Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-24 / 276. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1984. NOVEMBER 24., SZOMBAT Színházi levél Rekviem öt lányért Mintha öt kis sírhalom domborulna a Magyar Néphadsereg Művelődési Háza színháztermének színpadán, a játéktér ____ ______szélén. Mindegyik halmocska: egy pár katonacsizma, egy gondosan összehajtogatott gimnasz- tyorka, egy összetekert derékszíj, s egy kekiszín svájcisapka, sarlós-kalapácsos, vörös, ötágú csillaggal, öt lányt idéznek: Ritát, Zsenyát, Gálját. Ssonyát és Lizát. A szemünk előtt estek el, fúltak bele a mocsárba, végezték magukkal, hogy halálos sebbel küszködve, élve ne kerüljenek gyilkosaik kezére, atkák többszörös túlerőben voltak: tizenhat, álLig felfegyverzett náci katona, szemben öt, gyengén fölfegyverzett, szinte még gyerek katonalánnyal. A történet bizonyára nagyon sokak számára ismerős; Borisz Vasziljev kisregényét is olvashattuk (több kiadást ért meg), és a színpadi változat, többféle dramatizálásban is, nem egy magyar színház műsorán szerepelt. A Csendesek a hajnalok az egyik legszívbemarkolóbb könyv, melyet a Nagy Honvédő Háborúról írtak. S egyben az egyik legegyszerűbb. legtisztább is. Ma már tudjuk: nem volt könnyű eljutni addig, hogy a nagy háborúról szóló könyvek, filmek megszabaduljanak a túldimenzionált heroiz- mustól, a patetizmustól, a leegyszerűsítő ábrázolásmódtól, az árnyaltság nélküli, csak aljas vagy csak nemes jellemű figuráktól, az ellenséget gyáva félnótások gyülekezetévé jelen- tőktelenítő sematizmustól. Nem volt könnyű eljutni egy olyan szemlélettől, mely a Berlin eleste című filmben tökéletes szabású, eszményien simára vasalt, hófehér egyenruhában jelenítette meg a ropogósán friss uniformisú. jól borotvált harcosok közé érkező Sztálin genefalisszimuszt addig, hogy Solohov kisregénye, az Emberi sors, meg a belőle készült film hiteles, szenvedő, megkínzott, megalázott, s mégis emberként helytállni tudó hőst mutasson fel. Először a szovjet film törte át a sematizmus határait — de szorosan ott volt a Ballada a katonáról, A béke első napja, az Iván gyermekkora mellet a Nappalok és éjszakák, a Nem születünk katonának. s a többi könyv is. És ott volt a színház is. ha kissé később teremtve is meg a maga területén azt. amit úgy nevezhetünk: egy emberfeletti méretű küzdelem emberi méretűvé formálása. Megfigyelhető, hogy ezeknek a műveknek időről időre szinte divatja támad. Nyilván azért, mert művészileg hitelesen megragadott figurák szerepelnek bennük, hiteles, átélhető, s a háborút már csak olvasmányaikból ismerő nemzedékek számára is élményt adó történetekben, szituációkban. Most megint mintha divattá vált volna színházainkban a háborús témájú szovjet dráma. A Csendesek a hajnalok melllett — melyet a József Attila Színház társulata mutatott be a Néphadsereg Művelődési Házában -- játsszák (Szolnokon) a híres Kozor-darabot, mely Szállnak a dar- vak címmel lett film-világsiker is, készülnek máshol is a Csendesek a hajnalok bemutatására, szó van a Szerelvény a hátországba felújításáról is. A buzgalom érthető: felszabadulásunk közelgő 40. évfordulója aktualizálja e darabokat. De hát nemcsak az alkalom teszi érvényessé — hogy Vasziljev drámájánál maradjunk — az öt katonalány történetét, sorsát. Amit ezek a lányok megélnek például, az mindig érvényes művészi, írói üzriet, mert arra int, hogy. szenvedélyesen meggyűlöljünk minden erőszakot, embertelenséget, mindent és mindenkit, aki az élet, a boldogság, a szépség, a szerelem, a nemes emberi értékek ellen tör. A Csendesek a hajnalok nagy ereje (miként az említett, s más, ide sorolható művek ereje is) abban áll, hogy ezt az üzenetet mindenfél? álheroizmus, túlsrófolt pátosz nélkül közvetíti. Azt mondhatnánk erre: no persze, ha öt kedves, csinos fiatal teremtés tragikus pusztulását mondja el egy könyv, egy dráma, az már eleve csak hatásos lehet. Nem egészen így van. Éppen ez a téma csúszhatna át érzelgős, könnyfacsaró drámázásba —, • a veszély nagyonis benne van. De Vasziljev elkerüli ezt a buktatót. Megelégszik azzal, hogy csak (csak? — ez a csak nagyon sokat jelent!), annyit mond: rettenetes, hogy a háborúban ilyen, még nemhogy virágba nem szökkent, hanem még alig bimbózó fiatal nők is elpusztultak; rettenetes, hogy erre sor kerülhetett; rettenetes, hogy az ellenség ezeket a gyönge, ölelésre, szerelemre, gyermekek dajkálására teremtett lányokat is ugyanúgy pusztította, mint a kemény férfiharcosokat —, de ez a rettenetes tény egyszersmind memento is, hogy soha többet ne fordulhasson elő ilyesmi. Mementó — és rekviem a hős lányokért. Mert hiszen hősök voltak ők is, meg az a sok ezer társnőjük is, akik elestek a frontokon, akár mint közvetlenül harcoló katonák, akár mint a sebesültekért a gránát- tűzbe rohanó szanitéclányok. Valahol bizonyára fellelhetők adatok, hány katonalány szolgált a Vörös Hadseregben, s közülük hányán áldozták fiatal életüket a hazáért. Nekik állít emléket Vasziljev, s nekik állít emléket minden előadás, mely színre viszi ezt a darabot. A mostani előadás tulajdonképpen felújításnak is tekinthető, hiszen ugyanezt a dramatizálást (Komlós János munkája) 1972-ben a Mikroszkóp Színpad már játszotta, s a rendező is az volt akkor, mint a mostani színre állító; Iglódi István. Tizenkét évvei ezelőtt az a bemutató nagy sikernek bizonyult; a politikai kabarékkal hírnevet szerzett Mikroszkóp Színpadtól különben is nagy fegyverténynek számított. Ez a mostani előadás persze más, noha a szöveg azonos. Más, mert a bemutató után majd a József Attila Színházban játsszák, nem pedig a Mikroszkóp kicsiny színpadán, s ez eleve más játékstílust, más hangsúlyokat követel. És más azért is, mert mások a szereplők. A lányokat ezúttal a szereppel szinte teljesen azonos életkorú fiatal színész- hők játsszák: 'Martin Marta (az egységből egyedül életben maradó Kir- janova szakaszvezető), Borbás Gabi (Rita), Fehér Anna (Zsenya), Ivan- csics Ilona (Gálja), Kocsis Judit f. h. (Szónya), Radó Denise f. h. (Liza). A rendezés ennyiben módosult, egyébként nagyjából ugyanolyan érzékeny, finom és megrázó hatású munka, mint annak idején volt. Talán csak két kifogás emelhető: a Vaszkov törzsőrmestert játszó Krá- nitz Lajost a darab első felében vissza kellene tartani a túlságosan bumfordi komikus megoldások szorgalmazásától, valamint nem ártana a befejezést kissé tömörebbre fogni, nehogy ez a hosszan kitartott, kijátszatott tempó a sorozatos előadásokban lassan átcsússzon érzelgősségbe, vagy — ami még rosszabb — unalomba. A színészek — a darab jellegére való tekintettel — az előadás végén nem jönnek ki megköszönni a tapsot. De azért bizonyára hallják a közönség köszönetnyilvánítását —, melyet ez a szép produkció nagyon meg is érdemel.' TAKÄCS ISTVÁN Izgalmasat, kalandosat, szerelmesét A község dolgozószobájában Megtalálható minden, amire szükség van Tv-FI GYE LŐ ZSUTZS Eva. Ebben a köz- és magánfeszültségekben oly gazdag világban igazán ritka dolog, hogy valakiről csupa szépet és jót mondanak a közvetlen ismerősök, a kollégák, a pályatársak. De — példa rá a Televíziós rendezőportrék című sorozatban a Zsurzs Éváról szóló összeállítás — ilyen csoda is megeshet, hiszen a megszólaltatott színészek, operatőrök, sőt rendezőik úgy hozsannázták őt körül, smint talán még senkit, amióta feltalálták a televíziózást. Ez a csepeli munkásszínjátszóból a Szabadság téri intézmény egyik legkiválóbb dirigensévé nőtt asz- szony ugyanis valóban méltó erre a már-már rajongó szeretetre. Az ok egyszerű: ő mindenkivel szót ért; nem helyezi előtérbe magát, hanem mindig az ügyet — az éppen készülő tv-film sikerét — szolgálja. A forgatókönyvíró — például az Abigél históriáját papírra vető Szabó Magda — azért tartja kitűnő partnernek Zsurzs Évát, mert a szcená- riumhoz csak akkor nyúl hozzá, ha valami elháríthatatlan akadály miatt azt egy kissé át kell szabni. A színész — mondjuk Bessenyei Ferenc — amiatt tiszteli, tartja nagyra, mert, úgymond visszaadja a teátristák hitét önmagukba: a klasszikus értelemben vett alakításokra serkenti a szereplőket. Az operatőr — így többek között Czabarka György — szántén az önálló munkára való biztatás, a jó partneri kapcsolat miatt vállalja el újból és újból a Zsurzs-féle megbízatásokat. És így tovább, és így tovább ... Az így körülrajongott rendezőnő — nincs ezen mit csodálkozni — kedvesem pironkodott, amíg ezek a tiszteleikörök lerovodtak. (Iván Pál, a műsor direktora igen ügyesen komponált, amikor a főszereplő azon önfeledt pillanatait is megmutatta, amikor az a nyilatkozókat figyeli az előtte álló monitoron.) Komolyra és megfontoltra csak akkor változott, amikor végül is maga kapott szót, hogy egy afféle önvizsgálatot tartson. A feléje áramló általános szimpátiát természeteJelenet az előadásból: Kránitz Lajos, Borbás Gabi, Martin Márta hogy minél több információhoz lehessen hozzájutni, tájékozott szakemberek segítségével. Gyálon a könyvtárvezető számára természetes, hogy o menetrend, a főváros és hazánk térképe, a telefonkönyv állandóan kéznél van. Szombatonként az asz- szonyok szabásmintákat készítenek. A divatlapok mellékletei nyújtanak számukra segítséget. Az építkezők haszonnal forgathatják a Magánépítők kincsestárát. Hatszáz darabos lemezkészlet, színes televízió, diatár teremt szórakozási lehetőséget. — A könyvtári munka minden területével foglalkozom — mondja Ju- hancsikné Mocsári Csilla, magyarkönyvtár szakos főiskolás. — Munka mellett tanulok. Először az iskolánál kerestem állást, azután itt kötöttem ki. Most már nem cserélném el ezt a foglalkozást mással. — Az olvasószolgálatot szeretem a legjobban — kapcsolódik a beszélgetéshez Zsigmondné Dörfler Judit. — Tizenkét esztendeje vagyak egy helyen. A községben csaknem mindenkit ismerek. Érdekes, hogy még mindig úgy fordulnak a legtöbben hozzám: valami izgalmasat, kalandosat vagy szerelmesei szeretnének olvasná. A krimik, a szakácskönyvek és a hásznos szakkönyvek a legforgaiot- tabbak. Továbbtanuló diákok sokszor keresik a jegyzeteket, de abból sajnos kevés van. Nyitva tartás Könyvesbolt híján itt árusítják az új kiadványokat, Jó is ez, hiszen a betérő vásárló nemegyszer rendszeres olvasóvá vált. A gyerekek elhozzák körülnézni a szüleiket, akik később visszatérnek. Hétköznaponként — a szerdai szabadnap kivételével — este' hatig tartanak . nyitya, szombaton reggeltől ötig. Gyálón a könyvtárósok kardoskodnak az ésszerű nyitvatartásért. Hétköznap legszívesebben hétig lennének. Ezt a kívánságukat azonban égy úgynevezett körzeti egységesítési szándék húzta keresztül... • ERDÓSI KATALIN — Való igaz; egyre többször érezzük: nincs egy olyan hely, ahol akár falugyűlésre, akár egy-egy színházi előadásra összejöhetnénk — folytatja a tanácselnök. — Egyelőre csupán álmodozunk egy komplex művelődési intézményről... Belakják A települést kettészelő főút mentén hatalmas táblák hirdetik azt, ami Van: a könyvtárat. A tanácsházzal szemben levő buszmegállótól néhány lépés a bejárat. Sokan beugranak, mielőtt hazamennének, körülnéznek, milyen újdonság érkezett. A környezet kellemes, otthonos és hangula/tos a belépő szemével. A könyvtáros viszont azonnal észreveszi: alig néhány esztendő múlva már szűk lesz a hely, a kéréseknek egyre nehezebben tesznek majd eleget. — Idestova másfél évtizede dolgozom egy helyben — szól dr. Bokor Árpádné, a könyvtár vezetője, miközben körbejárjuk a birodalmat. — Most lakjuk be a szobákat. Az elrendezést napról napra próbálgatjuk: hogyan lenne a legcélszerűbb. A látogatók figyelmét legelőször az új szerzeményekre irányítjuk. A legfontosabb napilapok, képes újságok is szem előtt vannak. A polcokon aztán szakágak szerint sorakoznak a könyvek. Aki elmélyültebben szeretné valamit tanulmányozni, arra is van egy kis kuckó. Itt meglelheti a kézikönyveket, a jegyzeteket, no meg a divatlapokat, szakácskönyveket, az ezermestereknek való köteteket. A negyvenezer- könyv egy-községi bibliotéka számára elég lenne, de Gyál lakosságához képest meglehetősen kevés. Az óvodákban, Iskolákban és a Némedi szőlőknél fiókkönyvtárat üzemeltetünk. Legyen a könyvtár a település dolgozószobája — halljuk manapság egyre gyakrabban. Ez azt jelentené, Fölépítettük a házunkat, rendbe raktuk a portánkat. Eddig csak saját magunkkal voltunk elfoglalva. Most már szeretnénk a közös dolgainkkal is törődni. — Bővült a bölcsőde, az óvoda. Az idén átadták az új iskolát és a könyvtárat. De még mindig nincsen egy olyan hely, ahol összejöhetnénk, szórakozhatnánk, előadásokat hallhatnánk, beszélgethetnénk. — Sötétedés után nem szívesen lépek ki az utcára. Sajnos, a mi községünkben történtek eléggé növelik a bűnözési statisztikát. Gyálon, a falugyűlésen, a buszmegállóban, a könyvtárban hangzottak el a véleménye«, ameiyek tükrözik az ottélök érzéseit. Az alig néhány esztendő alatt a mintegy huszonha- romez erre felduzzadó nagyközségben felemásak a kedélyeik. A bűnözések, az ideiglenesen betelepedők lézengése csak' rontotta Gyál hírét. Arról már nemigen szól a fáma, hogy — a főképpen Szabolcsból érkezők — dolgos, igyekvő emberek. Az otthonteremtés ínséges évei után szeretnének gyökeret verni. Ahogyan segítették egymásnak felépíteni a házaikat, ugyanúgy jönnének össze, hogy fölülemelk ed jenek a hétköznapok gondjain, szellemileg is gyarapodjanak. Kikapcsolódás — Sajnos, egy csapásra nem tudunk mindent megoldani — mondja Gazdik lstvánné tanácselnök. — Nem ok nélkül kelt kellemetlen asszociációt, ha valaki kiejti a község nevét. Itt kell élni annak, hogy tudja: óhajtjuk a szépet és a jót. Nem véletlenül jönnek el annyian a társadalmi munkákra. Tudják, hogy az óvodát, az iskolát, a könyvtárat maguknak, gyermekeiknek építették. Igaz, napközben kiürül a község, kiki siet a fővárosi munkahelyére. De ma már nem jellemző ránk az alvó település jelző. A kék busz mindig megtelik utasokkal. Vasútvonallal is köti magához a nagyközséget a főváros. A munkában megfáradt ember viszont nem a metropolisz rengetegében szeretné megtalálni a kikapcsolódás, a pihenés óráit, hanem helyben. A tervek lassacskán valósággá válnak. A hetven négyzetméteren üzemelő könyvtár területe megháromszorozódott. Az új épületben van még egy hatvan négyzetméteres helyiség, amelyet klubnak alakítanak át. Ifjúsági foglalkozásoktól az idősek ösz- szej öv ételéig sok mindent terveznek ide. A Regipostának nevezett épületet pedig az ifjúság találkozóhelyévé szeretnék tenni. A Szabadság Termelőszövetkezet saját területén sokat áldoz a közművelődésért. Képző- művészeti szakkörében tehetséges amatőrök munkálkodnak. Bár mindez csak szigetet jelent és nem pótolhatja a művelődési ház hiányát. sen örömmel nyugtázta, de aztán arról is szót ejtett, hogy kell lennie ebben a közszeretetben valami olyan erélytelenségnek is, amiről . csak egyedül sajátmaga tehet. Tehát, hogy alkalmankint elnézőbb, mint lennie kellene, hogy nem eléggé szigorú számonkérő. Szíve joga természetesen így önkritikát gyakorolni, de hát ami elhangzott, az elhangzott, és ami kikerült a keze alól, az is a jó, jobb és egészen kiváló filmekben megtestesült művészet. Az a föntebb emlegetett Abigél például; amely história számos ország televíziójának a műsorára rákerült, és még számos más, hasonlóan sikeres munka. (A most futó Különös házasságot illetlenség lenne ellenpéldaként fölemlegetni, hiszen egyrészt még nem fejeződött be, másrészt meg lassúsága tűnni látszik, és a végére remélhetőleg fölgyorsul.) Mindent összevetve: van tehát egy Zsurzs Évánk, aki úgy tárgya a szeretetnek, hogy közben remek publikumszórakoztató. örvendjünk és szurkoljunk neki, hogy még nagyon sokáig forgasson mindenki kedvére. Bondarcsuk. A Véletlen szeszélye folytán á csütörtöki szovjet est is bemutatott egy remek filmes művészt, a világhírű Bondarcsukot. Nem tűnik nagynak a szó: feledhetetlenül szép és ^érdekes volt ez a portré. Bemutatta a színészt is, aki immár több évtizede az első számú sztárok egyike hazájában, és láttatta azt a rendezőt is, akinek egyebek között a Háború és békét, az Emberi sorsot köszönhetjük. Páratlanul érdekes fölvételek idézték meg éppen a Tolsztoj-mű rögzítését, azokat a tömegjeleneteket, amelyekben tíz- és 'tízezrek meneteltek, keveredtek harcba odalent a helikopter kerekei alatti Ugyanígy ritkaságszámba menő riportfilmek mutatták be Bondarcsukot a kor kiválóságainak — például Solohovnak — a társaságában. Mit mondjak még? Tényleg egy kis remeklés volt ez az arckép- vázlat. AKÁCZ LÁSZLÓ