Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-18 / 271. szám
4 1984. NOVEMBER 18., VASÁRNAP Jubilál a Fáklya Megalakulásának 25. évfordulója alkalmából jubileumi előadást tart november 19-én és 20-án a Budapesti Gyermek Színházban a Fáklya nemzetiségi táncegyüttes. A Magyarországon élő németek, délszlávok, szlovákok és románok központi művészeti együttesének tagjai és magyar fiatalok, munkások, értelmiségiek, tanulók. Művészeti vezetőjük, Kricskovics Antal Erkel- és SZOT-díjas koreográfus irányításával nemcsak a hazai nemzetiségek, hanem a magyar és több más nép dal- és tánchagyományait is ápolja. Művészeti tevékenységének elismeréseként több ízben kapott Kiváló együttes címet, számos alkalommal részesült első és nagydíjban, nívódíjban. Két ízben Szocialista kultúráért miniszteri kitüntetést kapott. Az együttes sikerrel szerepelt Európa sok államában, s afrikai és tengerentúli országokban. Jubileumi műsorán szerepel többek között a sokác lakodalmas, német döngölős polka, jelsőgaramvölgyi szlovák, valamint a joc nevű román tánc. A kultúra egészét szolgálják Kisközösségek művelődése A különböző társadalmi szervek és mozgalmak — elsősorban a Hazafias Népfront — keretében az utóbbi években országszerte olyan kisközösségek alakultak, amelyeknek a tagjai a közös érdek, a közös érdeklődés, az élet minőségének javítása iránti szándék jegyében találtak egymásra. Életünk egyre jobban privatizálódik, az emberek egyre inkább magukra maradnak, behúzódnak a saját csigaházukba; a sok munka után már se idejük, se erejük arra, hogy ápolják a barátságot, hát még, hogy közösen gondolkodjanak, cselekedjenek. mért ne, de főleg az egész lakosság életmódját fejlesztőalakító, a művelődés, a kultúra egészét szolgáló létesítménysor. Már kevés az. hogy minden utca szilárd burkolatú. Hogy ennél többre törekedjünk, azt a Hazafias Népfront legutóbbi kongresszusa és az Olvasó Népért Mozgalom tavalyi gárdonyi konferenciája fogalmazta meg. Múltjuk békésen megfér egymással Felelevenítik a szokásokat is Az igényekhez mérten Igaz, régóta vannak már például ifjúsági klubok, ám azok is túljutottak virágkorukon. a hetvenes évekbeli nagy mozgás lecsendesedett; a KISZ Központi Bizottsága az idén fölül is vizsgálta helyzetüket, más célokat akar kitűzni eléjük. igyekszik megújítani őket. Ugyanúgy kisközösséget szeretne teremteni, mint a Hazafias Népfront. A nagyobb közösség. a nemzet ugyanis csak a kisközösségek révén működhet A Hazafias Népfront azt javasolta a falvaknak, a városoknak. hogy kíséreljék meg az egész község, az egész kerület vagy egy-egy lakótelep igényeit kipuhatolni, fölmérni, s a könyvtárban vagy a művelődési házban közösségi házat teremteni. Akár kuglipálya, biliárdasztal is lehet benne. A grafikus Szőnyi Kulcs az életműhöz Festőiek lettek rézkarcai Hófödte hegyek ölén A rajzot minden képzőművészeti alkotás alapjának kell tekinteni. Függetlenül az alkalmazott technikától, minden műben jelen van. Egyetlen stilus sem nélkülözhette. Szőnyi István vallotta ezt A képzőművészet iskolája című könyvében. S hogy ő maga is mennyire komolyan vette az alapelvet, azt festményeinek felületes szemlélője nem is gondolná. Mint ahogy választott témái, stílusa, az idill, a béke, a derű festőjének címét ragasztották rá, holott a felhőtlen szépség mögött is egy sokkal komo- rabb valóság, egy vívódó alkotó rejtőzik. A finom utalások megfejtéséhez éppen Szőnyi rajzai, grafikái és rézkarcai adhatják kezünkbe az ígyiik lehetséges kulcsot. Ehhez nyújt segítséget a ze- begényi Szőnyi István Emlékmúzeum kis kötete — A grafikus Szőnyi —, amelyben a festő mintegy félszáz rajzát, rézkarcát adják közre. Köpöczi Rózsa tanulmánya hasznos kalauz e művek világában. Azt az utat járja végig az olvasóval, ahogy a nagyméretű festményekhez készült vázlatokból, tanulmányokból egy önálló grafikusi stílus kialakul. Egy-egy téma különböző formában, néhány vonallal történő papírra vetése sokat elárul arról, miként lényegíti át a művész környezetének hétköznapi tárgyait. A vázlatok, a rajzok mellett Szőnyi — festészetével egyenrangú jelentőségű — rézkarcanyagot is alkotott. Grafikai munkásságát befolyásolta a tény, hogy a műfaj fogásait saját maga kísérletezte ki, önmaga útját járta s'ílusa kialakításakor. Nem értett egyet a részletező, szó az, precíz vonalvezetéssel, azt tartotta: a rajzosságnak belülről, a forma szerkezetéből kell fakadnia, Rézkarcai így lettek festőiek. A bevezető tanulmány megállapításait pontról pontra jól illusztrálják a kötetbe válogatott rajzok, rézkarcok. Megtaláljuk a művész legfontosabb életrajzi adatait is és néhányat a róla szóló művek közül. A kötet a váci nyomda gondos munkáját dicséri. M. N. P. Érezze sajátjának A könyvtáraknak egyre kevesebb az olvasója, a művelődési házakat egyre kevesebben látogatják: mind a kettő mindenkié, igazából tehát senki sem érzi magáénak. Az az elképzelés is fölvetődött, hogy esetleg még művelődési egyesületek létrehozatalával is meg lehetne próbálkozni. Tagdíjat szednének, s az olvasókör. a közösségi ház magamaga fönntartásához pénzzel is hozzájárulna. Ez a gondolat akár életképes, akár nem. az mindenképpen rokonszenves benne, hogy el kellene érni: az emberek magukénak tekintsék a művelődés, a közösségi élet színhelyeiül szolgáló létesítményeket: a művelődési otthont, a könyvtárat, a sportpályát, a játszóteret... S a kisközösségek életének mi lenne az értelme? Mi lenne a oál? A Hazafias Népfront kisközösségi munkacsoportjának a tervéből idézünk: „A szervezett közösség és az azt alkotó egyének társadalmi és személyes boldogulásának segítésére. a szocialista életmód alakítására, a tartalmas.' harmonikus, egymás becsülésére épülő együttélés alapjainak erősítésére, az emberi környezet védelmére, kulturált fejlesztésére, a természet és a társadalom törványeinek-tör- vényszerűségéinek, vagyis a tudomány eredményeinek megismertetésére és az ember szolgálatába állítására, a szépség felismerésére és megbecsülésére. a nemes emberi tulaidon ságok. mint a segitőkészség. az igazságosság, a türelem, a nól- daadó cselekvőkészség értékként való elismertetésére...” törekednének. Ne alkalomra! Néhány község népfrontbi- zottsága az idén nyáron már össze is gyűlt, elhatározta, hogy eífiéle művelődő kisközösség magvát létrehozza. Ezt a kezdeményezést a közelgő negyvenedik évforduló teremtette, de azzal, hogy semmiképpen sem kötődhet egyetlen jubileumhoz. csaf< akkor van értelme, ha anélkül is élni fog. Gy. L. Munkára kész a szövőszék Alberti és Irsa. Az idősek között még él a legenda a két íalu viszályáról. Igaz, azt már senki sem tudja igazán: mi is váltotta ki a haragot. Mindenesetre tény, hogy bátor legény volt, aki át merte lépni a szigorú határokat. Ma már csak a leírások tanúsítják: Albert- irsa valamikor két község volt. Most békésen megfér egymással a múlt a fa^iházoan. Fduház Az idestova hat évszázados település sorsa hasonló az alföldi községekéhez. Az első írásos emlékeket 1358-ban találjuk Albertiről, majd tizenegy esztendővel később Irsá- ról. A törökdúlás után az elnéptelenedett területre szlovákokat telepítettek. 1711-ben. Alig néhány évtizede a régi házak helyére itt is újakat emeltek. Az utolsó pillanatban sikerült mégis megmenteni egy-két jellegzetes múlt századbéli épületet. Szerencsére akadtak a népi emlékek mentőinek szószólói Albertirsán. Nem véletlen, hogy a Szabadság Termelőszövetkezet közgyűlésén született meg az elhatározás: megvásárolják a község lakóinak a lebontásra ítélt szép parasztházat. Az őszi hidegben szoporáz- zuk lépteinket, míg a kacska- ringós, poros úton végighaladunk. Nem nehéz kitalálni a takaros portálról, melyik a faluház. Fehérre meszelt falak, barna daszkakerítés és az erre járót hívogató szerény felirat messziről feltűnik. Fordul a kiskapuban a zár, és máris Polónyi Pál hatholdas gazda valamikori udvarában vagyunk. — Mintha csak hazajöttem volna — mutat körbe Kovács Valóságos köcsögbemutató Rádiófigyelő A MAGYAR NÉPDAL HETE. A Magyar Rádió régi énekes szokásformák rögzítését tervezi, hiszen ezek egyike- másika nemcsak nagyszerű művelődéstörténeti emlék, hanem ma is például szolgálhat új szokás formáink megszervezéséhez. kialakításához. A rádió népzenei rovata nem titkolt céllal rendezte meg a magyar népdal hetét. Ha végiglapozzuk a műsorfüzetet, mindennapra találhatunk egy-két érdekességet. A szerkesztők megtalálták o. megfelelő arányt: hol néhány perces összeállítások, máskor meg hosszabb adások szólották népzenei értékeinkről. Felcsendültek az énekek és mellettük megszóltltak a nótázók is. ök vallottak arról; a dalnak, a táncnak mennyire fontos szerepe volt a faluközösségekben A beszélgetések sorában különösen figyelemre méltó volt a széki Tasnádi Sára vallomása Fehér galamb szállt a házra ; Édesanyám Isten áldia. / Köszönöm, hogy felneveltél — énekelte a meny- asszonybúcsúztatót a székely asszony. Azután elmesélte a szokásokat is. (Csupán azt sajnálhatjuk, hogy a meglehetősen kései időpontban kezdődő műsorra bizonyára kevesen figyeltek oda.) SZÉK TÁNCOS KÖZSÉG. A viselet, az ének, a tánc némiképp eltér a mezőségitől. Éppen ezért volt érdekes, hogy egy ott élő elbeszéléséből ismerkedhettünk meg régmúlt és mai szokásaikkal. Tasnádi Sára tizenöt esztendős korától jár a fonóba, a táncházba, nagyszüleitől tanulta a szokásokat, az énekeket, a lépéseket. A három széki utcában, három fonó is volt. Pénteken és vasárnap jártak oda Hét közben énekszóra, ünnepnapon hangszeres zenére járták. Egy pár tánc közel egy óráig tartott. A táncrend lassúval kezdődött, csárdással folytatódott és négyessel zárult. Műfaji-formai-zenei anyaga Széken a legszínesebb Motívumkincse egyszerű, de igen gazdag. Hihetnénk, hogy a rádiós műfaj hátránya; nem láthattuk a szép táncokat. Egyúttal előnye a hang főszereplése. Mert Tasnádi Sara láttatta a székely ember hétköznanjait és ünnepeit. A szokások — amelyeknek java még ma is él — beilleszthetők mai világunkba, amely ezek által lehet emberibb. Szólnunk kell a beszélgető- partner Végvári Rezső szerepéről is Ügy fűzte a szót, hogy a kérdező személye háttérben tudott maradni, ugyanakkor előbbre vitte a párbeszédet. KALENDÁRIUM. Három társközség — Bakony szentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek — múltba tekintő és mát idéző kiadványáról szólott a Válasz melléklete. A szerkesztő, Vasvári Júlia és a riporter, Pór Vilmos a Bakonyi kalendárium nyomán indult el a három faluba Népművelőket, pedagógusokat, lelkészeket, tanácselnököket — a kalendárium szerzőit és riportalanyait — keresték meg. Az utca embere pedig a hiánypótló kötet mindennapi hasznosságáról beszélt a riportműsorban. Közhasznú ismerettől — például buszmenetrend — érdekes történetekig sok mindenről olvashatnak a bakonyi községekben. A rádiósok a jól szerkesztett műsorral mintegy a követendő példát mutatták fel. Er. K. Búbos kemence a sarokban Károlyné, a Szabadság Termelőszövetkezet tagja, a ház gondozója. — Gyermekkoromban hasonló épületben laktam. Itt mindennek értelme, jelentősége van. Régen sohasem építkeztek cél nélkül. A mindennapokhoz igazították a berendezést. A legjobb az volt, hogy együtt élt a család. A nagyszülők a ház körül motoszkáltak, ránéztek a gyerekekre, a többiek kinn dolgoztak a határban. Este aztán sokan ültük körbe az asztalt, mindig akadt mesélnivaló. Az udvaron maradva bekukkantottunk a gazdasági épületekbe. Szekerek a kocsiszínben. A kis istállóban — ahol valaha legalább egy tehén és két ökör kérődzőit — most kiállítást láthatunk a kenderfeldolgozás eszközeiből. A Gerle patakban tisztították a kendert, majd otthon finomították. A folyosó végében levő szövőszéket még ma Is megindíthatnák, ha megjavítanák a vetélőt. Komatál — Lépjünk beljebb, a pitvarba — hívogat szíves szóval házigazdánk. — Ilyen boltozatos, szabadkéményes tűzhelyet is kevés helyen találni manapság! Itt élte napjait, a gazdasszony. A mindig éhes gyerekek lesték mozdulatait: mikor készül el az ebéd. A tűzhelyen a fazekak sok mindenről mesélnek. A legrégebbi edényben úgy főztek, hogy a kemencéből kihúzták a parazsat, s körberakták vele a fazekat. Mire kihűlt a parázs, az étel is megpuhult. A lakodalmas bogrács a múlt század közepéről való. Soikan emlékeznek, hogyan készült benne a lakodalmi finomság! A századforduló táján kezdték nálunk használni a cserépfazekakat és a háromlábú lábost. A húszas években a kemence mellé beépített tűzhely került. Kuglófsütők — itt guglóf- sütőnek nevezik —, mángorló, sodrófa, háziszőttes kenyérkendők sorakoznak egymás mellett. S ha már megtudtuk, mivel, miben főztek, nem maradhatott el a kérdés: jeles alkalmakkor mivel kedveskedtek egymásnak a faluban? — A jó szokásokat nehéz elfeledni — sorolja máris Kovács Károlyné. — Iierőkés tálat vittünk a házhoz, ha kisbaba született. (A herőke a csörögefánk.) A komatálat Udvarrészlct — kúttá! Hancsovszki János felvételei gőzölgő tyúkhúslevesből, he- rőkéből és egy üveg óborból állítottuk össze. A szombaton sült forró kenyeret a frissen rakott ruhára helyezték. Így sohasem mentek ki a ráncok a szoknyából. A lakószobában búbos kemence ontotta valamikor a meleget. A szegletben asztal, sarokpaddal, hogy sokan elférjenek körülötte. Szemben az ágy a feltornyozott párnákkal. A másikban nincs beágyazva, hogy az elfáradt idős ember napközben ledőlhessen, vagy itt henteregjenek a legkisebbek. Minden arra vall: valóban módszeres volt az élet. Az utcafronton találjuk a tisztaszobát. Díszes párnák, tulipántos láda, fiókos sublót jelezte a vendégeknek a gazda gondosságát. Ahogyan kihúzzuk a sublót legfelső fiókját, legfelül találjuk a sta- firungot; a szőtt túrósruhát, az ingvállat, a pöndölyt, a kétszáz esztendős vállkendőt, a vőlegényinget, a bőgatyát. Vendégváróban Vége-hossza nincs a szónak. Hallgatjuk a régvolt történeteket. A tárgyak gyűjtése mellett felelevenítik az egykori mulatságokat is Albertirsán. A Dolina étteremben nagy sikere volt a fonóbálnak, jövőre juniálist rendeznek. Miközben a tervekről beszélgetünk, lekerülnek az udvari tartóról a köcsögök; visz- sza a házba, újabb vendégeket várva. Erdősl Katalin
