Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-10 / 83. szám
/ 8 1985. ÁPRILIS 10., SZERDA Hírek DIENES BÉLA KÖSZÖNTÉSE Dienes Bélát, a belgrádi magyar nagykövetség kereskedelmi tanácsosát 60. születésnapja alkalmából kedden Ha- vasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára köszöntötte. Jelen volt Ballal László, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács Koren Emil esperesnek, az állam és az evangélikus egyház közötti jó viszony munkálásában kifejtett eredményes tevékenysége elismeréséül, 70. születésnapja és nyugalomba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend. arany fokozatát adományozta. ELHUNYT KERÉNYI GRÄCIA Életének 60. évében, súlyos betegség következtében elhunyt Kerényi Grácia író, költő, műfordító. Temetéséről később intézkednek, tudatja a Magyar Írók Szövetsége és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának irodalmi szakosztálya. EDWARD RUSSEL KILENCVEN ÉVE, 1895. április 10-én született, és 86 éves korában, 1981-ben hunyt el Edward Russel neves brit jogász, a náci háborús bűnösök nürnbergi perében ítéletet hozó nemzetközi bíróság tagja, a német fasizmus gaztetteit leleplező könyv szerzője. A szövetségesek korábbi megállapodása alapján 1945. november 20-án ült össze a nürnbergi nemzetközi katonai törvényszék, hogy lefolytassa a háborús bűnösök perét (ebben még 1943-ban, a moszkvai deklarációban megegyeztek). A német fasizmus tömeggyilkosságaiban és a háború kirobbanásában bűnös személyek, szervezetek felelősségre vonásához a bíróság tagjait és a vád képviselőit a hitleri Németország leverésére szövetkezett négy nagyhatalom — a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország — delegálta. Az elsőrendű vádlottak, illetve a hitleri Németország azon vezetői felett, akiket a szövetségeseknek sikerült elfogniuk, 1946. október 1-én hirdettek halálos ítéletet. Akasztás általi halálbüntetésre ítéltek tizenegy vezetőt, többek között Görin- get, a légierők főparancsnokát, Ribbcntropp külügyminisztert, Kaltenbrunnert, a biztonsági rendőrség vezetőjét, Keitel és Jodl tábornagyokat. 1946. október 16-án a halálraítélteket (Goring kivételével, aki a börtönben öngyilkos lett), kivégezték. Ma kezdődnek a fővárosban Csehszlovák 10 is szaki napok Csehszlovák gazdasági és műszaki napok kezdődnek ma Budapesten. A hétfőig tartó programsorozatot a Csehszlovák Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nagy- követségének kereskedelmi osztálya az MTESZ-szel és a Magyar Kereskedelmi Kamarával együttműködve, hatodik alkalommal rendezi meg. Az elmúlt öt évben a két ország közötti árucsere-forgalom évi növekedése meghaladta a 12 százalékot. Különösen jelentős, hogy növekszik a kétoldalú kooperációs és szakosítási szerződések alapján teljesített szállítások aránya: tavaly az egész évi áruforgalmon belül megközelítette a 40 százalékot. A most kezdődő gazdasági-műszaki napok programjának fő célja, hogy lehetőséget nyújtsanak a csehszlovák és magyar szakembereknek a közvetlen kapcsolat bővítésére, szakmai eszmecserére, a gazdasági-műszaki együttműködés továbbfejlesztésére. A négy nap során elhangzó 20 előadás érinti a magyar— Technikailag is egyre gyorsabban fejlődő világunkban különleges, speciális eszközök, műszerek, berendezések segítik a nyomozó munkáját. A bűncselekmény elkövetésének a helyszínen talált, sokszor szabad szemmel sem látható nyomok és anyagmaradványok megszólaltatása szakértői feladat. Ez a Bűnügyi Technikai Intézet munkatársainak a feladata. — Fotópályázat. A gödöllői művelődési központ fotópályázatot hirdet hivatásos és amatőr fotográfusok részére, Temetők, sírjelek, személyes emlékek címmel. A legjobb képek készítői között 15 ezer forint pénzjutalmat oszt szét a zsűri. A képek beküldési határideje szeptember 30. — Gazdaságosabb buroksértővel. Megyénkben elsőként, Dunavarsányban. a Petőfi Tsz kapcsolt buroksértő gépet kukoricaszárító berendezéséhez. A gép nemcsak jelentősen csökkenti a szárítás idejét, hanem a termény nedvességtartalmától függően tízhúsz százalékos energiamegtakarítást is lehetővé tesz. Falusi turizmus Nagybörzsönyben Hed vetik a külföldiek Az elmúlt szezonban még a Toptours utazási iroda küldte a vendégeket Nagybörzsönybe, azokhoz a házakhoz, ahol szobát adtak ki a falusi turizmus kedvelőinek. A festői szépségű hegyi településen ideális körülmények között tölthetnek el egy-kót hetet nagyvárosi családok. Nagyszerű kirándulóhelyek találhatók a község környékén, s felejthetetlen élményt jelent a hamisítatlan falusi környezet gyereknek, felnőttnek egyaránt. Több család is bekapcsolódott a falusi turizmus kiszolgálásába, de mivel az iroda meglehetősen rendszertelenül küldte a vendégeket, ebben a szezonban a Dunatours-rál szerződtek. Tavaly gondot jelentett az is, hogy az üdülők nem juthattak szervezett étII AD IO ES TV MŰSORÁBÓL 14.00: Rádiós és humorista 14.40: Szórakoztató antikvárium 16.20: Slágerről — slágerre 17.00: Hírek. Ütközben 17.05: Sportközvetítések 17.45: ötödik sebesség 18.30: Ritmus! 19.00: Hírek. Ütközben 19.05: Magyarország—Jugoszlávia úszóviadal 19.30: Moszkvából érkezett 20.05: Kataklizmák és más biológiai tévelygések 21.00: Hírek. Ütközben 21.05: Nemzedékek 22.00: Böngészde a Zenei Antikváriumban 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből 24.00: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: Bécsi klasszikus zene 10.08: Berlioz: Faust elkárhozása Közben: 11.05: Pillanatkép 11.10: Az operaközvetítés folytatása 12.18: Zenekari operarészletek 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Szonda 13.45: Kamarazene 14.30: A rocktörténet nagy előadói 16.00: Zongorahangverseny 18.30: Szlovák nyelvű műsor 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Külföldi tudósoké a szó 19.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 20.00: Népdalfeldolgozások 20.27: Magyar zeneszerzők művei A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ ELSC MOSZKVAI IDŐ SZERINT! 8.00: Híradó 8.35: „A győzelem stratégiája”. Film. VII. rész 9.35: Együtt a család 9.55: Filmutazások klubja 10.55: Dokumentumfilm 11.25: Hírek 14.30: Hírek 14.50: Dokumentumfilmek 15.35: Koncert 15.55: Tudósítóink jelentik 16.25: Hírek 16.30: A. Golovin: Vonósnégyes 16.50: A Dicsőség Érdemrend viselőiről 21.10: Foglalkozása: basszusgitáros 21.50: Opera-művészlemezek 22.45: Emlékezetes dzsesszhangversenyek 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 9.15: Tévétorna 9.20: Egy osztályba járunk 9.50: Delta 10.15: Az isztambuli vonat 11.20: A fényképezés úttörői 11.45: Képújság 16.25: Hírek 16.30: Közönségszolgálat 16.35: A George-szigeti pingvinek 17.00: Operettdalok 17.35: Képújság 17.40: Reklám 17.55: Videoton—Zseljeznylcsar Szarajevó UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés. A szünetben: Esti mese 19.45: Tv-híradó 20.15: Kék fény 21.30: Szó — zene — kép 22.10: Gondolkodó 22.50: Tv-híradó 3. 23.00: Himnusz 2. MŰSOR 16.50: Képújság 16.55: Zsebtévé 17.25: Mi és a számítógép 17.55: Fókusz 18.35: Szerb-horvát műsor 18.55: Tévé BASIC-tanfolyam 19.25: Pori Jazz 1984 fesztivál 20.00: Mocsár Gábor: Illetlenek 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: Reklám 21.35: Magyarország—Jugoszlávia úszóverseny 22.15: Képújság PROGRAMJÁNAK MÜSORÄBÖ 17.35: „Kalevala” a zenében. II. 18,05: Rajzfilm 18.15: Dokumentumfilm 18.45: Ma a világban 19.00: Vidám hangjegyek 19.15: Az ifjúság és a béke 20.00: „így kezdődött a legenda”. Film 21.00: Híradó 21.35: Labdarúgó KEK. Rapid Wien—Dinamo Moszkva ORBITA-PROGRAM: 1. Bemondó 2. „Fordulat”. Film (96 perc) 3. Hírek (5 perc) 4. „Birjozka” fellépése (35 perc) 2r. Bemondó kezeshez. Ebben az évben azonban már hivatalosan is étkeztetéssel kínálja az utazási iroda a falusi üdülést. Készül ugyanis a szobi Áfész bisztrójának átalakítása. A munkálatok befejeztével melegkonyhás lesz az üzlet. A szolid árakat hazai vendégek is ki tudják fizetni, a turisták zöme mégis külföldről, Bulgáriából, az NSZK-ból és Hollandiából érkezik. csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság határozataihoz kapcsolódó legfontosabb témákat. Külön foglalkoznak többek között az elektronikával, a másodlagos nyersanyagok hasznosításával, a biotechnikával. Csütörtökön Papi bckciilés A felszabadulás 40. évfordulójának tiszteletére tartanak együttes ülést a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága mellett működő papi békebizottságok április 11-én, a HNF Pest megyei bizottsága Steindl Imre utcai székházában. Szeptemberben nyit a feldolgozó Öreg fóliáinál granulátum A SZŐ VOSZ felmérése szerint elsősorban a fólia alatti kertészkedés terjedése nyomán évente már 15 ezer tonna elhasznált műanyag halmozódik fel. Két-három szezon után ugyanis a fóliasátor borítója tönkremegy, cserére szorul. Az elöregedett műanyag megsemmisítése eddig jobbára csak gondot jelentett; holott megfelelő technológiával az eddig veszendőibe ment agro- fólia értékes nyersanyaggá léphet elő. A SZÖVOSZ támogatásával elsőként a Balatonmáriafürdő és Vidéke Áfész létesít agro- fólia-feldolgozó üzemet. A berendezéssel évente 2500 tonna granulátumot állítanak elő. A szövetkezet termelése már jó előre felkészült, megkezdte a felvásárlást. Eddig már több száz tonna fólia gyűlt össze. A gyártás előreláthatóan szeptemberben kezdődik. Ameny- nyiben az első agrofólia-fel- dolgozó üzem tapasztalatai kedvezőek lesznek, újabb üzem építésére is sor kerülhet. Magával ragadta a látvány Találkozó az űrhaj ássál Most harmadik útjára készül Alekszander Szerebrov, a Szovjetunió űrhajósa, a Szojuz T—7 fedélzeti mérnöke, aki 1982-ben, majd egy évvel később ismét járt a kozmoszban. Tegnap a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza újságíróklubjának és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége klubbizottságának vendégeként találkozott a sajtó képviselőivel. A szovjet kultúra házában tartott beszélgetésen Alekszander Szerebrov szólt életútjáról, Termékbemutató nyílik Formatervezési nívód íjjak Formatervezési nfvódíjjal jutalmazott alkotók munkáiból nyílik kiállítás szerdán a Magyar Kereskedelmi Kamara formatervezési központjában. A kiállítás szervezői elmondották: az idén 26 nívódíjat osztottak ki, elismerve az ipar és az építőipar kiemelkedő műszaki színvonalú és formai kialakítású termékeit, s az alkotók munkáját. Azokat a gyártmányokat jutalmazták nívódíjjal, amelyeket iparilag már sorozatban gyártanak, három évnél nem régebben fejlesztettek ki, gazdaságosan előállíthatók, előnyösen értékesíthetők, s ezeken túl tetszetős formai kialakításúak. A pályázatok értékelésébe az OMFB Ipari Formatervezési Tanácsa az idén először bevonta a Kiváló Áruk Fóruma titkárságát. Ennek alapján a formatervezési nívódíjat elnyert termékek automatikusan jogosulttá váltak a KÁF megkülönböztető minőségjelzés használatára. A nívódíjas termékek egy részét a gyártók jelenleg már exportálják is. A 26 nívódíjjal kitüntetett terméket bemutató kiállítás Budapesten a Gerlóczy utca 1. szám alatt mától június 7-ig munkanapokon 10-től 17 óráig tekinthető meg. Itlasan, jogosítvány nélkül Figyelmetlenség utakon Indokolatlanul áttért. Dunavarsányban Horváth László 43 éves diszpécser személygépkocsijával indokolatlanul áttért az úttest bal oldalára. Ott elütötte Molnár László 30 éves lakatos segédmotorost és utasát, Póka László 16 éves tanulót, akik könnyebben megsérültek. Gyermeket gázolt. Érden Deák Viktória 31 éves laboráns figyelmetlenül vezette személygépkocsiját és elütötte a négyéves Nyári Andrást, aki megsérült. Leesett a lovas fogatról. Vecsésen Mátyás Gyula 20 éves szerelő leesett a lovas fogatról és megsérült. Vigyázatlanul. Cegléden Gulyás Róbert nyolcéves gyermek vigyázatlanul egy motor- kerékpár elé lépett, amely elgázolta. Súlyosan megsérült. Felborult. Csömörön Bárány István 20 éves autószerelő figyelmetlenül haladt segédmotorjával és felborult. Utasa, Ritkei László megsérült. Árokba borult. Túrán Tóth A. József 30 éves címfestő, aki ittasan vezette személygépkocsiját és jogosítvánnyal sem rendelkezik, az árokba borult. A férfi megsérült. Megcsúszott. Vácott Kom- játi József 22 éves szobafestő motorkerékpárjával , egy bal kanyarban megcsúszott és feldőlt. Komjáti és utasa, Varga Györgyi 19 éves fodrász köny- nyebben megsérült. Nem adott elsőbbséget. Cegléden Micsinyei Erika 19 éves tanuló személygépocsival megszegte az elsőbbségi szabályt, és összeütközött egy védett útvonalon haladó motorkerékpárral. A motoros könnyebben megsérült. Szabálytalan kanyarodás. Örbottyánban Bitlik János 30 éves szerelő személygépkocsijával szabálytalanul próbált balra kanyarodni és összeütközött egy motorkerékpárral. A motor utasa, Lehoczki Jolán 16 éves tanuló megsérült. A rendőrség a balesetek ügyében tovább folytatja a vizsgálatot. tanulmányairól. Elmondta, miként lett fizikus-mérnök, a műszaki tudományok kandidátusa, hogyan vált valóra gyermekkori vágya, hogy űrhajós lehessen. Az újságírók kérdéseire válaszolva részletesen beszélt azokról a termodinamikai kísérletekről, amelyeket az űrben folytatott, s ecsetelte a Szojuz T—7 űrhajó legénységének mindennapjait. Mint mondotta, fizikusként nem érte sok meglepetés, ám az űrből elébe táruló kép látványa magával ragadta. Egy — az űrhajós magánéletére vonatkozó — kérdésre felelte tréfálkozva: Csak azt sajnálom, hogy nem vettem észre, amikor a fiam hordani kezdte a cipőimet... Orgonahangversenyeh B ach-nm vek Johann Sebastian Bach születésének 300 évfordulója alkalmából orgonahangversenysorozatot rendeznek májusban a Mátyás-templomban. A sorozat öt koncertjén olyan Bach-művek csendülnek fel, amelyek három városhoz kapcsolódnak. Az első hangversenyen, május 3-án, Zászka- liczky Tamás hetet szólaltat meg. Az est Arnstadthoz és Weimarhoz kötődik. A második koncertezi kizárólag wei- mari alkotások szerepelnek Alföldy-Boruss Csilla tolmácsolásában, május 10-én. A május 17-i hangverseny főszereplője Karasszon Dezső, aki weimari és lipcsei műveket játszik. A negyedik és az ötödik koncerten, május 24-én, illetve 31-én Trajtler Gábor és Lantos István ugyancsak a lipcsei éveket idézi fel. Érvényben: április 10-től Valutaárfolyamok Vételi Eladási Pénznem árf. 100 egységre forintban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a) Hollandi forint Japán yen (1000) Jugoszláv dinár b) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár a) Vásárolható 6 026,93 6 399,73 3 317,81 3 523,03 78,62 83,48 441,32 468,62 759,71 806,71 518,56 550,64 35,47 37,67 1 402,37 1 489,11 195,28 207,36 19,00 20,18 3 624,86 3 849,08 16 458,30 17 476,34 549,61 583,61 1 582,93 1 680,85 24,84 26,38 225,26 239,20 28,32 30,08 28,37 30,13 1 873,86 1 989,76 547,31 581,17 4 970,41 5 277,85 legmagasabb bankjegvcimlet: 500-as. b) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-as, r A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — (naponta. — Főszerkesztő: Sági Agnes. — nrPT If TP VCI U ID I A D Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség; Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, F»f. am. Trányítószám: 1446. — Kiadja a fii! Ili L U I L1 n ml n r Hírlapkiadó vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó; Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 043-100 és 336-130. — Szerkesztőségi titkárság: 142-228. . 1 ' "" 1 11 ~ FIOKSZERKESZTÖsEgEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1„ Pf. 18. 2801. Telefon: TI-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin üt S3. 20(50. Telefon: 45-352. [Gödöllői Hírlap, Gödöllő, Szabadság út 2 Pf 14. BMW. Telefon: 20-796. Monori Hírlap, Monor, Kossuth u. 81. Pf. Sil. 8201. Telefon: TJ57. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 8750. Telefon: 398. — Váci Hírlap, Vác, Lenin lit 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szákra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta" Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér T. 1990), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással' a Kin BIß—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal i,80 Ft 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0103—0659 Pest megyei Hírlap (Index: •25 064 HU), ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1857 (Gödöllői Hírlap), ISSN «133-2651 (Monori Hírlap), ISSN «133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-2750 (Väoi Hírlap). JUt II , 1985. április 10. Szerül*» . da. Zsolt napja. A Nap kél 6.06 — nyugszik 19.26 órakor. A Hold kél 1.06 — nyugszik &ai órakor. Megszűnik a csapadék, csökken a felhőzet. Délutánra csaknem mindenütt kisüt a nap. A délnyugati, majd északnyugati szél gyakorta erős, a Dunántúlon néhol átmenetileg viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 17 fok között várható. KOSSUTH RADIO 4.30: Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.15: Kulturális programok 8.20: Tudomány és gyakorlat 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Kálmán Imre operettjeiből 9.49: Fuvolamuzsika gyerekeknek 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Íróvá avatnak 10.35: Ml ez a gyönyörű? 10.50: Verbunkosok, nóták 11.29: Felelet 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma7 12.40: Reklám 12.45: Törvénykönyv 13.00: Dalfclvételek 13.46: Filmzene 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: A magyar széppróza századai 14.25: Operaslágerek 15.00: A Népzenei Hangos Üjság melléklete 16.00: Hírek. Időjárás 18.05: MR 10—14 17.00: ... hogy jobban menjen a munka 17.25: A diadalmas asszony 18.02: Kritikusok fóruma 18.12: Reklám 18.15: Hol volt, hol nem volt.. • 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.30: Esti magazin 19.15: A Rádiószínház bemutatója 20.02: Henryk Szeryng hegedül 30.35: ruceini: Gianni Schicchi 21.30: Amiről a világ vitatkozik 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Haydn: D-dúr vonósnégyes *22.45: Képesítése: biotechnológus 23.00: Barokk zene 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Tarjáni Ferenc kürtön játszik 0.35: Műsorzárás PETŐFI RADIO 4.30: Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Ütközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Konccrtfúvószene 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Népi zene 13,00: Hírek. Ütközben 13.05: Reklám 13.10: A tegnap slágereiből 13.45: jdőjárás- és vízállásjelentés