Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-07 / 4. szám
\ A cipész A gyömrői Lakatos- és Szolgáltató Szövetkezet monori szolgáltatóházában működő cipészrészlegében Tóth Ödön évente 6—7 ezer pár cipőt javít meg. Harminchárom éve dolgozik a szakmában, s ebből a legtöbb időt ebben a szövetkezetben töltötte el Szolgáltatás A Monori Állami Gazdaság szolgáltató ágazatához tartozik a 4-es számú főközlekedési út melletti személygépkocsi szerviz. A szerviziben közületi és lakossági kocsikat is javítanak, előkészítik a járműveket a . műszaki vizsgára. Évente több mint 8 ezer ügyfél keresi fel őket elsősorban magánszemélyek. Tavalyi tervük 11 millió forint árbevétel elérése volt, amelyet sikerült teljesíteniük. / Kevesebben, többet Csaknem negyvennel csökkent a létszám tavaly a Monori Építők Ipari Szövetkezetében. Feladataikat 315 tagú gárdával oldották meg. Az egy dolgozóra jutó átlagkereset jelentősen emelkedett, az előző évi 59 ezer 7Go forintról 67 ezer forintra. Állatok a háztájiból Változatlanul szükséges A sülysápi Tápióvölgye Tér. melöszövetkezet tevékenységéhez szervesen hozzátartozik a háztáji gazdálkodás. A háztájiban főleg sertés- és bikahizlalással, kisebb mértékben nyúltartással foglalkoznak. Ebben az évben csaknem 1 ezer 800 sertést értékesítettek a kisgazdaságokból. Csökkenő kedv % Minden évben lehetőség van vemhes kocasüldök kihelyezésére, amelyet az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat biztosít a termelők részére. Az eredményes hizlalás alapja, hogy a háztáji körülményekhez alkal- mazlcodó, megfelelő fajta álljon rendelkezésre. Űri és Sülysáp községbe, kérésükre a vállalat tenyészkanokat is kihelyezett. Már tavaly november elején megkezdték az 1985. évi szerződések kötését. Tapasztalataik szerint csökkenőben van a sertéshizlalási kedv, ennék egyik oka a tápok magas ára, így az emelkedő hizlalási költségek. 1985. első félévében ugyan egy forinttal emelkedik a kilogrammonkénti átvételi ár a tiszta fehér (pigmentmen- tes) sertések esetében, de úgy tűnik, hogy ez sem lesz eléggé ösztönző a több sertéshús termelésére. Megnövekedőit viszont az érdeklődés a bikahizlalás iránt. Működési körzetük igen kiterjedt, helyeztek ki növendékbikákat a volt magykátai, monori, gödöllői járás területére, így Túrára, Sülysápra, Gyöm- rőre, Tápiószecsőre is. 1904-ben a háztájiból értékesített sz&r- vaamarhák száma meghaladja a háromszázat. Az állatok részére nagykereskedelmi áron kapják a gazdák az abrakot, terményt (árpát, búzát, kukoricát). Az aszályos időjárás miatt tavaly a kukorica kiadása a kistermelők részére nehézségekbe ütközött, szerződési kötelezettségeiknek ennek ellenére eleget tettek. Felhívták az állattartók figyelmét a kukoricaelszállítás határidejének pontos betartására. Néhányan ezt nem vették komolyon, s e határidőn túl benyújtott igényeket mér nem tudták kielégíteni. A jól jövedelmező hizlaláshoz az szükséges, hogy a vállalkozó elsősorban a szálas takarmány jelentősebb részét maga termessze meg, esetleg, ha lehetősége nyílik rá, melléktermékeket is felhasználjon. A gondok eílsnére Az elmúlt egy-két év nehézségei ellenére a népgazdaságnak az elkövetkezőkben változatlanul szüksége lesz a kistermelők által előállított élő állatokra, mind a belső piac ellátása, mind az exportkéDes ség fenntartása, javítása érdekében. M. Zs. Egy hét, két mulasztás Szombati lapunkban megírtuk, hogy a gyámról előfizetők csak késve — január 2-án — kapták meg az 1984. december 31-i, szilveszteri Pest megyei Hírlapot. A postaépület melletti pavilon a múlt héten pénteken is szolgáíltatott meglepetést azoknak, akik a Pest megyei Hírlapot vették meg. A Mono- ri Hírlap helyett, a Dunakeszi Hírlap volt a betét az újságban. Mivel az olvasók csak otthon szerezhettek tudomást a „tévedésről”, el tudjuk képzelni, milyen jelzőkkel illették a postát. \ Egy héten belül két ilyen mulasztás, felelőtlenség enyhén szólva is felháborító tiszteletlenség az olvasókkal szemben. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 1985. JANUAR 7„ HÉTFŐ Kibővített ülést tártéit a pártbizottság Céiek, igények, erőforrásaink A hét végén kibővített ülést tartott az MSZMP monori városi jogú nagyközségi bizottsága. A tanácskozás napirendjén ezúttal is fontos téma szerepelt: a testület értékelte, megvitatta, majd elfogadta a városkörzet 1934. évi gazdaságpolitikai feladatok teljesítéséről előterjesztett jelentést, valamint az 1985. évi tennivalókra vonatkozó határozati javaslatot. Mindkét napirendi pont előadója dr. Szászik Károly a pártbizottság első titkára volt. A monori városkörzet iparának, mezőgazdaságának eredményeiről, gondjairól, a kereskedelmi ellátás helyzetéről, a településfejlesztés megvalósított, illetve folyamatos munkát adó feladatairól a lapunk szilveszteri számában közölt köszöntőjében részletesen írt a pártbizottság első titkára. Az ipsr tennivalói Mi ezért az alábbiakban a vita után elfogadott idei gaz- daságpolitiliai feladattervet ismertetjük. (A hozzászólásokra írásainkban folyamatosan visszatérünk.) A körzetünk területén működő mezőgazdasági és ipari üzemek fő feladata, hogy a Kellemetlen sarok Szardíniás járat JS ellemetlen sarok — **• kellemetlen sorok. Űj — hétfői — rovatcímünk olvastán nyilván sokan felszisszennek: mire jó még ez is? Tüskéink eddig sem voltak — mondják — fájdalommentesek. Meg egyébként éri ■ az embert elég kellemetlenség hétközben itt-ott... Mit válaszolhatunk erre? Az injekciók is csípnek, de gyógyítanak. Nekünk is ez a szándékunk. „Kellemetlen sarkunkban” egyébként sem mi kívánunk kellemetlenkedni. Inkább azoknak a figyelmét akarjuk felhívni, akik talán tudtukon kívül azt teszik, ok nélkül — ne tegyék. Hátha van más megoldás is ... Az első • választás sem célzatos, csak aktuális. Megkeményedett a tél, melegebben, vastagabban öltözünk. A 20. sz. Volán autóbuszainak menetrendjét — főleg a délutáni, úgynevezett munkásjáratokét — egyébként is meglehetősen szorosra tervezték Monof és Pánd között, így hát most végképp „passzosakká” váltak ezek az Ikarusok. Az arra járó ingázó olvasóink már eddig is többször panaszolták: a főtéri pályaudvaron, a MÉZÖGÉP-nél (gépállomásnál) gyakran lemaradnak néhányan. a 14.30 és 17.30 között közlekedő járatokról Pedig a jty szándék mindenkiben megvan: az utas megdrágult bérletével — ha kényelmetlenebbül is — szeretne hazautazni, a forgalmista szeretné indítani, a gépkocsivezető szeretne indulni. Igenám, de az ajtó nem csukódik. (Pedig mesélik, egyszer az üzemigazgató is segített feltolni a lépcsőn szorult embereket.) Az eset, ha nem is jutott el a kuriózumként említett végkifejletig, a múlt hét csütörtökén megismétlődött. Előzőleg a 14.30-kor Pánd- ra induló járatról lemaradt néhány utas a pályaudvaron, a húsz perc múlva érkezett következő autóbuszról már beállásakor látni lehetett, hogy túlterhelt. A gépkocsivezetőnek nagyne- hezen mégis sikerült kinyitnia az ajtót, s rábeszélnie az amúgy is összepréselődött embereket, hogy húzódjanak még összébb. így azután — körülbelül 10 perces huzavonát követően — mégis elindult a szardi- niás járat. A ■MEZÖGÉP-nél is tömeg állt, köztük édesanya kisgyerekkel. A gépkocsivezető mindent megpróbált: ajtót nyitni, kérni, szinte könyörögni, felszólítani. Hiába — nem fért föl senki. Ottmaradtak az utasok a Fáy András Tsz Gomba szélében levő baromfitelepénél, a gombai Vár úti megállóban is. Csak Bényén akadt sok leszálló, onnantól kényelmesebben utazhattak a kávaiak, pándiak. Az inágzók, akik a napi munka végeztével szeretnének legalábbis elfogadható körülmények között hazajutni, persze morgolódtak. Egyikük azzal hűtötte társai indulatait: — Ugyan, mit tehetnénk mi? J?zt én sem tudom. De az az érzésem, nem is nekik, hanem a 20. sz. Volán vezetőinek illene valamit tenniük... Vcreszki János A VISZEK sülysápi üzemében évente 4 ezer különféle típusú kis és nagy teljesítményű hegesztflbercndezcst készítenek. Cse- movszki Györgyné, a háromfázisú trafó fojtótekercséből egy műszakban ctven darabot készít a gépen Hancsovszki János felvétele termelés növelésével, a gazdálkodás jövedelmezősége vei és a versenykepesseg lokozasavai járuljanak hozzá az ország gazdasági egyensúlyának javításához. A feladatok meg Határozásánál' gondosan tanulmányozni kell az 1985. évi nép- gazdasági terveket, a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztéséből adódó tennivalókat. Olyan célokat kell meghatározni, mely számításba veszi az igényeket és az adott terület anyagi, szellemi erőforrásait. A cselekvési programok összeállításánál a tervek megvalósításának eszközéül a gazdálkodás színvonalának emelését, a szervezettség és a munkamorál javítását kell meghatározni — szögezi le az állás- foglalás. Az ipari üzemek és szövetkeze tek folytassák termelési és belső szerkezetük korszerűsítését, tegyenek határozott intézkedéseket a veszteséges tevékenységek visszaszorítására. Az élőmunka termelékenységét a termelést meghaladó mértékben kell növelni. A műszaki-tudományos eredmények gyakorlati alkalmazásának meggyorsításával, valamint az üzemek közötti együttműködések kiszélesítésével elő kell segíteni a jó minőségű, piacképes termékek kifejlesztését, gyártását. A tőkés és a szocialista export bővítése mellett nagyobb figyelmet igényelnek az importkiváltásra irányuló törekvések, a belföldi ellátás minőségi követelményeinek javítása, a szolgáltatások színvonalának emelése. Mezógazdasá*, ellátás A mezőgazdasági üzemekben folytatódjon a hozamok növelésére, a ráfordítások mérséklésére, a melléktermékek és hulladékok jobb hasznosítására irányuló törekvés. A növénytermesztésben továbbra is kiemelten kezelendő a gabov.aprogram, anyag- es energiatakarékos technológiák alkalmazása. Javítani kell a takarmánygazdálkodás színvonalát, a tömeg- és szálastakar- mány-növények hozamainak növelésével hozzá kell járulni az állattenyésztés gazdaságosságának javításához — hangsúlyozza a feladatterv. A kereskedelmi hálózat és a vendéglátóipari egységek korszerűsítésével javítani kell a lakossági ellátás színvonalát. Szigorítani kell az árellenőr- zéseket, különös tekintettel a szabadáras termékek körére. _ Településfejlesztés területén a pénzügyi lehetőségeket figyelembe véve folytatni kell az iskolaépítési, lakásépítési programok megvalósítását. Kiemelten kell foglalkozni a monori Pozsonyi úti lakótelep építésével, a tervezett ütemek határidőre történő befejezésével. A tanácsi szervek segítsék a feladatok megvalósítását, éljenek fokozott önállóságukkal, a helyi, központi pénzeszközökre, társadalmi összefogásra alapozva valósítsák meg terveiket. Foüíikri fühdatok Az MSZMP monori nagyközségi bizottságának határozata kimondja: a pártszervezetek politikai munkával segítsék gazdasági céljaink elére-., sét. Az agitáció és a propaganda segítse elő, hogy a dolgozó tömegek világosan lássák és fegyelmezett munkával támogassák törekvéseinket. A kibővített pártbizottság ülésen ezután egyéb aktuális feladatokról tanácskozott a testület. _____________ V. J. Ku lturális program Ecscrcn hétfőn 18 órától filmvetítés — Te rongyos élet Gyomron, 8.39-tól és 15-től logopédiai foglalkozás, 18-tól a kertbarátklub összejövetele előadás a gyógynövényekről régi pénz. érem és bélyeggyűjtők klubjának foglalkozása. Téli noteszlapok linden! nem takar @1 a hó Tartja magát Tél tábornok, de nekem mégis hiányérzetem van nap mint nap. Régebben, amikor még én is gyerek voltam, alig vártuk, hogy szánkózásra alkalmas hóréteg lepje be az utakat, azonnal összeálltunk, kerestük a dimbes-dom- bos tájakat, ahol kedvünkre siklottunk szinte reggeltől estig. Most? Gyömrői körsétánk során, írd és mondd, két szánkót láttunk az úton, azt is egy anyuka, illetve egy apuka húzta, a gyerekek pedig a szánkón ültek. Utam elsőre a Sárkánydombhoz vezetett. Ez vőlt nem is olyan régen a gyömrői gyerekek kedvenc téli szórakozóhelye. Most senkit sem láttam a domboldalban, pedig még tartott a téli szünidő, igaz, ez volt az utolsó nap. Lehet, hogy a meleg szabókban tanultak az „illetékesek”, készültek a másnapi első órákra. Délben a rádió hírül adta, hogy a fővárosban egy mendeí édesanya, Bakó Sándorné négyes ikreket szült. Hamar tovaterjedt a híre, az üzletekben, az utcán sokan erről beszéltek. Hiába, nem mindennapi esemény volt ez az űj esztendő első napján. Az édesanya csecsemőgondozó, a férj felszolgáló egy budapesti étteremben. Mellesleg a men- dei labdarúgócsapat egyik erőssége. Tavaly is sok gólt helyezett el az ellenfelek hálójában. Több mint ’tíz éve kergeti a labdát ebben a kis csapatban, klubhűségéről hosszasan lehetne beszélni. Pedig hívták őt nagyobb (szomszédos) egyesületek is, de ő maradt Mendén. Egy kicsit sajnálom a rhendei csapatot. Tavasszal már bizonyára nem lesz ideje az édesapának edzésekre és meccsekre járni. Lesz éppen elég dolga odahaza neki is, ha megérkeznek a négyek... E kis „idegen” kitérő után, végig a Táncsics Mihály utcán folytattuk újévi sétánkat Gyomron. A sporttelep' gyönyörű látványt nyújtott, fehér bunda takarta a labdarúgópályát. A kézilabda-játéktérnél levő hátsó kapu, ki tudja, miért, ismét nyitva volt. Az ottani dzsungel kóbor kutyák kedvelt találkahelye, sokan odahordják a házi szemetet, csúffá téve a környezetet. Szerencsére, a hó most ellepi a sok limlomot, de mit történik, ha majd elolvad. A gyönyörű utcai kerítés néhány tagját ismeretlen erős emberek már letörték, mi lesz ha megkezdődik a tavaszi szezon? A strand jegén vidáman korcsolyázó gyerekekre bukkantunk. Csak egy kis területen volt megtisztítva a jég a hótól, de mindenki elfért, aki ^kijött ezen a délutánon. A lányok többen voltak, a fiúk inkább a hokibottal ütötték a pakkot, kapura lövöldöztek, ne- ha-néha eltalálva egy-egy lábat. Ilyenkor fájdalmas sikon- gás hallatszott. Megcsodálhattuk a gyönyörű korcsolyacipőket, egy édesapa nagy műgonddal kötötte fel kislányának a lábára. Egy helyen jókora lyuk tátongott a jégen, néha nagyot buggyant a víz ... A strandot is szemmel láthatóak voltak a rombolás félreérthetetlen jelei. A fából épült stégek egy részét leszedték, akárcsak a pihenőpadok deszkáit. Egy bámészkodó megjegyezte: — Lassan az enyészeté lesz az egész strand, csoda, hogy nyáron még járnak ide fürödni. A strandot elhagyva a Steinmetz kapitány utcában örömmel vettük szemügyre az újonnan felépült ABC-áruhá- zat. Néhány napon belül megtörténik majd a műszaki át-' adása. Ezzel egyidejűleg megszűnik a postával szemben levő élelmiszerbolt és hentesüzlet. Néhány évvel ezelőtt, amikor bezárták a gyömrői mozit, még arról volt szó, hogy új épül majd a helyén. Azóta a vetítéseket a helyi Petőfi Sándor Művelődési Házban tartják, «általában kevés néző előtt. Hiába, a mozinak külön varázsa volt Gyomron is. A volt moziépület állaga rohamosan romlik, ajtajai tárva- nyitva, az ablakok nagyobb részét már ellonták. Siralmas látvány a főutcában ez az épület. Vajon mikor bontják le7 Mert már nagyon megérett rá. Az állomás környéke csendes. A fővárosból érkezők sietős léptekkel haladnak a helyi busz felé Ez a járat a temető felé közlekedik. Közben kígyóinak a fények az utcákon, lassan véget ér a nap. • G. J. fIPSN 0U3-2651 (Monori Hirtiip) Föltétekercsslí a trafókhoz