Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-18 / 271. szám

Korszerű szertartás Tanácskozás A kornak megfelelő szertar­tásokról, esküvőkről, névadók­ról tanácskoztak a vonzáskör­zet anyakönyvvezetői Gödöl lön. A megbeszélésen a két rendezőiroda, a városi és az aszódi vezetője tartott vitain­dítót, majd a véleménynyilvá­nítások után műsorbemutatót tartottak. Az aszódi rendezőiroda élő­ben mutatta be programját, a gödöllői videofelvételről. Növendékek hcn^versenye Négy hangversenyre hirde­tett bérletet a gödöllői zeneis­kola szülői munkaközössége. Az első estet november 21-én, 18 órakor tartják az iskola nagytermében. A hangver­senyt bérlet nélkül is meg le­het hallgatni, a felnőtteknek 20, a gyerekeknek 10 forintért. Taggyűlés A péceli kisiparosok máso­dik félévi taggyűlésüket no­vember 20-án, kedden 17 órai kezdettel tartják a helybeli alapszervezet székházában. Ének és programozás Ä ritmika a legfontosabb Bevallom, kicsit izgultam, amikor beléptem a veresegy­házi általános iskola kapuján, és elindultam a II/A. osztá­lyosok tanterme felé. Az első órára voltam hivatalos, ame­lyet Bálint Győző ének—mate­matika szakos tanár tartott. Régen jártam már az alma materben, s az iskolapadok kemény ülőkéire sem nagyon emlékeztem. Amikor beléptem a tante­rembe, dalos köszönés foga­dott. Az óra megkezdődött, és a gyerekek kíváncsian néztek a tanári asztal felé, ahol a ta­nító bácsi hangszereket szede­getett elő egy nagy ládából Eközben pedig a tanulók vi­dám énekes-felelgetőst ját­szottak. Miután már mindenkinél volt hangszer, ritmusgyakorla- tokhoz fogtak. Ügyesen, két szólamot képviselve a cintá- nyérosok és a dobosok. Aztán közös éneklés volt, bár a rit­must mindig aládobolták a nebulók. S ha olykor nem is kézzel, a lába mindegyik lur­kónak harangozott a szék alatt. Hamar vége volt az ének­órának. Legalábbis nekem na­gyon úgy tűnt. Bár lehet, hogy Anyakönyvi hírek Született: Orosz András, Gödöllő, Alkotmány u. 14., Szombat Csaba, János utca 32., Tóth Rita, Isaszegi út 89., Ung- váry Katalin, Klapka György út 5., Varga Anita, János utca 23/b., Csatlós Nikoletta, Antal- hegyi út 16., Eszényi Zoltán, Munkácsy Mihály utca 5., Ká­poszta Gábor, Ádám u. 23., Vojtek Eszter, Állami telep, Bárdi Melinda, Sallai Imre ut­ca 1., Csingér Daniela Rozália, Klapka u. 44/A., Fábián Krisz­tina, Stromfeld sétány 14., Ki­rály Péter, Mohács utca 19. Névadót tartott: Kecskés Já­nos és Farsang Borbála: Móni­ka, Kajos József és Udvardi Edit: József, Kiss György és Oldal Olga: Olga, Puskás And­rás és Karácsony Margit, And­rás, Deák Ferenc és Konkoly Erzsébet: Attila, Nagy István és Maksa Mária: Nóra Linda, Vidák Tibor és Lakatos Mária: Zsolt, Földes Csaba és Szalai Marianna: Csongor, Enczi De­zső és Petrák Margit: Attila, Molnár József és Rádóczki Má­ria: Tamás, Végh Sándor és Botos Gizella: Ferenc és Zsolt, Mester István és KiSs Mária: Anikó Dóra, Udvamoki Sán­dor és Géczi Erzsébet: Sándor, Hidasi Gábor és Mondok Er­zsébet: Zsófia nevű gyermeké­nek. Házasságot kötött: Tarcsd Imre és Borsos Ilona, Bertók István és Szebeni Ágnes, Ör­dög Ferenc és Zsigri Zsuzsan­na, Kapás Ferenc és Nagy Má­ria Ildikó. Elhunyt: Kassai József, Gö­döllő, Damjanich utca 3„ Rapi István, Gödöllő, Vak Bottyán u, 3., Radics Tibor, Gödöllő, Zrínyi utca 3., Magyar Mihály- né Benics Zsófia, Gödöllő, Ás- bóth Sándor u. 29., Krima Lászlóné Nagy Mária, Gödöllő, Dregonya u. 22., Csontos Já- nosné Torma Aranka, Gödöllő. Stromfeld sétány 12., Krizsek György, Gödöllő, Illés Is.tván utca 62., Szabó Jánosoé Dinyér Katalin, Gödöllő, Körösfői ut­ca 7., Szira József, Gödöllő, Kandó Kálmán u. 23., dr. Oroszlány István, Gödöllő, Nyisztor tér 5., Margitai Já- nosné Vas Irma, Gödöllő. An- talhégyi u. 21., Fritz Lőrinc, Gödöllő, kastély, Kardos Győ- zőné Sztamkovics Olga, Gödöl­lő, Somogyi Béla u. 6., Serák Mihályné Kurucz Teréz, Gö­döllő, kastély, Bese Lajosné Hajdú Erzsébet, Gödöllő, Knapp József utca 5., Lada Jó­zsef, Gödöllő, Alkotmány utca 9., dr. Laczó Viktomé Csonka Mária, Gödöllő, kastély. azért, mert egy percre sem unatkoztam. Az óraközi szü­netben a tanáriban beszélget­tem a fiatal Bálint Győzővel, aki két éve szerzett tanári diplomát. — Ügy éreztem, hogy na­gyon nagy hangsúlyt fektet a ritmusgyakorlatokra. — Igen, ez így igaz. A rit­mika a legfontosabb, szinte et­től függ az összes későbbi énektudás. Minden zenei is­meretnek ez az alapja. így tanulják meg a többszólamú- ságot is, ami a későbbi ének­kari munkánál nélkülözhetet­len lesz. — Ügy tudom, ebben az is­kolában is van énekkar. — Kettő is. Egy a fölsőben, egy pedig az alsóban. Harma­diktól kötelező, de a másodi­kosok is szívesen járnak, s mivel nekik nem muszáj, nagy megtiszteltetésnek veszik, ha valakinek megengedjük, hogy látogathassa az énekkari foglalkozásokat. — Minden kisdiák padján láttam furulyát. Zenélni is ta­nulnak? — Legtöbben a gödöllői ze­neiskolában muzsikálnak. Bár a mi iskolánkban is van hang­szeres oktatás. A furulyázást például itt tanítjuk. A heti öt énekórából egy a furulyáé. — Sokan jelentkeznek egy- egy évben zeneibe? — Sajnos nem. Még mindig féltik a szülők gyermekeiket. — Mitől? — Elsősorban a megnöveke­dett óraszámtól, a magasabb terhektől, a hangszeres órák­tól. Ez mind-mind plusz­munka. Nemcsak a gyerekek­nek, a szülőknek is. — Tanít még valamit az éneken kívül? — Igen. Számítástechnikát a hetedikeseknek, fakultációban. És egy szakkört _ is vezetek ilyen néven. — Beszélnek ezek a gyere­kek valamilyen programnyel­ven? — Egyelőre tanulják, de már van, aki szépen tud dol­gozni a basic programnyelvén. — Hogy fér meg egymás mellett az ének-zene és a programozás? — Szerintem nagyszerűen — mosalyodott el és gyorsan bú­csúzott is, mert becsöngettek a következő órájára. Vankó Magdolna A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat versenypályázat útján, január 1-től szerződéses vállalkozásba adja, a következő üzleteit: Besnyő vendéglő, Gödöllő, Gárdonyi Géza út 11. 107. sz. Véndiófa vendéglő, Erdőkertes, Felszabadulás út 50. 127. sz. Sport italbolt, Dunakeszi, Tanácsköztársaság u. 174. 137. sz. Szurdik italbolt, Verőcemaros, Zombori u. 10. 219. sz. Éva cukrászda, Nagymaros, Kossuth tér 22. 304. sz. Kőkapu vendéglő, Vác, Dózsa György út 5. 477. sz. Árnyas büfé, Gödöllő, Szabadság tér. 484. sz. Modul-5 büfé, Vác. 326. sz. Vasút vendéglő, Kerepestarcsa, Szabadság út 14. 312. sz. Fenyőgyöngye vendéglő, Zebegény, Petőfi tér 1. Tájékoztató adatokat a vállalat váci igazgatósága (Vác, Széchenyi út 19.) ad, november 26-tól. A versenytárgyalás december 19-én, 14 órakor lesz a 302. sz. Hattyú sörözőben: Vác, Bartók Béla út 2. Mogyoród Kétszeres bővülés Az utóbbi tíz év alatt Mo­gyoródon a könyvtárban egy­szerre duplázódott meg az ol­vasók és a kötetek száma. 1974-ben 3780 könyv közül választhatott a 246 könyvtári tag. Az idén a 428 olvasóra 7560 Gutenberg-csemete várt. A könyvtár területének két­szeresére növelése után most arra törekednek, hogy bővül­jenek a beszerzés, az állo­mánygyarapítás lehetőségei is. LUOI fife­A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM 1984. NOVEMBER 18., VASÁRNAP Lekapartál, eidebfúk, leégették Propolisz: átokbél áldás lett Fájdafom csillapító a gmföllai ácmbc-kró! Mert tehetjük, hajlamosak vagyunk a tőlünk kisebbet le- kicsinyleni. Ahogy függetlenít­jük magunkat a természettől a gépek beiktatásával, avagy közvetettebbé tesszük ezt a függést, úgy csökkennek isme­reteink is arról, sőt megérté­sünk sem marad a régi. A mé­hek mégis reneszánszukat élik. Azután, hogy majdnem kipusz­tultak. Ezek a rovarok nem tudnak védekezni a virágzás­kori permetezések és más csapdák ellen. iát vág, betont tör Szerencse, hogy a tudomány, s immár a gyakorlat is ismét felfedezte a méhek hasznát. Milliárdos növénytermesztési értékek nem termelődnének meg az általuk végzett porzás nélkül. A hatszázezer méhcsa­lád évente 800—900 vagon mé­zet gyűjt össze. Jó nekik, mert életüket nektár és virágpor fogyasztásával múlatják... Nekünk is jó, mert a méz nélkül szegényebb volna az ét­rendünk. Ám nemcsak a mé­zet köszönhetjük a méheknek, s a megporzás gyümölcseit. A kijáró méhek kilencven száza­lékban nektárt, a többiben vi­rágport gyűjtenek. A tíz szá­zalék néhány százaléka propo­lisz! Mi a propolisz? A rügyek­ről, elsősorban a nyárfarü­gyekről összegyűjtött gyanta­szerű anyag. A propolisz-ké­szítmények jótékony egészség- ügyi hatásáról szinte már min­denki hallott. Az Állattenyész­tési és Takarmányozási Kuta­tóközpont kultúrnövény meg- porzási csoportjában a hetve­nes évtized végétől foglalkoz­nak igen behatóan ezzel az anyaggal. Dr. Szalay László tudomá­nyos főmunkatárs, a biológiai tudományok kandidátusának neve nagyon sok embernél Laci bácsivá egyszerűsödött. Hallgatni is élmény szavait. A természet egy apró titkának kutatásáról oly sok élményt mesélhet. Már annyit dolgozott az erdőkben, hogy ott talán nem is tud pihenni. Munkatár­sai mondják: kikapcsolódás­ként hol fát vág, hol betont tör, mikor mi jön közbe a kutatóközpontban. — Nagy hangsúllyal kell mondanom — tér a lényegre —, hogy a magyar méhészke- dés még mindig mézközpontú és ebben a hagyományait tük­rözi. De már vannak olyan csoportok, amelyek gondot fordítanak a propolisz és a vi­rágpor gyűjtésére is. Egészen a közelmúltig nem volt híres a propolisz. Lekaparták, eldob­ták, leégették. Ütban volt, átka volt a magyar méhészeknek. Mi most az átokból áldást pró­bálunk csinálni. (gyanússá teszi — Értékes és különösen koncentrált anyagokat tartal­maz a propolisz. Mire hasz­nálják a méhek? Fertőtlenítik a kaptárt, valamint építenek, tapasztanak vele. A nyílások nagyságát változtatják a segít­ségével. És mire használjuk mi? A válasz előtt nem árt felhívni a figyelmet arra, hogy az emberiség igen régóta isme­ri a propoliszt. A szó görög eredete is bizonyítja ezt. Vá­ros előtt — ezt jelenti, arra utalva, hogy a méhcsaládok — mint egy-egy városállam — maguk építik fel falaikat, s szabályozzák azokat. — Többefc között gyulladás­gátló, érzéstelenítő, és az ér­falak rugalmasságát őrző hatá­sa van. Ekcéma, gombásodás, afta, herpesz, rovarcsípés, ízü­leti bántalmak gyógyíthatók vele. De mindig felmerül a kérdés: hogyan lehet ilyen sok­féle hatása a propolisznak, ami gyanússá teszi a dolgot! A titok abban rejlik, hogy a pro­polisz nem egyetlen vegyületet tartalmaz, hanem igen sok biológiailag ható összetevőt. Míg a gyógyszerek szűk ható­körűek, a propolisz egy kulcs­karika, a ráfűzött kulcsokkal több ajtót ki lehet nyitni. — Mint minden divatba haj­ló újdonságnál, itt is fennáll a veszélye a túlzásnak, s ez ellen is fel kell venni a küzdelmet. Méz mellett fullánkot is talál­ni. Hátrányos tulajdonságai is vannak a propolisznak, amit az alkalmazásnál figyelembe kell venni, s elkerülhetők. A máhsk hordják Talán említenünk sem keli, hogy kanyargós utat jár be még ma is ez a termék az el­ismerés útján. Nem tartják élelmiszernek. Nem drog, mert nincs rá vizsgálati előírás. Hát akkor mi? Előbb-utóbb csak kiderül. Ne gondoljuk, hogy a propo­lisz mindenütt ugyanolyan, még ha azonos fafajtáról gyűj­tötték is. A környezeti ténye­zők befolyásolják a fizikai, ké­miai összetételét. A leglágyabb például a mecseki zöldes ár­nyalatú propolisz. Az eplényi rózsaszínű, a tiszántúli szal­masárga. Más a hatása is az eltérő területeken képződő anyagnak. A gödöllői dombok fáiról származó propolisz fáj­dalomcsillapító hatásával tű­nik ki. Megállapítható, hogy % célzott gyűjtés során tudomá­nyosan meghatározott terüle­teket kereshetünk fel. A nyárfák hasznosításának újabb ága alakulhat ki tehát. Sok-sok vizsgálatot végeztek és végeznek a gödöllői kutató- központban az egyes nyárfa­fajok propolisztermeléséről. Szalai Zita tudományos segéd­munkatárs már december 10-i előadására készül, melyet eb­ből a témából tart a budapesti Eötvös Loránd Tudományegye­tem növényélettani tanszékén. A méhek azt hordják, ami bent kell, s kinn van. De ezt mesterségesen befolyásolni le­het, azaz elérhető, hogy a mé­hek több propoliszt gyűjtsenek, mint amennyire maguknak szükségük van. A mi egészsé­günkre! Balázs Gusztáv DAC. Tíz tekercs filmet vit­tem magammal, s csupán egyetlen fénykép sikerült iga­zán. Az is egy lányról ké­szült. Hat tekercs pedig bon­tatlan maradt. Ebben a vá­rosban, itt a hatvanadik észa­ki szélességi körön, későn és sokáig virrad, gyorsan alko­nyodig Még ezt tudva is, ti­zenéves fotográfusi tapaszta­lattal, rosszul becsültem meg a fényviszonyokat. A felhőn átszűrődő napsugárnál erő­sebb volt a hely sugározta de­rű. S az én belső fénymérőm ezt mérte. Így születtek az alulexponált filmek, a hasz­nálhatatlan képek. Az egyetlen jó fotográfián is lány szerepel. Véletlen. Valami tudatos mégis lehet benne, hiszen számomra Le­ningrad nőnemű. Nagy Péter alapította ezt a várost, Lenin és a névtelen férfiak tette ré­vén vált a forradalom gyúj­tópontjává, és Leningrád kö­rül kilencszáz napig állt az ellenség. Békétlen történelem. Mégis, mintha a város is erez­né. legnagyobb mai kincsei a hölgyei. Talán dacból is! SZEMÉLYESEN. Gödöllői csoportunk tagjaival az Ok­tóber egyesülés elnevezésű gyógyszergyár dolgozóihoz csatlakozva indultunk a tízki. lométeres felvonulásra. Ale- xandr Krotov és Natasa Ba­nova — őt sikerült csak len­Fényesebb a napsugárnál csevégre kapnom — együtt vonultak, s mint már annyi­szor, most is fényképezőgé­pem segítségével ismerked­tünk meg. Egy, vagy két óráig beszélgettünk? Nem tudom. Utána is csak azon csodálkoz. tam, hogy honnan volt türel­mük igencsak hézagos orosz nyelvtudásom mellett foglal­kozni velem. Elszomorodva ál­lapítottam meg, tíz éven át legfeljebb a nyelvet igyekez­Leningrádi kislány A szerző felvétele tek velem megtanítani, de nem a nyelv használatát. Mégis, sokat megtudtunk egymásról. Azonosságokat, különbözőségeket. Az előbbi volt túlsúlyban. Én elértem, hogy a tömegben sem sze­mélytelenül vonultam. S meg­győződtem arról, amit idegen- vezetőnk, az ungvári Katkó Csilla mondott: milyen önfe­ledten tudnak szórakozni az emberek ezen a végső soron politikai' ünnepen. Amikor a Palota térre igyekvő menet meg-megállt, hamar előke­rült a harmonikaszerű baján, s még a mi embereink is táncra perdültek, akik leg­feljebb lagzis menetben szok­tak hasonlóhoz, olyan embe­rekkel, akiket soha többé nem látnak. KACSATÁNC. Persze nem a felvonulás alkalmával jár­tam csak a Palota téren. Már előző este is elsétáltam oda. Akkor alig jártak ott embe­rek. elmerenghettem tehát a környezeten. Vannak a föl­dön kitüntetett pontok, például a Déli- és az Északi-sark. Ezek számunkra alapvető tudniva­lókat közvetítenek. Meg lehet élni nélkülük? Meg. Vannak a földön olyan pontok — és ezen az óriási gömbön ez a tér is csak pont — melyeken külö­nös események történtek, de már elmúltak. Mégis, az ar­ra érzékenyekben a már nyomtalan történés emléke megdobbantja a szivet. Má­sokra pedig hatástalan. No­vember 7-én este már ezrek szórakoztak a téren. A Sándor- oszlop tövében kacsatánc. Sok mindenre gondolhattak a Té­li Palota rohgmozói 1917-ben, de hogy erre nem, az biztos. Kilenc órakor százezer em­ber. de lehet, hogy kétszer annyi várta a Neva partján, hídján, szigetén a hős váro­soknak kijáró tűzijátékot. A folyami flotta hajóiról kilőtt rakéták robbanását minden alkalommal nagy hurrá kiáltás követte. Ha nem lettek volna csodálatosak a színek, már ez is felejthetetlen élményt nyúj. tott volna. De bizony a színek is ^kápráztattak, s mint aki először lát ilyet, gyorsan fel­jegyeztem a mindenkiben megérlelődött és mégis oly tá­voli gondolatot: ha ézek a ha­jók már más célra nem is kel­lenének, \ mint erre, akkor ta­lán sárgára és pirosra is fest­hetnénk testüket, vagy bár­milyen más színre a szürke helyett. Ráadásul mindenki­nek jobban is tetszene. B. G. isstT 0133-19511 aasdaaai Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents