Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-12 / 35. szám

Vigyáznak a jé Iliikre Pártértekezlst a Forte gyárban A Forte gyár pártértekezle­tén Kikillai Gábor, az üzemi pártbizottság szervező titkára elnökölt. A vendégek között üdvözölték Szalai Árpádot, az MSZMP Vác városi Bizottsága titkárát is. Fazakas Károly, a vállalati pártbizottság titkára beszá­molójában elemezte az elmúlt öt év tervszerűen végzett munkáját. A beszámolóban elhangzott, hogy a VI. ötéves terv idején a világgazdasági helyzet évről evre romlott, a gazdasági sza­bályozók negatív hatást gya­koroltak a vállalatra. Ennek ellenére sikerült megújulniuk, az exporttervet folyamatosan teljesíteniük. Az árbevétel minden évben emelkedett, már 1983-ban meghaladta az J milliárd fo­rintot. A világpiacon a Forte márkanév még tartja pozíció­ját; fejlődésre, termékszerke­zet-korszerűsítésre csak az új extruderes öntő beruházása ad lehetőséget. A részletes, minden terüle­tet átfogóan értékelő, elemző beszámoló után vitára került sor. A hozzászólásokban töb­bek között elhangzott az is, hogy a szocialista brigádmoz­galom új formáját, a „komplex­brigád” mozgalmat tovább kell fejleszteni. A Forte dolgozóinak 60 szá­zaléka nő. Jó lenne, ha a klasszikus háromszor 8 órát Vissza tudnánk állítani, mert több idő kellene pihenésre, gyermeknevelésre — véleked­tek a gyengébb nem képvise­lői. A vitában többen érintették az árak és a bérek alakulá­sát. Beszéltek a csúszópénzről, amelynek emlékét árubőséggeí lehetne kitörölni a szótárból. Fontos az ellenőrzés kiszélesí­tése, amely szigorú felelősség­re vonással éri el a kívánt eredményeket. Fazakas Károly a vita végén összefoglalójában kiemelte; — A tudatformálásra nagyobb gondot kell fordítani. A szemé­lyes felelősség vállalása a későbbiekben meghatározó lesz. A beszámoló és az MSZMP KB irányelveivel kapcsolatos állásfoglalás elfogadása után az értekezleten megválasztot­ták a 31 tagú pártbizottságot, amelynek titkára ismét Faza­kas Károly lett. Megválasztot­ták a 10 küldöttet is, akik a városi pártértekezleten kép­viselik majd a tagságot. b. x. e. Szavaznak a párttagok Márton Gyórgyné felvétele Vélemények fóruma Alig van négyzetméter... Toldi Sándor, a 40. számú körzet tanácstagja, a Kommu­nális Költségvetési Üzem köz- tisztasági ágazatának vezető­je: — A városi tanács 1985. évi költségvetésében parkfenntar­tásra 5 millió 700 ezer forint szerepel. Lehet, hogy ez az összeg máshol elégséges, de Vácott még a karbantartási munkálatokra, a rongálások helyreállítására is kevés. Pél­dák erre: A Földváry lakóte­lepen a tanács minden évben facsemetéket telepített. Az utóbbi három évben több mint háromszázat. Ebből csak 170 darab maradt meg, a többit a garázdák elpusztították. A tervezők a parkok útjait vonalzóval húzzák meg, me­lyet az ott lakók aztán figye­lembe se vesznek. A pázsiton, a bokrokon áttaposnak. Pél­dák vannak már arra, hogy megvárják a tervezők, míg a lakók az utakat kitapossák és erre építik a parkokat. Azok is pusztítják zöldövezeteinket, akik a játszótéren parkolnak és ligeteink drága növényeire szórják az építési törmeléke­ket. A parkmunkások munkaide­jének java része abból áll, hogy a szemetet gyűjtik. Most, hogy fákat kell nyesni, meg kell nézni, miként borítja cl a szemét például a Földváry la­kótelepet. Gondtalanul szórják ki az ablakokon a szemetet, dobiák el az utcán a cigaretta- csikkeket, a kenvér- és cukof- kás csomagolóanyagokat stb. Egyszer majdnem baleset tör­tént, mert a nyolcadik eme­letről kerékpárt ejtettek a jár­dára. Tanácsi rendelet írja elő, hogy az intézmények, üzemek, háztulajdonosok épületei előtt a járdát a hótól, szeméttől ta­karítani kell. A városgazdál­kodási vállalat kezelésében levő házaknál ez megoldott, de a szövetkezeti és OTP-há- zoknál nem. Arra is van pél­da, ahol a lakók hetenként felváltva takarítanak a ház előtt. Hallom, hogy a finn testvérvárosunkban egy csi­petnyi szemetet nem lehet ta­lálni, nálunk alig van négy­zetméter, ahol hulladék ne akadna. Azért kértem szót, hogy ne csak a városi tanács gondja- baja, hanem a lakosság ügye is legyen a város rendje, tisz­tasága, a parkok épségének megóvása. Ma már az egész világon feltételezik mindenki­ről a huszadik századi kultu­ráltságot. Például azt, hogy a szemetet a kukába dobják. Ezzel kapcsolatban idézem a tanácselnök szavait: „Hetven köztisztasági alkalmazott nem képes harminchétezer lakos szemetét összeszedni, ha gon­datlanul szemetelünk”. Kérem a tanácsot, hasson oda, hogy saját egészsége ér­dekében mindenki tartson rendet, tisztaságot, óvják parkjainkat. Akkor elég lesz a megjelölt összeg a parkok kar­bantartására. Lejegyezte: M. Gy. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM 1985. FEBRUÁR 12., KEDD Kék ruhában a sínek mentén Sok gondot okozott a szállás Unokáink is szeressék Nagy munkával - szép zene Zene, kóruskultúra. Erről városunk hagyományai jutnak az eszünkbe. A Vox Humana kórus, a Musica Humana Ka­marazenekar, a váci KlSZ-kó- rus itthoni országos és külföl­di sikerei. Seregnyi ember köz­reműködése, szereplése, a ki­váló generációkat nevelő taná­ri kar és a nagyszerű tárgyi feltételek. Évtizedek munkájának gyü­mölcse zenei életünk mai szín­vonala. Az a magasság, ahol ma állunk, kötelez is. Arra, hogy legalább itt, ha nem előbbre tartsunk a jövő évti­zedben is. Különösen indokolt Brigádok a kulturált utazásért Az utóbbi két évben a megváltozott gazdasági körül­mények hatására alapvetően módosult a vasút helyzete. A régebbi kapacitáshiányos vi­lágban a vasút diktálta a fel­tételeket, mára azonban for­dult a kocka. A feladatok meghatározása is ennek az alapelvnek a jegyében történt. Egyebek között erről tanács­koztak a Rákosrendező Kör­zeti Üzemfőnökség úgyneve­zett külszolgálati vezetői a BVSC tanácskozótermében. Szalai Lászlónak, a szak- szervezeti bizottság titkárának elnökletével tartott tanácsko­záson részt vett Ficzere Béla, az MSZMP MÁV XIV. kerü­leti bizottságának titkára, dr. Mészöly Ferenc, a vasutas- szakszervezet budapesti titká­ra, Zádori Zoltán, a MÁV Bu­dapesti Igazgatóságának osz­tályvezető-helyettese. A váci városi pártbizottságot Szabó Gábor képviselte. Az első napirend keretében Molnár Béla, az üzemfőnök­ség vezetője részletesen ele­mezte az 1984-ben végzett munkát. Többek között el­mondta, hogy az elmúlt esz­tendőben az üzemfőnökség egész egysége fejlődött. A ti­zenhat szolgálati hely munká­ja tervszerű volt. Jelentős az előrelépés a járműfenntartás­ban. A tervet 115 százalékra teljesítették. Ez elsősorban a vontatási és a műszaki dolgo­zókat dicséri. A kimagasló eredmény elérésében igen nagy érdemei voltak a váci kollektívának. A berakodó árutonna-tervet három százalékkal sikerült túlteljesíteni. A szállítás mö­gött óriási erőfeszítés van — hangsúlyozta az előadó. — Tavaly nem volt olyan terme­lőüzem, amelynek a kocsi­igényét nem elégítették volna ki. Kisebb késések ugyan elő­fordultak, de ez nem okozott zavart a termelésben. Az üzemfőnökség dolgozói­nak a hibájából szállítási le­maradás nem volt. Javult a kapcsolat a szállító partne­rekkel. Azonban gondot oko­zott az, hogy egyes vállalatok nem rakták ki időben a vago­nokat. Az esetenkénti fuvaro­zási csúcsok tompítása, illetve a szállítások egyenletessé téte­le érdekében szorgalmazták az előszállításokat és bővítették a kedvezménybe bevont áruk zömét. Kisebb lemaradások voltak a tehervonatok terhelésében és a vonatközlekedési terv teljesítésében. Az idén a szállítási felada­tok megoldása mellett a me­netrendszerűség javítása és az udvariasabb kiszolgálás a cél. A személyi szállításban a jobb csatlakozások kialakítása mel­lett törekednek a menetren­dek és az utazási igények ked­vezőbb összehangolására, a nagyobb tisztaság és a kénye­lem megteremtésére. Az áruszállításnál a tavalyi eredmény elérését tűzték ki célul. A csúcspontot 1985-ben is az exportszállítási terv tel­jesítése jelenti, amelyben igen nagy szerepe van a szobi határ menti forgalomnak. Molnár Béla kritikus hang­vételű beszámolója után Fa­ragó Béla ismertette az üzem­főnökség szocialista brigádjai­nak versenymozgalmát. Az előtér j észtéből kitűnt, hogy igen nagy a létszámcsökkenés, A dolgozók létszáma csaknem ezerrel kevesebb a szükséges­nél. Ezért a tervek teljesíté­sében nagy feladat hárul a szocialista brigádokra. Jelen­leg kilencvennyolc kollektívá­ban összesen ezerkétszáznyol- can dolgoznak. Az idei vállalások meg­könnyítése érdekében az üzemfőnökség javaslatot dol­gozott ki a brigádoknak. így például Szobon a vonatkísé- reti tevékenység javítása, Nagymaroson a személyszállí­tás növelése és az utazókö­zönség kulturáltabb kiszolgá­lásáért tehetnek sokat a helyi brigádok, míg Vácott az utas- információ-szol gálát javítása érdekében vállalhatnak többet a közösségek. A beszámolók utáni vitában szót kért Kalmár János, a szobi állomásfőnökség vezető­je. Egyebek között elmondta, hogy a hatszáz tagú kollektíva az alapvető tervet 108 száza­lékra teljesítette az elmúlt esztendőben. Jelentős előrelé­pés történt a személyszállítás területén, csaknem 1 millió forinttal került több a kasszá­ba a tervezettnél. Folyamato­san javult a határ menti áru­forgalom, azonban még igen gyakran jelent gondot a gépek hiánya. A munkaerőhelyzet Vác a hazai lapokban A Hajdú-Bihari Napló meg­írta: Debrecenben agrárszak­emberek csoportot alakítottak azzal a céllal, hogy országos szinten tanulmányozzák a hoz­zájuk tartozó témákat. Vácott a zöldségfelvásárlók, Szobon a szörpüzem várta a tagságot. A Magyar Hírlap arról írt, hogy Vácott a XI. századtól a XVII. századig a mai Géza ki­rály tér helyén és annak kör­nyékén hatalmas várrendszer húzódott; az idén nyáron foly­tatják ennek feltárását. A Szövetkezet mérleget ké­szített a tavalyi, Pest megyei szövetkezeti lakásépítésekről. Váci példára másutt is épí­tenek ilyen jellegű otthonokat, karbantartó telephelyeket ala­kítanak ki. Szobon is nehezíti a feladatok megoldását. Tavaly például százhúsz dolgozó lépett ki az alkalmazottak közül. A váci állomásfőnökség ter­melése adja a körzeti üzemfő­nökség termelésének az egy- harmadát. Munkájukról Nagy Lajos állomásfőnök elmondta, hogy összességében jó ered­ménnyel zárták az évet. Ta­valy 441 ezer tonna árut szál­lítottak. Az exportáru kiszál­lítása a korábbi évekhez vi­szonyítva mintegy négyszáz vagonnal nőtt. Gondot jelen­tett viszont a hétvégi rako­dás. 1984-ben 8,8 millió fo­rintra rúgott a késedelemért kifizetett díj. Surányi János j a zenei műveltség még széle­sebb körű terjesztése, nemkü­lönben annak megalapozása, már a gyerekkorban. Ezt a célt szolgálják a vá­ros kulturális vezetőinek az elmúlt évben tett intézkedései is. A tanács művelődési osztá­lya kezdeményezése nyomán tavaly sikerült megteremteni az új szimfonikus zenekar mű- ■ ködési feltételeit. Zenetörténe­ti, művelődő csoport alakult a városi könyvtárban. Megtörténtek az első lépések a középfokú zenei képzés meg­valósítása érdekében is, amely­re a VII. ötéves terv éveiben le­het számítani. A múlt év vé­géig alkalmassá tették a Bauer Mihály utcai iskolát az általá­nos iskolai és alsófokú zenei képzés céljára. K. T. I. A hét programja Sport, színház, hál, túra Vb-ülés. Dr. Kovács Tibor, a városi tanács titkárságának a vezetője arról tájékoztatott, hogy a tanács végrehajtó bi­zottsága ma, február 12-én ülést tart. Megvitatják a tö­meg- és a versenysport hely­zetét városunkban és a von­záskörzethez tartozó községek­ben. Elemezni fogják a sport­határozatokban megjelölt fel­adatok végrehajtását, a helyi sportlétesítmények fenntartá­sát, fejlesztésük lehetőségét. A végrehajtó bizottság tagjai tá­jékoztatást kapnak a Vörös- kereszt munkájáról és a védő­női tevékenységről. Az MTESZ Köztársaság úti székházában ugyancsak ma ülést tart — délután fél 3 órai kezdettel — az idegenvezetők klubja. Megbeszélik a részt­vevők: hogyan lehetne még színesebbé tenni az ideérkező turisták programját, s mikép­pen lehetne fokozni a Vácról indított egy- és több napos túrák számát. A klubvezető, Szikora János tájékoztatást ad az IBUSZ kirendeltségének idei programjáról. Színház. Valentin Magdol­na, a Madách Imre Művelő­dési Központ munkatársa el­mondta, hogy a hét rangos kulturális eseményének ígér­kezik a szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka. Viktor Rozov Szállnak a darvak című háromfelvonásos drámáját mutatják be a színházterem­ben, ma este 7 órai kezdettel. A hasonló című szovjet film évekkel ezelőtt nagy sikert aratott — színpadon ha­sonlóan szép és megrázó mű­alkotás. Fazekas Zsuzsanna és Kristóf Tibor a darab két fő­szereplője, a rendező: Árkosi Árpád. Mulatságok. Benne vagyunk a farsangban, mind több helyről jelzik a zenés-táncos mulatságok rendezését. A pe­dagógusklub szerdán, 13-án, Nagymaroson rendez tombolá­val egybekötött farsangi es­tet. A jókedv is vendég lesz csütörtökön a Juhász Gyula Általános Iskola napközisei­nek rendezett Madách-napcn. Jelmezbált készít elő az úttö­rőház is. A Bartók Béla Álla­mi Zeneiskola tanárai pedig farsangi hangversenyt adnak február 15-én, pénteken este 6 órakor az épület nagyter­mében. Előadások. Két előadásra hívták fel a figyelmünket. TIT-előadó beszél a Hazafias Népfront nőklubjában ma, kedden este 6 órakor a műve­lődési központ 4-es termében az alkoholizmus elleni küzde­lem jogi eszközeiről. Flamm János pszichológus, akinek írásai rendszeresen megjelen­nek fővárosi lapokban s a megyei újságban, csütörtökön este 6 órakor a 47-es terem­ben tart előadást A házasság kérdései, játszmák a házas­ságban címmel. Fiataloknak. A Hajós Alfréd Üttörőház a nagy érdeklődés­re való tekintettel február 16-án, szombaton reggel hat órakor négy autóbuszt indít Donovalyba. Az egynapos tát­rai sítúra résztvevői előrelát­hatólag este fél nyolckor ér­keznek vissza Vácra. (Programváltozás előfordul­hat!) összeállitotta: P. R. Köszönetnyilvánítás. Fájó szív­vel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, jó szomszéd­nak. barátnak, Ismerősnek, akik szeretett férjemnek, édesapám­nak, apósomnak, nagyapánknak, Tóth István temetésén részt vet­tek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. gyászunkban együttérzés­sel segítettek fájdalmunkon eny­híteni. A gyászoló család. ISSN 0133—2739 (Váci Hírlap) A TELI VÁSÁR M AKANY AR ÁRUHÁZBAN Ajánlatunk: Padlószőnyeg 1580 Ft helyett 970,— Ft Kártolt szövet 222 Ft helyett 133,20 Ft lersey 148 Ft helyett 103,60 Ft Műszőrme sapka 360 Ft helyett 216,- Ft Irhasapka 1050 Ft helyett 735,- Ft Panofix sapka 770 Ft helyett 539,- Ft Női csizma 1300 Ft helyett 780,- Ft Női csizma 1760 Ft helyet 1056,- Ft Alkalmi bokacsizma 570 Ft helyett 342,- Ft Női kabát 3450 Ft helyett 2070,- Ft Lánykaoverall 1250 Ft helyett 750,- Ft Bélelt műbőr zeke férfiaknak 1470 Ft helyett 882,- Ft Téliesített ballon kamaszoknak 1700 Ft helyett 1020,- Ft Női blúz 391 Ft helyett 274,- Ft Flanell férfiing 230 Ft helyett 161,— Ft Hálóingek bakfisoknak 246 Ft helyett 172,- Ft fé Február 16-ig 30—40 °/q-os árengedmény r > 1 A Dunakanyar Áruház várja kedves vásáriéit

Next

/
Thumbnails
Contents