Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-12 / 291. szám
Gsinssítják a Patak teret Az enyhe idő kedvez a gödöllői Városgazdálkodási Vállalat dolgozóinak, akik még, kinn dolgozhatnak a szabadban. Mint felvételünk is tanúsítja, Csépény László géppel, a háttérben Tóth András és Tóth Sándor lapáttal rendezi a terepet a Patak téren Hancsovszkl János felvétele Ar, évforduló íisztelstáre Győztek az óvónőjelöltek Városunk december 12-én ünnepli felszabadulásának negyvenedik évfordulóját. A megemlékezésből a Madách Ivire Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola kollégiuma is kivette szerény, ám diákjai számára annál maradandóbb élményt adó részét. Vetélkedőt rendeztünk, amelyben felelevenítettük a közelmúlt eseményeit. Petrei Emese tanárnő volt a rendezvény lelke. Már egy héttel az esemény előtt megkezdte az előkészületeket, járta a várost, riportokat készített az akkori idők főszereplőivel és tanúival, iratokat böngészett át, újságkivágásokat gyűjtött. így állt össze az anyag, amelyet kollégiumunkban a faliújságra kifüggesztve olvashattak az érdeklődők. Hét négytagú csapat jelentkezett, hogy összemérje tudását. Az előkészítő megbeszélésen az említett anyagon kívül egyéb szempontokat is kaptak a felkészüléshez. Benevezési feltételként olyan irodalmi alkotásokat kellett gyűjteniük, amelyek a felszabaduláshoz, de elsősorban a városhoz kapcsolódnak. A vetélkedőt a kollégium nagytermében tartottuk. Az egyszerű, de ötletes díszítés már önmagában is ünnepi hangulatot teremtett. Az asztalok mellett helyet foglaló csapatok és szurkolóik ennek ellenére izgatottan várták a kérdéseket. A gyerekek olyan sok irodalmi alkotást gyűjtöttek, hogy a zsűritagok csak úgy kapkodták a fejüket, hogy a műveket is számolják, no meg a közben előadott versekre is figyeljenek. Már ekkor kiderült, hogy a második szint együttese szinte utolérhetetlen előnyt szerzett. Az ezután következő. villámkérdésekre adott válaszokkal az elsősök sem vallottak szégyent, noha nem volt könnyű dolguk. A fő feladat azonban csak ezután következett. A gödöllői események krónikájából összeállított totót kellett kitölteniük a csapatoknak. A versenyzők dicséretére legyen mondva, csupán két csapat nem érte el a maximális pontszámot. A következő forduló feladata egy mozgalmi dal elénekelése volt, ami csak a fiúszint egyik csapatának jelentett leküzdhetetlen akadályt, a többiek nagy derültségére. Az utolsó kát feladat rögtönzött kiselőadás volt neves történelmi személyiségekről,- illetve szétvágott képek összeillesztése. A versengés a harmadikos óvónőképzősök csapatának győzelmével végződött. Az ünnepélyes eredményhirdetés fénypontja egy-egy tál torta volt, amit a győzteseken kívül a második helyezett másodéves és a harmadik negyedéves óvónőjelöltek csapata is megkapott. A többiek, akik egyébként szintén jól szereoel- tek. vigaszdíjban részesültek. Végül az izgalmakat levezetendő hazánk szép tájait bemutató diafilmet nézhettek meg a versenyzők. Sz. M. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XL ÉVFOLYAM, 291. SZÁM 1984. DECEMBER 12., SZERDA Egyst akarnak a fonónak Jövőre új bérezési rendszer E’-edetileg nem ebben az ügyben jártunk a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár kistar- csai gyárában. Ám vannak olyan dolgok, amik mellett egyszerűen nem lehet elmenni! Ilyen volt az is, amit látogatásunk során tapasztaltunk. Mert a gyár párttitkárával, Fabók Jánossal bejártuk az összes munkaterületet, elbeszélgettünk a dolgozókkal munka- és életkörülményeikről. S természetesen az anyagiak is terítékre kerültek. Vagyis azt feszegettük, hogy ki-ki mennyit szeretne látni a borítékban, mégpedig munkája mennyisége és minősége alapján. Eredményesen S amikor rákérdeztünk a dolgozók egy nagy csoportjára, hogy valóban végzett munkájuk minőségi differenciálását szeretnék látni a fizetésekben, egyöntetűen kijelentették, hogy ezt várják 1985-ben a gyár vezetőségétől. S hangsúlyozták, attól sem félnek, hogy az új bérezési rendszer következtében egyesek több száz forinttal kevesebbet vagy többet kapnak! Talán mondani sem kell, hogy óriási hatást tett ránk ez a szavazatnak is beillő közös nyilatkozat, így nyilván magyarázni sem kell, hogy miért mélyedtünk bele *a témába oly szívesén. Hát hadd folytassuk akkor némi statisztikával, ami nélkülözhetetlen a dolgok megértésihez. A kistarcsai gyár három műszakban termel évente mintegy 600 millió forint értékben 1 ezer 500 kiló fésűsfonalat és ugyanennyi fésült szalagot, mindezt 340 fős létszámmal. Hét gazdasági munkaközösségben 145-en dolgoznak saját munkakörben, mégpedig olyan eredményesen, hogyha a fonodában nem lenne gmk, 200 tonnával lemaradnának a tervteljesítéstől. Évente két kommunista műszakot tartanak, melyek értéke egyenként 700—700 ezer forint. Ehhez a felsoroláshoz még hozzá kell venni a sok túlórát, amit ma nem tud nélkülözni a gyár, hiszen a teljes kapacitást kihasználva sem képesek kielégíteni az igényeket. Mert a kötőfonal iránti kereslet óriási hazánkban a lakosság körében is. Az viszont kevésbé ismert tény, hogy Magyarországon mindössze 3 ezer 600 fonónő dolgozik, s utánpótlásuk, létszámuk gyarapítása korántsem megoldott. Sőt a fonodák munkaerőinek nagy fluktuációja tovább növeli a létszámhiányt a szakmában. Kis- tarcsán például 30 százalékos a fluktuáció, aminek a mellékkövetkezménye az évi 7—8 százalékos létszámcsökkenés. A másik, ha nem a legfontosabb ok, a nem megfelelő anyagi érdekeltség, amiért is eleve számolni kell az új belépők hamari eltávozásával, mert nem a végzett munka minősége alapján történik a bérezés. S jókora bérfeszültséget, s nem éppen jó hangulatot okoz az is, hogy bár nélkülözhetetlen a 7 gmk munkája, irreálisan magas az ott dolgozók pénze, kijön még óránként Í00 forintra is. Végül is jogasan vetették föl maguk a dolgozók, hogy miért nem lehet rendes munkaidőben olyan pénzt megkeresni, ami arányos lenne a termelés növelésével, s értelemszerűen anyagilag érdekeltté tenné a dolgozókat a többet, jobbat termelésben? Toborzás Fegyelmezni, premizálni sem lehet hatékonyan. Ha példának veszünk egy kiemelt művezetőt, akinek 6 ezer forint a havi fizetése, prémiumszázaléka 10, ugyan mit számít az elmaradt 600 forint prémium (ha feladatát nem teljesíti), amikor a gmkOaszámsio taggyűlés Pártmunka a lakóterületen Városunkban is előtérben voltak ezekben a hetekben az a'apszervezeti beszámoló taggyűlések, amelyeken nemcsak a tavalyi, hanem az eltelt négy esztendő eredményeit, tanulságait is áttekintik, hiszen 1935 tavaszán kerül sor az MSZMP tizenharmadik kongresszusára. Valamennyi alapszervezetnek megvannak a közös vonásai, ugyanakkor helyéből, helyzetéből adódóan csak rá jellemző sajátosságokat is felfedezhetünk. Igaz ez a körzeti alapszervezetekre is. Közülük a gödöllői I-esnek a számvetésén vettünk részt. Vitafórum A nagy létszámú közösség titkára, Forgács Ferenc, a vezetőség beszámolóját ismertetve részletesen szólt a lakóterületi munkáról, a város és a körzet elmúlt időszakban történt fejlődéséről. Volt miről beszélni, hiszen ezekben az években is számos létesítmény készült el a városban, utakat, járdákat készítettek, újítottak fel, lakások, családi házak épültek, bővült a vezetékes ivóvízzel ellátott terület, a távfűtési, az elektromos és a gázhálózat. Megemlítette a beszámoló, hogy a vezetőség rendszeresen tájékoztatja a tagságot a belban annak többszörösét keresi meg?! — Hát hol itt az igazság, és a kiút?! — kérdezte mintegy önmagától Fabók János párttitkár, pedig azt is bizonyította, hogy nem siránkozó, egy helyben topogó emberek vezetik a gyárat! Gondoskodnak a jó munkafeltételekről, szociális körülményekről, s a továbbképzésről, valamint az utánpótlás neveléséről. Pest megyéből és Szabolcsból szerveztek, toboroztak fiatalokat. Ma is van három ipari tanuló osztálya a gyárnak 60 gyerekkel. A tavaly végzett negyedik osztály már szakmunkásként dolgozik a fonodában, közülük biztosítanák a további stabil létszámot. A szociális körülményeket 10 millió forintos beruházással épített bölcsődével, óvodával s a kétmillióba került leányszállással egészen magas színvonalra emelték. Ám mindez kevésnek bizonyult a stabil létszám kialakításához, s ez a helyzet nem is fog javulni, amíg az ösztönzőbb bérezés új rendszerét be nem vezetik a gyárban. Nos, ilyen és ehhez hasonló problémák megoldása vár 1985-ben a Hazai Fésűsíonő kistarcsai gyárában.. Bizakodással Mindenesetre vezetők és beosztottak nem csupán nagy várakozással, nagy bizakodással is tekintenek az új gazdasági év elé. Aszódi László Antal A szempont A gyerekek népdaléneklési versenyén a zsűri ismerteti szempontjait. Egyebek között azt veszik figyelembe, hogy ki mennyire választott az egyéniségének, korának, nemének megfelelő dalt. Aztán elkezdődik a dalolás. Gyerekek énekelnek. Népdalokat. Rózsáról, szerelemről, fejfáról, megcsalásról. Letörlöm a könnyedet, babám, vesd rám kék szemedet, ha nem szeretsz kis- angyalom, üzend meg, feljött az esthajnalcsillag, a rózsa a ház előtt ballag, fáj a szívein, majd meghasad Utánad, Galga vize ne áretszd el az utamat, hogy rátalálhassak a babámra, ha az enyém nem lehetsz, akkor miért szeretsz, száraz ágnak virága, gyáva legény, akinek nincs párja... Mit kapnak ezek a szerencsétlen gyerekemberek, gondolom magamban. Ezek voltak a szabadon választott dalok, Előírtak azonban kötelezőket is. Néhányszor azokból is énekeltetett a zsűri. Például ezti a madárkáról, akit megkérnek, vigye el a gyászos levelet, mert küldőjének nagy bánata van. Szerelmi bánata. Lehet, hogy a. zsűri keresett szempontjának megfelelő dalt, csak nem talált. Mert a nép akkor fakad dalra, ha nagy az öröme, a bánata, ha szerelmes, ha epekedik. Mindenféle szempont nélkül. k. p. Városi könyvtár Tények és tanúk A városi Juhász Gyula Könyvtár Tények és tanúk sorozatának legközelebbi vendége Bank László, a Pest megyei Levéltár aszódi irodájának munkatársa lesz. Az időpont: december 13., este 6 óra. (A meghívókban feltüntetett időpont téves!) Bank László 35 évig volt hivatásos katona, nyugdíjazása után kezdett .hadtörténeti kutatásokba, amelyeket azóta is folytat. írásai az aszódi Múzeumi Füzetek sorozatban jelenek meg. Ezüst* és aranyvasárnap Különjáratok a fővárosba Ezüst- és aranyvasárnapi különjáratokat indít a vonzáskörzet községeiből és Gödöllőről a Volán 20-as Vállalat városi üzeme. Az úticél a Sugár üzletközpont, a Baross téri üzletsor, a Corvin és a Skála áruház. December 16-án és 23-án tehát a következő helyekről indul különbusz: Zsámbok, általános iskola, reggel 7.20; Váe- szentlászló, vadásztanya, 7.40; Valkó, általános iskola, 7.45; Gödöllő, vasútállomás, 8 óra. A viteldíj a felsorolt állomások sorrendjében: 75, 70, 60, 35 forint, oda-vissza. Verseg, tanácsház, reggel 7.10; Kartal, tanácsház, 7.20; Aszód, vasútállomás, bejárati út, 7.35; Gödöllő, vasútállomás, 8 óra. A viteldíj megegyezik a fentivel. Vácegres, buszforduló, reggel 7.15; Erdőkertes, szövetkezeti vendéglő, 7.25; Veresegyház, szövetkezeti vendéglő, 7.40; Szada, szövetkezeti vendéglő, 7.50; Gödöllő, vasútállomás, 8 óra. A viteldíj: 70, 65, 60, 50, 35 forint Túra, templom, reggel 7.10; Galgahéviz, buszforduló, 7.20; Hévizgyörk, posta, 7.30; Bag, művelődési ház, 7.35; Gödöllő, vasútállomás, 8 óra. A viteldíj: 75, 70, 65, 60, 35 forint. Dány, 1. számú italbolt, reggel 7.10; Isaszeg, általános iskola, 7.35; Gödöllő, vasútállomás, 8 óra. A viteldíj: 75, 60, 35 forint. A jegyet a buszvezetőnél kell megváltani. Semmiféle igazolvány, bérlet nem érvényes. gyártól, amellyel kirándulásra menteik. A beszámolót követő hozzászólásokban a körzeti I-es alapszervezet tagjai elismeréssel szóltak az eredményekről, a városban végbement fejlődésről, de nem hagyták emlí- tetlenü! a bosszúságokat sem. A hozzászólások isimét bizonyították, hogy az idős párttagok minden iránt érdeklődnek, mindenről tudnak, ami a városban történik. Negyedszázad Beszéltek a tüzelőellátásban mutatkozó feszültségekről, az olykor előforduló élelmiszerhiányról, a gázvezeték építésében tapasztalható szervezetlenségről, ami súlyos gondokat okoz a megrendelőknek. A beszámoló értékelése egyöntetű volt: úgy találták, az reális, s foglalkozott mindazokkal a kérdésekkel, amelyek foglalkoztatják őket magukat is. | A körzeti I-es alapszervezet beszámoló taggyűlésén is megválasztották a januárban esedékes vezetőségválasztó ülés tisztségviselőit, majd ünnepélyes pillanatok következtek. Olyanoknak adtak át oklevelet, akik huszonöt éve tagjai a pártnak. A helyszínen vette át az oklevelet Bereczky Béla és Heg.edűs Imréné. A távol levő Nagy Józsefnek a lakására viszik az okmányt. Befejezésül könyvjutalmat adtak át annak a tizennyolc párósgnak, akik az elmúlt évben a legszorgalmasabbak közé tartoztak. Csiba József A nap programja Gödöllő, művelődési központ: A Csupaszem nyomozóiroda összejövetele 16 órától. Szivárvány havasán, rendhagyó magyaróra, Budai Ilona, Bi- rinyi József és Havas Judit közreműködésével, 15 órakor. Rejtvénysarok, kvízjáték az úttörőknek a folyóiratolvasóban, 16 órától. Osztályfőnöki óra az előítéletről, 12 órakor. Ünnepi hangverseny Gödöllő felszabadulásának negyvenedik évfordulóján, közreműködik a városi-egyetemi vegyes kar, az Erkel Ferenc iskola kórusa, a zeneiskola tanárai és növendékei, 16 órakor. Gödöllő, helytörténeti gyűjtemény: A Természeti környezetünk című új állandó kiállítás ünnepélyes megnyitója, 14 órakor. Gödöllő, könyvtár: A nyugdíjasklub összejövetele, 15 órakor. Két műszakos munkahelyre, présüzemi betanított gépmunkás- nőket felveszünk Érdeklődni lehet a MEKOFÉM IS2 telep vezetőjénél: Veresegyház, Sport u. 2. ISSN (Gödöllőt Hírlap) is felhasználják, hogy kikérjék az ideiglenesen a közösségi tevékenységből kimaradók véleményét. Mivel az alapszervezet létszáma évről évre nő, 1980-ban ötvenketten voltak, ma kilencvenen, úgy határoztak, hogy kibővítik a bizalmiak hálózatát, hétről kilencre, így kisebb teher jut egy- egy bizalmira, de alaposabban tudja majd elvégezni a munkáját. A bizalmiak tevékenységét jónak értékelte a beszámoló. S az is az idősebb párttagok aktivitását jelzi, hogy az értékelésben azt mondhatták, hogy valamennyi tisztséget vállaló ember maradéktalanul elvégezte a munkáját. Bosszúságok Föntebb említettük, hogy a vitafórumokon a város vezetőivel cserélik ki tapasztalataikat, véleményüket. Hasznos megbeszélést folytattak a népfront aktivistáival is. Ügy vélik, hogy a jövőben ezeket a kapcsolatokat ki lehet bővíteni. Arról is szó volt a beszámoló taggyűlésen, hogy ebben az évben is tartottak kommunista műszakot. A Gödöllői Gépgyárban dolgoztak. Ellenszolgáltatásul buszt kaptak > és külpolitikai eseményekről, s nem kevésbé arról, ami a városban történik. Vitafórumaikon megjelennek Gödöllő vezetői, s így első kézből kapnak tájékoztatást a tervekről és arról, hogy mi hogyan valósult meg; ha valahol akadozik a munka, annak mik a magyarázatai. Kisebb teher Régi tapasztalat, hogy a körzeti alapszervezetek idős tagjai mennyire kíváncsiak, mennyire érdekli őket mindaz, ami az országban, a világban, a lakóhelyen történik. Nyilván ezért is törekszenek arra, hogy a vezetőség minél több friss információt adjon a bizalmiaknak, akik azt továbbítják a tagságnak. Jellegzetessége ezeknek az alapszervezeteknek, hogy folyamatosan érkeznek az átje- lentkezők, akiknek sok újhoz kell hozzászokniuk: a nyugdíjasélet másfajta ritmusához, az üzemi, intézményi pártmunka hosszú évtizedei után a körzeti politizáláshoz. Nekik is igyekeznek megadni az átálláshoz . minden segítséget. És mert ebben a korban gyakrabban betegeskednek az emberek, az ő látogatásukról sem feledkeznek el. Ezeket az alkalmakat arra