Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-15 / 268. szám
Losesczi Fái Dzsakartában Magyar—indonéz tárgyalások D szvacsora a bankett-teredben ® Egyez menyeket írtak alá £ A várakozásnak megr- £ felelő jó légkörben kezdö- ^ dött az Elnöki Tanács clnö- ^ kének indonéziai látogatássá. A keddi fogadtatás, S amelyen az áilamfő mellett |az alelnök i3 jelen volt, az í első megbeszélésen- kiala- S kult szívélyes légkör, a saj- S tóban a Losonczi Pál lá- S togatásának biztosított ínagy terjedelem egyaránt iparra utal, hogy indonéz részről is nagy fontosságot tulajdonítanak a tárgyalá- £ soknak, é í Ezt részben az magya- ^ rázza, hogy Losonczi Pál y személyében először látogat ^ el magyar államfő Indoné- ^ ziába. Emellett, mint az ^ egyik angol nyelvű főváro- I si újság, a Jakarta Post rá- ^ mutat, Indonézia most általi Iában is intenzívebb kap- | csőlátókat kíván kiépíteni a í szocialista országokkal. Szerdán reggel az Elnöki Tanács elnökének programja az Indonézia függetlenségét kivívó küzdelem mártírjai előtti tisztelgéssel kezdődött, Losonczi Pál megkoszorúzta a kalibatai hősi temetőben levő emlékművet. A szertartásra Kardono légimarsall, Suharto elnök katonai titkára kísérte el a magyar államfőt. A kegyeletes aktuson részt vett Borbándi János miniszterelnök-helyettes és a hivatalos kiséret többi tagja is. Ezután került sor a Merde- ka-palotában Suharto elnök és Losonczi Pál négyszemközti megbeszélésére. Az Elnöki Tanács elnökének az indonéz államfővel folytatott megbeszélése két és fél órát tartott. A szívélyes légkörű találkozó során tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, időszerű feladatairól. Véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet több fontos kérdéséről, valamint a kétoldalú kapcsolatok bővítésének lehetőségeiről. Kölcsönösen kifejezték készségüket a kapcsolatok fejlesztésére. Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes a külügyminisztériumban — Indonéziában ehhez a tárcához tartozik a külkereskedelem elvi irányítása is — megállapodást POLITIKA! PÁRBESZÉD A pártalapszervezetek életében jelentős dátum november tizenötödik napja, a mai. Amikor Pest megyében is megkezdődnek á beszámoló taggyűlések. S hogy többről van szó. mint tavaly ilyenkor, azt minden kommunista iól tudja. Mert nem egy. hanem öt év munkájáról készül a számvetés. hiszen a kongresz- szusra, mégpedig pártunk tizenharmadik kongresszusára készülünk. S ezt megelőzően átfogó értékelést adunk öt év politikai munkájáról. S miközben visszatekintünk a megtett útra. azokról, a nehéz 'körülményekről sem feledkezünk meg, melyek tevékenységünket kísérték. A bonyolultabb külpolitikai helyzetről. a szigorúbb gazdasági környezetről. S hogyan tudtunk ezek közepette helytállni. a feltételekhez igazodni ? Mennyire értettük meg ezek politikai konzekvenciáit. milyen következtetéseket vontunk le belőlük saját tevékenységünkre vonatkozóan a gyakorlat során? Kérdések, amelyekre a választ egyértelműen, egyenesen. köntörfalazás nélkül, ahogy kommunisták között szokás, úgy kell megadni. Ma. amikor világosan, egyértelműen látjuk: a következő időszak sem lesz könnyebb a politikai munka szempontjából. Továbbra is kulcskérdés marad például a gazdaságban a munka hatékonyságának a növelése, a piaci viszonyokhoz való gyors, rugalmas. napra kész alkalmazkodás, a minőség javítása. S nem utolsósorban az ésszerű termék- váltás. az. hogv produktumainkkal a korszerűség igényének minden piacon megfeleljünk. Mind megannyi tennivaló, jelzi valóban. nem lesz egyszerűbb holnap sem, mint ma vagy tegnap volt. Ám amikor minderről szólunk, nem valamiféle termelési értekezlet szintjére szállítjuk le a beszámoló taggyűlést. Nem! Csak az adott környezet, munkahely össztevékenvségét ítéljük meg politikai szempontból. Értékelve a pártszervezet hogyan, milyen módon segítette a határozatok, a feladatok valóra váltását, figyelembe véve azokat a sajátosságokat. körülményeket, amelyek közepette dolgozott. Azt is mérlegeljük, mennyire sikerült erősíteni a pártszervezet politikai befolyását. Fontos, tanulságost hordoz mindez. Mint ahogy az is: a párttagság szakmai-politikai, s általános műveltségének színvonala mennyivel nőtt? Sikerült-e annak az alapkövetelménynek eleget tennünk. hogy politikai aktivitásunkkal, munkánkkal példát mutassunk. Felbecsülhetetlenül nagy a jelentősége ennek a politikai párbeszédnek, mely a kommunisták között a beszámoló taggyűlésekkel .kezdődik. S hogy milyen lesz a beszámoló taggyűlésünk, az az előkészítésen múlik. Azon, hogy az egyes kritikai megállapítások ne érjenek, nem érhetnek senkit sem váratlanul. Mert csak ekkor válaszolhatnak a párttagok minden lényeges észrevételre. megjegyzésre — fel- készülten. Hiszen "a célunk most is változatlan: a párttagokkal együtt a párton- kívüliek széles köre is értse és tevékenyen támogassa politikai és gazdasági törekvéseinket. Ezúttal is az őszinte, nyílt eszmecsere alapvető követelménye a konkrétság, mely a munkahelyi kollektívákat, párton- kívülieket képes magával ragadni, s a párt által megjelölt célokra mozgósítani. M ától kezdve, amikor a cselekvés irányát kijelöljük szőkébb környezetünk. önmagunk számára a beszámoló taggyűléseken. Hiszen mindaz, ami itt. ekkor elhangzik, megfogalmazódik. apró építőköve a kongresszusi határozatoknak. A kongresszusi határozatokban megjelöltökben kristályosodik ki mindaz, ami a beszámoló taggyűléseken a párttagok mondanivalója volt. A tartalmas tanácskozások ítéletére, jövőt alakító elképzeléseire épülhet fel a küldöttértekezletek, s majdan a kongresszus munkája, válik a mostani politikai párbe.szédsorozat eredménye az ország, az egész nép jövőjét, bo'dogulását meghatározó elemzéssé, iránymutatássá. Varga Edit írt alá gazdasági vegyesbizottság felállításáról. Székács Imre, a Tesco vezér- igazgatója indonéz partnerével aláírta az 1961-ben megkötött műszaki-tudományos egyezmény alapján kidolgozott, az 1985—86-os esztendőkre szóló magyar—indonéz munkaprogramot. Ennek értelmében magyar szakértők utaznak Indonéziába, ösztöndíjasokat fogadunk szakmai továbbképzésre, s a két ország szakembereket, műszaki-tudományos, információkat- és dokumentációkat cserél. Szerda este a Merdeka-pa- lota épületcsoportjához tartozó Istana Negara bankett-teremben az indonéz államfő díszvacsorát adott a magyar vendégek és kísérete tiszteletére. A vacsorán a két államfő mondott pohárköszöntőket, melyeket a 2. oldalon ismertetünk. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI* EGYESÜLJETEK! ÁZ-MSZMP PEST M XXVIII. ÉVFOLYAM, 268. SZÁM irn: 1.10 forint 1934. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK illést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését november 15-re összehívták. A Politikai Bizottság javasolja a Központi Bizottságnak, hogy vitassa meg az MSZMP XIII. Kongresszusának előkészítésével összefüggő tartalmi és szervezeti kérdéseket. Hazánkba látogat a belga kormányfő Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására a közeli napokban hiva* talos látogatásra hazánkba érkezik Wilfried Martens, a Belga Királyság miniszterelnöke. Lázár György és Havasi Ferenc fogadta a moidavai minisztereinököt Lázár György, a Minisztertanács elnöke szerdán a Parlamentben fogadta Ivan Usz tyijánt, a Moidavai Szovjet Szocialista Köztársaság Mi nisztertanácsának elnökét. A szívélyes, elvtársi' légkörű találkozón jelen volt Ivan Aboi- mov követtanácsos, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivő] Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja a Központi Bizottság titkára a nap folyamán ugyancsak fogadta a moidavai miniszterelnököt. ★ Ivan Usztyijan eddigi maKonfereitcía az alkalmazásukról A szervezéstechnika eszközei Szervezéstechnikai eszközök alkalmazásáról és fejlesztéséről kezdődött szerdán — nemzetközi részvétellel — országos tanácskozás a Budapest Sportcsarnokban. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság kétnapos konferenciáján a szervezés- és vezetés- technikai eszközök fejlődésében elért legújabb eredményeket, alkalmazásuk legcélszerűbb módjait, valamint gyártásuk és továbbfejlesztésük lehetőségeit vitatják meg. A konferencia megnyitásakor Nemes Ferenc, az Országos Vezetőképző Központ tudományos igazgatója rámutatott: hazánkban ma még viszonylag alacsony színvonalon áll a szervezéstechnikai eszközök alkalmazása. A jövőben fokozott erőfeszítéseket kívánnak tenni a vállalatoknál a szervezettség javítására és az ezt segítő eszközök elterjesztésére. Ezzel párhuzamosan fel kell készülni e gépek fogadására is, ami különösen az oktatás számára jelent megnövekedett feladatot. A konferencia résztvevői a nyitó plenáris ülés után megtekintették az Orgtechnik ’84 szervezéstechnikai eszközök kiállítását, majd szekcióülésekre került sor. A tanácskozás ma a szék ciókban folytatja munkáját. Elsősorban a mérési és diagnosztikai eljárások, a számítógéppel segített termelésszervezés, az irodai munkák gépesítésének tapasztalatait tekintik át. Keményebb a márványnál Márvány, gránit és műkő formálására, alakítására használják a Művészeti Kézműves Vállalat verőcemarosi üzemének termékét, a csiszolókorongot, amiből évente 6 millió forint értékűt használ fel a hazai építőipar Erdösi Ágnes felvétele gyarországi programja során ellátogatott többek között a Május 1. Ruhagyárba, a Minőségi Cipőgyárba! felkeresett számos vidéki mezőgazdasági üzemet és ismerkedett Budapest, valamint a Dunakanyar nevezetességeivel. Ma: 3. oldal: Sokat tettek, de nem eleset 4. oldal: Két végén is otthon ülnek 7. oldal: A világelső távol mered 8. oldal: Sikkasztott a sportköri vezető A szállítás is növeli a költségeket A földcseréken nyerhetnek Soha le nfem zárható, örökzöld téma a föld gazdaságos hasznosítása. Mindezt a mező- gazdasági nagyüzemek egymás közötti földcseréjének is elő kell segítenie. Ezért is küldött meghívót a Pest megyei Földhivatal a gazdaságok első számú vezetőinek, hogy vegyenek részt azon a tanácskozáson, amelyre tegnap került sor a Monori Állami Gazdaság központjában. A részvevőket Cselényi Dezső, a megyei pártbizottság osztályvezetője köszöntötte. Szólt arról, hogy amíg 1982-ben negyvenöt milliárd forintot tett ki a Pest megyei gazdaságok árbevétele, s a nyereségük megközelítette a három és fél milliárdot, egy évvel később azonos termelési érték mellett márcsak 2,4 miliiárdo-t könyvelhettek el eredményként. A szabályozók előírta elvonások a termelő- eszközök árainak emelkedése mellett ebben az is közrejátszott, hogy távol eső földterületek szállítási költségei is növelték a ráfordításokat. Csonka Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese elmondta, hogy az egyszeri földcserék megoldódtak. A továbblépés azonban sokkal bonyolultabb annál, hogy gyors eredményeket lehessen felmutatni. Égy azonban tény, a földcseréket az ésszerűség határáig továbbra is folytatni kell, mert a szállítási távolságok lerövidítésével sok, ma még felesleges kiadást takaríthatnának meg a gazdaságok. Dr. Bőikényi János, a Pest megyei Földhivatal osztályvezetője, pedig arról szólt, hogy a földcseréknél felmerülő értékkülönbözet fedezésére hitelt kapnak, a mezőgazdasági nagyüzemek az úgynevezett földvédelmi alapból. A felmérések tanulsága szerint jelenleg mintegy 11 ezer hektárt lehetne bevonni a földcserébe, de amennyiben a szőlő-, a gyümölcsültetvények, feldolgozóüzemek, állattenyésztő telepek értékének megtérítésére is lehetne hosszú lejáratú hiteleket biztosítani, úgy 35 ezer hektárra tehető a cserébe bevonható területek nagysága. B. Z. Auél György Bács-Kiskunban Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Bács- Kiskun megyében. Kedden Baján a városi pártbizottság székházában Romany Pál, a megyei pártbizottság első titkára és Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke fogadta. Ezt követően tájékoztatták Baja gazdasági, politikai és kulturális életéről, a város társadalmi összefogással megvalósított fejlesztéséről. Aczél György kedden este részt vett és beszédet mondott bajai tanítóképző főiskola jubileumi és névadó ünnepségén. A Központi Eizottság titkára szerdán felkereste a keceli nevelési központot, ahol az új típusú oktatási, művelődési és sportcentrumot Udvarhelyi István, a nevelési központ igazgatója mutatta be. A látogatás programja Kecskeméten fejeződött be, ahol a tudomány és technika házában Aczél György előadást tartott a magyar közgazdasági társaság, valamint a szervezési és vezetési tudományos társaság megyei szervezete által rendezett konferencián. ■ KöTéletb Az MSZMP Központi Bizottsága meghívására novem- ben 6. és 14. között látogatást tett hazánkban a Japán Kommunista Párt küldöttsége Murakami Hiromunak, a KB elnöksége elnökhelyettesének ve* zetésével. A delegáció tanulmányozta az MSZMP gazdaságpolitikáját, a gazdaságirányítási rendszerünk, a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének kérdéseit. A küldöttség szerdán elutazott Budapestről, Losonczi Pál vendéglátójával, Suharto elnökkel a tárgyalások szünetében