Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-10 / 83. szám

OLÉD3 A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX ÉVFOLYAM, 83. SZÁM 1985. ÁPRILIS 10., SZERDA Tornacsarnok, reggeltől estig Bekerül a civil is a pályára A szaunát még kevesen ismerik férfiak napja, míg kedd, csü­törtök ű nőké. A nők közül többen veszik igénybe a szau­nát mint a férfiak közül. Meg nem teljes a hely kihasználá­sa. Aki rendszeresen szauná- zik, az vallja, hogy ezért érde­mes a 20 forintos belépődíjat megfizetni, ugyanis ez az ára. Egy-egy szaunázás után való­sággal kicserélődik, megfiata­lodik az ember — állítják a rendszeresen ide járó vendé­gek. Életkoruk szintén széles skálájú. — Hogyan illeszkednek a kulturális programok a sport- rendezvények sorába? — A városban más ilyen be­fogadó képességű, zárt terem nincs. Ezért tartottunk és tar­tani is fogunk a sportesemé­nyek mellett koncerteket. Így igen sokan eljöhetnek kedven­ceik meghallgatására. A gazda­ságosság is azt kívánja, hogy ha üres a szombat vagy a va­sárnap, akkor azokat is ki kell használni. A koncertek miatt sportrendezvény és edzés még nem maradt el, mert a sport érdekét tartjuk elsődlegesnek. A városnak készült — Mit várhatunk a továb­biakban? — A tornacsarnok lehetősé­geit színvonalas sport, kultu­rális és tömegsport rendezvé­nyekkel fogjuk a jövőben is kihasználni, figyelembe véve a város és vonzáskörzetének igé­nyeit, érdeklődését. Igyek­szünk az anyagi lehetőségek­hez mérten néhány sport- vagy szórakoztató „csemegét” is be­sorolni. Ezt az épületet azért tervezték, azért készítették, hogy a város használja. Erre szeretnénk sok alkalmat te­remteni — mondta Veres At­tila. Kiss Sándor Olvasónk levele Gondolatok az eboltásról A gazdáknak sem mindegy Az eboltások miatt emel pa­naszt — mint levelében emlí­ti, immár harmadízben — Za- nathy Endre nyugdíjas, Ceg­léd, Sáska utcai lakos. — Harmadszor szólok amiatt, hogy Cegléden nem veszik figyelembe az idős la­kók érdekeit, pedig sok idős ember tart kutyát a háznál. Hirdetmény kevés kerül ki közszemlére, falragaszként az utcákra. Az újságban is csak egyszer jelent meg az eboltás- ról szóló híradás. Olvasónk emellett nemcsak a tájékoztatást tartja hiányos­nak. A továbbiakban írja: — Lehetetlen állapot, hogy idős emberek 2—3 kilométer­re menjenek az eboltás szín­helyére, vonszolva, pórázon, madzagon rángatva kutyáikat oda, s vissza. Nincs minden­kinek autója, hogy házőrzőjét abban vigye az oltás színhe­lyére. Az utcai forgalomhoz nem szokott házőrző veszélyt jelent a közlekedésben is, mi­vel kerítésein kívül nem lehet úgy bánni vele, mint házon belül. Kizárt dolog, hogy ne lenne Cegléden belterületen is 3—4 olyan hely. ahol az ebek védőoltását le lehetne bonyolí­tani. A gyepmesteri telep e célra évekig jó volt, most egy­szeribe miért nem felel mec? Ebben az évben csak a saját kutyám oltását figyeltem mr? alaposabban. A hirdetmény szerint, amelyet sikerült fel­fedezni, a IX. kerületben la­kók számára a vásárteret je­lölték meg e célra, március 20-án, délután 14—16 óráig. — Én kutyástól úgy délután három óra felé érkeztem a helyszínre, vagy nyolcvana- diknak. Két helyiségben vé­gezték a nyilvántartást, az oltáshoz viszont csak egy ál­latorvos jutott. Szérumkészle­te elfogyott. A gyepmester ment újabb szérumadagért, jó fél óra múltán jött vissza, ol­tóanyag nélkül. Ám az állat­orvos valamennyi oltóanyagot csak előkerített és így az eb­oltás 45 percnyi várakozás után folytatódott. Az eső köz­ben szemerkélt, bőrig áztunk, mire hazatértünk. — Két éve, hogy a főállator­vossal beszéltem — említi le­vélírónk —, ő akkor azt mond­ta, hogy nem engedi meg, hogy állatorvosai ne megfele­lő helyen olthassák a kutyá­kat. Sőt, azt is említette, hogy ha valaki, például idős ember. nem tudja a jószágot a kijelölt helyre vinni, akkor szólni kell valamelyik állatorvosnak, aki a helyszínre megy. — Évente egyszer van ebol­tás — fejezi be levelét Za- nathy Endre nyugdíjas. — Jobban, rugalmasabban kéne szervezni ezt a fontos felada­tot. Szervezés kérdése talán az egész. Nem kéne a város lakói közül oly sokaknak átmenni az ilyen eboltással járó tortúrán. Kamatozhat-e a tudománya? Értéke folyton bizonyítandó Kíviilrekedt egy megálmodott világon tébe. Gyerekeket nem is lát­tam magam körül. Egy távoli rokonunk, Szta- nyik Jánosné, aki pedagógus volt, vette észre, hogy nem vagyok szellemi fogyatékos. Ettől kezdve sokat foglalkozott velem. Elintézte, hogy külön­bözeti vizsgával átkerüljek a normál iskolába. Esztétikai szempontok miatt azonban itt sem engedtek rendszeresen is­kolába járni. Vizsgára is csak miniszteri engedéllyel bocsá­tották. Űjra magántanuló let­tem, nélkülözve a gyermekkö­zösséget. Magántanuló és ma­gánköltség: ez a két fogalom iskolaéveim kezdetén egymás­ból következett. Később tud­tuk meg, hogy minden magyar gyermek számára ingyenes az oktatás... m Magyarországon körülbelül 100 ezer családban él mozgás- sérült ember. Életüket a leg­nagyobb jószándékkal próbál­juk segíteni, anyagi felaján­lásokkal, speciális intézmé­nyek létrehozásával — mes­terséges szigeteket építve ezzel egy természetes világban. Be­szélgető partnerem, Kásik La­jos ceglédi történész így vall életéről. n W — Születésemnél orvos nem volt jelen. Agyvérzéssel jöt­tem a világra. Évekig tanyán éltünk. 1957-ben visszakaptuk a földünket, ott gazdálkod­tunk. Családomon kívül akkor még más közösséget nem is­mertem. Teljes védettségben töltöttem eszmélésem idejét. Még ma is érzem a föld sza­gát. Később beköltöztünk a városba. Ott találkoztam elő­ször gyerekekkel. Akkor úgy éreztem, elfogadtak engem, hisz’ játszottak velem! Ma már tudom: anyám cukorral, süte­ménnyel csalogatta be őket az utcáról. Egyszer csak ez a közösség is megszűnt. Mindannyian is­kolába kerültek, más lett az életük. Én még akkor nem tudtam, mi az az iskola, pe­dig már 10 éves voltam. Eb­ben az időben ismertem föl, hogy fizikai állapotom más, mint a többieké. Az első nagy csalódás 14 évesen ért. Ekkor láttam be, nem lehetek kocsis. Először fogtam föl, hogy kí­vül rekedtem egy megálmo­dott világon. Hasonló korú tár­saim már befejezték az isko­lát, elkezdődött a kamaszkori szerelmek ideje. Az én életem­ből azonban kimaradt a tánc­iskola, az intimebb kapcsola­tok. Mint ösztönös biológiai lény, úgy éreztem, nem létez­hetem tovább. — Ezek a legszívbemarko- lóbb emlékeim. Szüleim sem tudtak teljesen azonosulni a helyzetemmel. ■ Ügy próbáltak védelmezni, hogy teljesen el­zárták előlem a világot. Nem készítettek föl arra, hogy az én állapotomban az állandó kudarc épp oly természetes, mint az előítéletek. Iskolába, illetve iskolaközelbe elég ké­sőn kerültem. 11 éves korom­ban írattak be a kisegítő isko­lába, ahol mint magántanulót fogadtak. Kizárólag vizsgázni járhattam be az iskola épüle­Nyelves, májas ínyenceknek A hagyományos és bevált készítmények mellett új ízekkel, új termékekkel is jelentkezik a piacon a PENOMAII ceglédi gyá­ra. Az aromás termékcsalád, melyből készül májas, nyelves és húskrém is, kedvező fogadtatásra talált a vásárlók körében. Képünkön: aromás nyelvest töltenek. Apáti-Tótb Sándor felvétele »V* w — Az általános iskolában kitűnő tanuló voltam, szeret­tem volna gimnáziumba kerül­ni. Nem vezetett sima út aj alma mater felé. Anyám szin­te térden csúszva könyörgött a gimnázium akkori igazgató­jának, aki azitán megsajnálta őt, engem pedig felvett leve­lező tagozatra. Fordulópont volt ez az életemben, hiszen ekkor — 19 évesen — kerül­tem először igazi közösségbe. Sokáig verejtékeztem az iz­galomtól, mire sikerült elsajá­títanom a legalapvetőbb visel­kedési szabályokat. Amikor a mellettem lévő padban viccet meséltek óra alatt, én hango­san, dübörögve röhögtem a csattanón. Nem tudtam, hogy nem szabad. Hangszálaim bé­nultsága és állandó szorongá­somból táplálkozó görcsös me­revségem miatt két évig meg sem mertem szólalni osztály­társaim előtt. A szó szoros ér­telmében attól féltem, hülyé­nek néznek. Szerettem volna láthatatlanná válni, vagy a pad alá bújni, hogy senki ne vegye észt*e, létezem. — Kitűnőre érettségiztem. Csodákat vártam ezután, úgy éreztem bizonyítottam. Azon­ban csoda nem történt. Váro- sünkban nem tudtak foglal­koztatni. Űjabb bizonyítási le­hetőséget kerestem Felvéte­liztem az egyetemre. Egyéb­ként még ma is lételemem, hogy bizonyítsam, teljes érté­kű ember vagyok! Emiatt szinte soha nem tudok igazát, feloldódni. Egyetemi éveim gyönyörűek voltak. Majdnem feledni tud­tam a kezdeti vegetatív idő­szakot. Pozitív emberi kapcso­latokat alakítottam ki, bátor voltam, felszabadult. El mer­tem mondani szabadon a vé­leményem, odafigyeltek rám, tudták, nem vagyok szellemi fogyatékos. Előítéletektől nem kellett tartanom, fontos lehet­tem. Itt éltem először termé­szetes emberi életet. Értékké­pet alakítottam ki önmagám­ról. Ez valóságos diadal volt számomra. Ügy éreztem, ez­után már képes leszek leküz­deni minden akadályt. w — A diploma^ megszerzése után kamatoztatni szerettem volna tudásomat, de hosszú hónapokig nem találtam mun­kahelyet. Két elfogadhatatlan lehetőséget kínáltak Cegléden. Az egyik fizetés nélküli állás volt, a másik kevesebb fize­tést ígért, mint a nyugdíjam. De tudtam, hogy az én álla­potomban csak akkor érezhe- tek viszonylagos önállóságot, ha képes leszek eltartani ma­gam. Hosszú utánjárással, 31 évesen végre munkát kaptam. A városi könyvtár alkalma­zott. Igaz, az egyetemi évek alatt más volt az elképzelé­sem. Egy kis tanulmányhoz anyagot gyűjteni..., kibogozni az összefüggéseket... Ügy gondolom, mostani munkakö­römhöz nem szükséges a drá­gán megfizetett történészi dip­loma, de én nemigen válogat­hatok. Kiss Györgyi Közúti elsősegély Az újfajta járvány ellen Vizsgaköteles tantárgy lesz Rendelet szól arról, hogy 1984. január 1-től az elsőse­gélynyújtás minden gépjár­művezetői tanfolyam vizsga- köteles tantárgya legyen. Vé­kony, igen ritkán és akkor is csupán pillanatokig kapható könyv foglalja össze a legfon­tosabb ismereteket, Cegléden az MHSZ által szervezett kép­zés keretében ez ideig több mint kétszázan barátkoztak az új tudnivalókkal. A kurzusok tapasztalatairól kérdeztük Lo­vas Ottó tanfolyamvezetőt. — Ügy tűnik, nem szorult belénk sok tudomány elsőse­gélynyújtásból. — Papíron nagyon sok ki­képzett elsősegélynyújtó van. Az általános és a középiskolá­ban. rendszeresen folyik kép­zés. és a munkahelyeken is. Csak az a baj, hogy ha bal­eset történik valahol, szinte senki sem akad, aki legalább az elemi ismeretekkel rendel­kezne. Egy tanfolyamot vég­zett diák szinte fölöslegesen megy a helyszínre, leginkább elzavarják. Nemrég jómagam is kis híján hiába igyekeztem volna egy eszméletlenül fekvő embert az oldalára fordítani, mert a körülötte állók hevesen tiltakoztak. — A tanfolyami könyvecske újfajta járványnak titulálja a közlekedési balesetet. — Csak egy adat: a 15 és 40 év közöttiek főleg baleset kö­vetkeztében veszítik életüket. Egyharmaduk azért (leginkább fulladás következtében), mert nem kapott időben segítséget. Ha csupán stabil oldalfekvő, helyzetbe tudta volna valaki őket fordítani, több százan életben maradnak. Persze, a segélynyújtás nem egyedül jó szándék kérdése. Sok id éjé t- múlta könyv és szemléltető tábla van még forgalomban, s általuk egy csomó téves isme­ret. Ám. ha valaki tudja is a segély módozatait, vajon ké­pes-e legyőzni a gyakorlatlan­ság miatt fellépő határozat­lanságot, bizonytalanságot? — Elképzelhető, hogy a tan­folyami ismeretek birtokában igyekszem segítséget adni. ám ha hibázok, csak rontok a helyzeten. A tetejébe még meg is büntethetnek. — Ha valóban jóhiszeműen jár el, és nem tesz többet, de kevesebbet sem. mint ameny- nyit megtanult, úgy gondolom, a hiba ellenére sem büntetik meg. Ráadásul a tanfolyamon csakis olyasféléket oktatunk, aminek a kivitelezésében rendkívül csekély a hibalehe­tőség. Ezeket tulajdonképpen nem lehet rosszul csinálni. Az a rossz, ha valaki nem alkal­mazza. — Mik ezek a teendők? — Alapvető tudásról van szó, mindenféle különlegesség nélkül. Azt szeretnénk elérni, hogy minden gépjárművezető tisztában legyen a vérzéscsil­lapítással, a légutak felszaba­dításával és szabadon tartá­sával. valamint a légzés újra­élesztésével. — Minderre mennyi időt fordítanak? — Összesen nyolc óra áll rendelkezésre. Ez természete­sen kevés. Főleg azért, mert nem tudom az egyéni felké­szülést a kellő mértékben se­gíteni. Szinte lehetetlen pél­dául. hogy valamennyi kötö­zéstípust a gyakorlatban is kipróbáljunk. De azért a leg­fontosabb dolgokat így is min­denki cselekvés közben sajá­títja el. / — Meg is lehet bukni első­segélynyújtásból? — Buknak is, noha nem nagy számban. Az elmúlt esz­tendő afféle türelmi idő volt, idén az elsősegély már szigo­rúan a hatósági vizsga része. A kérdéseket tesztlapokon kapják a leendő gépjárműve­zetők. A sikertelenül vizsgá­zók jó része a sorkötelesek csoportjából kerül ki. Talán, mert kisebb a felelősségük, kevesebb pénzük bánja. V. S. ISSN 0X33—2600 (Ceglédi Hírlap) i I k A ceglédi emberek, főként az idegenek előtt, nem kis büszkeseggel beszélnek az im­pozáns tornacsarnokról, ahol a tömegsport, a testedzés, a minőségi sport, a különböző kulturális rendezvények mel­lett igen színvonalas nemzet­közi sportversenyeket is ren­deznek. — Ebben az épületóriásban a késő éjszakai és éjjeli órák kivételével szinte állandóan zajlik az élet — mondta Veres Attila, a tornacsarnok intéz­ményvezetője, a Kossuth Mű­velődési Központ és a torna- csarnok testnevelési igazgató- helyettese. Térelválasztókkal — Hogyan kezdődik egy át­lagos napjuk? — Kora reggel kitakarítjuk a termeket, az öltözőket és a mellékhelyiségeket, s azután hét órakor kezdődnek az isko­lai testnevelési órák. Ide jön­nek ugyanis a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képzőből, az Egészségügyi Szakiskolából és a Mezőgazda- sági Szakközépiskolából torna­órákat tartani, mert ott nin­csen terem. Egyszerre 2—3 osz­tály végezheti itt az előírt gya­korlatokat. Egymást nem za­varják, mert a teremben tér­elválasztókat használunk. A diákok rendelkezésére áll min­den felszerelés. Ezeket taná­raik felügyeletével szívesen használják. A nagyterem mellett, miköz­ben beszélgetünk, a többi ed­ző, gyakorló helyiségben is zajlik az élet A kondicionáló teremben a súlyemelő kollégium tagjai ed­zenek. Ezek a fiatalok minden nap kétszer gyakorolnak, ki­váló edző felügyeletével. Ám a sport mellett természetesen szakmát is tanulnak, így gon­doskodnak a jövőjükről. Ez a vállalkozás kísérleti jellegű. Más időszakban a felnőtt súlyemelőké a terep. Délután kettőtől négyig a KÖZGÉP NB 1. B-s férfi kézilabdásai ed­zenek minden nap. Természe­tesen a bajnoki mérkőzéseket is itt játszók le. Ezután há­romféle sportág foglalja el a nagytermet egyszerre: a bir­kózók gyúrják egymást, a KÖZGÉP női kézilabda felnőtt és serdülőcsapata és a Vasutas sportakrobata versenyzői osz­toznak a terepen. Most például a karate cso­port tart edzést, 100 fővel. Be­kukkantunk hozzájuk néhány percre. Ossz — hallom a számomra ismeretlen köszönést. Amikor belépnek a terembe, térdelve mondják ezt az edzésre érke­zők. — Nagyon népszerű ez a sportág — mondja fiatal ed­zőjük. — Az önvédelmi szak­ágat oktatjuk. A karate nagy önfegyelmet, kitartást és ke­ménységet igényel. Beletelik 4—5 év is, mire versenyzésre kerül sor. Előnye ennek a sportnak, hogy nemre való te­kintet nélkül bárki tanulhatja, gyakorolhatja. A legfiatalabb köztünk 7 esztendős, a legidő­sebb 47 éves. Férfiak napja Este nyolc óra, jönnek a KÖZGÉP ifjúsági kézilabda csapatának a tagjai. Ők távoz­nak utolsóként a nagyterem­ből. A tornacsarnokban emellett szauna is működik. — Milyen a kihasználtsága, kedvelik-e? — A szaunát hetente 4-szer üzemeltetjük, délután három­tól hétig. Hétfő és szerda a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents