Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-16 / 12. szám
6 1985. JANUAR 16., SZERDA Elnöki rendelet Árképzésről, m Jogi tanácsok Különös kegyetlenség öklével ütötte a csecsemőt A vevő köteles a gépkocsit átíratni Ék. használt a&sfénaic is meg kell felelni a törvényes előírásoknak * A kegyetlenség mindig megdöbbentő, de kiváltképpen felháborító olyan esetekben, amikor az áldozat nincs abban a helyzetben, hogy védekezhessen. És ki lehet kiszolgáltatottabb a minden szempontból környezetére utalt csecsemőnél? A most következő bűntény szenvedő áldozata egy nyolchetes kisfiú. A vádlott pedig az az asszony, aki világra hozta őt, de méltatlannak bizonyult, hogy ellássa, gondozza, felnevelje. A Monori Bíróság vonta felelősségre Lenthár Tíbornét, aki különös kegyetlenséggel bántalmazta saját gyermekét. A szomorú esel múlt év június 30-án történt Üllőn. beismerte tettét, és megbánó magatartást tanúsított. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint Lenthár Tiborné nem szenved olyan betegségben, amely cselekedetét befolyásolhatta volna. Sé- relmi élméríy hatása alatt, indulati állapotban volt, amikor ilyen embertelenül bánt magatehetetlen kisgyermekével. Megszólnak a szomszédok A fiatal nő, aki két éve kötött házasságot, rossz anyagi körülmények között élt. Mint a bíróság előtt elmondta, a férje három gyermek után fizet alacsony keresetéből tartásdíjat. ■ A szűkös helyzet miatt gyakori volt náluk a vitatkozás, és az asszony szüleivel — akiknél laktak — sem voltak jó viszonyban. — Az említett napon Lenthár Tiborné az anyjával került szóváltásba, aki figyelmeztette, hogy tegye tisztába az udvaron levegőző gyereket, aki hangosan sírt’ a kocsijában. A vádlott így emlékezett vissza a történtekre: — Visszaszóltam az anyámnak, hogy ne kiabáljon, mert mit gondolnak rólam a szomszédok. Különben is, nemrég már tisztába tettem a gyereket, de azért bevittem a szobába lemosdatni, hogy hagyja abba a sírást... Az anya szerint balesel volt Ami ezután történt, arra sem magyarázatot, sem mentséget nem lehet találni. Az anya mérgében először megcsavarta a kicsi bal karját, majd mindkét öklével ütötte a fejét. Az egyik kezén nagy alakú gyűrűt viselt, ami feltehetően fokozta az ütésele erejét. Amikor abbahagyta a verést, látta, hogy a gyermek nagyon sápadt és a viselkedése is teljesen megváltozott. Nyilvánvaló volt, h'őgy ^súlyosan megsérült, Az asszony ekkor megijedt, de nem próbált azonnal segítséget hívni, hanem elment férje távoli munkahelyére, és közösen intézkedtek a továbbiakról. A szülők orvoshoz vitték a kisfiút, akit a vizsgálat után azonnal mentőkkel szállíttattak az egyik fővárosi kórházba. Mint a továbbiakban kiderült, a bántalmazás következtében a gyermek 8 centiméter hosz- szúságban koponyatörést szenvedett, és a karja is eltört. A szakvélemények szerint azonban maradandó fogyatékosságra nem kell számítani. Felelősségre vonáskor az anya először véletlen balesetre próbált hivatkozni, de a bizonyítékok ellene vallottak. Ekkor Intézkedett a gyámhatóság A nagyközségi tanács mint elsőfokú gyámhatóság, a szomorú /esetet követően azonnal intézkedett, hogy a kisgyermeket, felgyógyulása után vegyék állami gondozásba. Ugyanakkor kötelezték a* anyát arra, hogy vállaljon munkát és figyelmeztették: kísérje figyelemmel a kisfiú sorsának alakulását. Az asz- szony azonban a bírósági tárgyalásig nem került munkaviszonyba, és gyermeke után is csak ritkán érdeklődött. A Monori Bíróság Lenthár Tibornét különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettéért egy év és 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, továbbá a közügyek gyakorlásától 2 évre eltiltotta. Az ítélet jogerős. Gál Judit TÍZ NAP RENBELETEI A sokszorosító gépekkel kapcsolatos rendészeti feladatokról a 2/1984. (XII. 28.) BM. rendelet rendelkezik. A vállalat-' műszaki fejlesztési alap ki ^séről, nfiásználas3j?öí"'és ds^l'Másai-ól a 66 1984. (XII. 28.) PM. rendelet intézkedik. Az 1985. évi termékforgalomról a 23/1984. (XII. 28.) AH.- sz. rendelkezés tartalmaz szabályokét. A fenti három rendelkezés a Magyar Közlöny 57. szamában jelent meg. Egyes polgári jogi szabályok módosításáról az 1984. évi 33. tvr., a leányvállalatról a 65/ 1934. MT. sz., a társasági adóról a 66/1984. MT. sz. rendeletek rendelkeznek, amelyek a Magyar Közlöny 58. szamában jelentek meg. A társasági adóról szóló 66/1984. (XII. 29.) MT, sz. rendelet végrehajtásáról ugyanitt jelent meg a 69/1984. (XII. 29.) PM. sz. rendelkezés. ellenőrzésről Az árellenőrzés egyes kérdéseiről az Országos Anyag- és Arhivatai elnöke rendelkezett. Eszerint az árellenőrzés módszere lehet a helyszíni vizsgálat — ide értve a próbavásárlást és mintavételt —, a beszá- moltatásos, vagy adatgyűjtésen, adatszolgáltatáson alapuló vizsgálat. Az árhatóság az ellenőrzést saját dolgozóival, külső szakértők megbízásával és társadalmi aktívák bevonásával egyaránt végezheti, Nem vehet részit viszont az árellen- örzésben az a személy, aki az ellenőrzőit cég vezető állású dolgozójának hozzátartozója, Illetve, akitől az árellenőrzés tárgyilagos lefolytatása nem várható. Az árellenőröket — az árhatóság dolgozóit kivéve — a rendelet szerint megbízó- levéllel kell ellátni, amit ők kérésre kötelesek felmutatni. A rendelet részletesen leírja az árellenőrzés végrehajtásának módját, a különböző eljárási szabályokat, tudnivalókat. Az egyik paragrafus kimondja például, hogy ha a vizsgálat az árképzési jogszabályok súlyos megsértését tárja fel, erről haladéktalanul külön jegyzőkönyvet kell felvenni. Az árellenőrnek jogában áll azokat az okmányokat, iratokat bevonni, amelyek bűncselekményre, károkozásra, fegyelmi vétségre utalnak. Az emberek többsége,^ lát-1 ván a csoportokba verődő csöveseket — akik gyakran hangoskodásukkal, garázdaságaikkal, ritkábban bűncselekményeikkel zavarják a közrendet, a köznyugalmat — önkéntelenül is arra gondol, hogy a rendőrség miért tűri el a rendbontó jelenséget. S vajon hányán gondolnak: arra, hogy ezek a fiatalok miért épp, így töltik az idejüket? Törődtek-e, törődnek-e velük a szüleik, a nevelőik? Kaptak-e valaha is megbecsülést, szere- tetet? Tanitották-é őket más embereknek és javaiknak tiszteletére? Próbálták-e megértetni velük, hogy minden társadalom alapja a munka? Lehetne még további kérdéseket is feltenni, de az imén- tiekből is világosan látható, hogy a fiatalok bűnözése — nemcsak rendőri kérdés, hanem az egész társadalmat érintő probléma is. Riaszt«» adatok Erről volt szó azon, a közelmúltban tartott misikolci tudományos ülésen, amelyet a Magyar Kriminológiai Társaság a Miskolci Akadémiai Bizottsággal és a Borsod Megyei Bűnmegelőzési Tanáccsal _közösen tartott. Minden olőajló legyen pedagógus, rendőrtiszt, büntatésvégrehajtási nevelő, pszichológus, jogász, fiatalkorúak ügyésze, kriminológus — a maga területének tapasztalatai alapján mutatott rá a gyermekek és fiatalkorúak bűnözésének okaira és a megelőzés szükségességére. A statisztikai adatok riasztóak. A nyilvántartás szerint 1982-ben a veszélyeztetett helyzetben levő fiatalok száma 121 ezer volt. Ez a 1—18 éves korú népességnek csaknem 4,5 százaléka. A tényleges adat azonban ennél lényegesen nagyobb, egyes becslések szerint megközelíti a 300 ezret. Országosan az utóbbi 10 év átlagában az összes bűnelkövetőknek 4 százaléka 14 éven aluli, azaz gyermekkorú, 12 százaléka 14-18 év közötti fiatalkorú és 28 százaléka 18• A vevő kötelessége a gépkocsi átíratása. K. K. törökbálinti olvasónk panaszos hangú levelében beszámolt arról, hogy 1300-as típusú Lada gépkocsi eladásával, milyen kellemetlen helyzetbe került. A vevő a gépkocsit nem íratta át nevére, közben karambolozott. Az Állami Biztosítótól az új tulajdonos a karambollal kapcsolatos megtérítés összegét a régi tulajdonos nevének meghamisításával vette fel. Sőt, utóbb arra kérte az eladót, ismerje el a meghatalmazáson nevenek aláírását, és újabb meghatalmazást kért, hogy az értékcsökkenés összegét is felvehesse. Olvasónk szerint, a biztosító nem firtatta a meghatalmazás valódiságát, mivel azon két tanú szabályszerűen igazolta az aláírás hitelességét. Olvasónk a biztosító kiéi tesítése után szerzett tudomást a vevő hanyagságáról és karamboljáról, miáltal őt kellemetlen helyzetbe hozta. Olvasónk tulajdonképpen nem is tanácsunkat kéri, mert hiszen ő a maga részéről megtette a feljelentést, csalás és okirathamisítás miatt. Az ő esetéből tanulva, azon keresztül szeretné felhívni mindenki figyelmét arra, hogy milyen kellemetlen helyzetek adódhatnak abból, mind az eladó, mind a vevő részére, ha az átírást mellőzik. 24 év közötti fiatal felnőtt- korú. Tehát a bűnözők 44 százaléka az ifjúság köréből kerül ki. (Ide kívánkozik a népesedési hullám csúcsa lassan eléri ezt a korosztályt, 4-5 év múlva sokkal több lesz a 10-18 éves, mint ma.) A család neveljen! Ezenkívül: 10 ezer 24 éven felüli felnőtt közül 62, ugyanennyi 18-24 év közötti fiatal felnőtt közül 200 követ el valamilyen bűntettet. A 14-18 év közötti fiatalkorúaknál ez a szám 160. A társadalom felelőssége óriási, szükség van a sokoldalú intézményi felkészülésre is, hogy e fiatalok erkölcsi és szellemi fejlődése, illetve beilleszkedése minél sikeresebb legyén, vagyis kevesebben kallódjanak el, szoruljanak netán a perifériára, csavarogjanak, vagy jogsértő cselekedetet vigyenek véghez A széles körű társadalmi gondoskodáson kívül azonban nem lehet eléggé hangsúlyozni a család szerepét. mivel a gyermek személyiségének kialakulásában rendkívül nagy jelentősége van. Elsősorban a szülő felelős azért, hogy milyen felnőtt lesz gyermekéből. Egy megállapítás szerint a fiatalkorúak bűnözésének elkövetésében közrejátszó okokból — más egyéb ténvezők mellett — 60- 70 százalékban a rendezetlen családi élet problémáit lehet kimutatni. Figyelmet érdemlő tény. hogy általában hátrányos vagy halmozottan nehéz körülmények között élnek azok a fiatalok. akiknek szülei is rosz- szul illeszkedtek be -a társadalomba, s akik gyermekéveikben ugyancsak veszélyeztetettek voltak. Ugyancsak kutatások tapasztalata, hogy elsősorban a társadalom kedvezőtlenebb helyzetű rétegeiben főként a szakképzetlen munkáscsaládokban gyakori a gyermek veszélyeztetettsége. Ám kezd növekedni a jobb anyagi és társadalmi körülmények között élő családok gyermekeinek aránya e kategóriáTermészetesen célszerű könnyítés, hogy a gépkocsi átírási adatlap és egy adásvételi szerződés birtokában, az eladónak nem szükséges a vevővel együtt megjelenni a rendőrhatóságnál. Ä vevőnek viszont kötelessége a gépkocsi forgalmi engedélyét a nevére átíratni, mert ebből nemcsak az eladónak, hanem mint ez az eset is mutatja, a vevőnek talán még több kellemetlensége is lehet. Az átírás elmulasztása még pénzbírságot is vonhat maga után. 0 A használt autónak is meg kell felelnie a rendeltetésszerű használatra. T. I.-né érdi olvasónk múlt év decemberében vásárolt egy 8 éves Lada 1500 típusú személygépkocsit, 85 ezer forintért. A vételárból 6 ezer forint fennmaradt, mint adósság, erről írást is készítettek, hogy a hátralékot egy hónapon belül kifizetik. Az eladó nagyon dicsérte autóját, és szóban még egyéves garanciát is vállalt érte. A baj csak azután kezdődött. Először eltört a tengelyi majd kilyukadt a hűtő, széttört a differenciálmű, és ki kellett cseréltetni a motorblokkot és két gumit. Karácsony előtt emiatt gépkocsi nélkül maradtak, és férje, aki rádió- és tv-szerelő, kocsi hiányában az ünnepek alatt elesett több jövedelemtől. ban, még ha őik jelenleg kisebbséget is alkotnak. Sajnos, sokszor késik a hatósági intézkedés, mert a gyámhatóság a súlyosan veszélyeztetett kiskorúról _ későn szerez tudomást. A korai megelőzés érdekében — ezt hangsúlyozták a tanácskozáson is — szükséges a családon belül veszélyeztetett helyzetben élő gyermekek mielőbbi felkutatása . és nyilvántartásba vétele. Ezenkívül elengedhetetlen ez ügyben a szakemberek között az információk kötelező, gyors cseréje, a jelzések megfelelő helyre juttatása. Szenvedélyek rabi® Szenvedélyeket felikorbácsoló tény, hogy a felnőttek mellett — sajnos — mind nagyobb mértékben italoznak a fiatalabbak is, s nem ritka amikor a szenvedélytől^ szinte törvényszerű az út a bűnelkövetésig. Becslések szerint 25- 30 ezerre nőtt azoknak a fia- tatoknak a száma, akik rabiává váltak a ragasztózásnak, a gyógyszernek és az alkohol együttes élvezetének. E kábító szenvedélynek eddig 30-ná! több halálos áldozata van már az országban. Mintegy 5 ezer gyermeket kezelnek elvonókúrán. Szükségszerű lenne — hangsúlyozták a résztvevők — a fiatal kábítószerfogyasztók felkutatása, kezelésének megszervezése, az egészségkárosítás ellenpropogandája, módszereinek a kidolgozása. Jelenleg a megelőzés a bűnüldöző szervek munkájához kapcsolódik, azonban a feladat túlnő a kereteiken. Elhangzott az is: fontos lenne jogszabályban előírni az állami é.s társadalmi szervek tennivalóit a bűnözés megelőzésében. Továbbá ugyancsak sürgető igény egy megfelelő szervezet felállítása, amely tervezné, szervezné és irányítaná a komplex bűnmegelőzést. Dr. Orell Ferenc János a fiatalkorúak ügyésze, a Magyar Kriminológiai Társaság tágja Most legutóbb a fékeket kellett kicserélni. A gépkocsi ajtaján nagy lyukak éktelenkednek, és a kicserélt hangszóró helye is rendkívül elcsúfítja a kocsi belsejét. E sok hiba ellenére a volt tulajdonos követeli a 6 ezer forintját és bírósággal fenyegetőzik. Olvasónk sérelmezi, hogy eddig több mint 10 ezer forintot ráköltött, és még mindig fizessenek? Rendkívül sok használt személygépkocsi cserél évente gazdát. Sajno^, az ezzel kapcsolatban kötött szerződések sokszor hiányosak, és leginkább a vevőket éri valamilyen sérelem. Persze ennek az is oka, hogy a vevő mivel használt kocsit vesz, minél Olcsóbban szeretne vásárolni, az eiadó pedig feldicséri portékáját vagy elhallgatja annak hibáit. A használt gépkocsik adásvételére is vonatkoznak a Polgári Törvénykönyvnek a hibás teljesítésre vonatkozó rendelkezései. Hibás a szolgáltatott dolog, így tehát az autó is, ha az ni m felel meg a teljesítéskor a törvényes vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. Nyilván olvasónk, amikor a gépkocsit megvásárolta, számolt azzal, hogy nem új a jármű, ezért bíróságra tartozik annak eldöntése, hogy van-e az autónak olyan hibája, amely alapot ad a törvényben meghatározott szavatossági jogok érvényesítésére. Leggyakoribb szerződési meghatározás, hogy a vevő kipróbált és megtekintett állapotban veszi meg a gépkocsit. Ez azonban az eladót még nem menti fel az alól a kötelezettsége alól, hogy közölje a használt gépkocsi jellemzőit, az általa ismert és tudott hibákat, és nem hallgathatja el azt sem, ha tud a gépkocsinak olyan bajáról, amit a megtekintéskor, bár észrevenni nem lehet, de néhány kilométer vagy rövid idejű használat után általa tudottan jelentkezni fog. Mim denesetre, kiindulási alap lehet az, hogy a vevő olyan kocsit kívánt vásárolni, amelyet annak ellenére, hogy használt is, de rendeltetésszerű célra lénylegesen és megfelelően úasználni is tud. Olvasónknak azt tanácsoljuk, forduljon bírósághoz. A kérdésben való döntés igen körültekintő vizsgálatot igényei. Adott esetben szó lehet arról is, pl. olyan a hiba, amely miár ki sem javítható, vagy olvasónknak a gépkocsi használatához fűződő érdeke már megszűnt, elállhat az üzlettői, és a vételárat, valamint kárának megtérítését kö- vete'heti. Dr. M. J. A háromszobás társbérleti lakás két szobájában idős nő. a harmadikban egy- asszony lakott albérlőjével. Rövid idő alatt mindkét asszony meghalt é.s az albérlő kérte a tanácsot, az egyik szobát utalják ki neki. A tanács azonban elutasította. kimondva, hogy jogcím nélküli, jóhiszemű lakáshasználó, akinek elhelyzéséről gondoskodni fog. A határozat megváltoztatásáért az illető bírósághoz fordult, amely a tanács döntését hatálj'on kívül helyezte, és új eljárásra kötelezte. Az .ítélet indokolása szerint az illető az elhunyt társbérlővel öt évig élt együtt, és egy szoba az igénye mértékét nem haladja meg.- A tanács tehát köteles lett volna a szobát kiutalni. A jogerős döntés ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a következőket mondta ki: A vonatkozó rendelet értelmében, amennyiben nem küPea* a fa am Egy tanár órája megtartásához készült, és leguggolt, hogy a szekrény aljából szemléltető anyagot vegyen ki. A térdében hirtelen hasító fájdalmat érzett, ami nem szűnt meg. Az orvos gyógyszert és gumírozott pólyát írt fel neki. A panaszok lön bejáratú lakrész üresedik meg, azt újabb társbérlőnek n?m szabad kiutalni, hanem csak a visszamaradt társbérlő részére. Ha pedig az nem akarja elfogadni, akkor annak a Lakrészét igénybe kell venni. és neki megfelelő önálló lakást adni. Az a társbérleti lakrész tekintendő külön bejáratúnak, amely a lakás előszobájából, konyhájából vagy lakószobának, illetve hálófüí- kének nem minősülő helyiségből közelíthető meg. Ebben az ügyben a visszamaradt albérlő által igényelt szobába csak a fürdőszobán keresztül lehet bejutni. Tehát nem minősül külön bejáratúnak, ezért nem is lehetett részére kiutalni. Ez alól kivételt tenni nem -szabad. Nem sértett jogszabályt a tanács, amikor a szoba kiutalása iránti kérelmet elutasította, és a benne lakót jóhiszemű, jogcím nélküli lakáshasználónak minősítette. Az ezzel ellentétes bírói ítélet törvénysértő. férd® miatt azonban továbbra is fennállottak, ezért ortopédiai szakrendelésre küldték, ahol térdízületi porcsérülést állapítottak meg. Kórházba került,‘és meg- operálták. • Ilyen előzmények után a tanár a sérülés üzemi jellegének megállapítását kérte, de a Társadalombiztosítási Bizottság elutasította. Ezért a Társadalombiztosítási Főigazgatóság megyei igazgatósága ellen pert indított, de a megyéi bíróság szintén elutasító ítéletet hozott. Döntését azzal indokolta, hogy a tanárt külső hatás nem érte, így sérülése nem tekinthető üzemi balesetnek. A jogerős ítélet ellen a legfőbb ügyész törvényessági óvással élt, aminek a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, és a baleset üzemi jellegét megállapítva, a a következőket mondta ki: Üzemi jellegű az a baleset, ami a biztosítottat a foglalkozásával járó munka közben, vagy azzal összefüggően, illetve munkába vagy onnan lakására menetkor éri. A tanár korábban térdpanaszok miatt or. vosi kezelésben nem részesült. Ez azt bizonyítja, hogy sérülését a hirtelen leguggolás okozta. Az emberi test mozgásse- bessége is lehet balesetet kiváltó ok, amit akarattal nem mindig tudunk befolyásolni, és így sérülést idézhet elő. Ez történt ebben az esetben is, tehát a tanár társadalombiztosítási szempontból üzemi balesetet szenvedett. Fiatalon - a bin afgán Megelőzni a bait SorctcSS a Legfelsőül» Síróság Mmm külön bejáratéi szoba