Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-16 / 39. szám

XII. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM 1985. FEBRUAR 16., SZOMBAT Oafgahévizi karbantartok Az ország sok pontján elérhetők Amikor ellátogattam a túrái Galgamenti Magyar—Kubai Barátság Mgtsz galgahévizi IFA-szervizébe, úgy alakult, hogy a számok és forintok he­lyett az emberekre lettem kí­váncsi. Elsősorban Nagy Ru­dolf telepvezetőre, aki nagyon megfontoltan, de készségesen tájékoztatott, mint az olyan emberek, akik nem szeretnek a levegőbe beszélni, nagyot mondani. Így mutatta be mun­kahelyét: Kiterjedt háSizat — Mint az ágazat nevében Is benne van, IFA-tehergép- kocsik szervizelésével foglal­kozunk. Értem ezalatt a kar­bantartást, a javítások külön­böző fokozatait és az IFA-hoz kötődő kis és nagy fődarabok, részegységek felújítását. Ezen­kívül még vásárolunk selejtté még nem vált, üzemképtelen, javítható tehergépkocsi-főda­rabokat, s ezeket is felújítjuk. — Kinek szervizeinek? — Részben a termelőszövet­kezet gépjárműparkjának szer­vizelését is mi látjuk el, s részben cseredarabos értéke­sítés formájában az ország bármely pontján elérhetők az általunk felújított fődarabok. De vállalunk tehergépkocsi­javítást más szövetkezetek­nek. vállalatoknak s magáno­soknak is. A fődarabokat ki­terjedt bizományosi hálózat útján is értékesítjük. — Az ismert, szigorodó gaz­dasági feltételek mellett mennyire biztosított dolgozóik megélhetése? — Január első napjaitól kezdve folyamatosan el va­gyunk látva munkával, ezt egyébként szerződések is ga­rantálják! — mondja Nagy Rudolf, s állandó partnereik névsorával bizonyított. A legtöbbet igénylő partne­rek között említette a buda­pesti Középületépítő Vállala­tot, a MÁV miskolci építésfő­nökségét, a RAMOVILL-t, a Duna menti Regionális Vízmü­vet Vácról, a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatot, a Betonútépítő Vállalatot, a Közlekedési Minisztérium Közúti Igazgatóságát, a döm- södi Dózsa Tsz-t, a túrái és gödöllői áfész-t. S mert az em­berekre is kíváncsi voltam, meglátogattuk a műhelyeket: a karbantartókét, a gépkocsi­javítókét és a fődarab-felújító­két, utóbbiban kezdtük az is­merkedést. — Nagyok a minőségi köve­telmények nálunk, mert én például a felújított motorokat vizsgálom próbapadon, s bi­zony, jó, ha minden hiba itt bukik ki, s nem a már üze­melő autóban. Sajnos, a köve­telményekkel nem nagyon tart lépést a bér, bizony kell a Júi- óra is, az otthoni munka is, ha neki akarunk fogni az építkezésnek. Együtt dcígaznak Anyósom is besegít, bedol­gozóként fékhuzalokat csinál, de a többi szülőre is számít­hatunk. Én ’78-ban kerültem ide a telepre, gépipari szak- érettségit és gépésztechnikusi minősítést szereztem, felesé­gem a túrái tanácsnál admi­nisztrátor, kislányunk hatéves múlt, a fiunk óvodás. Szóval minden fillért meg kell fog­nunk! — mesélt magáról és családjáról Pásztor János. — A másik üzemrészben a járművillamossági munkák folynak, kisebb fődarabokat újítunk fel: indítómotorokat, generátorokat, valamint elekt­romos vezetékkötegeket készí­tünk — magyarázta Nagy Ru­dolf, s odaát mindjárt meg is szólítottuk a 33 éves Hublik Józsefnét és férjét, akik együtt dolgoznak, azonos szakterüle­ten. A fiatalasszony elmondta, hogy 1931 óta dolgozik a szer­vizben, azelőtt Csepelre csi­náltak kerékpárnyergeket a haraszti téeszben, előtte meg állattenyésztők voltak. léi érzik magükai Itt IFA-műszerfalak és -fül­kék végszerelését és kötegelé­sét végzik, eddig ez bizonyult anyagilag is, fizikailag is jobb­nak a korábbi munkahelyek­hez képest. Három gyermekük van, a nagy fiú autószerelő, a lány gyermekorvos szeretne lenni. Túrái születésűek, onnan járnak át busszal Galgahévizre dolgozni, háromszobás lakásuk van, amit kimondottan ketten építettek föl 70 ezer forint OTP-kölcsönnel. A férj gyár­ból jött haza 2 éve dolgozni, úgy érzi, ő is jobban járt. A 26 éves Kiss Lászlónéval és a három esztendővel/ fiata­labb Such Tibornéval egy másik műhelyben beszélget­tünk, ők IFA-üléshuzatokat varrnak, egyikük férje éjjeli­őr, másodállásban autó-karosz- szérialakatos, másikuk férje a telepen lakatos. Kissné négy hónapja lakik Galgahévizen, férjével, 6 éves kislányukkal, Suchék turaiak, nekik is hat­éves gyerekük van. Mint mondták, megtalálták számí­tásukat, s jól érzik magukat, amit a munka mellett gyakori tréfálgatás, nevetgélés is bi­zonyított. Aszódi László Antal ■B MoTTSI Február 16-án és 17-én: Az önvédelem nagymestere. Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm. Csak 4 órakor! Redl ezredes. Kétrészes, szí­nes magyar film. Csak 6 óra­kor. Háromszor tfz pereken Száron szakasztott dalokkal Nagyanyámtól hallottam, vagy édesanyámtól az első népdalt? Nem tudom. Lehet, hogy néhai Hajdú Mihály bá­tyám citerapengetésében, ott a Szőlőhegy alatti udvaron, a gyümölcsfák közti húrzsibon- gásban a kor és a környék divatos nótái sorában talál­kozhattam először valódi nép­dalokkal. A népdal. tulajdon­ságait, eredendő értékét gim­náziumba kerülésemtől, tízéves koromtól kezdtem tudatosan is fölismerni. Regös cserkészként tanultam az első hiteles nép­dalokat. — Megölték a Basa Pistát, / Fejedelem katonáját, / Űtszélen holtan találták, / Lengyelországnak határán ... Dr. Reuss Pál tanárom he­gedűkíséretével énekeltem a kamaszszerelemtől fűtött dalt. — Megrakják a tüzet, / Mégis elaluszik, / Nincs az a szerelem, / Ami el nem mú­lik ... inni iiUl' Népi kollégista koromból őr­zöm a népdallal való találko­zásaim legszebb emlékeit. Ak­kor találkoztam én még szá­ron szakasztott, gyűjtemé­nyekben nem őrzött népda­lokkal. Milyen költői szépsé­get sejtettem én a sorokban, amit Hévizgyörkről vittem kollégista társaimnak. — ...Jaj, de nehéz egy párnára feküdni, aki egymást nem iga­zán szereti, / a párnának a két széle elszakad, / a közepe tiszta épen megmarad. Jóval a Röpülj páva-kor­szak előtt, az ötvenes években is lehetett olykor paraszténe­kesekkel találkozni, még a pó­diumon is. Nemrég találtam egy meghívót az országos kultúrverseny keretében ren­dezett budapesti kultúrhét be­mutató műsorára. A szörnyen hivatalos cím mögül három évtizeddel hosszabb idő után is hallom a galgahévizi ötös­fogat nemcsak szikár, egyszó- lamú dalolását, de az akkori túrái népi együttes mes­terkéletlen, tobzódóan szilaj jókedvét, vidám csülközését is. Évtizedek teltek el, s ter­mészetesnek tartjuk, hogy a népdal ma már nem elsősor­ban, mint széliében gyakorolt művészet lehet jelen nap­jainkban, hanem inkább mint egy nép, nemzet igénye, ön­magára való állandó, csendes emlékezése, múltjának, szen­vedéseinek, értékeinek dúdo­ló számontartása a jelenben. Azt tartom jogos igénynek, hogy népdalaink kapjanak méltó helyet — nem a tánc­termekben, nem a mulatók­ban, bárokban és diszkókban —, hanem éppen azokon a közművelődési fórumokon, melyeken ma már becsült he­lyet kapnak a költészet, a ze­ne. a képzőművészet alkotásai. Kulturális ' intézményeink feladata volna mindenkiben tudatosítani a népdalkincs fontosságát. A lengyelek, a csehek, a szlovákok, a romá­nok, a Szovjetunióban élő nemzetiségiek ifjúsága köré­ben a népdal eleven élet. Büsz­kén, nemzeti hagyományként őrzik, éneklik népeik dalát. Mindaz, amit leírtam, azért jutott eszembe, mert a hé- vizgyörki népdalkor három egymást követő vasárnapon tíz-tíz perces műsorral mutat­kozott be a Kossuth rádió Élő népdal című adásában, melyet Béres János szerkeszt. Tizenöt éve múlt 1984 őszén annak, hogy dr. Balázs Jó- zsefné tanítónő vezetésével, KuStra Jánosné egyszerű fa­lusi parasztasszony kezdemé­nyezésére megalakult ebben a háromezer lelket számláló fa­luban az asszonykórus. En.y- nyi ideig csak olyan amatőr csoport marad együtt, amely­nek tagjai hisznek abban, amit tesznek. A hévizgyörki asszonyok háromszor tíz perc­ben sok mindenről vallottak, de a legtöbbet arról szóltak, örömük forrását gyermekeik népdalszeretete adja. :::::: Bankó Gáborné nyugdíjas tsz-tag, a Szocialista Kul­túráért kitüntetés tulajdonosa arra a legbüszkébb, hogy két kis unokája sok olyan dalt is­mer, amit Bankóné még a nagymamájától tanult meg. Huszonnégy órás szolgálat A városi utak tisztítói Legutóbb — még júliusban —. a Szabadság téri parko- sításban-kertépítésben talál­koztam e brigád néhány tag­jával. Az Erkel Ferenc isko­lával szemben, majd a Gödöl­lő Étterem előtt szorgoskod­tak: földet cseréltek, virágot, cserjét ültettek. Most ugyanitt, meg szerte a városban, a főbb utak járdáin, a lakónegyedekben láttam ke­zük munkáját a legutóbbi ha­vazás után. Az eltakarított, megolvasztott hó csapásán ez­ren járunk naponta. — Ilyen téli napokon hu­szonnégy órás szolgálatot tar­tunk, hiszen az időjárást, a havazás idejét nem lehet ki­számítani — mondja Jeney László, a Városgazdálkodási Vállalat kommunális üzemé­nek vezetője. — Kilenc olyan emberünk van, akik a legfor­galmasabb járdák hóeltakarí­tásában részt vesznek, s persze van néhány fontos gépünk is erre. — Láttuk most is hajnalban a kis bolgár Multicart. — Igen, ezen elöl tolólap van, hátuljára viszont olyan szerkezetet lehet ilyenkorra fölszerelni, amely a hótolással egy menetben hóolvasztó anya­got és csúszásgátló fűrészpor keverékét szórja a járdára. — Milyen járdák tartoznak területükhöz? — Alapjában véve minden közforgalmú járda, gyalogút, parki út, amelynél magánsze­mély, tulajdonos, gondnok vagy bérlő nem kötelezhető a hó eltakarítására. Persze sok olyan járdaszakasz van, aho­vá nem érünk el azonnal, hi­szen gépi erőnk is véges. Miénk például az Ady sétány úttestje melletti két járda, az alsó-parki sétány gyalogútja, vagy például a lakónegyedek főbb gyalogjárdái is ránk vár­nak. Azt azonban változatla­nul tapasztaljuk mi is, hogy a magántulajdonú házak, kö­zösségi lakóépületek előtti jár­dát még mindig sok helyütt nem takarítják le, a konténe­reket nem szabadítják ki a hóból. — A város közúthálózatának hóeltakarításában is részük van? — Feladatunk minden bur­kolt . közút tisztítása. Ezek kö­zül azokat járjuk be legelőbb az IFA-kocsikkal, amelyeken autóbuszközlekedés van, vagy nagy az átmenő forgalom. Ügy tudom, a legutóbbi havazáskor miattunk nem volt különö­sebb fennakadás. F. I. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Farsangi vidámságok. Far­sang úttörőknek, 15 órától. Hétmérföldes csizmában far­sang gyerekeknek, 9.30 órakor. Űj kezdeményezések a köz- művelődésben, kiállítás, meg­tekinthető 10—18 óráig. Február 17-én: Gödöllő, művelődési ház: A Magyar Állami Népi Együttes szólótáncosaiból ala­kult Kodály táncegyüttes mű­sora, 16 órakor. Boszorkányéj, a Dominó Pantomim Egyesület vendégjá­téka, 10 órakor. A mi farsangunk ... (csak óvodásoknak és szüleiknek), 15 órától. Az eredmények ismertetése A MÉM Műszaki Intézeté­ben több évtizedes gyakorlat az, hogy a legfontosabbnak ítélt kutatási, fejlesztési ered­ményekről széles körű tájé­koztatást adnak saját szer­kesztésű kiadványaikban. így lehetséges, hogy egy-egy kísér­let befejezését követően né­hány hónap vagy legkésőbb fél év múlva értesüljön a szakmai közvélemény: az egyetemek oktatói, hallgatói; a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépgyárak mérnö­kei, technikusai. Az intézet legrégibb kiadvá­nya a Mezőgazdasági gépesíté­si tanulmányok című füzetso­rozat, amely az idén négy újabb taggal gyarapszik. A — Ha nagyobbak leszünk, mi is veled énekelünk. Otthon is, meg a színpadon is. — Az egy hónappal ezelőtti nyilatkozat óta a nagyobbik unoka már tagja a gyermek népi játékegyüttesnek, mely­nek eredeti anyagát az asz- szonykórus tagjai gyűjtötték össze. Pintér Sándorné Budapes­ten végezte középiskoláit. — Olyan családban szület­tem — mondta a most hu­szonéves fiatalasszony —, ahol a népdalnak akkora volt a becsülete, mint a mindenna­pi kenyérnek. Menyecskének hasonló gondolkodású embe­rek közé kerültem. Benei Annamáriát is az ott­hon tanult népdalok állították a mikrofon elé. — Ha felnőtt leszek, én is ott énekelek majd az asszo­nyok között, ahol édesanyám is énekel — felelte a kíván­csiskodó Béres Jánosnak. u:ut Három név a sok közül. A tizenhattagú asszonykórus mö­gött ott található a negyven gyereket számláló népi játék­csoport. Azt mondta Béres Já­nos, aki naponta más helyén fordul meg az országnak, hogy amit a hévizgyörkiek a nép­hagyományért tesznek, az nagyszerű, emberi dolog. Di­cséretes, hogy van utánpótlása a' népdalénekesi hivatásnak a fiatalok körében. Mert hivatás az, amit a hévizgyörkiek vé­geznek, s amelyről most há­romszor tíz percben próbáltak számot adni az egész ország előtt a magyar rádió segítsé­gével. Fercsik Mihály mezőgazdasági géprendszerek fejlesztéséről, a munkafolya­matok automatizálásáról és a gépüzemfenntartásról készülő­iéiben levő füzetben szinte valamennyi a MÉMMI-ben ta­valy művelt elméleti és gya­korlati témáról, minden gép vizsgálatáról adnak egy-egy lényegretörő, rövid leírást. Ä másik tanulmány ame­lyet dr. Bardach Sándorné tudományos munkatárs írt, az automata dohánybetakarító gépek összehasonlító vizsgála­tát tartalmazza. Bakos Ferenc és Kiss Péter tudományos munkatársak tanulmánya a szakirodalomban is ritka té­mával, a kertészeti szárítóik­kal, ezek továbbfejlesztésével és takarékos üzemmódra való átalakításának mikéntjével foglalkozik. Nyolc hazai gyártású halas-» tavi vízlevegőztető gépet vizs­gált meg az elmúlt években dr. Kuli Barnabás tudományos munkatárs. Az összehasonlító vizsgálatot leíró tanulmányá­ból kiderül, melyik a legjobb, emellett leggazdaságosabban üzemeltethető halastavi gép. Kiválók A zárszámadásokkal együtt a legtöbb termelőszövetkezetben értékelik a szocialista munka­versenyben részt vevő brigá­dok tevékenységét. így történt a kartali Petőfi Tsz-ben is, ahol jól tudják: a gazdaság tavalyi szép nyeresé­gű munkájában orszlánrésze van a szocialista brigádoknak. Közgyűlésükön arról adhattak számot, hogy a tizennégy tö­rekvő kis közösségben három­százhatvan téesztag, illetve al­kalmazott serénykedett a vál­lalások teljesítésében. Közülük egy. a bagi gépműhely Erdei Ferenc nevű brigádja lett a szövetkezet kiváló brigádja. Arany fokozatot a kartali traktorosok és a vérségi gép- műhelyesek brigádja érte el. BiS-fsImsorozat Űj filmsorozat kezdődött a BBS, a Balázs Béla Stúdió rendezőinek alkotásából a gö­döllői művelődési központban. Szirtes András, Surányi And­rás, Bódy Gábor, Vajda Péter és Huszárik Zoltán egy-egy alkotását láthatják az érdek­lődők hétfő esténként a mű­velődési központban. Legköze­lebb Surányi András Ütőn cí­mű filmjét vetítik február 18- án, 19 órakor. I Szombati jegyzete Meglepetés Néha, jókedvemben kí­sérletet teszek. Olyan hely­zetben vedlek át udvarias­nak, amikor tulajdonkép­pen nincs rá szükség, avagy amikor a szokás úgy dik­tálja, fölösleges. Első va­gyok az autóbusz ajtajánál, a vonatnál vagy éppen a HÉV kocsijánál, s miután kinyitom — ilyenkor, fagy­ban kifeszegetem — az aj­tót, és kis tessékelő moz­dulattal felengedem az idősebbeket, vagy éppen a hölgyeket. Nem így termé­szetes? Dehogynem. Közülük sokan mégis meglepődnek. Láttam már ilyet, más is megtette. De mintha ritkult, teljesen el­tűnt volna a jó szokásunk. Figyelemmel kísérem az iskolákból kitódulókat, amint megindulnak és el­özönlik a legközelebbi busz­várót, vagy a HÉV-re tö­rekedve szinte nekironta­nak a beálló szerelvény aj­tajának. Úgy, mintha más se volna a közelben, meg­indul a fölrohanás az ülő­helyekért. Nem csodálkozhatunk természetesen minden ilyen lépésén fiatalnak és kö­zépkorúnak, hiszen város­ban, hát még a fővárosban, ahol azért gyakran megfor­dulunk, aligha győznénk a tömeges udvariaskodást. Mert hát mi volna, ha a tinédzser mindenkit maga előtt engedne a metrón. So­hase jutna fel rá. De va­jon, hogy ilyen ritmusú, ilyen szokásokkal, adottsá­gokkal lett teli a városi, nagyváros környéki embe­rek, gyerekek élete, követ­kezik-e belőle, hogy az ud­variasság minimumát fe­lejtse el, ne gyakorolja, il­letve ne tanítsuk meg vele? A kicsiny gyerek hamar megfigyeli azt a mentali­tást, ami bennünket jelle­mez. Azért érdemes talán ezt itt is szóba hozni, mert a mi szűkebb környeze­tünk, városunk, intézmé­nyeink adottságai is olya­nok, hogy az emberek so­kaságát vonzzák. Az együtt- léthez pedig nemcsak a fo­gyasztási javak nagy együt­tese szükségeltetik: kira­katban, piacon, boltban; érintkezéseink napi gyakor­lata teszi olyanná kapcso­latainkat, amilyen. Itt, kisvárosban, többféle ember találkozik nap mint nap. Rokonok, ismerősök, egymással még egyáltalán nem beszélt lakótársak éppúgy, mint a látásból is­merősek és az egymáshoz — legalábbis egyelőre — idegenek. Kapcsolatukról azért érdemes beszélni, bár­mely csoportról légyen szó —, mert egy biztosan ösz- szeköt mindenkit: ember­ségünk. Ezért eleve, mindig kijár a tisztelet, az udva­riasság kortól, nemtől füg­gően egy-egy helyzetben. De tisztelnünk illik azo­kat, akiket közvetlenül nem ismerünk azért is, mert annyit bizonyosan feltéte­lezünk; velünk együtt építi a környező falvakat, a vá­rost. Ha távoli idegen, ak­kor még inkább hadd érez­ze, e városban egy kicsit ö is itthon lehet! A társait félrelökő, az ajtókat ránk csapódni ha­gyó, az utunkat durván ke­resztező, sohasem udvarias ember talán könnyebben halad, gyorsabban jut cél­ba, de mi öröme van ne­ki, ha csak maga fogad el jótéteményt, soha nem nyújt másnak még apró ügyekben sem. Ki tudja, pontosan hol, miképpen kell mindezt ta­nítani. A kisgyerek, ahogy már említettem, nagyon fi­gyel, a most ötéves is, az egyéves is, és majd a ma születő is. Felelősségünk te­hát nagyon nagy. Az isko­láé is az. Szoktuk monda­ni: a gyereknevelésre nem minden szülő alkalmas, hogy ki mennyire igen, vagy nem, az élet bizonyít­ja, mutatja. Az iskolában viszont hivatásos nevelők, tanítók, tanárok mutathat­nak példát, taníthatják meg a rájuk figyelőket, arra, amire mi nem egyformán vagyunk képesek. Fehér István ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents