Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-16 / 39. szám

Nagykőrös és körzete — hasonlóan a megye, az or­szág más helyiségeihez — beszámolni készül a XII. kongresszus, az irányító párt- testületek és a városi pártér­tekezlet határozatainak végre­hajtásáról. A munka már öt évvel ezelőtt, az 1980-as párt­értekezletet követő napokban megkezdődött. Hogy milyen eredménnyel, erről ad számot holnap pártbizottságunk. E lap hasábjain a fél évti­zed során megjelent cikkek folyamatos tájékoztatást adtak a város és körzete élete iránt érdeklődőknek. A párt, taná­csi, tömegszervezeti munka, a lakosságunkat érintő főbb té­mák boncolgatása, a testüle­tek munkájának nyíltabbá vá­lása, sok-sok információ se­gítette tömegpolitikai mun­kánk hatékonyságának növe­kedését. A múlt év őszétől alapszer- vezeteimk csaknem 2000 fős tagsága alaposan felkészült az év és a fél évtized tárgysze­rű értékelésére. A beszélgeté­sek a politikai aktivizálódást fokozták, nem volt kényes té­ma, főleg a helyi dolgokról szóltak. A véleménycseréket a sokoldalúság jellemezte. A nyílt és őszinte szó volt jel­lemző, erősödött a bírálat és önbírálat. A felkészülés e sza­kasza jól segítette a kongresz- szusi és felszabadulási munka­verseny folytatását, az éves tervek sikeres teljesítését. A beszámoló taggyűlések pártéletünk aktív fórumai vol­tak. A tapasztalatokat a párt­bizottsági beszámolóba igye­keztünk beépíteni. Ez évi munkánk a XIII. kongresszus irányelveit tár­gyaló, a tisztségviselőket és a pártértekezlet küldötteit meg­választó taggyűlések előkészí­tésével folytatódott. A város­ban és községekben időben befejeződtek e pártrendezvé­nyek. A XIII. kongresszus irányelveit tárgyaló, állást foglaló ülésekre még nagyobb aktivitás, nyílt vita, tettre- kászség volt jellemző. Több mint 500 témakörben vitáztak, javasoltak, véleményeztek párttagjaink. Az állásfoglalá­sok kialakításában figyelembe vették a párton kívüli munka­társak, társadalmi aktívák vé­leményét is. Többségében a helyi tennivalók eddigieknél jobb végrehajtására koncent­rálva — sokszor egymás közt is vitatkozva — sikerült az ál­lásfoglalást kialakítani. Párt­tagjaink többségében egyetér­tettek az irányelvekben meg­fogalmazott célkitűzésekkel, azokat helyesnek, reálisnak értékelték. igazgatási , rendszer korszerű­sítése, mel'ynek folytán Nagy­kőrös körzetközpont lett, így 1984. január 1-től irányításunk alá tartoznak Kőcser és Nyársapát községek pártszer­vezetei, így pártbizottságunk félszáz alapszervezet munkáját irányítja. Lakosságunk köré­ben a politikai munka meg­élénkülése jellemző, ez a tény, valamint hazánk felszabadulá­sának közelgő 40. évfordulója kedvező politikai légkört te­remt pártértekezletünk számá­ra, egyúttal növeli is felelős­ségünket. DD Alapvető egyetértés van ab­ban, hogy az irányelvek jó programot adnak, őszintén, vi­lágosan fogalmaznak, meg- valósíthatót ígérnek. A vitá­ban részt vevők kinyilvánítot­ták készségüket, hogy az egy­értelműen és időben megfogal­mazott célok megvalósításáért mindent megtesznek. Hangsú­lyozták, hogy az egyéni és kö­zös érdekekért a jövőben ösz- szsfogottabban kell cseleked­ni. Általános volt, hogy az el­múlt öt év nehézségeit, gond­jait is említették, emellett el­ismeréssel szóltak az ország, megye fejlődéséről, a város eredményeiről. A vitában részt vevők főként az életkö­rülményekkel, a gazdasági építőmunkával és oktatáspoli­tikával — iskola—család kap­csolata — összefüggésben tet­tek észrevételt, fogalmazták meg véleményüket. Pártbizott­ságunk ezek alapján állította össze javaslatát a városi párt- értekezletre az MSZMP KB XIII. kongresszusára kiadott irányelveiről. A pártbizottságunk öt­éves munkáját összegző ér­tékelés ráépül pártalapszerve- zeteink önértékelésére, javas­lataira — irányító pártszer­veink és saját határozataink végrehajtására. Az eltelt esz­tendők nehezebb körülmények között, a korábbinál hatéko­nyabb munkát követeltek meg tőlünk. Az értékelés arról adhat számot, hogy feladatainkat alapvetően megoldottuk, kitű­zött céljainkat zömmel elér­tük. A ciklus utolsó évében jelentős változást hozott a köz­A gazdasági építő munká­ban az ipar termelési értéke 30 százalékkal növekedett, meghaladja az 5 milliárd fo­rintot, a mezőgazdaságé 11 százalékkal nőtt, elérte a 770 millió forintot. Ma a megyei ipari termelés 4 százalékát, a munkaerő 5 százalékát adja városunk és körzete. Jelentő­sen, mintegy 40 százalékkal nőtt az export, a rubel elszá­molású kétszeresére emelke­dett, a dollár elszámolású el­érte az 500 millió Ft-ot. E té­ren a jók közül is a Konzerv­gyár, a TRAKIS, a Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetke­zet, a Tejüzem eredményei a legjobbak. Javultak a haté­konysági mutatók, csökkent a foglalkoztatottak száma, a me­zőgazdaságban nagyobb, az iparban kisebb mértékben. A fejlesztés szerényebb volt, de így is 1,5 milliárd forint ju­tott — főleg rekonstrukcióra, örvendetes, hogy gazdálkodó egységeink jövedelmezősége javult, a nyereség megkétsze­reződött, ebben a Konzerv­gyárnak, Gépgyártó Szövetke­zetnek volt nagy szerepe. Ugyanakkor a mezőgazdaság­ban az 1980. évinek csaknem felére csökkent a nyereség. Gazdasági egységeinkre is hatottak a kedvezőtlen feltéte­lek, az importanyagok, gépek beszerzési gondjai közben a piac követelményei is foko­zódtak. Pártszervezeteink a helyzet megértetésére, a politi­kai tennivalók meghatározásá­ra törekedtek. Személyes pél­damutatással mozgósítottak a feladatok végrehajtására. A beszámoltatások a pártellenőr­zés következetességét fokoz­ták. Ösztönözték a munkahe­lyi demokrácia fejlesztését, ennek fórumait is felhasznál­ták a mozgósításra. A vállalatok és szövetkeze­tek rugalmasabban, vállalko­zói készségük növelésével, kez­deményezőbben alkalmazkod­tak e megváltozott körülmé­nyekhez. Fegyelmezettebb munkát végeztek, jobban hasz­nosították tartalékaikat. Az energiafelhasználásra nagyobb figyelem irányult, jó kezdemé­nyezések vannak, ezekből is említésre méltó a Konzervgyár és NEFAG közötti energia­együttműködés. Jelentős lépé­sek történtek az önállóság fe­lé, például a tröszt megszűné­sével önálló lett a Konzerv­gyár. Aktív dolgozóink 10—15 százaléka vesz részt az új vál­lalkozási formákban, melyek főleg a szövetkezeti iparra jel­lemzőek, többségük bizonyítot­ta létjogosultságát. Mezőgazdasági üzemeink munkáját sok nehézség, köz­tük a kétéves aszály nagyban nehezítette. A kenyérnekvaló rekordot adó hozama más nö­vényféleségeknél legalább ek­kora eredménytelenséggel járt együtt. A takarmánygondok súlyos helyzetbe hozták a di­namikusan fejlődő állatte­nyésztést. Sok gonddal járt a gazdasági stabilitást segítő, alapon kívüli tevékenység ka- pacitáslekötése. anyagellátása, csökkenő nyeresége. A háztáji kisgazdaságok integrációja me­zőgazdasági termelőszövetke­zeteinkkel erősödött. A szövet­kezetek együttműködése is ja­vult. A körzetben a kedvezőt­len adottságú kocséri Petőfi Tsz évek óta tartósan magas szinten végzi tenyésztői mun­káját, stabilan gazdálkodik. A múlt évet a nyársapáti Hala­dás Tsz és a nagykőrösi Arany János Tsz zárja a tervezett eredmény felett. Mezőgazdasá­gi termelőszövetkezeteink ösz- szességében, a nehézségekkel együtt a meghatározott célok elérésén dolgoztak. A szigoro­dó közgazdasági környezetben az időjárás okozta károk elle­nére zömmel kedvezőtlen adottságú területeken jobban zárják az évet az 1983. évi nél. A város és környéke so­kat gazdagodott, szépült az elmúlt években. A fél évtized során a költségvetési, fejlesz­tési források megközelítették az 1,5 milliárd forintot. A köz­ponti és helyi erőforrások koncentrálása a korábbi idő szakot meghaladó fejlesztése­ket tettek lehetővé, ezek azon­ban több területen csak rész­ben tudták csökkenteni meg­levő lemaradásunkat, például a kommunális ellátottságot, az infrastruktúra területén. A VI. ötéves terv feladatai társadalompolitikailag fontos területek fejlesztésére irányul­tak. A lakásépítés, a közműve­sítés fokozása, az általános is­kolai tantermek, a bölcsődei óvodai férőhelyek számának növelése szerepelt első helyen Az egészségügyi integrációval összhangban az egészségügyi alapellátás fejlesztését szolgáló két terven felüli beruházásból befejeződött a mentőállomás -építése és folyamatban van a 17 munkahelyes rendelőintézet kivitelezése. A lakáshelyzet nálunk sem mentes a gondoktól. Állami­lag finanszírozott építés nem indult, a rászoruló igénylők száma itt is gyarapodott. A nem állami lakásépítést a te­lekkínálat, a jó vállalati ma­gatartás, az egyéni áldozatvál­lalás jellemzi. A telepszerű, többszintes lakások főleg az OTP segítségével épülnek, ör­vendetesen nőtt a több család összefogásával épülő csoportos, többszintes új otthont adó la késők száma. A községekben továbbra is a családiházas for­ma a leggyakoribb. Az időskorúak szociális ellá­tását a város és Kocsár jobb feltételekkel tudta biztosítani. Az oktatásügyben nagy lema­radást szüntetett meg a 16 tantermes iskola felépítése, a szakmunkásképző jobb elhe­lyezése. Korszerűsödött és jó színvonalú munkát ígér a nap­közi otthoni konyha újbóli be indítása. Jól segíti a táboro­zást a Pálfájában a jelentős társadalmi munkával felépült nyári napközis tábor. Az ob­jektív feltételek javulását nem követte mindenütt a személyi feltételek javulása, még min­dig sok az üres oktatói, neve lőt&nári, szakmai státus. A korábbinál jobbak a tárgyi feltételek, javuló a színvonal a közművelődésben is. összességében az öt évet tárgyaló értékelés tisztességes, becsületes munkáról szól. Eredményes volt a város- és községfejlesztés, lakosságunk életkörülményei — a gondok ellenére is — javultak. A me­gyei, helyi tanácsi eszközök, a gazdasági egységek és a lakos­ság hozzájárulása tette lehe­tővé, hogy ilyen eredményeket érjünk el. Kiemelkedő volt a Konzervgyár, a Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet, a DÉMÁSZ, a kocséri Petőfi Tsz nyújtotta támogatás. Pél­dájukat sokan követték. így a korábbinál jobb környezet­ben tudunk ma élni, dolgozni. A lap terjedelme, valamint a téma bonyolultsága nem te­szi lehetővé — nem is volt cél —, hogy mindenről szól­hassunk, szóljunk. Készek va­gyunk az összegzésre, a mér- legkészítére, melvb-en kommu­nistáink, de a párton kívüliek is sokat tettek. Tudjuk, sok még a tennivalónk, de a kö­zelmúlt értékeinek felmérése, megbecsülése erőt is ad a pártértekezlet, a XIII. kong­resszus határozatainak végre­hajtásához, amely közös fel­adatunk lesz. Pásztor István, a nagykőrösi városi pártbizottság első titkára E5 01 A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX, ÉVFOLYAM, 39. SZÁM 19S5. FEBRUÁR 16., SZOMBAT A nyársapáti Haladás Ter­melőszövetkezet tagsága pén teken jubileumi zárszámadás­ra gyülekezett: huszonöt esz­tendőt tudhatnak már maguk mögött. Az alkalom annyiból is ünnepinek bizonyult, hogy bejelenthették: a közös gazda­ság fennállása óta a legjobb eredményét érte el. A közgyűlés elnökségében helyet foglalt Pásztor István, a nagykőrösi pártbizottság el­ső titkára, dr. Nagy Zsófia a Pest megyei Tanács, Benedek Péter a TESZÖV képviseleté­ben, valamint a téesszel kap­csolatban álló gazdasági egy­ségek, vállalatok számos ve­zetője. küzdelmes időszak A termelőszövetkezet az el­múlt évet küszködéssel teli, nehéz, de eredményes munká­val zárta le. Tovább folytató­dott a termelési Gzerkezet át­alakítása, így a szőlőtelepítés, az őszi búza vetésterületének növelése, folytatták meliorá­ciós tevékenységüket. Az ál­lattenyésztésben új módszere­ket vezettek be. A háztáji gaz­dálkodást erőgéppel, fogattal, betakarítás értékesítés czerve- zésével, vetőmagvak biztosítá­sával segítették. A sok nehéz­ség ellenére az ipari ágazat egyik legsikeresebb évét érte el, árbevételi tervét csaknem 2, üzemi eredményét több mint 50 százalékkal túlteljesítve. A termelőszövetkezet feladatait összesen 562 tsz-tag, valamint alkalmazott munkájával vé­gezte el. A szántóföldi növényter­mesztés tavalyi munkáit javu­ló technológiai fegyelem jel­lemezte. Legeredményesebb szántóföldi növényük az őszi búza volt. Viszonylag nagy te­rületen termeltek sárgarépát. A betakarított mennyiség je­lentősen nagyobb volt a ter­vezettnél, értékesítését sikerült megoldani a Nagykőrösi Kon­zervgyár segítségével. Lucer­naterületeik elöregedtek. Ezért 7 hektárt telepítettek. A háztáji ágazat évek óta jó eredményeket mutat fel. Ta­valy ötezer sertést, 30 szarvas­marhát, 518 tonna zöldséget, s majdnem 50 tonna szőlőt ter­meltek, mintegy 25 millió fo­rint értékben. Az állattenyésztési ágazat termelési feltételei is tovább nehezedtek. Eredményeik vál­tozóak, az átlagos hústermelés a tervezettnél jobb, így a költ­séget sikerült csökkenteni. Ám az árbevételi tervet kedvezőt­len értékesítési lehető.ségek miatt nem tudták teljesíteni. . Az ipari ágazatnál is mil­liós nagyságrendű kiesést oko­zott a gazdasági szabályozók, az alapanyag, valamint egyéb anyagok árának változása. Szi­gorodott és nehezedett a piaci helyzet. A bevezetőben már említett jó eredményt úgy tud­ták elérni, hogy a dolgozók és vezetők egyet akartak. Meg­értették. hogy a célokat az egyre jobb, fegyelmezettebb és gazdaságos munkával lehet elérni. Erre szükség is volt. hi­szen az év közben a DUTEP teljesen váratlanul visszalé­pett egy kísérleti gyártmány beindításától. Ám nem estek kétségbe. Korábbi partnereik segítségével, valamint új meg­rendelők felkutatásával és új termékek gyártásával pótolták a kiesést Értik a mesterséget Az írásos anyaghoz Tóth Sándor, a termelőszövetkezet elnöke fűzött kiegészítést, fel­idézve az elmúlt huszonöt esz­tendő jelentősebb eseményeit, eredményeit, majd nem kis büszkeséggel jelentette be: im­már nyolc számjegy szükséges a gazdaság ez évi eredményé­nek leírásához, ugyanis csak­nem tizenegymillió forint nyereséget értek el. S hogyan? Minden részletre odafigyelő, elemző, alkalmazkodó munká­val. Sivók László felszólalásában szintén az eltöltött időre em­lékezett, s rámutatott, jól dön­tött az ország, s ezzel együtt a község parasztsága, amikor a szövetkezetekben kereste bol­dogulásának lehetőségeit. Klein Imre — a nyolcvan- négy esztendős nyugdíjas — nagy hatású beszédében a szö­vetkezet közösséggé alakulásá­ról beszélt: — Higgyék el, szeretek be­járni. Senkim sincs a világon, családom tagjait a világhábo­rúban pusztította el a fajgyű­lölet. Nagy örömöm, hogy a szövetkezetben új, nagy csa­ládra találtam — mondta, majd hozzáfűzte: — Jó látni azt, hogy a vezetők értik mes­terségüket, hiszen jók a veté­sek, s ezzel az idei kilátások is. Stadler András, a Pest me­gyei pártbizottság politikai munkatársa külön kiemelte, hogy a gazdaság akkor ért el kiemelkedő eredményt, ami­kor megyeszerte a megszo­kottnál s az élvártnál szeré­nyebb a mérleg. Ehhez kellett a szív is a gazdálkodásban, meg a jó gazda gondossága. Kovács Gizella, a nagykőrö­si pártbizottság tagja, a közsé­gi általános iskola igazgatója a szilárd alapok fontosságát, azok meglétét húzta alá. Pásztor István a körzetköz­pont pártbizottságának első titkára is elismeréssel szólt az eredményekről, külön örülve annak, hogy jutott pénz tarta-. lékok képzésére is. Egyhangú szavazás Ezt követően új vezetőséget választott a nyársapáti Hala­dás Termelőszövetkezet. A tagság újabb öt esztendőre egyhangú szavazással Tóth Sándort bízta meg az elnöki teendők ellátásával. A zárszámadás kitüntetések, törzsgárdatagsági elismerések átadásával fejeződött be, s megköszönték n nyugdíjba vo­nulók eddigi áldozatos mun­káját is. Ballai Ottó Kinizsi rangadót nyert Szombati moziműsor Fele-barát-nőm. Színes, szinkronizált csehszlovák film­vígjáték. Előadás 5 és 7 óra­kor. A stúdióteremben Csizmás kandúr. Színes, egész estét betöltő japán rajz­film, fél 4-kor. Nehéz fiúk. Színes, szovjet film, fél 6-kor. Vasárnap Fele-barát-nőm. Előadás 3, 5 és 7 órakor. Csizmás kandúr, fél 4-kor. Nehéz fiúk, fél 6-kor. Sok szoros eredmény volt a jellemző a Petőfi-tornacsar- nokbeli körzeti kispályás öreg- iúk teremlabdarúgó-viadal 12 játéknapjára. A viszonylag kevés gól a védekezést dicsé­ri. Nyársapát—PVCSV 4-3 (2-0). A szomszéd községbe- iiek eddigi legjobb játékukkal rászolgáltak a győzelemre. Góllövők: Barta (3), Bencsik, illetve Faragó (2) és Hegedűs. Pedagógusok—Kossuth la­kótelep 6-2 (3-1). A lehetősé­geit határozottabban kihasz­náló csapat megérdemelten győzött. Gólszerzők: Suba (3), Deák, Dér és Erdey, ill. Meny­hárt (2). Városgazdálkodás—21-cs Vo­lán 3-1 (1-0). A jobban elta­lált lövések döntöttek. Gólok: Gujka (2) és Baranyi, ill. Szé- csény. Kinizsi—Mészáros Tsz 2-1 (1-0). A mezőnyben óriási harc volt a rangadón, a sokkal jobb hel.yzetk:használás döntött. Góllövők: Szabó és Kecskés I., ill. Maráczi. Kocsér—CÄT 5-3 (2-0). A kocsériak végig kezükben tar­tották az irányítást. Gólszer­zők: Dér (2), Juhász (2) és dr. Lakos. ill. Kalmár P. (3). Toldi—Arany Tsz 5-4 (2-3). A fürgébb támadásokat vezető csapat a hajrában felülkereke­dett. Gólok: Járvás P. (2), Kiss (2), Járvás L., ill. Dér, Cson­tos. Sápi és Sz. Tóth A. (7-es- ből). A Konzervgyár—Törteti Tsz mérkőzést a vidékiek kérésére későbbre halasztották. A Petőfi-tornacsarnokban hétközben egy előrehozott ta­lálkozón a helyiek biztosan nyertek. Pedagógusok—Nyárs­apát 14-5 (6-1). Gólszerzők: Suba (6), Dér (3), Deák (2), Ara­nyos és 2 öngól. ill. Barta (3), Walter és Bencsik. A Toldi-tornacsarnokban le­játszottak egy korábban elma­radt mérkőzést, amelyen az utolsó 5 percben estek a gó­lok, Tóth és Mihály, illetve Járvás P. jóvoltából Törteíi Tsz—Toldi 2-1 (0-0) volt. Lövészkupa ■rmási lőtéren megrende­zett hagyományos sportlövő Konzerv Kupa-viadalon 4 klub képviseletében a 9 egyéni ver­senyszámban összesen harmin­cán indultak. Tizenhatan vol­tak körösiek. Eredményeik a következők. Légpuska, ifjúsági fiú I, kcs.: 2. Pozsár László 40/335. Serdülő fiúk: 2. Mónus József 40/261; 3. Molnár Béla 40/258. Serdülő leány: 2. Fodor Zsu­zsa 40/325. Légpisztoly, ifjúsági fiú I, kcs.: 1. Oláh György 40/366. Felnőtt férfi: 2. Nagy Sándor 60/539. Ifjúsági leány I. kcs.: 2. Sasi Ágnes. Serdülő fiú: 1. Farkas Róbert 40/351. A kategóriánkénti 1—3. he­lyezettek összköregysége alap­ján az MHSZ Nk. Konzerv­gyári Lövészklub itthon tartot­ta a kupát a kiskunságiak, a BKV és a Szolnoki MÁV előtt. S. Z. Szombati sportprogram Labdarúgás. Petőfi-torna- csarnok, 13 óra: Kocsár—Tör­teti Tsz, 14: Mészáros Tsz— Toldi, 15: CAT—Kinizsi, 16: Városgazdálkodás—Pe­dagógusok, 17: Arany Tsz— PVCSV, 18: Konzervgyár—21- es Volán. 19: Nyársapát—Kos­suth lakótelep, körzeti kispá­lyás öregfiúk teremkupa-mér- kőzés Vasárnapi sportprogram Labdarúgás. Ifjúsági-sport­telep, 14 óra: Nk. Kgy. Kinizsi —Monori SE, előkészületi mér­kőzés. SliNHÁÍ A kecskeméti Katona József Színházban délután 3-kor: Faustus doktor boldogságos pokoljárása. A szolnoki Szigligeti Szín­házban este 7 órakor: Miss Blandish nem kap orchideát. Vasárnap A kecskemól i Katona József Színházban délután 3 órakor: Kecskemét kéri. Zenés műsor. ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap) Zárszámadási tartottak a nyársapáti Haladás Tsz-feen lem volt még ilyen jé évük Értékeink megbecsülése erőt ad

Next

/
Thumbnails
Contents