Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-07 / 262. szám
1984. NOVEMBER 7., SZERDA PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 11 Más szemüveggel nézzük // Őszinte szóra őszinte a válasz Amikor a nyár végén az ifjúsági parlamentekre készült a megye fiatalsága, ezzel fogadott az egyik vállalat osztályvezetője: ne higgye, hogy most hirtelen elkezdünk a fiatalokkal foglalkozni. Ha így volna, lehúzhatnánk a rolót és hazamehetnénk, mert nem tudnánk dolgozni. Sok kérdésre már időközben megadtuk a választ, hiszen nemcsak a parlamentek idején kell törődni az ifjúsággal. Ha akarnánk, sem tudB aranyi Ferenc Chénier hattyúdala „Nem féli a kaszát, amíg zöld a vetés, a gyönge venyigét nem metszi meg a kés, csak élezi hajnali kedvét. Ügy vagyok fiatal, mint a zsenge kalász, s bár tarol szerteszét a véres aratás: még élni, csak élni szeretnék I - Még élni, csak élni szeretnék! Derűt borúra vált gyors napjaim sora, most még nem émelyít se méz, sem áfonya, nem unja a tenger a medrét. Termő ábrándjaim lelkemen szállnak át s csapkodják verdesőn a börtön kőfalát — remény csodaszárnya emel még. Még élni. csak élni szeretnék! Hagyjátok megérnem az estét, nem gyűlt ki még nekem, csak a hajnalsugár, oly messze még a föld, hol útam vége vár, most indulnék csupán, kisér a szil s a nyár — a léptemet mért ne követnék? Hagyjátok megérnem az estét! Nem gyűlt ki még nekem, csak a hajnalsugár, a sorsom asztalán mind telve még a tál, az élet óborát szivem szomjazza — bár nem illette szám soha kelyhét. Még élni, csak élni szeretnék! Még élni, csak élni szeretnék!" n. Es akkor is éljen a forradalom, ha szégyene lettem a harcban, keverve dalomban a vér s a korom, de látni a vért nem akartam. .No lám, igazolva a tűlszigorú • s s bigott jakobínusi kétely: , „Mit ér barikádon az úrifiú? Mi dolga az utca kövével?” En ülve maradtam a nagy lakomán, mikor pedig állani volt jobb, nem szűnt meg igézni igéit a szám, de ülve nem ülnek a tósztok. Eléri a vétkem az államügyészt a megéri maholnap a rendszer: leülve szavalja a tósztokat és nem álmodik utcakövekkel, de addig a fürge tiló nyakamon nem várhat, a dolga: vészéjtés. i&sbssn o» Am akkor is éljen a forradalom, ha benne szegény fejem elvész. Forradalom Fényi Katalin grafikája nánk figyelmen kívül hagyni őket, mivel a vállalat dolgozóinak a fele közülük kerül ki. Meglepő tanulságok Az eddig megtartott Ifjúsági parlamentek tapasztalataival fölvértezve megállapítható: a fenti vélemény nem egyedi, hanem szerencsére általános. Nem is lehet másként, hiszen amelyik vállalat felszínesen közelít a fiatalokhoz, az tényleg önmaga ellensége. A szigorú statisztikák magyarázzák a helyzetet: a tizennégy-huszonkilenc éves korosztály adja a megye lakosságának ötödét, s a harmincon túliakat is figyelembe véve még magasabb az arány. Az aktív keresők jelentős része közülük kerül ki. Hiba volna azonban csak gazdasági oldalról tekinteni ezeket a kérdéseket. Természetes, hogy fölfokozódott az ifjúság iránti érdeklődés, mert senkinek sem lehet közömbös, hogyan dolgoznak, milyen a közérzetük, miként tudnak gazdálkodni ezzel az életszakasszal. Ahány ház, annyi szokás — és ehhez még hozzátehetjük, hogy különbözőek a konkrét problémák is. A megközelítés, a parlamentek előkészítése eltérő. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen például minden részletre kiterjedő tervet készítettek a lebonyolítás mikéntjére, míg másutt igazgatói utasítás szabályozza a tennivalókat. De akadt olyan újszerű próbálkozás is, hogy minden fiatalhoz eljuttattak egy kérdőívet, amelyen mindössze két kérdés szerepelt: mivel egészítenéd ki a gazdasági vezetés beszámolóját? S a másik: mi foglalkoztat jelenleg? Előfordult, hogy olyan részletes írásbeli beszámolót terjesztettek elő, ami mellé alig volt szükség szóbeli kiegészítésre, másutt viszont egy órán át beszélt az igazgató. Az is örvendetes, hogy végre száműzték e fórumokról a köntörfalazást, a mellébeszélést. őszinte kérdésekre őszinte válaszok érkeznek. A Váci Kötöttárugyár vámosmikolai telepén — mint ahogy beszámolttink róla — a gazdasági vezető egy személyben vállalta a felelősséget a fiatalokat érintő mulasztásokért. A beszámolók össszegzése tanulságokkal szolgál. Általános a megállapítás, hogy ebben a gazdaságilag nehéz időszakban is intézkedések egész sora született a fiatalok érdekében. Ezek főleg a pályakezdést, a beilleszkedést segítik. A Volán-vállalat nagykőrösi üzemegységében például ünnepélyesen fogadják a fiatalokat, tájékoztatják őket a vállalat helyzetéről, eredményeiről. A váci DCM-ben a munkába állításkor mindenki kézhez kapja a Belépéstől a törzsgárdáig című kiadványt, amely a gyárral kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat tartalmazza. Sok helyütt korszerűsítették a tanműhelyeket, a szociális helyiségeket, bővítették a szórakozási, sportolási lehetőségeket. Segít a lelemény A felszólalók többsége a megélhetéssel, a lakáskérdéssel foglalkozott. Az adottságok, a lehetőségek itt is különbözőek. A százhalombattai DKV-ban dolgozó fiatalok például az országos átlagnál magasabb színvonalon kapják meg a pályakezdéshez szüséges támogatást. Megnyerő adat: o bérszínvonal az évi tíz százalékot meghaladóan növekszik. A letelepedési segély, az albérleti hozzájárulás, a házaspári szálló biztosításán túl a jogos igénylők egy éven belül lakáshoz jutnak. A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat — sajátos helyzetét kihasználva — százhatvan lakást épített dolgozóinak az elmúlt parlament óta, s ennek nyolcvan százalékát fiatalok kapták meg. Ha nincs bőven pénz, akkor a lelemény segít: Vácott a CE- MÜ irodaépületéből 23 lakást alakítottak ki ugyanezen idő alatt. Másutt olcsó telekhez segítik a letelepedni szándékozókat, sőt arra is találtak megoldást, hogy néhányan az OTP-től kapott kedvezménnyel családi házat vásároljanak. Nem véletlen, hogy a bérezés a parlamentek egyik központi kérdése, hiszen az otthonteremtéshez, a családalapításhoz hirtelen volna szükség sok pénzre. Ebben az életszakaszban esőstől jönnek a gondok, s a fiatalok segítséget várnak. Szinte valamennyi fórumon elhangzott: csak azt lehet elosztani, amit megtermeltünk. Tehát mindenekelőtt' jobban, eredményesebben kell dolgozni ahhoz, hogy emelkedjenek a bérek. A vállalatoknak természetesen az a szándékuk, hogy minél több fiatalt kössenek magukhoz, nyerjenek meg hosszabb távra is. Ezért a lehetőségekhez mérten igyekeznek kedvezményeket adni. Sok helyen rendezték a béreket, meghatározták azt a minimumot, ami alatt senki sem kereshet. Másutt emelték a tanulmányi ösztöndíjat és a pótlékot, az üzemekbe kihelyezett harmadikos tanulókat kezdő szakmunkásórabérért foglalkoztatják. A vállalati gazdasági munka- közösségekbe előszeretettel ajánlják a fiatalokat. .Ezek a közösségek általában megfelelően működnek és jelentős jövedelemkiegészítést nyújtanak tagjaiknak. Gyakran erkölcsi sikert is jelent a gmk-hoz való tartozás, mert csak a legjobbaknak jut benne hely. A fiatalok örülnek ennek a lehetőségnek, ám az ifjúsági parlamenteken az is szóba került, hogy jó volna főmunkaidőben megkeresni ugyanazt a pénzt, akár több munkával. Az már szinte törvényszerű, hogy ezeken a fórumokon nagy hangsúlyt kap a munkahelyi demokrácia fejlesztése, a közéleti szerepvállalás ösztönzése. Ennek fő színterei a brigádok, a szakszervezet, a helyi KISZ- és pártalapszervezetek. Nem mindenütt arányos a fiatalok képviselete, s nem azért, mert nem számítanak rájuk. Sokszor nehéz őket bevoáni a közösségekbe, talán éppen azért, mert annyi gonddal küszködnek. Amíg a munkahelyi teljesít- •ményről, a társadalmi munkáról van szói addig az elsők között vannak, ám a többi színtérre már kevesebb lelkesedés marad. A DCM egyik üzemi pártalapszervezetánek titkára elmondotta, hogy hossszú ideje nem sikerült alkalmas fiatalt találni a vezetőségbe. Érdekes, hogy az elzárkózást maguk a fiatalok is elítélik. A DKV ifjúsági parlamentjén nagy volt a felháborodás, amikor a vita előtt megritkultak a sorok. Jobbító szándék Sok helyütt csak ezután ülnek össze a parlamentek, hogy számba- vegyék az eredményeket, a tennivalókat. Az eddig megtartott fórumokra az őszinte hang, a kritikus, jobbító szándék volt jellemző, s a problémák többségére már a helyszínen sikerült megoldást találni. Bár igaz, hogy nem ez az egyetlen alkalom a fiatalok útjának egyengetésére, ■ de ilyenkor más a megközelítés: mindent az ifjúságpolitika szemszögéből nézünk. KÖVESS LÄSZLÖ Most én járok cl a kalákába Házépítők, otthonteremtők Még nyári a kép: forog a betonkeverő gép, fürdőruhára vetkőzött férfiak lapátolják a sódert, a cementet, s cipelik a téglákat, miközben az egyre magasabbra növő házfalak mögött, az udvar távolabbi részében nyílt láng fölött bográcsban fő a gulyás. Az építőanyaggal zsúfolt telken legalább tizenöten-húszan szorgoskodnak: vasárnap van. — Ha ez elkészült, megépítjük a te házadat is! — Tudod mikor! — Miért? őszre már tető alá kerül, tavasszal hozzákezdhetünk a tiedhez. — Csakhogy én nem áldozok egy fél életet arra, hogy házam legyen ... — Fél életet? Néhány évet. Csak belevágni nehéz, aztán már nincs mese, csinálod, ha tetszik, ha nem. Megannyi próbatétel A jelenet és a párbeszéd, melyet egyik budakalászi ismerősömnél lestem el, már a múlté: a ház azóta valóban tető alá került, s a segíteni jött barát is kölcsönök után futkos, hátha sikerül annyit összehoznia, amennyi az induláshoz jövőre elegendő lenne. S rajta kívül hányán meg hányán latolgatják a korábban vonakodók közül is: talán meg kellene próbálni. Családtagoknak, rokonoknak a segítségével, barátokra, munkatársakra számítva, a vállalat és az OTP kölcsönére kalkulálva. Mert hát nagyon nehéz. Valóságos legendák terjengnek az építkezők kálváriájáról, kik a telekvásárlástól az engedélyek beszerzésén át az anyag összerakásáig megannyi próbatételen bukdácsolnak keresztül, de aztán amikor már felmagasodik a ház, s a fiatal család beköltözhet új — és saját — otthonába, ez az érzés és tudat mindenért kárpótol. S talán irigységet is ébreszt másokban: neki sikerült, nekem miért nem? — Bátor embernek számit, aki manapság építkezni kezd? — Nem tudom. Mindenesetre nehéz esztendők elé néz. — mondja Kiss József, aki Dunafüreden építkezett még ezen a nyáron is maltert cipelve. — Nekünk két évig tartott, s ez idő alatt nem volt szabadság, sem szabad nap, vagy hétvége. Nagyon sok segítséget kaptunk a családtól, anyagit is. fizikait is. A korábbi szakmámban út—híd és vízműépítési technikusként dolgoztam, tehát kicsit értettem hozzá, csináltam is a kőművesmunkát, de még így is sokba került... — Mi okozta a legtöbb problémát? — Az anyagbeszerzés. Hamar rájöttem, hogy csúszópénz nélkül nagyon nehéz, csakhogy adni meg én nem voltam hajlandó... Nem maradt más megoldás, mint keresni, rohangálni, mit hol kapok meg, aztán olykor néhány tábla pozdorjaleme- zért is fuvart fogadni, Budaörsre, vagy még messzebbre. Czimmer László bérből-keresetből élő tanácsi dolgozó, feleségével együtt havi kilencezer forint a család jövedelme. Másodállást nem vállalhat, plusz jövedelmük nincs. Nemrégiben épült fel a családi házuk Százhalombattán, adósságuk, pontosabban havi törlesztő részleteik összege meghaladja az ötezer, forintot. Ruhára egy fillért sem — Mennyibe került áz építkezés? — Ötszáznyolcezer-ötszázhét forintba — mondja nevetve. — Fejből tudom, hiszen minden fillérről pontos kimutatást vezettünk. Plusza telek, amit százezerért vettünk. Nem is olyan sok, ugye? De nem szabad elfelejteni, hogy az egész család szinte egyfolytában trógerolt és. megmozgattam minden ismerősömet, barátomat, kollégámat... Most hogy felépült, én járok el kalákába Dávi- dékhoz, Péterékhez. — Nehéz volt az anyagot összeszedni? — Szerencsém volt, nem panaszkodhatom. Elmentem Marinov fuvaroshoz, mondtam neki: házat akarok építeni. Isten éltesse, felelte, és? Tudna nekem segíteni? — kérdeztem. Azért vagyok — felelte, összeírtam, mire van szükségem, odaadtam neki a listát nyolcvanezer forinttal, a többiről már ő gondoskodott, nekem csak pótolnom kellett, ha fogyott a pénz. Kétségtelenül meg volt az ő haszna is rajta, de nekem nem kellett drága fuvarokat fizetnem: mindent beszerzett helyben, vagy a környéken. Azért akadt elég bosszúságom nekem is; a pénz mindig nagyon hamar elfogyott, újabb kölcsönöket vettünk fel, ruházkodásra — leszámítva a gyerekekét — egy fillért nem költöttünk, s kétszer is meggondoltuk, milyen húst vegyünk a hétvégi ebédekhez. Nagyon sok olyan barátom van, aki szakemberként tudott segíteni, megesett, hogy kilencvcnezres munkát húszezerért csináltak meg. Gyermekeinek is — Ha úgy adódna, hozzálátna még egy építkezéshez? — Nem én, még egy kutyaólat sem vagyok hajlandó többé csinálni! — De nem bánta meg, hogy belevágott? — Nem, szó sincs róla. Ellenkezőleg. Nagyon jó érzés tudni, hogy harminchét éves koromra kertes, családi házam van, amit hiszem legalábbis, nem csak magamnak, gyermekeimnek is építettem. S bizonyára így hiszik ezrek és ezrek, mindazok, kik saját erejükből, megyeszerte belevágnak a hatalmas, költséges, fegyelmezett életrendet megkövetelő, szórakozást, szabad időt elrabló, de mégiscsak elengedhetetlen munkába. Mint a fészekrakó madarak, szívósan, sokat küszködve, de megteremtik a család otthonát. TAMÁSI ISTVÁN
