Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-04 / 260. szám

IMAGYK A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM 1984. NOVEMBER 4., VASÁRNAP Városfejlesztés társadalmi összefogással Találkozva a jogos Igényekkel „Az igény jóval nagyobb az eddig elért eredményeink­nél, ezért jobb tervezéssel, gazdálkodással, hatékonyabb összefogással kell továbblépni lakosságunk életkörülmé­nyeinek javításában” — határozta meg az MSZMP Nagykörös városi pártértekezlete. így a város tanácsa, a folyó ötéves terv előkészítésekor, jóváhagyásakor és a végrehajtásban — a lehetőség határain belül — töre­kedett a város lakossága életkörülményei javításában a korábbi időszakot meghaladó dinamizmust biztosítani. A VI. ötéves terv fő célki­tűzései a társadalompolitikai szempontból kiemelt terüle­tek rangsorolt fejlesztésére irányultak. Mindezek megvaló­sításával a város lakossága ellátási színvonalának eme­lését, az élet feltételeinek ja­vítását tűzték célul. Az álta­lánosan mérséklődő anyagi le-» hetőségek ellenére a fejleszté­si eszközöket a Pest megyei párt- és tanácsi testületek biztosították. A város egészét tekintve kedvező a fejlődés. A tervek teljesülését segítétte az a koordináció, mely jelen­tősen növelte a tanács fej­lesztési eszközeit. Eltéréssel A pártértekezlet által kitű­zött célok végrehajtására ne­hezebb gazdasági körülmé­nyek között, a változó szín­vonalú anyagellátás, továbbá az építőipari kapacitás nem az igényekhez igazodó össze­tétele mellett került sor. Mindezek bonyolultabbá tet­ték a munkát, az érdekelt szervek szorosabb együttmű­ködésére volt szükség. Meg- ' állapítható azonban, hogy a biztosított anyagi eszközök le­hetővé tették az intézmény- hálózat bővítését, színvona­las működtetését, a tervezett beruházások indítását és ter­ven felüli fejlesztéseket is'. Ezen-időszakban a működé­si költségvetés több mint 905 millió forint, a tanácsi fej­lesztési alap csaknem 400 mil­lió forint. A teljesítések itt is jelentősen meghaladják a terv- előirányzatokat. A lakosság életkörülményeinek fejlődése ágazatonként a következő­képpen alakult: Lakásépítésben a tervben elhatározott fejlesztések je­lentős eltéréssel, más beruhá­zási konstrukcióban valósul­nak meg. A tervidőszak má­sodik évében húsz állami bér­lakást adtak át, várhatóan to­vábbi tanácsi célcsoportos la» kás nem épül. Az OTP 140 lakást építtet, szövetkezeti formában 16 létesül. Előtérbe került a magánerős lakásépí­tés, ennek keretében 290 la­kás építése kezdődhet el. A tanács kiemelt feladata a telekkínálat növelése, a ke­reslet mennyiségéhez és ösz- szetételéhcz igazodó biztosítá­sa, a telekárak befolyásolása. Az eltérő színvonalú közmű­vesítést a tanács biztosítja, 346 telek kialakítása történt meg; ezt 187 személyi tulaj­donban levő telek kínálata egészíti ki. A városfejlesztési elgondolások és a rendezési tervek felülvizsgálatával to­vább nő a beépíthető telkek mennyisége. A Kossuth Lajos úti, a Dó­zsa György úti lakótelepeken, valamint a Kálvin téren park létesül, a Biczó Géza utcá­ban játszótér épült. Az intéz­ményfejlesztésekkel egy idő­ben esztétikus környezet ki­alakítására is sor került. Az intézményes, szemétszállításba 23 újabb utcát vontak- be. Az elektromos hálózat 12 ki’omé- terre bővült. Előtérbe kerü't a külterületi lakossági önerős fejlesztés. A záríkerfek vil­lamosítása így történt. A DÉ- MÁSZ beruházásában 120 ki­lovoltos alállomás épült, a közvilágítás színvonala ja­vult. Befejeződik a Szabadság téren a telemechanizációs üzemirányító központ építése, és ezzel együtt felújítva a Szabadság téri park. A vízgazdálkodásban a ter­vezettet jóval meghaladó a fejlődés. A város ivóvízellá­tása biztosított, vízkorlátozás évek óta nem volt. Ivóvízel­látásba 35 újabb utcát kapcsol­tak be, a hálózat további 35 kilométerrel nőtt. A szenny­vízcsatorna-hálózat 6 kilomé­terrel 11 utcában bővült, a csapadékvíz-hálózat 3,2 kilo­méterrel nőtt. Lakossági erőből több terü­let gázhálózat-fejlesztése tör­tént meg. A Szivárvány és Orgona utcai hálózat meg­épült, előkészítés alatt áll a Ságvári, Liszt Ferenc, Sas, Pacsirta, Mátyás, Szabó Er­vin, Pipa, Gombai utcák ve­zetékrendszere. Tanácsi esz­közökből az intenzív magán­lakás-építési területek ellátá­sa indokolt. Jéróbetcg-cilátás A tervidőszakban egy ki­lométer új út épül. Kiemelt jelentőségű a 441-es út kor­szerűsítése, .„„JBlkexdodbU. ....a. Vö lán-páiyáúdvar átépítése is. Járda 71 utcában épült, , 160 parkoló létesült, lényegesen meghaladta a tervezettet. A város telefonellátása szerény mértékben javult, jelenleg az 1080-ból 866 telefonállomás működik. A rendőrségi se­gélyhívó állomások elhelyezé­se a megyében elsőként tör­tént meg Nagykőrösön. Az óvodák 50 férőhellyel bővül­tek, minőségi változást hozott az Általános iskolai oktatás és testnevelés feltételeiben az új, 16 tantermes általános is­kola. A Páifájában nyári nap­közis tábor létesült. Javult a szakmunkásképzőben folyó oktatás feltétele, terven felül folyamatban van a Toldi 600 négyzetméteres új tanműhe­lyének építése. Stúdió- és kertmozival gyarapodott a közművelődési intézményhá­lózat. A művelődési központ rekonstrukciója befejezéséhez közeledik. Az egészségügyi integráció következményeként nagy je­lentőségű, terven felüli fej­lesztés valósul meg, a 6 gép­kocsiállásos mentőállomással és a 17 munkahelyes szakor­vosi rendelő megépítésével. A járóbetegHíUátás tárgyi fel­tételei a korábbinál lényege­sen kedvezőbbek. Társadalmi Összefogással megépült a Vá- gi lakótelepi korszerű bölcső­de, amely minden jelentkező igényt kielégít. Javult az idős korúnkról1 való szociális gondoskodás, bővült a házi szociális gondozás. A kereskedelem területén jelentős volt a fejlesztés. Oj ABC-áruház épült, több ki­sebb bolt nyílt. A piac mű­ködési feltételei javultak, bő­vült a kereskedelmi szolgálta­tás. A javító-szolgáltató rész­leg nem fejlődött. Megállapítható, hogy az 1980 óta végzett városfejlesz­tési tevékenység eredményes, a lakosság életkörülményei kedvezően változtak. A vá­rosi életfeltételek tovább ja­vultak, ezek együttesen ked­vező légkört biztosítottak. A megvalósult fejlesztések ta­lálkoztak a jogos lakossági igényekkel. A városban mű­ködő gazdasági egységek, a nyílt várospolitika alakulásá­ban is közreműködtek, mely elősegítette a tervek kialakí­tását és végrehajtását. A ter­vezett mértéket meghaladó fejlesztést lehetővé tette a Pest megyei párt- és tanácsi testületek megkülönböztetett segítsége, a lakosság által el­végzett 112 millió forint ér­tékű társadalmi munka. így Nagykőrös város, Kocsér és Nyársapát lakosságával együtt 32 ezer lakos ellátását bizto­sítja, egyre magasabb fokon. Élénk vita Az MSZMP Nagykőrös vá rosi Bizottsága minapi ülésén Kocsis Jánosné tanácselnök előterjesztése után többen emelkedtek szólásra. Sulyok Sándorné például az eredmé­nyek között sorolta föl a Rá- kóczi-iskola sportudvarának elkészültét. Monostori József rendszerszemléletű térfelújí­tást sürgetett a központban. Szeleczky János a lakossági áruellátás és a kereskedelem helyzetét boncolgatta. Kalo József a Kecskeméti út átépí­tésének legfrissebb eredmé nyeiről számolt be. Tóthné Bujdosó Ágnes elmondta, a fiatalok nemcsak az igények megfogalmazásakor, hanem azok valóra váltásakor is je­len voltak. Molnár István, az MSZMP Pest megyei Bizottsá gának munkatársa a reális elemzésre hívta fel a figyel met. Pásztor István, az MSZMP városi bizottsága el aő titkára hozzászólásában el mondta: feltétlenül értékel­nünk kell azt a munkát, ami mögött tartalom, mennyiség és az ezeket összefogó minő­ség húzódik meg. A jövőben még élőbb, elevenebb kontak­tust kell tartani az igényt tá­masztó lakossággal, a demok­rácia még teljesebb kibonta­kozására. Az MSZMP városi bizottsá­ga határozatában a feladatok közé sorolta, hogy a tervidő­szak végéig a tervezett fej­lesztéseket meg kell valósító ni, különös gondot fordítva az egészségügyi beruházásokra, a vízbázis növelésére, a magán- lakásépítési területek biztosí­tására és közművesítésére, va­lamint a VII. ötéves terv elő­készítésére. / B. O. Mc?y ül hozzá’’, she'óan Kincs, ám mégis pazaroljuk Vizsgálják összetevőit, minőségét Cegléden két eset van, ami­kor a lakosság gyakran emle­geti a PVCSV-t, vagyis a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot. Az egyik, ha nyá­ri kánikulában, csúcsidőben az elrendelt vízkorlátozáskor hallat magáról, ha üresen hö­rögnek a vízcsapok, vagy ak­kor, ha csővezeték-szerelés, -javítás miatt megbolygatott járda, úttest jelzi, merre jár­nak, hol akad dolguk. Segítsé­gükre van szükség, ha a szennyvízcsatorna eltömődik, ám akkor is, ha valaki új ve­zetékes vízfogyasztóvá akar válni, ha be akarja köttetni házába, lakásába a vizet. Jelez a kút A vállalatnak Cegléden, a Pesti úton üzemmérnöksége működik. Munkájuk legfonto­sabb mozzanatairól az üzem- mérnökség vezetőjével, Hallós- sy Tibornéval beszélgettünk. — Működési területünk Pest megye déli részét fogja át — mondta. — Hozzánk tartozik Nagykőrös, Abony, Törtei, Jászkarajenő, Albertirsa, Mi kebuda, Ceglédbercel és Kő röstetétlen is. A lakosság el­lenőrzött, iható, jó vizet kap. A vállalatok a saját vízellá­tásukat, elsősorban az ipari vízellátást igyekeznek önellá- tóan megoldani, kutakat fúrat- va, tárolókat, saját kis vízmü­vet létesítve. A mi kútjaink mélyfúrá­snak, 200—400 méter .mélysé- gűek. A víz minősége a geoló­giai adottságoknak megfelelő, fogyasztásra alkalmas. Kút- jainkat ápolni, ellenőrizni kell, felügyelni valamennyire. Mint valami élő szervezet, a kút „jelez" nekünk, és ezekre a jelzésekre figyelni kell. A KÖJÁL például rendszeres higiéniai és bakteriológiai vizsgálatokat végez. A vállalat ivóvíz-laborató­riuma évente kétszer az elő­írt szabvány szerinti vizminő- sít'ö vizsgálatot hajtja végre. Több mint harmincféle össze­tevőt mérnek a vízmintában, áz'eredményt' összegezik. Elő­írják, ha kell, az esetleges beavatkozás módját. Ha szük­séges, akkor például a vízki­termelés csökkentését, a víz gáztalanítását és más előírá­sokat is végrehajtatnak. Elő­fordult már, hogy a termelésből kivonták a rossznak minősí tett kutat. Minden egyes kút vizsgálati eredményét egybe­vetik az előző évivel, összeg­zik az eredményt. Számon lehet így tartani a kutakat: ez épp olyan jó, mint volt, ennek romlott az állapota, amazé javult. A mélyfúrású kutak jók. Vizük nem tartalmaz ártalmas ele meket, így például nitrátot sem. Újra cserélik a vezetéket A Pest megyei Üt- és Híd­építő Vállalat csaknem tizenöt esztendeje dolgozik Nagykő­rösön, különböző munkákon és javításokon. Legutóbb a Dózsa György úton végeztek nagyobb mun­kát. Most a Kálvin tér mel­letti Angyal utcán találkoz­tam a brigáddal, ahol Kele­men Sándor irányításával a régi bedugult és elavult szennyvízvezetéket szedik fel és cserélik ki újra, mélyebb lehelyezésselí Elmondották, hogy a bri­gádnak kilenc tagja van. Mindannyian abonyiak. Na­ponta autóbuszon járnak ha­za. Abonyban régen is sok volt a kübikos és hasonló munkás, akik vidékre jártak munkára. Teljesítménybérben dolgoznak, s három-négyezer forint a havi keresetük. Bri­gádjuk a régi munkásvezető, Csibrán József nevét viseli. A munkálatokat a vállalat nyugalmazott műszaki vezető­je: Pusztai Imre irányítja. K. L. Piaci jelentés­A hét végén nagy és forgal­mas piac volt. A kocsis piacon kevés kövidinka borszőlőt árultak, 10 forintos áron. A takarmányrépát mázsánként 150, a takarmánytököt 180 fo­rintért árulták. A virágpiac nagyon gazdag volt. A barom- fipíacra kevesebb baromfit hoztak. A háztáji szemestermény- piacon a morzsolt kukorica li­terje 7, a napraforgó 12 forint volt. A gyümölcs- és zöldségpia­con a csemegeszőlő 16—20, az alma 8—16. a körte 10—24, a gesztenye 36, a dió 20—25. a szárazbab 50—60, a burgonya 5—6, az apró 3,60, a fehér ká­poszta 6, a kelkáposzta 10, a savanyú káposzta 16—20, a paradicsom 10—15, a karfiol 16—20. a vöröshagyma 10—12, a fokhagyma 40, a sárgarépa 10—12, a gyökér 20—25, a zöld­paprika 6—00, a vegyes zöld­ség csomója 6—8, a retek ugyancsak 6—8 forint volt. A baromfipiacon* a tyúk párja 180—250, a vágócsirke 90—160. kilója 48, háromkilós darabja 120, a hízott lúd kiló­ra 60, gyöngytyúk párja 160. a tyúktojás darabja 2,80—3 fo­rint volt. — Az ivóvíz kincs, érték, pénzbe kerül. Érdemes és kell is vele takarékosan bánni — mondja Hallóssy Tiborné. — A fejlett országokban laká­sonként egy köbméter víz fogy el naponta a statisztikai felmérések szerint. Nálunk, egy kis túlzással szólva, addig fogyasztjuk, amíg győzi a csap. Pazarlóan bánunk vele. Cső a földben Miért kell elrendelni min­den évben kánikulai napokon a vízkorlátozást? Sokszor el­hangzik a kérdés. A kutak száma, vízhozama és a háló­zati rendszer egy átlagos fo­gyasztást vesz alapul, nem az ilyen csúcsokat. Máskülönben a vezetékes ivóvízzel való lo­csolás nagyfokú pazarlás, erre jobb az olcsó talajvíz, például az ásott kerti kutak vize. A lakosság segítségével eb­ben az évben a vezetékes ivó­víz Cegléden eljutott a Ná­dor, a Cserepes és a Rét utcá­ba. Bekapcsolta a PVCSV a szennyvízelvezető hálózatba a Malom téri piros iskolát — ez a vezeték a Béke térig húzó­dik. — Jövőre építési telkekhez előközművesítés lesz az egyik feladat — említi Hallóssyné. — Ilyenre kerül sor a Szé­chenyi, a Bajza és az Össze­kötő utcában. A Szabadság té­ren a könyvtár és a buszvég­állomás irodái előtti oldalon végig szennyvízcsatornát fek­tetünk le. Korszerűbb lesz Hogyan győzik az emelkedő mennyiségű, elvezetett szenny­víz tisztítását? Mint mondta,’ egyesített biológiai és mecha­nikai módszerrel. — A városon kívül áll a de­rítő. Napi öt-hat ezer köbmé­ter szennyvíz tisztítását győ­zi.’ A berendezések jól móköd- nek, ám mégis sok zsírt tar­talmaz még a már tisztítottan kibocsátott víz. A vállalatnak ezért bírságot kell rendszere­sen fizetnie. Jó hír, hogy fo­lyamatban van egy nagy ka­pacitású szennyvíztisztító te-; lep építése. Ez a meglévőnél is korszerűbb lesz, várhatóan éveken át kielégíti a ceglédi igényeket — mondta az üzem- mérnökség vezetője. K. S. Kertbarátok klubja A kertbarátok klubja soros összejövetelét november 5-én' hétfőn este 6 órakor tartják az Arany János Művelődési Központban. Lévay Imre gyógyszerész előadásában a növényvédelem egészségügy} vonatkozásáról fog beszélni. .... Öt kategóriában Élvezetes kosárlabdajáték Évek óta nem remekeltek így Az elmúlt hét végén itthon és idegenben szerepeltek NB Il-es kosárlabdásaink. Meg­kezdődött az 1934/85. évi Bács-Kiskun megyei bajnok­ság is, amelynek .Északi cso­portjában 5 kategóriában 6 csapattal szerepelnek a kini- zsdsek. A több csapat és a rendszeres játék (a felnőttek hétfőnként, a többiek szomba­tokon játszanak) jó fejlődési lehetőséget biztosít. Az NB Il-es férfi- bajnokságban Egri TANÉP—Nk. Kinizsi 84-72 (41-42) Nagykőrösiek: dr. Ábrahám (2), Ábrahám I. (6), Újhelyi (34), dr. Salgó (11), Bútor (4); csere: Lakatos (11), .Szeredai (4) , Danóczi. Mindkét csapat jól kezdett és a 4. percben 9-9, a 11-ben 19-19 volt az ál­lás. Jó, helyenként kifejezet­ten élvezetes volt a játék a tavasszal még NB I-es ven­dégek és a több rutinos, egy­kori élvonalbeli játékost sze­repeltető helyiek között. Az első félidőben városunkban évek óta nem látott remek játékot produkáltak és több klasszis megoldásuk is volt a körösieknek. Az első játék­rész hajrájától a vendégek egész pályás letámadásos tak­tikával feljöttek, ami nagyon fárasztotta az idősebbekből álló kinizsiseket. Színvonalas összecsapáson a hajrában a vendégek voltak eredménye­sebbek. Kár, hogy a játékve­zetők többször tévedtek szü­net után, rendre a helyiek ter­hére. Újhelyi remek teljesít­ményt nyújtóit. Szegedi Postás—Nk. Kinizsi 84-56 (34-30). Nagykőrösiek: Pijakovics (5) , «dr. Ábrahám (5), Szeredai (13), Foki (2), Lakatos (4); csere: Mocsai (11), Zsákai (1), ifj. Abrahám (2), Mester (5), Szabó M. \(8). Az első játék­részben jól játszottak és tar­tották magukat a körösiek a múlt évi bajnokságban náluk eiőbb végzetteknél. Szünet után a vendéglátók határo­zottan jobbak voltak. Minden Kinizsi-játékos dobott kosa­rat. A Bács-Kiskun megyei fel­nőtt férfibajnokságban Kecs­keméti SC öregfiúk—Nk. Ki­nizsi II. 80-60 (46-25). Kecskeméti Kertészeti Főis­kola—Nk. Kinizsi ifi 75-67 (44-23). Derekasan helytálltak a fia­talok. Ifjúsági női bajnoki és kö­zépiskolás kupamérkőzésen: Nagykátai Gimnázium—Nagy­kőrösi Gimnázium 38-15 124-10). Serdülő és diák leány baj­noki: Nagykőrösi Gimnázium —Nagykátai Gimnázium 22-11 (12-8). Középiskolás foci Váci Szakmunkásképző—Nk. Szakmunkásképző 4-1 (2-0). A megyei középiskolás ide­genbeli labdarúgó-kupamér* kőzésen érkezés után azonnal játszani kellett a körösieknek és a pályaválasztók ezt 3 perc alatt 3-0-lal kihasználták. A körösiek ezután jól" játszot­tak, 11-est hibáztak, majd Hegedűs góljával szépítettek,, de két villámgyors ellentáma­dásból kialakult a fenti ered­mény. Tornászokat várnak A Nk. Kinizsi tornaszakosz­tálya felvételt hirdet általá­nos iskola 1—2. osztályos £i.úk részére. Az érdeklődőket De­zső László és Pailai Lajos ed­zők várják a Petőfi iskolai tornacsarnokban, kedden és pénteken, 16—18 óra között. S. Z. mmm Mozi Pcrcputty. Színes, szinkroni­zált szovjet film. (14 éven alu­liaknak nem ajánlott!) Előadás 3, 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Nuki majom kalandjai. Szí­nes, szinkronizált szovjet if­júsági film, fél 4-kar. Pugacsov I—II. Színes, fel­iratos szovjet film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor. Hétfői műsor Kicsi cs pici. Színes, szink­ronizált olasz film. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Gyanútlan gyakornok. Szí­nes, szinkronizált francia film- víerVők, fél 6-kor. mi Színház A kecske:, éti Katona Jó­zsef Színházban délután 3-kor Faustus doktor boldogságos pokoljárása. A szolnoki Szigligeti Szín­házban este 7 órakor. Türel­mes Szókratész. A szegedi Opera előadása. Hétfői műsor A kecskeméti Katona Jó­zsef Színházban este 7 órakor, Tíz kicsi néger. J3SN 0133 2708 (Nagykörös! Hin t

Next

/
Thumbnails
Contents