Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
Színházi levél Hajnali szép csillag A művelődés háza Tápiószecsőn Heródes (azaz Szálasi Ferenc) és a Testőr (azaz Beregffy vezérezredes), egy hajdani katonaládához hasonlatos fedeles ládába súvasztják az országjelvényeket: a koronát, a jogart, az országalmát. Aztán, sok hányattatás után, e jelvényeket a Háromkirályok (akik egyben a Há- Hpm pásztorok is), átadják az ifjú Anyának és újszülött gyermekének. A gyermek akkor született, amikor eltűnt, megsemmisült a Rontás, véget ért Heródes és a Gonoszak uralma. S akkor fogant, amikor a Legény és a Leány, a katonaszökevény és a kis cseléd, egymásra találtak a vészek közepette. A Legényt közben kivégezték a Testőr pribékjei, a Leányt óvó kezek rejtegették, míg el nem jöttek a Háromkirályok, s a Csillaghozó keletről. Az országjelvények hát okkal kerülnek az ártatlan Anya és a bűntelen Gyermek fejére — kezébe: ők hordozzák a Jövőt, a Holnapot. S amikor a korona, a jogar és az országalma a színpad előterében, egy bíborszín bársonylepellel letakart kis emelvényre kerül, és éles fény hullik rájuk, eszünkbe jut, hogy ez a dobogó annak a sírgödörnek, illetve hullámsírnak a helyén áll, melybe Heródes és Testőrje áldozatai hullottak a játék korábbi részében. Az üldözöttek sárga csillagává alakuló sárga kikericsvirágot viselő öregek és gyerekek ebben a gödörben tűntek el, s mintegy az 6 sírdombjuk fölé emelkednek most az új és szabad élet jelképei: a királyi jelvények, a -történelmi múltat és a történelmi jelent s jövőt összekötő regáliák. Jelképek, szimbólumok, népballa- dai, népi színjátszásbeli, a XVII.— XVIII. századi iskoladrámábóí vett, s a népköltészetből kölcsönzött motívumok: Száraz György színpadi műve, a Hajnali szép csillag jórészt erre az anyagra épül, s ennek megfelelő, ehhez illeszkedő stílusban szólal meg a Madách Színház színpadán, a vendégrendezö Kerényi Imre, a meghívott koreográfus Nóvák Ferenc, s a többi létrehozó keze munkája nyomán. A szándék világos: ez az előadás arra kíván emlékezni és emlékeztetni, hogy negyvenévesek vagyunk; negyven esztendeje mentek végbe azok a ma már történelemmé lett események, amelyeket a Hajnali szép csillag egy sajátos hangvételű játékban megelevenít. A játék azonban nemcsak a folklór anyagára támaszkodik, s nemcsak azt transzponálja át a jelenkori történelembe. Ez a transzponálás ugyan önmagában véve is eredeti és kiváló ötlet; annak megkeresése, hogy az évszázadok során felgyűlt népművészeti — dal, ballada, tánc, dramatikus játék — matéria hogyan felel meg legújabbkori történelmünk helyzeteinek, egyéni és társadalmi konfliktusainak kifejezésére, Száraz György nagy érdeme. Mint ahogyan Kerényi és Novák érdemének kell tulajdonítanunk, hogy ez a drámai és derűs, keményen fogalmazó és oldottan lírai anyag kitűnő színpadi megjelenítést kapott, s vélhetőleg fel is dúsult a színpadra állítás során. De a Hajnali szép csillag nemcsak ebből a forrásból merít, amikor anyagát összehordja. Megjelenik itt a második világháború — ha szabad így mondani — hadifolklórja is, megjelenik a modern nagyváros munkásfolklórjából is egy kevés, aztán a háború utáni időszak országépítő lendületének néhány dal- ban-táncban kifejezhető mozzanata, valami vagányos és friss hangvételben. Egy hadirokkant harmonikás rokkantkocsija gördül át időnként a színen, s a háború éveinek slágereit halljuk. Aztán ez a harmonikás a 40-es évek második felének magyar slágereit nyúzza, csasztuslíákhoz herflizik, zakatolóknak húzza. Megszólal az ismert egyházi ének. a Boldogasszony, anyánk... A valóságos és egyben jelképes hidat verők a Kodály feldolgozta Lengyel László játék felelgetős dramaturgiáját aknázzák ki. Illyés- és Vas István- versrészlet, székely népballadai töredékek, megrázó hadiözvegyi levelek, felharsanó légiriadó-rádiószö- veg, Szálasi beszédének mondatai -- egy sokszínűén és sokféle asszociációra, gondolat- és élménykapcsolásra késztető anyag olvad itt emlékező, ünneplő színpadi művé. Nem ■teljesen, egységes szinten: a játék első fele lényegesen erősebb, hatásaiban komplexebb és a nézőt jobban magával sodró, a második rész viszont hevenyészettebbnek, lekurtí- tottnak tűnik. Bizonyos anyagrétegek — így a Heródes-betét — nem hordozzák elegendő súllyal a jelenkori szimbolikát. De a játék legszebb pillanatai ezeket a gyöngébb részeket feledtetni tudják. Ihletett megoldás például a Legény temetése. Ez igazi balladai hangulat, torkot szorítóan tragikus és emelkedett. A játékot mintegy narrátorokként, egy kórus tagjaiként végigkísérő Asszonyok (ők is hárman vannak, mint a Pásztorok meg a Királyok), itt is tökéletes összhangban vannak a játékkal, akár csak a Csillaghozó katonát bújtató jelenetben, vagy a Gyermeket világra hozó Anya féltő-óvó bújtatásának, s a Gyermek megszületését követő mély szimbolikájú jeleneteknek a felépítésében. Megrázóak a nagy létszámú Kórus jelenetei; hol népi figurákként, hol üldözöttekként, hol az ostrom megpróbáltatásait szenvedő civilekként, hol az eltűnő múlt alakjaiként jelennek meg, de mindegyik jelenlétük igen gondosan megtervezett, a tömegben karakteres arcok villannak fel, akikhez sorsokat képzelhetünk, s a mozgatás is egyénített, pontos, kifejező. Nagyon hatásosak Götz Béla díszletei (a Várhegy alatti alagút bejáratára emlékeztető boltív emelkedik a színpad előterében, a háttérben pedig mintha a Gellért püspök emlékművének kolonnádjá- ból kiemelt részlet magasodna; e két elem közé épül az emelt játéktér, melyen egy sokféleképp használható csapóajtó, s egy süllyesztő is helyet kap), a rendezés és a koreográfia stílusához simulóaík Füzy Sári jelmezei. A színlap nem sorol fel szerepeket és szereplőket, csak egy névsort közöl a közreműködőkről, de így is kiemelésre méltó Hűvösvölgyi Ildikó, a Leány, Bencze Ilona, Nagy Anna és Sunyovszky Szilvia, a három Asszony, Zenthe Ferenc az öreg pásztor, Gyabronka József a Legény, Szerednyey Béla, a Testőr, Körmendi János Heródes, Vass Gábor a Csillaghozó katona megszemélyesítő j eként. S zép és hatásos megemlékezés hát a negyvenedik évfordulóra ez a játék — noha távolról sem csak alkalmi darab. De a hivatásos néző agya már a játékot szemlélve is ketyegni kezd, s ketyeg tovább a színházból távozóban is. Eszébe jut egy tíz évvel ezelőtti hasonló színházi este, 1975. márciusában, a Vígszínházban, ahol a hasonlatosan jubileuminak szánt műsor, a Harmincéves vagyok bemutatójáról távozott. Ott, a 70-es évek közepén épp hazai csúcsán álló rockzene, a frissen újra felfedezett dokumentumirodalom, s a szociológiai megközelítések adták a játék alapját, alaptónusát. A felszabadulás körüli események néhány mozzanatának újszerű megvilágítására is sor került; ezeket épp akkor dolgozta fel a történettudomány. Presser Gábor zenéje Adamis Anna verseire, Marton László rendezése, Geszler György koreográfiája (Györgyfalvi Katalinnal együttdolgozva), már kipróbáltan sikeres együttműködést jelentett: két évvel korábban a Popfesztivált vitték sikerre, nagyjából ugyanazzal a szereplőgárdával. f mw j A íróiménál elhúzódása miatt sem a városokban, sem a falvakban nefn éppen a kulturális élet megindítása volt a legfőbb feladat. Amikor a mindennapi létezés kétsége szorongatja a szíveket, mi sem természetesebb: hallgatnak a múzsák. Amikor elcsendesedett a fegyverropogás, az ország sorsán leginkább aggódók azonnal megszólaltak, látván, hogy a kulturális tevékenység elvesztette korábbi jelentőségét a kommunista párt munkájában. Hangsúlyozva: tudják, hogy a legfontosabb a romok eltakarítása és az ország vérkeringésének megindítása. Mindebből mégsem maradhat ki az első pillanatoktól kezdve a mindennapok gondjain felülemelkedést segítő művészet, közművelődés. Éppen a figyelmeztető szavak hatására célként fogalmazták meg a központi és vidéki — akkori szóhasználattal — szabadművelés kiépítését. Júliusig külön kulturális alosztálya volt még a propagandaosztálynak és a tömegszervezetek osztályának is.. Körlevélben hívták fel a vidéki pártszervezetek figyelmét kulturális egyesületek szervezésére. Ezt minden területi, megyei, járási központban — a nagyvárosoktól a legkisebb faluig — fontosnak tartották. Az elképzelés ugyanakkor — mint azt később megállapították — túlbecsülte a pártszervezetek tettrekészsé- gét. Nyárra már a politikai küzdelmek is elvonták a pártvezetés figyelmét az ország művelődési kérdéseiről. A fent említett két kulturális alosztályt a propagandaosztály keretében egyesítették. Így az oktatási és az agitációs alosztály mellé sorakozott a kulturális. Ez a szervezeti felépítés meghatározta. ,hogy a későbbiekben a kulturális tevékenység bizonyos agitációs feladatokkal kerüljön kapcsolatba. (Mindez nem jelentette azt, hogy az összevonással létrejött alosztály ne tekinthette volna feladatának az ország valamennyi területén a kulturális munka befolyásolását.) A változást 1945 végén, 1946 elején az hozta, hogy az MKP központi szervei sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a falusi párt- szervezetek kulturális munkájára. Az országos irányelvek természetesen megszabták valamennyi településen a közművelődés kibontakozását. Mindezen kívül a helyi vezetőktől, az emberektől függött a szellemi pezsgés milyensége. Nem csupán Pest megyében, hanem az egész országban ritkán adatott meg az alkalom, hogy új művelődési házat avathattak. A tápiószecsőiek még ma is büszkék arra, hogy az elsők között voltak. Ofella Sándor nyugdíjas művelődésiház-igazgató úgy emlékszik az ország harmadik kultúr- házának avatására, mintha , csak ma lenne. Miként is idézi meg az első napokat, amikor Tápiószecsőn elült a fegyverropogás? — Még gigászi harcok folytak a fővárosért, amikor nálunk műsort adott az ukrán hadsereg művész- együttese. Győri Sándor bíró megbízott a szervezéssel. Négy dobos ment a közsép négy irányába, összesereg- lett az egész falu. A műsornak nagy sikere volt. Olyan boldog voltam, mint amikor a gyermekeim a világra jöttek. Ügy éreztem — miközben a táncosokat néztem — a művészet jelenti az élet szebbik oldalát. Nagy lendülettel kezdtük a mi kis csapatunk verbuválását. Al öntevékeny művészet bontakozott ki a legnagyobb ütemben. A május elsejei ünnepségen a sportpályán, a szabadtéri színpadon már a Huszárkisasszony című zenés vígjátékot mutatták be. Hamarosan csoportot hozott létre a Magyar Dolgozók Ifjúsági Szövetsége, a Kisgazda Ifjúsági Egyesület, a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom. A helybeliek mellett játszottak a csoportokban a főváros ostroma elől Tápiósze- csőre menekültek is. Az itteniek hamarosan rádöbbentek: művelődési házra lenne szükségük. — A bíró 1945. július elején, a MADISZ helyiségében kihirdette a kultúrház építésének tervét a község szívében — hallhatjuk Ofella Sándortól a hiteles történetet. — A társadalmi munkára hívó szóra megmozdult a falu apraja, nagyja. A Pest megyei levéltárban őrzik az 1945. július 29-i — a községháza tanácstermében megtartott — rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyvét. Miután az elnöklő bíró, Győri Sándor bemutatta az építkezés tervét, javasolta: felelős építőmester irányításával, házilagosan készítsék el a házat. A jelenlevő harmincnyolc ember közül mindössze hárman szavaztak a terv ellen. Az igennel válaszolók később meg is fogalmazták a művelődési ház létrejöttét. Dr,.Mol- doványi László körzeti orvos így válaszolt a kérdésre egy évtizede: — Együtt élek községem lakosságával. Idejövetelemkor hamar meggyőződtem arról, hogy erre a házra szükség van. A képviselő-testületi gyűlésen annak idején elmagyaráztuk: a füstös falusi kocsma nem lehet továbbra is a kulturálódás színhelye. Kellett egy olyan intézmény, ahol ismeretterjesztéssel nevelhetünk. — A tápiószecsői kultúrház építésének emlékezetére a színpad utca LÉZERKEZELÉS, OH! Alig egy hete röppent szárnyra a hír: a mindenható lézersugár hazánk asszonyait is széppé, fiatallá varázsolja. El is képzeltem magam előtt a jelenetet: belépünk a kozmetikushoz, kérünk egy kis lézerkezelést. Megszűnik minden gondunk, bajunk, ráncunk. A szarkalábak lassanként visszahúzódnak, kipirultan, üdén hagyhatjuk el a csodák világát. Aztán szertefoszlott a szép álom. A zenés délelőtti műsor, a Napközben hallgatása közben elveszíthettem minden bizakodásomat. A műegyetem professzora csengette fel a műsor szerkesztőit. Igazán, nem akarta kiábrándítani a nekibuzdult hölgyeket, csak éppen némi információval szeretett volna szolgálni az éter hullámain keresztül. Sajnos — mint ahogy a történelemben az már nem először fordult elő —. a technikai vívmányok némi késéssel érkeznek hozzánk. Most úgy tűnik, éppen e hátrány könyvelhető el szerencsének. Ugyanis a tengerentúli dolgozó nő időközben rájött: a lézerkezelés még annyit sem ér. mint a hagyományos kozmetika. A professzor tájékoztatásából megtudhattuk: sokan be is perelték e mai varázslat művelőit. Sikerrel. Így aztán azzal a biztatással indulhatnak a kozmetikushoz — az ezek után is vállalkozó kedvűek —, hogy számláikat csak akkor rendezzék, ha valóban csodaszernek érzik a lézert. A zenés délelőtt szerkesztő-műsorvezetője, Rózsa Péter vállalkozó kedvére jellemzően vezette fel a témát. Hiszen a tegnap még oly érdekes lehetőség ily módon mára hitelét vesztette, mert mégiscsak a szakember nyilatkozata a döntő. Belenyugodhatunk: együtt kell élnünk éveink mú- 'p~mak árulkodó jeleivel. SIKER ÉS KUDARC. Apróbb, nagyobb sikerek és kudarcok kísérik mindennapjainkat. A családi és a felőli tartóoszlopába, üvegbe helyezett emlékiratot falaztunk be. Ez hirdeti az utókor számára e nemes elgondolást — mondotta szintén egy évtizede a visszaemlékező Tasnádi József, az igennel szavazó korabeli főjegyző. — A kultúrházon az utolsó simításokat végezték — meséli a fenti nyilatkozatokat összegyűjtő Ofella Sándor. — A Nemzeti Bizottság ekkor az újgazdák terményeiből mezőgazdasági kiállítást hirdetett meg. 1946. augusztus 19-én délután az új házban megnyitották ezt a kiállítást. A sok-sok virágtól a helyiség a szivárvány színeiben tündöklött. A másik szobában az asszonyok kézimunkáit láthattuk. Feilobogóztuk az utcáinkat, így készültünk a másnapi kultúrházavatásna. A hajnali zenés ébresztő után délelőtt fogadás volt a Kommunista Párt székházában. Szinte megtöltötte a nagy helyiséget a megyei, járási képviselet — Házi Árpád alispánnal az élen — és a helyi meghívottakkal. Gyönyörű, napsütéses délutánon, az egész falit jelenlétében avattuk a házat. Hatalmas tapsvihar fogadta a bejelentést: az előző évben meghirdetett újjáépítési versenyben Tápiószecső első lett a nagykátai járásban. (Később a megyei eredményhirdetésen a másodi-. kok lettünk.) De kultúrházat csak nálunk avattunk! Aztán a fiatalság megtartotta itt első mulatságát.. A Kókai-féle rezesbanda húzta a talp- alávalót. A lányok karéjban daloltak, a táncszünetben a fiúk velük énekelték a szecsői nótákat. Hallgatjuk az emlékező szavakat. Tudjuk, hogy az időközben egyszer felújított háznál már vannak sokkal korszerűbbek, sokkal szebbek. Min- denesetre a szecsőieknek — legalábbis az építkezésben részt veiteknek — mindennél kedvesebb. Hiszen egy évtized is elmúlt e ház avatása után. mire Nagykátán is felépült a tervezett művelődési ház. Elsők között voltak az országban, akik a kultúrának hajlékot építettek, s ez évtizedek múltán sem kevés. Mondhatnánk: csepp a tengerben. S a négy évtized alatt mi minden történt a község életében, közművelődésében? Hosszú sora lenne elmondani. A történetet lejegyezte a nyugdíjas mű- velődésiház-vezető, s tavaszra vaskos kötetben olvashatjuk a négy évtized krónikáját. munkahelyi környezettől függ, mindezt hogyan éljük át. Nem véletlen, hogy a Nemzedékek című műsor mikrofonjánál ülők — Csepeli György, Frech Ágnes, Goldschmidt Dénes és Tausz Katalin — a szakmai magyarázaton túl szubjektiven közelítették meg a témát. Olyannyira, hogy a hallgatót mintegy kényszerí tették arra: vegye számba saját életének eme fordulópontjait is. Miért van az, hogy időnként az embert egymás után csak kudarcok érik; egyáltalán lehet-e sí- kerorien táltan tevékenykedni, a siker és a kudarc mennyire önismeretmérő eszköz, hogyan élhet vissza a környezet törekvésünkkel, gyengeségünkkel, meddig maradunk becsületesek, amikor valamit el akarunk érni, miként húzhatják ki az embert az elkeseredésből a mini sikerek? Sorolhatnám a megfogalmazott kérdéseket, amelyeket naponta egyéni • módon átélünk. A műsor anélkül, hogy kioktató, vagy éppen lélekbúvár lett volna, sugallt bizonyos magatartásformákat. Nem receptet kínált, sokkal inkább továbbgondolkodásra serkentő eseteket sorolt fel. A felismerés élménye egyúttal szembesülés volt: lám, ki lehet lábalni a bajból, mégha beletaposnak is a földbe — érezhettük például Tausz Katalin szavai nyomán. Mert sajnos korunkban sokkal több a mini kudarc, mint a mind siker élménye. Az egyéntől függ, miként ellensúlyozza például a munkahelyi gondokat más tevékenységgel és fordítva. Befejezésül a minősítőik felelősségéről esett sző. Feltéve a kérdést: van-e jogunk a másik ember megítélésére, amikor minden lény szuverén? Érdekes lett volna a műsor utáni telefonhívásokat is végighallgatni. A vitára serkentő adás bizonyára sokaknak felkavarta az érzelmeit Er. K. TAKÁCS ISTVÁN Jelenet a Madách Színház előadásából ERDÖSI KATALIN Rádiófigyelő / Emlékiratot rejtenek a íalak
