hőse azonban, aki egy autóbaleset következtében gerinctörést szenved, s ettől nyaktól lefelé teljesen megbénul, maga nem nyúlhat a méregpohárért. Ezt csak attól az orvostól kaphatná meg, akit viszont esküje kötelez a minden körülmények közötti gyógyításra, az élet feltétel nélküli védelmére. Az igazi konfliktus tehát itt rejlik: az emberség és az orvos etika, a méltányosság és a konvenciók ellentmondásaiban. De a film nem erről beszél, hanem meghatódva önnön könnyfacsarö szén ti menta! izmusától, a vasárnapi magazinok hatásvadász, felületes és giccses f>i- portiai stílusában szenveleg, azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy jól megrí- kafia a nézőket. Ezt a művészi (?) élményt. azonban hagymavágás közben is megszerezhetjük. Takács István
