Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-31 / 306. szám

1984. DECEMBER 31., HÉTFŐ PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN A inának és a holnapnak A példázat az arany tojást tojó tyúkról — amelyet nagy balgaság elfogyasztani — olyannyira közis­mert, hqgy Kár lenne rá szót vesz­tegetni, ha napjainkban nem halla­nánk egyre gyakrabban, hogy ezt a szárnyast éppen mostanában esze­getjük. Arra a vitára gondolok, amelyben egyfelől tudósok, ipari és gazdasági vezetők mondják el: nem­sokára sajnálni fogjuk, hogy nem­zeti jövedelmünk nagy részét elfo­gyasztjuk, s ezért egyre kevesebb jut a jövőt szolgáló beruházásokra. Velük szemben a másik tábor azért bákétlenkedik, hogy életszínvona­lunkat már évek óta csak megőriz­ni tudjuk, de javítani nem. A fogyasztás és felhalmozás ké­nyes egyensúlyának megtalálása a politikai vezetés és a gazdasági ter­vezés. talán legnehezebb feladata. S anélkül, hogy e mostani írás kere­tében akarnók eldönteni, vajon a politikatudománynak e téren meny­nyire sikerűit céljait megvalósítani, három, nagyságrendjében ugyan el­térő, mégis fontos idei beruházás felelevenítésével szeretnénk bizonyí­tani, hogy jövőnk építéséről, gazda­gításáról ezekben a szőkébb hóna­pokban sem feledkeztünk meg. Országos mércével is Országos mércével is legjelentő­sebb új ipari létesítményünk a száz­halombattai Dunai Kőolajipari Vál­lalat katalitikus krakküzeme. Fél éve, július 28-ától állít elő gyenge minőségű fűtőolajból propilént, cseppfolyós propán-butánt, olefine­ket tartalmazó gázt, benzint, gáz­olajat és jó néhány más egyéb olaj- származékot. A laikus, ha lenyűgözőnek is ta­lálja az általa aligha érthető ter­melési folyamatokat, a magas fokú automatizálást, elsőiként alighanem arra kíváncsi,, ugyan mi haszna van ebből a hat és fél milliárd forintos monstrumból. Nos, az ígéret igazán imponáló. Az eddig elégetett évi 1 millió tonná­nyi anyagból származó termékek je­lentős részét konvertibilis valutáért exportáljuk, amelyért p-áldául újabb hélkülözheteüerv, magas technológiai színvonalat képviselő gépeket, be­rendezéseket, licenceket szerzünk be. Ez a beruházás arra is példa, ho­gyan kell létrehozni olyan termelő egységet, amely gyakran visszafize­ti önmagát. Mindössze három-négy esztendő a megtérülési ideje. Jó minőséggel fizet Első hallásra ta’ án sokan kétel­kednek benne, pedig tény, a hazai földeken termelt étkezési gaboná­nak legalább 15—20 százaléka el­vesz, elhullik, tönkremegy, megsem­misül mielőtt kenyeret sütnének belőle. Ám bármily hihetetlenül hangzik, ez korántsem rossz arány. A kevésbé fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban a veszteség énnek több mint duplájára nőhet. Ha azonban a jelenleginél jobb módszerekkel dolgozunk. 5 százalék alá lehet csökkenteni a fölöslegesen elvesztegetett szemek arányát. Hogyan? Például korszerűbb, pre­cízebb traktorok, kombájnok, vető­gépek alkalmazásával. Olyan táro­lók építésével, ahol a hosszú rak­tározási idő alatt sem dohosodik a búza. Éppen e célra, a gabonatermesztés fejlesztésére kért és kapott Világ­bank-hitelt a magyar mezőgazdaság, s hirdették meg jelentős részben hazai anyagi eszközökre alapozva a gabonaprogramot. A cél 16 millió tonna hasznosítható gabona előállí­tása. E program keretében csupán 1984- ben 154 millió forintért kaptak, vá­sároltak a szövetkezetek olasz és magyar traktorokat, vetőgépeket, műtrágyaszóró berendezéseket, ta­lajművelőket és kombájnokat. Va­lamennyi valóban világszínvonalú, gyorsan, jó minőségben dolgozik. Ilyen gépeket láthatunk újabban például az ecseri Rákosmezeje,: a pátyi Zsámbéki medence, a Sasad, az ócsai Vörös Október, a pilisi Aranykalász, az albertirsai Micsu­rin és a solymári Rozntaring Tsz földjein.' Üj gabonatárolója van a ceglédi Lenin Tsz-ncií és a tangaz­daságnak, a túrái és a tápiószőlősi tsz-nek, s hasonló készül Monoron, Dabason, Vecsésen és Nagykátán. Ezeknek az új beruházásoknak a költségei ugyan csak néhány év múl­tán térülnek meg, hasznuk már ma is látható: a gabona évről évre ma­gas hozamokkal, jó minőséggel fize­ti meg a befektetett pénzt és mun­kát. Egy város vállalkozása Befejezésként essék szó egy olyan beruházásról, mely méreteit és költ­ségeit tekintve nem hasonlítható az előbbiekhez, építői és fenntartód pe­dig még csak nem is számíthatnak-, rá, hogy valaha anyagi hasznot hoz. A váci strand és fedétt uszoda olyan vállalkozás, amelynek érdeké­ben egy egész város polgárai kötöt­tek szövetséget. Fenntartója, üze­meltetője, a Dwnamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat nemcsak másra is fordítható fej­lesztési alapjának jelentős részéről volt kénytelen lemondani, hanem azzal is számolnia kellett, hogy a most már télen-nyáron működő fürdő ezentúl minden évben fel­emészti nyereségének tetemes ré­szét. Mi a haszna vajon a fürdő meg­építéséből a sok órát ingyen dolgo­zó társadalmi munkásoknak, a be- szerezhetetlen berendezéseket a föld alól is előteremtő párttitkárnak, az éjszakai munkát is vállaló, sokszor, talán nem minden alap nélkül anyagiasnak titulált kőfaragó ma­gánkisiparosoknak? Ha úszni támad kedvük, maguk is a pénztár elé állnak, s pénzért veszik a jegyet. Gondolom „csak” annyi, hogy erre a valóban gyönyörű épületre ezután úgy nézhetnek, mint a szó szoros ér­telemben a sajátjukra. Hiszik — és joggal —, hogy e munkával egy ki­csit maguknak is állítottak emlék­műveit. Azzal a jó érzéssel gondol­hatnak erre a korántsem könnyű, de sikeres vállalkozásra, hogy ezzel nemcsak egy uszoda tervei valósul­tak meg, hanem általa fiaik és uno­káik városa is gazdagabb lett. A cím fölölti kénen: a katalitikus krakküzem vezérlőtermében. Alsó képünkön: úszni tanulnak a váci iskolások. CSUHÁK ANDRÁS Újabb lépések követhetik majd Beszélgetés Szikszay Bélával, az Országos Anyag- és Arhivatal elnökével M ég 1968-ban határoztuk el, hogy értékarányos árrendszert alakítunk ki, vagyis arra törekszünk, hogy a különböző ter­mékek és szolgáltatások ára a tényleges ráfordításokat tük­rözze. Az illetékesek még abban az időben jelezték, hogy a cél elérése hosszabb történelmi időszakot, legalább másfél évtize­det vesz majd igénybe. Hol tartunk ma e program végrehajtásával, mit vár kormányzatunk az 1985. január elseje után életbe lépő új árrendszertől'.' Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk dr. Szikszay Béla államtitkárral, az Országos Anyag- és Árhivatal el­nökével. O Tizenhét év telt el 1968. január 1. óta. Meddig jutottunk, mikor mond­hatjuk, hogy már nálunk is érték- arányos az árrendszer? — Minthogy az árkérdés érzéke­nyen érinti a termelőket és a fo­gyasztókat egyaránt, legalább néhány mondatot keli szánnunk annak meg- világítására, miért van szükség ilyen ' árrendszerre? Ismeretes, hogy 1968 előtt a termelői árak számottevő hányada magasabb volt a fogyasztói áraknál. Az akkori megmerevedett, dotációkkal széles körben átszőtt ár­rendszer hovatovább lehetetlenné tette a tényleges munkaráfordítá­sok mérését, a reális kalkulációt és gazdasági tisztánlátást, vagyis a meg­alapozott népgazdasági tervek meg­alkotását. Ezért az árrendszer re­formja elodázhatatlan feladat lett. Az árreform mellett, szólt még több más gazdaságpolitikai követelmény, köztük az is, hogy tegye ésszerűbbbé a fogyasztó piaci megtartását, a fo­gyasztás szerkezetét, más szavakkal a vásárló is érzékelje, hogy mi mi­be kerül valójában. A munka sze­rinti elosztás szocialista elve is ár- reforínot kívánt. Ez könnyen belát­ható, hiszen csák akkor mondhatjuk, hogy munkát, munkatartalmat fi­zetünk meg a bérrel, a jövedelem­mel, ha a dolgozó vásárlás közben is meggyőződhet arról, hogy az árak is munkatartalom alapján képződ­nek. Ehhez viszont ugyancsak reá­lis fogyasztói árakra van szükség. Bäiitel az áfkérdés életszínvonal- pölitikai kérdés is, valóban 1* * * sszabb történelmi időszakot jelöltünk meg. Nos, az elmúlt 17 esztendő alatt, kü­lönösen az 1979 óta végrehajtott je­lentős fogyasztói árrendezéseikkel megközelítettük a kívánt célt. Amíg 1978-ban a fogyasztói áraik átlag- szintje még csak 1,6 százalékkal ha­ladta meg a termelői árakét, 1981- ben 6 százalékra emelkedett, s 1984 végére 10 százalékkal számolunk. Ismeretes, hogy az árkérdásekre sza­kosodott közgazdászok 12—15 szá­zalékos szintkülönbséget tartanak kívánatosnak. • Ezek szerint még hátra van J—5 százalék. Mennyi időt Igényel még az áttérés? — Még ebben az évtizedben, na­gyobb részt áz elkövetkező 2—3 év­ben kívánjuk befejezni a programot. Ez a jövőben is következetességet, fegyelmezettséget és politikai fele­lősségérzetet kíván tőlünk, hiszen változatlan az a követelmény, hogy az áttérés közben se romoljon, sőt, lehetőleg javuljon ü lakosság élet- színvonala. Kétségtelen ugyan, hogy az elmúlt években nem tudtuk ma­radéktalanul érvényesíteni ezt a tár­sadalmi igényt, de ennek az ország ismerten nehéz külpzdrsági hely­zete, adósság-visszafizetési kötele­zettsége volt az alapvető oka. Az utolsó szakasz megtétele azért is nehezebb, mert olyan fokra ju­tottunk, amikor már a korábbiak­nál markánsabb, sőt, fájdalmasabb hatással járhat az árintézkedés. Köz­ismert például, hogy a fogyasztók már ma is magasnak tartják a hús­árakat, holott a sertéshúsnál még ma is 10, a marhahús esetében pe­dig 20 százalékos ártámogatás érvé­nyesül. Vagy — hogy egy másik példát említsek — az utóbbi időben sokat olvasunk, meg hallunk arról, hogy aki Pesten villamosra száll, az egy forintot fizet a vonaljegyért, holott valójában 5 forint 40 fillérbe kerül. Nyilván senki sem gondol ar­ra, hogy a következő lépésben 5,40- re.kell emelni' e jegy árát, de az vi­lágos, hogy az állam meg a lakosság között arányosabb tehervállalásra van szükség. • A villamosjegy példa azt sejte­ti, hogy nem mindenben törekszünk az értékarányosságra. Vannak, lesz­nek még más termékek, szolgáltatá­sok is, amelyeknél hasonló a szán­dék? — Természetesen. Sohasem mon­dottuk, hogy abszolút értékarányos­ság elérésé a célunk; a szocialista árrendszert a szocialista gazdaság- és társadalompolitika szolgálatába kell állítani. Ezért hangsúlyozzákaz MSZMP KB XIII. kongresszusra ki­adott irányelvei: „Társadalompoliti­kai szempontból indokolt területeken a fogyasztói árak állami támogatá­sát a jövőben is fenn kell tarjani”. Ennek megfelelően, a távlatokban is olcsóbb lesz nálunk a lakbér, a vá­rosi tömegközlekedés díja, az egész­ségügyi, kulturális szolgáltatások te­temes része, az oktatás, mint «meny­nyibe valójában kerül. Más szavak­kal e termékeket és szolgáltatásokat a jövőben is többek számára tesszük elérhetővé, mint ahogy azt a jöve­delmük nagysága, aránya lehetővé tenné. Ez az elv érvényesül az élei-' miszeráraik többségénél is: csak a költségek megtérülését tartjuk fon­tosnak, nem terheljük meg azokat forgalmi adóval. Sőt, a továbbiakban is lesz dotált élelmiszerünk, mint például a tej, amelynek nagyobb mérvű fogyasztása kívánatos. Visszatérve a villamosjegyre, il­letve arra, hogy az állam és a la­kosság arányosabb teherviselésére van szükség bizonyos termékek, szolgáltatások körében is, nem kis dilemmát okoz annak az eldöntése, hol, milyen arányok kialakítása len­ne célszerű. A döntések bevezetése során messzemenően figyelembe kell venni a lakosság, a társadalom te­her bíróképességét. • A teherbíró képességnél öiarad- va: az utóbbi években igencsak di­namikusan nőttek nálunk az árak. Az árszakértők is megegyeznek abban, hogy ez sem a termelők, sem pedig a fogyasztók többségének nem hasz­nál. A viszonsdagos árstabilitás hány százalékos áremelkedést tesz megen­gedhetővé évenként? — A viszonylagos árstabilitás sem jelenthet megmerevedett, mozdulat­lan árakat és árrendszert, hiszen, ez — egy, a világpiaci hatásoknak any- nyira kitett országban, mint Magyar- ország — illúzió. Ha azt kívánjuk, hogy nőjön az áruválaszték, több le­gyen a korszerű termék, javuljon a minőség, vagyfs ha azt akarjuk, hogy dinamikusabb legyen a gazdasági fejlődés üteme a jelenleginél, akkor hozzá kell szoknunk az ármozgások­hoz, az értékarányos árrendszer évenkénti karbantartásához. Más vá­lasztásunk voltaképpen nincs is. Kétségtelen, hogy az évi 8 száza­lékos, vagy az azt is meghaladó ár­szintnövekedés nem kívánatos. Az elkövetkező 2—3 évben azonban ne­hezen elkerülhető a legalább. 6 szá­zalék körüli fogyasztói árszintnöve­kedés. Ugyanakkor már most arra törekszünk, hogy az évi árszintemel­kedés a 3—4 százalék felé közeled­jék. Ezt már valóban viszonylagos árstabilitásnak minősíthetjük. Ehhez már jobban hozzá lehetne kötni az anyagi ösztönzést, a 6—8 százalékos jövedelemnövekedést, az életszín­vonal érezhető emelkedését, a nyug­díjak reálértékének megőrzését. Ha mindez jobb áruellátással, javuló mi­nőséggel párosul, meggyőződésem, hogy a lakosság is megértőbben ve­szi tudomásul ezt az árszintnöveke­dést. Megismétlem azonban, hogy az említett célok hatékonyabb, jobb munkát kívánnak tőlünk a jelenle­ginél, és a fent vázolt program csak a hetedik öj,éves terv második felé­ben tűnik elérhetőnek. 9 A dinamikus gazdasági növeke- dés szükségességéről szólt az el,őbb. Miképp tudja a január elseje után éleibe lépő új árrendszer arra kész­tetni, vagy — kényelmes, hanyag vál­lalatot feltételezve — arra kényszerí­teni a gazdálkodó szervezeteket, hogy valóban jobban dolgozzanak az eddi­ginél? — A mégoly jó árrendszer sem len­ne képes egyedül elérni ezt a célt, ehhez igénybe kell venni a gazda­ságirányítás egész eszköztárát. Két­ségtelen viszont, hogy ebben ki­emelt helye, szerepe van a korsze­rű, szocialista árpolitikának. Vagyis annak, hogy — az eddigi törekvése­ket folytatva — itthon is jusson job­ban érvényre a világpiac értékítéle­te, egyetlen kényelmes vagy ha­nyag vállalat se élvezhessen bizton­ságot, ne kapjon mentőövet, ha drá­gán és rosszul termel. Más szavak­kal, ne legyen módja arra, hogy alaptalanul emelje az árakat, a fo­gyasztókkal fizettesse meg' indoko­latlan költségeit. Ehhez persze a ke­reslet-kínálat egyensúlyára, sőt, enyhe kínálati többletre, az eladók piaca helyett a vevők piacára van szükség. Egy páidával illusztrálva, hogy mit értek a vevők erős piaci pozip dóján: néhány évvel ezelőtt a váci Forte Gyár itthon is megemelte a fotókémiai cikkek árát. A kompeti­tiv árképzés játékszabályai szerint megtehette, hiszen eredményesen versenyez a neves külföldi cégekkel a világpiacon, s idehaza sem kért többet a megengedettnél. Igen ám, csakhogy a hazai piac meglehetősen telített volt fotokémiai cikkekből, jelentősen csökkent a kereslet a vá­ciak termékei iránt. Ezt követően a gyár vezetői számoltak, s kiderítet­ték, hogy jobban járnak, ha mérsék-. lik a belföldi árakat. Ha kisebb ha-, szón jut is egy termékre, de többet adnak el belőle. Nos, ha sok ilyen gyárunk, helyzetünk lesz még, akkor elmondhatjuk, hogy ez már a vevők piaca, nem pedig az eladóké.. ® Több fejlemény, köztük a tisz­tességtelen gazdasási tevékenység tl- " lalmáról szóló törvény elfogadása utal arra, hogy senki sem táplál illúziókat, mindenki arra számít, hogy a váciak­kal ellentétben lesznek olyan válla­latok is, amelyek megpróbálják ki­játszani az árképzés szabályait. Mi­képp tudja ezt megakadályozni az Arhivatal, az árellenőrzés? Van-e, lesz-e ehhez elég emberük? — Magunk is látjuk ezt a veszélyt, ezért vállalt tevékeny részt az Ár­hivatal az. említett törvény előké­szítésében, a korszerű piacfelügye­let útjának-módjának kimunkálásá­ban. Sokak előtt ismert, hogy nálunk három szintű a hatósági árellerőr- zés, vagyis magában foglalja a köz­ponti árhatóság (Árhivatal), az ága­zati árhatóságok (minisztériumok) és a helyi tanácsok hatósági árellen­őrzéseit. Ezek együttesen lehetővé teszik, hogy legalább három éven­ként valamennyi vállalat'árképzését-, ármunkáját átfogóan ellenőrizzük. Az árellenőrzések emelkedő szín­vonalának, növekvő hatékonyságá­nak is része van abban, hogy csök­kent a súlyos visszaélések száma, s kevesebb gazdasági bírságot kell kez­deményeznünk a bíróságoknál, mint azelőtt. Negatív jelenség viszont, hogy ezzel egy időben nőtt a kisebb, kihágás számba menő szabálysérté­sek száma. Minthogy sok kicsi sokra megy, nem békélhetünk még ezzel áz állapottal. S azzal sem, hogy sok vállalatunk, mint valami postai kéz­besítő, egyszerűen tudomásul veszi, s továbbhárítja az áremeléseket. En­nek kapcsán hadd lapozzam fel is­mét a párt kongresszusi irányelveit, amelyek kimondják: „A termelői árak a társadalmilag indokolt ráfor­dításokat fejezzék ki, és ne legyen rá mód, hogy a gazdaságtalan ter­melés, a hanyag muhlM költségeit a fogyasztókra hárítsák”. © Utolsó kérdésünk: mit várnak az új évtől? — A kormány az 1985. évi nép- gazdasági növekedést feltételezve, jó­vá hagyta az árterv jövő évi előirány­zatait is. Ismeretes, hogy az 1984. évi, 8 százalékot meghaladó, vagyis kiugróan magas fogyasztói árszín­vonal-növekedést követően, megin­dulunk az áremelkedések mérséklé­sének irányába. Látványos fordula­tot nem tudunk elérni egy év alatt,' de a tervezett 7 százalékos árszint­növekedés már érzékelhető javulást jelent a korábbi évekhez képest. Amint említettem, ezt csak egy lé­péssorozat kezdetének tekintjük, amit, jobb munkát, dinamikusabb gazdasági növekedést feltételezve, újabb lépések követhetnek majd. MAGYAR LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents