Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-06 / 286. szám
4 TÉéMsm 1984. DECEMBER 8.. CSÜTÖRTÖK Elzártan a főváros szomszédságában Művelődés — három fok melegben A művelődési ház és a könyvtár kereszteződéséből jött létre évekkel ezelőtt a klubkönyvtár. Kezdetben szakmai berkekben sokat vitatkoztak létjogosultságán. Aztán lecsitult a vihar. A legtöbb helyen az intézményvezető lelkesedése határozta meg, melyik terület lett a győztes. A népművelők a könyvtárat tekintették mostohatestvérnek, a könyvtárosok pedig inkább a bibliotékát fejlesztették és tették hangulatossá. Így aztán szép csendben ki-ki megoldotta a gondot. Ügy tűnik, az eredeti elgondolás nemigen Valósult meg. fiatalasszony. — Szívem sze rint leginkább csak könyvtáros lennék. Olyan szívesen ‘elbíbelődöm a kötetek között. Felsőpakonyon a település változását nem követte a klubkönyvtár fejlesztése. Annak idején a tanyaközpontszámba menő helyen valóban a klubkönyvtár bizonyult a legjobb megoldásnak. Másfél évtizeddel ezelőtt a környék tízeméi, a termelőszövetkezet és a település lakossága fogott össze, hogy felépítsék a házat. Nem voltak akkoriban híján a társadalmi munkának, a lelkesedésnek. Tanítás után a gyerekek Is hordták a téglát. Mindenki örült, hogy szép új klúbkönyvtárat építettek. Időközben többszörösére duzzadt a község lakossága. Akiket nem fogadnak be Gyálon, azok egy állomással arrébb telepednek le. így történt, hogy hirtelen emelkedett meg a lé- lekszám és kinőtték a helyiséget. A ködös, sáros őszben “merészség lenne kocsival a tócsákba hajtani. A kövesúttól bőbeszédű kisiskolás mutatja ez utat. A kereszteződés után, az ötödik lámpaoszlopnál van a könyvtár — mutatja. Miközben elmondja, hogy ő mostanában — mióta olyan hideg van — nemigen jár oda, mert ott meg lehet fagyni. Nyugdíjasok nagykabátban Elmosolyodunk a gyerek okoskodásán. Belépve a könyvtárba, valóban barátságtalan, hűvösség fogad. Matusekné Dimov Éva szabadkozik. Mostanában állították be a hőtárolós kályhákat, de azok nemigen ontják a meleget. Valószínűleg elfelejtették felmérni a lég- i köbmétert, mielőtt üzembe he- \ lyezték volna a korszerűbb j fűtőberendezést: — Addig volt itt vidám az élet, amíg jó idő volt — mutat körbe a klubkönyvtár vezetője. — A helybeli villany- szerelők most fejezték be a világítás felújítását, amit társadalmi munkában készítettek el. örültem, hogy az évek óta húzódó gond, a fűtés is megoldódik. Nem panaszként mondom, de sajnos mindannyian diderqünk. A könyvek cseréjére még csak betérnek az cmberak H-elvhe.n olvasóra senvásárolni a .legújabb kiadványokat. Minden korosztálynak akad érdekesség. Szívesen jönnének a helybéliek, ha az alapkövetelmény meglenne. A környékbeli üzemek, a termelő- szövetkezet néhány évvel ezelőtt partnerekként jelentkeztek. Ma már saját berkeikben oldanak meg mindent. Olyannyira, hogy a közös fenntartásra a Gépszev már két esztendeje be sem fizette a hozzájárulást. A pedagógusok segítenének. Ebben az esztendőben először hívták meg a klubkönyvtár vezetőjét a nevelői értekezletre. A közös tevékenység kívánsága már él, csupán a színtér hiányzik. — Kicsi nekünk a klubkönyvtár és ez a forma sem a legmegfelelőbb — sóhajt fel a Igyekszem mind teljesebben gyűjteni a kézikönyveket, a gyerekeknek szóló szépirodalmat. Mindenes népművelő Most fogtam hozzá a katalóguskészítéshez. Egymagám azonban egyszerre mindent nem bírok. Csak zárójelben jegyzem meg: van, amikor az egész délelőttömet a postán töltöm, hogy megszervezhessek valamit. , Nem könnyű az egyszemélyes művelődési intézményekben, még ha segítőtárs altra is akad a népművelő. Matusekné Dimov Éva azt szeretné, ha a település találkozóhelye lenne a klubkönyvtár. Itt köthetnének barátságot az ország különböző részéről idetelepülök. Jó lenne, ha elhagyhatnánk a feltételes módot, de hát a körülmények ... Erdősi Katalin A századforduló konyhája A hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum nosztalgia-kiállításán bemutatták a századforduló paraszti konyhájának berendezését Gyakorló pedagógusok A törvénytervezet Tulajdonképpen nem volt sok idő tanulmányozásra. Ahhoz volt elég, hogy a (jogos?) kételyek megfogalmazódjanak. Kételyek és kérdések. Kiderül-e eléggé a nevelő iskola fontossága? Tetszett, hogy minden gyereknek joga van az óvodai nevelésre. Fontos téma: a családok — melyek alkalmatlannak bizonyulnak a kiskorúval való foglalkozásra — kötelezhetők lesznek, hogy gyereküket az óvodába küldjék. Legjobb volna általánosan előírni az óvodát az iskolába lépés előtti utolsó évben. Előtérbe kerül az óvoda iskola-előkészítő szerepe. (Ugyanakkor ellentmondás, hogy a törvény- tervezet az óvodát kizárólag nevelési, az iskolát főleg oktatási intézményként határozza meg.) A gyerek az óvodai folyamatos megfigyelés után meghatározott időpontban léphet iskolába: „isko’aéretten”. Elvileg tehát különböző életkorú elsősök tanulnak majd egy csoportban: ugyanis köny- nyen adódhat egy-másfél éves korkülönbség. Az általános Iskola nyolc osztályának három szakaszra való tagolása szépnek tűnő elképzelés. Szálét vetett a 14 éves korban megszűnő tankötelezettség terve. Éppen a nagyszámú hátrányos helyzetű gyereket sújtaná, akit a jelenlegi törvény mégis az iskolapadba kényszerít. Ha a család lemond a további taníttatásról, ínit csinál majd minimum egy évig az a fiatal, aki legföljebb 15 éves korától állhat munkába? Az érettségi vizsga mintha visszakapná valamelyest régi rangját. Tanúsítja a középfokú végzettséget és természetesen jogosít a felsőfokú intézménybe való jelentkezésre. Vita tárgya, hogy a gimnázium miképp teljesítheti kettős feladatát: előkészíteni a továbbtanulásra, illetve az iskola elvégzése utáni munkába állásra. Megnövekedett a tantestület szerepe az igazgatóválasztásban. Ezt a törvényben is meg kellene fogalmazni. Nem világos viszont az intézmények irányításának: módja és rendje. A törvénytervezet hajlik a túlcentralizáltságra, valamint arra, hogy a társadalom egészét bevonja az oktató-nevelő munkába. üdvözölhető, hogy a tervezet külön is foglalkozik a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók tehetségfejlesztésének tennivalóival. H. É. ki sem gondol. A múltkor a nyugdíjasok összeiövetelén nagykabátban üldögélt mindenki. Drukkoltam, nehogy megfázzon valaki. Kellene valamit tenni... Tortúra a fővárosba Nézem a hőmérőt, három fokot mutat. Pedig a kályhákat előző este bekapcsolták. Hogy *e fázzunk annyira, körbejárjuk az épületet. Olvasószoba, kölcsönző, mellette a szabadpolcos rész. Innen nyílik a „mindenes” helyiség. Ezt a kis Szobát hol mesekuckóvá, hol ifjúsági klubbá alakítják. Az úgynevezett nagyteremben rajlik hétvégeken a diszkó. — Szegedről kerültem ide — mondja Matusekné Dimov Éva. — Akkoriban egy világtól elzárt település volt Felső- pakony. Megsokszorozódott a népesség, mégis elzártan maradtunk. A közlekedés meglehetősen nehézkes. Kész tortúra innen eliutni a fővárosba, ha valakinek nincsen kocsija. Így aztán helyben próbáljuk megteremteni a művelődés lehetőségeit. Ebben az esztendőben angol nyelvtan- folyamot indítottunk, minden héten bábszakkör működik, természetjárók és ásványgyűjtők találkoznak havonta Az ifjúsági klubnak is sok látogatója akadna Szervezem a fővárosi színházelőadásokn a kirándulásokat. A könyvkölcsönzés mellett meg is lehet BUDAÖRSÖN a pályaválasztási tanácsadó egy régi parasztházból intézménnyé avanzsált rozoga épületben működik, az ugyancsak jobb sorsra érdemes kisegítő iskolával együtt. Egy fallal kettéosztott tenyérnyi szoba és egy várakozóhelyiség; ennyi a négy pszichológus birodalma, ahol évente több mint négyszáz gyereket fogadnak. A volt budai járás területéről ide utalják be azokat a 3— 18 éves korú kicsinyeket és fiatalokat, akiknél olyan pszichés, illetve ■ pedagógiai problémák merülnek fel, amelyeket a szülők és a nevelők egyedül nem tudnak megoldani. Dolguk tehát van bőven, és nem mindegy, hogy feladatukat milyen eredményesen tudják ellátni, hiszen a gyerek- és ifjúkor az, amikor még gátat lehet vetni a devianciáknak. Ez a felismerés hívta életre 1972-ben az országosan kiépített intézmény- hálózatot. Bár a feltételek nem mindenütt voltak megfelelőek, a pszichológusok itt is, máshol is megkezdték a munkát, remélve, hogy ami késik, nem múlik. Csakhogy az évek telnek, a veszélyeztetett vagy potenciálisan veszélyeztetett gyermekek száma pedig egyre növekszik. A körülmények viszont lassan lehetetlenné teszik a munkát. Miért? A pszichológust, csakúgy, mint az orvost, köti a titoktartás, hiszen itt talán még gyakrabban, mint az orvosi praxisban, olyasmikről esik szó, amikről a gyerekek vagy a szülők nem szívesen beszélnek. E rejtett mozgatórugók, indítékok ismarete nélkül azonban a pszichológus aligha jut egyről a kettőre. A valódi bajokat feltárni, a gyökerekig eljutni nehéz, hát még akkor, ha mások is tartózkodnak a közelben. Az már szóba sérti jöhet, hogy az orvos is itt rendeljen, jóllehet ez lenne a kívánatos. Marad tehát a kényszerű félmegoldás: egymást kerülgetik és zavarják. Ráadásul itt a kisegítő iskola, ahol szünetekben és délutánonként, hogy úgy mondjam, zajlik az élet, és ugyancsak sajnos, de tény és való — ahogy hallottam — rendszeres látogató errefelé a kék angyal. Van még egy szempont, ami ez esetben nem hagyható figyelmen kívül: a bizalom. Ezt a bizalmat táplálják vagy teszik tönkre előítéleteink. Gyakran a külsőségek alapján alkotunk véleményt. Sok szülőnek a pszichológus az utolsó mentsvára. Ha végre rászánják magukat, és a gyerekkel együtt felkeresik, mit találnak? A bizalom javarészt menten elpárolog, mert — sokan vélekednek így — aki ilyen körülmények között dolgozik, az nem is végezhet komoly munkát. Márpedig, ha megrendül a bizalom, vajmi keveset tehet a szakember. RÖVIDEN SUMMÁZVA a mondottakat; a tanácsadókra egyre nagyobb szükség van, és munkájuk a jelenlegi körülmények között egyre nehezebben végezhető el jó lelkiismeret szerint. Mit lehet tenni? A tanács elnöke elmondta, hogy jövőre háromszázezer forintot fordítának az épületek karbantartására, de arra, hogy máshová költöztessék őket, egyelőre nincs lehetőség, hiszen a gyakorlati szempontból égetőbb gondok — például a tanterembővítés — megoldása is kérdéses. Valamit mégis lehetne talán tenni: összefogással. Hiszen a közösségek sokszor bebizonyították már, hogy ha egy ügyet fontosnak tartanak, megtalálják a megoldás módját. És azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy ez az ügy a fontosabbak közül való. Nagy Emőke ■Heti pilmtegyzetm Eszmélés Kishont! Ildikó és Andoral Péter az Eszmélés című filmben Sosem öröm, ha egy elismerésre méltó szándék végül is kudarcba fullad, ha egy tisztes vállalkozásból csőd lesz. , Most egy ilyen eset tanúi vagyunk. Grunwalsky Ferenc új filmje, az Eszmélés, nagy szándékú, komoly vállalkozásnak tekinthető. Arra törekszik ugyanis, hogy megragadja és ábrázolja azt a kort és azokat a problémákat, melyek a XIX. század végén a magyar agrárproletariátusban, kezdődő mozgalmaiban felszínre bukkantak. Való igaz: nem nagyon érdekelte, érdekli ez a kor sem az írókat, sem a történészeket, tehát sem a művészi ábrázolás, sem az egzakt tudományok szférája nem elemezte még Igazán, nem dolgozta még fel mélyebben ezeknek az évtizedeknek a történelmét, történetét. Van hát mit bepótolni, van mit megmutatni, szélesebb körben, a nagyobb nyilvánosság, a mozinézők előtt is. De a gondok éppen Itt kezdődnek. Az Eszmélés tudniillik pontosan a nagyközönség számára nem lesz élvezhető, követhető alkotás, pontosan azokhoz nem jut el, akiknek pedig igazán szánta (szánhatta) volna Grunwalsky. Ezt a filmet legfeljebb csak a magasan képzett, olvasott, a témakörben Ismerős értelmiségiek fogják nézni — és nagyon valószínű, hogy azok sem fogják szeretni. Grunwalsky ugyanis — legalábbis a film erről tanúskodik — azzal próbál hatást elérni, hogy a korszak megannyi kérdését, problémáját, konfliktusát, ellentmondását felveti, s ebből a kavargásból, ebből a szervező elgondolást, vezérlő gondolatot nélkülözni látszó halmazból kellene kiszűrnie a nézőnek a kor képét, az agrárproletariátus helyzetét és tudati állapotát, a messiások, a vezérek eszméit, harcait, s persze kudarcait, az elvetélt 48-as szabadságharo bukásának, az 1867-es kiegyezés, s az azt követő győri polgári fejlődés, meg a kapitalizálódó feudalizmus ellentmondásainak, társadalmi feszültségeket szülő felemás fejlődésének kibékíthetetlen ellentmondásait. De hát erre „menet közben”, a film nézése alatt, miközben vizuálisan és audiálisan be kell fogadnunk ezt az alkotást, egyszerűen képtelenek vagyunk. Itt olyan tudati szféráknak kellene mozogniuk, olyan ismeretanyagoknak kellene azonnali érvénnyel beugranánk tudatunkba a film nézése közben, amelyekkel még képzett történészek sem mindig rendelkeznek, nemhogy a legfeljebb középiskolát végzett nagy nézőátlag. Ráadásul a képsorokat olyan dialógusok kísérik, támasztják alá, amelyekből sugárzik a művíség, a mesterkéltség, életidegen- ség. Kinek készült hát ez a film? Talán azoknak a szakmabélieknek, akik a gyártó Hunnia Filmstúdió kísérő propagandaanyagában lelkendezve szólnak a filmről, mintegy sugallva, hogy akinek nem ez a véleménye, vagy csak egyszerűen nem érti a filmet, az csupán másodosztályú elme lehet. Rövid időn belül ez már a második ilyen elő-manipulálás; az Angyali üdvözletei kísérte ilyen előzetes. Hogy egyebet ne mondjunk — nem ízléses fogás ez. A film vagy megáll a maga lábán a saját értékei szerint, vagy fölöslegesek az ilyen baráti, kollegiális szívességből tett hűségnyilatkozatok és bi- zonyistenkedések. Már az Angyali üdvözletről szólva azt mondtuk: ez egyfajta íz lésterror, ami rossz emlékeket ébreszt, s mint ilyen, senkinek sem hiányzik. E véleményünket most — sajnos, de nem tehetünk mást — csak ismételhetjük. Hat gézengúz A képtelenségeknek is van határa. Dániel Petrie amerikai filmje azonban túllépi ezt a határt. < Adva van benne egy öregedő autóversenyző, valamint egy gonosz autószerelő, aki az öregedő autóversenyző versenytársa, is és szerelmi ve- télytársa is — és adva van hat gyerek, akik közül a legidősebb egy 16 éves lány. öt öccsével amolyan Kallódó gyerekek véd- és dacszövetsége című bandát alakít. Nos, ez a banda kerül útjába az autóversenyzőnek, s ettől kezdve a leghihetetlenebb kalandokon mennek át. Ezekből mutatóba egy-kettő. A teljesen fegyelmezhe- tetlen, senkitől sem félő, senkit nem tisztelő, a tekintélyre és a felnőttekre fittyet hányó kis vagányokat a seriff maga kényszeríti arra, hogy autóalkatrészeket, motorokat stb. lopjanak. Hogyan? Mivel? Miért? Csak úgy. Vagy. Az öregedő autóversenyző azonnal felfogadja a kicsiny, de egy földrengéssel vagy szökőárral felérő csapatot, mint szerelőket. Viszont egy gyár színeit is képviseli. Már most a) Ilyen pelenkás köly- köket a közelébe se engednek egy olyan komoly pénzeket forgató üzletnek, mint az autóversenyzés. b) Különösen nem lehet szó ilyesmiről, ha ebben még egy autógyár is benne van. Ott mindenki másnak sicc, csak az ő szerelői lehetnek jelen. És végül c) Egy alig tizenéves kölyök, még ha technikai zseni is, hozzá se' tud szagolni egy olyan bonyolult valamihez, mir.t egy versenyautó motorja, nemhogy ő bütykölje nyerőre. Satöbbi, satöbbi. A film négyötöde ilyen blődlik- bcl áll. És ami még riasztóbb: a film halálosan komolyan veszi a saját idétlensé- geit. Ezért még nevetni se lehel rajta. Takács István
