Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-09 / 237. szám

A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 837. SZÁM 1984. OKTÓBER 9., KEDD íUZnim gyerek neveJhefö A leliiftek közös felelősség© í Az ép, egészséges fejlődő gyermek körül is gyak­f ran merülnek fel olyan tanulási, magatartási és beil- $ leszkedési problémák, amelyek a sérült apróságok kö- $ rében szokványosán, a nehezen nevelhetőek között pe- dig fokozottan jelentkeznek. A szülők e gondok orvos- % lását és megoldását csak olyan szakemberek külső se- ^ gítségével remélhetik, akik felkészültségük és gyakor- 0 latuk alapján ebben specialisták: a pszichológusoktól és í a pedagógusoktól. Erről beszélgettünk a monori város- f körzet legilletékesebb pszichológusával, dr. Manulek á Zsuzsannával, a pedagógiai tanácsadó vezetőjével. Sós pálcikák sokasága Az idén a tervek szerint 168 ezer — 2,25 kilogramm súlyú — karton Extra Kori készül Üllőn, a Ferihegy Tsz sütőüzemében. A sós pálcikák tormáját a képen látható gép adja meg. A da­gasztott tészta útját Turcsik Lászlóné ellenőrzi Hancsovszki János felvétele Károm éve zaj'ó vita Minőségi reklámidő nélkül A szalma is érték Gondosan érzik, tárolják Nem is olyan régen még di­vat volt lebecsülni a szalmát a mezőgazdasági, üzemekben. Sok tsz még arra sem érdeme­sítette, hogy behordja, hanem a tarlón égette el. Azóta vi­szont változott a helyzet, egy­re több helyen megbecsülik a szalmát. A szakemberek rájöttek ar­ra, hogy a műtrágya mellett nem nélkülözhető a szerves trágya sem. Ennek köszönhe­tő, hogy figyelmesen takarít­ják be a szalmát,' még le is takarják ponyvával vagy fó­liával. Ez annál is inkább fon­tos, mert a szalma nélkül nem készíthető istállótrágya. Az ecseri Rákosmezeje Tsz- ben ugyan tért hódított a fo­lyékony műtrágyázás, de je­lentős mennyiségű szerves trá­gyát is kihordanak a földekre. Az állattenyésztési főágazat szalmaigánye évente 1 ezer 790 tonna, ezen az őszön 900 vagonnyi szerves trágyát hor­danak ki folyamatosan a föl­dekre. Kulturális prcgrssn Gyömrőn, 16 órától: az asz­talitenisz klub edzése, a Tor­zió együttes és a furulyaszak­kör próbája, 18-tól: a nők klubjának foglalkozása. Menőén, 17-től: aerobic, 18- tói: karate. Vecsésen, 17.30-tól: az ifjú­sági bélyeggyűjtőkör foglalko­zása, 18-tóíl: német nyelvtan- folyam, Maglódon, a művelődési házban, 16.30-tól és 18.30-tól: E. T. (Földön kívüli). Monoron, 18-tól és 20-tól: Omega, Omega. MEGYEI II. OSZTÁLY, A- CSOPOKT: Monor—Gödöllői EAC 6-5 (1-4), Monor, 300 né­ző, vezette: Kollár (kiválóan). Az 5. percben Kécskei át­adásából Kucsera megszerez­te a vezetést a hazaiaknak. Nem sokáig tartott az öröm, mert egy perc múlva egyenlí­tettek a vendégek. Fokozato­san átvették a játék irányítá­sát a. gödöllőiek és a 20., 25., 40. percben lőtt tetszetős gó­lokkal 4-1-es vezetésre tettek szert az első félidőben. Követ­kezett egy olyan második fél­idő. amelyet sokáig fognak emlegetni a hazai szurkolók. Az 55. percben Kécskei bom­baszabadrúgását a vendégek kapusa csak kiütni tudta, Okát ott termett és nem hibá­zott. Három perc múlva Gás­pár viharzott a bal szélen, be­adását Béres csukafejessel küldte a hálóba. A hazai kö­zönség egy emberként űzte, hajtotta csapatát — ilyen is régen volt már Monoron — és nemhiába, mert a mérkőzés 7Q. percében Gáspár éles szög­ből lőtt, a labda egy védőt érintve került a kapuba, 4-4. A 73. percben az egyetemisták újból megszerezték a vezetést. A mérkőzés 80. percében Bíró Béreshez játszott, a középcsa­tár három védőt kicselezve szép góllal egyenlített. A mér­kőzés befejezése előtt öt perc­cel Kécskei 25 méterről hatal­mas gólt lőtt a jobb alsó sa­rokba és ezzel beállította a 6-5-ös végeredményt. A drámai fordulatokban gaz­dag, nagyszerű mérkőzésen a monori csapat minden tagja dicséretet érdemel az összecsa­páson nyújtott teljesítményért. F. J. Gyömrő—Üllő 2-0 (1-0), Gyömrő, 150 néző, vezette: Födi. A tabella hátsó régiójá­ban tanyázó két csapat össze­csapása valóságos sárdagasz- tást hozott, hiszen rendkívül mély volt a talaj. Az első húsz percben az Üllő játszott job­ban, de a lövéseket Csató ka­pus nagy nyugalommal hárí­totta. Ezután átvették az irá­nyítást a helyiek, s több ve­— Feladataink közé tarto­zik egyrészt a 3—18 éves fia­talok nevelési problémáinak a szülők és nevelők segítségé­vel való feltárása, majd — mint az intézet nevében is benne van — az ezt követő tanácsadás, másrészt az isko­laérettségi vizsgálatok. A mi célunk tulajdonképpen a csa­lád, az óvoda és az iskola'cél­jaival közös. Olaj a tűzre — A nehezen nevelhetőség tünetei már piciny korban észlelhetők és ha figyelmün­ket— a szülők figyelmét — ezek elkerülik, az életkor nö­vekedésével hatványozódnak a bajok. A nehezen nevelhe­tő vagy problematikus gye­rekek azok, akiknek magatar­tása nem megfelelő, jelentő­sen eltér az' adott életkorban elvárható helyes magatartástól és az általánosan használt pedagógiai eszközökkel nem lehet náluk eredményt elérni, szélyes helyzetet alakítottak ki. A 45. percben Varró Gy. szép egyéni akció után talált a hálóba. Szünet után teljesen vissza­estek a vendégek, a Gyömrő állandóan támadott. A 61. percben Csirkó S. lövésszerű beadását Szűcs S. közelről a hálóba sodorta. Ezután az ül­lői Dobos A. megsérült, s le- sántikált a pályáról. A 79. percben Pénzes (Üllő) rekla­mált, ezért sárga lapot kapott, majd előkerült a piros is, mert tovább szövegelt... Közepes színvonalú mérkő­zésen a győzelmet jobban aka­ró helyiek akár nagyobb arányban is győzhettek volna a mérsékelt teljesítményt nyújtó Üllő ellen. JÖ: Csató3 Papp J., Varró Gy., Leiner, Szűcs S., illetve Kriskó J. IFI: Gyömrő—Üllő 4-2. Drá­mai csatában, megérdemelt győzelem. G. J. Pilis—Kakucs 2-0 (1-0), Pi­lis, 300 néző, vezette: Hor­váth J. Irreális talajon mér­kőztek a csapatok. A 15. perc­ben a vendégek szerezhettek volna vezetést, de kimaradt a lehetőség. Húsz perc múlva megint a Kakucs hagyott ki helyzetet. A 43. percben Ha- luszka — Hegedűs S. — Gás­pár J. volt a labda útja, s utóbbi remek gólt lőtt. A második félidőben nyo­masztó fölénybe került a Pilis, az 55. percben Hegedűs S. nö­velhette volna az előnyt. Tíz perccel később Gáspár J. két remek csel után óriási gólt ragasztott a hálóba. A csere­ként beállt Gajdos a 80. perc­ben bődületes kapufát lőtt, a végén Borgula helyzete maradt kihasználatlanul. A végig szí­vósan küzdő kakucsiak ellen megérdemelten nyert a Pilis. A vendégek három sárga la­pot gyűjtöttek be. JÖ: az egész pilisi csapat, de kiemelkedett, Tóth, Gás­pár J., Csetneki. IFI: Pilis—Kakucs 0-0. G. F. ugyanakkor azonban gyógy­pedagógiai vagy javító neve­lést igényelnék. Ezek a gyere­kek saját maguk szenvednek a legjobban a beilleszkedési képességük zavarai miatt és nem kis problémát jelentenek környezetüknek. — Hogy ilyenné lettek, leg­többször a környezet felelős. Mondhatnám úgyis, hogy helytelenül nevelkedtek, vagy rossz környezet által sújtot­tak. Egyéb okként szerepelhet a fejlődésükben bekövetkezett átmeneti zavar, elégtelenség, de hangsúlyozom, teljesen egészséges gyerekekről beszél­tem, és túlságosan általáno­san. Az iskolaéretlenség sem jelent nehezen nevelhetősé­get, ezzel szemben okként szerepelhet a kialakulásában, ha a vizsgálatokon nem szűr­jük ki. Az viszont előfordul­hat, hogy a problematikus gyerek veszélyeztetett körül­mények között van, és ez olaj a tűzre. A későn érők < — Gondolom, hogy a szü­lők ez esetben nagy ívben el­kerülik a pedagógiai tanács­adót. — így van. Mi megpróbá­lunk segíteni, ha tudomá­sunkra jut ilyen eset, és ha nagyon1 kritikussá válik a gyermek sorsa, természetesen gyermek- és ifjúságvédő in­tézményrendszerünkben to­vábbi lépésekre is van mód. — Az iskolaérettségi vizsgá­latoknál milyen feltételek je­lentik a vízválasztót? — Az iskolaérettség össze­tett jellegű: testi, szellemi, szociális és pszichikus érett­séget feltételez. Fontos pél­dául az, hogy ép érzékszer­vekkel és idegrendszerrel, koordinált mozgással, jó erőn­létben, megfelelő magasság­gal és súllyal lépje át a kis­diák az iskola küszöbét. A másik feltétele annak, hogy ne akadjon fenn a szűrűn az, hogy próbáinknak megfelel­jen. Figyeljük és vizsgáljuk C -/ékszomszédom igen-igen J nehezen tudott ülve ma­radni a helyén a legutóbbi monori tanácsülés egyik hoz­zászólását hallgatva. A moz- golódásiból ítélve mások is úgy lehettek ezzel, mégis: a kemény szavak elhangzottak, ellene senki sem. szólt, mind­össze eav sóhajnyi megjegy­zést hallottam, azt sem más füleknek szánva: „...megint egy eset. amiből a lakosság kerül ki hófehéren ...” Konkrétan pedig arról volt szó, hogy miután ismeretlen tettesek a szó szoros értelmé­ben földig rombolták a volt MÉH-telep jobb sorsra érde­mes irodaházát, elhurcolva ajtót, ablakot, tetőanyagot, drótkerítést és vas-oszlopokat, most ez elhagyott Volán-te­lepen van a sor. Pedig az sem kis érték. Az interpelláló tanácstag megjegyezte: egy­szerűen képtelenség, hogy a környékbeliek, akik a pusztí­tásnak és a tolvajlásnak a kellős közepén élnek, nem vesznek észre semmit. Hiszen a falhnntás zajjal jár, a (há­lásnak kell, hogy szemtanúi legyenek! Vajon miért nem szólnak — vagy ha már a helyszínen nem mernek szól­többek között a beszédfejlett­ségüket, a feladatmegértésü­ket és az úgynevezett feladat­tartásukat. — Mit ért szociális érettség alatt? — A gyermek beilleszkedé­si alkalmasságát, alkalmazko­dó képességét. Hogy képes-e — természetesen életkorának megfelelő szinten és formában — az egyéni érdekét a kö­zösségi érdek alá vetni, és hogy mennyire igényli a kö­zösséget. — Az iskolaéretlen, fizikai­lag fejletlen vagy szellemileg retardált gyermeket hogyan iskolázzák be? — Az iskolaéretlenség nem­csak intellektuális probléma. Vannak egyszerűen későn érő gyerekek, akiktől éppen emiatt nem várhatjuk el, hogy négy vagy öt tanítási órát végigüljenek és dolgozzanak. Ugyanakkor lehet, hogy egy év elteltével, amikor alkal­masnak bizonyulnak, bámu­latosan jó eredményekre lesz­nek kénesek. Nos, eszerint lehetőségünk van javasolni azt, hogy még egy. évet jár­janak óvodába. A továbbiak­ban természetesen figyelem­mel kísérjük a fejlődésüket. — Amennyiben a gyerekek egy-egy készségében vélünk hiányosságot felfedezni, pél­dául problémamegoldó gon­dolkodásuk, rajzolási készsé­gük, vagy szám- és mennyi- ségfogalmuk kialakulatlan, akkor javasoljuk a kis lét­számú osztályokban való el­helyezésüket, ahol a pedagó­gus kollégáink eredménye- sebbep foglalkozhatnak velük, és a második osztályt már nagy létszámú csoportokban kezdhetik. A jó példa — önnek családi berkek­ben akadnak nevelési gondjai lányaival kapcsolatban? Van úgy, hogy ön is tanácsadásra szorul^ — Mint minden szülőnek, természetesen nekem is ki­jut a gondokból. Ezek lehet­nek kicsik és nagyok, de igyekszem nem „belemenni” a családi konfliktusba. Van úgy, hogy szüleim tanácsaira szorulok, de hozzátenném, hogy remek példával szolgál­nak enélkül is: példa a szá­momra az, ahogy ők felnevel­tek engem és egy hosszan kamatoztatható örök tanács. Tönköly Zsuzsanna ni —, miért nem tesznek leg­alább feljelentést... ? Erre reagált az a hozzá­szólás, ami a mozgolódást előidézte, imigyen: — Megint a lakosság! Ha ezit hallom, már égnek áll a hajam. Mert kérdem én, mi jogon citáljuk elő olyan ese­tekben az állampolgári fele­lősséget, amikor az ügy in­tézésére szerveink vannak, akik ezért kapják a fizetést.?! A tanácsülés napirendjei forogtak tovább, kis hökkent csend után tovább len dűlt a kerék. De valószínűleg nem én voltam egyedül, aki eltű­nődött: hogy is van hát ez ... ? A kiürült Volán-tele­pet a tanács minden számba- jöhető gazdasági egységnek felkínálta, ingyen, csak azért, hogy legalább az állaga meg­őrződjék. A MÉH-rirodát a be­kerített udvarral együtt az Állatforgalmi Vállalat hagy­ta veszni. Most akkor kinek is kéne éjt nappallá téve őr­Az ecseri Rákosmezeje Tsz egyik dinamikusan fejlődő üzeme, a gyömröi fémipari ágazat, amely időarányosan teljesítette háromnegyed éves tervét. Ebben az üzemben nincs létszámgond, jelenleg százhú­sz,an dolgoznak. Ez hússzal kevesebb a tervezettnél, mert a vezetők úgy gondolták, eny- nyi is elég, a növekvő felada­tokat meg tudják oldani ezzel a létszámmal is. Ha a legnagyobb termelési akadály, a 'bérszínvonal meg­szűnne, még húsz embert tud­nának nélkülözni. Ehhez ter­mészetesen arra lenne szük­ség, hogy a többiek nagyobb termelést produkáljanak. Már három éve folyik a vi­ta, hogyan lehetne — kedve­ző irányban — változtatni a helyzeten. Az illetékes veze­tők és szakemberek szerint a leghatásosabb módszernek a bértömeggazdálkodás bizo­nyulna. Közismert tény, hogy csak 15 fővel lehet úgynevezett átalánydíjas csoportot alakíta­ni, ez a legnagyobb létszám, kevesebbel lehet, de többel nem. Ez is gátja például annak, hogy Gyömrőn létrehozzanak egy csoportot. Egyszerűen nincs arra lehe­tőség, hogy ilyen 15 tagú cso­ködnle? Egy ember erre ke­vés — kettőnek-háromnak meg honnan borítékoljanak havonta őrzési díjat? A rend­őrség jöhetne még számba, ehhez viszont tudni kell, hogy még a hetvenes években a volt monori járás évi négy­ötszáz bűnügyével a nyugod- tabb területek közé számított, mára az egyik legfertőzöttebb területté vált, a bűnügyek száma megnégyszereződött — a bűnüldöző szervek létszáma, felszereltsége ezzel szemben szinte alig változott. Hol az az egyenruhás csoport, akit ezek után kizárólag egy meg­ürült telep mindennapos el­lenőrzésével lehetne megbíz­ni ... ? S hány környékbeli tanács vezetői kapnák fel a fejüket, ha valami csoda folytán ez mégis sikerülne: „Igen? Mo­noron megoldották ezt? Ak­kor mi ide és ide ugyancsak igényeljük és elvárjuk ezt a segítséget, hiszen a mi ügyünk még fontosabb!” portokat alakítsanak, ez alól talán csak az öntőműhely a kivétel. A gyömrőiek tavaly kezd­ték meg a paradicsompasszí- rozó gépek gyártását. A null­széria várakozáson felül si­került, az idén már nyeresé­get produkál ez a tennék. Természetesen a jól bevált régi vasúti szerkezeteket (fény- és félsorompók stb.) .is. folyamatosan gyártják a MÁV megrendelésére. Akik ezzel foglalkoznak, már jól elsajátították a szak­mai fogásokat, ezt bizonyítja az is, hogy minőségi reklamá­ció ebben az évben nem ér­kezett címünkre a megrende­lőtől. Mindez annak is köszönhe­tő, hogy az üzemben a meós csoport munkája is pontosab­bá vált az utóbbi időben. Gépjármáívezetoi fanfdycm „B”-kategóriás gépjárműve­zetői tanfolyam indul a ve- csési József Attila Művelődé­si Házban.. A jelentkezőket október 15-én é.s 16-án, 13 és 19 óra között várják a műve­A végtelenségig lehetne sza­porítani a szót. Lehetne be­szélni például a monori Kos­suth Lajos utca végén, a Pé­teri kanyarban levő hatalmas gödörről, amelynek engedé­lyezett feltöltése, s epnek okán oly könnyű szemétgyűj­tőnek tekinteni... Hiszen ép­pen a minap érvelt az SK 83 —78 rendszámú kocsi tulajdo­nosa azzal a kézenfekvő ma­gyarázattal : „ ... hiszen én csak ezt a kis gazt akartam ide borítani...” S borítgatják a kis gazokat és nagy szeme­teket cssze-vissza, el sem egyengetik, minek, ha már ronda kezd lenni a környék, hadd legyen még rondább. Ide kinek kellene őrt állíta­nia9 V agy a rendelőintézet mő- * götti szoborparkhoz, ahol egyre kevesebb a szobor? Vagy a ripityára vert szivaty- tyúházhoz? Egy szó. mint száz: magától értetődő lene :, hogy nekünk állampolgárok­nak arra a községfe, ahol élünk, se szemünk, se fü­lünk ... 7 K. Zs. (ISSN 010-2851 (Monori Hírlap) Hazai focigyőzelmek Drámai csata - esőben lodési ház irodájában. Jegyzet Se szemünk, se fülünk

Next

/
Thumbnails
Contents