Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-04 / 260. szám

1 ímni A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM 1984. NOVEMBER 4., VASÁRNAP Tovább fefBeszfik a hálózatot Ingyen nem lehet gázhoz jutni Mennyibe keiül, mik a főtételek? A munkálatokkal járó ké­nyelmetlenség, nem kevés ki­adás, többek esetében közös társadalmi munka. Ezt kell vállalni a korszerűbb, tiszta, kényelmes fűtésért, amit a földgázvezeték jelent. Sokan a kockázattól is tartanak. Az utcabeliek többsége összefog, anyagi áldozatot hoz, dolgo­zik, míg mások azt mondják: nem éri meg, nem csatlako­zunk. Ám ha néhány év múl­tán mégis úgy gondolják, hogy élnek azzal a lehetőség­gel, amelyért nem hoztak ál­dozatot, vajon megtehetik? Nyomvonal Ismét Lipták István nyilat­kozik. — A kiadások mértékét nagyban meghatározza az, hogy milyen területen kell a vezetéket építeni. Hogy pél­dául burkolt felületet kell bontani, vagy földúton kell kiásni a nyomvonalat, s hogy közép-, vagy kisnyomású ve­zetékről van szó. Attól függ, milyen keresztmetszetű veze­ték előírását tartja szükséges­nek a TIGÁZ. Csak, ha fizet A vezeték építési költségét 25—30 százalékkal csökkent- hetik azok a lakók, akik a földmunkát maguk végzik. A beruházói szerepet csopor­tunk vállalja, a vele járó fel­adatokkal együtt. Folyóméte­renként 500—1000 forint kö­zött mozognak az árak, de, ha az alépítmény munkáihoz nem járul saját erő, a költsé­gek kétszeresére vagy há­romszorosára is nőhetnek. Nem árt időben kimondani, hogy ingyen nem lehet gázhoz jutni. Megállapodásunk van a TIGÁZ-zal, s csak azoknak a lakóknak engedélyezik a be­kötést, akik az építkezés ide­jén anyagi áldozatot vállal­tak. A hozzájárulást a tanácsi fejlesztési alapra kell befizet­ni. Aki ezt nem tette meg, s később határozza el, hogy rá­kötne a már kész, mondjuk a Bunatours-kslendárium Nyári után téli szezon Népszerűek a tátrai síhétvégék Esős vasárnap délelőttökön, csendes hétfő estéken elő-elő- kerülnek a nyár emlékeit őrző fotóalbumok. Benne: együtt a család a Balatonnál, a Fekete- tenger partján vagy éppen tá­voli városok főterén, áruházak előtt. A fürdőruhás, rövid nad- rágos képek után talán üres oldalak következnek, de ha­marosan ezek is megelevened­nek majd a téli kirándulások hangulatától. Most, így. két szezon között, nekünk is jut egy kis időnk és helyünk vissza- és előrete­kintésre. A Dunatours idegen- forgalmi hivatal váci kiren­deltsége vezetőiét. Szikora Jánost kérdezem eddigi ta­pasztalatairól : — Hová utaztunk az idén. és hová készülődhetnek még az én hátralevő részében? Színház, gyógyfürdő — Örömmel mondhatom, hogy ebben áz évben emelke­dett a társasutazások száma. Nagy sikerük volt az .úgyne­vezett színházi utaknak. Leg­többen Szegeden és Gyulán jártak a nyári színházi előadá­sokon. Népszerűek voltak a fürdőtúrák is. Gyula ebből a szempontból univerzális kirán­dulóhely. Ugyanis a gyógyfür­dő a Várszínház mellett van. Sokan utaztak ' Békéscsabára és a bükfürdői buszok is tele voltak. Nem lehet kihagyni a felsorolásból a debreceni utun­kat sem. aho! a virágkarne­vál kínálta a fő látványossá­got. s itt van még az igali fürdőtúra. ez is nagyon nép­szerű volt. — Kútfőidre is utazhattak váciak? — Hogyne. Három utunk volt Becsbe. A pedagógus nyugdíjasklub tagjai pedig ezután utaznak Pozsony érin­tésével az osztrák fővárosba. Bédekker — Ezenkívül még milyen programokra fizethetünk be? — Első helyen említeném a hatnapos repülőgépes kirándu­lást Isztambulba. Remélhetően kellemesebb lesz akkor az időjárás, ott. délen, mint ide­haza. — Mindez mennyibe kerül? Gondolom, nem az átlagember pénztárcájához szabták az árát. — Pontos- adatokat még nem tudok, de úgy 10 ezer forint felett lesz valamivel. Hogy miért nem tudom pontosan? Az őszi programfüzetre sajnos, szabályosan vadászni kell. Az irodánk még egyáltalán nem kapott ilyet. Ezzel szemben a nyári prospektusok itt sora­koznak a fejem felett. Látja, mennyi maradt? — mutat egy telj polcra. Legnépszerűbbek a tátrai sí- hétvégék. de egyelőre nem ter­vezhetünk ilyeneket gazdasági nehézségek miatt. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen levettük a listáról, csak azt. hogy egye­lőre bizonytalan az időpontjuk. — Van-e még valami meg­lepetés a tarsolyukban? — Akad. Mégpedig egy úi útikönyv. 1975-ben jelent meg utoljára váci bedekker. A mos­tani tervek szerint jövőre ké­szül el az új. A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal — mint kiadó — helyi szerzőket kért fel a kis formátumú, szerény megielenésű könyv megírásá­ra. És ha már írásműről szól­tunk. meg kell említeni a Tá­jak, Korok, Múzeumok soro­zatban megjelenő „Nagybör­zsöny műemlékei” című füze- tecskét is. Számítógép A tervek után vágyaikról is beszélt Szikora János. Ez pe­dig egy, a hivatal budapesti székházában levő központi adatbankhoz csatlakozó szá­mítógépes terminál kiépítése lenne. Mint mondta, ez a jövő útja. A csatlakozás és a két város közti vonal kiépítése technikailag lehetséges is. Akadálya a pénzhiány. Ha ez elhárulna, sokkal egysze­rűbb és gördülékenyebb lenne a jelentkezés és a helyfoglalás a megyén vagy az országon kívüli utakra egyaránt. Sőt. tájékozódásért sem kellene folyton Budapestre utazni. Dudás Zoltán kapuja előtt elhaladó veze­tékre, annak utólag kell meg­fizetnie a költségeket. Ez az engedély feltétele. Aki a tár­sadalmi munkában nem tud részt venni, annak utólag kell megfizetnie a ráeső munka­bért is. Endrődi Imre, az OTP vá­ci fiókjának vezetője már több éves tapasztalat birtoká­ban adhat felvilágosítást. A felgyorsult vezetéképítkezé­sekkel együtt jár a hitelkérés is, hiszen a családok nem könnyen fizetnének ki egy­szerre nagyobb összegeket. A kölcsönt viszont kérik, mert szívesen élnek a családi költ­ségvetés szempontjából hosz- szú távú beruházás lehetősé­gével. A fiókvezető inkább figyel­meztetésnek, mint panasznak szánja az információt, hogy megszaporodott az ilyen ügyek száma, az efféle hitel meglehetősen őszi műfaj. Ta­vasz helyett sokan most nyújt­ják be az igényüket, de már fűteni is szeretnének. A sor­rendet viszont tartani kell, s a jelenlegi szabályok, feltéte­lek mellett az ügyintézés hat hétig vagy akár két hónapig is elhúzódhat. Tanácsa tehát az, hogy ide­jében, sokkal korábban adják be az igényléseket azok, akik mondjuk a következő fűtési szezonban szeretnék már él­vezni a korszerű technika elő­nyeit. — Mennyi lehet az OTP­kölcsön mértéke? — Ez a család jövedelmétől függ. — Mennyi időre adható? — Hosszú lejáratú kölcsön­ről beszélünk. A keresők jö­vedelmét összeadva, kiszá­mítjuk a teljes összeg 10—15 százalékát. Ezt az összeget kell havi törlesztésre előírni. Hitel — Mennyi készpénz kell ahhoz, hogy a kérelmező hi­telt kaphasson? — Az úgynevezett előtaka- rékosság a kölcsön 30 százalé­ka, tehát a hitel 70 százalék. Itt különválasztjuk a belső munkálatokra és a közterületi kiadásokra adott kölcsönt. A? úgynevezett közterületi köl­csönnel együtt a hitel nem haladhatja meg a 100 ezer fo­rintot. A százhoz még harmincat hozzáadva, annyi mint 130. Ennyi ezerforintosért egyelőre még bőven megoldható a gáz- bevezetés. De vajon hány év­re szólhat az OTP-hitel? Ám a feltételek ismeretében a vá­laszt is megfogalmazhatjuk: amíg az előírt havi 10—15 százalékrészlet le nem telik. Ki-ki a család jövedelme sze­rint utánaszámolhat. K. T. I. Közlekedésbiztonsági nap Megszívlelendő tapasztalatok Itt van a rosszabb idő. Eső eshet, pára csapódhat az útra, s hidegben jegesedhet a pá­lya, a főút, a mellékút. Nincs kivétel: a latyakos időben mindenütt rosszabbak a köz­lekedési lehetőségek, mint nyáron. Egész nyáron Az út mellett a gépjár­mű tulajdonságai is rosszab­bak, éppen azok, amelyek a közlekedésbiztonságot csök­kentik. A kopottabb gumiab­roncsok jobban megcsúsznak, az egész nyáron beporosodott, elkoszolódott lámpaburák a szürkületben, ködben kevésbé teszik láthatóvá a járművet, mint tavaszi, nyári verőfény­ben. Egyebek között ezek is in­dokolják, hogy ilyenkor, ősz végén, tél előtt gyakrabban hallunk róla, hogy szaporod­nak az ellenőrzések. Ezek so­rába volt fontos esemény, hog-y a Pest megyei Közleke­dési Felügyelet gödöllői mű­szaki csoportja, a gödöllői közlekedésbiztonsági tanács segítségével és a Gödöllő Autójavító Kisvállalattal kar­öltve közlekedésbiztonsági na­pot rendezett a hét végén, szombaton. Hajnali hat órától szaporán érkeztek az autósok nemcsak helyből, Gödöllőről, hanem a környező községekből, vala­mint többen Vácról, Dunake­sziről és Monorról is, hiszen a felügyelet ebben a körzet­ben hirdette meg akcióját. Déli egy óráig hetvenhatan keresték fel a kisvállalat te­lepét, ahol a vizsgabiztosok megfelelő tanulságot szűrhet­tek le gépjárműveink állapo­táról. Sokan jöttek azért, hogy amennyiben gépkocsijuk al­kalmas minősítést kap, meg- hosszabbíttatják a napokban lejáró forgalmi engedélyt. Műszak nem volt — Milyen hibákat észleltek a behozott gépkocsikon? — A legtöbb gondot a vi­lágító- és jelzőberendezések­nél találtuk. Még mindig gya­kori, hogy fordítva van beköt­ve a távolsági és a tompított fényszóró, hiányos a rend­számtábla megvilágítása, nem működik valamelyik oldali irányjelző — mondja Sáfrány István, a közlekedésfelügye­leti csoport vezetője. — Az az igazság, hogy sokkal több figyelmet kell fordítani a most következő időszakban a gépjárművek kivilágítására, TÁRSADALMI VITA tárgya napjainkban a közművelődés. Az ifjúság közművelődése ki­váltképp. Korszerűsíteni, kor­szerűsíteni — ez a jelszó, ez a létkérdés. Egy-másfél évtized­del ezelőtt az ifjúsági klubok virágéletüket élték, újabb és újabb ifjúsági klub alakult, ami pedig már megvolt, az úgy működött, hogy iskolapélda le­het még ma is. Ifjúsági klubok még most is működnek, de már új utakat kell keresniük. A KISZ nemrégiben éppen ezért mérte föl az ifjúsági klubmozgalom helyzetét. A KISZ újabb virágkort remél. Ehhez azonban'ä ' közművelők,' elsősorban a fiatalok segítsége szükséges, hiszen a fiatalok és a fiatal közművelődési szak­embereik között szinte^ termé­szetes egyetértés, együttmű­ködés alakulhat ki. A KISZ Központi Bizottsá­gának Titkársága, az Országos Közművelődési 'Tanács, és a Magyar Népművelők Egyesü­lete éppen ebből kiindulva hirdetett pályázatot tavasszal a fiatalok közművelődését, szórakozását, szabad idejének hasznos eltöltését segítő mód­szerek témájában. A pályázat kiemelt témakö­rei a következők voltak: az ifjúság művelődésének, szóra­kozásának új formái, a hoz­zájuk kapcsolódó új módsze­reknek a kidolgozása; a KISZ-alapszervezetek kulturá­lis tevékenységét fejlesztő új módszerek; a kistelepüléseken és a lakótelepeken élő fiatalok művelődési, szórakozási szoká­sainak új formai lehetőségei; a művelődési intézmények tár­sadalmasításának, a könyvtá­rak és a múzeumok nyitottsá­gának új lehetőségei, formái és módszerei. Ezeken kívül min­den új módszer, forma, leírá­sára várták a javaslatot, a ki­dolgozást. Különösen olyan módszerek kidolgozására ösz­tönzött, amelynek a megvaló­sítása során a közművelődési intézmények önfenntartóvá válnak.­A pályázat eredményének a meghirdetése szinte egybeesett az országos közművelődési tanácskozással. A dolgozatok mintegy hozzászólások, még A z Ernst Thäll- mann tér vé­gén átjáró vezet a Diófa utcai óvodá­hoz és a Petőfi Sándor Általános Iskolához. Nagy a forga­lom. Fogjuk a gye­rek kezét, aki most tanulja az önálló közlekedést. Kocsi jön balról, kanyarodik az el­sőrendű útra, szemközt balról, s a jobb oldali sá­Zebra von az ellenkező irányból. Végre egy kis szünet. Futás a közti járdaszigetig. — Állj! Még égy zebra a sziget és a gyalogjáró kö­zött. és persze itt is három irányból jönnek az autóbu­szok, műhelyko­csik és kamionok, miközben a jobb oldali irányt kelet felől vakító fény­nyel árasztja el a kora reggeli nap kerek csóvája. Felnőttnek , is komoly feladvány. Közlekedési lámpa kellene ide, ami tudjuk, hogy na­gyon drága. De hát az iskolához és az óvodához naponta ezernél is több kis ember­ke közlekedik itt! Veszélyeztetve. K. I. akkor is, ha nem hangzanak el. A fiatalok formálása ugyan­is közművelődésünk szerves része, ehhez a fiatal közműve­lődési szakemberek ötletei nél­külözhetetlenek. A pályázat nemcsak az or­szágos közművelődésii tanács­kozással esik egybe, összehan­golódik az Állami Ifjúsági Bizottság kistelepüléseket se­gítő pályázatával is. Harmoni­kus tehát a munkálkodás a KISZ, az Országos Közműve­lődési Tanács, a Magyar Nép­művelők Egyesülete és az Ál­lami Ifjúsági Bizottság között. Az Országos Közművelődési Tanú'« a békűMffir dolgüZatö-' kát a magáénak tekinti, hogy a legjobbakat — a sajátjá­val közösen — megjelenteti. Az első ízben meghirdetett pályázatra ötvenhárom mű futott be, ebből a legtöbb a kistelepülések művelődési le­hetőségeivel foglalkozott. A fiatal közművelődési szakem­bereket emellett a társadalom- biztosítás, a kisközösségek ki­alakításának új lehetőségei foglalkoztatták a legjobban. Kollektívák és egyénileg pá­lyázók nyertek díjakat, köztük találhatók a KISZ Hajdú-Bi- har megyei Bizottságának mun­katársai. Dolgozatuk a műve­lődési intézmények -új típusú társadalmasítását írta le. Mind a községekben, mind Debre­cen külvárosaiban a fiatalok önállóan, saját maguk alakít­ják életüket, szokásaikat a KISZ-ben, a közművelődési intézményben. A mozgatórugó a KISZ, de úgy. hogy mindig közvetlen politizálást kíván, tehát a község; a városrész egész fiatalságát be tudja von­ni az együttes munkába. A PÁLYÁZAT NYERTESEI mind a kollektív, mind az egyéni kategóriában szinte kivétel nélkül a megyékből ke­rültek ki. Jó is meg rossz is ez. ötvenhármán versenyeztek az idén, tizenegyet díjaztak közü­lük. A KISZ jövőre ismét meghirdeti a pályázatot. Ám más a pályázat és más a vég­zett munka: azt szeretnénk, ha a kettőt egyaránt megbecsül­nék. Gy. L. Qrvosi ügyelet Gyermekorvosi ügyelet va­sárnap (4-én): dr. Hetényi Ka­talin'. __ November 5-től, hétfőtől az alábbi orvosok tartanak . éj­szakai ügyeletet a városban: hétfő: dr. Kreiner Lenke, kedd: dr. Péter Éva, szerda: dr. Tóth Mária, csütörtök: dr. Karádi Katalin, péntek: dr. Füredi Gyula, szombat cs va­sárnap: dr. Bucsek Tibor. Az ügyelet a régi kórház épületében (Vác, Március 15. tér 9.), telefon: 11-525. A beosztás hétközben meg­változhat. arra, hogy a gépkocsivezető jól lásson, és őt is jól lássák. — Bizony, a látni és lát­szatni elvnek kevesen tesznek eleget, s persze más hiányos­ságok is akadtak ezúttal is — folytatja Bálint János vizsga- biztos, aki Tóth Lajos, Bo- hunka Pál és Mráv István segédvizsgabiztosoikkal tevé­kenykedett ezen a napon azért, hogy kiszűrjék a hibá­kat. — Nem túlságosan Jó arány, hogy az eddig ellenőr­zött kocsiból csupán huszon­ötnek adhattunk megfelelő bi­zonyítványt. Ezen a rostán persze olyanok is fennakad­tak, akiknek gépkocsiján nem működött jól az ablaktörlő, az ablakmosó vagy mondjuk ma­gas volt a kipufogógáz szén- monoxidszintje. Noha ezeket a hibákat jól ismeri, egy-egynél mégis fel­kapta a fejét Molnár Erik, a Gödöllő Autójavító Kisválla­lat műszakvezetője, aki talán arra gondolt: ha ennyi hibát találnak a biztonság ellenőrei, lesz mit javítaniuk a jövő hé­ten. Bizony így lehet, persze ők most nem tartottak műsza­kot, ám a közlekedésbiztonsá­gi napon az autófelügyelet emberei az egyszerűbb beállí­tásokat, mint például a fény­szórókét helyben elvégezték, — Hány forgalmi engedélyt hosszabbítottak meg? — Mostanáig tizenegyet — mondja Sáfrány István, majd még hozzátette: — Szeret­nénk, ha az általunk kiszűrt hibákat, hiányosságokat ko­molyan vennék legalább azok, akik eljöttek. Minden rendben Jámbor János, a MÉM Mű­szaki Intézet ügyintézője: — Hacsak tehetem, kihasz­nálom a Gödöllőn tartott köz­lekedésbiztonsági napokat ■.—*> mondja, miközben Trabantjá­ra támaszkodik elégedetten, — Nem volt hibája, így aztán nekem is meghosszabbították a foi/galmi engedélyt. Isaszegről érkezik az újabb ügyfél. — Egy Skodát hoztam, ele­ve azzal a céllal, hogy levizs­gáztassam "Tnő'rvdja ■Garasa nin Sándor, autószerelő kis­iparos, akinél persze nem na­gyon találhatnak hibát, hiszen ha valaki, akkor ő mint szak­ember biztosan tudja: mi mindennek kell rendben, üzemképesnek, biztonságos­nak lennie egy személygépko­csin. Fehér István Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): november 5-én és 7- én, csak délután fél 4 órakor a Betyárok című román tör­ténelmi kalnndfilmet, 6-á/i ugyancsak délután fél 4-től, a B.c.gyogj, ragyogj csillagom című szovjet történelmi fil­met vetítik. — November 6- án és 7-én este fél G órától A repülés megszálottjai című, kétrészes szovjet filmalkotást játsszák. Madách Filmszínház (a mű­velődési központ nagytermé­ben): november 7-én, szerdán délután 5 és este 7 órakor a Vigyázz! Kígyó! című színes szovjet krimit mutatják be, korhatár nélkül. Sportági ^erseayek A városi tanács művelődési és soortosztálya, az MHSZ, a KISZ városi. bizottsága és a szakmaközi bizottság a ha­gyományoknak megfelelően az idén is megrendezi a Novem­ber 7. Kupát. Ezzel a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom ünnepét kívánják színe­sebbé tenni. A sakkozók a művelődési központban, a labdarúgók a városi sportpályán, az asztali­teniszezők a Mezőgazdasági Szakközépiskolában, a kézi­labdázók pedig a Forte-pályán mérhetik össze tudásukat. A. versenyek november 4-én, 9 órától kezdődnek. A több kor­osztálynak rendezett verse­nyekre a helyszínen lehet ne­vezni. A legjobb eredményt elérők értékes díjakat vehet­nek ót. ISSN C13J-KÍ9 (V4el Hírlap» Újabb virágkor előtt A fiatalok és a közművelődés

Next

/
Thumbnails
Contents