Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-23 / 249. szám

LUÖI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 249. SZÁM 1981. OKTÖBF.R 23., KEDD CoáoESorcI — Gödöllőért A győztes ifjúsági csapat a kfllöndíjjal és annak adományozó­jával Ksgy érzi magát? Örülni, bánkódni nincs sok idő mindig kellemes — Történelmi távlat A múlt hét végén utolsó fel­vonásához érkezett a tavasszal kezdődött vetélkedő, a Gödöl­lőről — Gödöllőért. A döntő­be jutott csapatok mérkőztek meg a végső helyezésekért, a tekintélyes összegű díjakért. A városi népfrontbizottság, a helytörténeti gyűjtemény, a művelődési központ és a ta­nács által szervezett versengés ezért viselte a Gödöllőért el­nevezést, mert a csapatok, fel­nőttek és gyerekek közvetle­nül is hozzájárulhattak a város gyarapításához. Tárgyak. do­kumentumok gyűjtésével, azok felajánlásával a helytörténeti gyűjteménynek, illetve társa­dalmi munkával. Ékesszclással A versengő együttesek a fel­adatok megoldásával sok-sok úi ismeret birtokába jutottak, s így elmondhatják, a város gyarapításával egyidejűleg ön­magukat gyarapították. Ma a korábbinál jóval többet tud­nak Gödöllő múltjáról, jelené­ről, s ezáltal a jövőre vonat­kozó elképzeléseik is reálisab­bak, amit a döntőn is bizonyí­tottak, amikor a város közér­dekű kalendáriumának össze­állításakor a távlatokra is te­kintettel voltak. Jelentősen gyarapították a helytörténeti gyűjtemény anya­A legszebb arcát mutatta az ' ősz azon a vasárnapon. Igazi táraidő volt. A nap még nyá­ri fénnyel ragyogott, de mele­ge bágyadt volt és erőtlen. Csípős volt a könnyű szél és a természet csodás színskálája októbert idézte, az őszi betaka­rítás idejét. A szőlőbe indultam én is. Ám az utcára lépve a falu délutáni csöndjét fülsiketítő rockzene törte meg. Szeretem a könnyűzenét, magam is so­kat hallgatom, de az őszi verő- fényben valahogy nem kíván­tam. Közeledve a zaj forrá­sához, egyre azon töprengtem, vajon ki ordíttatja ilyen vadul a magnót? A zenegép egy parasztház udvarán bömbölt, aminek a közepén egy óriási kukorica­halom, kicsik-nagyok, öregek- fiatalok ülték körbe és seré­nyen dolgoztak. Fosztották a kukoricát. Egy pillanatra megálltam és tágra nyílt szemmel néztem a szokatlan képet. Eszembe ju­tott Fábri Zoltán Körhinta cí­mű filmje, ahol Törőcsik Ma­ii és a felejthetetlen Soós Im­re fosztották hasonlóképpen a kukoricát. Csak hát nekik nem Rod Stewart rekedtes hangja ordított a fülükbe, ha­Udvxtmokl István felvétele gát. Ha a tavasz óta begyűj­tött tárgyakat a szokásos úton kapták volna meg, hangoztatta Polónyi Péter, a gyűjtemény vezetője, sok ezer forintot kel­lett volna kifizetni, ami gya­korlatilag azt jelenti, hogy nem tudják megszerezni. Ki­emelte a gyerekele teljesítmé­nyiét, akik minden ékesszólá­sukat lat-bavetették a tárgyak, dokumentumok megszerzé­séért Tudás, lelemény S ha már szóltunk a gye­rekekről, okvetlenül ki kell emelnünk a Petőfi iskolát, hiszen a döntő valamennyi gyerekcsapata innen került ki, ahol Major Jenöné tanárnő szervezte nagy buzgalommal és hozzáértéssel a helyi versenye­ket. Az első szakasz lezárása után, kialakult sorrend alapján eredetileg úgy tervezték, hogy mind a.felnőttek, mind a gye­rekek közül öt-öt csapat vehet részt a döntőn. Az utóbbiak­nál azonban olyan szorosan alakultak az eredmények, hogy egy hatodik gárdának is lehetővé tették a részvételt. Az ifjúsági mezőny széthúzására pótgyűjtési akciót hirdettek, amelynek eredményét a dön­tő színhelyén, a művelődési központ Galga-termében lát­nem a maguk szórakoztatásá­ra népdalokat énekeltek. Te­kintetükben bánat és boldog­ság villant meg egy-egy strófa után. Beszéltek mosolyukkal, nótáikkal titkos üzenetek ju­tottak el szívtől szívig. Az udvaron rockzenét hall­gatók viszont egymásra se néztek. Csak dolgoztak unot­tan és gépiesen. Nyugtatom magam, hogy ag­godalomra talán mégsincs ok. Hiszen sohasem működött ennyi népdalkör, táncház, amatőr népi együttes hazánk­ban, mint napjainkban. Divat a folklór. Gyűjtjük a még megmaradt népdalokat, régi ruhát — amit olykor színház­ba egy-egy csinos cipővel fel­veszünk. Divatos tárgyaknak tekintjük őket, amelyek a pa­nelház beépített szekrényében díszelegnek. Sajnos. Mert így emberformáló értékének nagy részét elveszti az évszázados kultúra. A dalok a hangszalagokon, a ruhák a műgyűjtőknél, a ré­gi kancsók, korsók a ragasz­tott kredenceken, és így a fa­lusi ház udvarában dolgozók­nak többnyire csak Rod Stewart marad. Vankó Magdolna hattuk: ostyasütőt, vasalót, darálót és még jó néhány tár­gyat A felnőttek kategóriájában a Duna menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Március 15. és 21. brigádjá­nak, a Póló-klub, a MÉM Műszaki Intézet, a Ganz Árammérőgyár Várnai Zseni brigádjának és a Madách Im­re Szakmunkásképző Intézet­nek csapata, az ifjúsági cso­portban a Petőfi iskola 6/D. a Győzelem, az István, a király, a 7/B, a Grassalkovich. vala­mint a 6/B együttes jutott a döntőbe. A két kategória tagjai együtt szerepeltek a fináléban, az eredményt azonban külön- külön jegyezték. Ahogy a korábbi fordulók­ban, a végső sorrendet eldön­tő versenyen is elméleti tu­dásra, leleményre és képzelő­erőre volt szükség a kérdések megválaszolásához. Mit kellett tudni? Például: miiyen orszá­gos jelentőségű események színhelye volt a kastély, mi­kor járt ott Kossuth, a Ta­nácsiköztársaság vezetői közül kik fordultak meg falai kö­zött. hol található a városban munkásmozgalmi hősök em­léktáblája, milyen jelentősebb létesítményekkel gyarapodott a felszabadulás után. melyek a jelentősebb ipari üzemei, mi­lyen errefelé az uralkodó szél- járás és így tovább. Már dél is elmúlt, amikor, ünnepélyes eredményhirdetés­re gyűltek össze a csapatok, s Papp István, a városi tanács elnöke, aki egyben a zsűri ve­zetői tisztét is ellátta, átadta a díjakat, az elsőknek 10. a má­sodikoknak 6, a harmadikok­nak 4 ezer forint kollektív, valamint 5, 3, 2 ezer forintos egyéni jutalomról szóló betét­könyvet. Az ifjúsági csapatok első helyezettjének Csorba Sándor gödöllői citerakészítő- mester egy míves hangszert adományozott A sorrend A Gödöllőről — Gödöllőért vetélkedő Végeredménye. Ifjú­ságiak: 1. 6/D (Feszt Ferenc, Szekrényes Zsuzsa, Gábor Aliz, Kiss Csilla, Koza Krisz­tina). 2. István, a király, 3. 6 B, 4. 7/B, 5. Győzelem, 6. Grassalkovich. Felnőttek: 1. DMRVV (Ottinger Istvánná, Szabó Anikó, Besenyei László, Kállai Mihály, Pecze Gábor), 2. Póló-klub, 3. MÉMMI. 4. Ganz. 5. Szakmunkásképző. K. P. Tamási Mátyás, ötvennyolc éves, a MÉM Műszak} Intézet gazdasági igazgatóhelyettese, közgazdász. Húsz évig dolgo­zott a Ganz Árammérőgyár­ban, 1983 óta van jelenlegi he­lyén. A munkával korán, ti­zennégy évesen kötött ba­rátságot, egyetemi évei alatt is rendszeresen dolgozott. A vá­rosba, illetve akkor még köz­ségbe, kétéves korában köl­töztek. Gödöllőinek vallja ma­gát. Tagja a városi tanács végrehajtó bizottságának. Többször kiváló — Hogy érzi magát? — Általános közérzetem jó, ám ha tüzetesebben megnéz­zük, akkor ennek hátterében észrevehetjük a kedvező és kedvezőtlen elemeket. A mun­kahely tele van feszültségek­kel, amelyek a jelenlegi gaz­dasági helyzetből adódnak. Sok, velünk szerződésben álló vállalat nem képes fizetni. Mindenre jobban kell figyel­ni, hogy a pénzt a lehető leg­gazdaságosabban használjuk fel, semmilyen terület ne szenvedjen hátrányt. Az a tény, hogy intézetünk az el­múlt esztendőkben többször érdemelte ki a kiváló címet, jó érzéssel tölt el. Nekem ez sikerélmény. Persze, kudarcok is érnek. — önnek konkrétabban mi a siker? — Ha úgy szervezzük meg a gazdálkodást, hogy az inté­zet anyagi igényeit napról napra ki tudjuk elégíteni, megteremtve a feltételeket a munkához. Vagy ha a főható­ság által adott feladatokat úgy oldjuk meg, hogy elfo­gadják. Olyat is kérnek — A gazdasági igazgatóhe­lyettes tevékenysége az egész intézetet érinti, de gondolom, olyanok is akadnak, akik az ön közvetlen irányításával dolgoznak. — A pénzügyi, a számvite­li főosztály és a gondnokság tartozik hozzám. Nyolcvan ember. A különböző vállalá­sok, szerződések kötése ismé­telt intézkedést, döntést köve­tel. Természetesen úgy, hogy az intézetet mint egészet, a jelent és a távlatokat is figye­lembe vesszük. Olyan ez, mint a közlekedőedények, ha az egyik helyen emelem vagy süllyesztem a szintet, az a leg­távolabbi csövön is változást eredményez. Ezekre a hatá­sokra tekintettel kell lenni. — Szeret dönteni? — Dönteni muszáj. — Ilyenkor óhatatlan, hogy valakinek, ha esetleg csak pillanatnyilag is, kedvezőtlen, ami valószínűleg a személyé­re is visszahat. — Mindig az adott helyzet­től függ. Év elején, amikor a tervekről, az eszközökről, bé­rek elosztásáról döntünk, nem mindenkit érint kellemesen. A szerződések már kevesebb emberre vonatkoznak egyszer­re, Ilyenkor kevésbé foglal­koznak velünk. Előfordul, hogy olyat kérnek, amit ma­guk a kérők sem teljesítené­nek, ha nekik kéne dönteni, de hát ez akkor is kellemet­len. Kedvező helyen — Ez már kudarcélmény. — Igen. Az a jó, hogy egy­egy szervezet életében az események gyorsan követik egymást, az ember nem ér rá sokat foglalkozni sem az örömeivel, sem a bánataival. — Szigorú ember ön? — Szigorú vagyok. Igényes. Mindig olyan munkahelyeken dolgoztam, ahol megkövetel­ték a precíz munkát. Ezt ne­velték belém. Ezen már nem tudok változtatni. — Hogy érzi magát mint a tanács végrehajtó bizottságá­nak tagja? — Ezt is ketté kell választa­ni. Szűkebb területemet, a tanácstagi körzetemet tekint­ve elégedett lehetek. Az utób­bi időben jelentős fejlődést értünk el. Igaz, szerencsés he­lyen vagyánk, az ipari öve­zet mentén, s így a közmű­vekre ráköthettünk. Útháló­zatunk, járdáink kiépültek, vízellátásunk jó, a gázvezeték építése befejezés előtt áll, a telefonnal akadnak problé­mák, s a csatornahálózatot sem sikerült még kiépíteni. Is­meretes, hogy a Dózsa György út lezárása miatt a mi kör­zetünk útjain közlekedtek, s a nagy járművek eléggé meg­rongálták őket. A helyreállí­tás késik, akárcsak a gázveze­ték építése miatt kiásott árkok betemetése. Rövidesen a vá­lasztóim elé kell állnom, mit mondjak nekik? — Ha már említette válasz­Mint ismeretes, október 27 —28-ra összehívták a X. or­szágos békekonferenciát. Az esemény tiszteletére Borsod- Abaúj-Zemplén megyéből, bé­kestaféta indult, amely Nóg- rád és Heves megyén átjőve holnap délután háromnegyed egykor éri el Pest megye ha­tárát. A békeakaratnak ebben a formában történő kifejezé­séhez, Gödöllő és vonzáskör­zete is csatlakozik, Borsod- Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megyék üdvözlő szala­gokkal ellátott stafétabotjai­nak átvételével. A Pest me­gyei stafétabotra szintén fel­kötik a helyi üzemek, intéz­mények és tömegszervezetek a maguk szalagjait. A staféta fogadását, továb­bi útjának segítését a Haza­fias Népfront, a KISZ városi bizottsága, valamint a váro­si tanács művelődési és sport­osztálya vállalta, de számíta­nak a tömegszervezetek helyi képviselőinek támogatására is. Hatvan helységnév-táblájá­tól indul Pest megyei útjára a békeváltó. Körzetünkben három állomást érint, Aszó­don, Gödöllőn és Kerepestar- csán lesznek ünnepségek. Az aszódi váltó a stafétabotokat a Szabadság térre viszi, ahol a Pest megyeire felkötik a he­lyi üzemek, intézmények, tö­megszervezetek, valamint Ik- lad, Domony, Bag, Héviz- györk, Galgahévíz, Galgamá- csa, Vácegres, Váckisújfalu, Kartal, Verseg, Túra települé­sek képviselői üdvözlő szalag­jaikat. A váltó fogadására ne­gyed háromtól várják az ér­deklődőket. Másnap délelőtt fél tizen­kettőkor indul tovább a sta­féta Gödöllőre. A gödöllői váltó képviselői az aszódi helységnévtáblánál veszik át a botokat. Egy órakor o Tö­rök Ignác Gimnázium előtti személygépkocsi gyakorló té­ren kötik fel a városi szala­gokat a botokra, s ott csatla­koznak az akcióhoz üzenetük­tóit, hogyan fogadta a ket­tős jelölést? — Tizennyolc éve vagyok tanácstag, a vb-ben is ugyan­ennyi ideje dolgozom. Voltak eredményeink, voltak kudar­caink. A körzetemben sok te­vékeny, a köz ügyeivel törődő ember él, ha közülük válasz­tanak valakit, nem leszek megsértődve. A gesztenyés — Körzete tehát szépen fej­lődött. Hogyan ítéli meg a város alakulását, hiszen a vég­rehajtó bizottság tagjaként, mindenhez közvetlen köze van? — Hosszú ideje tevékenyke­dem a testületben, s mindig igyekeztem tudásom szerint hozzájárulni a legjobb válto­zatok elfogadtatásához. Ezeket persze mindig o történelmi távlat igazolja vagy cáfolja. Változtatni olyankor már nem nagyon lehet, tévedéseinket vagy másokét mégsem szabad elhallgatni, hiszen azokból is okolhatunk. Máig sajnálom a centrum gesztenyéseit, s külö­nösen azt, hogy a kerepestar- csai kórház nem Gödöllőn épült fel. — Mindent egybevetve azonban tény, hogy a város sokat fejlődött az elmúlt két évtizedben, s nekem külön öröm, hogy mint a végrehaj­tó bizottság tagja ehhez tevé­kenyen hozzájárulhattam. Kör Pál fogadóéra Gödöllő két megyei tanács­tagja, Gleichner Gézáné ár. és dr. Husti István fogadóórát tart október 26-án, pénteken 14 és 16 óra között a városi tanács kistermében. kel Pécel, Isaszeg, Dány, Val- kó, Vácszentlászló, Zsámbok, Szada, Veresegyház és Erdő­kertes képviselői. Háromnegyed kettőkor újra útrakelnek a staféták, és a botokat az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóköz­pont előtti parkolóba viszik, ahol a város képviselői bú­csúznak a Pest megyei stafé­tától, s további szalagok ke­rülnek a botokra. A gödöllői váltó, fél három­kor indul tovább, Kerepes- tarcsa helységnévtáblájánál történik meg az újabb váltás, három órakor. A kerepestar- csai helyi ünnepség fél négy­kor lesz a kórház előtti té­ren. Mogyoród, Nagytarcsa és Csömör képviselői is ott kö­tik fel szalagjaikat. Az ünnep­ség után a nagyközség átadja a szervezésért felelősöknek a stafétabotokat, azzal a megbí­zással, hogy vigyék azokat Százhalombattára, a kiemelt megyei rendezvény színhelyé­re. ü nap programja Gödöllő, művelődési köz­pont: A művelődési központ tár­sadalmi vezetőségének ülése, 14 órakor. Művelődéstörténeti játszőház 5. osztályosoknak, 15 órakor. Házimuzsika, 19 órakor. Történelem az otthonokban, kiállítás, megtekinthető 15—19 óráig. HS Mozílm Gyilkosságok ok nélkül. Szí­nes szovjet kalandfilm. Csak 4 órakor! öld meg a sogunt! Színes, szinkronizált japán kalandfilm. 6 és 8 órakor. ISSN 0133—1SS7 (OadöHSl Hírlap) Audiovizüáiis szekrény Készülnek az audiovizuális oktatáshoz szükséges szekrények aszódi Ferromechanika Ipari Szövetkezetben. A Tanért Válla­lat megrendelésére gyártják a háromrészes optikai, tanári és hangtechnikai szekrényt, amely az ország minden részébe el­jutva segíti az oktatást. Képünkön: a szekrények összeszerelé­se látható, az előtérben Rákóczi László asztalos a pántokat sze­reli a bútorra Hancsovszkl János felvétele Tengerihántás rockzenére Béksstaíéta Holnap érkezik hozzánk Ünnepség Aszódon, Gödöllőn, Kerepesisrcsán

Next

/
Thumbnails
Contents