Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-18 / 271. szám
1984. NOVEMBER 18., VASÁRNAP «r vr « W.6 io 5 Lecsupaszított polcok hét végén A kenyérbolt vállalta magára A friss kenyér mellett tejtermék, konzerv, édesség, üdítő ital is bőségesen található a vörösvári Uenyérbolt polcain. A Puskás brigád felhívása „Nem is túl nagy feladat" Kézbesítők járják a területet Szorító vízgondok Még a lojtkocsi seen fut el eda Ha a megyében sorrendbe szednénk azokat a településeket, amelyek kritikus vízhelyzetben vannak, Piliscsaba bizonyosan előkelő helyet foglalna el ezen a listán. A nagyközség területének negyven százalékán egyáltalán nincs víz, olyannyira, hogy ezekre a helyekre még lajtkocsival sem tudnak eljutni. Piliscsabán nemcsak az a gond, hogy rendkívül kevés a kutakban a víz, hanem az is, hogy ami van, az rossz, erősen fertőzött, szennyezett. Évek óta palackos ivóvízzel látják el a csecsemőket, de a helyzet súlyosságára elég megemlíteni azt, hogy a legtöbb gyermekintézmény — bölcsődék, óvodák lajtból kapják a vizet. A helyi egyházi kezelési egészségügyi gyermekotthonnak — ahol közel hetven halmozottan sérült gyermeket ápolnak —, a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat tartálykocsija szállítja az ivóvizet. A családiház-tulajdonosok apadó kútjaikat a legtöbb esetben már nem tudják tovább mélyíteni. Az építési költségeket, mintegy harmincezer forinttal emeli meg a kútfúrás és a szükséges berendezések ára, de gyakran megtörténik, hogy ennek ellenére nem jut fel a víz a fürdőszobába, konyhába. A település magasabban fekvő részén elkészült két darab egyenként kétszázötven köbméteres tározómedence, de ezek üzembe helyezését egyelőre műszaki hibák akadályozzák. Valamit javít a helyzeten, hogy a leginkább ellátatlan utcák, hamarosan vizet kapnak. Elkészült csaknem két kilométernyi vezetékhálózat és többek között még ebben az évben vízhez jut a gyermek- otthon. A közkifolyós rendszert a nagyközség felszabadulásának negyvenedik évfordulójának tiszteletére, december 21-én szeretnék áítadni. Megnyugtató megoldást azonban csak az ivóvíztársulat megalakítása hozna. MegtsIáEják számításukat — Értesítsetek, ha ismét ilyen munka érkezik — búcsúzik Surmann Kálmánná a szociális foglalkoztató dolgozóitól. Szatyrából már kipakolta a gondosan csomagolt karácsonyi üdvözlőkártyákat, határidőre elkészült az aprólékos munkával. — Tudjátok, fáj a lábam, álló munkát nem vállalhatok. De ezekkel szívesen elbíbelődök, s mindig jól jön az a néhány száz forint. Rajta kívül még 125 dabasi vállal bedolgozást. Többnyire idős, beteges emberek. Nem könnyű számukra egyszerű manuális tevékenységet találni. Legtöbben egykori hivatásukhoz, gyakorlati tapasztalataikhoz közel álló feladatokra vállalkoznak szívesen. — Éppen ezért igyekszünk a tevékenységformák széles skáláját biztosítani dolgozóinknak — mondja Ácsai Sándor, a szociális foglalkoztató vezetője. — Eddig öt céggel sikerült szoros kapcsolatot kialakítanunk. A Képző- művészeti Alap Kiadó Vállalat egyszerű papírmunkáit igen kedvelik az asszonyok. A karácsonyi üdvözlőkártyákat többnyire otthon csomagolják. A ' falinaptár-tasakok ragasztása már nehezebb feladat, álló munka. Ezt jobb fizikai állapotban lévő nyugdíjasaink itt, a központi műhelyben végzik. Jelenleg öt asszony keze f Pilisvörösvár, délután fél ^ öt van. A Budapest felöl ^ érkező vonatról sokan ^ szállnak le, többségük — különösen a nők — teli l szatyrokkal. — Honnan hozza a tejet meg a kenyeret? — kérdezek rá egy fiatalasszonyra, csomagjára pillantva. — A Batthyány téri csarnok közelében dolgozom Pesten, onnan szerzem be mindennap a vacsorának valót. Bizonytalan, hogy nyitva találom-e még a lakásunk közelében _a boltot, ezért inkább a fővárosban vásárolok. Rendszerint a zöldséget is onnan hozom, mert igaz, hogy most már Vörösváron is egymást érik a maszek zöldségesboltok, mégis magasak az árak. — A település belső részén viszonylag jó az élelmiszerkínálat. A tanács melletti üzletet tavaly korszerűsítették — mondja Tasnádi Tamásné kereskedelmi eladó. — A bányatelepi körzetben két kisebb üzlet működik, és nagy örömmel fogadtuk nemrégiben azt a magánkereskedőt, aki élelmiszerboltot nyitott ott. Különösen hátrányos helyzetben van az élelmiszerellátásban Pilisvörösvár újabb lakónegyede, a Szabadság liget. Ezen a területen alig van üzlet. ezért h kötelezőnél jóval többet vállal magára a Nyugat-Pest megyei Sütőipari Vállalat kenyérboltja. Ez az üzlet — amely a sütőüzem épületében működik —, mindig tele van vásárlókkal, különösen nyáron, hiszen a hétvégi telkek tulajdonosai is itt szerzik be az árut, mindazt, amit a vasárnapi asztalra szánnak. Sokan, csak kenyérért ugranak be, hiszen a vörösvári veknik híresek, de ha már ott vannak, megveszik a tejet is, s a végén, megtelnek a szatyrok. — Ha csak az üzlet hét dolgozóján múlna — mondja Scheller Mátyásné, a kenyérbolt vezetője —, nagyobb áruskálát találnának a vevők. Csakhogy kis alapterületű az üzlet, így nem tarthatunk földes árut, felvágottakat. Ennek ellenére szeretnek itt vásárolni a környékbeliek, és az alatt készülnek a naptártasa- kok. A pontosan begyakorlott, már-már automatikussá vált mozdulatokat még a beszélgetés idejére sem hagyják félbe. — Melyik munkát kedveli legjobban? — kérdezem Gattyány Júliát, a legszorgosabb munkatársak egyikét. — Azt, amelyikkel a legjobban lehet keresni. Persze, nem nagy a különbség köztük, de ha az ember képes rá, mégis inkább olyat vállal, ami jobban fizet. Később már az is számít, melyik tevékenységi kört ismerte, tanulta meg az ember. Eleinte azt hittük, nem megy ez a naptárragasztás. Eltartott jó néhány napig, amíg rájöttünk a leggyorsabb, legegyszerűbb módjára, s már megérte a bíbelődés. Most napi kétszázat tudunk megcsinálni, persze, hogy nem szívesen vállalnánk ismét egy új feladatot, ahol megint napokat venne igénybe a betanulás. Tartják a határidőt — Van, aki a Május 1. Műanyagfeldolgozó Szövetkezettől kapott infúziós szerelvényekre esküszik, mások a PEVDl dabasi üzemének megrendeléseihez, a varráshoz ragaszkodnak. Sokan a Diaplaszt diakercteit és tároló dobozait rakják össze, csomagolják szívesen. Szóval, majd mindenki megtalálta a neki való munüdülők, mert konzervekkel igyekszünk helyettesíteni ezeket a termékeket. Nyáron még Pilisszántóról is sokan átrándulnak a kenyérboltba, így egy-egy szombati zárás idején — háromig tartanak nyitva —, úgy néznek ki a polcok, mintha nagy- takarításra készültek volna. — Megvan az ABC-áruház helye — mutat az üzletvezető a bolt előtti hatalmas üres térségre. — Amikor évekkel ezelőtt meghallottuk, hogy már a tervek is elkészültek, bizony megijedtünk. Mondtam, hogy akkor mi le is húzhatjuk a rolót. A tanácsnak azonban még sokáig nem lesz pénze egy ekkora üzlet építésére. Így vállalatunk vezetői úgy döntöttek, hogy a mi helyiségünk szomszédságában - egy tágasabb boltot építenek. Megnézzük az építkezést. A belső munkálatok már befejezéshez közelednek. Az új üzlet valóban nagyobb, mint a jelenlegi, de valóban jó megoldásnak az látszana, ha a mostani helyiséget az újhoz kapcsolnák. — Sajnos, erre nem volt lehetőség, mert a sütőüzem is szűk és szükség van a mi helyiségeinkre. Néhány héten belül megnyílik az új kenyérbolt, amely az eddiginél nagyobb választékot nyújt a Szabadság ligetieknek, az üdülőknek és az kaformát. Sőt, nem is tudunk minden igényt kielégíteni. — Jelenlegi 125-ös létszámuk már meghaladja a januárban száz személyre tervezett foglalkoztatást. Mi az akadálya, hogy még több rászorulónak tudjanak kényelmes, könnyű munkát biztosítani? — A szociális foglalkoztató adminisztrációját jelenleg öten látjuk el, s egyetlen gépkocsink van. Ez a jármű hivatott minden anyagot négyszer megmozgatni. A megbízótól ide a központba, majd elosztva házhoz szállítani, a munka végeztével összegyűjteni, s a megrendelőnek leszállítani ezt a sokféle, apró terméket nem egyszerű feladat. Ráadásul számítanunk kell hirtelen átcsoportosításra, váratlan fejleményekre is. Ha például egyik bedolgozónk megbetegszik, s nem tudja a munkáját befejezni, azonnal máshoz kell azt a mennyiséget átszállítani, hiszen a foglalkoztató felelős a szállítási határidők tartásáért. Ilyesmi pedif gyakran előfordul, hiszen többnyire idős, beteges emberekkel dolgozunk, a kismamák esetében pedig a baba okozza a kimaradásokat. Ennek következtében a kocsi túlterhelt, nem tudjuk több anyag házhoz szállítását vállalni. — Januárban azonban beállítunk egy új — leselejtezett —, gépkocsit. Akkor, reméljük, a jelenlegi nyolcvanszázalékos helyett százszázalékos lehet majd a helyi foglalkoztatottság. Sőt, még a szomszéd községnek, Tatár- szentgyögynek is tudunk majd átránduló pilisszántóiaknak is. Viszont bizonyosan jó befektetés lett volna a pilisvö- rösvári tanácsnak is, ha pénzzel hozzájárul sütőipari vállalat beruházásához. Hiszen Szabadság liget ellátási gondjainak megoldásával, kamatozott volna.,. Százmilliós készlet — Tulajdonképpen ez volt a döntő szempont, amikor úgy döntöttünk, hogy ezen a helyen épül fel az áruház — mondja Árvay György, a létesítmény igazgatója. — Itt régebben egy MÉH-telep működött. ezt azonban felszámolták, s a területet árusították. Mi gyorsan kaptunk az alkalmon, hiszen Budaörsön több raktárunk is van. az egyik közvetlenül a szomszédságunkban, s így a szállítási költségek megmunikát biztosítani Ott, előreláthatólag 15—20 embernek, egy központi műhelybe fogják majd a munkadarabokat szállítani. — Kik a legmegbízhatóbb dolgozóik? A kereset mellé — Leszámítva az egészség- ügyi, szociális helyzetből adódó kieséseket, általában az idősebbeket tartjuk megbízhatóbbaknak. Lelkiismeretesebben, pontosabban dolgoznak, rendben betartják a határidőket is. A kismamák kötelességérzete, felelősségtudata elsősorban a kisgyermekre irányul, nem viselik annyira a szívükön a foglalkoztató gondjait. A nyugdíjasok, leszázalékoltak közül azonban sokan nemcsak kiegészítő jövedelemhez jutottak a szociális foglalkoztatón keresztül, hanem társasághoz, kapcsolatokhoz is. Nem egy helyen tapasztaltuk már, hogy a szomszéd utcákból összejárnak né- gyen-öten dolgozni egy házba, s a papírhajtogatás vagy diakeret összeállítása közben beszélgetnek, szórakoztatják egymást a nénikék. Nekik a társaság, s saját aktivitásuk, hasznosságuk tudata talán többet ér, mint az a kereset, amellyel honorálni tudjuk munkájukat. A dabasi szociális foglalkoztató az első évben eléri a kétmillió forintos árbevételt. S amint vezetője elmondta, jövőre már bővül, terjeszkedik is. Reméljük, a ' sikeres kezdet után további eredményes esztendők következnek. Hiszen szolgáltatásaikra, a könnyű, egyszerű munka házhoz szállítására bizonyára más környékbeli falvakban is lenhe még igény. Mr. A. Nem az öndicséret mondatja velünk, hanem mert tgaz4n jóleső dolog tudomásul venni: Vecsésen a napilapok közül a Pest megyei Hírlap kerül a legnagyobb példányszámban az olvasókhoz. A vecsési postahivatal évről évre részt vesz abban a kampánymunkában, amely új előfizetőket szerez Lapunknak, s teszi ezt olyan sikerrel, hogy tavaly is elsők lettek a megyei postahivatalok közötti versenyben. Mindezt Madari Gergelyné mondja el, aki hosszú évekig volt a Puskás Tivadar szocialista brigád vezetője. A stafétabotot a tavalyi átszervezéskor átadta ugyan Voithné Gábor Anikónak, ám úgy látszik, mégis ő maradt a „gyakorlott nyilatkozó”. Amikor ugyanis a brigádnál lezajlott változásokról s kongresszusi felajánlásukról kérdezősködöm, neki adják át a szót. — A múlt év júniusáig több brigád dolgozott postahivatalunkban. de tudtuk: szerencsésebb lenne egy úgynevezett spórolásával viszonylag nagy összeget takaríthatunk meg. Az impozáns, zöldre festett épületen hatalmas, fehér betűk hirdetik, mi mindent lehet ebben . az üzletben megvásárolni. — Profilunk meglehetősen sokoldalú — folytatja az igazgató. és már sorolja is: — Meg lehet nálunk vásárolni szinte minden, a háztartásban használatos energetikai cikket, vagy azok alkatrészeit, így például különböző villanyszerelési cikkeket, híradástechnikai berendezéseket, víz- és gázszereléshez használható, egyéb eszközöket. S mert Budaörsön vagyunk, ez adta az ötletet, hogy tavasztól a kiskertekben alkalmazott szerszámokat, motoros kapákat és más dolgokat is kínáljunk vevőinknek. Reméljük, hogy jói mérjük fel az igényeket, s nagy lesz a kereslet. Az áruház másfél esztendő alatt készült el. A tervezést és a kivitelezést is egy-egy ipari szövetkezet vállalta. A végeredmény: amolyan átlagos magyar építőipari teljesítmény. Kívülről minden nagyon szép, ám már most jelentkeznek azok a hibák, amelyek nagyobb gondossággal elkerülhetők lettek volna. Ott- jártunkkor éppen egy eltörött csővezetéket javítottak, s láttunk még be nem fejezett helyiségeket is. Pedig a Ramo- villnak nem kis pénzébe került a létesítmény: az építés több mint 70 millió forintot tett ki. — Árukészletünk is viszonylag nagy, értéke meghaladja a 100 millió forintot — kalauzol az igazgató az eladótérben. — Már az első napon nagy volt a forgalom, csaknem 5 millió forintért vásároltak nálunk. Láthatja, most hétköznap délelőtt ugyancsak sokan vannak. Ám ebben bizonyára nagy szerepe van annak, hogy jelenleg több, országosan hiánycikknek számító termék nálunk még kapható. A gázkazánokból, cinkogejzerekből, színes tévékből és a bojlerekből azonban már fogytán a készletünk. Reméljük, hogy ennek ellenére a fővárosiak és a környékbeliek hamarosan megismerik áruházunkat, s állandó vásárlóink lesznek. Mert kiszámítottuk, hogy nem vagyunk messzebb Budapest központjától, mint bármelyik külső kerület. Aki útnak indul. jó. ha személygépkocsival vág neki. Közvetlenül a bejáratnál tágas parkoló áll a vevők rendelkekomplexbrigádot létrehozni, elsősorban azért, hogy a hivatali munkával kapcsolatos vállalásainkban is egymás keze alá tudjunk dolgozni. Hogy csak egy példát mondjak: a kézbesítők járják a területet, ők vannak igazán otthon a szervezésben. tehát amikor a takarékgyűjtés fokozásáról volt szó, ők „agitáltak”, küldték hozzánk a lakókat, mi pedig bonyolítottuk az ezzel járó feladatokat. A komplexbrigádnak 38 tagja van. Nagynak tűnik ekkora létszám, a vecsási postán azonban — mint mondják — ennek csak hasznát látják. Tizenhét kézbesítő segít mostanában abban is. hogy kongresszusi felajánlásként vállalt újabb feladatukat is sikerrel teljesítsék. A brigád lapunk aktívabb terjesztésére hívta fel a megye postahivatalainak kollektíváit. A vecsésiek az 1 ezer 291-es példányszámot 1 ezer 310-re kívánják növelni. $ mint Madari Gergelyné mondta: nem is lesz ez túl nagy feladat. zésére. Az autóbuszok azonban kicsit távol állnak meg. s az eligazító táblák js hiányoznak még. Áthidaló megoldásként azt tervezték, hogy az autópályáról építenek egy leágazást, de ehhez a minisztérium nem járult hozzá. Hiányzó táblák — Ha sikerül megállapodj az illetékesekkel, akkor a sztrádán, jól látható helyen, kiteszünk egy táblát — mondja Árvay György. — Emellett törjük még a fejünket, hogyan csalogathatnánk ide még több vásárlót. Tervezzük, hogy a későbbiekben — az igényektől függően — a különleges berendezések vásárlásánál, mint például a padlófűtés vagy a napelemes vízmelegítő, mellékeljük a beszerelést vállalók névjegyzékét. Szó van arról is. hogy esetleg a hét egy meghatározott napján különböző szakemberek várják majd a vevők kérdéseit. Ha ezek a« ötletek megvalósulnak, bizonyára még többen jönnek majd a budaörsi áruházba vásárolni. Korodi Ildikót sem a táblák igazították útba. egy ismerőse, aki néhány napja már járt itt. kihozta őt kocsival. — A televízióban reklámozzák a vízvezetékként haszná!-, ható műanyag nyomócsöveket. Azt kerestem, de egyelőre néni kapható. Egyébként véleményem szerint bőséges az árukészlet. s ha lépést tudnak tartani az igényekkel, sok vevőjük lesz majd. Helyben kapható Nagy Gabriella csak kíváncsiskodni jött. — Budapesten lakom, s az egyik kollégám mondta, hogy nyílt itt egy áruház. Gondoltam. megnézem. Egyelőre nincs határozott vásárlási szándékom. de láttam néhány hiánycikknek számító árut, szólók az ismerőseimnek, barátaimnak, hogy most jöjjenek Budaörsre, ha éppen ezekre van szükségük. Kovács János helybeli, ő megtalálta, amit keresett. — Épül a családi házam, vízvezetékhez szükséges alkatrészeket vettem — mondja. — Mi, községbeliek, jól jártunk az új áruházzal, hiszen ezután nem kell majd a fővárosba utaznunk mindenért. A budaörsiek haszna azonban valamivel több ennél, hiszen a dolgozók nagy többsége is a faluban lakik. Számukra sem mindegy, hogy a lövőben nem bejáróként, hanem helyben dolgozóként kell elindulniuk reggelente a munkahelyükre. F. Z. Egy év ufón Tcsfárszenfgyörgyön Lenne több jelentkező Is Nincs még egy éve, hogy Dabason megnyílt a szociális foglalkoztató. S bár már az előzetes felmérések is igazolták létjogosultságát, sikere minden várakozást felülmúlt a jövedelemkiegészítésre szoruló nyugdíjasok, leszázalékoltak és gyes-es kismamák köbében. Nap mint nap élénk a forgalom az öregek egykori napközi otthona előtt. M. K. Ramovili áruház nyílt Budaörsön Tágas raktár a szomszédságban Üj áruházat nyitott a közelmúltban a Ramovili Budaörsön. Az M7es autópályán és a községen át viszonylag könnyen megközelíthető létesítmény több szempontból is egyedülálló: ez a vállalat eddigi legnagyobb egysége, s különlegességei között említhetjük azt Is, hogy szomszédságában van a Ramovili egyik nagy raktára, így a polcok feltöltése gyorsan megoldható.