Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-25 / 46. szám

8 *FST MEt. » f. i 1985 FEBRUAR 25.. HÉTFŐ Gödöllőről Moszkvába Alkotó örökösökhöz méltón Kit ne csábítana a VTT, a moszkvai utazás, főleg ha karnyújtásnyi távolságra van? ötvenen reménykedtek, végül öten örültek az Alkotó örökösök pályázat szomba­ti döntőjén. Nagy csata, szoros verseny zajlott a Gödöl­lői Agrártudományi Egyetem ifjúsági klubjában, s a közönség is jól szórakozott a kitűnően szervezett vetél­kedőn. Négy hónapja hirdette meg a KISZ Pest megyei Bizottsá­ga és a Pest megyei Hírlap az Alkotó örökösök pályázatot. A lapunk hasábjain közolt kér­dések azzal a szándékkal hív­ták játékra a megye ifjúságát, hogy felszabadulásunk negy­venedik évfordulójára készü­lődve számba vegyék szőkébb pátriánk fejlődését, értékeit: nem kívülállóként, hanem mint alkotó örökösök. Három forduló után alakult ki a dön­tő mezőnye, s a tíz legjobb csapat szombaton nyilvános vetélkedőn mérte össze tudá­sát Ha k fordulókat értékelve azt írtuk, hogy rengeteg bú­várkodást, felkészülést igényért' a helyes válaszok megadása, akkor most tovább fokozhat­juk a jelzőket, mert a döntő a korábbiaknál nehezebb pró­ba elé állította a résztvevőket. Feledj/ Péter játékvezető nem­csak a történelmi, kulturális ismereteket kérte számon, ha­nem a mindennapi tájékozott­ságot is. összefogott kitűnő munkájával Igazán jeleskedett. Különösen izgalmas volt az a feladat, amikor a fiatalok­nak arról kellett beszélniük, hogyan képzelik el települé­sük fejlődését, jövőjét az ez­redfordulóig. A dahasíak pél­dául már városnak álmodták meg lakóhelyüket, amely nem szűkölködik művelődési és sportin tézményekben,, ahol elegendő a lakás, fejlődik az ipar, a kereskedelem és a Fehérakác Tsz világhírnévre tesz sziert. A vágyak ritkán szakadtak el a valóságtól, mert a települések jelenét, meglévő gondjait ismerve — gyakran számadatokkal, a hivatalos fejlesztési koncepciókkal alá­támasztva — indokolták meg elképzeléseiket. És mindez nem is tűnt játéknak, hiszen önkéntelenül az jutott az eszünkbe: jórészt rajtuk mú­lik, hogy milyen körülmények között élnek majd 2000-ben. Hatalmas Ismeretanyag, ren­geteg, munka volt eg.y-egy vá­lasz hátterében, amelynek haszna független a vetélkedő végeredményétől: minden résztvevő nyertes. A négyórás döntő végén mégis rangsorol­ni kellett a csapatokat Sági Ágnes, lapunk főszerkesztője, a zsűri elnöke hirdette ki a sorrendet. Az első helyen vég­zett, a moszkvai VIT-re uta­zik a gödöllői városi tanács KISZ-alapszervezetének csa­pata. A szentmártonkátai üze­mi—községi KlSZ-alapszerve- zet fiataljai lettek a másodi­kok, ők egy hetet töltenek Suhlten, NDK-bell testvér- megyénkben. A harmadik he­A felső Képen: tanakodnak a flu nakeszt pajtások. Övék lett a ping­pongasztal. A másik felvételen Kel ed v Péter a dabasi csapatot - , faggatja. Erdős! Agnes felvétellel lyet e ceglédi Sailaá Imre KlSZ-alapszervezet csapata szerezte meg, jutalmuk: hétvé­gi nyaralás a Hírlapkiadó Vál­lalat balatonszéplatki üdülőjé­ben. Lapunk különdíját, egy pingpongasztalt a dunakeszi 2. számú általános Iskola Hu­nyadi rajának pajtásai nyer­ték. Ha népszerűségi dijat osz­tottak volna, akkor azt is ők kapják, mert a jó tizenöt év­vel idősebbekkel is állták a versenyt. Mondani sem kell: az ered­ményhirdetés után leírhatatlan volt az öröm. K. L. Nagy karimájú, pántlikás kalap, busómaszk Gyertek játszani Szentendrére Nagy pelyhekben hull a hó. Pillanatok alatt puha takaró borítja a szentendrei utcákat, háztetőket. Piros, sárga kiscsizmái lábak csúszkálnak a macskaköveken. A gyerekek hógolyót gyúrnak, dobálják egymást. Azért mégis igyekeznek a művelődési központ felé. Oda-oda- szólnak társaiknak, hívogatnak mindenkit a vasárnap délelőtti játszóbázba. Benn gyülekezik a gyereksereg. Csábítja őket a színes televízió. Megállnak, nézik a me­sét, de a hívó szóval könnyű őket elcsalogatni. Sokkal ér­dekesebbnek ígérkezik a közös szórakozás. Űgyis lesz a játék során filmvetítés is — mondogatják — és tovább­mennek. Kartonlapok a szivárvány minden színében, krepp-papírok, szerpentin, olló és ragasztó. Ezek a kellé­kek várják a gyerekeket a játókszobában. A játék Irányitól a háttér­ből szervezik a foglalkozást. Ügy tesznek, hogy mindenki öntevékenyen dolgozhasson. Mindenki kedvére mozogjon, hiszen nincsenek az iskolában. Televízió helyett Busómaszkot, reneszánsz csúcsos fejfedőt, nagy karimá­jú kalapot vagy valami mást készítsünk? — tanakodnak az ötödikesek. A lányok össze­dugják a fejüket és máris kész az elhatározás: színes kalapra szavaznak, minél nagyobb ka­rimájúra. Kapornál Gabriel­la, Fitos Mariann és Papp Mónika ügyesen vágja ki az alapformát. Legjobban a sza­lagok kötése, a díszítés izgat­ja mindannyiukat. — Pomázról jöttünk át — mondja Mariann. — Ötödi­kesek vagyunk, itt van a fél osztály. Először vagyunk itt, de biztos, hogy máskor is Ide­látogatunk. — Mit csinálnánk, ha otthon maradtunk volna? — kérdez vtesza Gabriella. — Ülnénk a televízió előtt vagy olvasnánk. Ha jobb idő van. a szüleim­mel körülnézünk Szentendrén, sétálunk a Duna-parton. — Ugye szép? — mutatja a majdnem kész csúcsos fejfe­dőt Fülöp Andrea a többiek­nek. — Nálunk még nem volt farsangi bál. Hófehérkének öltözöm. A fiúk az aszta] végén cso­portosulnak. Ügy tűnik, ők jobban szeretik elcsúfítani magukat. Nem véletlen, hogy a busórruiszkkal bíbelődnek. Elég nehezen engedelmeske­dik az olló, a karton mégis megadja magát; kialakul a maszk formája. Nagy igyeke­zettel díszítik a krepp-papír­ból kivágott szalagokkal. Végül egy madzaggal az arcukra igazítják és örömmel ugrál­nak, vállalva, hogy most má­sok lettek. Gáspár Zsolt és Csibi Laci próbálgatják a maszkot. — Nagyon szeretek barká­csolni — mondja Zsolt. — Ez lesz a hobbim. Különben kamionvezető leszek. — Én pedig technikus — szól közbe Laci, miközben az utolsó simításokat végzi a maszkon. KJ tud többet » Szovjetunió­ról? Immár tizenkettedik al­kalommal hangzott el a ver­senyfelhívás ebben a tanév­ben, és szellemi tornára kész fiatal Ismét akadt bőven: 1054 középiskolás vett részt a há­ziversenyeken. Közülük a leg­jobbakat hívták meg a buda­örsi, illetve a dunakeszi elő­döntőkre. A két helyszín 19 csapatából 4—4 Jutott tovább a váci Sztáron Sándor gimná­ziumban szombaton lebonyolí­tott döntőbe. Itt dőlt cl, szoros Küzdelemben, hogy melyik lesz az a kettő, amely megyénket képviseli a március 17-én Sze­geden tartandó országos elő­döntőn. A játék — mert ver- senv Ide vagy oda, szerencsére végig Jó Játék maradt részfeladványből állt. — öt Ki tud többet a Szovjetunióról? Fej fej mellett a döntőben alapítottak Jaroszlav megyé­ben — és így tovább. Ezt az amatőr rádiózást szemmel lát­hatóan mindenki élvezte, ügyes és tartalmas tudósítá­sok kerekedtek ki. A 2-es és 6-os csapat izgalmas riporttal jeleskedett. Meg is kapták a maximális pontszámot. Az információs játék, majd a tíz kérdés, tíz felelet köz­ben a kísérőtanárokat ügyel­tem, amint buzgón másolták az eredményjelző tábláról a pontszámokat és az állást Rákapcsoltak Am ki gondolta volna, hogy a negyedik forduló végén, a befejezéshez közeledve még nem dőlt el semmi! Sőt, ekkor következtek csak a meglepe­tések. mert az ötödik feladat ugyancsak rázósnak bizonyult. A felszabadulási emléktúra nevű feladvány kapcsán vá­laszolni kellett egy sor kérdés­re. Némi fejtörést után a csa­patok beadták a feladatlapo­kat, a zsűri értékeit. A rövid­ke szünetben a versenyzőket faggattam. — Október óta, minden hé­ten rendszeresen készültünk, mondja Gál Ilona, az 1. szá­mú csapat tagja, áld a dabasi öntevékeny gyerekek — Sajnos a tanterv, az óra­menet meglehetősen megköti a kezünket — mondja Retek- né Orgoványi Anikó. — Ezért is vállalom szívesen ezeknek a foglalkozásoknak a szerve­zését. Itt, a művelődési köz­pontban a gyermek képzőmű­vészeti szakkört vezetem. A gyerekkorban elsődleges kife­jezési eszköz a rajz. A kicsi­nyek ilyenkor elengedik fan­táziájukat, szabadon asszo­ciálhatnak. Uganakkor ügyes­kednek. A játszódólelőttökön olyan fogásokat sajátítanak el, amelyet később hasznosít­hatnak. — Először vagyok Itt az osz­tályommal — magyarázza Györiné Sós Katalin, pomázi pedagógus. — Kedvükre játsz­hatnak a gyerekek. A legfon­tosabb, hogy együtt vannak. Az iskolában sokkal több a kötöttség. Magam Is más ol­dalról ismerem meg itt a ta­nítványaimat. Jó volt felfedez­ni, hogy itt egymásra találunk. — Egy-egy ilyen vasarnap délelőttön kimozdítjuk a gye­rekeket a televízió mellől — kapcsolódik a beszélgetésbe Sáros Maria, a szentendrei is­kola pedagógusa. — Most ép­pen nem jöttek el a szülők. Én akkor örülök a legjobban, ha ők is elkísérik a gyereke­ket. A közös foglalkozások ma­radandó élménnyé válnak. — Legjobban a papírhajto- gatást szeretem — szól Szeredi Mária gyermekkönyvtáros. — Szentendrén már akkor — jó évtizede — foglalkoztunk ez­zel, amikor még nem volt olyan divatos. A hagyományos hajtogatásokon kívül sok min­dent megtanultunk. A gyere­kek nagyon élvezik, amikor mozgatható állatfigurákat, csodaszép papírvirágokat ké­szítünk. Később ezeket a kü­lönböző játékokhoz, történe­tekhez fel lehet használni. Fontos, hogy az itt elkészített tárgyakat a kicsinyek hazavi- hetik. Így otthon folytatódhat a játék. Barátságok szövődnek Minden hónap utolsó va­sárnapjának délelőttjén ren­deznek játszóházat Szentend­rén, a művelődési központban. Aki egyszer eljött vagy elhoz­ta a gyerekét, legközelebb mér figyeli a programot. Itt barát­ságok szövődnek kicsinyek és nagyok között, kellemesen szórakoznak. Kell-e mindennél nagyobb öröm mindenkinek? Erdősi Katalin Tv-FIGYELŐ‘ TllcftrC. Hej — rikkantha­tott egy jó nagyot valameny- nyi nyelvérzékeben megbán­tott előfizető pénteken este —, ha minden kívánságunk Ilyen gyorsan teljesülne! Már­mint az az óhaj, kérés, köve­telés, miszerint át kellene ke­resztelni Vitray Tamás vado­natúj Tóksó nevű műsorát, mert ez a titulus bizony nem valami rokonszenves magyarí­tás. Nos, megtörtént a csoda, és a népszerű riporter saját kezűleg tárta elénk azt a táb­lát, amelyen ennek a beszél­getősdinek a megmásított cí­me állt, mégpedig a következő szövegezésben: Telefere. Hogy kinek jutott eszébe ez a kedves-vicces összetétel, azt egyelőre nem tudni, tény vi­szont, hogy az elődjénél ezer- szerte ötletesebb, hiszen taps­ra érdemesen ötvözi össze a műsorszóró intézmény nevét — televízió — a szóban forgó program tereferés miféleségé­vel. Le a kalappal mind a ta­láló betűsor, mind pedig an­nak páratlan gyorsaságú be­vezetése előtt! S tulajdonképpen szintén meg lehet emelni a fejfedőt azért is, amit Vitray ebben a bő egyórányi adásban produ­kált. Ha lehet, most még ol­dottabb volt, s ha vendégei közül ezúttal hiányzott is egy keményebb, közéleti illetőségű partner, azért akikkel szót váltott, többségükben jó és szórakoztató telelgetőknek bi­zonyultak. A nagy bravúrja az volt en­nek a Teleferének, hogy ismét mikrofonfcözelbe engedte Be­nedek István ideg- és elme­gyógyász professzort, aki oly népszerű televíziós személyi­ség volt hajdan, egészen ad­dig, amíg a kamerák világá­ból el nem tanácsolták. Bölcs derűvel most erről a kiűzeté­séről is szólt, meg minden más egyébről, amit róla tud­ni érdemes. Fő-fő mondandó­ját talán abban lehetne sum­mázni, hogy minden mellőzé­se ellenére az újbóli közsze­replést szívesen vállalná, mert úgy érzi, bizonyos ismeretek továbbadására most ő és csak ő lenne a legalkalmasabb. Hívei bizonyára örültek en­nek a nagy nyilvánosság előtti jelentkezésnek, és ugyanúgy annak, hogy Benedek István az eltelt idő alatt mit sem vesztett kedélyéből, jellegze­tesen fanyar humorából. Most Is sziporkázott, a szin­tén jó kedélyű Vitrayval ro­konszenves szópárbajt vívott.­Bárha indíthatna egy új so­rozatot; ennek nézettségi mu­tatója bizonyára jobb képet mutatna, mint néhány más, mostanában futó ismeretter­jesztői vállalkozásé. Széchenyi. jveroeskűrty Ist­ván forgatókönyvéből Hor­váth Adám rendezte azt a Széchenyi napjai című soroza­tot, amely hat estén át idézi fel a legnagyobb magyar éle­tét. A műsorújság előzetese szinte rajongó hangvételben ajánlotta a nézők figyelmébe ezt a sorsábrázolást, ám az első ötven perc bizony csaló­dást keltett. Amint az lenni szokott, ezúttal Is a histórikus tematikájú képeskönyvek em­lékei kísértettek, s nem a test­közelien átélhető drámák pa­razsa izzott. Hogy a kötelező olvasmányok modorából mi­kor vált át — és egyáltalán átvált-e — ez a képes-hangos biográfia, nem tudni, min­denesetre tény, hogy egyálta­lán nem késztetett tapsra ez az első traktus. Dicsérőleg csupán azt lehet megemlíteni, hogy ezután az amúgy — Sur- dánk eltűnte óta — bizony igen szürke kedd estékre programozták át ezt a soroza­tot, s akkor a hét első televí­ziós napján föltehetőleg üdéb­ben fog hatni. N&nuk. igaz> hogy Jacobi Viktor Leányvására csábítóbb szórakozás lehetett, ám az az amerikai dokumentumfilm, amelyet ugyanakkor, azaz szombaton este a kettes csa­tornán vetítettek, egyenesen szenzációszámba ment. Egy bizonyos Robert J. Flaherty 1920-ban és 1921-ben forgatta ezt a képsort, s olyasmiket örökített meg, amik miatt igazán érdemes volt kitalálni a látványt rögzítő celluloid­szalagot. Nanuk, az eszkimó vadász és családja köszönt ránk a havas-jeges felvétele­ken, s a rideg körülmények ellenére is kedves hétköznap­jaik úgy peregtek tova előt­tünk, mintha csak mi is ott vágnánk velük a léket, vagy ott lapátolnánk a jégtáblák között. A maga nemében tö­kéletes rajzolat volt ez egy eltűnőben lévő létformáról. Igen jó vásár volt Flaherty filmjét megszerezni! Aká<a László nakeszí, manorf és a vád ver­senyzők Is. A győztesek A győztes ceglédi fiúcsapat kapitánya, Vámos Nándorné ragyog az örömtől. — Nem számítottam a győ­zelemre, olyannyira, teszi hoz­zá nevetve, hogy könnyelműen megígértem; ha netán mégis elsők lennének, elmegyünk a Fehér Galamb étterembe és az én kontómra azt esznek, ami jólesik. A helytállásért bizonyára igazgatói dicséretet kapnak, de ők csak azt kér­ték, hogy év végéig ne kelljen sorba állniuk a menzán, elő­remehessenek. Tóth Péter, Kisházi Ákos, Ádám Róbert és Hubert Zol­tán — a négy győztes — ne­gyedikesek. — Centiken múlott, hogy végül is nekünk sikerült, mondja Péter, elégedett só­haj közepette. A dabasi csapatkapitány, Kiss István tanár is lazíthat végre. — Elégedett vagyok, egészen jól szerepeltünk. Az utóbbi há­rom évben a mieink jutottak tovább az első helyen, de most a második is megteszi, hiszen csikócsapat ez: elsősök. Nagy Emőke Táncsics Mihály Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépis­kola tanulója. Figyelemmel kísértük, mi jelenik meg a Szovjetunió című folyóiratban, és a cikkek tartalmát, témáját megbeszéltük felkészítő ta­nárunkkal, Kiss Istvánnal. — Még nem tudni, mi lesz a végeredmény, kapcsolódik a beszélgetésbe a másik csapat­tag, Ádám Endre, de reméljük, a sok tanulásnak meglesz az eredménye. Közben az aszódi csapat egy tanulságos filmet vetít le: ho­gyan vélekednek öregek és fiatalok a háborúról. Egy sző­ke fiatalember azt mondja: én ugyan csak könyvekből isme­rem és színes filmekből, de ka­landos lehetett. Alig ocsúdom abból, amit hallok, máris hir­deti a zsűri az ötödik menet eredményét, majd a végered­ményt: első helyezést ért el a második csapat, a ceglédi Tö­rök János Mezőgazdasági és Állategészségügyi Szakközép- iskola csapata, másodikként ugyancsak továbbjutott az 1. számú dabasi csapat, a tán- csicsosok. A nyertes ceglédiek másik csapata, a kollégisták is végig jól szerepeltek. Senki nem távozott üres kézzel: könyvjutalmat kaptak a töb­biek. az aszódi, budakeszi, du­Hallójáték Első az volt, hogy egy re­gény, egy táncjáték és egy opera két-két szereplőjét vá­lasszák ki a megadott hatból és párosítsák a művekhez. Meg kellett nevezniük a szer­zőt és a mű címét is. Ez után következett a Budapest hív­ja.., játék. Előzőleg minden csapat kapott egy helységne­vet és jelentkezniük kellett, amikor — a rövid információ alapján — úgy vélték, a hívás nekik szól. Például: Budapest hívja azt a Szovjetunióban le­vő várost, amely műemlékvé­delme révén nemzetközi hír­nevet szerzett. Erre máris je- lenkeztek a talliniak. és rövid helyszíni tudósítással bemu­tatták a város történelmi múltját, nevezetességeit. Majd ők hívták meg azt a Volga- parti várost, melyeit 937-ben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents