Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-22 / 300. szám

1984. DECEMBER ZZ., SZOMBAT ZINHAZI LEVEL Orosz és szovjet drámák rKell-e különösebb alkalomszcrűség j ahhoz, hogy a vi- I lág klasszikus és Ä T modern drámairo- da Imának olyan művei kerüljenek színre egy mai magyar színház­ban, mint a Cseresznyés­kert, a Sirály, az Éjjeli me­nedékhely, a Kispolgárok, az Iván, a rettentő, a Csende­sek a hajnalok, a Szállnak a darvak — azaz tehát az orosz és szovjet drámák java? Kérdésben a válasz: ehhez semminemű külön alkalomra nincs szükség. A színház, ha ad valamit magára, időről időre játszik Csehovot, Gor­kijt, Dulgakovot, Vasziljevet, Rozovot, s a többi jeles szer­zőt a közelebbi vagy a távo­labbi múltból és a jelenből. E művek éppúgy nélkülözhetet­lenek. nélkülük éppúgy nem kerek egész a színház műsora, munkája, mint bármely való­ban kiemelkedő klasszikus és modern szerző drámája, drá­mái nélkül. Alapművek ezek, melyek előadásai újra meg inra kihívást és mércét jelen­tenek rendező, színész, társu­lat számára. Mert igaz ugyan, hogy mondjuk, a Cseresznyés­kert leírt szövege mindig ugyanaz marad minden elő­adásban (eltekintve bizonvos rendezői húzásoktól, rövidíté­sektől, melyek minden színre- vitel esetében úgyszólván kö­telezőek és elkerülhetetlenek). De ezt a szöveget mindig újra és újra kell értelmezni, min­dig új és új oldalait, mélysé­geit, finomságait, hangsúlyait kell megtalálni és kifejezni, a színpadon kifejezésre juttatni. Ha egy előadásban nincs meg ez a friss szemmel történt olvasat, ha a színháznak, a rendezőnek nincs valami na­gyon személyes és mégis álta­lánosan érdeklődést keltő kö­zölnivalója a drámáról (legyen bár klasszikus vagy mai), ak­kor nincs értelme előadni. Ez az egyéni olvasat persze nem egyenlő a különcködéssel, az extravaganciákkal. Minden dráma rejt sokféle értelmezési lehetőséget, de bizonyos értel­mezésnek, felfogásnak biztosan ellen fog állni. Az Éjjeli me­nedékhely például sokféleképp értelmezhető, az előadás a leg­különbözőbb hangsúlyokat ala­kíthatja ki. Gorkij mondani­valójának sokféle megvilágítá­sát adhatja, s mégis megmarad Gorkij művének és az Éjjeli menedékhelynek. De elkép­zelhetetlen. hogy valaki zenés vígjátéknak fogja fel. s úgy is rendezze meg. Amint hogy elképzelhetetlen az Otelló, mint operett, happy enndel, táncoskomikussal és iszubrettel. Vagy ha valaki mégis erre ve­temedne, akkor az már rég nem lenne Éjjeli menedékhely vagy Otelló. De kanyarodjunk vissza a tulajdonképpeni tárgyhoz, az orosz és szovjet drámákhoz. Ezeknek manapság — az ál­talános okokon kívül, tehát a mindig és mindenkor érvényes művész5. esztétikai értékek időszerűségén túl — van kü­lön időszerűségük: a felszaba­dulás közeled 40. évfordulójá­nak ünnepléséhez tartozhat e drámák a szokottnál nasvobb számban történő színrevitele. Nem hiszem, hogy ezt hivata­los programként kimondták volna, de a műsorterveket nézve, már az évad eleién lát­ni lehetett, hogy mmdegyik színházban bemutatnak maid régibb és űiabh szovjet, illet­ve orosz színműveket. A magam részéről örülök, ** ha ez a sorozattá kereke­dő kezdeményezés sikerrel jár, s ráadásul még fel is fedez esetleg néhány új művet. Van — s nem is kevés — töriesz- tenivalónk e téren. Eléggé las­san, eléggé tétován, s eléggé kis számú bemutatóval követ­jük a legújabb szocialista drá- matermcst, nemcsak a Szov­jetunióban születő új műve­ket Ha egy alig közepes érté­kű. de hirtelen felkapott szín­mű megjelenik az amerikai vagy az angol színpadokon, hónapok is alig telnek el, s máris láthatjuk nálunk is. Ezzel szemben esetleg éveken át tudunk egy jó szovjet, cseh­szlovák vagy bolgár drámáról, és mégsem láthatjuk hazai színpadon. Pedig az előadáso­kat odakint is megtekintő színházi emberek, kritikusok még azt is bizonyítják alkal­manként, hogy a műveknek nemcsak a hírük jó, nemcsak olvasva érdekesek, hanem az előadások is az értéket iga­zolják. Néha a már hosszú ideje lefordított műveket is egymásnak dobálják át a szín­házak. Miért? Hiszen nem zsákbamacskákról van szó, hanem igazolt értékekről! No, d> hagyjuk ezt a régi és sajnos még mindig időszerű panaszt. Talán ez az évad valóban törleszt majd.valamit — s akkor szívesen elfelejtjük morgolódásainkat. Inkább ejtsünk szót a mos­tanában sűrűbben sorakozó orosz és szovjet drámák elő­adásai közül kettőről. Az egyik Gorkij első, 1902- ben írt s mindjárt hatalmas sikert és nagy visszhangot el­ért — kiváltott színpadi műve, a Kispolgárok. Ezt a Madách Kamaraszínház mutatta be, Ádám Ottó rendezésében. Nagy előadás emléke kísért itt: egy 1968-as felújításé, melyben Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Horváth Jenő játszott, ök már eltávoztak, sajnos. De ha élnének, s megint ők ját­szanának, ez a felújítás akkor sem lenne, nem lehetne azo­nos a tizenhat évvel korábbi­val. Máskéop látjuk ma már ezt a drámát is. Magja persze ma is az a konfliktus, mely a rideg, zsarnok kispolgár, Besz- szemenov, s az ebből a nyo­masztó kispolgárt létből kitör­ni akaró fiatalok közt feszül, de az újabb értelmezések nemcsak egyetlen fiatal, a munkás Nyúl alakjához kötik a kitörésvágy, az újat, mást, egy emberibb, szabadabb, jobb világot akarás kifejeződését, -hamem a jiatalok csoportjához: Jelenához, a fiatal, életvidám özvegyhez, Súskimhez, az öntu­datos diákhoz, Cvetajevához, az okcű és képzett tanítónőhöz. Ádám Ottó rendezése is ezen a nyomon jár, s még azt is észreveszi, hogy a részeges, mihaszna kántor, Tyetyorcv, közeli rokona a másik nagy Gorkij-dráma, az Éjjeli mene­dékhely Szatyinjának: jobb sorsra érdemes, okos, világos fejű ember, aki talán a leg­világosabban látja a körülötte levőket, s a rájuk ható erőket. Ennek megfelelően az előadás legjobb alakításai a fiatalok közül kerülnek ld: Bajza Vik­tória bátor szellemű Jelené ja, Vass Gábor határozott Nyilje, Huszti Péter okos-bölcs Tye- tyerevje. (7 gy másik előadás, Bulga­*-* kov: Iván, a rettentő cí­mű komédiája, veszprémi ese­mény. Itt Tömöry Péter ren­dezése az 1933-ban írt darab néhol már abszurd komiku­mát hangsúlyozza. Az időgépet megalkotni akaró mérnök, akinek álmában megjelenik Rettegett Iván cár és kora, ki­csit a mai fantáziáló, gyakor­latiatlan értelmiségi karikatú­rája is lesz, a korabeli s az álombéli alakok pedig olyan figurákat idéznek, akikre akár ma is ráismerhetünk. 1936 vagy a XVI. század nincs is olyan messze tőlünk ... Takács István Emlékezés Váci Mihályra Váci Mihály Kossuth-dijas költő születésének 60. évfor­dulója alkalmából a Magyar írók Szövetsége koszorúzási ünnepséget rendezett pénteken a Farkasréti temetőben. A sírnál Veress Miklós Jó­zsef Attila-díjas költő, a Ma­gyar írók Szövetsége költői szakosztályának titkára emlé­kezett az 1970-ben elhunyt pá­lyatárs irodalmi munkásságá­ra. Váci Mihály művészetében példát adott arra, hogyan kell legyőzni költőnek s embernek önmagában a gyöngcséget, ha célt talál magának — mon­dotta. Első verseit 1955-ben közölte az tJj Hang. Ereszalja című köteté is ekkor jelent meg. Költészetében a népi realista formai hagyományokat követ­te, Műfordítóként és publicis­taként is jelentősét alkotott. Szerkesztőként és közéleti sze­repet vállalva is azok igazáért harcolt, akik még képtelenek felnőni leendő önmagukhoz. Váci Mihály sírjánál a Mű­velődési Minisztérium, a Ma­gyar írók Szövetsége, a Ma­gyar Irodalomtörténeti Társa­ság és a Magyar Népköztársa­ság Művészeti Alapjának kép­viselői rótták le kegyeletüket. Ipar(és)mű vészét Azonos anyagból, mégis mást Mit ér az ember, ha népművelő? Biztonságot adó háttér A közművelődés gondjairól, kudarcairól és útkeresésről nem lehet anélkül beszélni, hogy ne essen szó magáról a népművelésről. Hiszen, ha csodákat nem is várhatunk tőle, mégiscsak ő a kulcsfi­gurája a művelődési folya­matnak. Mert kárhoztathatjuk a sokszor valóban mostoha feltételeket, az embereket a művelődési házaktól távol­tartó gazdasági kényszert, a közömbösséget, mégis a kultú­ra munkásain múlik: üresség­től konganak-e a falak vagy megtöltik az intézményeket az érdeklődők. A népművelő személyéről az országos közművelődési tanácskozáson is sok szó esett. Az egyik felszólaló szerint a fiatal népművelőnek nincs sajátos szakmai arculata. Egy másik vélemény: minél in­kább előtérbe kerül a nép­művelő szakmai minőségének kérdése. Aki ezen a pályán sikereket akar elérni, annak teljes világképpel rendelkező, autentikus személyiségnek kell lennie. Mindez a Magyar Népmű­velők Egyesülete Past megyei területi szervezetének köz­gyűlésén jutott eszembe. Ez­úttal ugyanis ismét a népmű­velő személye került a kö­zéppontba. Akár a mottója is lehetett volna a tanácskozás­nak a kérdés: milyenek va­gyunk? A következők már bennem vetődnek fel. Jelent-e valaho­vá tartozást az, ha valaki népművelő? S mennyit tehet ennek az érzésnek a kialakí­tásáért az egyesület, amelynek kétezer tagja van az ország­ban, s a Pest megyei szervezet az egyik legnagyobbnak te­kinthető a maga százhúszas létszámával. Bajza Viktória (Jclcna) és Vass Gábor (Nyíl) a Kispolgárok előadásában Mindketten Dunakeszin élnek, ahol már kiállításuk is volt. Mindketten idén végezték a főiskolát. Mindketten fiatalok és lelkesek. Mindketten ugyanazzal az anyaggal dolgoznak, de egészen mást csinálnak: Gulyás Éva textiltervező, S. Farkas Éva gobclinkcszítő. kodva —y a szombathelyi ipari textitbiehnálén ugyancsak be­mutatják majd. Azt hiszem na­gyon jó helyre kerültem. A Hungária szakembergárdája fiatal, teljesen új termékcsí - ládot akarnak kifejleszteni. Eddigi tapasztalataim alapján nem érzem reménytelen vál­lalkozásnak, hogy ipari üzem­ben legyek tervező. Hogy a Hazai Fésűsfonónál mi lesz a helyzet, azt most még nem tudhatom. A kiállításon nemcsak a kész mintákat láthatta a látogató. Ott voltak a rajzok, a papírból elkészített minták is, bepil­lantást nyújtva a tervezési fo­lyamatba; amíg az elképzelés­ből kész szövet lesz. — Különböző természeti mo- tívumoüooi indulok ki: a viz hullámzása oói, a talaj gyűrő­déséből, a kőzetek rétegződé­séből. A rajzok alapján aztán színes papírból elkészítem a kollázs-mintát, amiből már látszik, mnyen lesz majd a kész anyag. Ezekből a termé­szeti motívumokból nagyon gazdag és változatos szövete­it tenet kialakítani. Kis mó­dosítással számtalan új forma születik. Nem szeretem a nagy­léptékű mintákat Inkább fe- iüietgazdag textileket terve­zek. amelyeket egy szín árnya­lataiból szőnek le. Nem reménytelen Gulyás Éva szövött anyagait nézegetve laikusként csak any- nyit látok, hogy szépek és íz­lésesek. Igyekszem elképzelni, hogyan mutatnának sötétítő függönyként, bútorszövetként vagy falikárpitként. Ugyanak­kor tudom, térdig járhatja a lábát az ember, akkor sem kap hasonló textíliát az üzletben, legfeljebb a maszek iparművé­szeknél, csillagászati áron. Hogy ez miért van így, er- rő. Évának még csak elkép­zelései, sejtései vannak. Gya­korlati tapasztalatokkal alig- aiig rendelkezhet. A Hazai F"- sűsfonó és Szövőgyár tervező­je, de most gyes-en van. Igaz, szerződése van a Hungária Jacquard Szövőgyárral; nekik most is dolgozik. Ök szőtték le diplomamunkáit és a kiállítás­ra került anyagokat. — Ezeket a mintákat gyár­tani is fogják — állítja biza­Nem most volna-e igazán szükségük a népművelőknek agy biztonságot nyújtó háttér­re, amikor — amint Király István, az egyesület főtitkára megfogalmazta — a közműve­lődésben dolgozók olyan rossz helyzetben vannak, mint ko­rábban soha? Igaz, az öt esz­tendeje létező egyesület sem tudta még kialakítani munká­jának karakterét A közgyűlés résztvevői . a lényegre tapintva állapították j meg,, hogy ez alapvetően raj­tuk, a tagokon múlik. Hiszen a szervezet olyan lehet csak, amilyenné a népművelők te­szik. S ehhez elsősorban minden­kinek magával kell tisztában iennie, saját szakmai önbecsü­lését, önértékelését kell ki­alakítania. Majd pedig egy­más i..egismerésére kell töre­kedni. S ebben szerepe lehet az egyesületnek. Ahogy ab­ban is, hogy a szakmai to­vábbképzés szorgalmazásával, lehetőségeink megteremtésé­vel, a módszertani segítséggel hozzájáruljon annak a bizo­nyos önbecsülésnek, önértéke­lésnek a kialakításához. M. N. P. Két külön világ A tervező megálmodja a mintát. A gyártó üzem pedig kivitelezi. Az egyik a szépsé­get, a harmóniát keresi, a má­sik a gazdaságosságot, a ter­melési szempontokat helyezi előtérbe. Két külön világ. “ — Azért' nincs’ ilyen trz.y 'szákaöék' tervező és gyártó között. Igaz, sajátos helyzetben vagyok, mért végeztem műszá­ki főiskolát is, tehát megle- hetűGen ismerem a gyártás technológiáját. Tudom, milyen gépeken, milyen anyagból, mit lehet csinálni. Magam készí­tem az úgynevezett kötésraj­zot is, azaz a lyukkártyaprog- ramot, ami alapján a gépek le­szövik az anyagot. Azzal búcsúzom Gulyás Évá­tól, hogy kívánom, ha néhány cv múlva ismét találkozunk, ugyanilyen lelkesen és bizako­dóan beszéljen az ipari terve­zésről. Nem kell messzire mennem, S. Farkas Éva a szomszéd ház­ban lakik. A szoba egyik falát hatalmas gobelin borítja; Éva diplomamunkája. Az ablak előtt szövőszék, rajta a meg­kezdett mű. Egyelőre csak a festett minta alapján képzel­hetem cl, milyen lesz majd. Éva nem keresett munkabér lyet, ebben a szakmában ne­héz is lenne, önállóan kíván boldogulni. — Sajnos, ez nem ígérkezik könnyűnek. Az emberek nem nagyon keresik a gobelint, igazság szerint nem is tudják mi az. összekeverik a tűhim- zéssel, amivel régen azokat a giccses párnákat, képeket ké- szítették. Másrészt a gobelin nem olcsó, kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ilyet vá. sároljanak. A kisebb merer tűekre talán akadna vevő. Tény. hogy tömeges igényre nem lobét számítani. Évától például tízezer forintért ”«tt át egy 45x45 centiméteres ké­pet a Csók Galéria, s erre még rátesznek harminc százalékot. Így hiába szépek és dekora­tívak a faliképek — amiket itt látok, valóban azok —, keve­sen fogják ezekkel díszíteni lakásukat. Évát egyelőre mindez nem nagyon keseríti el. Rendületle­nül álmodja képeit és töretlen kedvvel ül le szövőszékéhez. Szerelem, házasság — Tulajdonképpen a grafi­ka volt az első nagy szerel­mem. S ez az érzés megma­radt a gobelinnel kötött házas­ságom után is. A textilben is a figurális ábrázolást szere­tem; érzelmeket kifejezni em­beri arcokkal, gesztusokkal le. hét a legjobban. Azért egészen másként gondolkodom rajzban és gobelinben. Azt hiszem, még nem találtam meg az egyéni stílusomat. Erős még a főis­kola hatása. A gobelin születését a kép­zőművészet inspirálta. Párizsi manufaktúrájukban • - annak idején a Gobelin-fivérek híres festményeket szőttek meg. Fő törekvésük az eredetihez va­ló hűség volt. A mai gobelin­művészet ezen már túllépett, — Végül is a textil öntörvé­nyű anyag, sajátos kifejezési formákkal. Ezért nem szere­tek előre megfestett minta után dolgozni. Inkább a szö­vőszéken alakítom ki a for­mákat. Éppen ez benne az iz­galmas. Elképzelek valamit, a leiemben ott a kész kompozí­ció, de ahogy sorról sorra szö­vöm a képet, még nem látom, milyen lesz a végén. Csak ak­kor derül ki, amikor a kész gobelint levágom a szövőszék­ről. Ez az izgalom hajt a mun. kában. M. Nagy Péter V-FIGYELŐ' PEST MEGYE, Az Agrárvilág — ez a gyorsan önállósodott és sajátos arculatát, rendelte­tését is nagy sebesen meglelő műsor — legutóbbi adásában többször is foglalkozott szű- kebb országrészünk, Pest me­gye mezőgazdaságának gond­jaival. Pontosabban mondva egy olyan nagyobb kérdéscso­porttal, amely egyetlen állat, nevezetesen a nyúl tartásával, hizlalásával függ össze. Amint az a Major Sándor szerkesztette és Nagy László vezette adásból kitetszett, a fő nyuszigond az, hogy a tapsifü­lesek megszámlálhatatlanul sok milliós táborában megvál­tozott a divat: most az új-zé- landi nevezetű fajtát keresik, kedvelik mindenfelé, és ahhoz, hogy ez a húsát és bundáját tekintve egyaránt jobban hasznosítható típus Idehaza is meghonosodjon, vérfrissítésre van szükség. Nos, örömmel hallottuk, hogy a keresztezés­hez szükséges egyedek már meg is érkeztek, és most a dunavarsányi karanténban várják, hogy a tenyészetekbe kerüljenek. Ez igazán jó hír, ellenben az, hogy a nyúl ára milyen hihetetlen gyorsasággal válta­kozik, nos, ez a körülmény an­nál aggasztóbb és csüggesz- tőbb. Hihető, nem hihető, de így mondták, s nyilván így igaz: a kedves kis négylábúa­kért járó pénzösszegok egyet­len év alatt tizennyolcszor módosultak. Ez az összevissza­ság pedig joggal szegte kedvét mindazoknak, akik hajdan, úgymond, fantáziát láttak a nyúltenyésztésben. Nagyot csa­latkoztak például a Gödöllő környéki tenyésztők is, akik korábban 30 ezer vágóállatot neveltek fel, aztán pedig csak 18 ezret. Ebbe a nemkívánatos labili­tásba az is belejátszhat, hogy a magyar tenyésztők legna­gyobb nyúlpiaca, nevezetesen az olasz már nem vesz át any- nyi állatot, mint eddig. Igaz, a mi exportunknak a 83—84 százaléka még mindig Itáliá­ba irányul, de jó érzékkel és nagy tételekkel megjelentek ebben a déli országban több környékbeli állam szállítmá­nyozói, akik erős konkuren­ciának mutatkoznak. Galgamácsáról már kedve­sebb és megnyugtatóbb ripor­tot hoztak haza az Agrárvilág munkatársai, akik Tímár Fe­renc erdész ezüstfenyő-tenyé­szetét mútatták be. Tímár bácsi — láthattuk, hallhat­tuk örömmel — nemcsak hogy áruba bocsátja a szépséges karácsonyfának valót, hanem szakismeretekkel is ellátja mindazokat, akik betérnek hozzá. Különösképpen arra fi­gyelmeztet, hogy a földlabdá­val együtt adott fákat re hagyják elsorvadni, hanem az ünnepek után ültessék ki azo­kat; tapasztalatai szerint e fácskák gyökeret eresztenek, és hosszú éveken át egyre gya­rapodó díszei lesznek a ker­teknek, udvaroknak. SZEGED. Egy jókora ugrás­sal most Szegedre invitáljuk az olvasót, s oda is azért, hogy ki-ki megtudhassa r micsoda szép otthona született ott a könyveknek, hanglemezeknek, egyáltalán a művolődést szol­gáló mindenféle kellékeknek. Ez a palota — amelyről a minap láthattuk a szegedi kör­zeti stúdió riportfilmjét — a Somogyi Könyvtár új otthona, amely intézmény éppen száz év után vált mag a Tisza-par- ti múzeum épületétől. Remek — a Dóm térhez jól illő — a külseje ennek a léte­sítménynek, és mindenkelőtt Tóth Béla igazgató munkálko­dásának köszönhetően a szege­diek máris bclakták a szobá­kat, termeket. Itt levéltári búvárlás folyik, amott zene szól — pontosan úgy, ahogyan az egy ilyen szellemi műhely­től megkívántatik... Akácz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents