Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-07 / 262. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1984. NOVEMBER 7., SZERDA A madár nem kottából dalol Tükrök százszor tört cserepei Ünnep Abonyban — 1944-ben A csillag lölragyog Modell lehetne ma is, ötvennyolc évesen, naiv festők paraszt-Madon- náihoz. Soha nem óvta magát; ha akarta, sem tehette volna. Tanító, tanár szeretett volna lenni. A kétkeziek útján maradt. Bánja? Le- liet-e ilyet kérdezni attól, akinek arcán mindig ott van a mosoly, akinek kék szempárjában mindig ott fénylik a szikrák tüze? 1. Mehetett volna szolgálni a sugárzóan szép leány a Blaskovich kastélyba, ha sorsa medrét a régi nyomon vezeti a történelem. Bai Tóth Eszter itt született Tápiószent- mártonban, tizennyolc esztendős koráig egyszer lépett túl a falu határán, Cegléden jártak, rokonoknál, temetésein. Buta kis parasztlány voltam. Négy gyerek közül az egyik. Nem értettem én semmit sem a háborúból, csak féltem. A háború. Neki persze nem az volt a háború, amit a történelem a második világháborúként tart számon. Neki az volt a háború, mikor 1944. november elején ágyúdörgést hallott. Amikor látta, a falu sőregi részének szigorúan őrzött katonai repülőteréről gépek is, emberek is eltűnnek és nem jönnek vissza. Neki az volt a háború, amikor édesanyjuk hajnalban azzal keltette őket, itt vannak az oroszok. November 12., november 13., november 14 ... a naptárban elkülöníthetők a napok, de neki, nekik, akkor?! Hozzájuk, hozzá egy szép szál, fekete hajú, tömött bajuszú legény képében kopogtatott be, telepedett be a történelem. Fénykép. Töredezett, életlen amatőrkép, rajta a vastag szőrmés béléstől esetlen mackókká váló, kezeslábasba öltözött, pilótasapkás férfiak. - 0 volt az. Bai Tóth Eszter úgy ejti ki a három szót, hogy most, négy évtized múltán sem lehet kétséges, neki ki volt ez az ő, hogy az Ö volt. 2. Románc a rút háború árnyékában? Az ember, ha ember, a háborúban is az marad. A töredezett fényképen a többiek közül kimagasló legény, Anatolij Gajdukov repülőhadnagy és Bai Tóth Eszter percekre, órákra félretette a háborút. A Bai Tóth családhoz beszállásolt ifjú tiszt és a leány úgy esett szerelembe, hogy tudniuk kellett, egyetlen bizonyosság van, s ez maga a holnap bizonytalansága. De lehet-e, szabad-e érzések viharzó hullámait összevetni a tudni hideg józanságával? S ha lehetne is, sikerül-e? Szavak, melyeknek csak hangsúlyait érti a másik, ígéretek, melyek szentségét a szív dobbanása fogja fel, csókok, ölelések. Riadt igyekezetű nyelvleckék kölcsönösen, százszor felírt nevek, címek, Anato- lij a latin betűket, Eszter a cirill- ábécét nem érti... Nagyon szerettük egymást. Bai Tóth Eszter póz- talanul beszél, nem mostani kora, hanem akkori érzelmei tisztasága teszi torkot kaparóan leegyszerűsítetté a szavakat. Nagyon szerettük egymást, ő sem, én sem törődtünk semmivel. Miben bíztak, miben reménykedtek? Csodában? Milyen rettenetes szokásunk, hogy mindenre megpróbálunk magyarázatot keresni, olyasmire is, amire nincsen, amire adható, amire felesleges Mert ami történt, arra r,;;yet- len, tökéletesen pontos magyarázat van, az, amit Bai Tóth Eszter mondott: nagyon szerettük egymást. Üj gépek, új pilóták szántották a levegőt a hadi'repülőtér felett, Anatolij Gajdukov ment, amerre a parancsok parancsolták, Bai Tóth Eszter boldogan és rémülettel észlelte, szíve alatt szerelmük pecsétje mozdul... Szegény apám, nyugodjék békében, el akart zavarni a háztól, édes jó anyám mentett, védett, velem sírt, azt mondta, majd csak lesz valahogyan. Valahogyan? Hogyan? A szomszédok szúrós tekintete. Rémhírek, visszajön Blaskovich Márton a kastélyba, s akkor lesz haddelhadd ...! Nemzeti bizottság. Pártok. Földosztásról rebesgetnek valamit. Bai Tóth Eszter, titkolni nem akart és titkolni lehetetlen terhével mit gondolt, mit érzeti akkor? Imádkoztam, Anatoli- jért. Magunkért. Valahogy szert tesz egy kezdetleges szótárra. Tanulja a szavakat. Nagy kínnal próbálja a cirilibetűk írását. Reménykedik. Kétségbeesik. Bújik a világ elől szégyenével. Kiül az udvarra, az áldott tavaszi napra boldogságával. Vannak, akik mindennek elmondják. Mások a védelmére kelnek. Érzi, érti? Törődik vele? Ezerszer érzi úgy, nem a földgolyón, hanem a világmindenségben egy szál magára maradi. Ezerszer érzi úgy, hogy testvérei, édesanyja, lassan megbékélő édesapja élő falat vonnak köré, ne érjék a rá kilőtt mérgezett nyilak. Mélység poklai és magasságok szikrázó fényei? Az ember nem tudja, mit jár meg, csak repül és hull, szárnyal és zuhan, s ha visszanéz, szédül meg, kibírtam, túléltem?! 3. Kibírta, túlélte. Égiek kegye, a sors ajándéka, a véletlen játéka? Kinek-kinek mi4 tény, hogy a szülés utáni harmadik napon kapja meg Anatolij levelét.., Hordják körbe, ki olvasná el, mi van benne, hová lehetne Írni neki, hogy itt várja egy derék, három kiló kilencvennel született fiúcska..:?! Próza. Minden nagy ügy prózai darabkákból áll, s ha széthull, mint a tükör cserepei, további darabkákra töredezik. A tegnapi nyelvöltögetők egyszeriben kíváncsiak lettek, hiszen — az állt a levélben —, jön Eszterhez a pilóta! A pilóta. Anatolij Gajdukov valóban megjött. Fél napra. Ennyit kapott, ki tudja, milyen kérlelések árán, útban hazafelé, leszerelésre készülő alakulatától. Fél nap. Kilenc után jött és este nyolckor mennie kellett. Bai Tóth Esziter most egy villanásnyi időre kizökken a mindent és mindenkit megértés neki természetes világából. Anatolij kocsival jött, tolmács volt vele, magyar ember, nem mondta, hon- nét, kiféle, elkérte az anyakönyvet, láthatta, Bai Tóth Miklós a gyermek neve.,. Elment a viharvert terepjáró, csend telepedett a pici, három helyiséges házacskára, ültek, nézték egymást szülők és gyermekek, Eszter és a testvérek, Miklóska gőgi- csélt, felállt akkor Bai Tóth András, odament Eszterhez, megsimította az arcát, így is, szóban is megadva a feloldozást, mondván, majd segít nektek a család. A többi? Regénybe kívánkozik vagy éppen köznapian közönséges, mert annyira földhözragadtan egyszerű? A regényben lehetne tragikus hős is Eszter, meg makacsul sorsához ragaszkodó, földet túró paraszt, lehetne felkapottja a Fényes szelek címszavának, melyet hol kilökött magából, hol aranyszegéllye! körített az Élet Lexikona, lehetne megalázott és dicsőített... ö az maradt, aki a legtehetségesebben lehetett, ember. 4. pont? Ott volt Anatolijjal az a más:k asszony is. Könyörgött, sírt, kérlelt, Nem miatta mondott igent Bai Tóth Eszter. Hanem? A parasztasz- szony felemelő és kiábrándító józansága testesedik meg a feleletben. Nékem három gyermekem volt, nékik egy sem. Számtan? 0, mennyire tévednénk, ha azt hinnők, az összeadás, a kivonás . ilyenkor is alapművelet! Beleszólt abba ezernyi minden, de mindenek fölött, hogy Miklós apja volt Eszter számára A Szerelem, A Mindenség, az Örökkön űrökké. Ezért mondott igent? Lehajtott fejjel mondja a választ: ezért. Megint nincsen tükör, csak százszor tört cserepek yannak. Félig magyarul, félig oroszul írt levelek váltófutása Tápiószentmárton és a dagesztáni Mahacskala között, szegényes tartalmú, de nagy-nagy szeretettel összeállított csomagok küldése, érkezése, fényképek ... S közben, persze, az élet. Munka, munka, munka. Juhász Imre művelte a maga földjét, majd tag lett a termelő- szövetkezetben, asszonya, ahogy nagyobbacskák lettek a gyerekek, először a fővárosba járt be takarítani, szakképzettsége nem lévén, majd, amikor Nagykátán létrejött a Telefongyár gyáregysége, átment oda. Onnét jött nyugdíjba másfél esztendeje. Neki ez a gyár adta meg a régi álmerk néhány tükörcserepét, mert ugyan tanítónő nem lehetett, de lett betanított, majd szakmunkás, csoportvezető, kiváló dolgozó. Ott állt könnyes szemmel, boldogan három gyermeke esküvői szertartásán, ott állt könnyes szemmel, boldogtalanul Anatolij Gajdukov meg Juhász Imre sírjánál, megérte, hogy Miklós — felesége magyar ösztöndíjasként tanult a Szovjetunióban —, édesapja halála után visszajött, azaz most már villanhatna minden fénysugár a tükörben... 5. Cserepeken törik meg, szikrázik szét a fények minden sugara, mert... mert nem úgy volt az élet, ahogy lennie kellett volna, mert sokat adott az élet, de sokat elvett, mert ígért és nem teljesített, nem ígért és akkor adott. Boldogság, boldogtalanság, Öröm, keserűség; szavak. Mindaddig szavak, amíg az ember a bőrén nem érzi, mit rejtenek, s ha számadásra kerül a sor, kinek kivel kell elszámolnia?! Szülőnek a gyermekkel vagy fordítva? Egyénnek a társadalommal vagy fordítva? Személynek a történelemmel vagy fordítva? Ki tud felelni ezekre a kérdésekre? Ki tud felelni arra, miért, hogy bár kottát soha nem láthatott, a madár mégis dalol? Fészket rakva, fészket hagyva, fiókát röptetve, fiókát vesztve, dalol, dalol, mert lénye lényege, hogy így kell és csakis így lehetséges élnie. MÉSZÁROS OTTÓ Andrej Kovtun tábornok, Kecskemét díszpolgára, 19tíli-ban Szimfero- polban jelentette meg Magyar rapszódia című könyvét, amelyben a hazánk felszabadításáért vívott harcokat idézi fel. Egy hadosztálynak volt a parancsnoka akkor, annak az útját kíséri végig, részben naplótöredékei, részben katonai dokumentumok, illetve harcostársai és saját emlékei alapján. Az itt következő részlet arról szól, hogy a felszabadult Abonyban miként vált a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 27. évfordulójának megünneplése a két nép barátságának kezdetévé. ★ Abony — kis magyar község a Budapest—Cegléd országút menten. Talán nem is ragadt volna meg az emlékezetemben, ha nem történik ott 1944-ben egy jeles esemény: az a hadosztály, amelynek a parancsnoka voltam, ebben a községben ünnepelte első ízben idegen földön az októberi forradalom évfordulóját. Bár a harcok folytak, a hadosztály politikai osztálya gondosan készült az eseményre, mégpedig úgy, hogy az a helyi lakosságnak is jó emlékezetében maradjon meg. Már az ünnep előestéjén sikerült teljesen megtisztítani a helységet az ellenségtől, s olyan távolságra űzni, hogy a lakosságot az esetleges véletlenektől biztonságban tudjuk. Rohammal leküzdöttük a község körül még védelemre berendezkedett fasiszta erőket. A harcokban valamennyi alegységnek önállóan kellett cselekednie. Parancsnokaink és katonáink jól is vizsgáztak kezdeményezőkészségből, leleményességből és bátorságból. Amikor például Taraszov kapitány zászlóaljának századai megközelítették a község szélét, a jobb szárnyon haladó szakasznak egy, az útkereszteződésen álló ház pinceablakából tüzelő géppuska állotta útját. Kono- nyenko tizedes és Feoktyisztov-köz-, legény, anélkül, hogy külön parancsra várna, kézigránátokkal a ház felé kezdett kúsznir Négyvenméternyire a háztól Kononyenko felugrott, hogy bedobja az ablakon a gránátot, ám ebben a pillanatban lövés érte. Feoktyisztov, aki kissé mögötte kúszott, látta ezt. Nyilvánvaló volt, hogy ha ő is onnan próbálja leküzdeni a géppuskást, rá is ez a sors vár. Továbbkúszott hát a fal mentén. Már itt van előtte a tüzet okádó géppuskacső. A' katona oldalról ráveti magát, testével a földre szorítja, és egyidejűleg bedob egy kézigránátot az ablakon. A géppuska elhallgat. Feoktyisztovot egy repesz éri saját gránátjától, megsebesül, de a többiek mehetnek tovább. És ez csupán egy az abonyi utcai harcokból. És hány ilyen volt? ... Az ezredek a feladatot végrehajtották: már a sötétedés beállta előtt kiverték az ellenséget a községből. És ekkor valami váratlan dolog történt: alighogy elült az ágyúk dörgése meg a géppisztolyok és géppuskák kelepelése, jó néhány házon vörös zászlók jelentek meg. Azt már megszoktuk, hogy fehér lepedőket aggatnak ki, így volt az Orosházán, Szentesen, Csongrádon. Itt meg ... Éppen hogy csak elhelyezkedett a hadosztálytörzs, az ügyeletes tiszt jelentette: helybeli lakosok küldöttsége szeretne velünk beszélni. Politikai helyettesem, Galperin alezredes fogadta őket. És kiderült: azért jöttek, hogy a szovjet katonákat köszöntsék ünnepük, áz októberi forradalom évfordulója alkalmából. Azt kérték: engedélyezzék a lakosság s a felszabadító katonák ünnepélyes találkozását. ★ Egy nagyobbacska helyiségben, ahol bizonyára filmeket szokta veti- teni, rengeteg ember jött össze. Egy, ősz bajuszával a zaporozsjei kozákokra emlékeztető öreg magyar, Gábor Lajos nyitotta meg a gyűlést. Láthatóan nem volt nagy tapasztalata a nyilvános szereplésben. Valami keveset oroszul is tudott. Annak idején nálunk tanult meg, amikor fogságban volt. — Elvtársak! Azért jöttünk össze, hogy köszönetét mondjunk a vöröskatonáknak, akik megszabadítottak községünket a fasisztáktól. Valamikor, amikor én magam is ilyen vöröskatona voltam, és az oroszokkal együtt harcoltam Gyenyikin meg Vrangel fehérhadai ellen, mindig megünnepeltük az orosz forradalom nagy napját. Soha nem felejtem el 1920-at, amikor Ferekopot ostromoltuk, ott voltam én is, a Zalka Máté századában. Emlékszem, éppen azon a napon ért oda hozzánk Kun Béla, hogy köszöntsön bennünket. Hát most én ugyanúgy köszöntőm a magyar nép nevében a Vörös Hadsereg katonáit, és kérem őket, minél hamarább szabadítsák fel az egész országunkat a fasiszták uralma alól. Es segítsenek olyan rendet teremteni itt, amilyen náluk van, és amilyen itt is volt 1919-ben. Ez a rövid, ám szívből jövő beszéd nagy hatással volt ránk is, meg a jelenlevő magyarokra is. Tehát nem hamvadt el az októberi forradalom szikrája, ami jó negyedszázada, .hoztak el Magyarországra ... A nép emlékezett rá. Várta a napot, amikor majd szabadon mondhatja: „Igen, emlékeztünk, vártuk, hogy Október csillaga nekünk is ugyanúgy fölragyogjon, mint e szovjet népnek. Ez a csillag vezet majd, bennünket is, amikor új módon látunk a magunk életének építéséhez ...” November 7-én kora reggel ismét egybegyűltek az emberek a templom előtti kis téren. Ám ezen a gyűlésen én már nem voltam ott; a front előreszaladt, és nekem az első vonalak közelében kellett lennem. Később jelentették: már az éjszaka folyamán megalakult az új községi elöljáróság. A fasisztákkal elmenekült főjegyző helyébe újat választottak. Az új vezetőség tagja lett az ősz hajú magyar bácsi is. ★ Talán ez a részlet is hozzájárul ahhoz, hogy a felszabadító szovjet katona kilépjen a névtelenségből. Abony krónikaírói ezentúl 1944. november 6-ának dátuma mellett megemlíthetik majd Kovtun tábornok hős katonái: Taraszov, Kononyenko és Feoktyisztov, meg Galperin alezredes nevét. És mellettük Gábor Lajosét, aki első baráti gesztusa révén, a tábornok könyvében halhatatlan lett. FENYVESI ISTVÁN Dolgozott a család másfél holdjához adott négy hold juttatott földön, s amikor 1946 tavaszán, a hadifogságból hazatért Juhász Imre feleségül kérte, férjhez ment. Férje, a nála tizenöt esztendővel idősebb parasztember hadifogsága alatt özvegyült meg, leánygyermekét szüleinél találta, házát beszegezve, ide vitte Esztert és Miklóst, így lettek négyen egy család, ahová azután ötödiknek, már 1948-ban, megérkezett a harmadik, közös gyerek. Tükrök törött cserepei mintha kezdtek volna összeilleni, hogy kirakható legyen belőlük egy új élet, amikor 1950-ben megjelent Anatolij Gajdukov. Megjelent és a legtöbbet kérte: Miklóst! Mert akarta, hogy Eszter legyen az asszonya, hónapokig járt, kérvényezett, kilincselt, könyörgött, káromkodott, kitüntetéseire mutogatott, de azok az idők nem olyan idők voltak, amikor tág tere lett, lehetett volna az érzelmeknek. Anatolij Gajdukov mást vett el feleségül, társa azonban nem tudta kihordani egyszer sem a várva várt gyermeket. Így, ezért támadt minden mást legyőző vágy Anatolijba a fia, Miklós iránt, ezért jelent meg a faluban, ezért mondhatta, ő valamennyi hivatalos fórumot megjárt, s ha Eszter azt mondja, igen, akkor... Drámai csúcsai / világ született Németh Miklós alkotása
